 |
Fórum - Alkotók Kuckója
Lovakkal kapcsolatos irományok (versek, novellák...)
| Lajura (15249) - 1. 11.10.20 21:27:15 | ||
|
 --És akkor ezennel megnyitom ezt a témát!--
 Négy évvel ezelőtt... Elsa Bloom vagyok. Ma 5 éves. Szemem holdvilága a kezdeteknél kihunyt. Nem látok semmit, de érzek, s hallok sok mást. - Boldog születésnapot Elsa! - ölelt körül Amy Fluost , és Bary Bloom, szerető szüleim. - Mondd csak, mit kívánnál kislányom? - kérdezte édesapám. “Látni... látni akarom a lovakat...“ vágtam volna rá... Ha... láthatnék. Lehuppantam a földre, és ezt szipogtam: - Érezni a kis pacik illatát... De ti úgysem visztek el a lovardába, ugye? ---Folyt. köv. csak mennem kell verset tanulni--- | |
| ella99 (35892) 11.12.28 19:59:36 | ||
|
Félholdfarm: Tetszik. :) | |
| len (20724) 11.12.28 22:32:38 | ||
|
Unikornis1999 folytasd! | |
| len (20724) 11.12.28 22:33:19 | ||
|
Az az Bogi2001 folytasd! | |
| Akhal-fan723 (50410) 11.12.29 12:47:14 | ||
|
Bogi2001: nem lett túl jó a borítón lévő díszítés, nem látszódnak szépen a díszek, vagy rossz minőségűek, vagy el lettek mosódva, de nem lett túl jó! Ajánlom, h javítsd ki, mert az úgy sokkal szebb!  | |
| Akhal-fan723 (50410) 11.12.29 13:12:42 | ||
|
Én is meg szeretném osztani veletek történeteimet! Jó sok van! ! Most a legfrissebbet, a Musztángsorsot szeretném, ha elolvasnátok!
Vannak benne feladatok is! Aki tudja a megfejtést, az LEVÉLBE küldje el, és akkor felteszem az újabb fejezetet. Az első megfejtők mindig kapnak 1 kis jutalmat! kérlek, mindig fejtsétek meg a feladványt, mert hősünk csak így juthat előrébb!  | |
| Akhal-fan723 (50410) 11.12.29 13:14:21 | ||
|
Előszó Sose gondoltam, hogy eljutok a zajos, és undorító Londonba. Miért nem maradhattam a gazdáimmal? Mi a csudát keresek itt, könyörgöm? Elszakítottak mindentől, aztán bezsúfoltak egy szűk, büdös cellába hetekre, majd koszosan és éhesen várom a halált egy nyüzsgő, visszataszító, fedett helyen, ahol emberek mászkálnak, mint pók a falon, és annyi, de annyi szerencsétlen fajtárs álldogál itt megtörten, beesett szemmel, reménytelenül. Ki akarok törni. És ki is fogok. Kérlek, segíts! Elmesélem, hogy hogyan jutottam idáig, milyen volt az életem, és hogy mit remélek a jövőtől. Segíts, hogy megérthessem az embernek nevezett pusztítógépet, hogy tudjam, minek hívják tárgyaikat, és hogy mik a szokásaik. Segíts, hogy hazajussak. Hazajussak, a sziú törzshöz! Levélbe kérem a komikat! :D ha tetszik, akor írj, és felteszem az I. fejezetet is! | |
| Akhal-fan723 (50410) 11.12.29 13:17:48 | ||
|
szászViki9: van 5 lábú csodaló is? XD
Fanday99: nehogy abba merd hagyni!! | |
| Xen (10730) 11.12.29 13:20:19 | ||
|
Akhal-fan: nagyon jo kezdd el!! | |
| Akhal-fan723 (50410) 11.12.29 15:01:03 | ||
|
OK, Xen, kezdem! Jó hosszú rész! :D | |
| Akhal-fan723 (50410) 11.12.29 15:03:58 | ||
|
Nem teszem ki a fejlécet, csak címet!
Egy fényes, kellemesen meleg, napon születtem, a Rügybontó havában. Kicsi voltam, elesett, de lábra tudtam állni, hála anyukámnak. Már akkoriban is egy indián csapattal éltem, bár ők még csak az apacsok voltak, ha jól emlékszem. Jó emberek voltak, a természettel együtt éltek, és nem ellene. A bőrük napsütötte, sötét barna volt, a hajuk hosszú, fényes és éjfekete, tollakat tűzdeltek bele, ki-ki rangja szerint. Csikóként egy kisgyermekes családhoz kerültem. Itt a gyerekek Ugrabugrának hívtak, mert nagyon bolondos és energikus voltam. Aztán, amikor úgy 2 éves lehettem, a család feje, egy középkorú indián férfi megfogta hosszú, bozontos üstökömet, és határozottan kivezetett a sátor mellett lévő kis, elkerített legelőről. Mivel nem szerettem volna, hogy kitépje az üstököm, így hát mit volt mit tenni, követtem, egészen a törzsfőnök sátráig. Itt rám szólt, hogy várjam meg, és bement a díszesen kifestett sátorba. Korábban már tanítgatott a férfi fia néhány trükkre, de ezeknek akkoriban nem sok hasznát vettem. Legalábbis, azt gondoltam. Nemsokára kijött a gazdám, és a törzsfőnök is. A főnök hosszasan szemlélgetett, majd, - gondolom én- ki akarta próbálni, hogy mit is tudok. Így hát a gazdám kiadta a begyakorolt parancsszavakat, és én engedelmeskedtem. Először letettem a bal mellső lábamat a földre, rátérdeltem, a jobb lábamat kinyújtottam, és a nyakamat behúztam egészen a szügyemig. A törzsfőnök egy jót nevetett, majd a gazdám megengedte, hogy felálljak. A főnök tapssal, és simogatással jutalmazott engem a produkcióért. Jól esett a dicséret. Aztán (újra parancsra) kétlábra kellett állnom. Ez is tetszett a főnöknek, mert ugyanúgy megdicsért, mint az előbb. Aztán a gazdám a hátamra terített egy pokrócot. Nagyon hegyeztem a fülemet, megfeszültem a takaró alatt, készen a menekülésre. A gazdám lenyugtatott. Tudta, hogy ezt nagyon keveset gyakoroltuk, mert már nem volt rá időnk pont e miatt a találkozás miatt. Aztán, egyszer csak azt éreztem, és láttam, hogy a gazdám a hátamon trónol! Megfeszítettem épülő izmaimat, és kirúgtam. Nem sikerült leráznom. A főnök nyugtalan arccal nézte végig, de a gazdám megnyugtatta, hogy azért vagyok ideges, mert nem volt időm eléggé begyakorolni. Még néhányszor ezt megismételtük, aztán már minden beugrott. Jelzésre fordulgattam, lépegettem, aztán ügettem egy sort, végül jött a vágta. Annyi elragadott a hév, hogy felgyorsítottam, mielőtt a gazdám észrevette volna, aztán kiugrottam a takaró (és a gazdám) alól, és folytattam a köröket. Hogy hogyan történhetett? A gazdám, megbízva hidegvérembe, széttárta a karjait, ám nem voltak elég gyors reflexei, hogy megkapaszkodjon a sörényembe, mikor kiugrottam alóla. A törzsfőnök csapkodta a térdét, és majd’ fetrengett a nevetéstől. Pórul járt gazdám a porból ült fel. Én bűnbánatos képpel odabaktattam hozzá, megbökdöstem, majd segítettem felállnia. Ez után maga a főnök is felült rám, de persze ő nem a homokban kötött ki, mert már eléggé kitomboltam magam. Mindezek után a törzsfőnök a sámánnal együtt megáldott, és nevet kaptam: Hevesen Szálló Réti Sas. Tudtam, hogy mostmár felnőtt kanca vagyok, nem csikó, aki szabadon mászkálhat és játszhat, mint eddig. Faromra téglavörös festékkel gazdám kezének a nyoma került. Harci ló lettem. Tudtam, hogy mostmár a ménessel fogok szinte lélegezni, és ők készítenek fel a második próbára: az első bölényvadászatra. Kicsit megrettentem, amikor a ménes vezére, Égi Madár elmagyarázta, hogy mit is jelent: a lovas bemegy a bölénycsorda közepébe, és dárdával leszúrja a legnagyobb szarvú bölényt. Azt is elmondták, nagyon veszélyes ez a művelet, ugyanis nem mindig sikerül a kiszemelt áldozatot úgy eltalálni, hogy az meghaljon. Ilyenkor sokkal agresszívabb lesz, és nekiront annak, aki megszúrta. Csak sajnos mindig a ló van alul... Mutattak egy lovat, Hosszú Sebhelyest, akinek a combjától egészen a nyaka közepéig felhasította a bölény szarva a bőrét. Innen kapta a nevét is. Hosszú ideig volt beteg tőle, de mikor felépült, százszorta erősebb és egészségesebb lett. Lárifári. Bár az igaz, hogy majdnem 40 éves már, öreg, mint a Nagy folyó. Nos, nagy gonddal késültünk az eseményre. Másik gazdit kaptam: egy fiatal, kb. 15 éves fiú volt. Ő is a beavatásra készült. Minden nap póznákat kellett kerülgetnem, műbölényre kellett rárontanom, hosszú távokat kellett futnom lovassal a hátamon. Csak egy feladatot szerettem: felriasztották a ménest, és nekünk a fiúval bent, a sűrűjében kellett vágtatnunk, úgy, hogy ne maradjunk le, de a kiválasztott lovat le se hagyjuk. Ezt élveztem. Ebben láttam értelmet. | |
| Akhal-fan723 (50410) 11.12.29 15:04:37 | ||
|
Aztán olyan is volt, hogy dárdák elől kellett kitérnem (amik a bölény szarvát képviselték) vagy egy bölénynek beöltöztetett, agresszív ló elől menekültem, akit előzőleg jól felbosszantottak.
Rémisztő, nehéz terepen kellett lehagynom ugyanezt a lovat, aki persze sokkal fittebb volt, mint. Történt egyszer, hogy ugyanígy egy bölény bőrébe öltözetett ló elől menekültem, amikor leesett róla a bőr, és megláttam, hogy ki elől is menekülök. Így tudtam meg, hogy minden egyes bőrben egy ló volt. Nem szaladtam, már hanem bevártam a „bölényt”. Persze a lovasom nem értette, hogy miért nem menekülök, de aztán ő is meglátta, és így békén hagyott. Szóval így készülgettünk a nyáron történő bölény vadászatra. És egyszer csak elérkezett a nagy nap. A törzs vénjei és felderítő megtalálták a minden évben erre vonuló csorda nyomait. Még csak 2 hónapja gyakoroltunk, és még legalább 1 hónapra szükségünk lett volna, de nem volt mit tenni: ezen a forró nyári napon elindultunk, hogy kiálljuk a második próbát. Kimentünk a patakhoz. Itt vártuk a csordát, mert itt szoktak megállni és inni néhány kortyot. Összeszorult a torkom: tudtam, hogy ma eggyel kevesebb bölény fog továbbvágtatni a dúsabb legelők felé. Megjelentek a bölények. Hirtelen azon kaptam magam, hogy jelzést kapok, a lábaim automatikusan megindulnak, és a kiszemelt préda nyomában vagyok. Egy szempillantás alatt mellé kerültem, és mellette is maradtam. Aztán csak annyit láttam, hogy a lovasom dárdája le akar sújtani. Olyan szorosan dübörögtem a bölény mellett, amilyen szorosan csak mertem, féltem, hogy rámtapos, és kitöröm a lábamat. Rosszabb történt. Sokkal rosszabb. Még a halálnál is rosszabb talán. Lovasom nem célzott eléggé pontosan, és csak éppenhogy találta el a bölényt, így az csak karcolásokat kapott. Majdnem kővé dermedtem. A lovasom dárdája a földbe fúródott, és eltaposta a többi bölény. Nem volt többé fegyverünk. Csak én menthettem meg mindkettőnket. Valahogy sikerült kifurakodnom a csordából, és elkezdtem eszeveszett tempóban vágtatni, bár inkább loholtam. Ennél nagyobb baj nem is lehetett volna: sikerült egy fiatal bikát megsebezni, aki heves volt és aggreszív. Ő is kitört a csordából, és uzsgyi! Utánunk vette magát. Kezdtem nagyon kifáradni. A vadászatba minden erőmet beleadtam, hisz hittem a sikerben. Lépteim egyre lassabbak voltak, úgy éreztem, mintha ólmot öntöttek volna beléjük csont és inak helyett. Zilálva vettem a levegőt, a tüdőm majd’ szétrobbant, de azért csak hajszoltam magam, előre, előre, a többiekhez, akiknek van dárdájuk, fegyverük! Nem bírtam odáig. Éreztem a hátsó lábaimon a bika leheletét, és tudtam, hogy támadni fog. Hirtelen oldalt fordultam, és ezzel a hirtelen mozdulattal kibillentettem lovasomat az ülésből. A földre fordult és én eléje álltam. Ha csak egy másodpercet vesztegetek, a bika a fiúnak rontott volna, és agyontapossa. Helyette nekem rontott. Hegyes szarvait előreszegezte, erőt gyűjtött egy percig, és minden erejét megfeszítve nekem rontott. A hátsó combomtól egészen a nyakam kezdetéig felszakadt a bőröm, és ömlött a vér a homokba. A fiú, az én ügyetlen lovasom addigra feltápászkodott a földről, és a többiek is odaértek. A bika még egyszer nekem rontott volna, ám a többi lovas megelőzte és leszúrta. Alig álltam a lábamon; néhány pillanattal később érzetem, hogy kicsúszik a lábam alól a talaj, és sebes oldalamra esek. Onnantól kezdve semmire sem emlékszem. Nem tudom, hogy mi történt velem, azt se hogy hogyan kerültem a sámán sátrába. Azt se, hogy mi lett a fiúval. Csak azt tudom, amit a többiek meséltek, hetekkel később. | |
| Akhal-fan723 (50410) 11.12.29 15:11:18 | ||
|
Tehát, a feladat:
Te biztosan tudod, hogy miért sötétült el a világ Hevesen Szálló Réti Sas körül! Amennyiben tudod, vagy csak sejted, ÍRD MEG! Segíts neki közelebb jutni a hazatéréshez! | |
| Unikornis1999 (29546) 11.12.29 18:12:29 | ||
|
Álom, édes álom,
plusz egy kis zűrzavar 8.Fejezet Nem várt információk -Ha maga mondja!De nagyon szépen köszönjük! Viki és Margaret, fura képet vágtak erre a megszólalásra, mert nem tudták miről van szó. -Akkor jó.Ti aludhattok fönt, én meg itt lent. A többieknek is leesett a tantusz. -Még egyszer köszönjük! Udvariaskodott a másik iker is.Az öreg leültette őket az asztalhoz.Hozott nekik rántottát, és igazi kancatejet, amire az ikrek csak húzták az orrukat, de Margaret vidáman hörpintett bele. -Amúgy engem Greg-nek hívnak.Nyugodtan tegezzetek. A lányok nem tudták mire vélni ezt a kedvességet.Ők is illedelmesen bemutatkoztak, de amikor Greg meghallotta a lányok vezetéknevét, kicsit tátva maradt a szája....Dadogni kezdett, de végül inkább hagyta mesélni a lányokat szüleikről, lovaikról.A férfi kedvesen elküldte aludni a lányokat.Odafent, meglehetősen kényelmes, szalma ágyak voltak.Ugyan voltak rajta ágyneműk, kézzel varrva, Vikit eléggé szúrta.Viszont testvérének más fúrta az oldalát.Ismerős volt neki a férfi arca, hangja, és eléggé meg volt lepődve a nevük hallatán.Felült, és megbökte Vikit, aki erre hangosat horkant. -Nem hagynál aludni?!Pont te mondtad, hogy majd 6-kor kelünk! -SSSSSS!Még lehallatszik! Fogta be a száját Niki.Lefelé, egy kézzel tákolt mozgó lépcső vezetett le, a fal, pedig, csupán egy kerítés volt, ami csak térdmagasságig ért.A szoba, gyakorlatilag üres volt, de valami, még is kitűnt, az egyszerű elrendezésből.Erre a kissé hangosra sikerült beszélgetésre, Margaret is felébredt.Értetlenül nézett az éppen felálló unokatestvérére.Niki forgatni kezdte a fejét.És kiszúrta!A fallal, szinte egy síkban, egy ajtó volt.Nem volt kilincse, Niki viszont, szinte azonnal rájött, hogy az a padlás. -Oda. Mutatott a lány a falra. -Nézzük meg a padlást. Válaszra sem méltatva, fölpattan, és egy mozdulattal kiszedte az alacsony ajtót. -Ezt nem akarod. Ragadta meg testvére a karját, villogó szemmel, mintha a saját lelkiismerete lenne. -De! És már bent is volt.Meglepődött, mert a kis ajtó ellenére, odabent, nagy volt a belmagasság.Bekapcsolta a zseblámpáját. -Egy tükör, 2 nagy szekrény, egy láda, és várjunk!.......amm....egy KÖNYV? Viki és Margaret oldalát is a kíváncsiság fúrója kegyetlenül bántotta. -Nézzétek!Ez a könyv egy fényképalbum! A két lány feje megjelent Niki válla fölött. -Gondoltam! Mondta, és becsapta a poros könyvet. -Kedves Viki! Mondta ünnepélyes hangon, és megfogta a kezét. -Ő itt a nagypapánk, Vicsa Gergő! Viki falfehérre váltotta gyönyörű napbarnított arca bőrét, és így suttogott elcsukló hangon: -De...De....Nagyi azt mondta, ő meghalt! -Kérdezd meg őt! Fordította meg testvérét, a férfi elé, aki már egy ideje az ajtó előtt kucorgott. -Szóval ez úgy volt....hogy.... A hangja elcsuklott, és intett a lányoknak, hogy üljenek le egy poros padra. -Egy komor nyári délutánon történt, amikor be kellett vonulnom hajós kapitánynak, Rivervier nevű tengerparti városba.Elkapott a tenger iránti szeretetem, és kicsit tovább hajókáztam.Amikor partra szálltam, a város már nem a régi volt.Átnevezték SunsetValley-nak, és Rivervier-t “átköltöztették,,.Az a kis idő, valójában 12 év volt.Titeket, alig pár hónapos korotokban láttalak utoljára.Visszajönni, nem mertem, mert attól féltem, kitagad a családom, mert a helyi újság megjelentett egy olyan cikket, amelyben ez állt: “A SantaKalauzII legénysége,és kapitánya is, hazatértével megházasodott!,, És az bizony az én hajóm volt.Amikor letelt a munkaidőm, kiraktam a legénységet a parton.Jake, a nem idevalósi matróz kiejtése, nem volt tökéletes, ezért a matróz szót “mangauznak,, értették, ami az ottani tájnyelven kapitányt jelent.Féltem, hogy ide is eljut ez a hír, és kitagad az én Ibolyám. Ezután hatalmas érzelgés következett, de Niki kissé elrontottam a hangulatot: -Indulnunk kell. -De nagypapa, erről szó sem volt:senki nem tagadott ki!A nagyi még mindig sír miattad!Mondd meg neki az igazat! -Egyedül nem megy....Már nem hasonlítok a régi énemre. -Megígérem, hogy majd ha visszajövünk a régi Rivervier-ből, akkor hazaviszünk. Nikinek ez volt eddig a legértelmesebb mondata. -Nem is olyan kőszívű a kisasszony! Mosolyodott el Greg. -De várjunk csak!Miért van itt Gergő név, amikor te Greg vagy?! -Az évek során kicsi Margaret, a köznyelv így hívott: Greg az elveszett kapitány, aki nem a matróz! Erre mindenki mosolygott, de ezt felváltotta a komorság, mert a gyerekek, valóban indultak. -Ígérjük visszajövünk!!! Kiáltották egyszerre, már kissé eltávolodva a háztól a lányok. -Én itt leszek! Válaszolta az öreg. | |
| Dalmi2011 (48217) 11.12.29 18:42:59 | ||
|
Itt van egy történet!Léci mondjátok el a véleményeteket és mondjátok meg, hogy folytassam-e a regényt!
 | |
| len (20724) 11.12.29 18:53:42 | ||
|
Unikornis1999:Nagyon jó!Egyre jobban izgulok hogy folytatódik!
Dalmi2011:Kezd el!Érdekesnek hangzik! | |
(aktuális oldal: [ 39 ], összes oldal: 342, Hozzászólások: 5123)
[1] [2] [3] [4] [5] [6] ... [36] [37] [38] [39] [40] [41] [42] [43] ... [336] [337] [338] [339] [340] [341] [342]
