 |
Fórum - Alkotók Kuckója
Lovakkal kapcsolatos irományok (versek, novellák...)
| Lajura (15249) - 1. 11.10.20 21:27:15 | ||
|
 --És akkor ezennel megnyitom ezt a témát!--
 Négy évvel ezelőtt... Elsa Bloom vagyok. Ma 5 éves. Szemem holdvilága a kezdeteknél kihunyt. Nem látok semmit, de érzek, s hallok sok mást. - Boldog születésnapot Elsa! - ölelt körül Amy Fluost , és Bary Bloom, szerető szüleim. - Mondd csak, mit kívánnál kislányom? - kérdezte édesapám. “Látni... látni akarom a lovakat...“ vágtam volna rá... Ha... láthatnék. Lehuppantam a földre, és ezt szipogtam: - Érezni a kis pacik illatát... De ti úgysem visztek el a lovardába, ugye? ---Folyt. köv. csak mennem kell verset tanulni--- | |
| Code_Chris (41927) 12.05.18 09:23:59 | ||
|
Én elkezdjem? Vagy ne? | |
| CherryGirl (46107) 12.05.18 16:59:23 | ||
|
Kezd el Jody, biztosan lesznek akik olvassák majd. Például én :) | |
| Bogi2001 (22306) 12.05.18 18:47:24 | ||
|
Levnics: Most jövök a Fekete Ló Fogadóból, jó hogy nem akarod a számba rágni hogy nem létezikXD. Ott voltunk erdei suliban, az ott átélt kalandjaimból szövögetek majd a történetbe. | |
| Unikornis1999 (29546) 12.05.18 21:00:44 | ||
|
Cherry:Köszönööm^^♥ Jó tudni, hogy te legalább olvasood:D
De amúgy elkérhetted volna tőlem:D És imáádom a te töridet is:D | |
| Zamrae (5619) 12.05.18 22:17:35 | ||
|
Emberek,rólam most egy ideig itt majd nem hallotok :3 Néha komizok,meg ilyesmi,de fejezeteket nem rakok be;belekezdtem egy komolyabb sci-fi regénybe,amit másfél-2 évig tervezek írni,és sehova nem rakom fel :/ Majd lehet,helyzetjelentést néha adok,de más egyebet nem igazán ^^ Na jó éjt :3 | |
| Dzsuky (45222) 12.05.18 22:40:36 | ||
|
Hát Lucky... Mit szólsz, hova vitte Prince Jint? XP
Zamatos: gyerünk! Hajrá! Én karácsonyra terveztem egy lovas könyvet, most, hogy az osztályom tud róla, mindenkitbele kell tennem XD Szóval, osztálynak elmondani tilos! Mindenki: Folytassátok gyerekek! Én suttyomban mindet olvasom :) Szóval, én is előálltam egy furi sztorikával, mineka cime igen találó lett XD 
9.Fejezet Csillagok háborúja Barbie hirtelen lefékezett, melytől Steve majdnem kilibbent a nyeregből. Megpaskolta a ló izzadt nyakát, majd az égre nézett. - Haza kéne mennünk. Vajon Jin már megtalálta Prince-t? Fel kéne hívnom anyát, és megkérdeznem tőle, hogy mi a helyzet otthon. Lehet, hogy Jin már rég otthon alszik, mi meg itt stresszeljük magunkat! – mondta a kancának kedvesen a fiú, majd a mobilját kezdte el keresgélni. Barbie elégedetlenül horkantott, és a kanca úgy érezte, hogy ő az egyetlen ép eszű élőlény a világon. Fülét hátracsapva indult el lassanként egy irányba, arra, merre Jin ment Phoenix hátán. Steve megragadta a szárakat, és morogva fékezte le a bosszankodó kancát. - maradj nyugton, Kisasszony! – morogta a fiú, majd csodák csodájára elővette a mobilját. Bepityegte a számot, és már hívta is az anyját. Pár másodperc elteltével egy női hang szólt a telefonba. - Megtaláltátok már Prince-t? – kérdezte egyből a nő. - Nem anya, sajnálom… Jin még nincs otthon? - Nincs, azért aggódunk, mert ő még a mobilját se vitte magával, és esetleg eltévedhet… - Majd bejárom az erdő ráeső részét is… Rövid búcsúzkodás után Steve letette a telefont, és felpillantott az égre. - Nézd Barbie! Hullócsillag! Azt kívánom, hogy Jin találja meg Prince-t! – mondta, s azzal vágtára ösztönözte a kis szürkét. ********* Nem tagadhatjuk, Jin valóban megtalálta a fekete lovat, s immár hegyen- völgyön át galoppoztak. A fiú testéről egy erős ág már az elején leszakította a pólót, de Jin csak tovább ült a fekete gyönyörűség hátán. Prince a hatalmas lábaival hamar végigszelte az erdőt, és már vagy a harmadik mezőt hagyták el. - Prince! Állj meg! – nyögte ki lihegve a fiú, de Prince rendíthetetlenül galoppozott tovább. Egyre gyorsabban szárnyaltak el minden mellett. Hirtelen egy széles autóút állta útjukat. A fiú összeszorította a fogait, és erősen könyörgött a lónak, és még imádkozott is, hogy ha már ez a dög nem hajlandó megállni, legalább irányt változtasson. Prince azonban kitört az útra is, de ott haladt tovább az úton, igaz Angliai módszerrel, ugyanis nem jó irányba vágtázott, de Jinnek az már mindegy volt. Prince hirtelen újra megugrott, és kivágtázott az útról. Már tényleg mindenen át vágtáztak, és Jin már néha úgy érezte, hogy nem is lenne túl nagy baj, ha leugrik a ló hátáról. De nem tette. Nem tudta, miért egyszerűen nem tudta megtenni. Valami belül azt sugallta neki, hogy ne tegye. Egy kis idő múltán azonban Prince lassulni kezdett. Egy furcsa barlangba ügetett be, ahol nyeríteni kezdett. A barlang sötétebbik oldalán egy alak mocorgott. - Szóval te vagy Jin Kazama! – mondta a mély hang. Jin lecsúszott a ló hátáról. - Én vagyok – mondta félve. - Nos, üdvözöllek. Mesélj csak magadról egy kicsit… - kérte az idegen nyájas hangon a fiút. - Japánban élek az anyámmal. Ennyi. - És az apád mivel foglalkozik? - Nekem nincs apám! – tiltakozott a fiú. - Apja mindenkinek van. - De nekem nincs!! - Butaság ez, Jin! – hallatszott a válasz. - Nekem NINCS apám! Meg egyébként is! Ki a rák vagy te, hogy ennyit faggatsz? Nem is ismerlek! Az idegen, úgy látszik, nem díjazta ezt a kérdést. Az árnyékán látszódott, hogy felállt. Végül is előlépett a félhomályból. - Van jogom téged faggatni Jin! Hiszen én vagyok az apád! | |
| Code_Chris (41927) 12.05.19 10:50:33 | ||
|
Ok, akkó kezdem holnap!:) | |
| Unikornis1999 (29546) 12.05.19 11:56:30 | ||
|
Az álom cseppnyi reménye Fellegekben sorozat, 1. rész 6. Fejezet: A lehetetlen is lehetséges! Magamra kaptam, a narancssárga rövid ujjú, rövid nadrágos pizsamám helyett, egy szorulós edző halász nadrágot fekete színben, és egy krémszínű pántos felsőt. Átmentem a felső nappalin is a lépcső felé. Dobogva szedtem a lábam, és észre sem vettem, hogy anya és a testvérem, már itthon sincsenek. Automatikusan a konyha felé vettem az irányt, hogy megegyem a rutinos, állandó reggelimet, egy bögre kakaót. Apa mormogását hallottam a gép felöl, amikor beléptem az imént említett helységbe. Kinyitottam az ajtótól a zöldes csempék felett, már az almás zöld festett falra erősen felszerelt gyógyszeres szekrényt, ami semmiben sem különbözött, zöldes színével, fás hatást keltő borításával a többitől. Alsó polca roskadásig kis dobozokkal, a fölső polcán, apa napi kávéjának hozzávalói, és a kakaó. Lebillentettem a sárga fém dobozt, és ezúttal az egyel odébb lévő szekrényt is felnyitva, kikaptam egy bögrét. A meglehetősen régi, fehér hűtőnkből vettem ki az utolsó hozzávalót: a tejet. Sec-perc alatt elkészítettem az italt, majd meg is ittam azt. Ezután beléptem a fürdőszobánkba. A bordó csempékkel borított fal, és padló, tökéletesen illett, a rózsaszínes plafontájhoz. A négy éve vett, tökéletes elöl töltős, fehér mosógép tetejéről, levettem a fonott tárolóban lévő hajkefét, és a fadobozból egy hajgumit. A hátam tetejéig, nem rég levágatott, szőkés-barna hajamat, gyors lófarokba fogtam, és miután elpakoltam a fésűt, apa keresésére indultam. Nem mentem sokáig, mert hirtelen megláttam az előtéri üvegajtó túl oldalán, ahogy a fekete sportcipőmet felkapva benyit az ajtón. Mielőtt bármit mondhatott volna, gyors pillantást vetettem a faliórára. Délelőtt tíz órát mutatott. Most kivételesen hamar keltem. - Jössz? Nézett rám apa, mire én egy fejbiccentéssel válaszoltam. Kiléptem az előtérbe, és zokni nélkül belebújtam a sportcipőbe. Utálom a zoknit. Főleg, ha nyáron kell felhúzni! Persze ez a szüleimnek nem igazán tetszett, főleg, hogy most ezt még apa, egy lenéző tekintettel el is intézett, amit én rendesen figyelmen kívül hagytam. A bejárati üveges faajtón kilépve, megsimogattam a kutyám buksiát, és szó nélkül kimentem a felhajtón várakozó kocsihoz. Apa lenyomta a kinyitó gombot, mire én megszokott helyemre ültem, az anyós ülés jobb felére. A túloldali vezető mögötti helyre, a testvérem magasítójába dobtam, az én helyemen lévő szatyrot, ami tele volt anyag darabokkal. Kattant a biztonsági öv, és csapódott a második ajtó is, majd a motor felzúgott, jelezve: indulunk! De hova? Ez volt az, amit nem tudtam kiverni a fejemből. Mi van, ha nem is lovat megyünk megnézni, vagy venni? Ebbe inkább bele sem gondoltam, hanem inkább mély levegőt véve, a rádióból szűrődő érdekes zenére koncentráltam. A kocsi, a feljárótól számított, megszokott jobbra kanyar helyett, most balra fordult, egyenesen az utcánk hosszú vége felé, a Foktői úthoz. Az ablakon kitekintve bámultam az elsuhanó házakat, ahogy két kisebb utcakereszteződésnél lelassítottunk. A vége felé közeledtünk… Igen! Igen! Balra fordultunk, és jobb oldalt, a régi, nem használt füves terület mellett, fákkal szegélyezett kerítés mögött, egy száz méterre, megjelent az előre hozott garázs, és mögötte, nem is olyan messze az új ház. Hihetetlen, hogy valakik milyen gazdagságban élnek! – gondoltam. Levegőt sem tudtam venni, amikor a nyitott kapu előtt, még az aszfaltozott úton lelassítottunk. Bekanyarodtunk, rá a füves területre, és megálltunk a garázs jobb oldala mellett. - Szállj ki! Mondta apa behúzva a kéziféket, amikor észre vette, hogy szinte megfujtom magam a biztonsági övvel, amit aztán kikapcsolva, le sem vettem a ház mellett lévő kis erdőben megbúvó épületet, aminek csak a teteje látszott. Behúztam a kilincset, majd lassan kinyitottam az ajtót. Bizonytalanul az izgatottságtól remegő, hosszú vékony lábaimra álltam, és lehunyt szemmel, csak a zár kattanását hallottam, jelezve, biztosan ide jöttünk. A távolból, léptek közeledését lehetett hallani: - Sziasztok! A számomra ismerős, női hang, kedvesen csengett. Apa visszaköszönt, úgy ahogy én is. - Gyertek! Mondta, és én megdupláztam lépteimet, hogy az alacsony nőt,- a háziasszonyt - közvetlenül követni tudjam. A kis erdő felé vette az irányt. Magabiztosan haladt, és meg sem állt egy magas fakerítésig, ahol a fák mögött, a végeláthatatlan, tölgyekkel, és nyárfákkal szegélyezett, tóval rendelkező tisztás közepén, állt egy hosszú, kívülről koszos fehér, vagy inkább olyan bézs színű épület, mellette karámokkal, ami telis tele volt, szebbnél szebb lovakkal, akik a dús füvű rét élelmét tömték magukba. De volt egy elkerített, nagyobb karám, amiben egyetlen ló árválkodott. Krisztina, az élvezetőnk, gondolkodás nélkül arra haladott, magunk mögött hagyva, a gyönyörű sötétpejeket, a ritka fakókat, és a sárgákat, egyre inkább láthatóvá vált, a magányos ló: | |
| Unikornis1999 (29546) 12.05.19 11:57:05 | ||
|
Fehér, néhol fekete, vastagabb tincsekkel tarkított sörényét lengette, a nyári szellő, és a szemem káprázott, gyönyörű, fehér – barna – fekete foltos bundájától. Krisztina, mielőtt kiadta volna első utasítását, halkan, csak nekem elmondta a ló nevét… És még valamit, ezúttal apával együtt:
- A ló… nos hát… Apa nem igazán tudott mit mondani, így hát Krisztina fejezte be: - A tiéd! Mind a ketten, széles mosolyt jelentettek meg arcukon, és én nem bírtam ki, hogy ne ugorjak apa nyakába hálálkodva, hogy nyolc éves korom óta, erre a pillanatra várok. Kár, hogy anya nem lehetett itt. No meg a testvérem sem. A szemem sarkából láttam, hogy három alak kilép a hosszú épületből, ami egy értelműen az istálló volt. Megálltak, majd tettek néhány lépést ide, de az első karámnál megálltak, és nem jöttek közelebb. Én tudtam kik voltak ők: A három gyerek. A nálam egy évvel idősebb Máté, a húgomnál két évvel idősebb Martin, és Balázs, aki most járta ki az első osztályt. Ő volt az, aki igazán érdeklődést mutatott a kutyám után. A középső gyereket, csak felszínesen ismertem, a legnagyobbat, pedig a suliban naponta láttam. A szemem vissza siklott a lóra: Amikor megláttam őt, nem gondoltam, hogy igazán nekem való. Ahogy ott magányosan legelt, büszkének, öntörvényűnek tűnt. Az oktató Krisztina biztatott: - Hívd csak ide! Én viszont nem tágítottam. Tudtam, nem fog ide jönni az én hívószavamra. De amikor láttam, hogy minden szem rám szegeződik, halkan, óvatosan kimondtam a nevét: - Fredri. A mén fölemelte gyönyörű fejét, rám nézett, de nem akart odajönni a kerítéshez. - Próbáld meg még egyszer, hangosabban. Krisztinán nem látszott, hogy helyettem, el akarná végezni, a ló befogyását. - Fredri! A hangom ezúttal barátságosan csengett. Végre a ló a kerítéshez lépdelt. Meg akartam simogatni, de ő elhúzta a fejét. Ezúttal körültekintőbb voltam: odanyújtottam neki a kezem, amit most elfogadott. Krisztina a kezembe nyomta a ló kötőfékét és vezetőszárát. El se tudtam volna gondolni, hogy eljön ez a pillanat: három hónap kihagyás után, újra lovak közelében! Rég nem tettem ilyet, de éppen ideje volt: a ló fejére csúsztattam az újnak tűnő világoskék kötőféket, és a vezetőszárat tartva, a további feladatokért Krisztinára néztem. - Ott a kapu! Mutatott kissé odébb, ahol valóban megláttam egy fogantyút. A kerítés lécei között átbújtam, és úgy vezettem ki a lovat. Megálltunk az idáig vezető, számomra boldogsággal teli földúton, ami szertecikázott az összes karámhoz, és az istállóhoz. - Gyere, most akkor megmutathatod, mit tudsz! Krisztina intett, egyet, hogy kövessem. A ló készségesen követett. Mellettem apa lépdelt, és el sem tudtam neki mondani, milyen határtalan a boldogságom. A vezetőszárat az ujjaim köré csavartam, vidáman játszadozva vele. Az úton, egyre inkább közeledtünk az istálló felé, elhaladva, - szerintem - az oktatásra használt karám előtt, ahol föl volt állítva, egy x akadály. Nézelődni nagyon nem mertem, inkább a fejemet is egyenesen a célpont felé irányítottam. Elsétáltunk a fiúk mellet is, akik közül egyedül a legidősebb csatlakozott, hozzánk, mert a másik kettő, inkább az imént megérkező apukájukat nyaggatta, had lovagoljanak. A hatalmas kitárt istálló ajtón túlról, hűvös levegő csapta meg a beérkezőket, a kinti harminc fok helyett. Jobbról, és balról is, boxok sokasága állt üresen. Kivéve leghátul, ahol két vemhes kanca állt egymásnak szemben. Csodálattal figyeltem, a vadonatúj, saccolásom szerint, ötven férőhelyes istállót. Az utolsó falon, a kancák mellett, egy ajtó díszelgett. Máté belépett, addig Krisztina, az egyik fekete ló melletti boxra mutatott, jelezve, hogy az az új lovam helye. A fiú visszatért, egy pucoló dobozzal a kezében, ami sötétebb zöld színű volt. Fekete betűkkel ráírva: Fredri. Mellette, az én nevem díszelgett, jelezve, hogy enyém a ló, és nem a lovas iskola egyik tanulóknak szánt állata. Kezembe adta a dobozt, amit én készségesen megfogtam a bal kezembe, mert a jobbal, lovamat fogtam. - Itt kikötheted! Krisztina Fredri boxának vas karikájára mutatott, és arra várt, hogy elkészítsem a megfelelő csomót. Apára néztem, aki csak bólintott egyet, jelezve, nincs más dolgom, csak az, amit mondanak. Csúszó csomót kötöttem, és az oktató elégedetten bólintott, mire én felnyitottam a bal oldalamra helyezett dobozt. Felnyitottam, és megláttam benne, a világ legfelszereltebb ló ápoló dobozát, ami két emelettel rendelkezett: Kétféle puha kefe, két vakaró, patakaparó, három fésű, kettő szivacs, és sebfertőtlenítő. Az aljában, ló sampon, tajtékhúzó, és egy kis csemege. Gyorsan neki láttam a tisztogatásnak, ami nem tartott sokáig, mert gyorsan és pontosan dolgoztam. Krisztina apával beszélt, és néha rám is sandított egy picit, főleg akkor Máté kihozta a nyerget, és a kantárt. - Akkor, most pattanj, rá, és indulás a karám, hogy lovas bemutatózz nekünk egy kicsit! | |
| CherryGirl (46107) 12.05.19 19:04:46 | ||
|
Sziasztok!
Hoztam az új képet, remélem azért olvasható a szöveg, nem igazán találtam olyan színt, ami eléggé látható lett volna. Ez lesz az első kötet borítója de lehet, hogy a többié is. Unikornis: jó lett. Hát igen erre nem gondoltam (a legegyszerűbb dolgokra sosem gondolok  ) Egyébként a töridből mennyi igaz? Úgy értem a ház amit bemutatsz a tiétek? És a szereplők léteznek?
7. fejezet folyt. - Merre menjek? - kérdezte. Ametis felemelkedett és ő is körülnézett. Némi gondolkodás után így szólt: Itt menj jobbra, utána meg balra. Akkor kijutsz egy kis térre. Ott lesz egy kapu virágos boltívvel, azon menj ki és látni fogod az istállót. Vigyázz nehogy meglássanak és sok szerencsét. Nem tudom látjuk-e még egymást. Remélem és mindent köszönök. - felelte a lány, azzal megölelte a lovat. Menj! - utasította a kanca. Jas elindult jobbra és egészen az utca végéig ment. Még visszanézett, de Ametis addigra már nem volt ott. Az utca üresen állt, ezért megindult a tér felé. Mikor mikor itt járt Comettel észre sem vette ezt a belső udvart, ami telis-tele volt házakkal. Mindegyik ugyanúgy nézett ki, fehér, földszintes házak, kicsi ablakokkal. Valami fehér kőből épülhettek, amire ha rávetült a napfény csillogott. De nem állhatott meg bámészkodni, átrohant az üres téren és a kapualjban megállt. A fal mellé simult, hangokat hallott. Angyalok jöttek mögötte. Beosont egy bokor mögé és megvárta míg elmennek. Ezután körülnézett. Hol lehet az az istálló? Azt gondolta, közel lesz a kapuhoz, de tévedett elég messze volt. Most üres az udvar, ha az istállóig megállás nélkül rohan, van esélye, hogy észrevétlenül kiszabadíthatja a lovat. Vett egy mély levegőt és futni kezdett. Az ajtóhoz érve végignézett a falon. Megpillantotta a kis, fehérre festett ajtót az istálló oldalán. Beledugta az ujjai a résbe és kinyitotta. Ametis nem tévedett, ott volt a kulcs. Az istállóban kevés fény volt, de annál több boksz. Nagyon sok üres, talán az összes. Jas halkan elindult a kőpadlón. Léptei zajára egy ló felhorkantott. - Comet? Nem érkezett válasz, de azért továbbment. - Comet, hol vagy ? Jas? - kérdezett vissza az a jól ismert hang. - Igen én vagyok. - a lány végre megtalálta a megfelelő bokszot. Hogy kerülsz ide? - kérdezte az égi ló. Lehetett hallani a hangjában bujkáló izgalmat. - Biztosan Ametis volt. - Majd később elmesélem, de most kiszabadítalak. Jas bedugta a zárba a kulcsot és elfordította. Egy kattanás jelezte, hogy a zár engedett. Elhúzta a boksz ajtaját. Cometet láncok között látni szívfacsaró érzés volt. Mindét hátsó lábát megláncolták, a fején is volt egy kötőfék, ami két láncban végződött. Jas a kulcs segítségével hamar megszabadította a lovat az erős láncoktól. Köszönöm. - hálálkodott Comet. - Szívesen. na, menjünk innen! - mosolyodott el a lány és felült a ló hátára. Mikor kirepültek az épületből váratlan látvány fogadta őket. Csattogás, kiáltások, szárnycsapkodás. Angyalok rohantak át az udvaron, anélkül, hogy észrevették volna őket. A sárkányharcosok. - Comet a magasba emelkedett és Jas végre megláthatta a hatalmas lényeket harcosokkal a hátukon. A várfalaknál heves csatát vívtak a fegyverbe öltözött angyalokkal. Comet a hátsó kapu felé repült, abban a reményben, hátha ott észrevétlenül eltűnhetnek. De a sárkányharcosok új trükkel álltak elő, elől és hátul is támadtak. Átrepülünk fölöttük, kapaszkodj! - Az égi ló belevette magát a szélbe és át akart szállni a tömeg fölött. Ám még félúton sem jártak, egy sárkányharcos őket szemelte ki és Jas angyalnak nézve rájuk támadott. Először a lány felé szúrt kardjával, majd a ló felé,a ki erre arrébb szökkent, de olyan hirtelen, hogy a lány leesett a hátáról. a csődör észbe kapott, megrúgta a sárkányt és levetette magát. Még sikerült elkapnia Jast a levegőben. Leszálltak egy völgybe a fák közé, messze a vártól. Nem sérültél meg? - kérdezte a ló a lány mellé lépve. Jas az oldalára pillantott, ahová a sárkányharcos szúrt kardjával. Az oldalát hasogatta a fájdalom és a pólóját elkezdte átáztatni a vér. A vágás nem volt túl nagy, de mindenképpen össze kel varrni. | |
| Unikornis1999 (29546) 12.05.20 10:41:32 | ||
|
Cherry:Eltaláltad <3
Csak azért mertén egyszer ezt álmodtam..XD Ezért lett a könyvsorozat neve, ami..mert én ilyenről csak álmodni tudok T.T | |
| Unikornis1999 (29546) 12.05.20 10:42:27 | ||
|
Ui.:A törid nagyon jó :D
Várom a kövi fejezetet! | |
| Akhal-fan723 (50410) 12.05.21 15:29:15 | ||
|
A gyógyszer neve: Jackson
Hella, a tizenhat éves lány fél évvel 17. születés napja előtt egy szörnyű balesetet szenved, ahol nem csak elcsúful az arca kismértékben, hanem mindkét lába teljesen lebénul. Hellában egy világ omlik össze. Le kell mondania szinte minden olyan dologról, amit addig tett, és egy teljesen új, számára rémisztő világban kell helyt állnia. A feladat súlya kis híján összeroppantja, és a születésnapjáig teljesen magába fordul. Ám akkor a féltestvére egy csodás ajándékkal lepi meg: Jacksonnal. Jackson segít Hellának, hogy újra megtalálja önmagát, helyét az emberek között, és hogy visszaadja neki azt, amiről a lány végleg lemondott: a mozgás szabadságát, a sikert és akár a szerelmet is. Milyen? | |
| Akhal-fan723 (50410) 12.05.21 15:29:50 | ||
|
Borítón még dolgoznom kell. | |
| Bogi2001 (22306) 12.05.21 15:30:48 | ||
|
CherryGirl: Bocsi, csak most vettem rá magamat, hogy elolvassam a történeted. Ez aztán a fantázia! Csak így tovább!
Én meg megírom gyorsan azt a 2. fejezetet, hátha túl tudlak szárnyalni. | |
(aktuális oldal: [ 120 ], összes oldal: 342, Hozzászólások: 5123)
[1] [2] [3] [4] [5] [6] ... [117] [118] [119] [120] [121] [122] [123] [124] ... [336] [337] [338] [339] [340] [341] [342]
