 |
Fórum - Alkotók Kuckója
Lovakkal kapcsolatos irományok (versek, novellák...)
| Lajura (15249) - 1. 11.10.20 21:27:15 | ||
|
 --És akkor ezennel megnyitom ezt a témát!--
 Négy évvel ezelőtt... Elsa Bloom vagyok. Ma 5 éves. Szemem holdvilága a kezdeteknél kihunyt. Nem látok semmit, de érzek, s hallok sok mást. - Boldog születésnapot Elsa! - ölelt körül Amy Fluost , és Bary Bloom, szerető szüleim. - Mondd csak, mit kívánnál kislányom? - kérdezte édesapám. “Látni... látni akarom a lovakat...“ vágtam volna rá... Ha... láthatnék. Lehuppantam a földre, és ezt szipogtam: - Érezni a kis pacik illatát... De ti úgysem visztek el a lovardába, ugye? ---Folyt. köv. csak mennem kell verset tanulni--- | |
| Flémó (80958) 13.11.17 15:15:32 | ||
|
Elkezdheted... Mondjuk érdekes dolgot ragadtál me de kíváncsi vagyok.
De az enyémre is kell a komment! Légyszi kommenteket! | |
| Száncsengő (69564) 13.11.17 15:22:57 | ||
|
Köszi Flémó! Most olvasom a tiedet, hát azt kell mondjam, a régebbiekhez képest nagyon sokat javultál! | |
| Dóry98 (52330) 13.11.17 15:33:26 | ||
|
Flémó: Rengeteget javultál! Nagyon szépek a leírások, egyre részletgazdagabb az egész sztori. Kicsit furcsa nekem, hogy a történetek egybefolynak, mert rengeteg a közös bennük. Az elírásokra még mindig figyelj! Nagyon jó lesz! :))
julka: Még hogy nem lett jó?! Szerintem ez egy nagyon jó rész lett! Igaz, hogy nem lovas, igaz, hogy nem történik benne sok minden, de nem unalmas! Nagyon szépen szőtted bele a visszaemlékezést, nekem visszajött a nyári hangulat! :) Csak így tovább! ;) Száncsengő: Mindenképp kezdd el, szörnyen érdekes ötlet! Már várom, hogy mit hozol ki belőle! =) | |
| julka55 (21232) 13.11.17 16:14:47 | ||
|
Dóry: köszönöm..:3 szerintem még ma folytatom:)) | |
| julka55 (21232) 13.11.17 16:16:50 | ||
|
Száncsengő: hm erdekes, kezd el szerintem is;) | |
| Flémó (80958) 13.11.18 12:34:35 | ||
|
Köszönöm. De csak abban hasonló, hogy mindenki farmon lakik. Azért bocsi. | |
| Flémó (80958) 13.11.18 15:04:18 | ||
|
A titokzatos ló 4.
Anna Pfili sörényébe temette az arcát, és sírt. A ló pedig minden kérés nélkül vágtatott az elátkozott erdő sűrűjében, és kerülgette a többszáz éve érintetlenül álló fákat. Az erdő csöndje megrémítette a lovat. Sehol egy bagoly, denevér vagy akár egy sündisznó. Anna észre sem vette, hogy már a sápadt sarló alakú hold sem sütött be a sűrű lombozat között. Erdőbe értek, egy fenyvesbe. Olyan sötét, volt, hogy a fák törzsének alján növő ágak elszáradtak, és mint megannyi földből kinyúló holt kéz, kaptosdak ló és lovasa felé. Anna ezt sem látta. A könnyek elhomályosították látását, eltompították józan eszét, és eltakarták a félelmét. Azonban a foltos lovat elárosztott a páni félelem, degesen holkanott, ha patája alatt roppant egyet a földön heverő rengeteg ágtörmelék egyikére. Annának sokszor meséltek az erdőben lakozó gonosz szörnyetegről, amely minden élőt megtámad, ami bemerészkedik csends terülteére. A szörny lába nyomán elszárad, ami élő volt, kiszárad, ami vizes volt, sötét lesz, ami fényes volt. Sárga szeme izzik a sötétben és fehér bundáza beleolvad az erdő sötétjébe. Aki bemerészkedik, többé nem jön ki onnét. És Anna éppen ezen a területen galoppozott eszetlenül. Milyen furcsa, hogy a lovak mindig előbb érzik meg a veszéjt, mint az emberek. Pfili még azelőtt megállt, hogy meglátta volna a földből kimeredő laposélű, gigantikus kősziklákat. A sziklák téglalap alakúak voltak, és hatalmas kört alkottak. Pfilipe lefékezett, még éppen időben. Anna azonban átrepült a feje felett. Nyereg nélkül nem volt amibe kapaszkodkatott volna, és kantár nélkül, nem volt amit megfoghatott volna. Egyenesen a kör közepére esett. A kör szélénél sűrűn nőttek a fenyők, de a körben egyetlen egy se nőtt. A hold, most olyan élesen sütött, szinte vibrált, és Anna csodálkozva nézett teliholdra, ami emlékei szerint eddig csak félhold se volt. Alatta zöld fű lengedezett, pedig ősz volt, máshol már kipusztult a fű. Pfili ott rohangált a kör egyik oldalán. De bemenni nem ment. Nyerített bakolt és ágasodott, minha figyelmeztetni akarta volna gazdáját valamire. Anna biztos volt benne, hogy Pfili sohasdem bakolt, vagy ágaskodott, és az előző gazdája is állította, hogy kinevelte belőle. - Pfili!-kiáltotta a földön ülve a lány. Nyerítés. Ágaskodás. De a ló nem moccant. - Pfilipe! -semmi válasz. Ekkor próbált meg felállni Anna. Szörnyű fájdalom nyilallt belé, amint ránehezedett a a jobb lábára. Felkiáltott. Sírva könyrgött a lovának: - Pfili, kérlek! Nem bírok odamenni... A ló, mintha mérlegelné a dolgot, ingatta a fejét. Nézett jobbra, és balra. Végül lehajtotta a fejét és egy apró lépést tett a kövek felé. Már majdnem benn volt. Mégegy apró lépés. A bal lába benn volt. Hirtelen éles nyerítést hallatott. Nem is nyerítés volt, inkább sikoltás. Anna nem tudta, hogy a lovak képesek ilyen hangot kiadni. Ugyanakkor megdermesztette a jeges rémület. Mit láthat Pfili, amit ő nem? A ló ekkor felágaskodott. Olyan magasra, hogy félő, hátra eseik. Egyetlen pillantást vetett Annára, és a szemében mintha könny csillant volna fel. Könny? A lovak nem tudnak sírni... Pfili sarkon folrdult, és elvágtatott, mint aki eszét vesztette. A patkói alatt ropogó fenyőágtörmelék hangja még egy ideig hallható volt, majd elhalt a hangja. Anna egyedül maradt. Maga elé nézett, be az erdőbe. Volt ott valami. Valami mozgás. Aztán ahogyan a titokzatos állat közelebb jött, tisztán kivehetővé vállt a sistergő neonsárga szempár. Egytlen állatnak sincs ilyen szeme! Annának egyetlen értelmes gondolat sem jutott az eszébe. Csak egy szó jutott eszébe: A szörny! Az erdő szörnye! Halálsikoly sakadt fel a torkáról. Itt van előtte az elátkozott erdő őre, a szörny, ami ember ezyik, és egyenesen besétált az erdejébe... Anna behúnyta a szemét. Körülötte csend honolt. Csak a saját szíve vert, mint a marokba fogott verébé, halálfélelmében... | |
| Flémó (80958) 13.11.18 15:04:52 | ||
|
Tessék... Ez izgalmas lett... | |
| Flémó (80958) 13.11.18 15:08:48 | ||
|
Véleményeket kérek... | |
| WildRose (79947) 13.11.18 18:13:26 | ||
|
Nagyonjó. megvan hozzá a fantáziád. :) Várom a folytatást! :D | |
| Száncsengő (69564) 13.11.18 20:03:09 | ||
|
Öhmm na akkor a pozitív kritika megadta az önbizalmamat:
1.Fejezet Gondolkodtál már azon, milyen lehet egy tökéletes világban élni? Én igen. -Luca!-hallottam a nevemet Varga tanárnő éles hangján-Válaszolj a kérdésemre! -Válaszolnék én tanárnő, ha tudnám: mi volt az? -Nem tűrök el ilyen pimaszságot az órámon, főleg ha előtte még álmodoztál is! Nyomás a folyosóra, és egy pisszenést se halljak meg! -Igenis, Varga tanárnő!-válaszoltam monoton hangon, majd kisétáltam a már megszokott helyemre és elaludtam. A csengő éles hangja riasztott fel, majd a még jócskán félálomból felrázott legjobb barátnőm, Olivia hangja: -Te megőrültél?! Még egy lövésed van és felküld az igazgatóhoz!-hát igen... Olivia képes egy kicsit túlspilázni a dolgokat. -Engem nem zavar. Azon nem segít, hogy minden általa tanított tárgyból jeles vagyok. Nem figyelek, mert nem kell. -Ezt nem intézheted el ennyivel! -Figyelj csak!-mondtam, és feltartottam mutatóujjamat, miközben elmélkedőn cuppogtam.-Mégis! Látod? Ilyen egyszerű! -Ahh... Fárasztó vagy!-vágott Olivia elég letargikus képet.-Gyere, menjünk le fizikára! -Hozom a cuccomat! -Csak aztán nehogy itt hagyjalak!-mondta, és úgy csinált, mintha elmenne. Beszaladtam a terembe a cuccomért, és indultunk is. Útközben elmentünk a folyosói vitrinek mellett. Én automatikusan oda pillantottam, de nem tettszett amit láttam. Olivia 180cm magas, szögegyenes hajú lány volt, és minta ha ez nem lett volna elég adag kegyesség isten részéről, mélykék szeme kivirított szőke, csípőjét verdeső tincsei alól. Ráadásul tökéletes alakja is volt, és ezzel mintaszobra lett annak, mi történik, ha német őseid vannak. Az Olivia mellet lépdelő akárkire, vagyis magamra esett pillantásom. 173 centis magasságommal elmaradtam barátnőm mellett. Fekete hajam kócosan feküdt vállamon. Hát... Nem voltam egy amazon. És a külsőmön kívül a hozzáállásommal is baj volt. Nem érdekelt semmi, míg a lovardán kívül, a lovamtól távol tartózkodtam. Most egy tisztes olvasó azt várná, írjak a pacimról. Akkor hát, teljesüljön vágyad: A Barbossa névre hallgat. Csődör létére nagyon nyugodt, kedves. Fején lámpás van, de ő maga egérfakó hátszíjjal. Még 10 éves koromban kaptam. Akkortájt csak egy éppen betört csikó volt, de azóta sokat tanult. 9 éves, és ebből 4-et velem töltött, de ez még korántsem a fele annak az időnek, amikor együtt leszünk. Elég sok versenyt megnyertünk már, főleg díjugratásban, de a military sem szenved hiányt a nevezéseinkben. A falam ezért is tele van szalagokkal, oklevelekkel és fotókkal. Anyu már sokat szapult miatta, mert szerinte túl zsúfolt a falam. Az igazi ok viszont az, hogy nem szereti a lovakat, mióta nagyapa egy vad csődör hátáról leesve maghalt. Ez engem is lesokkolt, de utűna nem vonakodtam újra Barbossa hátára ülni, már csak azért is, hogy bebizonyítsam: Nem minden ló kezelhetetlen. Megráztam a fejemet. “Elég az álmodozásból!“ mondtam magamnak. Leértünk a terembe, hogy egy újabb unalmas órán vehessünk részt, szerencsére aznep az utolsón. Mikor hazaértem leültem a TV elé, de hamar meguntam és inkább készítettem magamnak enni valamit. Nem vagyok egy nagy szakács, de a saját főztömet meg tudom enni. Kaja közben leültem a kanapéra olvasni, de 3 oldal után elnyomott az álom. Ennyi lett volna az első fejezet. Komikat, építőkritikákat kérnék. | |
| Flémó (80958) 13.11.19 14:26:10 | ||
|
Jó lett. Írom a titokzatos lovat. Majd ha vége lesz, az Isteneset is beteszem. | |
| julka55 (21232) 13.11.19 14:51:00 | ||
|
Száncsengő: nekem tetszik, folytasd;) | |
| Flémó (80958) 13.11.19 14:56:42 | ||
|
A titokzatos ló
Anna érezte, hogy mindjárt elájul. Ott hevert a füvön, a lova elment, nem tud elfutni, és vele szemben világít a szörnyeteg szeme, azé, aki mindjárt megtámadja a védtelen lányt. Anna a szeme elé kapta a kezét, és érezte, ahogy a rémes alak egyre közelebb ér hozzá. A szeme elé kapta a kezét, hogy ne lássa meg a rút bestiát. Az állat -mert, hogy bizonyosan az lehetett- olyan közel ért a lányhoz: Anna már a kezén érezte a lehelletét. Tudta: ott áll előtte az erdő szörnye, amely mindjárt felfalja majd. Azonban semmi nem történt. Újabb gyötrelmes másodpercek teltek el, amelyek a lány számára órák végtelen sorozatának tűntek. De semmi. A szörny nem mozdult meg, és Anna sem. Végül felnézett. Két nagy sárga szemmel találta szembe magát. Két nagy barátságos szemmel. Mégis volt abban a pillantásban vvalami természetfölötti nyugalom, valami földöntúli tudás. És ami a legkülönösebb volt bennük: lószemek voltak!... Anna lassan, nagyon lassan felnézett az állatra, amely vele szemben állt. Egy ló volt. Egy ló az erdőben... Anna eltűnődött, vajon ez-e az erdő rémes szörnyetege. Bizonyára nem, hiszen olyan barátságosnak tűnt! Egy a sötétben barnának tűnő ló volt az. Különös, szürkés sörényes, és fekete farka volt. Testét sötétbarna minták tarkították, mint valami ősi feljegyzések. Oldalán az Orion csillagkép látszott (Annáék előző héten vették a csillagképeket föciből). Csődör volt, ez első látásra látszott kecses, felsőbbrendű mozgásából. Anna -mostmár egyáltalán nem félve- nyújtotta ki a kezét a ló orra felé, és végigsmított rajta. Olyan puha volt a szőre, mint a bársonyos szövet. Anna belenézett azokba a sárga szemekbe, ami inmár mélybarnává változott. Olyanok voltak mint két barna ékkő. És ahogyan azon a szemek nézetek Anna már tudta a furcsa ló nevét. Hatalom... Ez a név illett rá a legjobban. A lány később nem tudta honnan vette ezt a nevet, később úgy vélte: a ló szeméből olvasta ki. Ez örök relytély lesz számára , de attól fogva így szólította az állatot. - Hatalom...-súgta az állat tökéletes fülébe. Tulajdonképpen az egész ló olyan tökéletes állat volt, amilyen kitenyésztéséről a lótenyésztők csak álmodhattak. A feje szépformájú egyenesfej. A lába zebracsíkban végződik, és olyan kecses (de nem túl vékony) mint egy balaeínáé. A háta szima volt, nem volt sovány, de túlsúlyos se. Éppen jó. Anna még életében nem látott ilyen szép állatot. - Hatalom...-suttogta ismét Anna. - Tudom, hogy érted amit mondok... Én, nem tudok felállni. Nagyon fáj a lábam, segíts! Hatalom bólogatni kezdett, mintha mindent értene. Felágaskodott, mad háromszor körülgaloppozta a földön heverő lányt. Anna mindvégig figyelte. Nem tudhatta mit csinált, de bízott benne. A sörénye szerteszét csapkodott. Végül megállt, pont a lánnyl szemben. Anna nem értette. Csak nézett banbán a lóra, amaz meg rá. Végül lehajtotta a fejét, és megböktöste a lányt, úgy, hogy az majdnem hátraesett. Majd újra. Addig, amíg már majdnem kiért a körből. Végül Anna felfogta. Megpróbált ráállni a sérült lábára. Már nem fájt. Felugrott a levegőbe. Az előbb még rá sem tudott nehezedni, de most akár egy kilómétert is lefutott volna. Hátra akart fordulnii, hogy megköszönje Hatalomnak... ...azonban a ló már régen nem volt ott. | |
| Flémó (80958) 13.11.19 14:57:12 | ||
|
Milyen? | |
(aktuális oldal: [ 266 ], összes oldal: 342, Hozzászólások: 5123)
[1] [2] [3] [4] [5] [6] ... [263] [264] [265] [266] [267] [268] [269] [270] ... [336] [337] [338] [339] [340] [341] [342]
