 |
Fórum - Alkotók Kuckója
Lovakkal kapcsolatos irományok (versek, novellák...)
| Lajura (15249) - 1. 11.10.20 21:27:15 | ||
|
 --És akkor ezennel megnyitom ezt a témát!--
 Négy évvel ezelőtt... Elsa Bloom vagyok. Ma 5 éves. Szemem holdvilága a kezdeteknél kihunyt. Nem látok semmit, de érzek, s hallok sok mást. - Boldog születésnapot Elsa! - ölelt körül Amy Fluost , és Bary Bloom, szerető szüleim. - Mondd csak, mit kívánnál kislányom? - kérdezte édesapám. “Látni... látni akarom a lovakat...“ vágtam volna rá... Ha... láthatnék. Lehuppantam a földre, és ezt szipogtam: - Érezni a kis pacik illatát... De ti úgysem visztek el a lovardába, ugye? ---Folyt. köv. csak mennem kell verset tanulni--- | |
| CreatyvHorses (66522) 13.01.23 15:27:18 | ||
|
ohh bocsika a kép elmaradt ^^
 | |
| popcorna (67107) 13.01.27 11:17:40 | ||
|
CreatyHorsese:Szerintem nagyon jó lett,várom a folytatást! | |
| Unmei (71163) 13.01.27 11:32:39 | ||
|
Sziasztok! Hoztam egy töri lovas történetet. :) Berakom még a bevezetőt, nem soká hozom az 1. Fejezetet
Egy átlagos lány vagyok, egy kikötő városban születtem. Ott csak egy istálló volt, a GoldenLeaf istálló. Ott dolgoztam a lovakkal, míg Ewa, legjobb barátnőm nem sérült meg. Keresésére kellet indulnom, egy vadlóval, és ekkor kerültünk nagyobb és nagyobb kalandokba, és felfedeztük a különleges képességeinket. | |
| CreatyvHorses (66522) 13.01.28 20:14:31 | ||
|
Ez 100% saját!!
Sokan mondják, hogy ne szeressem meg azt, akit úgyis elveszítek. Amikor teganap könnye szemmel jöttem haza a lovardából, a bátyám azt mondta, hogy buta vagyok, amiért megszeretem a lovat, akit eladnak és az idő, amit a gebére töltöttem mind felesleges volt, hasznosabb dolgokkal is tölthettem volna. Igen, buta vagyok, mert csak magamnak okozok bánatot, de egyszerűen nem tudok elmenni mellette anélkül, hogy meg ne simogatnám bársonyos szőrét és nem néznék bele kedvesen csillogó szemébe. Ez egy olyan érzelem, amit csak azok éreznek, akik már szerettek állatot olyannyira, hogy bármit megtettek volna azért, hogy örökre átölelje és soha ne váljanak el. Amikor mégis megtörténik a szomorú búcsú az szomorít el a legjobban, hogy nem csak magamat, hanem egy barátomat csaptam be. Azt ígértem neki, hogy soha nem engedem, hogy elvigyék, és mindörökké csak Ő és Én leszünk, ígéret, amit nem tudok betartani. Amikor utoljára nézek szomorú szemébe, mélyen a lelkembe hasít a fájdalom és tudom, mit mondd Ő. Áruló... “Vannak ígéretek, amiket jobb megtartani magunknak, mert másnak szomorú csalódást okoznak“ Alexandra... love you forever! | |
| zsofi26horses (50515) 13.02.11 10:43:34 | ||
|
Sziasztok, régen voltam fent, nem is nagyon járnak ide, amint látom. Azért beteszem a következő fejezetet, hátha...
XIII. Fejezet A szívem hevesebben kezdett el verni az ijedtségtől. Bridget nyugodtan állt. Gondoltam, körbekerülöm a ménest, hátha valamelyik bokorban ott lapulna a csikó, de nem találtam sehol. A napfény erősen sütötte a szememet, ahogyan kimentünk a rétre és kikerültem a nagy fák hűsítő árnyékát. A lovak csak a fejüket arrébb húzták legelés közben, ami lónyelven egyszerűen annyit jelent, hogy túl hirtelen és tiszteletlenül közeledtünk, de sajnos most nem nagyon volt kedvem társalogni velük. Ahogy körbejártam a mezőt, a remény egyre kialudt bennem, hogy valahol itt bóbiskol az egyik bokor tövében, vagy a nagy fűben lustán heverészve szundikál a kis fekete kanca. Sajnos hiába emelkedtem ki a nyeregből, pásztáztam a rét minden zugát, jártam körbe a lovakat, se a kis kancát, se a foltos anyját nem találtam. Lenéztem a völgybe, ahol egy kisebb kitaposott rész volt, olyan utacska féle, ahol egy lónak biztonságosabban le lehetett jutnia a patak mentéhez. Hosszú, sárga száraz füvet legeltek a lovak is, de amint az utacskán Bridgettel egyre lejjebb és lejjebb kerültünk, ahol egy hónapja még a patak kiszáradt mederként sziszegett vízért, most már megduzzadt, gyors folyású folyóvá érett, vitt magával mindent a kegyetlenül hullámzó víz. Nagyot nyeltem, amint megláttam a duzzadt folyót. Bridget is kissé visszahőkölt, ahogyan a hullámok a patáit nyaldosták. Mintha néhány órával ezelőtt még kisebb lett volna... Nem fog ezen a folyón átkelni senki. Se ember, se állat, se semmi. A nagy víz valószínűleg messzebbről zuhoghatott le, ami lassacskán elér minket is, ez pedig egyenlő egy óriási viharral. Reméljük, már kiadta magából a vizet a felhő, és nem növekszik tovább a folyó. - A csődör a magasabb helyekre vitte a kancákat és a csikókat – gondolkoztam hangosan, amíg Bridget mindig a szemtelen hullámokkal barátkozott. – Ők, ha jön az ár,elmenekülnek. De ha a csikó és a foltos kanca... – Itt elcsuklott a hangom, megfordítottam Bridgetet és mentünk egy ideig a parton. Mikor nem láttam már semmit, a másik irányban is nyugodt munkaügetésben átnéztük a partot. Bridget hallgatózni kezdett. Megállítottam a lovat, mire mocorgást hallottunk egy bokorból. Még a lélegzetemet is visszafogtam, ahogyan füleltünk a túloldalon lévő málnabokor levelei felől jövő halk szuszogásra. Leszálltam a lóról és megláttam a kis fekete kancát, ahogyan nyöszörög és nyalogatja a hátsó lábán lévő vérző, gennyes sebet. Szörnyen levertnek látszott, ahogyan nagy fekete szemeivel könyörögve felénk pislogott, megértettem, azonnal segítenünk kell. - Hol van az anyukád? – kérdeztem a fekete kis lótól, kiemelkedve a nyeregből. Csak egy nyösszenést kaptam válaszul. - Hé Sophie – a hirtelen nevem való szólítás hallatára kissé összerezzentem. Megismertem a hang tulajdonosát, és csodálkoztam, hogy nem örökösnek hívott... Igen, David. Hátranéztem, a fiú a szokatlanul verejtékező Cordobán ült és kalapját a szemébe húzta. - Megtaláltam az anyját – mondta dünnyögve. – Egy medve végzett vele. Kergetett minket egy ideig, de aztán sikerült leráznom. - Te jó ég – vizsgáltam meg a fiú kalapját, amibe egy hosszú, vékony tüskés ágacska kapaszkodott. David felé nyúlt, hogy megnézze, min csodálkozom, de mikor megszúrta az ujját felszisszent és levette a kalapját. Elengedte a kancát, aki becsukta a szemét. - Jól kihajszoltad – állapítottam meg hangosan. David eldobta a tüskés ágat és visszahelyezte a fejfedőjét. Barna haja nagyon jól állt a kalapja alatt. - Ja. De most inkább vele foglalkozzunk – bökött a málnabokor alatt nyöszörgő lovacskára. - Van ötleted? – néztem rá, mire csak elhúzta a száját és felnézett az égre. Követtem a példáját. Ijedten levegő után kaptam, amint láttam a nem sokára felénk érő sötétszürke felhőt. - Menjünk át a másik oldalra, míg lehet – hadartam sietve. - Mi is ott ragadhatunk, vagy elsodor az ár – mondta reménytelenül pesszimista hangnemben. - Nem! – kiáltottam rá, mire ő először csak ijedten nézett, aztán egy aprócska gúnyos mosollyal az arcán félrebillentette a fejét – Hallgatlak. | |
| szilajka2 (45196) 13.02.11 17:16:51 | ||
|
zsofi26horses:Nekem tetszik,egy kis szóismétlés van benne,de nagyon jól fűzöd a történetet.Majd megkeresem az elejét is,mert nem nagyon szoktam errefelé nézegelődni. | |
| fan2001 (65863) 13.02.11 21:02:41 | ||
|
itt egy novellám 1.része:
Álmomban mindig együtt leszünk... Mindig is szerettem volna lovagolni,de nem volt rá pénzünk.Beálltam egy istállóba segíteni,így a munkámért cserébe lovagolhatok.Mindig Silver vagy Royal nyergében,én mégsem hozzájuk kötődöm igazán.Legend egy sima igásló.Nos,mint minden nap,átcsréltem a csizmám és elindultam kipucolni a boxokat.Szerettem volna még megnézni Legend-et.Odasétáltam a boxához.Nincs ott.Ki a legelőkhöz.Ott sincs.May az utolsó reményem.May az istálló tulajdonosa.Ő biztos tudja hol van. -Szia May,nem tudod hol van Legend? -A gazdája eladta.Csoda hogy nem láttad azt a nagy lószállítót ami elvitte. -És hova vitték?-kérdeztem idegesen. -A Brook farmra innen kb. fél órára.Bármikor meg... -May,nem baj,hogyha ma egy kicsit kezdek el dolgozni? -Dehogy.Az a lényeg,hogy kilencre kész legyen minden. -Oké!Akkor egy óra és jövök! Felpattantam a biciklimre és eltekertem a farmra.Óvatosan mentem be,nehogy észre vegyenek.Elbújtam egy fa mögé és néztem amint kivezetik hőn szeretett lovamat.Bevitték a körkarámba és egy fekete kalapos ember elkezdett futószárazni vele.Meglehetősen durván,mondhatni már verte Legend-et,csak azért mert nem ügetett teljesen hibátlanul.Amikor Legend 2 éves volt,egy versenyen megrepedt a bokája.Végül meggyógyult,de a csont nem teljesen helyesen forrt össze,ezért van az,hogy néha sántít.Hányingerem lett ettől az embertől. Ismét biciklire kaptam és olyan gyorsan tekertem az istálló felé,amilyen gyorsan csak tudtam. -May!May!-kiáltoztam az udvaron. -Tessék,mi a baj Jess? -Voltam a Brook farmon,láttam ahogy edzenek Legend-el,de az már nem edzés volt hanem bátnalmazás.Egy ember azért ütötte,mert nem ügetett helyesen.Ez hallatlan!-mondtam felháborodva. -Jess,nyugi.Először is,biztos,hogy Legend volt?Másodszor,ez ellen nem tudunk mit tenni,Legend már nem a mi ellenőrzésünk alatt van. -Igen,biztos,hogy ő volt!Ezer ló közül is megismerném!De igen is tudunk tenni ellene!Miért nem hiszel nekem? -Jól van,kérlek maradj itt és légy csöndben.Oké?-megint nyerítés volt a felelet. Beszaladtam a házba. -Anyu!Megjöttem!-reméltem nem veszi észre idegességem. Felszaladtam a szobámhoz.Tudtam,hogy ebből a ‘lopásból‘ nagyon nagy baj lesz,ha anya megtudja.Egész éjszaka gondolkodtam,de csak arra jutottam,hogy szerintem jól tettem amit tettem. *Másnap Reggel korán keltem,hogy még mielőtt anya felébred meglátogathassam Legend-et.Felkaptam néhány répát és kiszaladtam. -Szia kislány!-köszöntöttem. Felém nyújtotta hosszú nyakát és kivette a kezemből a répát.Miután végre sikerült elszakadnom kedves lovacskámtól, írtam anyunak egy cetlit,hogy az istállóban leszek. Már vagy 1 órája dolgoztam,amikor megjelent egy óriási Mercedes az udvaron.Egy öltönyös férfi szállt ki belőle és May felé vette az irányt. -Jó napot,a lovam,egy sötétpej kanca hókával a homlokán,Legend névre hallgató,úgy gyanítom,megszökött.Esetleg nem látta?Ugyanis korábban ebben az istállóban volt elszállásolva. -Nem,sajnos nem láttam.Várjon!Megkérdezem az egyik dolgozónkat!-majd felém kocogott-Jess,nem láttad Legend-et? -Nem,sajnálom-éreztem,hogy elpirulok. -Biztos? -Biztos. -Jess,majd egy kicsit szeretnék veled négyszemközt beszélni. -Rendben. A férfinak hirtelen csörgött a telefonja.Hallottam,ahogy beszélt. -Nem,nincs meg a ló.Honnan tudjam,hogy hol van?!Figyelj,amint meg lesz,küldöm is neked! Hogy micsoda?Legend,Legend,Legend!,folyton ez járt a fejemben.Lerakta a telefont és May-hez indult. -Hát,azért köszönöm.Viszlát!-köszönt el. -Viszlát!-mondta May. A Mercedes elhajtott. Hála az égnek!Nagyon szeretném azt hinni,hogy ez az ember soha nem jön vissza.May zökkentett ki a gondolatmenetemből. -Jess,ugye semmi közöd nincs Legend-hez?Csak az igazat mondd! -Nem,nincs.Esküszöm-a hazugság keserű ízt hagyott a számban. Hirtelen csörgött a telefonom. -Haló,anya? -Jess,mi a fenét keres egy ló a fészerünkben?! -Anya,figyelj,megmagyarázom... -Nem,most azonnal hazajössz és eltűnteded innen ezt a lovat! -Oké,megyek-mondtam beleegyezően-May,el kell mennem,majd visszajövök,oké? -Jó,menj csak. Villámgyorsasággal tekertem hazafelé,hogy minél előbb megbékíthessem anyut.A házunk előtt eldöntöttem a biciklimet és rohantam az udvarra. -Jess,most azonnal visszaviszed May-nek! -De anya,ő nem May-é... -Akkor meg kié?! -A Brook farm tulajdonosáé... -Hogy mi?!Jessica Taylor,loptál egy lovat?! -Nem,anya,hallgass meg.Ő itt Legend,tudod,az a ló,amiről olyan sokat beszéltem.És,és én nem bírtam nézni,ahogy verik őt,csak azért mert a sérülése miatt nem üget helyesen!-itt már a könnyeimmel küzdöttem. -Figyelj,Jess,ez a ló nem a tiéd.Most vidd szépen vissza az istállóba és adjátok oda annak az úrnak! -De anya... -Nem,gyerünk vissza! -Jó...-morogtam oda. Mindjárt itt a második része! | |
| fan2001 (65863) 13.02.11 21:03:56 | ||
|
2.rész
Megfogtam Legend kötőfékét és szorosan a kezemben tartva indultunk el gyalog az istálló felé.Miután elhagytuk a házunk környékét,Legend-hez fordultam. -Legend,mi lenne,ha felülnék rád?-kérdeztem mélyen csokibarna szemeibe nézve.Ismét nyerítés felelt a kérdésemre.Lassan felkapaszkodtam a hátára és elhelyezkedtem. -Akkor,induljunk-sarkammal lassan megböktem az oldalát,mire elindult. Még sosem lovagoltam szőrén lovat,de ez sokkal jobb volt mint nyereggel. Reméltem,hogy csak pár percre megáll az idő,hogy ez a pillanat örökké tartson. Beszívni a meleg,nyári levegőt,megsimogatni Legend bársonyos,puha szőrét.De végül sajnos odaértünk az istállóhoz.May karbatett kézzel állt előttem. -Méghogy nincs semmi közöd Legend-hez!-mondta szemrehányó hangon. -Figyelj,May,én nem akartam,hogy baja legyen,mert ott úgy verték és én este elhoztam és a fészerünkbe rejtettem-meséltem el kis históriámat lesütött szemekkel. -Akkor most szállj le róla és visszaadjuk Mr.Brook-nak. -De ő el akarja küldeni! -Hova? -Azt nem tudom,nem hallottam. -Ő a gazdája,az ő tulajdona.Oda adja el,ahova akarja,és mi ez ellen nem tehetünk semmit. Elkezdett tárcsázni.Lebeszélte a találkozót és odaadta nekem a kefét. -Ápold le.Tudom mennyit jelent neked-mondta együttérzően. A lehető leglassaban simítottam végig puha szőrét.Hirtelen megállt a nagy fekete lószállító az udvaron. -Jess,itt az idő-kiáltott be May az ajtón. Kivezettem Legend-et a boxból és megállítottam a rámpa előtt.Szembe álltam vele. Nekitámasztottam a homlokom az övének.Utoljára belefúrtam arcom bársonyos szőrébe,adtam neki utolsó puszimat.Átöleltem vastag nyakát és a fülébe susogtam: -Álmomban mindig együtt leszünk... Hirtelen a pasi kirántotta a kezem közül a kötőféket és bevezette a lószállítóba. Könnyes szemekkel néztem,ahogy a kocsi elhajtott.Szeretett lovammal így váltunk el... Soha többé nem láttam Legend-et,sem Mr.Brook-ot.De mindig bennem él az emléke annak a csodálatos délutánnak ,amikor csak mi voltunk,ő és én....... | |
| zsofi26horses (50515) 13.02.12 07:58:36 | ||
|
szilajka2 köszi :) Ajánlanám, hogy ne nagyon keresgélj, mert ezzel az irományommal úgy voltam, hogy hol volt kedvem írni, hol nem. Inkább a weboldalamon olvasd el, mert nagyon belefáradnál a keresgélésbe xD
http://equestrian-stories.webnode.hu/ | |
| zsofi26horses (50515) 13.02.12 13:20:38 | ||
|
Akkor hát itt is van a 14. fejezet :)
Egész délelőtt ezzel bajlódtam  Beteg vagyok, így otthon lehetek egész héten, lesz időm írni
14. Fejezet - Na – kezdtem bele a terv kieszelésébe – először is, én fogok átmenni a túloldalra, hogy áthozzam a csikót. Te pedig lasszót kötsz rám és a lóra, és rátekered a kötél másik végét erre a fára – mutattam egy vastag törzsű, szorosan a folyó mellett biztosan álló darabra. - Jó – ezzel elkezdődött a kötögetés. Az én derekamra kötött egyet, amit ő maga szorosan hozzácsavart a westernnyerge kápájához. - Csak lassan – suttogtam Bridgetnek, miközben hajtottam be a vízbe. Készségesen bemászott, én pedig megéreztem a tédremig érő víz dermesztő hidegét. Próbáltam nem kiadni hangott, de mégis felszisszentem a hirtelen hozzám érő jeges folyóvíz miatt. - Hideg mi? – kérdezte David, mire én csak bólintottam, majd hajtottam tovább a lovat. Egyre csak fáztam, de mire dideregni kezdtem, átértünk a másik oldalra. Leszálltam Bridgetről, lehajoltam a csikóhoz. A hátsó lábán és a vállán volt nagy, nyílt seb. Karomnyomok és harapásnyomok. - Te jó ég – kaptam a szám elé, amikor megpróbáltam megfordítani a kis lovat. A hasán is volt egy óriási seb, amit ki nem találtam volna, hol szerezhette. Fekete szemivel gyanakvóan vizsgált, majd mikor orrához tettem a kezemet, mélyen beszívta az illatomat. Ez után megvizsgáltam a hátát és a lábait, meg az inakat. - Nem törtek el semmilye – tettem jelentést a folyó másik partján őrt álló Davidnek. - Fel tud állni? – kérdezett vissza, mire én csak elhúztam a számat, majd megráztam a fejemet. - Nem hinném. Segítség kellene neki, én egyedül, egy szinte már éves csikót nem nagyon fogok tudni emelgetni. - Nem hagyhatjuk itt, mert az ár elviszi, megfullad. Fel kell vinni oda, ahol a ménes van, legalább olyan magasra- David közölte a tervét, majd gondolkodni kezdtem. Megláttam a mellettem lévő kitört fatörzset, majd lekötöttem Bridget nyakáról a lasszót, rácsavartam vagy háromszor a fatörzsre. Ekkor megéreztem az arcomon az első esőcseppet. Megdermedtem az ijedtségtől. - Mi a... – David is észrevette. Enyhén hozzákötöztem a fekete kancát a fatörzshöz, úgy, hogy a két melső lábát rárakta a szinte már elkorhadt fához, majd felültem Bridgetre. A lovam feltűnően lassan mozgott a súlyt cipelve. Amikor már szinte kiértünk a vízből, akkor ért még be a a folyóba a csikó. Lassan mentünk tovább. A kis ló nyöszörgött és ijedten kidüllesztette a szemét, de átértünk a folyón. Az eső addigra már zuhogott, és mikor egy villám vészjósló villanása ijesztette meg a lovakat, a kis fekete kanca felugrott, majd elzuhant. - Jaj – kiáltottam fel, amint majd megszakadt a szívem a menekülni vágyó fiatal állaton. - Gyere, hozzuk ki őt innen! – kiabált David, mert a villámot követő mennydörgések sorozata és a heves zuhatag elnyomott minden hangot. A fiú leugrott Cordoba hátáról. Megfogtuk a csikót két oldalról. - Háromra emeljük! – kiabált, nekem pedig már sírni lett volna kedvem. A folyó a térdünkig ért, a csikó szinte visított a fájdalmaitól, amikor felraktuk nagy nehezen Bridget hátára. A sárga telivér forgatta a szemeit, de kibírta. Egy gyors nyaksimogatás után átvettem Cordoba kantárszíját. David egyik lábát betette a kengyelbe, úgy kötözte oda a csikót a megnyúzott, vizes lasszóval. Ekkor én már csak néztem, mit csinál. Bridget gyeplőjét is a kezembe nyomta, és elkezdte lenyergelni Cordobát. Kalapja karimája megtelt vízzel és besötétedett a nedvesség hatására, ahogyan barna haja is. - Miért szeded le róla a nyerget? – kérdeztem értetlenül. - Mert nem fogunk ketten elférni egy nyeregben – hangzott az egyértelmű válasz. Ledobta a nyerget a földre, ment vele valamennyit, hogy ha meg is ázik, a folyó ne vigye el. Ekkor már mindent megértettem. - Add a lábad – morgott, majd feldobott Cordoba hátára. - Hátrébb – David udvariasságán mindig kiakadtam, így ez most nem lepett meg. Hátrébb csúsztam, mire ő Bridgetet közelebb húzta Cordobához, belelépett a sárga kanca kengyelébe, majd felugrott a palomino kanca hátára. A csikó Bridget hátán elkezdett mozgolódni, amit a kanca nehezen viselt. - Nyugi kislány – simogattam meg a fekete csikó meleg, puha orrát, amire megnyugodott egy kicsit. - Kapaszkodj – mondta David, majd megsarkantyúzta Cordobát. | |
| zsofi26horses (50515) 13.02.12 13:21:11 | ||
|
*Őrült galoppban száguldottunk végig a szakadó esőben, a mező felé. Bal kezemmel szorítottam Davidet, a jobbal pedig még annál is jobban Bridget kantárát. A rémült csikó kapálózni kezdett. Hosszú, nyurga lábai összeértek a magas telivér hasa alatt.
- David lassíts! – hajoltam szinte teljesen a fiúra, mert a Bridget az őrült vágtában csak gyorsított, én pedig attól féltem, hogy leránt a palominó kancáról engem, én pedig Davidet. - Muszáj lesz ha nem akarom, hogy megfojts – morgott és észrevettem, milyen erővel szorítom szegény fiút. Egy gyors bocsánatkérés után engedtem a szorításon. - Bírd ki, mindjárt ott vagyunk – próbálta túlkiabálni a villámot. Szokatlan módon, mikor felértünk a dombon, a vadlovak nem voltak ott. David egy olyan útra kanyarodott, ahol még sosem jártam, kacskaringós volt, Bridgetnek lassítania kellett, ha meg akart maradni a lábán. Szerencsétlen Cordobából a combjaimmal kiszorítottam a szuszt, mivel nagyon kellett tartanom magam, hogy Bridget ne rántson le a lóról. Lassítottunk, és én meg örültem, hogy a fekete kanca túlélte az incidenst, nem szakadt el a kötél. Magasabb volt a fű, a fák sűrűbben nőttek itt. David és Cordoba olyan magabiztossággal kerülgették a fenyőket, hogy tudtam, valami biztonságos helyre visz minket, ahol nem egyszer jártak már. Nem is volt ez más, mint egy régi bánya. Először én ugrottam le a lóról, majd David. Leszedtük a szerencsétlenül járt fekete csikót a csapzott Bridgetről, majd bebújtunk a bányanyílásba, azaz nem túl mélyre, a bejárathoz, ahol még nem nyomott el minden fényt a sötétség. Bridget és Cordoba nyugodtan álltak, a telivérről leszedtük a nyerget is. - Hol voltak a vadlovak? – kérdeztem az éppen a fekete csikót vizsgáló fiút, miközben leszedtem a nyerget a lóról. - Jó helyen – hangzott az egyszerű válasz. Nem faggattam tovább, fölösleges. Mikor leszedtem a nyerget, a vastag, átázatlan részét a nyeregalátétnek a csikóra terítettem. Ez után fáradtan dőltem le a fekete kanca mellé, azonnal álomba zuhantam. | |
| zsofi26horses (50515) 13.02.12 16:34:11 | ||
|
Ahogy most elolvastam, jó sok a szóismétlés :/ | |
| zsofi26horses (50515) 13.02.13 07:34:07 | ||
|
Akkorhát itt a következő... :P Ez se lett valami hű de jó :D
15. Fejezet Mikor felébredtem, az eső már nem zuhogott annyira. David teljesen a kijárat szélén ült, éppenhogy nem érte a víz. Az egyik lábát magához húzta, a másikat kinyújtotta. Hátradőlve szundikált. Meghallotta, hogy mocorogtam, rám nézett. Kék szemei álmosan csillogtak, majd hirtelen elkerekedtek. Ebben a pillanatban erős fájdalom nyilalt a homlokomba, és szörnyen fázni kezdtem. A csikó még mindig az ölemben aludt, nem mertem még csak meg se nyikkanni. David hozzám ugrott, majd kezét a homlokomra rakta. - Forró vagy, mint a tűz– motyogott ijedten, majd megfogott, mert majdnem hátraestem a fáradtságtól. Egy szó, annyi se jött ki a számon, elaludtam, újra. Arra ébredtem, hogy valami rettentő hideget nyomnak a homlokomhoz és az arcomhoz. Ahogy kezdtem feleszmélni, éreztem, hogy a ruhám megszáradt rajtam, de a kezemet is bebugyolálta valami hűvös, nedvesbe. Nehezen, de kinyitottam a szemem. David a saját szvetterét nyomta a fejemhez. Éreztem, hogy egyre jobban felforrósodik az anyag. - David – nyöszörögtem. - Megfáztál, rendesen – meg se várta a kérdést, már válaszolt. - Hogy van a csikó? – Próbáltam felemelni a fejemet, hogy lássam a fiút, aki éppen hasonló pózban, ugyanott ült, ahol amikor először felébredtem. - Jól – elnézett, és bámulni kezdte az esőt, mintha olyan érdekes lenne. - Hány óra van? –kérdezgettem tovább. Fel akartam kelni, de nem bírtam. Mihelyt felültem, leestem. A kifejezéstelen arccal bámult, mint amikor élvezi nézni, ahogyan szerencsétlenkedek. - Jó volna, ha nyugton maradnál. Amúgy, én se tudom hány óra, a mobilom nem bírta elviselni azt a vízmennyiséget, ami belé került – ekkor nyitottam volna a számat, hogy az enyém a kabátzsebemben van, de ő ismét megelőzött. - A tiéd se működik – lenézett a cipője orrára. - Akkor menj el te, és hívd ide Anyuékat! – lelkesedtem volna a jó ötletem miatt, ha nem nézett volna rám megint olyan „nem vagy normális“ nézéssel. - Miért? –próbáltam megvédeni magamat. - Nem hagylak itt – megint elnézett. Csönd. Az eső lassacskán elállt, már alig csepergett. - Menj már! – szóltam rá hangosabb hangnemben. Csak a száját húzta el, hogy megint okoskodok, és ennek nem lesz jó vége. - Lécci – sziszegtem, mire rám ordított, hogy ne léccizzek neki, nem akar egyedül hagyni. - Kérlek – próbáltam immár a kérlelésre valami más szót használni. Homlokára csapott, és egyik kezével feltúrta a haját. - Engem tuti kinyírnak, ha valami bajod lesz – ezzel felpattant Cordobára nyereg és kalap nélkül. Vigyorogtam, és máris jobban éreztem magam. Simogatni kezdtem a kis fekete csikó homlokát, majd néztem, ahogy David egy szál fehér rövid ujjú trikóban kimegy az esőbe Cordobával és vágtat felfelé, a számomra ismeretlen úton. Ránéztem Bridgetre, és széles mosoly terült ez az arcomon, ahogy eszembe jutott, hogy ma már biztos nem viszi el az ember. Egy olyan tizenöt percnyi várakozás után patadobogást hallottam. Csalódottságomra David vágtatott vissza Cordobán. Ő is nagyon furcsa arcot vágott, olyat, mintha valami elég rosszat látott volna. - Mi az? – kérdeztem kicsit rekedtes hangon. - A folyó – szállt le Cordobáról – óriásira duzzadt- Nagyot nyeltem. - Mi lesz a csikóval? – kétségbeesett hangomon magam is megijedtem, majd végignéztem a sebekkel tarkított, pici, szundikáló lovon. - Musztáng – szólt közömbösen. – Nem lesz semmi baja, néhány kis horzsolástól, de ha téged nem kezelnek, tudod, egy ilyen megfázásnak mi lehet a vége... – morgott és leült mellém. - De hát nyílt sebei vannak és – ekkor már nem bírtam tovább eltitkolni a fájdalmamat, égő fejemet David vállához nyomtam, azon nyomban elájultam. | |
| zsofi26horses (50515) 13.02.13 12:45:36 | ||
|
Akkor hát... Újra én írok :D
16. Fejezet Amikor felébredtem, csodálkozva vettem észre, hogy otthon, a saját puha ágyikómban aludtam. A ragyogó napfény pont a szemembe sütött, kissé elfordultam, hogy ne vakuljak meg a fényességtől. Valamivel jobban éreztem magam, de nem tudtam, hogyan kerültem ide. Ekkor Anya belépett a szobámba. - Sophie! – ült le az ágyam szélére. - Hol a csikó? – ugrottam fel hirtelenjében. - Nyugi, feküdj vissza, Fred már gondoskodott róla, az egyik boxban van – simogatta meg a hajamat Anya. Visszafeküdtem, majd próbáltam találgatni, milyen nap is lehetett. - Hétfő van? – fordultam Anyához, aki megint nem a legjobb formájában volt. - Igen, de Sophie, hallgass meg kérlek – megszorította a kezemet, én pedig abban a pillanatban a szavába kiabáltam, hogy inkább ne halljam amit mondani akart. - Elvitte, mi? – néztem rá könnyfátyol mögül. Ő csak szomorúan bólintott. - Tudod, annak az úrnak valami sikertelen fogadását kell visszafizetnie ezzel a lóval, és azért vitte el ilyen hamar, mert valami fontos tárgyalása lesz New Yorkban, és már ezt el akarta intézni, vagy valami ilyesmit mondott... -Felsóhajtottam. - Hogy kerültem ide? – ültem fel az ágyon, készenlétben állva a történetre. - Kerestünk benneteket. Gondoltuk, a folyó mögött ragadhattatok, így hoztunk egy régi csónakot, egy nagyon régit, amibe csak Apád meg George ültek bele, majd mikor átmentek, David hangját hallották – mesélte Anya – Édesem, de most már elmesélhetnéd, hogy mi történt veletek, mert David elhúzta a csíkot, hogy neki meg kell találnia a nyergét. Elmosolyodtam, majd én is elmondtam neki mindent. - Jó, akkor most pedig pihenj. Éhes vagy? – fordult vissza az ajtóban. - Igen. ****** Egy kiadós reggeli után, felöltözködtem, és mentem megnézni a csikót. Anya eléggé ellenezte, de Apa mondta neki, hogy egy kis sétától még nem lesz semmi bajom. Mikor kiléptem az ajtón, felhúztam a lábamra a világosbarna lovaglócsizmámat, ami a küszöb mellett díszelgett. Kissé fájt a fejem, és fújtam az orrom, de Anya mondta reggeli közben, hogy nem volt magas lázam. Mikor lassan kinyitottam az istálló kapuját, az fájdalmasan visított, ahogy végighúztam a padlón. - Jó reggelt – köszöntem George-nak, aki épp Illusion, az új, túlságosan temperamentumos quarter ló boxát tisztította. - Jó reggelt – köszönt vissza, és letette a lapátot. – Hogy vagy? – kérdezte a napbarnított bőrű, világoskék szemű, leginkább Terence Hillre emlékeztető magas cowboy, ahogy arrébb tolta a fúrikot. - Jól – mosolyogtam rá, majd kalapomat mélyebben a fejemhez nyomtam. - És a csikó? – fordultam a nagy boxban éberen figyelő kis kancához. - Látom, lefertőtlenítette a sebeket – újra George-ra néztem, aki bólintott. A csikó fekete, apró füleit barátságosan hegyezte felém, amikor kinyitottam a boxajtót és bementem hozzá. Érdekes sörénye volt, fekete, a végén pedig inkább vöröses. - Ezt a színét lassan kinövi – motyogta George, amint látta, hogy simogatom a kis lovat. - Hány éves lehet? – fordultam kérdőn felé, ő pedig odalépett a lóhoz. - Hát, olyan nyolc hónapos körül – próbált tippelni a ló korára. Vakargatni kezdtem a csikó két füle közti helyet, amitől még a szemét is becsukta. - Ha meggyógyul, szabadon engedhetjük? – kérdeztem bátortalanul. George arca elkomolyodott. - Akkor, esetleg, ha nem fogod őt simogatni, kézhez szoktatni – mondta, majd elment és én pedig egyedül maradtam a lóval. Tényleg, a cowboynak teljesen igaza volt. Egy kicsit sajnáltam, hogy nem babusgathatom, de jobb lesz neki, ha visszamegy majd a méneshez. Még megkérdezem Anyuékat is, hogy ők mit gondolnak. Ez után bezártam a lovacskát, hagytam pihenni. | |
| sziucska (36560) 13.02.13 19:59:28 | ||
|
Najó, nem komizok, mert lusta vagyok olvasni xD
Deeeee itt egy új bigyó... történetkezdemény: Bevezető: [...]...felnézett, és egy fénylő pontot látott csak a sűrű ködben. Nem félt, a fény barátságos melegséget árasztott magából, ahogy áttört a fákon. Tiszta, fehér fény volt. Követnem kell-gondolta és megpróbált felállni, de hirtelen iszonyú fájdalmat érzett a jobb lábában.[...] De követte a fényt, és egyszercsak megpillantotta a forrását. Na egyenlőre ennyi, holnap jön az első fejezet :) | |
(aktuális oldal: [ 211 ], összes oldal: 342, Hozzászólások: 5123)
[1] [2] [3] [4] [5] [6] ... [208] [209] [210] [211] [212] [213] [214] [215] ... [336] [337] [338] [339] [340] [341] [342]
