Történeteim:
A lélekvadász
Egy különleges ló állt meg Hokalovi falu határán. Sovány volt, de erős, szeme vadul villogott. Szájában egy nehéz láncot tartott, az pedig egy különleges töklámpást. Azért volt különleges, mert benne zölden derengő füst világított.
Piuta körülnézett. Egy lólelket pillantott meg, ami épp Hokalovi lakosaihoz szállt, hogy ott velük élhesse le nyugdíjas éveit. Ösztöneire hallgatva utána iramodott, de nem mehetett sokáig. Útját állta Ayaveen, különleges lova, Lady Molten hátán.
- Hova mész Lélekvadász?
- Prrr...
- Nem fogod meg azt a lovat, teszek róla!
- Hrmmmm...
Ayaveen jelzett Lady Moltennek, és elvágtattak Piuta orra előtt, miközben a lovas kivette a lélekvadász szájából a töklámpást.
- Van nálam szellem esszencia bőven, tudom, hogyha beleöntöm a lámpásodba, az összes eddig elfogott lélek kiszabadul, és sokéves munkád kárba vész!
- Nyíhahaaaa!
- De van nálam csoki is! - folytatta Ayaveen lágyabb hangon - Tudom, hogy szereted, gyere!
Ayaveen becsalta a legközelebbi istállóba, és bezárta egy bokszba, mellé akasztotta a töklámpást, etetőjébe pedig csokit tett. Egy cetlit tűzött a bokszra: “Ne tégy semmit a lámpásba...“