Switch to English Hírek Rólunk
Nick: Jelszó:
Lónevelde
Az összes üzenet megtekintése

Fórum - Alkotók Kuckója

 » Vissza a témákhoz! « Hozzászólások: 8657  

Bármilyen egyéb alkotás ami nem illik a többi témába :)







  pony56club (16581) - 1. 11.10.21 14:15:26    
pony56club

látom ide még senki nem írt...így ha nem baj..:

1.fejezet
Hatalmas mancsim tompa puffanással érkeztek a talajra.Gyorsan kerülgettem a fákat,és próbáltam utolérni a zsákmányomat:egy nyulat.Nem erőltettem meg magam,egy szökkeléssel mellette termettem,és állkapcsomat a tarkójára zártam.Felemeltem a földről és elroppantottam a gerincét.Letettem a földre és szétnéztem.Hiába voltam vérfarakas hatalmas termettel,attól még mindíg résen kell lennem.Ugyanis mostanában a medvék már jól belehúztak a gyűjtögetésbe,és ma már nem egyszer találkoztam medvével.Őszintén szólva már kezdtem rühelni a medvéket,mert amint elejtek egy nagyobb zsákmányt,azonnal feltűnik egy,aztán mégegy,és mégegy....én meg mehetek el arra amerre látok.Szerencsére nem jött medve,így nyugodtan elfogyaszthattam a nyulat,amiről inkább nem számolnék be...
Hireten hideg szélvihar borzolta fel dús bundámat.Kicsit megráztam magam.Felnéztem az égre.Egy falevél épp az orromra hullt le.Leráztam róla,és megindultam hazafelé.
Ősz volt,jobbanmondva már Október vége volt.A fák már jócskán csupaszok voltak a lombhullatás miatt.Az állatok pedig már szorgosan gyűjtögették téli élelmüket.Én ugyan nem gyűjtögettem,igaz,nem is volt rá szügségem.Mivel van nekem saját házam is.Elvégre vérfarkas vagyok vagy mi‘fene.Nem lett volna muszály vadásznom,de kondiban kell tartanom magam.És amúgy is szerettem farkasként élni,bóklászni az erdőben.Még a hideg ellenére is.Dús bundám ugyanis megvédett a hidegtől,így nem kellett attól tartanom hogy megfagyok.A melegtől sem különesebben,de ez most lényegtelen.
Már az erdő szélén jártam,megtorpnatam.Gyanakvóan szétnéztem,majd átváltoztam emberi alakomba.Gyorsan átszaladtam az úton,a túloldalon meg egyenesen balra kanyarodtam,be az utcába,oda ahol lakok.Megálltam és elővettem az MP-mamat.Elindítottam.Legalább a észreveszik hogy eltüntem,modnhatomazt hogy futni voltam.
Kis faluban élltem,távol a várostól.De nem bántam.Nem szerettem annyira a nagy felhajtást és a zajokat.Inkább szerettem csendben olvasni vagy rajzolni,vagy esetleg valami mást csinálni.Apám és anyám meghalt,akárcsak a nagyszüleim,így nevelőszülőknél laktam.Szerencsére éppelméjűek voltak,és nem voltak túl szigorúak,kivéve egy kissé értetlenebb teremtést:a fiukat.Ugyan még csak 13 volt,de már olyan idegesítő,hogy néha szivesen megnézném az arcát akkor,amikor meglátna farkasként.
Csendesen besurrantam a házba.Kivettem a fülemből a fülhallgatókat és eltettem a készülékkel eggyütt a zsebembe.Olyan halkan mozogtam,amennyira csak tudtam.Szerencsére még mindenki aludt,pedig már fél nyolc volt.Csendben felsurrantam a szobámba.Becsuktam magam mögött az ajtót,és gyorsan megfésültem feketésbarna hajamat.Ugyanis egy kis erdei üldözéstől eléggé feltűnően összegabalyodott,szimplán úgy néztem ki,mintha csak most keltem volna fel az ágyból.Szinte abban a pillanatban ahogy összefogtam a hajamat,meghallottam Angela,a nevelőanyám hangját.
-Triss,gyere kész a kaja!
-Oké!-ordítottam le a szobámból.
Miután végeztem a fésülködéssel,már ép siettem lefele a lépcsőn,amikor különös szag ütötte meg az orromat.A konyhában odamnetem nevelőanyámhoz és kicsit elfancsalított orral ezt kérdeztem:-Járt tegnap nálunk valaki,vagy csak Adam büdösített be?
Angela értetlen ábrázattal meredt rám.-Igen,az új szomszédunk.
-Dehát nincs is új szomszédünk.
-Na jó,nem a miénk,hanem a szomszéd szomszédja,találkoztam vele a boltban és megkérdeztem hogy átjön-e.
-És?
-Átjött,de nem nagyon akart bejönni,talán szégyenlős volt...vagy csak zavarban lehetett...?-miközben anám magában álmélkodott én gyorsan bepakoltam magamba a kaját,aztán már szaladtam is a buszhoz.Na de amilyen balszerencsés vagyok,természetesen lekéstem a buszt...így mehettem gyalog a suliba.


  pony56club (16581) 11.10.21 14:15:26    
pony56club

látom ide még senki nem írt...így ha nem baj..:

1.fejezet
Hatalmas mancsim tompa puffanással érkeztek a talajra.Gyorsan kerülgettem a fákat,és próbáltam utolérni a zsákmányomat:egy nyulat.Nem erőltettem meg magam,egy szökkeléssel mellette termettem,és állkapcsomat a tarkójára zártam.Felemeltem a földről és elroppantottam a gerincét.Letettem a földre és szétnéztem.Hiába voltam vérfarakas hatalmas termettel,attól még mindíg résen kell lennem.Ugyanis mostanában a medvék már jól belehúztak a gyűjtögetésbe,és ma már nem egyszer találkoztam medvével.Őszintén szólva már kezdtem rühelni a medvéket,mert amint elejtek egy nagyobb zsákmányt,azonnal feltűnik egy,aztán mégegy,és mégegy....én meg mehetek el arra amerre látok.Szerencsére nem jött medve,így nyugodtan elfogyaszthattam a nyulat,amiről inkább nem számolnék be...
Hireten hideg szélvihar borzolta fel dús bundámat.Kicsit megráztam magam.Felnéztem az égre.Egy falevél épp az orromra hullt le.Leráztam róla,és megindultam hazafelé.
Ősz volt,jobbanmondva már Október vége volt.A fák már jócskán csupaszok voltak a lombhullatás miatt.Az állatok pedig már szorgosan gyűjtögették téli élelmüket.Én ugyan nem gyűjtögettem,igaz,nem is volt rá szügségem.Mivel van nekem saját házam is.Elvégre vérfarkas vagyok vagy mi‘fene.Nem lett volna muszály vadásznom,de kondiban kell tartanom magam.És amúgy is szerettem farkasként élni,bóklászni az erdőben.Még a hideg ellenére is.Dús bundám ugyanis megvédett a hidegtől,így nem kellett attól tartanom hogy megfagyok.A melegtől sem különesebben,de ez most lényegtelen.
Már az erdő szélén jártam,megtorpnatam.Gyanakvóan szétnéztem,majd átváltoztam emberi alakomba.Gyorsan átszaladtam az úton,a túloldalon meg egyenesen balra kanyarodtam,be az utcába,oda ahol lakok.Megálltam és elővettem az MP-mamat.Elindítottam.Legalább a észreveszik hogy eltüntem,modnhatomazt hogy futni voltam.
Kis faluban élltem,távol a várostól.De nem bántam.Nem szerettem annyira a nagy felhajtást és a zajokat.Inkább szerettem csendben olvasni vagy rajzolni,vagy esetleg valami mást csinálni.Apám és anyám meghalt,akárcsak a nagyszüleim,így nevelőszülőknél laktam.Szerencsére éppelméjűek voltak,és nem voltak túl szigorúak,kivéve egy kissé értetlenebb teremtést:a fiukat.Ugyan még csak 13 volt,de már olyan idegesítő,hogy néha szivesen megnézném az arcát akkor,amikor meglátna farkasként.
Csendesen besurrantam a házba.Kivettem a fülemből a fülhallgatókat és eltettem a készülékkel eggyütt a zsebembe.Olyan halkan mozogtam,amennyira csak tudtam.Szerencsére még mindenki aludt,pedig már fél nyolc volt.Csendben felsurrantam a szobámba.Becsuktam magam mögött az ajtót,és gyorsan megfésültem feketésbarna hajamat.Ugyanis egy kis erdei üldözéstől eléggé feltűnően összegabalyodott,szimplán úgy néztem ki,mintha csak most keltem volna fel az ágyból.Szinte abban a pillanatban ahogy összefogtam a hajamat,meghallottam Angela,a nevelőanyám hangját.
-Triss,gyere kész a kaja!
-Oké!-ordítottam le a szobámból.
Miután végeztem a fésülködéssel,már ép siettem lefele a lépcsőn,amikor különös szag ütötte meg az orromat.A konyhában odamnetem nevelőanyámhoz és kicsit elfancsalított orral ezt kérdeztem:-Járt tegnap nálunk valaki,vagy csak Adam büdösített be?
Angela értetlen ábrázattal meredt rám.-Igen,az új szomszédunk.
-Dehát nincs is új szomszédünk.
-Na jó,nem a miénk,hanem a szomszéd szomszédja,találkoztam vele a boltban és megkérdeztem hogy átjön-e.
-És?
-Átjött,de nem nagyon akart bejönni,talán szégyenlős volt...vagy csak zavarban lehetett...?-miközben anám magában álmélkodott én gyorsan bepakoltam magamba a kaját,aztán már szaladtam is a buszhoz.Na de amilyen balszerencsés vagyok,természetesen lekéstem a buszt...így mehettem gyalog a suliba.


  Wolfoxy (21122) 11.10.21 14:53:54    
Wolfoxy

Most, hogy újraindult a fórum, én is berakom az Egy szánhúzókutya élete első 2 fejezetét, hátha most komizza valaki!

Egy szánhúzókutya élete

Bevezető:Hóvihar volt. Az alaszkai Northern-Windway Kutyatenyészet mégis erre a napra várt. Ma született ugyanis a következő szánhúzókutya-generáció. Késő éjjel meg is született a 7 kis husky. Három közöttük szürke-fehér volt, 3 barna-fehér, egy kiskutya pedig fekete-szürke.
-Jaj, de cuki! – kiáltott fel a 11 éves Sophie Windway, a tenyészet tulajdonosának lánya. –Legyen a neve Beeto! – a kis fekete-szürke kölyök vakkantott egyet.

1. fejezet

3 év telt el azóta, hogy a 7 kölyök megszületett a Northern-Windway-tenyészetben. A kutyák épp az alaszkai kutyaszán-szezon első, 3 napos versenyére készültek gazdájukkal, az immár 14 éves Sophie Windway-el. sophie kedvenc kutyája, Beeto lett a vezérkutya, és az egész család abban bízott, a kutya megnyeri nekik a versenyt.
- Oké, Beeto, indulj! – kiáltotta Sophie. – Gyerünk, futás!
Minden kutya elindult, és elnyelte őket az erdő.
Estefelé a lány, és akutyák visszatértek a Windway-házhoz. Sophie megetette a kutyákat, majd felment a szobájába, és egyből be is dőlt az ágyba.
- A verseny egy hét múlva lesz. Remélem minden összejön, és nyerünk! – gondolta, azzal elaludt.
Másnap arra készültek, hogy végigmennek a verseny teljes 500 km-es távját. A kutyák már korán ébren voltak. Beeto már össze-vissza rohangált a kertben. Nagyon szeretett vezérkutya lenni, talán mert tudta: rajta múlik minden.” Ha nincs jó vezérkutya, nincs csapat” szokta mondani Mr. Windway. De szerencsére Beeto jó vezérkutya volt. Eközben Sophie jött ki a házból. Beeto hangos ugatással üdvözölte gazdáját. Sophie befogta a kutyákat a szán elé, és elindultak.
2. fejezet

Sophie és a kutyák már messze jártak a háztól, mélyen bent az erdőben. Egyszercsak morgást hallottak. Egy medve ugrott ki a fák közül. Egy hatalmas, szürke grizzly.A kutyák, amint meglátták a medvét, ahányan voltak, annyifelé ugrottak szét. A szán, és vele együtt Sophie felborult, a kutyák pedig mind a fák közé menekültek, kivéve Beeto-t, aki gazdája és a medve közé ugrott, és hangosan ugatni kezdett. A medve megijedt a harcias kutyától, és visszament az erdő sűrűjébe. A megmenekült Sophie felállt, és megölelte Beeto-t.
- Köszönöm Beeto! – mondta mosolyogva. – Megmentetted az életem!
Visszakötötte Beeto-t a szán elé, és elindultak. Menet közben Sophie hívogatta a többi kutyát. Azok hamarosan előbújtak a fák közül, így tovább folytathatták útjukat.
- Na, ide sem jövünk többet – gondolta Sophie. – Mi lehetett volna, ha Beeto nincs ott velem…
A lány úgy döntött, mára befejezik az edzést, és holnap egy másik úton indulnak el. Sophie és Beeto egyszerre aludtak el, és ugyanaz járt a fejükben: Meg kell nyerniük a versenyt, bármi történjen is!


  pony56club (16581) 11.10.21 19:32:25    
pony56club

Wolfoxy:folytasd!

  galopp4000 (1515) 11.10.21 19:39:46    
galopp4000

japp, hogy ide kell a könyveket... bazman xD


  thestral27 (21282) 11.10.21 19:40:20    
thestral27

Pony: várom a folytatást!:D

Figyelem!
A történeteim ezentúl az oldalamon olvashatjátok mert ide nem fér be egy teljes fejezetem..xDD Majd ide írok amikor megjelent egy új fejezet!:)
+ Aki eddig olvasta a történeteim az ugorjon fel a honlapomra és szavazzon(http://thestral27.ewk.hu/)!:)



  Melissa (6505) 11.10.21 20:41:41    
Melissa

Á, még nem szoktam hozzá, hogy fent vannak a régebbi hozzászólások xD

pony, Wolfoxy, folytassátok! Nagyon jók lettek!


  galopp4000 (1515) 11.10.21 20:59:44    
galopp4000



-bevezető-
A roxfort egyik termében hadakozás hangjai uralkodnak. Ha valaki a kastély másik végében jár, megeshet, hogy hallja a csatázás hangjait. Hogy kik csépelik egymást? Nem, nem a diákok. Diákok is voltak köztük, de ez a küzdelem másról szólt. A jók és a rosszak örökös küzdelme ismét megmutatta magát a történelemben, Voldemort hívei és a Főnix rendjének pártján állók immár harmadszorra csaptak össze, a Roxfortban.
Az első összecsapást bizonyára mindenki ismeri; Harry a horcruxot keresi, és miután a sötét nagyúr erről tudomást szerez, elkezdi ostromolni a kastélyt. A második összecsapás is hasonló hangnemű: miután Voldemort ismét uralomra tör, és a Főnix rendje feloszlik, néhány lázadó fiatal újra megalapítja, és elkezdik megkeresni a horcruxokat, amiket a Nagyúr ismét elkészített. Felmerülhet a kérdés, hogy volt képes arra, hogy hét darabra
szakítsa a lelkét, kétszer is? Lényegében egyszer tette meg, két külön életben, ugyanis miután a Kis Túlélő végzett vele, tíz évig halott volt, és ezután támasztották fel egy varázslat segítségével a hívei. Voldemort nem tűrte, hogy bújkálnia kell, ismét hatalmat akart. Ez a vágy annyira erős lehetett benne, hogy legyőzte a fájdalomtól való félelmét. Miután a Főnix rendje akciója lelepleződött, a halálfalók elkezdték
ostromolni a Roxfortot. A csatát megnyerték, és évekig basáskodtak a Roxfort felett. A harmadik csata most kezdődik. És igen, ez a fejezet erről szól. Most is ugyanabban a teremben vagyunk, mint eddig, ahol élet-halál harc folyik. Feltűnhet, a fekete köpönyegesek, a halálfalók jóval kevesebben vannak, mégsem verik őket vssza zökkenőmentesen. Talán a jók gyengébbek lennének? Ez is megeshet, hiszen évekig tartó rettegés, sínylődés,
és az új generáció kínzása semmiképpen sem tesz jót a haderőnek. És akik ezt mind művelik, nyilván jólétben élnek, és van idejük a varázstudományukat fejleszteni. Az sem utolsó indok, hogy nem véletlen azok vannak Voldemort seregében, akik. Senki sem tudhatja a pontos választ erre a “jelenségre“. De figyeljük meg őket jobban! Néhány résztvevő szinte történelmi személy ebben a csatában. Ez lesz életük utolsó csatája? Vagy hősként vonulnak haza?
Ki tudja...


Igen, ezt a nem megfelelő témába már beraktam. Ha érdekel titeket, berakom rézletenként, mivel mosst hogy itt is korlátozott a karakterszám, a történettel együtt nem fért be ez is...


  galopp4000 (1515) 11.10.21 21:17:07    
galopp4000

Threstal, megfékezem magam, és nem teszek megjegyzést a fred- névre xD am jó képek :D habár a sztorit nem ismerem



  galopp4000 (1515) 11.10.21 21:31:14    
galopp4000



1.Fejezet

Teddy Lupin, a hajdani Remus Lupin fia, és egy jóbarátja, Jasper berontottak a terembe. Furcsa is lett volna, ha nélkülük zajlik a harc, hiszen annak, hogy a csata elkezdődött, ők az egyik fő kiváltó okai. A Főnix rendje két igen aktív tagja. Útjaik eddig vezettek együtt, Jasper esküdt ellense, Nathaniel Greyjoy alakját kereste. Viszont amikor megtalálta, egy másik hang harsant fel helyette, Nate-nek címezve.
- Te Nath, ez nem az a Jasper kölyök? - kérdezte Avien. -Nem értem, mi baja vele Tomnak, ha pár évvel idősebb lenne, én azért összebarátkoznék vele...
Jasper csak megcsóválta a fejét. Nath arra nézett, amerre Avien mutatott, és valóban, Jasper ott állt, teljes életnagyságában. Elvigyorodott, de ezt lehetne inkább vicsornak nevezni.
- Nem volt elég a múltkor, Jasper? - röhögött fel, és körbenézett, mintha bionyítani akarta volna, hogy túlerőben vannak, felesleges minden próbálkozás az életbenmaradásra. Bár ezt hiába bizonygatta volna neki... Jasper elvigyorodott.
- Ezt akár én is kérdezhetném... Sectumsempra! - miután kilőtte az átkot, odébbugrott egy kicsivel, reflexből, vagy csak mert túlságosan ismerte már Nathet. Nate kivédte az átkot, és vont maga köré egy kezdetleges palyzsot. Ekkor tűnt fel neki, hogy éppen jókor cselekedett, a védőburok kivédett egy Cruciatust. Tekintetével a küldőjét kezdte keresni, és hamarosan meg is találta. Zoe York. Ezeknek pont most kellett összejönnie, egy helyre? Tudta, hogy a lány
valójában kedveli őt, de mivel ellenséges oldalon állnak, a dühét kénytelen rajta levezetni.
- Miért áll mindenki a rossz oldalon?! - tette fel a költői kérdést a lánynak, bár tudta, hiába, természetéhez híven ő már ott sem volt. Legalábbis lelkileg biztos nem.
A következő pillanatban egy gepárd vetette magát rá.
- Jasper - sziszegte a fiú. Többre nem futotta, mivel Jasper a mellgasán támaszkodott, kipráselte belőle a levegőt. - Crucio!
Az átka ugyan nem talált, de sikerült elérnie, hogy ellensége leugorjon róla. Talpra szökkent, és kirázta a szeméből a haját. A verejték nagy csöppekben folyt róla.
- Nate, lehet, hogy le kéne lépnünk... - jegyezte meg Vien, rámutatva a túlerőre.
- Ne már... - felelte félvállról. Élvezte a Jasperrel való küzdelmet, mint mindig. Persz titkon remélte, hogy egyszer vége lesz ezeknek a játszmáknak, és ő kerül ki győztesnek... Elűzte a gondolatot, és a jegyére tette a kezét, így hívta a Nagyurat.
- Tom meg mi a fenéért nem válaszol? - kérdezte meg fennhangon Avien, miközben épp kiküldött egy gyilkos átkot. Ki az a Tom? Voldemort, rendes nevén szólítva. Bár legtöbbször úgy festik le, mint egy ocsmány, kegyetlen csúfságot, ebből a három jelzőből csak egy igaz rá. Kegyetlen. Tom Rowle Denem külseje mit sem változott az évek során. Magas, jóképű, és gyakran csábító. Persze csak ha elnyomja feltörni kívánó gonoszságát. Azok a halálfalói, akik igazán merészek, és nem félnek
a haláltól, elkezsték a keresztnevén hívni, és látva, hogy nem ellenzi, hívei között elterjedt lett ez a név. Ez furcsának tűnhet, de Voldemort kissé más, mint amilyennek láthatjuk. Gonosz, és kegetlen, de van, hogy hagyja élni emberi énjét, és úgy viselkedik, mint bárki más.
Ebben a pillanatban megjelent Voldemort. Biccentett egy kurtát Aviennek.
- Hali! Amint látod, elkélne a segítség! - szuszogta a lány. Tom bólintott, és a jegyére szorította a kezét. Egy másodperc múlva egy pukkanás jelezte, hogy egy hívatlan, ex-halálfaló bukkant fel. Egyenesen a Jasper-gepárd hátára érkezve. A gepárd gyorsan levetette a hátáról az említett lányt, Lucy Brownt, arra gondolva, mekkora súlyfelesleg is.
- HALLOTTAM ÁM AMIT GONDOLSZ! - harsogta a lány, miközben felpattant a földről, és megajándékozta egy kaszabolóátokkal a gepárdot. Jasper szinte meg sem érezte, mivel Nathaniel ebben a pillanatban óriási medvévé változott. Nathnek különleges képessége volt, hogy több állat alakját is fel tudta venni. Ez egy olyan dolog volt, amiben Jasper nem utánozhatta őt, és ezt felettéb élvezte. Hatalmas mancsával odébblökte a gepárdot, aki még a levegőben visszaváltozott.
- Mi a... - hörögte, majd hangosan koppanva földetért a kőpadlón. Mire feleszmélt, a medvéből elefánt lett, aki azt tervezgette, hogy nemes egyszerűséggel eltapossa jaspert. A fiú viszont még idejében odébbgurult.
- Avada Kedavra! - küldte az elefánt felé a gyilkos átkot, de mire az célba ért volna, Nate sehol sem volt. Jasper akkor értette meg a dolgot, amikor egy szunyog a nyakára szállt, és elkezdte a vérét szívni. Megpróbálta lecsapni, kevés sikerrel. Zoe eközben megint a környékükre keveredett.
- Ööö... Jasper? Miért is csapkodod a nyakadat? - állt meg a hadakozó tömegben egy percre, furcsállóan nézve a fiút. Jasper nem tudott neki válaszolni, mert a szunyog hatalmas kobrává változott, és elkezdte folytogatni őt. Zoe felsikoltott... (folytköv, nem fér ki xD)


  galopp4000 (1515) 11.10.21 21:31:56    
galopp4000

...de cselekezni már nem tudott, hogy segítsem a fiúnak, mert oldalról egy mozgó valami kibillentette az egyensúlyából, és nekicsapta a falnak. Fél percig csak kábultan meredt maga elé.
Eközben Jasper pálcáját a nyaka köré tekeredő kígyóra szegezte.
- Cr... crucio - hörögte kétségbeesetten. A kígyó összerándult, és engedett a szorításon. Jasper levegőért kapkodott, majd ledobta a nyakából Nathet. Zoe ekkor pillantott felé, és megkönnyebülten sóhajtott fel. De nem volt idő pihenni, felpattant a földről, és Voldemort felé küldött egy cruciót... küldött volona, de amint odébbrohant, hogy célba tudja venni Tomot, a padló beszakadt a lába alatt, és derékig belesüppedt a keskeny lyukba. Pechjére egy vele egyidős halálfaló átbucskázott rajta.
Miután felmérték a helyzetet, és Zoe trágár szó formájában kiadta a gőzt, a halálfaló rászeezte a pálcáját. A lány épp ellentámadást akart indítani, amikor a repedés, amibe beleszorult, tágulni kezdett, és leljebb csúszott. A pálcája kigurult a kezéből, és ő ottmaradt, védetlenül.
Mielőtt a halálfaló végezhetett volna vele, a kezével a talajra támaszkodott, és elkezdte kifelé tolni magát, de a teyere megcsúszott az izzadtságtól, és visszaesett, viszont mostmár elég nagy volt hozzá a repedés, hogy átessen rajta. Egy pillanatra úgy tűnt, leesett, és az őt sakkban tartó halálfaló elsietett. Egy vékony, segélykérő hang emlékeztette még a világot arra, hogy Zoe York életben van.
- Jasper! - sikította a lány az első nevet, ami eszébe jutott. Az utolsó pillanatban megkapaszkodott a lyuk peremén, és reménykedett, hogy valaki észreveszi, és segít neki. Azzal, ami alatta van, nem mert törődni, de érezte, hogy olyan helyre érkezne, ahová nem akar.
Eközben a terem másik végében egy fiú felkapta a fejét a névre. Jasper volt az, és felismerte a segélykérő hangját.
- Zoe - suttogta, és elindult abba az irányba, ahonnan a hangot hallotta. De nem találta sehol a lányt. Mert Zoe elengedte az egyetlen biztos pontot, amibe kapaszkodott, és zuhanni kezdett a végtelen mélységbe. Nem tudta, mennyi ideje zuhan, csak arra emlékezett, hogy fájdalmas koppanással ér földet, a hideg kövön. Úgy tűnt, megszűnik számára létezni a világ. Mielőtt lehunyta a szemét, néhány kép villant fel előtte; a szülei, felvették a roxfrtba, először repült seprűn, és... igen, ez ő volt. Jasper.

Bocsi az elgépelésekért :) ha tetszik, rakom a folytatást


  thestral27 (21282) 11.10.21 21:34:45    
thestral27

galopp:XDDD köszi.:D
ha érdekel olvasd el az oldalamon.xP


  galopp4000 (1515) 11.10.21 21:36:10    
galopp4000

Oksi, majd megkuksizom


  thestral27 (21282) 11.10.21 21:45:49    
thestral27

:P:DD


  galopp4000 (1515) 11.10.21 22:01:33    
galopp4000



2.Fejezet

Voldemort megpillantotta a tömegben egy másik ex-halálfalóját. Gonoszul elvigyorodott, majd megforgatta a kezében a bodzapálcát, ami immár ismét az övé volt.
- Hm... - nézte az ifjú Lucast. - Avada kedavra.
Szerencséjére, vagy balszerencséjére Lucas épp időben észrevette a felé száguldó zöld fénycsóvát, és kikerülte azt. Ellentámadást indított Tom felé. Ő nemes egyszerűséggel kivédte azt, és berobbantotta az ellenfele mellett húzódó falat. Egy pillanatra mintha szétesenn volna a világ, akik ott álltak, mint a határtalan mélységbe zuhantak. Fél percig Tom csak a kőtörmelék okozta füstöt látta, biztos volt benne, hogy Lucas is leesett. De amikor a füst leljebb szállt, tisztán láthatta ellenfele alakját, amint sértetlenül vigyorog.
- Gyenge próbálkozás - vetette oda, nagy bátorsággal. Ám a következő pillanatban már nem volt olyan nagy a szája. Tom mögé hoppanállt, mindezte egy szempillantás alatt, és mire észbekapott, már sarokba volt szorítva. Érezte Voldemort jeves auráját maga körül. Érezte a keze hidegségét, ahogy a torkának szegezte a bodzapálcát. Kirázta a hideg, szívesen elrohant volna, ki a világból, azt kívánta, bárcsak néhány perccel öregebb lehetne. Ha a pálcáját támadásra lendítené, még mielőtt kimondaná a gyilkos átkot, meghalna. Mit tehet? Úgy tűnt, a helyzete reménytelen, ám ekor érezte, hogy Tom elugrik tőle. Egy crucio épp kettejük között zúgott el. Bármennyire is szégyellte, a maradandó rossz emlék következtében hátrált egy lépést, így eltűnve ellensége szeme elől. A szíve hevesebben vert, mint bármikor, nem tudta, hogy a volt parancsolója mit lép erre. De ő úgy tett, mintha Lucas lenne a legkisebb gondja, felállt a teremben található, még egybenlévő tanári asztalra, és onnan szemlélte az eseményeket. Legközelebb akkor figyelt fel lucasra, amikor két gyilkos átkot kellett kivédenie. Kinek van akkora képe, hogy rá támadjon? Biztos az a lupin kölyök... De egyik átok sem tőle származott.
- Lucas Jackson... - sziszegte, mikor meglelte az egyik támadóját. És a másik...? Amikor megtalálta a férfit, szívesen felkiáltott volna. “Ez meg ki a rák?“ Nem volt ideje gondolkozni, mindkét támadásrt viszonoznia kellett.
- Avada Kedavra - mondta ki, szinte lustán. Az első átkot az ismeretlen férfire küldte, a másodikat már némán ugyan, de holtbiztosan lőtte ki Lucas felé. De elvétette.
- Vicces vagy, Voldi! - ugrott el az utolsó pillanatban. Most, hogy segítsége akadt, ismét a fejébe szállt a vér.
- Crucio ! - felelte Tom válasz helyett. Rezzenéstelen arca szinte már eltorzult a hirtelen fellángoló dühtől. Rögtön lehiggadt, amikor Lucas ordítva esett össze.
- Mi a ... - akadt el a szava, amikor a fiú felpattant. Először értetlenül állt a dolog előtt, de rögtön megértette, amikor Lucas odabiccentett az őt segítő idegen férfinak. Most hadd örüljenek, később végez mindkettővel...


  galopp4000 (1515) 11.10.21 22:04:28    
galopp4000

és csak hogy örüljetek... :D


3.fejezet

A Roxfort kihalt folyosóin két ex-diák száguldott végig. Senki nem törődött velük, senki nem állította meg őket. Nehéz is lett volna, a folyosón, és talán az egész nyugati szárnyban, ahol épp voltak, nem volt senki, kivéve egy termet. Elöl egy Cheryl Hilfiger nevű lány captatott. Cheryl anno mardekáros volt, de jobban beillett volna hugrabugosnak. Kicsit különc, ragaszkodó lány, aki bár mindíg is a jók oldalán állt, akaratán kívül kapcsolatba került a halálfalókkal, cask azután nézett megint rájuk úgy, mint ellenségre, miután beált aurornak. Bár egyetlen kapcsolata még megmaradt; Lisa Denem, Voldemort unokahúga továbbra is legjobb barátnője maradt. Mögötte pár lépéssel egy Donghae nevű, ázsiai származású fiú sietett. Donghae griffendéles volt ugyan, de mivel Cheryl és ő szinte már testvéri viszonyban voltak - annak ellenére is, hogy elcsattant közöttük egy csók - ő is megismerkedett a halálfalók kultúrájával, és pár évvel később eljegyzett egy közülük való lányt is, akivel összeköltöztek. És bár mindketten tartózkodtak Voldemort castlósai ellen hadakozni, a lelkiismeretük szólította őket.
Ekkorra odaértek, a teremtől pár méterre álltak. Egy alak feküdt az ajtóval szemben, mozdulatlanul, a kezében egy üveg. Akaratlanul is megdermedtek. Cheryl egy ideig nézegette az alakot, majd selytelmes vigyor ült ki az arcára.
- Lucy? - kérdezte gúnyosan. Az ex-halálfaló felkapta a fejét, és felpattant.
- Üdv, kislány - nevetett fel. - Ó, ezt elfelejtettem! Avada Kedavra!
Cheryl megdermedt. Az utolsó amire számított, az volt, hogy rögtön egy gyilkos átokkal találja magát szemben. Meg fog halni? Vajon milyen érzés lesz? Fájni fog? Igen, bizonyára igen. De nem akar meghalni, hiszen még előtte van az élet! Talán még el tudna ugrani az átok elől?
- Egy életem, egy halálom, merlinre, megpróbálom - suttogta, csak úgy bíztatás képpen. Ha más szituációban lett volna, hozzátette volna, hogy “ez furán hangzott“, de az adott helyzetben már csak ugrani volt ereje. A levegő szinte megdermedt. A zöld fénycsóva és ő szinte egy centiméterrel zúgtak el egymás mellett. Csak ekkor hasított beléje a felismerés. Donghae épp mögötte állt... Amikor Cheryl földetért, első dolga volt a fiú felé nézni. De mégsem. Félt attól, amit látni fog. Felpattant, és előkapta a pálcáját.
- Crucio! - küldte az átkot Lucy felé. Miután az kikerülte a támadást, még egyet, és még egyet. Sikerült kiütnie a lányt. Elkábította, miután a földre került, és csak ez után fordult Donghae felé. Azt látta, amitől félt. A fiú élettelenül hevert a földön. Cherylre hiába vallott az álmodozás, most az először minden reménykedés nélkül tudta, hogy a fiú halott. Túl sokat jelentett neki számára ahhoz, hogy sírni tudjon. Szeretett volna odamenni hozzá, és sírni az élettelen test felett, és ott virrasztani mellette, mintha az idő mit sem számítana. Szeretett volna utánamenni, hogy csak egyszer elmondhassa neki, hogy szereti, túlságosan is szereti ahhoz, hogy el tudja engedni. De már késő volt. Donghae, az örökké optimista fiú, aki mindig tartotta benne a lelket, halott. Mozdulatlanul állt azon a helyen, ahol addig is, és letörölte az egyetlen könnycseppet a szeméről. Nem sietett a halotthoz. Csak figyelte, megpróbálta bemesélni magának, hogy csak alszik, és nemsokára felébred. Nem tudta, mennyi ideig figyelte őt, mozdulatlanul, de ahogy meredten bámult előre, egyre erősödött benne egy érzés. A bosszú utáni elkeseredett vágy.
- Viszlát, Donghae - sóhajtott, remegő hanggal, majd megfordult. Elvette az eszméletlen Lucy mellől az üveget, amit nem is olyan régen eldobott, és beleivott. Kiitta a tartalmát, majd a hrtelen fellángoló düh arra vezérete, hogy a földhöz vágja. Az üveg apró darabokra tört. “Pont, mint a szívem“ - gondolta Cheryl, és berontott a terembe, immár Donghae nélkül. Egy rakás üvegszilánk emlékeztette a világot arra, hogy Cheryl Hilfiger valaha is ottjárt volna.



(aktuális oldal: [ 1 ], összes oldal: 578, Hozzászólások: 8657)

[1] [2] [3] [4] [5] [6] ... [572] [573] [574] [575] [576] [577] [578]



lónevelde információk