 |
Fórum - Alkotók Kuckója
Lovakkal kapcsolatos irományok (versek, novellák...)
| Lajura (15249) - 1. 11.10.20 21:27:15 | ||
|
 --És akkor ezennel megnyitom ezt a témát!--
 Négy évvel ezelőtt... Elsa Bloom vagyok. Ma 5 éves. Szemem holdvilága a kezdeteknél kihunyt. Nem látok semmit, de érzek, s hallok sok mást. - Boldog születésnapot Elsa! - ölelt körül Amy Fluost , és Bary Bloom, szerető szüleim. - Mondd csak, mit kívánnál kislányom? - kérdezte édesapám. “Látni... látni akarom a lovakat...“ vágtam volna rá... Ha... láthatnék. Lehuppantam a földre, és ezt szipogtam: - Érezni a kis pacik illatát... De ti úgysem visztek el a lovardába, ugye? ---Folyt. köv. csak mennem kell verset tanulni--- | |
| julka55 (21232) 13.10.21 20:19:45 | ||
|
A ló belelehelt a kezébe, a lány becsukta a szemét. Milyen rég nem érezte ezt! Felrémlettek benne a Füstössel kapcsolatos emlékei. Ő is mindig így hozzzábújt, imádta ha simogatták. Ennek a csodás pillanatnak azonban hamr végeszakadt, Tom jelent meg az ajtóban, a póni pedig felkapta a fejét.
-Ó sajnálom!-mentegetőzött. -Nem baj!-mondta kissé szomorúan Emily.-Nézzük meg azt a híres lovat! -Rendben gyertek!-azzal elindultunk az istálló végébe. -A leghátsó boxba helyeztük át, mert felízgatta a többi lovat. Habár már maga az nagy szó, hogy a boxban van! Fél napig tartott mire betuszkoltuk!-csóválta a fejét.-Tudod nem vagyok állatkínzó meg én sem akarom vágóhídra küldeni, de az a helyzet, hogy itt a legtöbb ló megdolgozik a helyéért. Vannak lovak amik bértartottak, vannak akik versenyeznek, vannak amiken lovagoltatunk... De ezzel a lóval rengteg munka van! Én magam foglalkoznék vele, de nem igen van rá időm. Egyszer ültem rajta, akkor is bevalloma a földön végeztem. Lehet, hogy lehetne rajta csiszolni, de egyszerűen tényleg nem fér bvele az időmbe. Ezért is örültem meg, amikor meghallottam, hogy van egy “önkéntes áldozat“!-nevetett. -Egyelőre megnézem!-nézett rá komolyan Emily.-Nem tudom mit tudok vele kezdeni, hisz nem is vagyok profi lovas. De mindent megpróbálok. Habár ennek a kivitelezését még nem tudta, hiszen egyelőre még a szülei sem egyeztek bele a dologba. -Itt is vagyunk!-jelentette ki Tom és megállt az utolsó box előtt. Emily közelebb ment, de csak egy szürke farat látott. -Csibész, fordulj ide!-szólította Vicky. Azzal a póni hirtelen megfordult. Emilyre nézett nagy barna szemeivel. Egy pillanatra összefonódott a tekintetük. Vickynek igaza volt, ez a ló tényleg kisérteties hasonmása volt Füstösnek. A színe, a tekintete, a jelleme minden... Épp csak a sörénye volt hosszabb. A jelenetnek gyorsan vége szakadt, amikor az állat látta, hogy nem hoztak neki semmit, egyszerűen hátat fordított. De a lány nem adta fel. Bement hozzá a boxba és a póni fejáhez lépett. -Szia te!-szólalt meg csendesen.-Csibész. Hmm. Azt mondják rosszul viselkedsz, de tudod mit szerintem nem vagy gonosz. Egyáltaláén nem vagy gonosz. Talán csak egy kis szeretetre és megértésre van szükséged. A ló egyik fülét a lányra szegezte, a másikat hátracsapta, mintegy figyelmeztetés képpen. A lány kiment a boxból. -Nem tűnik annyira rémesnek! -Ohó, még nem láttad a pályán!-figyelmeztette Tom.-Felnyergeljem? Emilyt váratlanul érte a kérdés. -Hát öhm nem is tudom... -Na gyerünk Em, szuper lovas vagy és talán ideje lenne, na próbáld meg!-biztatotta Vicky. -Talán előbb egy másik lóra kéne ülnöd, hiszen nem lenne túl jó élmény egyből rajta kezdeni. Még elmenne a kedved a lovaglástól...-mosolygott a férfi. Azzal eltünt a nyergesben... Hát csak ennyi, nem is lett a legjobb, de holnap több időm lsz és folytatom;) | |
| -Anna- (56551) 13.10.22 17:04:43 | ||
|
julka55: Hm... Ha már egy ilyen szép kezdéssel robbantál bele a témába, akkor én is belevágok a kritizálásba. (Ne tessék felfalni, én csak felhívom a figyelmedet bizonyos hibákra.)
Számokat mindig betűvel írunk Így például a “8óra“ és a “9kor“ már csak azért sem lenne jó, mert ha valaki lusta dög és “csakazértsem“ alapon nem írja ki betűvel a számot, a helyes változat a “8 óra“ és a “9-kor“ (egyes esetekben a “9 -kor“ is) lenne. Kisebb-nagyobb helyesírási hibák fült - fűlt belefelekezve - belefeledkezve Kössz - Kösz hozzzábújt - hozzábújt A többi(nem, nem fogom felsorolni, így is fáradt vagyok) valőszínűleg csak gépelési hiba. Egyébként jó lett, remélem, nem vettem el a kedved az íráűstól, csak így tovább várom a folytatást... mit kell még ilyenkor mondani? Kizárólag Dóry98 részére címzett közlemény Holnap valószínűleg lesz erőm újabb fejire. Amint elérem, hogy ne folyjanak össze a szemem előtt a betűk, megírom, megígérem. De cserébe én is várok ám tőled folytatást;) | |
| -Anna- (56551) 13.10.22 17:05:40 | ||
|
*írástól | |
| Dóry98 (52330) 13.10.22 18:08:05 | ||
|
Na, nem vagyunk valami aktívak.... :D
Sedi: Szerintem tedd be, a többit majd meglátjuk. :DD julka: Nagyon jó, érdekesnek ígérkezik a sztori, de figyelj pár dologra. 1) Rengeteg a helyesírási hiba, és ez zavaró tud lenni! 2) A számokat mindig betűvel írd! Izgalmas lesz a történet, folytasd! :)) -Anna-: Én és a memóriám! Már megint cserbenhagyott. Most az nem jut eszembe, hogy melyik történet volt a tiéd. Nem hiszem el! A következő fejiből majd rájövök, mert csak nem akar beugrani. >:( Még egy dolog: A lélekutazó kövi fejezetére vársz? Mert már totál elvesztettem a fonalat. Csak már egy ideje nem teszek be ide történetet, ezért nem tudom, melyiket olvastad utoljára. :3 A feledékenységemet pedig nehogy magadra vedd! Ez 100°-ban az én fejvesztett állapotom hibája. C: | |
| Dóry98 (52330) 13.10.22 18:19:20 | ||
|
* Úristen, ekkora elírást! -.-“ Nem 100°, hanem 100%. :DD | |
| julka55 (21232) 13.10.22 22:21:55 | ||
|
Dóry, Anna: igen most látom tényleg vannak benne gépelési hibák, már fáradt voltam amikor írtamxD de köszi a tippeket, megfogadom őket és mindenképpen folytatom:)) | |
| -Anna- (56551) 13.10.23 16:10:48 | ||
|
Uff
Ez fájt. Am igen, a Lélekutazó-ra gondoltam. És ne szólítsatok Annának, mert Bogi vagyok. | |
| Dóry98 (52330) 13.10.23 17:50:57 | ||
|
Ú, istenem, hogy én mekkora idióta vagyok!! -.- Az nem jutott eszembe, hogy te Bogi vagy!! Bocsi, bocsi, bocsi!! És akkor még hozzátenném, hogy most azonnal hozd a kövi fejezetet! Cserébe én is kicsit megpróbálok belehúzni a 9. fejezetbe, hogy legalább azzal kiengeszteljelek. Már ha egy ekkora baromságot el lehetne felejteni. | |
| -Anna- (56551) 13.10.23 17:56:06 | ||
|
Nyugi Dóry, nincs harag;)
12. fejezet: Látomás Habár a fedősztorinál kapóra jött George eltűnése, mégis aggasztott, hogy pont akkor nem volt ott, amikor Ábrándnál voltam. Ráadásul vészjósló hangja még mindig a fülemben csengett: Nem tanácsos az életeddel játszani... Sokkal többet... Nevetséges! De mi van, ha tényleg... ha az a ló megegyezik Ábránddal? Ha... Mi van, ha rémeket látsz? villant be a tudatomba Luckas hangja. És igaza van. Nem kéne ezzel foglalkoznom. Amint megszabadultam Laurától, elindultam megkeresni George-ot. Inkább mentem volna Ábrándhoz, de valami hajtott, hogy kibogozzam ezt a csomót. Amikor a szobatársaitól megtudtam, hogy lent van a kertben, rögtön arrafelé vettem az irányt. Próbáltam határozott léptekkel közlekedni, de valamiért nem ment. Egyszerűen lebénultam. Mintha csak ösztönből mentem volna le a lépcsőn, gépiesen rakva egyik lábamat a másik után. Eleinte nem törődtem vele, de a következő lépcsőfordulónál valami egészen furcsa dolog történt. A lépcsőfokok egyre jobban elmosódtak a szemem előtt. Megálltam, még épp időben, mert az egész lépcsőház forogni kezdett, majd egy nagy szürkeséget láttam csupán. Aztán hirtelen egy karámban találtam magam. Az ég borús volt, a kerítésen belül sehol egy fűszál, az itató már jó ideje nem láthatott vizet. Hirtelen gyengének és védtelennek éreztem magam. Aztán bejött a karámba egy idegen férfi, futószárral a kezében. Mit akar tőlem? kérdeztem volna, de csak egy ideges horkantás tellett tőlem. És ő egyre közeledett. Meg voltam rémülve, ki akartam innen jutni, de minél hamarabb. Elkezdtem fel-alá vágtázni, ügyelve arra, hogy a lehető legmesszebb kerüljek az idegentől. Ő pedig csak mosolygott, majd mikor már teljesen kifáradtam, sarokba szorított, durván megfogta a kötőfékem és egy mozdulattal rácsatolta a futószárat. Ijedtemben felágaskodtam, majd immár botladozva újra futásnak eredtem, egészen addig, amíg a férfi engedte. Ekkor egy erős rántással megállított, én pedig megpördültem, hogy szembe kerüljek vele. Zihálva, kifáradva, legyengülten néztem farkasszemet az ördögi kacajt hallató fogvatartómra, aki magabiztosan lépdelt felém. Mikor már majdnem elért, maradék erőmet összeszedve megint el akartam futni, de megbotlottam a laza szárban. Kétségbeesve próbáltam visszanyerni az egyensúlyomat, de nem sikerült. Esés közben panaszosan nyerítettem... - Emma! - hozott vissza a valóságba egy ijedt hang. Felnyitottam a szemem és újra a lépcsőházban találtam magam. A falnak támasztott háttal ültem az egyik fordulóban. Rajtam kívül csak George volt ott, aki rémülten fürkészett barna szemével. - Mi történt? - Ábránd! Meg kell néznem, hogy jól van-e! - mondtam ki az elsőt, ami az eszembe jutott. Felálltam és el akartam indulni, de elbotlottam. Igazság szerint le is gurultam volna a lépcsőn, ha George el nem kap. - Emma - nézett a szemembe, miközben még mindig fogta a karom. - Alig egy perce még eszméletlen voltál. Nem tudod elképzelni, mennyire rám ijesztettél. És az első gondolatod az, hogy megnézd azt a gyilkost? - Apropó, örülök hogy eszembe juttattad. Nem, az első, amit szeretnék, hogy elmondd, miért vagy olyan biztos benne, hogy Ábránd tényleg megölt valakit - válaszoltam ridegen. Láttam a szemében a csalódást és a bánatot, de Ábránd nevének említésével ebbe vegyült még egy kis gyűlölet is. - Rendben - sóhajtott. - Elmondom. De nem most. - Értem - mondtam lemondóan. Megfordultam és újra elindultam lefelé. - Várj! - Igen? - pördültem meg. - Hova mész? - Ábrándhoz - mondtam, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. - Kérlek, most az egyszer hallgass rám. Ne menj oda! - Nekem te ne parancsolgass - szűrtem a fogam közt a szavakat, majd folytattam az utam. Pechemre George jobbnak bizonyult nálam a lépcsőzésben, így hamar utolért és elém állt. - Figyelj, szeretném, ha bíznál bennem. Ha nem kellene elmagyaráznom ezt az egészet. Megértem, hogy magyarázatot követelsz. De meg kell értened. Egyszerűen nem mondhatom el - hajtotta le a fejét. - Rendben - fontam össze magam előtt a karomat. - Bízom benned. De ne kérd tőlem, hogy... Ekkor egy, az istálló felől érkező, velőtrázó nyerítés szakította félbe mondandómat. | |
| Dóry98 (52330) 13.10.23 18:17:28 | ||
|
Úú, de jó lett! Nem csalódtam benned! Egyetlenegy hibát találtam: hogy ilyen ritkán jön új fejezet! :) Kicsit furcsa, de érthető lett a `látomás` része. Nagyon szépen van megírva! Minnél hamarabb hozz új fejit! :)) | |
| julka55 (21232) 13.10.25 22:27:20 | ||
|
Sziasztok! :) Meghoztam ezt a részt is, remélem egy ici-picivel jobb lett:3 
Emily bizonytalanul toporgott a box előtt. Nem tudta mitévő legyen. Lovagolni akart, ugyanakkor nem tervezte, még csak a szüleit sem kérdezte meg. Ám nem akart megfutamodni a feladat elől, s mikor meglátta Tomot a nyereggel a kezében, elhatározta magát, hogy felül arra a lóra. A férfi egy kötőféket szorongatott a kezében, melyhez egy zabla volt csatolva. Emily a honlokát ráncolta. -Biztos, hogy jó ötlet ez?-kérdezte aggodalmasan. Tom nagyot sóhajtott-Hidd el legalább annyira utálom ezt a megoldást, mint te, de egyszerűen muszáj. Legutóbb kitépte magát a lovász kezéből és kirohant a főútra. Még a rendőröket is kihívták a befogásához!-mosolygott bánatosan, azzal bement a boxba. A ló a kötőfék láttára egyszerűen hátat fordított és figyelmeztetően felemelte az egyik lábát. -Hékás engem nem rázol le!-dünnyögött neki a férfi. A ló fejéhez lépett, majd miután az már vagy ötször a lábára taposott, nagy nehezen a fejére varázsolta a szerszámot. Szorosan a zabla alatt megmarkolta a vezetőszárat és kivezette az istállóból, egy különálló kerítéshez. Ezt direkt a nyergeléshez állítoták fel, rá lehetett tenni a nyergeket és akasztani a kantárokat. A lányok kihordták a cuccokat. Közben Vicky kihozta Barackot, azzal a céllal, hogy Emily először ő rá üljön. Őt gyorsan fel is szerszámozták, már-már bóbiskolva álldogált a helyén, amíg a többiek Csibésszel küszködtek. Tom erősen tartotta az akaratos pónit, Emily pedig megpróbálta felnyergelni. Ám ez nem ment ilyen könnyen... A kis szürke már a nyereg láttára hátracsapta a füleit és oldalazni kezdett. Emily akárhányszor közeledett felé a szerszámmal, a póni vagy rálépett a lábára, vagy megugrott, vagy egyszerűen csak ledobta magáról a nyerget. Körülbelül negyedóra múlva sikerült nagyjából a ló hátára csúsztatni. Még párszor felfújta magát persze, nehogy ilyen könnyen menjen már... -Húú!-Emily egészen leizzadt a nagy erőlködéstől, akárcsak Tom, aki zsibbadt karját dörzsölte. -És még ez volt a könnyebb része!-kacsintott a lányra.-Most jön a kantározás-Csibész módra! Ez úgy fél órát vett igénybe, néhány fájós ujjat és egy elszakadt orrszíjat... A kötőféket elővigyázatosan a ló fején hagyták, nem merték megkockáztatni, nehogy elszökjön. A zablát természetesen lecsatolták, majd kikötötték a lovat. Tom próbálta feltenni a ló fejére a szerszámot. Az először csak felkapta a fejét, s sehogy sem akarta leengedni. Aztán nem akarta bevenni a zablát. Többször is megharapta a férfit, kétszer még a lányok felé is kapott. Ezért egy kisebb pofon járt. Így végül abba hagyta. Egy órán belül sikerült felszerszámozniuk, s csak álltak és lihegve nézték munkájuk eredményét. Ahogy Emily a lovat nézte, Füstös jutott eszébe. Tényleg nagyon hasonlítottak... Épp csak Füstös egy ölyan öt centivel alacsonyabb volt, rövidebb sörénnyel és fehérebb szőrrel. De ezenkívül minden megegyezett! Kivéve persze a viselkedése, de hát ezen lehet csiszolni... -Nos, azt hiszem rekordot döntöttünk!-szólalt meg hirtelen Tom.-A múltkor másfél órába telt! Erre mindnyájan nevetésben törtek ki. Még Barack is felkapta a fejét, felriadva álmából. -Menjetek a pályára Barackkal, én addig lefutószárazom ezt a kis öszvért!-mondta Tom.-Te addig idézd fel, hogyan is kell lovagogolni! Emily hálásan mosolygott, s elindult Vicky és Barack társaságában a pálya felé. Pár perccel később már a szelíd kis ló nyergében ült. Közben különféle dolgok villantak át az agyán. Lepergett előtte testvére balesete, az az előtti idők, Füstössel kapcsolatos emlékei, amikor vele lovagolt... Megtelt a szeme könnyel, ám ekkor magára parancsolt. Csak koncentrálj!-parancsolta magának, nem akarta,h ogy az állat átvegye az idegességét. Kihúzta magát, sarkát lenyomta és elindította a lovat lépésben. Az komótosan megindult. Egyébként remek kis lónak bizonyult, tipikusan illett Vickyhez: nem túl magas, kicsit kövérkés volt és lassú, de egyébként minden feladatot szívesen elvégzett. Jó pár kört megtett így vele mindkét kézen, s közben rájött, ez tényleg olyan mint a biciklizés: nem lehet elfelejteni! Úgy érezte mintha minden nap lovon ült volna eddig. Nyolcasokat, kisköröket, átlóváltást csinált, majd szép lassan ügetésre biztatta a lovat. Barack ütemes ügetésbe kezdett. Először ez picit szokatlan volt a lánynak, de hamar átvette a póni ritmusát. Tanügetett is vele, nagyon kényelmesnek tartotta Barackot. Majd, amikor már úgy érezte készen áll, beugratta lassú, nyugodt vágtába a pónit. Soha eddig szabadabbnak nem érezte magát! Leírhatatlan volt újra átérezni ahogy egybeolvadt a lóval, annak sörénye szinte már az arcát érte, s hallotta a patáinak dübörgését... Legszívesebben örökre így maradt volna, ám a ló nem így gondolta. Két kör után gyors ügetésbe váltott, majd lépésbe. Emily kicsit csalódott volt, de tudta, az igazi kaland még csak most jön! Véleményt légyszi:)) | |
| julka55 (21232) 13.10.26 14:50:35 | ||
|
*állították | |
| Sedi2001 (71526) 13.10.26 18:45:01 | ||
|
Sziasztok! Meghoztam az új irományom első fejezetét! A címe: Vágta mindörökké.
Na, nem ragozom: Hideg téli éjszaka volt. Magas sikolyhangon süvített a dermesztő szél. Nagy hóvihar készülődött. A lovak a hatalmas istállóban aludtak, nyugalmasan szuszogtak. Kellemes meleg volt bent. Kint, az óriási méretű legelőn két kanca bandukolt. - Ha mozgunk, nagy eséllyel nem fagyunk meg. De kimerít - szólt az idős ló, Remény. Remény élete alkonyán járt. A ménese körében igen megbecsülték. Mindig tőle kértek tanácsot a lovak versenyzés, jó edzés vagy pozitív társalgás ügyében is. Ő tudta, melyik növény mérgező és azt is, hogyan kell tökéletesen nevelni egy csikót. - Én alig bírok mozogni! Nem tart meg a lábam. Muszáj lefeküdnöm! - nyögdécselt a fiatal. Úgy hívták, Daisy. Ő egy szürke telivér volt. Versenyeken kiválóan szerepelt, híres volt a rajtolásáról és gyorsulásáról. A telet viszont nem bírta... persze kinn, a legelőn. Éhesen. Kimerülve. Összefagyva. Vemhesen. - Nem, nem fekhetsz le! Én is fáradt vagyok, de csak ezzel a módszerrel tudjuk átvészelni az éjszakát! - Nem érzem jól magam. Nagyon szorít a hasam! “Nagyon szorít a hasam!“ Ez volt az a mondat, amit Remény nem akar meghallani. Tudta jól, mit jelent. - Próbálj meg nem gondolni rá, aranyom. Kérlek, bírd ki! Csend ereszkedett a két kancára. Tovább lépkedtek a hóban. A szél nem akart szűnni. Egyre hűvösebb lett. - Igazán nem értem, hogyan hagyhattak minket idekint, a legelőn! - szólt Daisy. - Ilyen sohasem fordult elő! - Nagyon elszakadtunk a ménestől. Az összeterelésnél nem voltunk ott. Ha több száz ló közül kettő hiányzik, nem nagyon veszik észre. - És az istállóban az üres bokszokat sem? - Karácsony van. Ilyenkor sok lovat visznek eladni, és még többet kocsit húzni a városi ünnepségre. Ezek a lovak egy másik istállóban alszanak, ami közelebb van a városhoz. Így az itteni lovászok azt gondolták, hogy minket is odavittek. Még mentek néhány métert. Hideg és sötét volt. Remény megszólalt: - Nem tudom, milyen messze lehetünk az istállótól. Azt se tudom, merre van. - Én se látok semmit. Attól félek, hogy nekimegyünk a villanypásztornak. Váltsunk irányt! - Zseni vagy, Daisy! Újra csend ereszkedett le. Lehet, hogy nem látták, de vérfoltokat hagynak maguk után. Előfordul, hogy a hó kisebzi az őzek, szarvasok lábát. Most ez történt velük. - Remény, szorít a hasam! A szürke kanca első két lába megbicsaklott, a hátsókkal leereszkedett a hóra. Oldalára fordult. - Daisy, kelj föl rögtön! - tudta, hogy hiába mondja. Felismerte mi fog következni. - Jól van, próbálj könnyen lélegezni! Ne zihálj! | |
| Flémó (80958) 13.10.27 08:42:55 | ||
|
Én is írjak valamit. Írok kissebb könyveket de a mostani 220 oldal eddig , kb. a felénél tarthatok és még nem raktam bele a LOVAKAT szóval azt hosszadalmas lenne leírni. | |
| Flémó (80958) 13.10.27 08:53:06 | ||
|
Na elkezdem.
MIRIAM VESZÉLYBEN 1. Rossz viszontlátás Laura boldogan tekert fel az ismerős domboldalon. Az öreeg bringa pedálja nyikorogva vette csak az akadályt, de mit számított? Hiszen hamarosan ismét egy ló nyegében ülhet. 5 éve nem járt ebben a Coloradoi kisvárosban, aminek nevét elfelejtette. 5 éve halt meg az apukája. Addig minden évben eljöttek nyaralni, és Laura lovagolhatott a Patkó-tanya lovain, köztük a kedvencén Miriam-on. De szép idők voltak! Csakhogy apja hirtelen rákos lett, és még azon az őszön meg is halt. Anyja olyan mély szomorúságot érzett, hogy nem jött el ide, ahol olyan sok boldog emlék súlya nehezedne rá. Most azonban végre beadta a derekát. Laura felért a hegyre. Innen elvileg látni a Patkó-tanyát. -Istenem!- kiáltotta Laura szinte sikoltva. A tanya romokban állt az istálló korhadt, a kerítés kidőlt és sehol egy ló! | |
(aktuális oldal: [ 255 ], összes oldal: 342, Hozzászólások: 5123)
[1] [2] [3] [4] [5] [6] ... [252] [253] [254] [255] [256] [257] [258] [259] ... [336] [337] [338] [339] [340] [341] [342]
