 |
Fórum - Alkotók Kuckója
Lovakkal kapcsolatos irományok (versek, novellák...)
| Lajura (15249) - 1. 11.10.20 21:27:15 | ||
|
 --És akkor ezennel megnyitom ezt a témát!--
 Négy évvel ezelőtt... Elsa Bloom vagyok. Ma 5 éves. Szemem holdvilága a kezdeteknél kihunyt. Nem látok semmit, de érzek, s hallok sok mást. - Boldog születésnapot Elsa! - ölelt körül Amy Fluost , és Bary Bloom, szerető szüleim. - Mondd csak, mit kívánnál kislányom? - kérdezte édesapám. “Látni... látni akarom a lovakat...“ vágtam volna rá... Ha... láthatnék. Lehuppantam a földre, és ezt szipogtam: - Érezni a kis pacik illatát... De ti úgysem visztek el a lovardába, ugye? ---Folyt. köv. csak mennem kell verset tanulni--- | |
| Flémó (80958) 14.06.12 17:18:48 | ||
|
Akkor jó. Egyébként érdekesnek tűnik a történet. | |
| zsófics (75588) 14.06.12 17:36:09 | ||
|
Sztem is! | |
| 666 (86916) 14.06.14 08:32:29 | ||
|
Sziasztok!Ez lesz a történet:
Szabotázs történt az Országos díjugrató versenyen. Ki engedte be a nyulat? Az egyik verseny társa tette, hogy kiessen a versenyből? Vagy egy zsűri tag? Vagy az egyik néző? Júlia és barátai megpróbálja kideríteni vagy csak még jobban veszélybe sodorják magukat? | |
| zsófics (75588) 14.06.14 08:39:34 | ||
|
666: folytasd, érdekes! | |
| zsófics (75588) 14.06.14 13:27:12 | ||
|
Heló! Hoztam egy részletet a 10. fejezetből!
10. fejezet(részlet) Ekkor elértünk egy jó vágtaösvényt. Megeresztettem Stormit. Csak úgy repült! Hirtelen előttünk termett egy óriási, kidőlt fatörzs. - Állj! Állj meg Stormi! – sikítottam, de Stormi meg se hallotta. | |
| szilajka2 (45196) 14.06.14 16:42:49 | ||
|
- Marzio! Állj meg! – kiáltottam.
De a megvadult ló, aki egyébként kezes bárány volt, csak vágtatott, vágtatott tovább az éjszakai lepellel betakart erdő fái közt. Némelyik ág milliméterekkel suhant el a fülem mellett. Néha éppen csak a szerencsén múlott, hogy az állat nem botlott meg egy-egy kiálló szikladarabban, vagy az ösvényen keresztbe dőlt fatörzsben, s nem törte nyakát velem együtt. Már negyed órája száguldott alattam Marzio, az én gyönyörű pej lovam, amikor végre lassított tempóján, majd egy kis ügetés után lépésre váltott, ezután végleg megállt. Az adrenalin mindkettőnk testében csak nagy nehezen akart csitulni. A szívem a torkomban dobogott. A lovat kikötöttem egy faághoz, had legelésszen, én pedig egy közeli fatuskón foglaltam helyet. Miközben visszaállt a pulzusom, gondolkoztam. Gondolkoztam azon, hogy mitől ijedhetett meg Marzio. Nem volt félénk ló, mindenkivel, aki a farmra érkezett, gyorsan összebarátkozott, a gyerekekkel különösen kedvesen és szelíden viselkedett. Ilyen nincs! Hogyan lehet az, hogy vágtázás közben egy ág sem talált el, egy kőben sem botlott meg a ló, s egy fatörzs átugrását sem vétette el? A nap felkelőben volt. Forróságot árasztó gömbje most kezdett el felemelkedni az égboltozatra, hogy a földre és lakóira árassza éltető sugarait. Felálltam, és a lóhoz léptem. Marzio már teljesen nyugodt volt. Megsimogattam az orrát, s közben a feljövő napban gyönyörködtem. Ó! – jutott hirtelen eszembe. – Vissza kell mennem a farmra. Anyu és a többiek már biztosan aggódnak értem. Megnéztem a ló hevederét. Ki volt lazulva, jól gondoltam. A tegnap éjszakai száguldozás nem tett jót neki. Meghúztam. Eloldottam a kantárat, és az állatot a fatuskóhoz vezettem. Felálltam rá, majd átvetettem a lábamat Marzio hátán. Indulásra készen álltam… | |
| Flémó (80958) 14.06.15 21:57:42 | ||
|
szilajka2: ez egy történet bevezetője lenne?
Mert egyébként jó, csak nem mondtál róla semmit... | |
| szilajka2 (45196) 14.06.16 07:59:31 | ||
|
Igen,az szeretne lenni,csak véletlenül elküldtem,mielőtt írtam volna hozzá még egyet s mást. :)
| |
| Flémó (80958) 14.06.16 11:50:37 | ||
|
Nekem tetszik, folytasd tovább.
(Bár egy cím igazán nem ártana neki) | |
| szilajka2 (45196) 14.06.16 14:18:30 | ||
|
:D
Én azt sohasem szoktam adni ezeknek az “unatkozom,és ezért írok valamit“ írásoknak,de majd kigondolok valamit ;) | |
| szilajka2 (45196) 14.06.17 11:20:45 | ||
|
Na,szóval:
Flémó kedvéért :) Cím: A Kereszt Farm 1. fejezet feljebb 2. fejezet Ekkor furcsa neszre lettem figyelmes. A ló csökönyösen meredt egy pontra, s nem volt hajlandó engedelmeskedni a nyomásnak, amelyet a csizmámmal fejtettem ki az oldalára. Így nem tehettem mást,én is arrafelé kezdtem tekintgetni, amerre Marzio nézett. Először egy fekete pontot szúrtam ki. Ahogy közeledett,két dologban lettem biztos. Az első,hogy biztosan ragadozó,mert csődöröm orrlyukai kitágultak, és nyugtalanul szaglászott. A második,hogy macskaféle. Fekete színű macskaféle felénk csak egyet jelenthet: puma. Marzio-nak most már semmiféle jelzésre nem volt szüksége ahhoz, hogy szélsebesen megforduljon, és vágtatni kezdjen. Most is az életünkért futottunk. Csak érzésből ugrálta át az útjába kerülő akadályokat. Már nem lehettünk messze a farmtól. Vágtázás közben hátranéztem. Mint utóbb kiderült,nagy hiba volt. Ugyanis az én figyelmetlenségem elbizonytalanította az állatot, s csak én értem földet a fatörzs túloldalán,ő megtorpant előtte. A kobak nem sokat segített rajtam,mert a nagy ijedségben csak a kezembe kaptam. A fejemhez érintettem a kezemet. Csurom vér volt. Az egész világ forogni kezdett velem, majd minden egyre sötétedett. Az utolsó dolog,amire emlékszem, kutyaugatás volt. Majd végleg a földre csuklott a fejem. | |
| Flémó (80958) 14.06.18 11:46:24 | ||
|
Reményhozó-Ötödik részlet
Elterelni a figyelmüket. Hát igen, talán ez a rész nem sikerült olyan jól. Nyerítve előrontottam a sűrűből. Az a Pusztító, aki azt mondta utálja a lovakat, rögvest elmenekült. A másik, a magasabbik maradt csak ott. Magából kikelve üvöltött, és egy hatalmas kötéllel próbált engem elkapni. A kötélre hurkot készített, és a nyakam köré akarta dobni, de mindig sikerült előle félreugranom. A férfi egyre dühösebb, én pedig egyre fáradtabb lettem. Kenjak idő közben átlopakodott a hátuk mögött, és a dródtkerítés felé vette az irányt. Többet nem láttam mit csinál, mivel le kellett foglalnom a Pusztító figyelmét. Az segítségért kiabált, és azt mondta, hogy kiszabadult egy ló. Egy pillanatra láttam Kenjakot mikötben macska ügyességével ugrott át a kerítésen, és landolt annak a túloldalán. Aztán megint szem elől veszítettem. Hirtelen egy egész csapat Pusztító rontott elő a kőház takarásából. Az élükön az, aki elmondása szerint gyűlöli a lovakat. Kezükkel hadonásztak, és az egyiknél volt egy villámló bot, amiből apró ólomgolyókat tudnak kilőni. Krülvettek, és próbáltak elfogni. Már akkor tudtam, hogy ennek nem lesz jó vége. De folytattam tovább a küzdelmet, hogy időt nyerjek a fiúnak, aki időközben már bejuthatott az épületbe. Az egyik éppen elnézett, mikor Kenjak feje kinézett az épület takarásából. Próbáltam figyelmeztetni a fiút, azonban ekkor elfordultam ellenfeleimtől. Ez nagy hiba volt. Egy vastag kötél tekeredett a nyakam köré, és a földre rántott. Azt hittem menten megfulladok. De szerencsére nem. Sikerült felállnom, és a hátső lábaimmal kirúgtam a Pusztítók felé. Ebben a pillanatban egy erős test vágódott a hátamra. Az egyik Pusztító! Kétségbeesetten próbáltam lehajítani a hátamról a jól megtermett férfit, miközben a nyakamat szorította a kötél, éa az ellenfeleim mind jobban kiabáltak, és hadonásztak. Nem tudtam a Pusztítók alkotta körből kijutni. Nem volt menekvés! Vagy mégis? Két vékony, de erős kar kulcsolódott a rajtam hánykolódó Pusztító nyaka köré. Kenjok lerántotta rólam, és birkózni kezdett a jól megtermett férfivel a homokban. Esélye sem lett volna, azonban volt nála egy por. Nem tudom honnan szerezte, de akkor nagyonis jól jött. Egy olyan por volt, amitől az ember hallucinál, és mindenféle hülyeséget lát a valóság helyett. A sámánok szokták ezt használni a szertartásaik alatt. Kenjak ráfújta az ellenfelére. Az megzavarodva engedte el a fiút, és elbotorkált egy másik ember felé. A többikek rá figyeltek. Kihasználtam a pillanatot, és felágaskodtam. Olyan magasra, hogy a földre rántottam a nyakamon lévő kötelet tartó két Pusztítót. Ez volt a menekülés pillanata. Kenjak felpattant a hátamra, és együtt kiszáguldottunk a Pusztítók alkotta körből. Úgy, hogy nem tehetetlen súlyként csüngött a hátamról, sokkal könnyebb volt vele futnom. A hátunk mögött kiáltások harsantak: - Megszöktek! Egy ló és egy vadember megszökött! Erőssítést kérek az elfogásukra. Nem maradthat szabad indián a dzsungelben! A Pusztítók azt hitték a fogságukból szöktünk meg. Pedig valójában szabadok voltunk, és sohasem leszünk az ő rabjuk. Csakhogy a küzdelem nem ért véget. Mostmár számítanak ránk. Üldöznek minket. A helyzet kilátástalanabbnak tűnt mint valaha. Itt már csak a csoda segíthetett. És hamarosan meg is jött... | |
| Flémó (80958) 14.06.18 11:46:53 | ||
|
Remélem jó fejezetet hoztam.
Kritikákat kérnék szépen... | |
| Flémó (80958) 14.06.18 11:48:15 | ||
|
szilajka2: jó lesz, bár lehetne kicsit hosszabb a fejezet. | |
| Dicsőség-Útja (84917) 14.06.18 17:12:32 | ||
|
Nem tudom ki emlékszik rám, ki nem, megint itt vagyok, elhoztam a a Sötét Fény következő - 2. - fejezetét. | |
(aktuális oldal: [ 299 ], összes oldal: 342, Hozzászólások: 5123)
[1] [2] [3] [4] [5] [6] ... [296] [297] [298] [299] [300] [301] [302] [303] ... [336] [337] [338] [339] [340] [341] [342]
