 |
Fórum - Alkotók Kuckója
Lovakkal kapcsolatos irományok (versek, novellák...)
| Lajura (15249) - 1. 11.10.20 21:27:15 | ||
|
 --És akkor ezennel megnyitom ezt a témát!--
 Négy évvel ezelőtt... Elsa Bloom vagyok. Ma 5 éves. Szemem holdvilága a kezdeteknél kihunyt. Nem látok semmit, de érzek, s hallok sok mást. - Boldog születésnapot Elsa! - ölelt körül Amy Fluost , és Bary Bloom, szerető szüleim. - Mondd csak, mit kívánnál kislányom? - kérdezte édesapám. “Látni... látni akarom a lovakat...“ vágtam volna rá... Ha... láthatnék. Lehuppantam a földre, és ezt szipogtam: - Érezni a kis pacik illatát... De ti úgysem visztek el a lovardába, ugye? ---Folyt. köv. csak mennem kell verset tanulni--- | |
| Csorsi (4093) 13.05.29 17:58:13 | ||
|
Mancika: nagyon tetszik, az is, hogy a lovak is beszélnek :D kíváncsi vagyok a folytatásra :)
Sztike: kezdd minél előbb, nagyon tetszik a bevezetője :) Rólam: valamennyire behoztam a begépeléssel kapcsolatos elmaradásaimat, így sok részt felraktam a blogomra, amit itt érhettek el: http://uthopia.blog.neon.hu/ | |
| Csorsi (4093) 13.05.29 17:59:09 | ||
|
na jó, csak gépeljétek be a címét, mert nem tudom miért, de nem jó :D
uthopia.blog.neon.hu | |
| Sztike1998 (42150) 13.05.29 19:54:10 | ||
|
Jujj, köszönöm mindenkinek! :)
Itt is van az első fejezet... még nem túl sok minden történt, de... majd fog. :P 
Egy könyv első fejezete sosem rendes első fejezet, inkább amolyan bevezető, ahol leírom az előzményeket, esetleg be is mutatkozom. Nos, miután e történetnek nem igazán vannak korábbi cselekményei, vagy legalábbis nem jelentősek, magamat ismertetni pedig nem szeretném, ezért rögtön bele is kezdenék. Szóval, az én históriám nem is olyan régen kezdődött, a második évezred elején. Bár az eredete talán évszázadokkal is visszanyúlik, de engem érintve csak ekkor indul - márpedig most rólam lesz szó. Folytatásért katt... Kommentet, kritikát várok itt is, ott is. Természetesen én is majd írok nektek, de szokás szerint rohanok. :( | |
| csacsizó (47011) 13.05.30 21:10:48 | ||
|
Az első találkozás
-Aaron nézd, már látszik a lovarda!-mondta izgatottan az édesanyja az anyósülésen. Fia azonban ügyet sem vetve rá bámult ki a hátsó ablakon. Különösebben nem érdekelte sem a tábor, sem semmi más. Az egész egy dög unalom lesz. Egyetlen haverja sem kísérte el a lovardából, és egy totál ismeretlen lovon kell majd ülnie, amit a szülei vettek neki. Rendes körülmények között örült volna a tábornak, de egy teljesen idegen lóval, szigorú fegyelem mellett nem tudja majd élvezni, még egy kicsit sem. -Anyu! Rick nem hagy békén! -Abbie, Rick, hagyjátok abba a veszekedést! Bírjátok még ki azt a fél órát, ami hátra van az útból! Utána három hétig sírtok egymás után. Borzalmasak vagytok-és hogy nyomatékosítsa szavait megrázta a fejét a középkorú nő. Abbie rácicegett izgő-mozgó kisöccsére, majd az útra szegezte tekintetét. Gyomrában pillangók hada repkedett a tábor miatt. Három hétig versenyfelkészítésen veszt részt, az első saját lovával! Kristent és a tábort a jó bizonyítványért, valamint szülinapjára kapta. A kanca az autóra kapcsolt utánfutóban várakozott arra, hogy végre kiengedjék a hosszú út után, Abbie pedig alig várta, hogy fellendülhessen a hátára. Kezében a tábor prospektusát szorongatta, a fényes márványlap szélei töredeztek a sok hajtogatástól, de még így is látszott rajta a modern istállócenter képe. A lány újra vetett rá egy pillantást. A fogadóház, ahol lakni fognak négyágyas szobákat kínált, társalgót és játékszobát, lovaik számára pedig saját bokszot kifutóval, fedett lovarda használatot korlátlan időtartamban és napi négy óra edzést, ebből fél óra naponta személyes edzés. Mindössze tizenketten jelentkezhettek a táborba, de a végén tizennégyen lettek. Karórájára pillantott, és megállapította, már csak tizenöt perce van. Aaron a szüleivel érkezett a táborba, testvérei nem voltak, és ezzel tökéletesen megbarátkozott. Néha vágyott egy fiú pajtásra, de barátai beszámolói alapján szerencsésebbnek tartotta magát, hogy nem húzzák az idegeit éjjel-nappal. Mikor ezüst autójuk begördült a monstrumként tornyosuló kapu alatt, izgalom és félelem fogta el. Három hétig nem látja a szüleit. Az apját, akivel olyan jól mulattak és mosolygós édesanyját, aki imádattal csüngött egyetlen fián. A kövezett út karámok között vezetett egy árnyas fasorban, a kerítések mögött szebbnél szebb lovak legelésztek. Először egy nagy, impozáns és modern épület homlokzatát látták meg, ami előtt már jó néhány autó parkolt. A három emeletes épület egy angol vendégház módjára volt kialakítva, ami roppant eleganciát sugárzott. A fiú kiszállt a szüleivel, pont akkor, amikor egy hatalmas fekete terepjáró gurult be lószállítót húzva maga után. Aaron szülei előre mentek, de ő kíváncsi volt a jármű utasaira. Egy házaspár szállt ki, őket követte egy szöszke kisfiú, és legutoljára egy vele egy korú lány csusszant ki a hátsó ülésről. Szőke haját egyik oldalára kötötte, hogy ott nagy csigákban pihenjen fehér blúzán, amit halványkék csipkékkel díszítettek. A színe remekül kiemelte a szemét, amiben a kék mellett kevés szürke is ragyogott, ezzel bájt adva szív alakú arca lágy vonásainak. A lány már drapp lovaglónadrágot és fényes fekete csizmát viselt, mint aki bármikor kész megülni egy lovat. Aaron teljesen rajta felejtette a szemét, és ijedten fordult el, amikor a lány visszanézett rá. Abbie torkát kicsit elszorította az elválás pillanata, ahogy szüleitől a hallban búcsúzkodott. Miután levezették Kristent a szállítóból, édesapjával együtt megvizsgálták a lábait, egy elősiető lovász gondjaira bízták a cseppet sem fáradt anglo arabot. Bőröndjeit, a nyerget és a kantárt kipakolták az autóból egyéb lovas felszerelésekkel együtt, és bejelentkeztek a recepción. -Nagyon vigyázz magadra Abbie, és kérlek, telefonálj legalább minden második nap!-mondta édesanyja, miközben szorosan átölelte.-Jaj, annyira fogsz hiányozni. Biztos itt maradsz? -De hisz alig várta, drágám!-mondta az apja, és ő is magához szorította a lányát. -Igen, anyu, itt maradok, és telefonálok minden este!-fogadkozott. Megborzolta Rick haját, és ennyivel az ő köszönésük el volt intézve. Kikísérte a családját és hosszan integetett az elhajtó autó után. Visszasétált az épületbe és fölbaktatott első emeleti szobájába. Négy ágy volt benne elhelyezve, kettő jobb, kettő baloldalon, egymással szemben. A szoba közepén négy íróasztal és az ágyak mellett falba épített szekrények, felettük keskeny polcok. Két ágy már le volt foglalva a jobb oldalon, így ő az utolsó ablak mellettit választotta. Leült a patkós dísztakaróra és kinézett az udvarra. A vendégház mögötti udvar látszott, kis kerengővel és rózsakerttel, távolabb karámok sokasága és pályák húzódtak. Gondolataiból a faajtó nyílása riasztotta fel. -…és akkor azt mondtam…-magyarázta a belépő lány, de hirtelen elhallgatott. -Szia!-köszönt a mögötte belépő barna hajú-Mi még nem találkoztunk. Én Hannah Taylor vagyok, ő pedig Sophie Ludwig-bökött a mellette álló szintén barna, ám egy árnyalattal sötétebb hajú lányra. | |
| csacsizó (47011) 13.05.30 21:11:20 | ||
|
Mindketten lovagló felszerelésben voltak.
-Sziasztok, az én nevem Abbie Keenan-állt fel az ágyról. Nem tudta mivel folytatni, hiszen eddig nem sokszor került ilyen helyzetbe. A beálló csendet Sophie törte meg. -Épp most indultunk a lovainkhoz. Velünk jössz? -Hát persze!-válaszolta örömmel. Talán másokkal is találkozik, és azt a fiút is újra láthatja, aki ránézett a kiszállásnál. Némán lépegetett a lányok mögött, miközben a fiú barna hajához képest szokatlanul sötét szemén járt az esze. | |
| pimpa (70232) 13.05.30 21:22:42 | ||
|
hali ha csak egy rövid verset kell írni akkor írok =D | |
| Dóry98 (52330) 13.05.31 14:01:51 | ||
|
Csorsi: Nagyon jó történet! Tetszik, hogy jelen időben írod. Pár elgépelést vettem észre, de más hibát nem láttam! Nagyon jó! :)
csacsizó: Érdekes, várom a fejleményeket! Eddig jónak tűnik, jól írtad meg. pimpa: Mi van? Légy szíves kímélj meg minket az ilyen bejegyzésektől, csak a helyet foglalja. Ha írtál valamit tedd be! | |
| Mancika3773 (36287) 13.05.31 21:12:08 | ||
|
Feltámadás Reggel volt. Hajnal, ahogy felébredt, csak arra tudott gondolni, hogy lehet, hogy Szellő már nem is él. Ilyenkor az állatorvos korán szokott jönni. Este nehezen aludt el, csak a csikóra tudott gondolni. Az öreg kanca nem akart felállni, hogy megnézze, Szellő él-e még. Nem tudta volna elfogadni azt, ha meghal. Azért ő lett volna a hibás. Vagyis ő a hibás. Mert valószínűleg Szellő nem fogja megérni a következő reggelt. - Hajjj- sóhajtott mélyet a kanca- Szellő…- még belegondolnia is szörnyű volt. De ekkor úgy meglepődött, ahogy szinte soha életében. Egy hang szólalt meg a boxa sarkából. - Igen, Hajnal néni?- Hajnal felugrott. A másik sarokban, Alkonyat mellett Szellő feküdt a földön. Ugyan még mindig sovány volt, de a szeme újra csillogott. Már olyan régen látta boldognak a csikót a szürke kanca, hogy nem is emlékezett rá, milyen, mikor nem szomorkodik. - Szellő!- nyerített boldogan Hajnal- Te… én… nagyon sajnálom… - Ne! Kérlek!- könyörgött a csikó, miközben nagy nehezen felállt ő is. Alkonyat még fel sem ébredt- Kérlek, ne mondj semmit se. Ne sajnáld, hogy tegnap kemény voltál velem. Kellett. Ha nem teszed meg, sosem jövök rá magamtól ezekre. Köszönöm- ezzel, pont úgy, mint régen anyjához, Hajnalhoz dörgölőzött a csikó. Az öreg kanca meghatódott. Ám ekkor léptek zaja ütötte meg a lovak fülét. De nem a lovászoké. Abrakosztás csak negyedóra múlva lesz. Két kétlábú közeledett, Lola, és az állatorvos. Amikor odaértek Szellő boxához(az közelebb volt az ajtóhoz, mint Hajnaléké), Lola nagyon meglepődött. - Doktor úr, fogalmam sincs hová tűnt az a csikó… Fel sem tudott állni! - Nos, lehet megérezte a sorsát- ha tudná! - Fogalmam sincs…- Lola ekkor körülnézett. Egy másik boksz is nyitva volt. Hajnalé- Úgy gondolom, tudom hol van. A két ember elindult a nyitott boksz felé. Lola sok mindenre számított, de arra nem, hogy Szellő a saját lábán áll; hogy Hajnal farát fordítja az orvos felé, és igyekszik megrúgni; hogy Alkonyat ebből semmit sem vesz észre, csak alszik tovább; és továbbá, hogy Szellő szénát csipeget, ahelyett, hogy lógatná az orrát. - Öhm, ö, ö…- az asszony meg sem tud szólalni. Még az orvos sem. - Kedves doktor úr! Úgy érzem, majdnem feleslegesen jött ki ide hozzánk. - Nagyszerű!- dohogott. - Mondom majdnem feleslegesen. Az egyik bértartott ló tegnap előtt lesántult, és még mindig húzza a lábát. Megnézné?- azzal Lola elterelte az orvost Hajnal boxának környékéről, és becsukta az ajtót a három lóra. Miután az orvos elment, a nő foglalkozhatott Szellővel. Valami történhetett az éjszaka a csikóval, valami, amiben Hajnal is benne van. Lolát nem érdekelte, hogy mi az. Csak az számított, hogy a csikó újra élni akart. Innentől a dolgok sokkal jobbra fordultak. Még két volt a téli szünetig, és addig Szellő annyit hízott, hogy annyira már nem is látszott rajta, mit élt át az elmúlt két hónapban. A csikó újra boldog volt, de mikor meglátta Ashleyt karácsony napja előtt, egyenesen kiugrott a bőréből. Nagyon szerette a kislányt, bármit megtett a kedvéért. Ashley ugyanígy volt a csikóval. A medvés eset óta még az addiginál is jobban megértették egymást. | |
| Mancika3773 (36287) 13.05.31 21:12:14 | ||
|
A karácsony rendkívül boldogan telt el a farmon. Ugyanúgy, ahogyan a tél, majd a tavasz is. Végre valahára elérkezett a nyár. Innentől fogva Ashley minden nap látja majd Szellőt, mert nem kell távoli iskolába járnia. A lány, ahogy belegondolt abba, hogy egész nyarát a csikóval töltheti, akaratlanul is elmosolyodott. Szellő gyönyörű két éves lóvá érett, a szőre csak úgy csillogott, majd kiduzzadt az energiától. A sok vágtázástól annyi izom volt rajta, mint egy négy-öt éves lovon. Ashley számára a nyár azonban nem csak azt jelentette, hogy „Szellőzhetett” egész nap, hanem azt is, hogy lovagolhatott újra. A nagymamájánál nem volt ló, és a távol lévő iskola miatt csak nagyon keveset ült lovon az utóbbi időben. De innentől ez is másképpen lesz.
Lola minden nap edzéseket tartott neki, először csak szépen lassan haladva. Mikor azonban eléggé megerősödtek a combizmai, egyre keményebb edzések jöttek. A tíz éves kislány már amióta eszét tudta lovagolt, ezért- érthető módon- nem akármilyen szinten tudott már lovagolni. A kihagyás ugyan nem segített, de nyár közepére sikerült megelőznie magát. Egy Cuki nevű haflingi pónija volt, akivel díjlovaglásban, és díjugratásban is versenyzett. Ezen kívül Hajnalt is lovagolta. Bajnok halála óta sok minden változott. Például az is, hogy a szürke kanca élvezte az edzéseket, mert nem kellett állandóan barátja miatt aggódnia. Hajnal elhatározta, hogy mindent, amit tud, igyekszik megtanítani a kislánynak, hogy mire arra kerül a sor, hogy Szellőt belovagolják, Ashleynek ne legyen gondja semmilyen gyakorlattal se. Nyáron végig versenyekre járt a lány, és ősszel megnyert egy országos bajnokságot is. A győzelmeket folytatta télen, majd tavasszal is. Tavasszal azonban, picit kevesebb versenyre járt. Elkezdődött Szellő edzése. | |
| pimpa (70232) 13.05.31 21:26:53 | ||
|
azt kérdeztem ide egy verset írjak?? | |
| Sheni (69155) 13.06.01 19:27:50 | ||
|
verset,novellát vagy ami lovakkal kapcsolatos | |
| Sheni (69155) 13.06.01 19:31:13 | ||
|
Sziasztok!Tudom mostanában eltűntem de az az igazság, hogy kicsit összeomlottam pár olyan ok miatt ami egyszerűen a földhöz vágott.Már nem nagyon emlékszem, hogy hol tartottam így pár napig vissza olvasom és utána elkezdem a következő fejezetet.
Mégegyszer bocsi és nemsokára jövök :D | |
| sziucska (36560) 13.06.02 12:43:47 | ||
|
Sziasztok!
Belekezdtem egy történetbe, aminek a főszereplője Ira, a saját karakterem. Remélem tetszeni fog, most be is másolom a bevezetőt, meg az első fejezetet. :3 A felkelő nap fénnyel árasztotta el a farmot. A teljes csendet csak a zizegő széna és a lovak ideges dobogása törte meg. Chandler úr farmja az ország legjobb galopplovainak kiképzésével és átlovaglással folgalkozik. Sok híres és sikeres galopplovat képeztek ki. Annak idején egy jómódú gazda adományozta a farmot Chandlerék családjának, akik már 3 generáció óta ügyködnek, és próbálják sikeressé tenni a farmot, időt és pénzt nem sajnálva. I. - Gyere már, segítened kell! - hallott Ira egy éles kiáltást. Felpattant a reggelizőasztaltól és kirohant az udvarra. A felhajtón kopottas lószálító parkolt, amiből egy riadt szempár kukucskált ki. Ira anyja, Mrs. Margaret Chandler a lószállítő mellől integetett a lányának. - Megyek, megyek - motyogta Ira, majd gyorsított, és lefékezett az anyja előtt. - Gyere csak -kezdte az anyja - Apád nem tud segíteni, mert üzlete van valahol. Hoztak egy új lovat, de egyedül nem bírok vele. Gyere, nézd meg! - indultak el a lószállítő rámpája felé. Fentről egy gyönyörű fakó nézett le ijedten Iráékra. - Felmegyek - indult el Ira a rámpán. A ló tekintetével követte. Óvatosan felé nyújtotta a kezét. A ló nem ellenkezett, amikor Ira rácsatolta a vezetőszárat, majd végigsimított a fején. - Anya, levigyem? - nézett hátra. - Hozd, ha tudod - nézte Margaret a lovat aggódóan. Ira óvatosan meghúzta a vezetőszárat, és tett egy próbát. A ló engedelmesen követte, de amikor az istállóajtó felé kanyarodtak, váratlanul megtorpant. - Jaaaj, gyere már - húzta Ira a kötőféket, de a lónak eszében sem volt. - Anya, megfognád egy...? - kezdte, de ekkor a herélt váratlanul elindult és Irával együtt pár pillanat műlva eltűntek az istállóban. - Amúgy... mi a neve? - kérdezte Ira, és bevezette a lovat egy üres boxba. - Hmm... Kimono - nézegette az anyja a papírokat - Átlovaglásra hozták. - Remek. Holnap akár kivihetem megnézni, de most pihenjen - sóhajtott Ira. - Kösz, kicsim - nyomott egy puszit Margaret lánya homlokára - Mi lenne velem nélküled...? *Másnap* - Na, nézzük - dünnyögte Ira, miközben Kimono zablájára csatolta a futószárat. A szabadtéri pálya melletti padon Ira öccse, Max, az anyja, Margaret, és az apa, Joseph ült várakozva. Ira legyintett az ostorral, és a ló nekiindult. Ütemesen lépkedett, majd a legkisebb utasításra is azonnal váltott. - Jónak tűnik - kiáltotta az anyja a lovat vizslatva. Ira vágtába ugratta Kimonot, aki szinte hasította a levegőt, majd két kör után azonnal lépésbe lassított. Ira odasétált hozzá, leoldotta a futószárat, oldalra lépett, leengedte a kengyelt, és óvatosan fellendült Kimono hátára. A herélt idegesen kapált. Ira finoman lépésbe indította, de a ló nem reagált. Újjabb próbálkozására sem kapott reakciót. - Ej-nye, Ki-mo-no! – morogta Ira, és minden szótagra lökött egyet a lovon. Kimono közömbösen állt a pálya közepén és nem volt hajlandó mozdulni. - Jajj már – puffogott Ira, majd a kezében lévő pálcával a herélt farára legyintett. A ló még mindig megkövülten állt, és közömbösen nézegetett egy fűcsomót. Ira idegesen leszállt, megragadta a szárakat és sétált egy kört a lóval. Kimono láthatóan élvezte a közjátékot, orrával Ira hátát bökdöste. A lány a saroknál újra megállt, és fellendült a nyeregbe. Lépésre utasította a heréltet, aki – csodával határos módon – könnyed lépésben elindult. - Na, ez az – simított végig Ira a herélt sárgás szőrén. Néhány lovardai alakzat, állj, és hátralépés gyakorlat után Ira ügetésre utasította a lovat. Kimono lendületesen nekiindult, és minden feladatot hibátlanult teljesített. Ira felvette lépésbe, majd néhány levezető kör után megpróbálta vágtaba ugratni. Kimono nagyot ugrott, majd ütemesen vágtázni kezdett, és szélsebesen körözött a homokos pályán. Ekkor Max mozgolódni kezdett a padon, majd felállt. Kimono, mintha csak ürügyre várt volna, hirtelen megtorpant, Ira pedig előrezuhant a frissen gereblyézett homokba. - Jajj, kicsim…! – futott oda Margaret a lányához. Joseph megfogta a lovat, és elindult vele az istálló felé. - Jól vagyok – motyogta Ira halkan. - Most azonnal elmegyünk az orvoshoz! – mondta az anyja ellentmondást nem tűrő hangon, majd a parkoló felé indultak. | |
| zsofi26horses (50515) 13.06.02 19:46:01 | ||
|
sziasztok :) rég voltam itt... Hozok egy új történetet, aminek egyenlőre nincs címe. Olyat ne írjatok, hogy zavaros, bár lehet, hogy annak tűnik, de ez egy bevezető, azaz nem derül ki sok minden a szereplőkről, inkább titokzatosra próbáltam írni, nem akartam a “poénokat“ lelőni :D Majd idővel :D
(képet nem ellopni, SAJÁT!!!) Bevezető Darcy Cross … A búcsú fájdalmasabb volt, mint gondoltam, vagy valaha hittem volna. Akármennyire akartam, sehogy sem sikerült visszatartani forró könnyeimet. Olyan volt az arcom, mikor az autó ablakában megláttam magam, akár az agyonhasznált rongydarab. Már egy hónapja tudtam, hogy elhagyjuk a farmot anyuval. Majdnem minden este sírtam, hisz az otthonomat, barátaimat hagyom itt. Meg persze a vadlovakat és mindezekkel együtt úgy tűnt, mintha a lelkem továbbra sem akarná elhagyni ezt a helyet, tudtam, visszatérek még ide… A lovamat már egy hete elvitték oda, az új helyre, ahol anyu munkát kapott. Fájdalmasan zokogtam, alig bírtam levegőt venni. Harry, az öreg lovász szemöldökét összehúzva ölelt át, én viszont nem akartam elengedni. Ahogy szinte szorítottam őt, háta mögött végignéztem a tizenöt éve mindennap látott hegyeken, dombokon, a régi istállón, a fehér falú házon, aminek ablakaiban piros muskátlik virítottak. Elengedtem Harryt, a többi lovasember, aki a farmunkon dolgozott, mindenkitől elköszöntem. A sok ló, akik hivatalosan nem voltak a mieink, mind a heten kíváncsian kukucskáltak felénk a karám mögül, szívszorító látványt nyújtottak. Szippantottam egyet, majd beszálltam a kocsiba, ahol anya már a volánnal ült. Hátra ültem, benyomtam a fülembe a fülhallgatót, integettem Harrynek. Elnéztem, a köves utat fürkészve észre vettem, a tükörben anya arcát. Ő is sírt. Lehajtottam a fejemet, becsuktam a szememet, és elhatároztam, nem fogom tovább itatni az egereket. Charlie Jones ... Mai napon beköszöntött a tavasz, azaz március 21.-e elég ok arra, hogy ünnepelhessek én is és a lovam Brave is. Egy kis tereplovaglás nekem is és pej herélt telivéremnek is nagyon jót tett, a napsütés és a meleg utáni vágyakozásunk kicsit kielégítődött. A vágta a mezőn újra életerővel töltött el. Azt mondogatják, jön hozzánk a gimibe egy új lány. Két új lovas is jön a mi kis lovardánkba, ami annyira nem is mondható kicsinek. Egy fedeles pálya homokkal, egy nagy füves, ahol military cross country részét szokták tartani, vagy nagyobb díjugrató versenyeket, egy gumis- homokos pálya, ahol díjlovaglás szokott lenni, na meg a gyönyörű táj, tereplovaglásokra áll a lovasok rendelkezésére. Meg persze méregdrága lovak. Mikor visszatértünk lovaglásról, lépésben közeledtünk az istállók felé, amiket gyönyörű fehér kerítéssel kerítettek körbe. A kerítéseken belül zsenge zöld füvet legelgettek a lovak. Ahogy a karámok közötti utacskán haladtam, hirtelen Brave összerezzent, egy furcsa hang hallatán. Ekkor az istálló mögül egy szürke dzsip gurult elő, nagy fekete lószállítót húzva maga után. Edward, az egyik lovászfiú fogta meg kissé szerencsétlenül a kiugró, szürke, gyönyörű almásderes lovat. Tiszta izom volt, fújtatott, szerencsétlen Edwardot rángatta magával, ahogy minden áron közelebb akart menni a lovakhoz a karámban. A második ló egy közép méretű, sötétpej holsteini kanca lehetett, bár kicsit karcsúbb volt és csontozata vékonyabb, mint egy vérbeli holsteini-é. Feje alakja nemesebb volt, mint az előzőé, teljes nyugodtsággal jött ki a lószállítóból, kecsesen körbenézett, pislantott kettőt a többi ló felé, majd ő is kinyújtott nyakkal követte a derest. Annyira el voltam foglalva a lovak látványának megcsodálásával, hogy Brave majdnem kiugrott alólam izgatottságában. - Hó, nagyfiú – simítottam végig kezemet rövid, fekete sörényén. – Nyugi, mindjárt hazaérünk és kiugrálhatod még magadat a legelőn. Bevittem őt, lenyergeltem, közben hallgatóztam mit beszélnek néhány boxszal odébb, a két ló mellett álló személyek. Az egyik ismeretlen, magas, piros baseball sapkát viselő borostás személy, a másik pedig Tom, a lovarda vezetője. Halkan kellett nyergelnem, hogy halljak is valamit a suttogásukból. - Messziről jöttek, a lány anyja csak itt kapott állást. Azt mondták nekem, mindketten nagyon jó lovasok – a férfi rekedtes hangon beszélt, artikulálatlanul, épphogy ezt is megértettem. Lopva Tom-ra néztem, amint bólogat, karját maga előtt összefonva nézi a férfi mögötti derest. Ekkor jöttek a lovasiskolások az istállóba, a maguk kis pónijaikkal. Gyorsan lepakoltam a nyerget és a kantárt, Brave-et kivezettem a legelőre, gyorsan elhúztam a csíkot mielőtt az egyik kezdő kislány leállna velem veszekedni. Felpattantam a biciklimre, intettem a kapuban ácsorgó Tom-nak, majd mosolyogva tekertem hazafelé az úton, ahogy láttam Brave-et és a többi lovat boldogan elszáguldani a legelőn. | |
| zsofi26horses (50515) 13.06.02 19:57:50 | ||
|
bocsánat, a kép:
 | |
(aktuális oldal: [ 243 ], összes oldal: 342, Hozzászólások: 5123)
[1] [2] [3] [4] [5] [6] ... [240] [241] [242] [243] [244] [245] [246] [247] ... [336] [337] [338] [339] [340] [341] [342]
