 |
Fórum - Alkotók Kuckója
Lovakkal kapcsolatos irományok (versek, novellák...)
| Lajura (15249) - 1. 11.10.20 21:27:15 | ||
|
 --És akkor ezennel megnyitom ezt a témát!--
 Négy évvel ezelőtt... Elsa Bloom vagyok. Ma 5 éves. Szemem holdvilága a kezdeteknél kihunyt. Nem látok semmit, de érzek, s hallok sok mást. - Boldog születésnapot Elsa! - ölelt körül Amy Fluost , és Bary Bloom, szerető szüleim. - Mondd csak, mit kívánnál kislányom? - kérdezte édesapám. “Látni... látni akarom a lovakat...“ vágtam volna rá... Ha... láthatnék. Lehuppantam a földre, és ezt szipogtam: - Érezni a kis pacik illatát... De ti úgysem visztek el a lovardába, ugye? ---Folyt. köv. csak mennem kell verset tanulni--- | |
| Sedi2001 (71526) 13.11.26 13:58:29 | ||
|
Remény fel volt tüzelve. “Csak a csikónak ne essen baja!“ Folyton ezt hajtogatta magában. De nem hívhatja őt örökké úgy, hogy “a csikó“. Daisy ezt az egyik fő anyai kötelességet is ráhagyta, hogy adjon neki nevet. “Hát jól van. Névválasztásban én nem vagyok valami gyors. Hála a jó ízlésemnek, mindig szép nevet szoktam adni a saját csikóimnak.“ Remény így próbálta nyugtatni lényét, mert rendkívül depressziósnak érezte magát Daisy halála óta. - Szerinted, ha elmesélnéd valakinek, hogy milyen körülmények között születtél, elhinné neked? - kérdezte tőle Remény. Válaszul a csikó felnyihogott. - Szerintem se. Ezért kéne neked egy olyan név, ami az elképesztő nehézségekre utal. Olyan körülményekre, amik csak a mesékben fordulnak elő - az öreg kanca elmosolyodott. - Legenda. Ez lesz a neved. S ki tudja, milyen jövő áll előtted. Akár még te leszel a legnevesebb galoppló a világon. Mindenki ismerni fogja a neved - Legenda. - Büszkén a csikóra nézett, és már-már elfelejtette Daisy szenvedését és szörnyű halálát. | |
| Flémó (80958) 13.11.26 14:18:57 | ||
|
Sedi: jó csak kissé rövidre sikerült.
Berakjam A titokzatos ló következő részét? | |
| Száncsengő (69564) 13.11.26 15:05:47 | ||
|
2.Fejezet Furcsa álmok, furcsa világok. Már nem olyan csábítóak... Madárcsicsergésre ébredtem. Az órára néztem: több mint fél napot aludtam! De szerencsére szombat volt, így nem késtem el a suliból. Viszont a hétvége azt jelentette, hogy rengeteg időt tölthetek Barbossával! Rohantam fel az emeletre, hogy megfürödjek, mert ez tegnap kimaradt és így lovaglócuccban aludtam el, mivel kimentem volna a lovardába. Ám ahogy felértem az emeletre, hogy elővegyem a ruhámat, feltűnt, hogy sem az ajtómmal, sem a gönceimmel nincsen rendben valami. Az előbbin egy hatalmas pink csillag díszelgett közepén egy hatalmas LUCA felirattal. Az utóbbiak pedig kékben és rózsaszínben pompáztak. Erről megkérdezem anyuékat. De várjunk csak! Ha itthon lennének, a hétvégétől függetlenül felkeltettek volna. Elmélkedésemnek a csengő vetett véget. -Nyitom!- kiáltottam le. A lépcsőn rohanás közben észrevettem még pár furcsaságot a házban, például, hogy mindenütt dobozok hevertek, mintha most költöztek volna ide. Egy vörös hajú lánynak nyitottam ajtót. Szélesen mosolygott, és apró kis szeplői csak úgy szikráztak. -Szia! Biztosan te vagy az új lány, akit a szülei küldtek ide a szünetre!-rázta meg a kezemet és hadarni kezdett-Nem kémkedtem, hogy mikor jössz, csak megláttam az új lovat az istállóban, és az edző azt mondta, hogy a tiéd. Ezért kihagytam a napi edzést Ropival a Hannoverimmel és idejöttem, mert szeretek ismerkedni.-Itt már olyan gyorsan beszélt, hogy attól féltem megfullad, de szerencsére lassított-Júúj! Majdnem kifelejtettem! Én Petra vagyok! Üdv Szépkellemesben! Téged hogy hívnak? -Luca vagyok. De nem biztos, hogy engem keresel. Én már ebben a házban élek, vagy 9 éve. -Pedig itt nem élnek már egy ideje. -Hát ez furcsa. Ha megengeded, én most mennék.-indultam, mivel úgy döntöttem, kihagyom a fürdést-Nem vagyunk semmilyen Szépkellemesben! Te megbuggyantál! Szia!-Mondtam elég felháborodott hangon. -Mehetek veled?-kérdezte, mintha nem is hallotta volna amit az előbb mondtam. -Bocsi. Most inkább egyedül mennék. Szeretnék magamban lenni-válaszoltam kicsit lecsillapodva. -Ohh... Értem...-lógatta le a fejét.-Ha szeretnél beszélgetni velem, még délután megtalálhatsz a pályán. Beléptem a lovardába. Semmi nem változott itt, azon kívül, hogy volt egy cseresznyefa az udvar közepén. Egy félelmetes nő jött velem szembe. Szinte betegesen sovány volt, bőre pedig fakó. Körmei vörösek, haja pedig élettelenül lógott a fején. Mikor elment mellettem hozzámért, és minden sötétségbe borult. Csak ő maradt ott. Szinte halálra rémültem, mikor rekedt, de erős hangon megszólalt: -Luca! Kicsikém! Csak nem a lovadhoz igyekszel?-kérdezte, és kacagott egyet, majd folytatta- Élvezd ki a vele töltött időt. -Ki maga, és hol vagyok? -Szihi vehecs kéhém-mosolyodott el, miközben szótagolta a szót. Sárga fogai csak úgy világítottak.-De legyen ahogy akarod! Ez itt Szépkellemes. Én hoztalak ide, mert kell valami tőled. Szívesen elvenném most rögtön, de abban nem lenne semmi izgalmas. Itt éppen nyár van, és ezt a helyet az egyik itt nyaraló lány apja vette a babucijának és barátnőinek, meg pár lovasnak akik ebben a lovardában még akkor kiemelkedő teljesítményt nyújtotrtak, mikor nem tartozott Szépkellemeshez. Én pedig Petunia vagyok.-Mikor befejezte eltűnt, én pedig Barbossa bokszánál találtam magamat. ----------------------------------------------------- Nos... Véleményeket kérnék! ----------------------------------------------------- Flémó: Folytasd! Nagyon izgalmasan alakul! Rakd beeeee! Julka: Eltűntél! Pedig már nagyon várom a folytatást! Sedi: Nagyon tetszik, bár csak ezt a fejezetet(2.) olvastam gépelés közben. Lehetnének hosszabbak, mert nagyon tetszik a stílusod. | |
| Száncsengő (69564) 13.11.26 15:06:18 | ||
|
Ha hibák vannak benne, azért van, mert nem olvastam vissza. | |
| zsofi26horses (50515) 13.11.26 16:37:58 | ||
|
Sziasztok! :)
Igen, sajnos megint itt vagyok :D Meg lehet szokni, én már csak akkor jövök, ha az ihlet is, szóval folytatom a Bridgetet, nem kezdek újba :) Komikat, folytatás FOG jönni! 
(az előző fejezeteket el lehet olvasni ITT ) Nem tudom, hol fejeztem be, de úgy rémlik a 3. fejezet még befejezetlen volt, ezért innen kezdem :) 3. Fejezet 
Felültem Chocolate Jane-re, majd David és Zoe is nyeregbe pattantak. Lépésben haladtunk a ritka vegyeserdőben, ami inkább fenyőkből állt, viszont nem volt ritka a lomblevelű fa sem. A növények között nagy volt a hely, így nyugodtan letérhettünk volna a föld utacskáról, amin két oldalt traktor kerekének nyoma száradt bele a valaha volt sárba. Egymás mellett, lépésben mentünk. Élénk csevegésünk törte meg a körülöttünk uralkodó csendet. Mikor érezni kezdtük az enyhe emelkedőt a domb felől, ügetni kezdtünk. A lovam ügetése különösen kényelmes volt. Hosszú, világos sörénye hullámzott, gyorsabban szedte a lábát mint Sunshine vagy Cordoba, mégis általában lemaradt, így egy idő után mi már csak lassú, komótos vágtában követtük őket. Először David, aztán Zoe kapcsolódott hozzám, így vágtáztunk együtt a patak felé, a völgy aljáig. Ott már sűrűbb volt a növényzet, egyesével haladtunk a bokrok között, majd a pataknál egymás mellé rendeződtünk. Jane már türelmetlenül toporgott, tudta, nem sokára elérjük a galoppos részt. Lábait szaporán szedte a patak bokáig érő, kristálytiszta, hűvös vízében. Kicsit rövidebbre fogtam a szárakat. A patakból két cserje között vezetett a kijárat a dombra. Ott is csak libasorban haladhattunk, a szűk hely miatt. Én mentem elől, mihelyt kiértünk a tisztásra, Jane nekiiramodott. A mezőn színes virágok illatoztak, a domb tetejéről tiszta időben lehetett látni a Sziklás- hegység kőóriásait, amik nem is voltak tőlünk olyan messze. Öt másodperc alatt úgy felgyorsítottunk, hogy a versenytársaink patadobogását elnyomta a lovamé. Mármint, egy ideig így hallottam. Suhantunk felfelé és éreztem, hogy szinte összeolvadunk a lóval, az iram miatt úgy tűnik, mintha ló és lovasa eggyé válnának. Aztán éreztem, hogy egyre jobban felzárkóznak az “ellenfelek“. Jobbról Zoe, balról David férkőzött a közelünkbe. Ezt Jane is észrevette, mihelyt jobban előredőltem, több szárat kapott, és már majdnem elértük a domb tetejét, azaz nem vágtáztunk meredeken, teljes erőbedobással száguldottunk az igen enyhe lejtőn lefelé, a mező közepén álló fenyő irányába. Az öreg, szikár, magányosan álldogáló fát néztem, mégis szemem sarkából láttam, David és Cordoba kezdett minket lassan utólérni, majd a cél előtt néhány méterrel lehagyni. - A tehénló már megint megnyerte- dörmögtem iróniával, próbáltam volna csak olyan hangerővel mondani, hogy lehetőleg csak Chocolate Jane, és ne a fiú hallja meg, de nem sikerült. Mikor lassítottunk és átmentem ügetésbe, David kárörvendő vigyorával hátra pillantott. Bevártuk Zoe-t, aki nem sokkal lemaradva kocogott felénk. - Igazságtalanság! - mondta a lány mosolyogva - Megint én startoltam utoljára! - kalapját feljebb tolta, rendezte a szárakat. David megállt, megvárt minket a domb közepén. Végigsimítottam lovam sörényét, megpaskoltam nyakát. Mikor a fiúhoz értünk, körülnéztem. Igen, látszódtak a hegyek, a tiszta égen alig volt itt-ott néhány felhő. Ha kicsit magasabb lenne a lovam vagy a domb, akkor talán a farm is láthatóvá vált volna. Mikor hazaértünk, tizenegy óra múlott néhány perccel, tehát jól számoltuk ki a túra hosszát. Anya már otthon volt, a vendégek is kiengedték lovaikat a legelőre. Én és David lemostuk a lovainkat, Zoenak sietnie kellett valahova, így holnapra halasztotta a fürdetést. Jane nagyon szerette, ha a szőrébe tapadt, száraz sót lemostam róla, majd lósamponnal is lecsutakoltam. Csak reméltem, hogy nem hempergőzik meg a porban vizesen, mikor kiengedtem a legelőre. Mikor végeztünk, éreztük az ebéd illatát. Úgy terveztem, közlöm anyával, hogy ki szeretném engedni Bridgetet a legelőre. Éhesen rontottam be az ajtón. - Szia - köszöntem - Milyen jó illatok terjengenek a levegőben! - mosolyogtam rá, majd leültem az asztalhoz, ahol ő már szedte is ki nekem a levest. Hihetetlen tempóban zabáltam, nem mertem tőle kérdezni semmit, gondoltam, majd az ebéd után. - Hé! Lassabban! - szólt rám. Nagyon nem szerette, ha így ettem. - Megfulladsz! Hova sietsz ennyire? - Hát, csak arra gondoltam... - itt megálltam, mert tele szájjal beszéltem, le kellett nyelnem az adagot, mielőtt tényleg a torkomon akadt volna. Anyu leült velem szembe, kíváncsi tekintettel figyelt. - hogy Bridgetet kiengedhetnénk a legelőre, a többi lóhoz - erre kissé meglepett arcot vágott, majd lassan felállt. Gondolkodott egy ideig, majd válaszolt. | |
| zsofi26horses (50515) 13.11.26 16:42:45 | ||
|
*
- Lehetséges, hogy jobb lenne neki ott, végül is kipróbálhatjuk - vonta meg a vállát, majd kiszedte volna a sütőből a húst, de hirtelen megfordult, fenyegetően magasba emelte a mutatóujját. - De csak George, vagy David segítségével engedem meg! - majd felvette zöld kockás sütőkesztyűjét, kivette a ropogósra sült csirkecombokat a sütőből. Ebéd után megkértem George-ot, és Davidet, hogy segítsenek kiengedni a kancát. Úgy terveztük, hogy ideiglenesen egy áramos kerítést állítunk az istálló ajtajától a legelő kapujáig, a telivért pedig mikor kiengedjük, szaladni fog a többi lóhoz. Egy óránkba telt, míg bevertünk néhány cölöpöt, majd David odaállt a karámhoz, hogy kinyissa az ajtót. A folyosót három méter szélesre sikerült megépítenünk, tehát a kanca biztonságosan kirohanhatott a legelőre a többi lóhoz. Az áram bekapcsolója az ajtó mögött volt, be is nyomtam a fehér gombot, mielőtt George kinyitotta volna az istálló ajtaját. A férfi megfogta a kilincset, és egy határozott mozdulattal kitárta. Berohant az épületbe, szerencsére a kanca boxa nem esett messze a kijárattól. Már hallottam a tombolást, amit a ló heves tiltakozása váltott ki. Ekkor nyekkent az ajtó, azaz az állat már szabad volt. Patadobogást hallottam, fújtatást, majd láttam, amint a ló szörnyű iramban rontott ki, és eszeveszetten száguldott az utacskán. Kicsit hunyorgott, mivel három napon keresztül csak az istálló gyér fényébe pislogott, most viszont a hirtelen napfénytől kissé megijedhetett. Láthatóvá váltak sebei, koszos, fénytelen szőre, hosszú, gubancos sörénye. A kapu nyitva állt, a legelő lovai viszont messze voltak. A kanca egy ideig rohant, majd a láttam, ahogyan csatlakozott a többiekhez. David bezárta az ajtót, mögöttem álló George csípőre tett kézzel sóhajtott egy nagyot, majd ő is a messzeségbe meredt, nézte amint Bridget megszaglássza a többi állatot. Egy ideig figyeltük őket, majd összepakoltuk a kerítést és mindenki ment a maga dolgára. Várt még rám aznap Berry edzése. Tegnap könnyű munkára fogtam, futószáraztam. Ma tehát ugratni fogunk. Letisztítottam a gyönyörű fekete heréltet, majd ráraktam a régi ugrónyerget. Még mielőtt felültem volna rá, megkértem anyut, aki épp mosogatott, hogy építse nekem az akadályokat. Leült hát a homokpálya melletti lócára, onnan nézte végig a lépést, ügetést, vágtát. Mikor pedig végeztünk ezzel, épített nekem egy kilencven centis meredeket, egy oxert és egy triple bar-t. Berry mindet tökéletesen ugrotta meg, anya folyamatosan rakta feljebb, százötven centiméterig (ami az eddigi rekordunk volt). Miután mepaskoltam, be is fejeztük az edzést, hisz mindig akkor kell abbahagyni amikor a legjobban sikerül. Anya mosolyogva mutatta fel hüvelykujját. - Nagyon ügyes ló. Semmi kétség, indulni kell majd vele versenyekre - mondta, mire én csak bólintottam. Ekkor Berry fülelni kezdett. Magasba emelte fejét, a hang irányába fordult. A legelő lovai vágtattak fel a kerítéshez. Bridgetet kerestem, aki a csapat közepén vágtázott, szorosan Chocolate Jane mellett. - Nézd, hogy összebarátkoztak - suttogtam mosolyogva anyának, aki a lócáról figyelte az eseményeket. Ekkor viszont észrevett a sárga kanca, és kilencven fokos fordulatot véve messzire vágtatott. Jane kicsit megszeppenve nézett utána, végülis úgy döntött, hagyja az új barátját ott, ahol van, messze a ménestől, aki mint egy robbanásra kész bomba mustrált minket. | |
| zsofi26horses (50515) 13.11.26 16:52:38 | ||
|
4. fejezetet is elhoztam
Másnap három túrát is vezettünk Daviddel, ráadásul sok volt a kezdő, tehát meggyűlt velük a bajunk, még ha nem is mentünk messzire, ezért aznap nem is foglalkoztam Bridgettel. Késő délután, mire tényleg minden dolgomat elvégeztem, fáradtan mentem fel a szobámba, kezembe vettem az egyik indiánkönyvet, amelyiket már félig kiolvastam. Lementem az udvarra, Jamie, a kutyám lihegett mélyen a bódéjába bebújva. Szegénynek igen melege lehetett. Az istálló mögé készített nekem még régen apu egy hintát, jól lehetett látni onnan a legelőt, arra mentem tehát. Szerettem ott lustálkodni, elmélyedni gondolataimban, nézni a lovakat. Leraktam tehát a könyvemet a sarokba, hintázni kezdtem. Egyre magasabbra lendültem, hagytam, ahogy a copfomból kiszabadult hajszálaim libegjenek ide-oda. Az állatok csendesen legeltek a fák árnyékában. Csak a Chocolate Jane mellett ácsorgó Bridget emelte fel a fejét, messze volt tőlem, talán az összes ló közül ő volt a legtávolabb. Becsuktam a szememet, eszembe jutott David kárörvendő, kicsit csúfondáros vigyora, ahogy visszanézett, miután beért a célba. Akaratlanul is elmosolyodtam. Ekkor a hinta nyikorgásának hangját léptek törték meg. David volt az, épp egy nyerget cipelt. - Hát te min mosolyogsz ennyire? -kérdezte, majd szerencsémre meg sem várva a választ elsietett volna a dolgára. Ekkor hirtelen kiugrottam a hintából, sokáig repültem, majd a talpamra estem. Egy hangyányit megingottam, majd mielőtt a fa rész nekilibbent volna a fejemnek, elugrottam előle és két szökkenéssel már Davidnél is termettem. - Hé! Várj csak meg - tartottam vissza a vállánál fogva, mire komótosan megfordult, értetlenül nézett rám. - Holnap reggel is hamar kelek - simítottam fülem mögé kusza tincseimet. David egy pillanatig habozott, majd eszébe jutott, mit csinálhatok én korán reggel. Hevesen bólintott, majd elment, mire én visszaültem a hintába. Ezúttal nem hajtottam magam, mert észrevettem a terebélyes legelő másik oldalán valami mozgást a fák mellett. Először a félelemtől megdermedve figyeltem, hisz nem láttam rendesen, puma, medve, esetleg valami más veszélyes vadállat lapul -e a kerítés mögött. Hunyorítottam, miközben a lovak is fülelni kezdtek. Még mindig nem láttam rendesen az ágak takarásában mozgolódó élőlényt. Cordoba, a lovak vezetője, (tudniillik, hogy a vadlóméneseket sem a csődör vezeti, hanem általában egy tapasztalt, domináns kanca) az állat felé fordult, majd laza, könnyed léptekkel ment közelebb. Megszeppentem, mikor megláttam, hogy egy lófej emelkedik a kerítés felé és hangosat nyerít. - Egy vadló! - kiáltottam, de mire az utolsó szótaghoz értem, elfojtottam a hangomat. Erre David is megjelent mellettem, már ketten figyeltük a látogatókat. Egy fiatal, pej ló meresztette füleit Cordoba felé, mire ő boldogan felhorkantott, mintha csak rég nem látott ismerőst üdvözölne. Megszaglászták egymást, mindegyik lóval. Egyedül őt láttuk, több vadlovat nem. Bizonyára a közelben bóklásznak valahol. Közelebb mentem, a karámig, majd beléptem a legelőre. Egyre csökkent a távolság a fiatal vadló és közöttem. Mikor már a lovaknál sétáltam, Bridget elrohant, de senki sem követte őt. A pej csődörcsikó olyan két éves lehetett. Csontos és izomtalan teste volt, legyengültnek tűnt, viszont érdeklődve figyelte mozdulataimat. Mikor már csak karnyújtásnyira voltam tőle ő ijedten félreugrott, de végül is visszajött és ha kissé bizalmatlanul is, de hagyta, hogy megsimogassam a homlokát. Ekkor lépteket hallottam az istálló felől. David jött, kezében kötőfékkel és vezetőszárral. Pont erre volt szükségem, így hát simogattam a lovat folyamatosan, amíg elég közel nem jött a fiú. Egy hálás pillantás kíséretében elvettem tőle a cuccokat, majd átmásztam a kerítésen, és a kis lónak is megmutattam, mi van nálam. Nagy érdeklődéssel szaglászta. | |
| zsofi26horses (50515) 13.11.26 16:53:51 | ||
|
*
A csikónak nagy, értelmes szemeiben gyermeki kíváncsiság csillogott, izomtalan teste volt, vastag, dús, fekete sörényébe bogáncsok ékelődtek bele. Bordáin zongorázni lehetett volna. Több sebe is volt, harapás és rúgásnyomok árulkodtak gyakori száműzetéseiről. Folyamatosan simogattam, majd rátettem a kötőféket. Ezek után nagyon enyhe nyomást gyakoroltam a vezetőszárral, azaz a lehető leggyengébben húzni kezdtem. A csikó először ijedt szemekkel nézett, de miután ráébredt, hogy ez még nem fáj annyira, nyugton maradt. A következő lépésnél egy kicsit erősebben húztam a lovat, de az csak a fejét nyújtotta előrébb. A harmadik fázisban már erősen húztam, mire az előrelépett egy lépést. Ebben a szent pillanatban teljesen elengedtem a vezetőszárat, majd megsimogattam a ló homlokát. Ezt még megismételtük párszor, mire a ló már a legkisebb húzásra is jött utánam. A kerítés mentén felvezettem a lovat az istállóig, ahol David várt ránk. Amikor a fiú meglátta a lovat közelebbről, elcsodálkozott. - Azt a csontvázas mindenségit! Mi ez? Ló, vagy kutyaeledel? - valószínűleg rosszul esett volna, amit mondott és a ló védelmébe szálltam volna, ha ezt nem egy olyan ember mondja, mint David, aki szinte ugyanannyira szereti a lovakat mint én, sőt. Megállította a csődört, mire a fiú közelebb lépett és felmérte a lovat. Nyilvánvaló volt, hogy egy száműzött csődörrel volt dolgunk. Egy öt másodpercnyi méregetés következménye képpen enyhén az ajkába harapott, majd lassan megrázta a fejét. - Sokat harcolt ez a kis teremtés már a kancákért, de úgy tűnik sikertelenül. Ilyen állapotban nem szabad őt visszaengedni - ez az első pillanattól kezdve számomra is világossá vált. | |
| Flémó (80958) 13.11.26 17:22:12 | ||
|
Bocs, de csak holnap tudom hozni. Most mennem kell. | |
| Sedi2001 (71526) 13.11.26 22:08:37 | ||
|
Száncsengő: Köszi, örülök hogy tetszik :). De ez csak a folytatása a második fejezetnek, az első része a 259. oldal alján van. De tudom, nem tudok hosszúakat írni :‘(...
Sedi | |
| zsofi26horses (50515) 13.11.27 09:56:14 | ||
|
Száncsengő: Tetszik a történeted, az a nő.. Én frászt kaptam volna tőle :D
Flémó én a te történetedet a weboldaladról követem, de szerintem ügyes vagy :) Csak azok az elírások.. velem is előfordulnak, még ha harmadszorra is olvasom át, akkor is találok  | |
| Száncsengő (69564) 13.11.27 12:59:24 | ||
|
zsófi: köszi. Ha lesz időm elolvasom az egész történetedet, és amikor legközelebb jövök, véleményezem! :) | |
| Dóry98 (52330) 13.11.27 16:38:40 | ||
|
Flémó: Nagyon izgalmas! Nem is találok benne hibát, annyit fejlődtél! Ügyi vagy!
Sedi: Nagyon tetszik! Csak egy hibát találtam: hogy nem hozol gyakrabban új részt! Nagyon szépen van megírva, de legközelebb hamarabb hozd, mert felcsigázott ez a rész! Száncsengő: De jó! Nem csalódtam, valami ilyesmit vártam. Érdekes ez a rejtélyes hangulat, kíváncsi vagyok, mi lesz ebből! :) zsófi: Ilyenkor kell új fejezetet hozni?! Nem késtél el egy kicsit?! :DD Ettől eltekintve iszonyúan tetszik, már nagyon várom a kövi részeket! | |
| Flémó (80958) 13.11.27 19:36:50 | ||
|
A titokzatos ló 10.
Anna és Hatalom sétáltak az erdőben. Anna egyszer látott élőben díjlovaglást. A nő aki szerepelt, egy hatalmas fekete lovon ült, és segítségei szinte láthatatlanok voltak, úgy tűnt, minha egy élőlény lenne a lóval. Anna most valami ilyesmit érzett. Teljes összetartozást... Amíg mentek, elfeledte az idő múlását. Ezt az erdő sötétjének tulajdonította, mert hallotta, hogy ha sötétben van az ember, akkor nem érzékeili az idő múlását. Ez mondjuk igaz volt, de ebben az esetben nem ez volt a helyzet... Elhaladtak azon a helyen, ahol a csapda volt, amibe Pfili belesétált. Hatalom mindenféle vonakodás nélkül elhaladt mellette. Persze lehet, hogy nem is vette észre, gondolta Anna. És mentek tovább. Itt már olyan sűrű volt az erdő, hogy a vékonyka holdsarló fénye sem világított be a fekete fenyvesbe. Tényleg az ember orráig sem lehetett látni. Már a földből kinyúló csontos faujjak sem látszottak a sötétség leereszkedett ködében. Anna görcsösen kapaszkodott a ló selymes sörényébe. A világért nem akart most leesni, hiszen ha itt eltévedne sohasem találna haza. De Hatalom szerencsére lassan haladt. Lehetetlenség volt leeesni róla. Valami sötét körvonala derengett Anna előtt. egy emberalkotta kocka körvonalai. Ana hunyorgott, de még így sem tudta kivenni, hogy mi lehetett ez a kb. két méter magas építmény. Aztán beleborzongott a felismerésbe. A vasrácsos, rudas építmény nem más volt mint egy: ketrec! Anna ereiben megfagyott a vér. Mostmár bizos, hogy el akarják fogni Hatalmat. Méghozzá hatalmas ketrecekkel, és rejtett csapdákkal üldözik. Szegény ló! De vajon ki? Ki akar ártani Hatalomnak? Hatalom megállásra sem méltatta a börtönt, amit neki szántak. Céltudatosan lépkedett előre. De Anna biztos volt benne, hogy a ló ezt meg akarta neki mutatni. De vajon mi van még? Mi lehet rosszabb egy hatalmas cellánál, az erdő kellős közepén? Már eltűnt a látóhatárról a csapda. Körös krül csakis a ötét terült el. Anna azt hitte az álmaba került. Úgy érezte mintha végtlen fekete ködben evezne súlytalanul, csónak nélkül. Nem érzékelte maga alatt a talajt se, sőt semmit. Csakis a ló erős, puha, testét. Egy elszáradt kökénybokrokból álló fal állta útjukat. Ezt Hatalom sokka előbb érzékelte mint Anna. Már az előtt elkanyarodott, hogy Anna észlelte volna az akadályt. Tovább haladt, és végig a bokorsor mellett. Hatalom tudta mint keres. De Anna nem... Hirtelen megtorpant a ló. Befordult, egy keskeny átjáróba a bokrok között. Egy teljesen egyenes átjáró volt. Bizonyára nem állatok csapása lehetett. Anna megbozongott, nem tudván mi vár rá... Fényt láttak. Hatalom megállt. Anna megállt és meredten bámult egy pontra. Majdnem felsikoltott. Nem hite el amit látott. Szédült, és hányingere volt. Ez szörnyűbb volt a kötélnél és a ketrenél együtt véve. Egy egész tábornyi ember volt az! Rengeteg ember... Ketrecek, karámok köteek sokasága. Quadok állnak oldalt. Egy hatalmas sátor közében. Nyüzsögtek a fehér és fekete uhás emberkék mindenfele. Nem volt semmi kétség... Hatalmat akarták. Vagy az erdő szörnyetegét, aki szintén Hatalom... El-el kapott beszédfoszlányokat a feketeruhások szövegéből. ,, Most elkapjuk.“ Szólt az egyik. A másik ere kacagott, vagy inkább horkantott, ahogyan a disznók. Anna beleremegett a gondolatba, hogy talán elfoghatják Hatalmat. És ha elfogják nem lesznek vele kíméletesek. Megkötözik, és elhurcolják az otthonától messzire. Eladják valami buta professzornak, vagy kísérleti laboratóriumnak. Megtörik a lelkét és tárgykét kezelik... megölik Hatalmat! Könny mardosta a lány szemét és átfogta a nagy barnásszüe ló nyakát. - Nem vagyom - suttogta a selymes fülébe.-Nem hagyom hogy elfogjanak téged. Nem hagyom, amíg élek, szabad leszel... Ígérem... Leszédült a lóról. Minden ok nélkül. Felnézett, és Hatalom nagy barna szemeit látta maga előtt. A tekintete azt mondta: Végeztél. Megmutattam neked a szörnyűségeket... Inenntől már rajtad áll, hogy segítessz-e rajtam. Srucctojásnyi rózsaszín pöttyök táncoltak a szeme előtt. Érezte, hogy elalszik, habár nem is volt fáradt. Elaludt. És másnap regel a saját ágyában ébredt fel, zúgó fejjel... | |
| Flémó (80958) 13.11.27 19:37:36 | ||
|
Nos, milyen? És a Jaguárra is szeretnék véleményt... | |
(aktuális oldal: [ 269 ], összes oldal: 342, Hozzászólások: 5123)
[1] [2] [3] [4] [5] [6] ... [266] [267] [268] [269] [270] [271] [272] [273] ... [336] [337] [338] [339] [340] [341] [342]
