 |
Fórum - Alkotók Kuckója
Lovakkal kapcsolatos irományok (versek, novellák...)
| Lajura (15249) - 1. 11.10.20 21:27:15 | ||
|
 --És akkor ezennel megnyitom ezt a témát!--
 Négy évvel ezelőtt... Elsa Bloom vagyok. Ma 5 éves. Szemem holdvilága a kezdeteknél kihunyt. Nem látok semmit, de érzek, s hallok sok mást. - Boldog születésnapot Elsa! - ölelt körül Amy Fluost , és Bary Bloom, szerető szüleim. - Mondd csak, mit kívánnál kislányom? - kérdezte édesapám. “Látni... látni akarom a lovakat...“ vágtam volna rá... Ha... láthatnék. Lehuppantam a földre, és ezt szipogtam: - Érezni a kis pacik illatát... De ti úgysem visztek el a lovardába, ugye? ---Folyt. köv. csak mennem kell verset tanulni--- | |
| Mita (49495) 12.08.08 19:58:11 | ||
|
Ében 1. rész
Kedves Olvasóm, tudod-e, hogy egy ló... nem tud élni szeretet nélkül? Ugyanúgy szüksége van rá, mint nekünk, embereknek. Aki nem kap szeretetet, az nem is fog tudni adni. Vagy ha ad is, nem tudja, mi az, hiszen sose élte még át, hogy milyen, ha szeretik. Ébent se szerették az emberek, csak bizonyos állatok, meg a gazdája eleinte. Pedig ez a ló sikeres lehetett volna, közkedvelt és sokak kedvence, kezes, kedves szeretetteljes. Igen, de nem tudta megtenni... pedig nem ő tehetett róla. Csupán az emberek, akik közé került. Szerencsétlen állatot pont egy olyan helyre adták, ahol állatokat kínoztak és bántalmaztak. Csupán annyi jót tettek az állatokkal, hogy normálisan elnevezték őket és kaptak enni-inni. De szeretetet... egy állatnak sem adtak. Ébennek sem. Őt nem csak lovak, hanem egyéb állatok is körülvették. A legjobb sora azonban mégis az Arábiából érkezett gyönyörű arab telivérnek, Shilának volt. A gazdája jól megfizette az állatkínzókat azért, hogy a lovával jól bánjanak. A lovak nyerítettek, a macskák nyávogtak, a kutyák ugattak, a tyúkok kotkodácsoltak és a kakasok kukorékoltak, amikor elvonult előttük. Azonban nem ám kedvességből, szeretetből és tiszteletből csinálták ezt, hanem irigységből. Az állatoknak is lehetnek, sőt vannak is érzéseik és érzelmeik. Csak sajnos sok ember nem tudja ezt. Azt hiszik, hogy bármit megtehetnek az állatokkal, amihez csak kedvük tartja. Pedig nem igaz! Egy állattal nem lehet ám megtenni akármit! Ő is érző lény, ha másabb is, mint mi, emberek. Megérzi, ha szereted, de azt is, ha nem. Amikor megetetsz egy lovat, megérzi, hogy szeretetből teszed-e, vagy csak azért, mert muszáj és semmi szeretet nincs benned iránta. Ha azt érzi, hogy szereted, ő is így fog viszonyulni hozzád. Viszont ha az utóbbit, akkor... nem fog szeretni. Azon a helyen pedig, ahol Ében és társai éltek, az utóbbi módon etették és itatták az ott élő állatokat: szeretet nélkül. Volt egy ló, Bufar, aki sikeresen meg tudott szükni. Hamarosan azonban hozták a hírt: elpusztult. Ugyanis rátaláltak, és vissza akarták hozni. Ő azonban már nem bírt, hiába ütötték és húzták. Amikor látták, hogy már nincs benne élet, ástak egy gödröt, és beletették a ló holttestét. Ezután betemették földdel, majd elmentek. Egy könnycseppet sem ejtettek a szegény élőlényért. “Csak egy ló“ - mondták. “Nem fontos része az életünknek, tudunk mi tovább élni nélküle is.“ Ezekből a szavakból tisztán látszik azoknak az embereknek a rosszakarata, az, hogy nincs bennük semmi szeretet és semmi érzelem. Biztos őket sem szerették a szüleik, ezt pedig továbbadták. Sajnos a nemszeretés így vándorol tovább. Ezért is van annyi szeretni nem tudó ember a világon. Az állatkínzók sem születtek állatkínzónak. Senki sem jön úgy világra, hogy utáljon bárkit is: a környezete teszi mássá, meg az ahogy bánnak vele. Ezen is sok múlik mind az emberek, mind az állatok esetében. Ében azonban nem az állatkínzók közt született. Ezzel a történettel az embereket szeretném meggyőzni, hogy igenis szeretni kell másokat, akár ember, akár állat legyen az, és kevesebb legyen az állatkínzók száma. A nem lovas irományok topikban is megtaláljátok ezt, ugyanis ez ide és oda is illik! :) | |
| SzellemVarázs (56562) 12.08.08 20:05:35 | ||
|
Mita Nekem nagyon tetszik a történeted, folytasd! | |
| Mita (49495) 12.08.09 09:53:25 | ||
|
Ében 2. rész
December 31. volt... éjfél felé közelített az idő. Egy gyönyörű fekete kanca, Shera a bokszában feküdt. Fájdalmai voltak, amik gyötörték, de elviselte őket, hisz muszáj volt. Nem tehetett mást. Ekkor lépteket hallott, melyek felé közeledtek. Benyitott a bokszába egy ismerős ember, kezében törölközőkkel. Azokat letette a boksz sarkába. Megsimította a kanca nyakát. - Hamarosan kezdődik - mondta. - Ne félj, majd én segítek - mosolygott Sherára. Igen, igen, hamarosan kezdődik. Kezdődik az ellés. A ló vemhes, és most fog megszületni a csikója. Az új jövevény, akit már annyira vártak. Ebben a pillanatban megkezdődött... A férfi segített a kancának. Izgalmas küzdelem volt: küzdelem a csikó életéért, ami végül sikerült, és született egy tiszta fekete csődörcsikó. - Az lesz a neved, hogy Ében - mondta az ember. - Te kis ébenfekete szépség! Nos, ő a történetünk főhőse. Minden fényesen kezdődött az életében, 1 éves koráig az is volt. Szerették ugyan, de ezt nem nagyon érezte, ugyanis szinte csak az anyja törődött vele. Szüksége volt az anyai gondoskodásra. Mint minden élőlénynek. Egyesek olyan felelőtlenek tudnak lenni! Minek gyerek nekik, ha nem szeretik? Minek, ha nem él velük az egyik szülője? Ha nem boldog? Anya csak egy van... de apa is. A lovaknál az apa nem törődik úgy a csikójával. Így van ez rendjén. A kis patásnak sokkal inkább az anyjára van szüksége. Ében is így volt ezzel. Ő i sélni akart volna, normálisan, de csak egy éves koráig tudta ezt megtenni. Akkor azonban eljött az elválasztás ideje. Jött az istállóhoz egy ember, akin már szinte látszott, hogy nem lehet egy jó valaki. Megfogta a csikó kötőfékét, hozzácsatolta a vezetőszárat és elkezdte húzni. A kis állat kétségbeesetten nyerített, és vissza próbált volna menni, de nem tudott. - Gyere már, te pokolfajzat! Mi lesz már? Mozgás! - hajtotta a férfi. Odaértek egy szekérhez. Az ember fogatos kantárt tett Ébenre, befogta a kocsi elé és felült a bakra. - Gyia! - csapott rá az ostorral. Szegény állat nem tudta, mit várnak tőle, de elindult. - Gyihá! Menj! - mondta a férfi és csapkodta Ébent. Így mentek egy kilométeren keresztül, mígnem megérkeztek. Levették a kantárt a csikóról, kikötötték a szekér elől és behajtották egy bokszba. “Hová kerültem? Mit tettem? Anya hol van? És miért vagyok én itt? Félek! Valaki vigyen el innen! Nem akarok itt élni!“ A szomszéd bokszból egy másik ló dugta ki a fejét. Megszemlélte az új jövevényt. “A legszerencsétlenebb helyre jöttél, új ló! Rosszabb nincs a világon! Megszökni nem tudsz, mi már mind próbáltunk! De baj lett belőle! Szegény Bufar is így járt! Nem tehetsz semmit, hogy elkerülj innen! Én sem és te sem!“ Ében erre méginkább megijedt. Érezte, hogy nem lesz itt neki jó sora. “De azért amit lehet, azt tedd meg“ - nézett ki egy másik bokszból egy Salvador nevű ló. “Hátha te több szerencsével jársz, mint mi“ - és ekkor megfordult. A csikó szörnyülködve látta, hogy tele van sebbel és kosszal. Az első ló, a kit meglátott, szintén megfordult, és ő is tiszta ápolatlan meg sebes volt. “Hát veletek mi történt?“ - érdeklődött az új jövevény. “Ne is kérdezd“ - vánszorgott a boksz elé egy kutya, aki sánta volt az egyik hátsó lábára. “Idővel úgyis megtapasztalod - nyögte - és ezt nem kerülheted el, hacsak meg nem szöksz.“ “Úgy bizony!“ - sétált oda egy kakas, akin alig volt toll. “Amúgy a nevem Ében“ - mutatkozott be a csikó. “Apple Rainbow vagyok“ - felelte az első ló, aki hozzá szólt. “Salvador“ - mondta a második. “Toboz“ - nyögte a kutya. “Nekem nincs nevem“ - csodálkozott a kakas. “Kakasoknak nem szoktak nevet adni“ - méltatlankodott Apple Rainbow. Ében megijedt, hogy rá is ez a sors vár, mint a többiekre. Sebes, ápolatlan, netán sánta lesz. Ő is úgy fog szenvedni, mint Apple Rainbow, Salvador, Toboz és a névtelen kakas. Félt, de erőt vett magán. Hátha megmenekül és vele együtt az összes állat erről a szörnyű helyről. Ekkor egy új csikót vezettek be. “Ő Apple Jack“ - mondta Apple Rainbow. “Igen, Jack... szegény“ - sóhajtott Salvador. “Figyeljetek!“ - felelte lelkesen Ében. “ Majd én megmentelek titeket erről a szörnyűséges állatkínzó tanyáról!“ “Majd pont te!“ - nevetett az első ló. “Én itt nem szeretek egy embert és egy állatot sem! Téged sem, kölök!“ A többiek helyeseltek. Ők is így voltak ezzel mind. “De hisz szerencsét kívántatok nekem, hogy kijussak innen! Hogy nekem sikerülhet, ha már nektek nem!“ - értetlenkedett a kis csikó. “Igen, hogy mi is kijussunk innen! - zengték kórusban az állatok, mire Ében megfordult és a boksz végébe ment. “Besértődött!“ - vihogott Apple Rainbow. Folytatjuk! | |
| alixsik (21610) 12.08.09 09:54:06 | ||
|
Mita,nekem tetszik. | |
| Kyra76 (59204) 12.08.09 10:07:28 | ||
|
Barátnőjük csak csitítóan hátranézett, de nem felelt. Megálltak az ajtó előtt. Juliet lenyomta a kilincset – az ajtó nyitva volt. A lány „Ugye megmondtam?” Pillantást küldött feléjük, majd belépett. Ugyanolyan folyosó volt, mint a többi, semmiben nem tért el. Egy nő állt az egyik boksznál, és egy sárga alacsony csődör lovat simogatott. Feléjük fordult, és elmosolyodott. - Sziasztok! – köszönt. – Edwina Tops – Alexander vagyok. A barátnőtökkel futottunk össze a hallban az egyik automatánál. A három fiatal mintha csak megkukult volna. Lindsay úgy érezte magát, mint egy tízéves, pedig már tizenkilenc volt. És úgy sejtette Sasha is ugyan így van ezzel. Nicknek viszont sikerült hamar összeszednie magát és menteni a helyzetet – elvégre Ő volt a legidősebb. - Örülünk, hogy megismerhetjük. – elővette azt a behízelgős (de nem talpnyalós) mosolyát. A ló felé pillantott, és meglepetést színlelt: - Áhh Ő bizonyára Cevo Itot du Chateaut. - Igen. – válaszolt Edwina, még mindig mosolyogva. Lindsay közben kezdett magához térni a meglepetéstől, és örömmel konstatálta, hogy Sasha is. Aztán eszébe jutott, hogy még mindig nem tudja teljesen, hogy hogyan sikerült Julietnek összeismerkedni Edwinával. - És, mond csak Juliet, mégis hogyan… - Hogy hogyan ismerkedtünk össze? – fejezte be helyette. Lindsay bólintott. - Az automata elnyelte az apróját, és én segítettem ki. – most már Ő is nagyon mosolygott. Közben odalépett Itot du Chateaut – hoz. Kínos csend következett. Mindenki hallgatott. Nem azért mert zavarban voltak, hanem mert nem volt mit mondani. Csak a lovak motozását, és a szalma zizegését lehetett hallani. No, meg a kintről jövő zajokat. Aztán a csendet Edwina törte meg. - Igazán jól szerepeltetek tegnap. Tényleg. Főleg az a szürke tetszett. - Destriel. – jelentette be a lova nevét Sasha. Újabb csend. – Nem megyünk ki? Ó a lovak! – azzal kiszaladt a jártatóhoz. A többiek követték, de azért még elköszöntek Edwinától, aki megígérte, hogy még megnézi őket a nap folyamán, ha lesz ideje. Miközben kihozták a lovakat, Juliet mesélt még részletesebben a találkozásról. De még így se volt olyan izgalmas, mint aminek elsőre tűnt. Szóval a bokszban még egyszer lekefélték patásaikat. - Már dél van?! - ámuldozott Lindsay a karórájára pillantva. – Háromkor kezdődik a stílusverseny! Még ebédelnünk is kell, átöltözni, lovat nyergelni… - Nick rátette a kezét a lány szájára véget vetve ezzel a szóáradatnak. - Ne most, ha kérhetlek. – Lindsay csak bólintott, de még mindig látszott rajta hogy fel van pörögve. - Indulunk? – kérdezte várakozva Juliet, aki Lindsayhez hasonlóan szeretett pontos lenni. Így hát felszaladtak a szobájukba – csak a lányok, mert Nickek nem volt sietős dolga. Aztán vissza a hall mögötti ebédlőbe, mert rájöttek, hogy enni is kéne először. Ott aztán összefutottak kis –vagy nagy? – csapatuk tagjaival. Lindsay nekik is gyorsan vázolta a helyzetet. Dave egyáltalán nem lepődött meg, Susan csak bólintott, mint aki nem tudja, hogy higgyen-e vagy sem. Ezzel szemben Elizabeth szemöldöke elég magasra futott, és csodálkozva meredt a lányokra. - Szóval ti lefoglaltatok egy olyan lovast, akinek jobb dolga is lehetett volna? Hát ez… Ez eszméletlen! – Ő kérte, hogy mutassam be őket – mutatott Juliet a barátnői felé. De Lindsay anyukáját ezzel nem lehetett megfogni. - Szóval még rá is kenitek! - Kérlek Liza. Úgy beszélsz, mintha öt évesek lennének és most loptak volna egy nyalókát. – csitította barátnőjét Susan. – És különben is: Edwina is csak egy ember. - Hát persze. Gondolom örült is hogy volt végre pár ember, aki nem úgy nézett rá, mint egy világsztárra. – kelt a lányok védelmére Dave is. Közben a három fiatal felnőtt leült a szomszédos asztalhoz rendelni. - Szerinted lenyugszik? – kérdezte aggódva Sasha, miközben maga alá húzta a széket. - Biztos. Észre se vette, hogy elmentünk az asztaluktól. Közben megjelent a pincér, aki felvette a rendelést. A lányok könnyű ételeket ettek, mert nem akartak elnehezülni. Új magán rekordot állítottak fel, mert sikerült tíz perc alatt végezniük az evéssel. Egy intéssel elköszöntek a többiektől, és elindultak a lifttel a 4. emeletre. A szobájukban felvették a fehér nadrágjukat, és a zakójukat. A hajukat a tarkójuknál egy kontyba rendezték, és egy kis hajhálóval rögzítették. Aztán a zakóra húztak még egy pulcsit, hogy addig ne koszolják, a nadrágra pedig egy farmert gyömöszöltek rá. Így indultak vissza a lovakhoz. ***************** Remélem tetszik. Aztán jön a kövi rész. :) | |
| Mita (49495) 12.08.09 12:38:16 | ||
|
Ében 3. rész
Most láss csodát! Az összes állat hangoskodni kezdett. A csikó nem tudta, miért, ezért kiballagott a boksz ajtajához, és mit látott? Egy gyönyörű arab telivér kancát vezettek el előttük. “Ő ki?“ - kérdezte. “Shila, az elkényeztetett“ - felelte Salvador. “ Mindent megkap, amit csak akar! - méltatlankodott a kakas. “Amíg mi itt szenvedünk! Azonban a kanca rájuk mosolygott. “Sziasztok! Kár, hogy nem segíthetek rajtatok. Mindig szörnyülködve nézlek titeket, ahogy elmegyek előttetek!“ “Shila, most csak megjátszod magad?“ - kérdezte Csutak, egy pej arab telivér, akinek nagyon tetszett Shila. “Nem“ - vetette fel a fejét a kanca. “Csutak, tee...“ A ló megfordult és lefeküdt. “Huhh, nem jönnek most az emberek“ - nyugodott meg Apple Jack, akit közben bevezettek a bokszba. “Nem? De jó!“ - örült meg Toboz. “Nem fognak kínozni minket!“ “Nem ám“ - mondta a kakas. “Az a jó!“ Ében is megnyugodott, majd lefeküdt. A kakas és a kutya kimentek az istállóból, a lovak meg mind lefeküdtek. “Nem jönnek az emberek!“ - ujjongtak a nyúkok, akik megtudták a névtelentől a hírt. Az új jövevény unatkozott, de nem kelt fel. Mi oka van a többi itt élő állatnak arra, hogy utálják? Nem tudta, de igazából azért volt, mert az ottani állatokat nem szerették, így ők sem voltak képesek arra, hogy szeressenek bárkit is. Apple Rainbownak csak a neve szép, de ő maga se kívülről, se belülről ne az. Nem való neki ez a név. Salvador meg hát... jobb eset, de ő sem tökéletes. Emberben is van ilyen. Akit nem szeretnek, az nem tud szeretni másokat. Ében félve várta a másnapot. Miért kellett elhozniuk őt ide, mikor csak plusz pénz az abrakja és a vize? Vele is foglalkozni kell, mint a többi állattal. Ez meg ugye plusz idő. Miért érte meg ez annak, aki elhozta őt ide? De ha... az állatok beszélni tudnának, minden más lenne. “Ha egyszer beszélhetnék az emberekkel“ - gondolta az ébenfekete csikó. “Mindent megváltoztathatnék. És a társaim is: szegény Apple Rainbow, Salvador, Tobor és a névtelen kakas! Meg kéne tanulniuk szeretni! Ezen a helyen azt lehetetlen! Teljességgel az! Vajon mióta élnek itt? És őket is így hozták ide, ilyen bántalmazással? Igen, ez szinte biztos! A hosszú évek során válhattak ilyenné... az évek, melyekben nem kaptak szeretetet... az évek, melyekben kegyetlenül bántak velük és kínozták őket. Miért érdemlik ezt szegény állatok? Mit tettek, amiért ezt kell csinálni velük? Ráadásul enni és inni sem kaptak rendesen... A kis állat félt, hogy rá is ez a sors vár. Ő, szegény egyéves csikó, ha kijut innen, nem lesznek más vágyai, legalábbis nagyok. Most az a legnagyobb vágya, amit a legjobban szeretne, amiért a fél életét odaadná: hogy kijusson innen! Kijusson erről a szörnyű helyről és visszamehessen oda, ahol ő született. A gazdája, aki annyira szerette... miért engedte el? Bár lassan kezdte megérteni, miért kellett eljönni az anyja mellől... minden lónak eljön ez a dolog az életében. Apple Rainbow, Salvador, Apple Jack és Csutak is ezt mondták. Velük is ez történt, minden lóval így szokott lenni. “Ez valóban a szerencsétlenség, a kín és a szenvedés helye“ - mondta Apple Rainbow Ébennek. “Ha kijutunk, tán mind megváltozhatunk. Ében, ööö... én... habár senkit sem szeretek, téged igen, jó?“ - nézett rá. A csikó meglágyította a szívét valamennyire, és meghatotta. Csodálkozva nézte a nagy lovat, aki ezt mondta neki: “Már aludjunk“ - feküdt le a bokszában. “Ha éhes is vagy, aludni kell. Van ilyen, hogy egy nap csak egyszer kapunk enni. Sajnos...“ Ében is lefeküdt, és mivel nagyon éhes volt, az alatta lévő szalmát kezdte el rágcsálni. Inni azonban nem tudott. Toboz, a szerencsétlen kutya odavánszorgott a bokszához. “Tudod mit, kis csikó, habár én sem szeretek senkit, téged igen...“ - nyögte. “Köszönöm szépen“ - felelte kedvesen az újonc. “Én is szeretlek, Toboz!“ A kutya hálásan nézett a szemébe, majd elköszönt és visszabicegett az óljához. Este volt. Minden állat elaludt, csak az új csikó nem. A bokszajtót próbálta meg kinyitni, de sajnos nem járt sikerrel, és amikor belefáradt a küszködésbe, ő is lefeküdt és elaludt. Reggel a névtelen kakas kukorékolása ébresztette fel az udvar népét. Toboz már ott állt a csikó bokszánál, mire ő kinyitotta a szemét. “Jó reggelt, kis barátom!“ - üdvözölte az állatot. “Szia, Toboz“ - felelte az új jövevény és felállt. “Hogy aludtál?“ “Jaj, ne is kérdezd, ne is kérdezd“ - mondta rekedt hangon a kutya. “Majd megfagytam, aztán éhes is voltam meg szomjas is.“ “Jönnek az emberek!“ - kiáltott fel Csutak, mire az eb visszavánszorgott a helyére. Az a férfi jött, aki tegnap elhozta Ébent ide. Kinyitotta a csikó bokszának ajtaját, elérakott egy vödör vizet, melyből az állat egy jót ivott, majd rakott elé szénát is, hogy egyen. Folytatjuk! | |
| Mita (49495) 12.08.09 12:38:32 | ||
|
alixsik: köszi!!:)♥ | |
| MelmenMankievic (48815) 12.08.10 16:30:11 | ||
|
Mita:Nagyon jók az Ében-es történetek! | |
| Kutyaimádó (59558) 12.08.10 17:07:07 | ||
|
Bevezető Szereplők: Rebi: 
Rebi egy 15 éves lány.Nem rajong a lovakért,inkább a kutyákat szereti. Legjobb barátnője Szandi. Szandi: 
Szandi is 15 éves.Ő Rebivel ellentétben imádja a lovakat.Saját lova nincs de lovagolni tud.Ő is szereti a kutyákat. Stacy: 
Rebi szuka spánielje. Sassy: 
Sassy Szandi labrador szuka kutyája. Hajnal ménes: 
A ménes vezér kancája,Dancer: (Nem a karimról neveztem el) 
| |
| Anymore (63736) 12.08.10 18:11:12 | ||
|
Egy nyúlfaroknyi részletre volt időm -__-
Átügettem a réten.Akár egy balerina , úgy mozogtak lábaim. Élveztem. Soha nem voltam még ennyire szabad mint , az utóbbi napokban. Gazdáim nyomtalanul eltűntek. Szinte egybeolvadtak lábaim a nap első sugaraival . Mintha minden rólam szólt volna..egy dolgot leszámítva... | |
| Kutyaimádó (59558) 12.08.11 09:39:14 | ||
|
1.Rész Vége a sulinak és addig aludhatok ameddig akarok, Imádom!! És pont egy csodás álom közepén tartok! -Rebi!Ébredj!Rebi!-Ébresztgettet Szandi- Meg ígérted hogy eljössz velem a lovardába! -Tudom hogy megígértem de hisz olyan meleg van,biztos hogy a lovak se fognak menni a melegben téged cipelve!- próbáltam meggyőzni hogy ne menjünk el, de ez nem sikerült fényesen. -Van fedett pályás rész is! -Remek!Akkor menjünk! -Fedett pálya,még hogy mit nem!-Motyogtam -Mit mondtál? -Ja,csak azt hogy mennyire várom hogy oda érjünk a lovardához! -Hát már nem kell várnod mert itt is vagyunk! A Lovarda hatalmas volt, mögötte egy nagy legelő rengeteg lóval.Nagyon szépek voltak! -Na Rebi,hogy tetszik?-kérdezgetett Szandi,én csak azt válaszoltam erre: Nagyon szép lovarda. -Nézd,ott van Süti akin lovagolok.Szia Süti! Süti egy szép szürke shagya arab kanca volt. -Hát nem aranyos?-kérdezte Szandi -Nagyon!-Mondtam kicsit bátortalanul,ennyire közel még sose voltam egy lóhoz sem! Úgy döntöttem kimegyek a legelőhöz megnézni a lovakat. Akkor megláttam,egy csodaszép ló,úgy hívták Dancer. Éppen vágtázott a többi lóval.Aztán felém kezdett jönni. -Szia paci!-Próbáltam felé nyúlni nagyon lassan. -Nem kell ennyire óvatosnak lenned,nem vagyok én vad.-Szólalt meg hirtelen a shagya kanca. Nem is tudtam mit mondjak... | |
| Kyra76 (59204) 12.08.11 11:19:04 | ||
|
- Igen… na, menjünk nyergelni! – váltottam témát. Elmentünk a nyergesbe – ami jó nagy volt, hiszen harmincöt ló felszerelése állt benne- és kihoztuk a pokrócokat, amire a tél, és lovak rövid szöre miatt volt szükség. Ezt, a nyereg alá szoktuk rakni. Aztán jöhetett az izzasztó, majd végül maga a nyereg. Nem western nyereg – bár azt is tehettünk volna – vagy valami hasonló, hanem sima univerzális angol nyereg. Ezekre még rácsatoltuk a szügyelőt, hogy ne csússzon el a nyergünk, ha dombon megyünk. Aztán következett a kantár. Általában, ha terepre megyünk ki, a kötőfék felé rakjuk, hogy szükség esetén kiköthessük a lovakat. - Kész – mondtam miközben a vezetőszárat Eldorado nyakába kötöttem. Cathy bólintott. Kivezettük a lovakat az istálló épületéből, ami egy U alakban helyezkedett el. Az U belsejében egy lovaglópálya volt. Azt istálló mögött pedig a karámok. Elvezettük a lovainkat, a pálya mellet, majd a nagy ösvény elejéhez érve felszálltunk a nyeregbe. A nagy ösvénnyel kezdődik az erdei útszakasz – úgy is mondhatnám, hogy ez a főút. Innen nyílnak kisebb, nagyobb elágazások, az egész birtokon. Eltévedni el lehet, de valahogy mindig vissza lehet találni vagy a házunkhoz, vagy a nagy ösvényhez. Hogyha jönnek táborozók a birtokra, őket is itt szoktuk végigvinni, mert ez az út valamennyire sík – nincsenek benne nehéz dombok, emelkedők. - Merre menjünk?- kérdezte Cathy. - Múltkor én döntöttem – néztem rá. – Most Te válassz. - Hmm… Mi lenne, ha elmennénk a kastélyba? Úgyis hamarosan itt a téli tábor, és meg kéne kérdezni Georgetól hogy miben segíthetünk, meg hogy kik jönnek. - Jó ötlet! Én is gondoltam már erre. Azzal elfordultunk balra. Nagy emelkedőket kell végigmásznunk, ha el akarjuk érni a kastélyt. Hát igen: Van egy kastélyunk is, fenn a legmagasabb hegyen. Most biztosan azt hiszed, hogy full gazdagok vagyunk. Pedig nem. De mégis. Ez a birtok, anyukám egy nagyon – nagyon régi leszármazottjától, Hans Highland- tól van. Hansnak azonban az unokái csak lányok voltak – pontosan 12- en – így a név nem maradhatott fenn. De nem élünk ám itt ezer éve! Anyukám apja – azaz a nagyapám – ügyvéd volt, és még jóval az előtt hogy a szüleim összeházasodtak, egy perrel megnyerte az egész területet. Bizonyítékokkal támasztotta alá, hogy az ő örökségük a placc. Én csak ennyiről tudok. Kiderült az is, hogy Cathlyn –ék is a rokonaink – a 12 testvér leszármazottai. Persze mára már nagyon kevés a vérrokonság. A kastélyból csak télen költözünk ki. Ilyenkor jönnek a táborozók, egy hónapra, és elég fura lenne, ha a „tanítványainkkal” egy házban kéne lakni. Így van egy kisebb, de otthonosabb házunk. Amint haladtunk a kis csapáson, a lovak egyre idegesebbek lettek, és erre fel is hívtam Cathy figyelmét. Mozgatták fülüket, idegesen csapkodtak a fejükkel. Eldorado egyszer csak kitépte a kezemből a szárat, és csinált egy hátraarcot. Ahogy megfordultunk, egy ágaskodást is bemutatott, amitől halálra rémültem. Amitől a lovak megijedtek kiugrott az egyik közeli bokorból. Elmosolyodtam. - Nézd! – szólt Cathlyn, bár már tudtam mi az. Domino, a Bordell Collie szukám (lehet szukának nevezni egy olyan kutyát, aminek el van távolítva a méhe… stb.?). Utánunk jött. - Leszokhatna erről – sopánkodtam. Már egy hónapja van, hogy rászokott erre. Látja, hogy elindultunk, vár pár percet, majd a szagot követve követ minket, majd valamikor utolér. - Ha már itt vagy gyere! – nevetett Cathy a hóban álló, és várakozó kutyára. Én pedig füttyentettem neki. Még jó, hogy nem később csatlakozott be hozzánk; ugyanis innentől kezd el meredek lenni. Odazártam a csizmám, jelezve lovamnak, hogy indulhatunk. Én mentem elöl, mögöttem Cathlyn. Lassan kaptattunk fel a szerpentinen. Térdig érő hó volt, azaz a lónak lábtőig érő. Néhol, ahol kicsit simább volt a talaj, ügettünk pár métert. Ahogy lenéztünk, a távolban láthattunk pár őzet, és egy nyulat – szerencsére Domino egyiket sem vette észre, mert a hó túrásával volt elfoglalva. Én mindig is így szerettem ezt a helyet: titkos, és érintetlen. Még a nálunk táborozók sem tudták felbolygatni a nyugalmat. Vannak helyeink, a családdal és külön Cathyvel, amit csak mi ismerünk: fák és bokrok által eltakart útszakaszok, titkos barlangok és dombok, sziklák által eltakart, meseszép völgyek. Az állatok szabadon bejárhatnak a birtokra, mert, egy alacsony léckerítés határolja. Most azt kérded, hogy vadászok és betörők miért nem jutnak be? Kamerák vannak. Őrök nincsenek, de a kastélyban, a személyzeti szobákban, a konyhában a monitor kijelzi, mit látnak a kamerák. És a mi házunkban is van monitor. Így valaki, mindig figyelheti a határt. | |
| Majrés (6862) 12.08.11 13:58:27 | ||
|
Szeretnétek hogy berakjam a hatodik fejezetet az albínó musztáng csikóból? csak egy rész van még belőle, de már annyira el vagyok maradva, gondoltam azért meg kérdeze:D jobban szeretnétek ha azu egészet egyszerre raknám be vagy már tűkön ültök és jó lesz most a részlet is ? :F | |
| JumpHorse (50360) 12.08.11 19:39:51 | ||
|
Majrés: Kell kell kell kell kell keeeeell!   | |
| Majrés (6862) 12.08.11 20:27:55 | ||
|
Sam még sokáig nálunk volt, nézegettük még egy darabig a lovakat miután Josh el ment. El sem tudom hinni, hogy egy egész napot fogok holnap vele eltölteni, és nem a lovak miatt. Istenem! Madarat lehetne fogatni velem. Amióta csak az eszemet tudom sosem mentem Sam nélkül a vidámparkba, de ő csak miattam mondta le, hogy együtt lehessek Josh-sal. Ilyen egy igaz barát! Lovak eközben legeltek, de Ezredes egyfolytában fürkészte a terepet. Egész kis mozdulatokat tett, ám aki ismeri a lovakat az tudja mit miért tesz. Nagyon megrémült a pejkó a pumától, nem csodálom, hogy újabb veszély után nézelődik. Lemerem fogadni, hogy akár egy ág reccsenéstől is meg tudna most ilyedni. Úgy gondoltam holnap reggel Szellőéket kirakom a többi lóhóz, had ismerkedjen meg a kicsi a nagyokkal. Már csak nevet kéne találni neki. -Nincs valami ötleted a csikó nevével kapcsolatban? – kérdeztem Sam-at, hátha van valami ütős ötlete. Rám nézett, majd olyan gondolkodó fejet vágott és a lovakra meresztette a szemét. Pár percig néma csend honolt köztünk mikor megszólalt. -Villám, Torpedó, Ágyúgolyó, Mufasa, Temba… ennyi jut most csak az eszembe! – mondta, én meg elgondolkozdtam. Mufasa? áhh dehogy, vajon az Oroszlán Királyból vette a nevet? -Csak nem az Oroszlán király ihletett? Mufasa, hm? szerinted illik rá?- kérdeztem tőle humorosan. De ha a meséből vette akkor ott van még más név is. Jaj, hogy is hívják azt a kicsi oroszlán kölyköt? Ohh nem jut eszembe. -Onnan vettem igen! de tényleg nem illik rá- szinte figyelmen kívül hagytam, hogy beszél hozzám, még midnig gondolkodtam, hogy mi lehetett az a név. Itt van a nyevem hegyén, és nem jut eszembe, pedig annyit láttam a mesét. Nagy gondolkozás menetemet megzavarta a korgó gyomrom, vagyis gyomrunk. -Szerintem menjünk enni! – szóltam majd hátat fordítottam a lovaknak, és indultam Sammal az oldalamon a konyhába. Ott kinyitottam a hűtőszekrényt és valami ehető után néztem. Végül arra a döntésre jutottunk, hogy eszünk egy kis szendvicset, kivettem hozzá a vajat, kenyeret, paradicsomot, paprikát és az uborkát is. Ekkor hírtelen meghalottam telefonom csengését, majd ránéztem az órára. Nolyc óra, ki hívhat ilyenkor? Nem sokáig halottam a zenét, ekkor jöttem rá hogy csak SMS-em jött. Szóltam Sam-nek hogy mindjárt jövök, s felrohantam. Szobámba érve nagy rendetlenség fogadott, nem tagadom utáltam rendet rakni. Az ágyamon ruha tömeg volt, és valószínüleg alatta van a telefonom is. Te jó ég! Nem törődtem a ruhákkal, ledúrtam mindent az ágyról, de a telefonom nem volt ott. Gyorsan körbe néztem, kerestem a szekrényemen, az asztalomon még a padlón is. Végül az ágyba huppantam, s megéreztem a fejem alatt valami kemény dolgot. Benyúltam a párnám alá és megtaláltam a telefonom. Jól tud bujkálni az biztos. Fel oldottam a zárat, s láttam hogy egy üzenetem van, amit persze már tudtam. Meglepődtem mikor meg láttam a feladó nevét; Josh küldött sms-t. Izgatottan nyomtam meg a gombot, ami kihozta az üzenetet. Ez állt benne: “Szia! Azt mondják, hogy holnap sokan beöltöznek Vadnyugati szerelésbe. Mit gondolsz? Nem kéne kimaradnunk !” Fülig vörösödtem, ahogy elolvastam ezt a pár sort. Ezzel lényegesen meg könnyítette a dolgomat, nem kell órák hoszatt majd ruhát keresnem. Gyorsan végig gondoltam hol lehet a roved kis farmer nadrágom, a kockás pólóm és a western csizmám. Majd rájöttem hogy biztosan a szekrény aljában van. Jellemző, a legjobb cuccimat is csak bevágom a szekrény aljába. “Nem fogunk kimaradni, nyugi!” írtam vissza gyorsan, majd mint aki nem tud meg állni a lábán, letántorogtam a lépcsőn. Fülig erő vigyorral mentem be a konyhába, ahol Sam a kész szendvicsekkel várt. Gyorsan elmondtam neki az sms dolgot, és elvettem egy kenyeret az asztalról. -Úgy egyed, hogy én csináltam! – mondta és kinyújtotta a nyelvét, és ő is el vett egy szendvicset. Én még mielött bele haraptam volna, el tartottam a számtól. -Félnem kellene? még a végén megmérgezel- mondtam, s Sammal egyetütt nevettem. Meg ettünkt mind ketten három darab szendvicset, mikor Anya is haza érkezett. Úgy nézett ki mint aki majd kibújik a bőréből. Vajon hol járhatott? Miután Anya bejött, köszönt nekünk, és bement a fürdőszobába. Sam ekkor bejelentette, hogy még sötétedés elött szeretne haza érni így elindul. Búcsúzóul meg öleltem, s elköszöntünk egymástól. Pár percig még néztem utána a kapuból ahogy el biciglizik, de eszembe villant a holnapi nap. Kitágúlt szemekkel rohantam fel a szobámba. Út közben majdnem hasra is estem, nem kéne most kitörnöm a nyakam. Gyorsan elő halásztam a szekrényem legeslegméllyéről a ruhámat és fel akasztottam. Emlékszem egyszer ebben az öltözetben mentem egy rodeóra. Én nem versenyeztem, csak nézőben voltam ott. Érdekes volt mikor egymás után kétszer rám fütyültek a férfiak. | |
(aktuális oldal: [ 165 ], összes oldal: 342, Hozzászólások: 5123)
[1] [2] [3] [4] [5] [6] ... [162] [163] [164] [165] [166] [167] [168] [169] ... [336] [337] [338] [339] [340] [341] [342]
