 |
Fórum - Alkotók Kuckója
Lovakkal kapcsolatos irományok (versek, novellák...)
| Lajura (15249) - 1. 11.10.20 21:27:15 | ||
|
 --És akkor ezennel megnyitom ezt a témát!--
 Négy évvel ezelőtt... Elsa Bloom vagyok. Ma 5 éves. Szemem holdvilága a kezdeteknél kihunyt. Nem látok semmit, de érzek, s hallok sok mást. - Boldog születésnapot Elsa! - ölelt körül Amy Fluost , és Bary Bloom, szerető szüleim. - Mondd csak, mit kívánnál kislányom? - kérdezte édesapám. “Látni... látni akarom a lovakat...“ vágtam volna rá... Ha... láthatnék. Lehuppantam a földre, és ezt szipogtam: - Érezni a kis pacik illatát... De ti úgysem visztek el a lovardába, ugye? ---Folyt. köv. csak mennem kell verset tanulni--- | |
| Unikornis1999 (29546) 12.09.08 10:50:10 | ||
|
Újra benéztem a topikba^^
Nos a történetemet nem hagytam abba, csak kb. most 5 fejezetre előre írtam.majd akkor berakom, ha még 3-at megírok, de szeretném, kérdezni, hogy amikkor majd az elsőtől rakjam be, vagy onnan, ahol abbahagytam?Sok segítség lenne, ha válaszolnátok ^^ előre is köszii^^ Szóval, vissza-vissza olvastam.herrina nagyon tettszik a történeted, (visszaolvastam az 1. fejezetig! :D) és az újat is kezdd el!!:D zsofi26horses:Nekem tettszik^^ még így is tudtam követni, hogy nem vagyok rendszeres látogató ebben a topikban. csacsiszó:Egész jó :D Tettszik maga a történet, és várom a következő fejezeteket :D | |
| len (20724) 12.09.08 11:01:29 | ||
|
Na új történetetem: Szélvész 1. kötet A kerítésen túli világ Szélvész vagyok, Angol Telivér kancacsikó.Egy tenyészfarmon vagyok, sok-sok másik csikóval.Már mindent felfedeztünk az óriási legelőnkön, csak egyszer rájöttünk hogy a kerítésen túli világ, nagyobb mint az összes karám a farmon.Így hát egyszer elmentünk, s találkoztunk rengeteg másik csikóval.Ám jött egy fekete mén, aki elküldött minket, de eltévedtünk.S hogy mennyi kalandban volt részünk... Elkezdjem?Változatos történet lenne. Újra betettem. | |
| zsofi26horses (50515) 12.09.09 18:56:14 | ||
|
Akkor hát itt van az utolsó, elég rövid fejezet. :)
8. Fejezet Ücsörörögtem a fűben egy ideig, nézve, amint a füst fölszáll az égbe. Már hallottam, hogy a tűzoltók megérkeztek. A sziréna éles, visító hangjával üvöltött végig az utcán. Hallottam az emberek kiabálását. Nem akartam visszamenni. Black Shadow-val akartam maradni, nem élném túl, ha még egyszer elveszíteném. Egy könycsepp csordult le az arcomon. Ahogy közeledtem az égő istállóhoz, szüleim ott álltak szorosan egymásba kapaszkodva. Nem tudnám itthagyni őket sem. Viszont választanom kell: Vagy ők, vagy Black Shadow. Ha megmutatnám nekik, ki mentett ki a tűzből akkor se lenne rá esély, hogy megtartjuk, ugyanis a ló etetése, bértartása sokba kerül, annyiba, hogy annyit anyuék nem engedhetnek meg maguknak. Tanácstalanul ácsorogtam ott, a térdig érő fűben, Black Shadow pedig rám várt. Elmosolyodtam. - Ha már itt vagy, legyen az előkerülésem látványos - mosolyodtam el, majd belekapaszkodtam dús sörényébe, felültem rá. Ügetni kezdtünk, majd a tűzoltós autónál megálltunk. A tűzoltók olyannyira belefeledkeztek munkájukba, hogy nem is nagyon vettek észre engem és a lovat. - Anya - remegő hangon szóltam háttal álló nagynénémhez. Anya csak nagyon lassan fordult meg. Olyan ijedt folt az arca, hogy a félelem hatalmába kerített. De ekkor ránézett Black Shadow-ra. Csak tátogott, de hang nem jött ki a száján. Apa arca nem volt ennyire szomorú, de egy apró könycsepp ott csillogott a szeme sarkában. Leszálltam a lóról, szorosan átöleltem mindkettőjüket. - Az az ember - kezdte Anya, szokatlan hangnemben - elszökött a börtönből, hogy bosszút állhasson rajtad, de elfogták. Ekkor engedett csak el öleléséből. Nem csodálkoztam ezen. Annak az embernek meghiúsítottam a tervét, ezért meg akart büntetni, rendesen. - Olyan kár lenne benneteket elszakítani egymástól - Apa hamar kapcsolt ellentétben Anyával, akinek kicsi tovább tartott, mire észre vette, hogy a megmentőm nem más, mint az a csodállatos fekete ló, akit néztek még a tűzoltók is. - Csak vicceltem - Apa már mosolygott. - Ma reggel anyáddal találtunk a postaládában egy levelet. Neked címezték - és rám mutatott - Csodálkoztunk, vajon ki írhatott neked, hisz alig van barátod. Ígyhát, bocsánat, de belenéztünk. - olyan feszülten hallgattam, mintha ezen múlna az életem. - A levélben az állt, hogy megnyerted azt a rajzversenyt, azaz a főnyeremény a miénk. Sajnos, ezzel nem oldottunk meg mindent - Anyáék egymásra néztek. - Egy újságíró megkért minket, hogy hadd írja le a történetedet az ország legnépszerűbb újságába. Persze, igent mondtunk neki, ezért jó kis summát adott nekünk, amiből ki tudjuk fizetni egy jó ideig a ló bértartását. - Egy pillanatig örültem, de aztán ránéztem Black Shadow-ra, aki vágyakozva nézett a völgy felé. Bólintottam, megmondtam a szüleimnek, hogy nemsokára hazamegyek. Ekkorra az istálló tüzét már eloltották, szerencsére nem túl nagy a kár. Fölpattantam a lóra, kényelmesen elhelyezkedtem. Csak épphogy odaraktam a lábamat az oldalához, már vágtázott is. Kapaszkodtam a sörényébe, sarkamat lenyomtam, erősen tartottam magamat. A völgy lágyan emelkedett, majd lejtett, a dombok alján egy kis kék tó volt, láttam, ahogy a nap sugarai megcsillannak a hullámokon. Ahogy a paripa gyorsított, a fű, virág alattunk egybefolyt, akár egy folyó, Black Shadow sörénye lobogott, minden vágtaugrásnál fellibbent, majd visszacsapódott a nyakára. Minden porcikám remegett a boldogsától, ahogy a patadobogás megtörte a mező csendjét. A fekete ló hevesen fújtatva rohant tovább. Ekkor ízleltem meg igazán, minden porcikámban a szabadság édes ízét Itt elolvashatod végig: http://equestrian-stories.webnode.hu/ | |
| Sztike1998 (42150) 12.09.09 18:59:03 | ||
|
zsofi25horses: Van benne szóismétlés, plusz mehetne még bele leírás. (: | |
| zsofi26horses (50515) 12.09.09 19:04:04 | ||
|
Hát ja, a szokásos xDD | |
| Sztike1998 (42150) 12.09.09 20:29:04 | ||
|
Sok-sok vívódás után úgy döntöttem, a Nassaut abbahagyom. Ennek nem írnám más okát, minthogy egyszerűen kifogytam az ihletből. Viszont hogy ne maradjatok történet nélkül, hoztam valami mást. Bár ez nem száz százalékban lovas, de róluk is szól, ezért ide teszem be, ha senkit sem zavar.
 | |
| herrina (12812) 12.09.10 17:29:10 | ||
|
7. fejezet Új tulaj Csak álltunk ott, mint három szobor, gondolkoztunk és néztük a könyvet; a méregzöld borítót, a tűzpiros betűkkel írt címet és a halálfejmintát a szöveg alatt. Hogy került ez ide? Miért pont Mérgek kézikönyve? Mit csináltak vele? Kié ez a könyv? - és még hasonló kérdések futottak át az agyamon pár másodperc alatt. Aztán Maya megszólalt: - Mi a fenét csináljunk ezzel a könyvvel? - kérdezte. - Először is vigyük fel valamelyikünk szobájába és nézzünk bele. - javasoltam. Maya és Lucia bólogatott és elindultunk befelé. Közös beleegyezéssel az én szobámba mentünk. Ott letelepedtünk a szőnyegre és kinyitottuk a könyvet az első oldalon. Lapozgattuk, nézegettük. A 23. oldalon aztán találtunk valamit: egy papírlapot. Creg! Mérgezd meg azt a két lovat, azt a White Ladyt meg azt a Snowflawkest! Figyelj a könyvre, a fiolára és erre az üzenetre, el ne hagyd! A méreg leírá- sát A mérgek kézikönyve 23. oldalán találod. Meg ne lássanak! Ha valamit rosszul csinálsz, neked annyi! Boris Blue Ez a szöveg volt a lapra írva. Hirtelen minden világossá vált. Ez a Mr. Blue a farmot akarja, de olcsóbban, ezért megölette a lovakat. De most mit csináljunk? Hívni kéne a rendőrséget, de mit mondjunk nekik? Lehet, hogy nem hinnének egy tizenkét éves lánynak, de az is megeshet, hogy nem tudnak semmit sem tenni, de sikeres is lehet ez az akció. - Holnap ezt megmutatjuk Mr. Brownnak! - mondtam ki végül hangosan, körülbelül tíz perc csend után. A többiek beleegyetek és elmentek a saját szobáikba lefeküdni. Másnap reggel, amikor lementem reggelizni, Maya mellett Lucia is ott ült, ahogy megbeszéltük. - Sziasztok! Mizu? - köszöntem. - Hello! - mondta Maya. - Szia! Semmi... - felelt Lucia de Diana félbeszakította. - Lucia! Hogy mered? Soha nem jöhetsz vissza hozzánk! Nem érdekel semmi! Egy nagyon értékes barátságot veszítettél el! Soha többé nem szólunk hozzád, ezt vésd az eszedbe! Nem vagy a barátom! - kiáltotta a lány. - Diana! Neked fogalmad sincs, mi az a barátság. Látni sem akarlak, sőt, én kérem, hogy hagyj békén! - válaszolt Lucia. - Ne hidd, hogy te vagy a legjobb lány a világon! Épp ellenkezőleg. Neked mindenki lúzer, aki nem akar a kedvedben járni. Csend. Diana még egy pillanatig csodálkozva nézett Luciára, utána sértődötten visszarohant az asztalához. Én döbbenten néztem felváltva Dianára és Luciára. Szinte még le sem ültem, és máris egy jelenet. Gondolataim tengeréből végül Maya rángatott ki; megrázott és az étkezőajtó felé mutogatott. Ott állt és beszét Mr. Brown. A mondanivalójának az elejét nem halottam az előbbiek miatt. - ...reggelt mindenkinek! Egy nagy bejelentést kell tennem. Ma hétfő van, lovaglóóra következne. Nem, nem marad el, de ez lesz az utolsó. Ugyanis a farmnak új tulajdonosa van, aki nem lovasiskolát akar itt üzemeltetni, hanem hotelt. Ez az új tulajdonos Boris Blue. A szüleiteknek írtam, akik majd eljönnek értetek. Az óra után pakoljátok össze a holmitokat. Íme... Már kész vagyok az utolsó fejezettel is, ha valakit érdekel, megnézheti ezen a honlapon! Unikornis1999: köszi, örülök, hogy tetszik! :) | |
| Sztike1998 (42150) 12.09.10 18:32:17 | ||
|
herrina: Kicsit elkapkodtad, meg mehetne bele még egy kicsivel több leírás, de egyre jobb. | |
| Sztike1998 (42150) 12.09.10 19:24:49 | ||
|
Részlet készülődő irományomból... Cím, borító nincs. Még. (:
“A bekötőútra egy autó gördült, komótosan húzva az utána rögzített hatalmas lószállítót. A jármű pöffent egy utolsót, majd motorja leállt. Egy idősödő férfi szállt ki belőle egyszerű farmerben, ingben. A mellette lévő ülésről minden bizonnyal a felesége, vele egyidős, kordszoknyában, blúzban. Rövid haja tökéletesen megcsinálva, arcán mosoly ült. A hátsó ajtón megjelent egy fiatal, biztosan a lányuk. Kinézete tökéletesen passzolt a borús időhöz. Fekete haja erős ellentétben állt fehér arcával, fekete csizmája halkan koppant az apró kis köveken, ahogy lába földet ért. Céltudatosan indult meg a kis ösvényen, kísérői pedig szó nélkül követték. Csupán párat lépett, amikor is testén egy erő aprót lökött...“ | |
| herrina (12812) 12.09.11 15:33:12 | ||
|
8. fejezet A nagy leleplezés Miután Mr. Brown befejezte a mondanivalóját, visszament az irodájába. A konyhások tovább dolgoztak, de rajtuk is látszott a szomorúság és a harag. Csend volt, mindenki hallgatott. Nagyon megdöbbentett minket ez a hír. Eladták a farmot! Ez azt jelenti, hogy vagy átmegyek másik lovaglóiskolába, vagy el kell adni Russiát. Egyiket sem akarom! Nem akarok elmenni innen, két dolog van itt, ami nagyon-nagyon fontos a számomra: a lovam, a barátaim. Imádom ezt a helyet. Már öt évesen is ide akartam járni, de csak tíz évesen lehetett beiratkozni. Ez a harmadik évem itt, és nem akarom, hogy az utolsó legyen! Én nem a szünet meg a nyaralások miatt vártam a nyarat, hanem a lovakért, a lovaglásért, a Cworda Ranchért. És most itt kell hagyni, mert ennek a Boris Bluenak sikerült a terve. - Ezt nem hagyhatom! - mondtam Mayának és Luciának. Lassan az egész étkező egy méhkassá változott. Diana boldog volt, hisz neki (akarata ellenére) muszáj volt lovagolnia, mert a szülei egész nyáron elfoglaltak. Rajta kívül mindenki nagyon szomorú és dühös volt. - Reggeli után menjünk fel a szobámba, fel szeretném hívni az apámat: mondtam, hogy nyomozó. - szólalt meg Lucia. - Oké, úgy sem láttuk még a szobádat. - mondta Maya, aki a nyomozó szó hallatára kicsit felvidult. Én is beleegyeztem és miután megettük a reggelit (lekváros pirítós), felmentünk Lucia szobájába. Szép kis kuckó volt: a falakon lovas poszterek, a polcokon könyvek, képek és szobrok, az íróasztalon ugyanezek, a földön pedig egy kerek, narancssárga szőnyeg. Arra letelepedtünk Mayával. Lucia felkapta a mobilját és felhívta az apját. Elmondta neki, hogy találtunk egy könyvet, annak a címét és az üzenetet. - Na, mi volt? - kérdezte Maya, miután Lucia letette a telefont. - Mindjárt visszahív, csak beszél Mr. Brownnal. - felelt a lány. Pár perc múlva csörgött a mobil. Lucia felkapta. - Most már elmondod? - kérdeztem, miután végzett, de a lány arckifejezését látva nem reméltem túl sok mindent. - Az van, hogy... lehet, hogy lecsukják Mr. Bluet! - mondta és az arckifejezése megváltozott (ugyanis megviccelt minket). - De attól még nem kapjuk vissza a farmot. - mondtam. - Dehogynem: apa azt mondta, hogy Mr. Brown okos volt, és azt írta a szerződésbe, hogy: “...Ha három héten belül George Brown meggondolná magát, visszakövetelheti a telket...“ vagy valami ilyesmi. Az a három hét pedig még nem telt le. Szóval apa feljelentést tesz és sürgeti a rendőrséget. - Ez szuper! - kiáltott fel Maya. - Remek hír! - mondtam. Ezek után már egész nap fülig ért a szám. Négy nap telt el azóta. Fanny, Amanda, Laura, Noemi, Dora és Lindsay már elment. Valamelyik nap Lucia apja és az egyik kollégája bement az igazgatóhoz megbeszélni az ügyet. Aznap délután volt. Mr. Erion és a kollégája megint eljött. Mayával és Luciával a legelőnél néztük a mit sem sejtő lovakat. Hirtelen autóhangokat hallottunk. A bejárathoz futottunk: megint ott állt a fekete limuzin. Boris Blue fülig érő szájjal szállt ki az autójából. A bejárati ajtón kijött Mr. Brown, Lucia apja és a kollégája. - Jó napot, Mr. Blue! - köszönt Mr. Erion. - Mr. Blue, letartóztatom gyilkosság gyanújával! - azzal előhúzott egy bilincset és rátette Mr. Blue kezére. - Mégis mit jelentsen ez? - kiáltott Boris Blue. - Megtaláltuk a Mérgek kézikönyvét, benne az üzenettel és a maga aláírásával. - mondtam. - Átkozott Creg! - motyogta Mr. Blue. Lucia apja beültette az üzletembert a limuzin mellett álló rendőrautóba. - Köszönöm, gyerekek! - Mr. Brown odajött hozzánk és mindegyikünkkel kezet fogott. - Ugyan, semmiség! - mondta Maya, mire Luciával bólogattunk. - Írok a szülőknek, hogy mégsem lett eladva a farm és hogy jövő nyáron várjuk a gyerekeket. - mondta Mr. Brown. - Most nekünk is haza kell menni? - kérdezte Lucia. - Igen, idén már nem lesz oktatás. Jó nyaralást! - felelt Mr. Brown és bement a bejárati ajtón. | |
| csacsizó (47011) 12.09.11 15:34:25 | ||
|
Eléggé későn, de itt a második fejezet is. Ezek inkább bevezető részek, holnap már történni fog valami.
Újabb magaslatokba -Gyerünk! Hajtsad, még sarokkal, eszébe se jusson ellenkezni!- adta az utasításokat egy középkorú szőke nő, a pálya közepén. Mosolygott, amikor egy lány pej lova hátán átvitt egy okszert, majdnem tökéletesen, utána még megugrott egy meredeket, és felvette ügetésbe a lovát. Fél kör után ismét az akadályra összpontosított és vágtába ugratta a kancát. Hosszú haját copfba fogta, de néhány tincs kiszabadult a fekete sisak alól. Borostyán szemében elszántság tükröződött, ahogy megugratta az okszert. Puhán értek földet, hogy a második akadályt is könnyedén vegyék. -Ez az utolsó egész jó volt, Szikrának eszébe sem jutott kitérni. Szerintem készen álltok a versenyre. -Biztos, Rachel?-kérdezett vissza reményteli mosollyal. -Igen-veregette meg a ló nyakát-, most menj és lásd el. Utána nézz be Kyrához. Már vár rád. -Köszi. Sajnálom, de ma nem tudok maradni, holnap doga van töriből-mentegetőzött. Lecsusszant Szikra hátáról és a kapu felé indult. -Semmi baj. Az iskola előbbre való. -Holnap bepótolom-szólt vissza. Míg elvezette lovát az istállóba, Rachel lassan a kerítéshez sétált, ahol egy Őszülő fekete hajú férfi támasztotta a kerítést. -Kösz, hogy eljöttél, Rob. -Tudod, hogy itt vagyok minden edzésen. Csak nincs valami baj? -Rosie-val? Ugyan!-legyintett-, de a továbbiakat az irodában. Rachel kisétált a pályáról Robbal a nyomában. Már öt év telt el a Gravesand-i kirándulás óta. Mihelyst visszatértek Londonba, Rob lázas kutatásba kezdett a legjobb lovasiskola után. Sorra bújta a lapokat, faggatta az ismerősöket, míg egy hét után büszkén vihette kislányát a város külső részében lévő Green Home-ba. Egy hatalmas parkban építették meg a lovardát, így nem kell sokat autózni, sőt busszal is kijárhat majd a kislány. De ekkor még nem számolt azzal, hogy ő is megszereti a lovakat. Szívesen simogatta őket, míg Rosie átöltözött, ugyanis minden edzést végignézett. Kezdetben hetente kétszer jártak, de az alkalmak hamar sűrűsödtek, míg majdnem minden nap lovagoltak. Rosie látványos fejlődésnek indult, egyre többet mosolygott, és ami ennél is fontosabb volt, újra beszélt. Az első megnyilvánulása gyógyulásának egy nem éppen vidám este történt, mikor Rob a konyhaasztalnál ült és egy nagy fehér lapon számolt. A kislány melléosont rózsaszín hálóingében és a válla fölött figyelte a számokat. -Túl sokba kerül a lovaglásom?-kérdezte halkan. -Rosie! Nem kéne már aludnod?-fordult meg apja. -De neked is. Ha nagyon drága, akkor járok heti egyszer, csak ne kelljen abbahagynom-kulcsolta össze kezeit. -Ami azt illeti, minden túl drága kicsim. Amióta a mama nem keres pénzt, nehezebb kifizetni a lakást. Túl nagy. Ezen kívül nincs annyi munkám, amiből fent tudnám tartani magunkat. -Akkor költözzünk a lovardához!-kiáltott fel-Cseréljük le ezt a lakást egy kisebbre, és autózni sem kell olyan sokat. És ezenkívül... -Várj!Várj!-állította le Rob. -Szóval ennyire fontos a lovaglás? Hiszen azelőtt nem nagyon rajongtál a pónikért. -Csak a mama miatt szerettem meg-vallotta be fátyolos hangon-, ő is lovagolt. -Ezt honnét tudod? Hiszen ezt még nekem se mondta-ütközött meg. -Egy kartondobozban találtam a gardróbban. Az volt ráírva:Rosie és Tony. Megmutassam? Rob csak bólintott, feleségének ezt az oldalát ő sem ismerte. Együtt bogarászták ki az emlékeket a dobozból. Tony Rosie pónija volt, még nyolc-tíz éves kora körül. Szalagok, kis serlegek, kazetták sorakoztak egymás mellett. Sorra nézték végig az összes felvételt. Rosie hol játszott a pónival, hol egy akadályon ugrottak át. Ám a legszomorúbb az utolsó fevétel volt. Tony megbetegedett és nem épült fel, a gazdája karjai közt altatták el, mikor Rosie tizenkét éves volt. Nem csak ő fakadt sírva, hanem a férje és kislánya is. Ez a felfedezés megértette velük, mindenkinek nehéz valakit elveszteni, de tovább kell lépni. Ezután minden este együtt számoltak, és sorra járták a park körüli lakásokat, míg végre megtalálták a tökéleteset. Egy apró lakás, de kettőjüknek pont elég. Két háló, fürdő, konyha, nappali, nem olyan modern és tágas, mint az előző, mégis sokkal jobban tetszett nekik. A két szoba és a nappali ablaka a parkra nézett, ahol néha lovasok ügettek el. S hogy teljes legyen a változás, a régi lakást a bútorokkal együtt adták el, és ódivatú dolgokat vásároltak együtt. Szombatonként árveréseket látogattak, néhány darabot a bolhapiacon kaptak meg, de sokkal jobban esett az új nappaliban egy kényelmes kanapén kuporogni a kandalló előtt forrócsokival, miközben kint hullt a hó. Kezdtek kilábalni a tragédiából, de minden hónapban meglátogatták a másik Rosie-t, és ott mosolygott a kandallópárkányon is. | |
| herrina (12812) 12.09.11 15:34:40 | ||
|
9. fejezet Kezdődik a suli - Találkozunk jövő nyáron? - kérdeztem Luciát. - Találkozunk! - felelt és beszállt az autójukba. Egy nap telt el Mr. Blue leleplezése óta. Már szinte mindenki elment. Luciáért is jött az apukája, Maya anyja is itt volt már és az én apám is. - Mi meg a suliban. - kacsintott rám Maya. Összeölelkeztünk. Aztán Lucia beszállt az autójukba. - Hát akkor a suliban! - mondta Maya. - A suliban! - mondtam és beszálltam az autónkba, egy piros Peugeotba. Maya is követte a példámat. Nekik egy kék Hondájuk volt. Az autónk hátsó ülésén aztán bedugtam a fülembe a mobilom fülhallgatóját. Majd kinéztem az ablakon. Luciáék már elmentek, Mayáék pedig akkor indultak. Még egy utolsó pillantást vetettem a legelőre, a házra, a tóra, a pályára, az istállóra - az egész farmra -, mielőtt elindultunk. Az úton, ami kb. 20 perc volt, összeszedtem az élményeket. Rengeteget kell majd mesélnem! 27 nap telt el azóta. Most reggel van, szeptember 1-je. Éppen úton vagyok a suliba. Mindjárt megérkezem. Biciklivel szoktam menni. Általában egyedül járok, de a húgom, Ester most lett elsős és ő is velem jött. Meg is érkeztem. Leteszem a biciklit és rohanok a terembe. Az első óra Rajz lesz. Amikor belépek és leülök a helyemre, Maya és Johanna (egy másik barátnőm, aki nem jár lovasiskolába) rögtön odarohan hozzám. - Nem mondjátok: lelepleztetek egy bűnözőt? - hadarja Johanna. - Először is: sziasztok. Másodszor: igen. - felelem. Johanna elmosolyodott. Hosszú, fekete haja most is copfban összekötve. Nagy, kék szeme csillog, mint mindig. Ha az arcát nézzük, nem is lehetne megmondani, hogy miket élt át: négy éve egy autóbalesetben elvesztette a bal karját könyöktől lefele. Annak a helyén most is ott van a modern műkéz. Szegény Johanna: szinte mindenki kiközösíti emiatt. - Na de mondjatok már valamit erről az egészről! - szólal meg Johanna. - Maya nem mondott semmit? - felelek. - Csak annyit, hogy lebuktattatok egy bűnözőt. - Oké. Hát az történt, hogy titokzatos módon elpusztult két ló... | |
| csacsizó (47011) 12.09.11 15:37:06 | ||
|
Az új élet tökéletes kezdeteként Rob kiadta saját könyvét, a „Diákszemmel Londonban”-t, ami rögtön hatalmas siker lett, Rosie pedig végleg felhagyott a gyásszal és folytatta lovas tanulmányait.
Mindez pillanatok alatt, emlékfoszlányokban suhant végig Rob fején, miközben belépett Rachel irodájába. Az évek folyamán többször járt már itt. Beiratkozás, az első verseny, amikor a kislánya póniról nagy lóra került, és amikor Rosie elég nagy lett ahhoz, hogy megdolgozzon az óráiért. Mindenki megkedvelte a melegszívű kislányt, aki folyton a lovak között volt, segített ott, ahol tudott, így egy éve Rachel felajánlotta, az istállóban végzett munka fejében ingyen lovagolhat. Ezzel egy hatalmas gondot oldottak meg, hiszen a lovaglás nem volt olcsó, noha a könyv óta sokkal jobban éltek. A férfi leült az asztal előtt álló székbe, míg a nő a másik oldalon foglalt helyet, háta mögött serlegekkel és nyertes lovak képeivel. -Szóval?-kezdte Rob. -Ne aggódj, semmi probléma. El kell mondanom, hogy Rosie az egyik legtehetségesebb lovasunk, legalábbis akit én tanítottam. A vasárnapi már a sokadik versenye lesz, és mindig eredményesen szerepelt. De ez nem mehet mindig így. -Ezt nem értem-rázta meg a fejét. -Igen, kicsit bonyolult. Rosie az utóbbi időkben Szikrával dolgozott, ami nem kis teljesítmény egy tizenhárom éves lánytól. A kanca nem a legnyugodtabb és legjobban kezelhető ló. De Rose biztosan lovagolja, és minden lovat megül. -Még most sem értem. -Rose-nak saját lóra lenne szüksége. Ha nem is most rögtön, de egy év múlva már igen. Egy olyan ló, akivel folyton tud versenyezni és magát is tovább tudja képezni. -Szóval Rosie-nak kéne egy ló. És ha megvenném innen valamelyik lovat? -Talán Szikra még jó lenne, hisz fiatal, de várjunk még egy kicsit, legalább a verseny végéig. -Kösz Rachel. -Nincs mit. Tényleg. Megint újabb kiadásokba rángatlak-álltak föl mind a ketten. -Az új könyvem hamarosan kiadom, és ha jól megy, abból tudok venni egy lovat. Bármit megteszek, hogy ne gátoljam. Bár az orvosok semmi bajt nem jeleztek, azért figyelmeztettek a múltkori után, vigyázzak rá-idézte fel a múltkori esetet Rob, amikor a kislány egy ló halála miatt fölizgatta magát és összeesett. Az orvosok szerint anyja halálakor meggyengült az idegrendszere, és nem árt rá vigyázni. -Tudom. Én pedig továbbra is tartom az ajánlatom. Rosie hatalmas segítség, néha több hasznát veszem, mint egy lovásznak-mosolygott. -Megyek is, még biztos Kyránál van. -Nagyon szereti azt a kancát. Holnap találkozunk! -Igen! Holnap találkozunk! Hát, ez ismét hosszú lett ^^‘ herrina: már sokkal jobban tetszik ez a fejezet! zsofi26horses: Túl korán lett vége :( Egyébként nagyon kerek. | |
| herrina (12812) 12.09.11 15:55:27 | ||
|
csacsizó: köszi^^
Na tessék, lehet olvasni xDD És Holnap hozom az Irány Párizs! első fejezetét... | |
| Álomlovasok (64649) 12.09.11 17:08:23 | ||
|
Ezt a történetet fogom elkezdeni. | |
(aktuális oldal: [ 179 ], összes oldal: 342, Hozzászólások: 5123)
[1] [2] [3] [4] [5] [6] ... [176] [177] [178] [179] [180] [181] [182] [183] ... [336] [337] [338] [339] [340] [341] [342]
