 |
Fórum - Alkotók Kuckója
Nem lovas irományok (versek, novellák...)
| galopp4000 (1515) - 1. 11.10.21 19:02:17 | ||
|
Fuu... beraknám a sztorim, de csak rövidebb karakterszámot enged meg :/ | |
| Rubyn (101091) 17.08.18 17:13:57 | ||
|
Azt hiszem írok pár szösszenetet gyakorlásképp. ;) Nagyon örülök, hogy tetszik nektek. | |
| Deliora (41666) 17.08.18 18:40:31 | ||
|
Rubyn, türelmetlenül várom <3 | |
| Kaze-chan (88942) 17.08.23 17:29:07 | ||
|
Rubyn: Még több ilyet! *-* Nagyon tetszik! Deliora: A hozzám méltó vaksi módon csak sokadjára sikerült észrevennem, de megvan. :P Adtál egy kis erőt most az íráshoz, lehet a héten kapsz valami meglepetést.  (Később még visszanézek ide olvasgatni. :) ) | |
| Rubyn (101091) 17.08.23 19:21:46 | ||
|
Eredetiség nem sok van, erről előre szólok. C: - Te jössz Beth. Felelsz vagy mersz? Elisabeth az ajkát rágcsálta, ahogy mindig, mikor életbevágó döntéseket kellett meghoznia. Tudta, hogyha a felelést választja, Sonya a Jace-szel töltött éjszakájáról fogja kérdezni, aminek igazából semmi jelentősége nem volt. Rosszul lett a fiú házibuliján, így a vendégszobában aludhatott. Barátnői azonban másra voltak kíváncsiak. Ha viszont merni fog, a lányok nagy valószínűséggel kihasználják a sötétségtől való félelmét. - Felelek – ejtette ki olyan gyorsan a szót, ahogy csak bírta. - Oké, nos akkor múlt pénteken... – kezdte el mondandóját Sonya, ám Harper a szavába vágott. - Nem vagy túl bevállalós. Beth-nek volt egy hatalmas hibája: nem bírta elviselni, ha valaki megsérti az önbecsülését. Ha már megtörtént a katasztrófa, a lány már szinte bármire képes volt, hogy az illetőt meggyőzze az ellenkezőjéről. Szemeivel elszántan Harperre nézett. - Inkább merek – mondta nemes egyszerűséggel, minden eddigi aggodalmát elfeledve. Harper kissé közelebb húzódott barátnőjéhez. Egyenesen szemeibe mélyesztette tekintetét. - Idézd meg Bloody Maryt! – szólalt meg rövid tűnődés után. Sonya megijedt. Tudta, hogy a merés lényege pont az, hogy valami őrültségre vegyék rá az érintetett, de jól ismerte Elisabeth-et. Ő mindenféle paranormális dologtól frászt kapott, főleg, ha gyilkos szellemekről volt szó. - Ezt talán nem kéne – aggodalmaskodott. - De! Azt mondta merni fog – erősködött a másik lány. Beth intett a kezével Sonyának, hogy nyugodjon meg. - Megcsinálom. Nem lesz semmi baj. Ott állt a tükör előtt a sötét fürdőszobában. Egy gyertya égett mosdókagylón, melynek fénye csupán arra volt elég, hogy a lányt, és az üvegből visszanéző hasonmását megvilágítsa. Gyerünk Beth, meg tudod csinálni... Meg tudom csinálni. – győzködte magát. Nem szabadott meghunyászkodnia, különben Harper győz, és élete végéig hallgathatja a lány piszkálódását. - Bloody Mary. Bloody Mary – kezdett neki. Már csak egyszer kellett kiejtenie az átkozott nevet. Hangosan sóhajtozni kezdett, majd egy pillanat alatt, szinte már kiáltva fejezte be. – Bloody Mary. A tükröt bámulta. Ugyanolyan volt, mint azelőtt, hogy belépett volna a helyiségbe. Sem karcolások, sem vérnyomok, sem gyilkos nőszemélyek nem voltak rajta. Ám ekkor meglátta, hogy egy kéz pihen a vállán. - Harper, te hülye barom! – kezdte el teljes erejéből püfölni a lányt. – Rohadj meg, te idióta! Fellélegzett, mikor végre kinyithatta az ajtót és meglátta Sonya szőke hajkoronáját a nappaliban. - Ugye jól vagy? – kérdezte idegesen. - Igen. De az a köcsög Harper! – fújtatott. – Miért hagytad bejönni utánam? - Ki a köcsög? – jelent meg az érintett. Valószínűleg a hűtőben kutakodott az imént, ugyanis kezében egy pohár narancslé hullámzott. - Mikor jöttél ki? – Beth szemei háromszorosukra tágultak. Választ már nem kaphatott, ugyanis az előtte tornyosuló fürdőajtó nagy lendülettel csapódott be, a lányt ismét bezárva. A gyertya elaludt. | |
| Kaze-chan (88942) 17.08.24 17:47:30 | ||
|
Rubyn: Hogy az a ...! :O Kiráz a hideg a történeteidtől!  Nagyon jók! :D (Csak ne este olvassam el őket. :D) | |
| Rubyn (101091) 17.08.24 19:14:19 | ||
|
Köszi Kaze-chan! :D Nagyon örülök, hogy tetszenek. | |
| Deliora (41666) 17.09.01 21:53:52 | ||
|
Rubyn: Most komolyan húzod itt az agyunkat, meg táncolsz az idegeinken... Esküszöm h élvezed ezt, azért nem hozol hosszabbakat x‘D Imádom ezt is, és hidd el nagyon is egyedi <3 | |
| Bogger2001 (88589) 17.09.16 21:12:41 | ||
|
Rubyn: csak be akartam kukkantani, de végül elolvastam a "szösszenetedet". Két dolog: amikor elértem ahhoz a részhez, hogy Beth kimondja a harmadik Bloody Maryt, villámlott xD A másik az, hogy nagyon értesz a feszültségkeltéshez, és őszintén szólva imádom a horrorsztorikat, szóval nálam telibe találtál ^^ (mint minden horrorban, most is felteszem a kérdést: miééért nem rohant ki abból a nyamvadék szobából az a szerencsétlen lány? ) Túl korán hagytad lenyugodni az olvasót, én azt hittem Beth már kint van xd | |
| Deliora (41666) 17.09.17 11:38:15 | ||
|
Sziasztok :D Egy prológussal ill egy részlettel érkeztem most ide (jelenleg amúgy is csak ennyi van megírva xD). Majd ha haladok és lesznek érdekesebb jelenetek, akkor lehet még pakolok fel, de egész részeket addig nem akarok hozni, amíg teljesen készen nem leszek a történettel. Minden esetre, remélem tetszeni fog nektek, jó olvasást :D Egyszer valaki azt mondta, hogy minden ember élet csupán egy homokszem, egy jelentéktelen semmiség és bármit is csinálunk, az nem lesz nagy hatással a történelemre… Igaz, halálának minden egyes apró pillanatát élveztem, ebben az egy gondolatban mégis igazat kell adjak neki. Azonban, mi van akkor, ha ez az aprócska szemcse idővel kaviccsá, kővé, sziklává növi ki magát? Persze, egy ember képtelen erre, hiszen élete az örökké valósághoz képest szinte említésre sem méltó, és bár nevét lehet megjegyzik, azzal igazán nem megy semmire, ha már meghalt. Viszont a gond akkor kezdődik, ha feltételezzük, hogy ezek a jelentéktelen, szinte említésre sem méltó egyedek, valamilyen úton, képesek kilépni ezen mihaszna valójukból. Bár igazán nagy kár az ilyesfajta pocséklás, hiszen nincs finomabb az egyes emberek vérénél. Az én esetemben, ha a történetek, melyeket hallottam igazak, minden egy semmitmondó, átlagos napon kezdődött. Állítólag egy halászokból álló csoport talált rám a Noto falu melletti vizeken. Feltűnésem csodával határos volt, azóta sem találtam rá magyarázatot, ugyanis szinte biztosan Európa területéről származom. Még biztosabb az, hogy pont ezért senki nem akart befogadni. Származásomnál jobban, csupán hajam színe rettenthette el az embereket. Manapság, mondhatni már vonzó is a vörös haj, világos bőr, zöld szem, azonban abban az időben túlságosan is kirívónak számított. Végül egy földműveléssel foglalkozó házaspár vett magához, akiknek addig még nem adatott meg a gyermekáldás nyűge. Szeretettel neveltek, én pedig boldogan nevelkedtem, egészen addig, amíg a sors össze nem hozott a külvilággal. Egészen kicsi koromtól kezdve megvetettek, mind a korombeliek, mind pedig az idősebbek. Gondolom vannak akik tudják, hogy megy ez. Kezdetben csupán nem barátkoztak velem, majd ahogy nőttem lassan csúfolni kezdtek, később bántani, mármint fizikailag is. Eközben befogadó szüleimnek saját gyermekük született, akkor lehettem úgy tizenhat éves. Természetesen az én esetemben gondolni sem lehetett a házasságra. A legrosszabb az egészben, hogy nem csak engem, de az egész családomat jóformán kitagadták. A testvéremnek jobb lett volna, ha meg sem születik. Éreztem, ugyan az a sors vár rá is, mint rám és csakis miattam. Mondanom sem kell, mindennél jobban gyűlöltem bemenni a faluba, de szüleimnek szüksége volt segítségemre, főleg, miután apám egészségi állapota rohamosan romlani kezdett, majd fél évnyi betegeskedés után meghalt, húgom pedig túl fiatalnak bizonyult a kemény fizikai munkához. Végül, huszonegy évesen ért utol végzetem, egy szinte undorítónak mondható “vicc” keretében. | |
| Deliora (41666) 17.09.17 11:39:19 | ||
|
Az éjszakai égboltot felhők borították, ennek ellenére a gyönyörű telihold fénye, csupán nagy ritkán tűnt el, ezzel sötétbe borítva a tájat. Akkor is ugyan azt az elfoglaltságot találtam, mint minden este. A lovakat bámultam a karám széléről, miközben hajamba belekapott a vihart és hűvös levegőt hozó szél. Ez az egy hely jelentett számomra megnyugvást mindennapi gondjaim között. Beteg édesanyám már aludt, csakúgy mint kistestvérem, már csak én virrasztottam. A lovak a közelgő vihar ellenére is nyugodtan legelésztek, miközben a viharos szél boldogan játszadozott sörényükkel és farkukkal. Apró családunk összesen három lovat birtokolt, két csődört illetve egy három éves kancát, legközelebb szívemhez azonban az éjfekete, nyugdíjazott csődör állt. A jámbor, ám lobbanékony álllat, sokáig szolgált lovamként. Azt, hogy lány léttemre megtanulhattam lovagolni csakis édesapámnak és kivételes származásomnak köszönhettem, de nélküle el sem mertem volna gondolni mindennapjaimat. A másik két ló jóval testesebbnek, robosztusabbnak bizonyult, mint az én Yorum, de ennek ellenére a munkából kiöregedett csődör fénykorában ugyan olyan erőnek örvendett, mint társai. Mostanra azonban már csak a legelés maradt neki, illetve a kedves szavak, amivel én, esetleg apró testvérem illettük. A karám mellett álló cseresznyefa megadóan bízta a szélre virágait, hogy azok szirmai az ezüstös holdfényben gyönyörű táncot lejtsenek, majd a földre hulljanak. Mélyvörös fürtjeim sem úszhatták meg a virágzáport. Az ezüstös szirmok, mintha vérbe landoltak volna lágyan, csendesen, hogy aztán egybeolvadjanak vörösömmel. Hajam színe kísértetiesen elütött régi, koszos, kissé rongyos, szürke kimonómtól és valójában egész, semmitmondó életemtől. Egyfajta bélyegként szolgált környezetem számára, mellyel, mintha csak egy nemkívánatos személyt, azaz engem, akartak volna megjelölni. Csupán a nap ezen szakaszában szánhattam magamra is egy kis időt, ilyenkor nem zavart senki. Gondolataim az aznap történtek körül jártak, de ezt legegyszerűbb, ha az elejéről kezdem. [d]Nem igazán szerettem bejárni a faluba, mivel bevett szokása volt a kultúránknak kirekeszteni az idegeneket, a másokat és lévén, hogy én még csak nem is Japánból származom, könnyen közutálat tárgya lettem, nem is kellett érte tennem semmit sem. Gyermekként még semmi különös nem történt, néhány csúfolódáson kívül mindenki elkerült. Azonban, ahogy felcseperedtem egyre több embernek szúrtam a szemét, már-már általánossá váltak a bántalmazások akár hányszor is fordultam meg emberek előtt. Nem igazán tehettem ellene, hiszen tulajdonképpen én láttam el a családomat, miután apám örökre elhagyott minket. Igyekeztem minél kevesebbszer bemenni, de egy héten minimum egyszer sort kellett kerítenem rá. Azon a napon sem volt másképp. Délutánra sikerült rávennem magam az indulásra, így még viszonylag korán el is értem uticélomat. Azt terveztem, hamar végzek a bevásárlással, hogy estére már otthon legyek, de ez közel sem így alakult. Már rég besötétedett, mikor elindultam. Az utcákon alig járt valaki, a szél is akkor kezdett el fújdogálni, én pedig igyekeztem annyira láthatatlanná válni, amennyire csak lehet. Egyik utcáról fordultam a másikra, gyors kiutat remélve, miközben csukjámat amennyire csak tudtam, fejemre húztam. Bár egy gyors konttyal hajamat felfogattam, egy rakoncátlan tincs így is arcom elé lógott, mint egy galád áruló. Hogy akkoriban mennyire jó lett volna valami harci tapasztalat. Akármennyire is igyekeztem a sötétség leple alatt megbújni, aki csak elhaladt a közelemben utálkozó szemekkel mért végig, mialatt tovább állt. Levegőt is alig mertem venni. Úgy éreztem, az egész világ ellenem van. Vérem hangosan lüktetett fülembe, miközben nem is néztem milyen utcára fordulok, csak a kijutásra koncentráltam. A vihar közeledtét az egyre erősödő szél, illetve a házaikba siető emberek jelezték. Jóformán már tényleg csak én róttam a koszos utcákat. A város szélén jártam, szinte meglepődötten, hogy semmi nem történt, amikor hirtelen valaki karon ragadott egy sarok mögül. Hiába figyeltem minden egyes mozgást körülöttem, így sem tudtam megelőzni a történteket. Nem először történt meg, de bárcsak inkább megöltek volna. Az ismeretlen férfi számra tapasztotta kezét, nehogy segítségért kiáltsak, - na, nem mintha bárki a segítségemre sietett volna - majd undorító, kiéhezett szemekkel végignézett rajtam. Hányinger kerülgetett, szemeimbe könnyek szöktek, amúgy is rendezetlen kontyom teljesen szétbomlott. Persze, próbáltam magam kiszabadítani, de kísérletem kudarcba fulladt. | |
| Deliora (41666) 17.09.17 11:41:30 | ||
|
- Úgy néz ki, van valami hasznod is, rohadt korcs! - őszintén nem tudtam eldönteni mi keveredett hangjában. Megvetés, felsőbbrendűség, élvezet? Nem érdekelt. Csak ki akartam szabadulni szorításából és elfutni minél messzebb. Sajnos ez mind csak álom maradt. Nem érdekelte mennyire kapálódzok, elkezdte letépkedni rólam a köpenyemet. Tudtam, semmit nem tehetek. Inkább becsuktam szememet és könnyezve vártam, hogy vége legyen ennek a rémálomnak. - Ez neked tényleg megfelel? - csak az ismeretlen, ijesztően hűvös hangra pattant ki szemem. Az előttem álló férfi bosszútól égő szemekkel fordult az idegen felé, de engem még mindig nem engedett el. Reményvesztetten álltam a falnak szorítva és nem értettem, mit akarhat tőlem az újonnan érkezett fekete köpenyes csukjás alak, akinek még az arcvonásait sem tudtam kivenni, mégis éreztem, egyenesen engem néz. - Várd meg míg végzek, aztán felőlem azt csinálsz vele, amit akarsz! - az erőszakoskodó csak úgy köpte a szavakat. Minden reményemet elvesztettem. Számára tényleg nem vagyok több egy egyszer használatos, eldobható tárgynál. Utoljára megpóbálkoztam a kiszabadulással, eredménytelenül. Arra számítottam, hogy az idegen megfogadja az előbb elhangzó szavakat, de végül nem így történt. Igazából minden egyetlen pillanat alatt történt. Nem tudnám megmondani honnan, de "láttam" a csukjás alak elmosolyodik. Vérszomj. Hirtelen, csupán egyetlen pillanatra vérvörös aurát véltem felfedezni körülötte. És megmozdult. Villámgyorsan, láthatatlanül. Szó szerint letépte rólam támadómat és a szembe lévő falnak szegezte. Támadóm ilyedten, fájdalomtól eltorzult hanggal ordított fel. Valami meleg, vörös folyadék csapodott arcomra, illetve a mellettem lévő falra. Amint felocsúdtam az egyik sokkból már várt is egy másik. Vér. Meglepően hasonlított hajam színére. Nem is. Pont ugyan olyan színű volt. Mintha csak vörösömből szakadt volna ki az is, ami a falat borította. Megrémített. Nem az, hogy előttem öltek meg valaki, ráadásul minden vágófegyver nélkül, hanem, hogy mennyire természetesnek érzem ezt a színt a falon. A vadul táncoló szél nevetve játszott hajammal és csalogatott. Hirtelen eszembe jutott családom. Valamelyest feleszmélve, amennyire gyorsan csak lehetett felkaptam cuccaimat, majd még mindig rezzenéstelen arccal futva indultam haza. A sötétség lágyan simult a tájra. Akkor először éreztem, én is része vagyok. A messzi mennydörgéseken kívül teljes csend honolt, sietős lépteim is alig-alig zavarták meg ezt az ijesztően megnyugtatónak tűnő közeget. Nem gondolkodtam csak futottam. Köpenyem ujjába megtöröltem arcomat, de azzal nem foglalkoztam, miként került az anyag bőrömre. Egyszerűen csak kiélveztem a csöndet és a sötétséget. Öhm... az előző részletnél a [d]-től dőlt lenne -.-" | |
| Rubyn (101091) 17.09.17 11:50:43 | ||
|
Deliora: Nekem nagyon tetszik, folytatást! <3 (Persze tudom, azt írtad soká lesz, így nem zaklatlak. :D) | |
| Zita2017 (100899) 17.09.22 17:49:46 | ||
|
Bocsesz de a kutyás kezdeményemre nincs már több ötletem de kitaláltam egy szintén kutyás történetet Mióta megszülettem azóta mellettem volt. sok emlékem nem volt arról az időről mikor négykézláb járkáltam és csak gügyögtem.Keverék volt. fekete és barna színű szőre volt. Sokat együtt voltunk. Imádtuk egymást. Mikor már sulis lettem akkor a nehézségeket is együtt vészeltük át. Ám eljött az a nap is mikor nem jött ki a helyéről. Nem értettük, hogy mért nem. Egyre kevesebbet evett és ivott. Doktort hívtunk. Arra gyanakodott, hogy szegényke rákos. Másnapra is jött újra megvizsgálni. Most férgességre gyanakodott.kaptunk rá gyógyszert amit a vacsorájába kellet tennünk. Ez sem segített rajta. Apa elhatározta, hogy hétvégére kihívja újra a doktort, hogy elaltassa a kutyánkat. Mondta, hogy ne menjek ki, maradjak bent.Mikor elmentünk enni a nagymamámhoz láttam, hogy belerakták egy zsákba. Nagyon fájt utána a szívem. Sok idő telt el azóta.Jánosi Zita vagyok. Hatodikos vagyok. Holnap fogom tölteni a 12. szülinapom. Kíváncsi voltam, hogy mit kapok. Azon a napom korán keltem. Mikor lementem az egész családom lent fogadott. -Boldog 12. szülinapot Zita!-mondta az egész családom. -Menj ki az udvarra-tette hozzá a nővérem. Mikor kimentem hatalmas meglepetés fogadott. egy új kiskutya. Szintén keverék, szőre halványsárga és piszkos fehér színű volt. Első pillantásra beleszerettem. -Mi a neve?-kérdeztem. -Zsöminek neveztük el-Válaszolt anya. -És hány éves? -3 hónapos. -Jaj abban a korban az egyik legcukibbak! -Bizony. Na de most menny öltözz fel és menj ki hozzá játszani. -Oké, Anya! | |
| Deliora (41666) 17.09.22 18:37:46 | ||
|
Zita, alapjait tekintve, nem rossz, viszont sok hiba is van benne. Két dolog tűnt fel legelőször: szóismétlés és tőmondatok. Erre a kettőre kell a legjobban odafigyelni szerintem minden írónak, mert főleg az első könnyen lehet tipikus hiba bárkinél. Nálad az első 5 mondatba minimum 6 "volt" szót olvastam. Két lehetőséged van, illetve mindkettő ajánlott. Vagy igyekezz máshogy megfogalmazni a mondatot, vagy vond össze, vaagy akár mindkettőt egyszerre. Mint például: "Mióta megszülettem azóta mellettem volt. sok emlékem nem volt arról az időről mikor négykézláb járkáltam és csak gügyögtem.Keverék volt. fekete és barna színű szőre volt. ">> Mióta megszülettem, mindig mellettem volt ez a kis, fekete és barna szőrű keverék, bár sok emléket nem őrzök azokról az időről, mikor még négykézláb járkáltam és gügyögtem. Az is igaz, hogy a tőmondatoknak is fontos szerepük lehet, egy-egy mozzanat leírásában, de általában inkább feszültségkeltésre használandók. Most hirtelen ezt tudom felhozni példának: "Vérszomj. Hirtelen, csupán egyetlen pillanatra vérvörös aurát véltem felfedezni körülötte. És megmozdult. Villámgyorsan, láthatatlanul." Mondjuk nálam az is hiba szokott lenni, hogy már túl hosszú mondatokat alkotok XD Nekem, a megfelelő, ami a legjobban tetszik azt eddig Kaze-chan történeteinél olvastam. Se nem túl hosszú, se nem túl rövid... Na, de visszatérve... Szóval, amivel még színezhetnéd és tényleg nagyon sokat dob egy történeten azok a különböző jelzős szerkezetek, illetve érzelmek, környezet leírása. Mint: "Azon a napom korán keltem. Mikor lementem az egész családom lent fogadott.">>Azon a napon a nap első sugaraival keltem. Bár kifejezetten nyűgös kelőnek vallottam magam, akkor mégis szinte kilőttem az ágyból. Gyorsan magamra kaptam egy-két, kifejezetten hétköznapi ruhát és elindultam a földszintre, ahol már egész családom türelmetlenül várt. És akkor ide akár jöhetne a szülők leírása, vagy a helység bemutatása, vagy amit csak szeretnél. Amire még figyelned kell, hogy a párbeszédek mögé is jó, ha írsz egy két gondolatot. Kiemeled a hanglejtést, vagy a mimikát, ki hol áll... Pl: "- Csak most ettél! Nem lehetsz máris éhes! - Dylan szemmel láthatóan teljesen megbotránkozott hasamon, bár mondjuk igaza lehetett. Meg kell mondjam, jól bírom kaja nélkül is, de tényleg, viszont viszonzásképp rengeteget tudok enni és hát ha már adódik rá lehetőség… Persze most ettem, de csak két tányér húst, az nem is olyan sok, vagy mégis? Minden esetre, nekem nagyon nem tűnt annak. - Ezt mondd a hasamnak! - nem nagyon vettem figyelembe reakcióját, letudtam egyetlen vállrándítással. Szerencsére nem maradt ideje tovább sértegetni legfontosabb szervemet, mivel Keira még időben beért minket." Nyah, azt hiszem egyenlőre ennyi, nem akarom elvenni a kedvedet xD Majd a legközelebbit jobban szétcincálom  De csak szemléltetés képen, hidd el, mindenkiébe van hiba, bármibe lehet olyat találni, ami nem tetszik :) Én is így kezdtem :DAsszem ezt is új linkre kellene lassan költöztetni... De azért egyenlőre megteszi Várom a következő szösszenetet ;) | |
| Kaze-chan (88942) 17.09.23 04:50:26 | ||
|
Halihó! Ismét jöttem aktívkodni ide, ha már Deli jelezte, hogy van újabb kis szösszenet.  (Igaz, hogy tegnap 8 óta nem aludtam, de sebaj, egy kisebb kritika összedobása még megy. Remélem.  ) Zita: Deliora leírta a legtöbb dolgot, ami nekem is feltűnt, így csak apróbb kiegészítéseket tennék. :) Nekem ami még nagyon zavaró a fentieken kívül az a mondatkezdéseknél hiányzó nagybetű, az elmaradt vesszők és szóközök. Pontok és vesszők után mindig tegyél egy szóközt. Egyből jobb lesz majd olvasni az írásodat. A vesszők pedig végképp nagyon fontosak! Hála a tagolásnak, a mondanivalód sem folyik majd annyira egybe. És ugyebár a mondatokat mindig nagybetűvel kezdjük.  Erre is figyelj oda. Ha már említettem a tagolást: Amikor egy új napra térsz rá, azt kezd új sorban, így nem fog annyira összemosódni a történet. Plusz még egy dolog: Ha eldöntötted, hogy melyik időben írsz, akkor ne változtass rajta. Amikor múltban kezded el, akkor maradj is a múlt időben, ne ugorj át jelenre vagy jövő időre. Persze más az, amikor párbeszédekről van szó. Bocsánat, ha nem voltam nagyon érthető, vagy tömör voltam. Kérésre kifejtem bármelyik részt, és akár példákat is hozok.  Várom a következő szösszenetet is, akár Zita, a Tiédet, akár másét! :D | |
(aktuális oldal: [ 66 ], összes oldal: 81, Hozzászólások: 1206)
[1] [2] [3] [4] [5] [6] ... [63] [64] [65] [66] [67] [68] [69] [70] ... [75] [76] [77] [78] [79] [80] [81]
