 |
Fórum - Alkotók Kuckója
Lovakkal kapcsolatos irományok (versek, novellák...)
| Lajura (15249) - 1. 11.10.20 21:27:15 | ||
|
 --És akkor ezennel megnyitom ezt a témát!--
 Négy évvel ezelőtt... Elsa Bloom vagyok. Ma 5 éves. Szemem holdvilága a kezdeteknél kihunyt. Nem látok semmit, de érzek, s hallok sok mást. - Boldog születésnapot Elsa! - ölelt körül Amy Fluost , és Bary Bloom, szerető szüleim. - Mondd csak, mit kívánnál kislányom? - kérdezte édesapám. “Látni... látni akarom a lovakat...“ vágtam volna rá... Ha... láthatnék. Lehuppantam a földre, és ezt szipogtam: - Érezni a kis pacik illatát... De ti úgysem visztek el a lovardába, ugye? ---Folyt. köv. csak mennem kell verset tanulni--- | |
| Lyness (68289) 13.03.01 13:52:42 | ||
|
popcorna:Teljesen közönséges a történet. Sok a szóismétlés. Használj rokonértelmú szavakat, alakítsd át a történetet. Sok sikert hozzá :)
Freedom gyorsabban csapdosta patáit, a sáros, barna iszapos talajba. A madarak halkan dúdolták az émelyítő muzsikát, amelyet emberi fül órákig el tudna hallgatni. Illetve, hallgatták volna, ha nem lett volna más dolguk. A kanca könnyed lépésekkel cikázott a fák között, és tökéletesen vette az olykor- olykor elénk kerülő, kidőlt fákat. Valami nyílt, tágas, napfényes, szél borzolta tisztásra érkeztem. Lassan meghúztam a szárat, majd kiakasztottam a lábam a nyeregből. Jobbra, majd balra pillantottam, és megkönnyebbülve láttam, hogy senki nincs a közelünkben. A kötőfékbe markolt, és lépésre intette, a nagy állatot, s az - be kell vallanom - játékos könnyedséggel követett. Látszott rajta, hogy a meleg, barátságos napfény, könnyedséggel simogatja, és Ő élvezte. Lecsatoltam a szárat róla, és hagytam legelészni. Amíg az émelyítő napfény, a bogarak zümmögése - azaz az élet - boldog pillanatai vettek körbe, kezdtem elfelejteni Josht. Lassan valami ismeretlen irány felé haladtam, de éreztem hogy nekem oda kell mennem. Freedom felnyerített, és tudtam hogy mennünk kell. Hangja nyugtalanul, vészjóslóan csengett a fülemben. Visszafordultam a menetem irányába, és szaporább léptekkel haladtam a kanca felé. - Jól van .. - veregettem meg a nyakát, majd a - jelenleg övként használt - szárat kihúztam a farmeromból, és felcsatoltam. Felhúztam magamat a nyeregbe, és ügetésre fogtam a pejt. Könnyed, kecses léptekkel haladt a térdig érő fűben. Holnap este tájt hozom a teljes részt + a harmadik rész elejét ! :) | |
| Boszika7 (56789) 13.03.01 19:17:07 | ||
|
Sziasztok!
Bocs, hogy ilyen későn de meglett a 4 része a képregényemnek. Remélem tetszeni fog! :) ITT ELÉRHETŐ 7Witch | |
| Ramee (57283) 13.03.03 18:44:31 | ||
|
Sziasztok szeretnék kritikát kérni vagy véleményt ,hogy belekezdjek -e a történetbe vagy se ....
Cím nélkül Prológus Egész nap csak erre a pillanatra vártam .A tömeg tapsolt pár percig, a bíró megadta a jelet és vágtába ugrattam Égert. A ló engedelmesen követte az utasításaimat és az első akadály felett hibátlanul átrepültünk. Életem első országos versenye volt ez és a lehető legösszeszedettebbnek kellett lennem. A hangok egyre távolabbinak tűntek, majd mire a második akadályhoz értünk már mindent kizártam csak a ló és én maradtunk. Égert kicsit gyorsabb tempóra biztatva vágtunk neki a kőfalnak. A ló kecsesen elrugaszkodott a földről mire a nézőtéren morajlás futott végig és anya magas hangon sikította a nevem ekkor vettem észre, hogy a kőfal tetejére egy kormos kutya ugrik fel. Éger mellső lábai megakadtak az akadályba és előrehanyatlott. Egyensúlyomat elvesztve átestem a ló nyaka felett és a homokos talajba csapódtam. Mire felfogtam volna, hogy mi történt a ló teljes súlya rám nehezedett kipréselve belőlem a levegőt. Ember szapora lépteinek megnyugtató üteme ringatott el. ~2 évvel később~ A fehér falon megtörő napfény bántotta résnyire nyitott szemem. Izmaim mintha kővé dermedtek volna az éjszakai alvás alatt. Aztán a hallásom is felébredt és folytonos csipogó hang csapott meg ,de ez nem madár,még csak nem is valami élőlény, hanem egy gépezet hangja volt. Kintről egy fehér ruhás ember lépett be. Sötétbarna szemében a mosoly sugara táncolt és ajkait szólásra nyitotta: • Lám, lám ki tért magához. Jó napot kívánok Alisa! –válaszolni akartam, de kiszáradt számon egy hang se jött ki –Nyugalom 2 évig voltál kómában nem akarhatunk egyszerre mindent. – rám mosolygott. Nyakában a sztetoszkóp ide-oda himbálózott és mintha hipnotizált volna szemhéjaim lecsukódtak és elvesztem álmaim ködös világában. A következő két napban eltűnt a vékony kis határ álmaim és igazi ébrenléteim között. Magamhoz térve egy női alakot pillantottam meg az ágyam mellett ülve. ,,Anya?!” töltött el öröm a gondolatra, de jobban megnézve nem is hasonlított rá. Hosszú, vörös hajtincsei, mint lángnyelvek szegélyezték arcát. Vonásai arról árulkodtak, hogy élete felét már leélte, de alakja kifogástalan volt. Zöld tekintetét végig futatta rajtam és elmosolyodott értetlen tekintetem láttán. • Szia! Suzie vagyok-elhallgatott, hogy megfontolja, szavait- Tudod, te engem nem ismerhetsz, de én, ismerlek… • Mit akar? Valami riporterecske, aki gúnyt akar űzni az esésemből? Vagy le akar hozni egy nagy cikket arról, hogy magamhoz tértem?-úgy látszott jól mulat azon, ahogy kiakadtam, mert alig bírta elfojtani mosolyát. • Nyugodj meg. Két év telt el és az alatt az idő alatt sok minden megváltozott. A szüleid autóbalesetet szenvedtek nem sokkal a baleseted után. • Mi? - ültem fel hirtelen az ágyba és szemem előtt fekete pontok kezdtek szédületes táncba. • Nyugodj meg! –mondta szinte suttogva • Hogy történt? - kérdeztem érzelemmentes hangon. Nem tudom, hogy normális-e, de nem tudtam sírni… most nem. A doktor lépett be az ajtón véget vetve a feszült csendnek és a beszélgetésnek. Kicsivel több, mint egy hónap után kiengedtek a kórházból. A sorsomba belenyugodva léptem át a robosztus épület ajtaját nyomomban újdonsült családfővel és feleségével. A városból kifele haladva az épületek megritkultak és helyüket fák, bokrok, rétek váltották fel. • Azt még nem is meséltem neked, hogy van egy fiúgyermekünk is –nézett a visszapillantó tükörbe Havard. Ismerős bekötőútra tértünk rá. Gyomrom ökölnyire összeszűkült és hányinger kerülgetett. Még nem álltan készen arra, hogy újra átlépjem, saját kis lovardánk akarom mondani lovardám kapuját. Tekintetemet a kapu mellett álló hatalmas égerfákra szegeztem és szememből könny kezdett záporozni. • Mondtam, hogy még korai lesz, de Te már megint okoskodtál!- korholta férjét Suzie és hátrafordult- Jól vagy Alisa? • Persze-töröltem, le a könnycseppeket és kilincsre helyeztem kezem. Nagy levegőt véve nyitottam ki az ajtót. Kiszállva megcsapott az istálló meleg, otthonos illata és otthon éreztem magam a félelmeim ellenére is . | |
| SilverRanch (51640) 13.03.06 15:56:45 | ||
|
Ramee:Ha így folytatod érdekel ^^ nekem nagyon *-* istenem ^^ :3 hajrá :) további részeket ha nem is akarja más h folytasd nekem elküldheted ^^ | |
| Ramee (57283) 13.03.06 16:32:42 | ||
|
Szia a napokban fog felkerülni az első fejezet ^^ csak szeretem először mindig kézzel megírni és lusta vagyok most begépelni ^^örülök ,hogy tetszik | |
| Dóry98 (52330) 13.03.07 17:18:57 | ||
|
Ramee: Nekem nagyon tetszik, várom a folytatást! :)
Na, akkor gondoltam én is berakom a történetemet. Komikat várok! 
1.fejezet Már az elejétől utáltam az egészet. Miért kell elköltöznünk, amikor az otthonunkban is tökéletesen jól megvoltunk? - Hagyd abba a duzzogást, Emma, és segíts pakolni!- Szakította meg a gondolataimat Anya. Ő nem értette, miért nem szeretnék elköltözni. Szerinte az egész tök jó lesz, de én nem így gondoltam. Itt kell hagynom a barátaimat, és a házunkat, ami már nem is a miénk. - Na, gyere már! Még rengeteg dobozt kell bepakolnunk a kocsiba!- Dörrent rám Anya most már elég mérgesen. - Ha nem sietsz, holnapra sem érünk az új házhoz! - Éppen ez a célom. - Morogtam nem épp kedvesen, de azért segítettem bepakolni pár kartondobozt. - Ideje indulnunk. Elég hosszú lesz az utunk. - De Anya, mégis milyen hosszú? - Á, csak két-három óra… Nem sok, addig is csodálhatod a tájat. - Két-három óra?? Micsodaa?? –Mondtam elég döbbenten ahhoz, hogy Anya észrevegye, hogy nem is tetszik az egész utazás dolog. Mielőtt megszólalt volna, összegumizta barna haját, és rám nézett. - Nézd, Emma látom, hogy nem tetszik, hogy elmegyünk, de talán meggondolod magad, ha észreveszed a meglepetésemet… Bevallom, eléggé felcsigázott a meglepetés szó, de azért nem vártam túl sokat Anyától, hisz azért költöztünk el, hogy Anya megkaphassa az új újságírói állást és ez Anyu minden idejét lekötötte. - Ja, biztos, mint az a cicás könyv, pedig tudtad, hogy lovasat szeretnék!- Mondtam színlelt haraggal. - Jól van, tudom, hogy te egy ló bolond vagy, de azt hittem, hogy örülni fogsz!- Felelte tettetett meglepődéssel. Ezt már nem bírtuk ki nevetés nélkül, és hangosan hahotázni kezdtünk. - Vegyük komolyra a szót!- kezdte mondandóját Anya- Nézd meg, Emma talán utoljára a házat, amelyben felnőttél! - Felnőttem? Még csak tizenkét éves vagyok!- Mondtam őszintén meglepetten. - Jó, csak drámaira akartam fogni a búcsúzkodó pillanatokat!- Nevetett Anya, miközben a karjával vadul hadonászott. – Most már tényleg ideje indulnunk. Ezután beültünk a kocsiba és már azt hittem indulunk az ismeretlenbe, amikor Anya hirtelen felkiáltott: - Jaj, ne! A házban hagytam a meglepetéshez tartozó dolgokat! - De, Anya mégis milyen meglepetés? - Annyit elárulok, hogy a te imádott állataiddal kapcsolatos. De semmi többet! Azonnal tudtam, hogy Anya a lovakról beszél. Egyszerűen bolondultam értük, ők voltak a mindenem. Lovagolni sajnos nem jártam, lóra csak lovas táborban ülhettem. Ennek ellenére MINDEN vágyam egy ló volt. A gondolataimból az autó ajtajának csapódása zökkentett ki. Anya ért vissza a házból, ujjai között egy unalmas borítékot tartott. Be kell valljam, ez eléggé lehangolt. De még mielőtt szóra nyithattam volna a szám, Anyu közbevágott. - Egy szót se! Az ajándék nem ilyen uncsi, mint a boríték. De most már induljunk! Én meg még egy utolsó pillantást vetettem a házra, abban a reményben, hogy az új otthonunk sokkal jobb lesz, bár ezt én magam sem hittem el. | |
| Lyness (68289) 13.03.07 17:25:29 | ||
|
Sziasztok.
Nos, mivel idő hiányában nem tudtam megírni a 2. részt, és el sem olvasta senki, úgy döntöttem, hogy nem folytatom. További kellemes írogatást: Lyness | |
| Bogi2001 (22306) 13.03.07 18:03:06 | ||
|
Helló emberek, üdv, te szép világ!
Úgy döntöttem, folytatom az egyik befejezetlen történetemet. Azaz, hogy pontos legyek, újrakezdem. Hosszas keresgélés után kiválasztottam egyet, és egy rövid, új bevezetőt is produkáltam hozzá. Na, melyik az? A főszereplője Emma, akit minden ló ledobott... Igen, aaaz: 
Bevezető: Emma Friendberg egy átlagos tizenkét éves lány. Illetve nem teljesen. Évek óta gondosan őrizget egy titkot. Egy titkot, ami csakis az övé. Vagy mégsem? A történet során betekintést nyerhetünk Emma titkába és végigizgulhatjuk vele, mi történik egy olyan lóval, aki bizalmatlan az emberekkel, és egy olyan lánnyal, aki bizalmatlan a lovakkal szemben. Ugyanis Emma titka veszélyben van. Nem csak osztálytársai gúnyos megjegyzései miatt kell aggódnia. Ugyanis ha az osztálytársai megtudnák a titkát, soha nem menne már szívesen iskolába. Sokan úgy gondolnák a helyzetében, hogy nem olyan nagy dolog ez. De Emma másképp gondolkodik... A történet lényege megmarad, de teljes egészében megváltozik, így ne hasonlítsátok a régebbi formájához. | |
| Unmei (71163) 13.03.07 19:15:46 | ||
|
Bogi: Felcsigáztál, nagyon érdekel :3 | |
| Bogi2001 (22306) 13.03.08 17:04:33 | ||
|
1. fejezet: Új padtárs Mozdulatlanul álltam a második emelet folyosóján. Elmélyülten szemléltem az iskola büszkeségére kiállított csendéleteket. Felsóhajtottam. Bárcsak tudnék olyan jól rajzolni, hogy kiállítsák az egyik rajzomat! Általában az embereket, a lovakat és minden élőlényt már-már fájón aránytalanul ábrázoltam, de a csendéleteim szép arányokkal és tökéletes szimmetriával dicsekedhettek. Végignéztem a neveken és... az egyiken megakadt a szemem. Megráztam a fejem, majd kibetűzve elolvastam újra a nevet. E, m, m, a, F, r, i, e, n, d, b, e, r, g...Emma Friendberg! Ez én vagyok! Ujjongva pillantottam rá az egyik legszebb csendéletemre. Hát mégis fölemelkedtem erre a szintre! Mégis van miért élni! - Szia! - csendült fel mögöttem egy hang. Rekordsebesség alatt pördültem meg, majd végigmértem a fiút. Vékony alkatú volt. Csontos arcán széles mosoly húzódott, barna szeme vidáman csillogott, ez utóbbit göndör, sötétbarna haja kihangsúlyozta. Világosbarna nadrágot és sötétkék pólót viselt, behajlított karján lógott egy narancsszínű pulcsi, egyébként mindkét kezével terepszínű táskájának pántját fogta. Mégcsak nem is ismertem. Azok sem köszöntek nekem, akikkel egy osztályba járok. Miért szólított meg hát? Amikor látta, hogy egy hangot sem tudok kinyögni, folytatta. - 6.b-s vagyok. Hát persze! Múlt héten az osztályfőnöki órán beszélt róla az osztályfőnökünk, hogy egy új fiú jön az osztályba. Nem gondoltam volna, hogy ilyen helyes... Ezért a gondolatomért legszívesebben felpofoztam volna magam. Ugyan már! Eddig egy fiú sem keltette fel különösebben a figyelmem és szándékoztam ezt megtartani egy jó darabig. - Én is. Te vagy az új diák? - kérdeztem közömbösen. - Igen, név szerint George White - a mosoly vigyorrá vált. - A felvételim alapján magyar tagozatra járok, de nem tudom, merre van a terem. - Emma Friendberg. Én is a tagozatra járok, szívesen megmutatom - indultam el a lépcső felé. George mellettem jött és meg kell, hogy mondjam, elég nehezen tartotta a lépést. Erre büszke voltam. Amikor ebbe az iskolába kerültem, pontosan kiszámítottam a lépcsőfokok magasság- és távolságbeli eltérését, így már bekötött szemmel is gyorsan és biztosan haladtam felfelé, kettesével szedve a fokokat. A lépcső tetején balra fordultam és a 35-ös terem előtt álltam meg. - Add visszaaa! - hangzott egy kiáltás bentről. A másodperc töredékén belül kirontott a teremből az egyik osztálytársam, kezében egy tolltartóval és nyomában a tolltartó tulajdonosával. Megforgattam a szemem. Miért bántják egymást? Az emberi faj kegyetlenségében messze kimagaslik a többi élőlény közül. Ezt legjobban az én osztályomon lehet megfigyelni. Beléptem a terembe. - Nézzétek, ott egy ló! - kiáltott valaki. Tudtam, hogy csak engem szivat. Lehajtottam a fejem, hajam így belelógott a szemembe. Fürge léptekkel mentem a helyemre és ledobtam a táskám a pad tövébe, nem is törődve a fiúval. Lehajoltam, hogy előszedjem a felszerelésem. George megállt a padom előtt. - Ideülhetnék melléd? - kérdése őszintén meglepett. Felegyenesedtem. - Csak téged ismerlek - tette hozzá a jogosnak tűnő magyarázatot. - Persze - reagáltam, ha nem is normál időn belül, majd befejeztem a pakolást. Leült a bal oldalamra. - Nem foglak zavarni az írásban, balkezes vagyok - hangjából kiéreztem, hogy csupán odadobta nekem ezt a mondatot, csak hogy mondjon valamit. De én kaptam a témán. - Eredetileg én balkezes lettem volna, de mikor tanultam írni, valamiért átálltam jobb kézre. - Tényleg? - látszott rajta a döbbenet. - Én amióta az eszemet tudom, balkezes vagyok - vont vállat, majd ő is belemerült a felszerelése előszedésébe. Egy hisztérikus hang rázta meg a levegőt. Halvány mosollyal csóváltam a fejem. Ezt nevezik nyerítésnek. Chh! Miért is nem titkoltam el inkább előttük, hogy lóbolond vagyok? Mindegy. Mostmár sokkal optimistábban kezeltem a helyzetet. Köszönhető ez az állandóan vicceket mesélő, mindig mosolygó, csillogó szemű új padtársamnak. | |
| Ramee (57283) 13.03.08 18:45:07 | ||
|
Dóri98:folytasd bizti jó lesz
Bogi2001:te is folytasd kíváncsi vagyok kövi részre And itt a második fejezetből egy kis részlet csak mert még nem tudtam teljesen befejezni a történetnek még mindig nincs címe pedig már illene valamit kitalálnom :S Lelki szemeim előtt láttam, ahogy a nap utolsó sugaraiban kirajzolódik édesapám enyhén görnyedt alakja és rám mosolyogva vezeti be az utolsó lovat a legelőről, de nem így történt. Az istálló ajtajából egy ló vágtázott ki maga után vonszolva kötelét. Riadtan ugrottam vissza a kocsiba és onnan figyeltem az eseményeket. Havard vakmerően állt a felbőszült állat elé és halk szavakat suttogva neki visszavezette helyére. A ló fehér farkát felborzolta a meleg nyári szellő és fekete fejét kecsesen magasra emelve követte a férfit. Miután biztonságos lett a terep újra kiszálltam és a kis köves úton elindultam a házunk fele, aminek csak fekete cserepes teteje látszott a sok száz évet megélt fenyőfák között. • Hova mész édesem… akarom mondani Alisa?-javította ki magát nevelőanyám. • Hát haza összeszedni a cuccaim- válaszoltam komor hangon és szemembe könnycseppek szöktek. • Már átköltöztetünk hozzánk –mosolygott rám bíztatóan és közelebb lépett hozzám, hogy átöleljen, de én tüntetőleg hátrébb léptem –a házba pedig beköltöztettük a munkásokat • Alisa?-halottam a hátam mögül egy öblös,öreg hangot és olyan hirtelen fordultam meg saját tengelyem körül ,hogy beleszédültem. Thomas a lovardavezető állt előttem teljes, méretnagyságú, mackós alakjában. Erős karjait felém nyújtotta és én, mint egy öt éves kislány ugrottam nyakába utat eresztve fájdalmamnak és a hatalmas űrnek. Ölelése erősebb volt ,mint amire emlékeztem és a hosszú idő óta most éreztem először ,hogy otthon vagyok.Hátam mögött Havard köszörülte meg a torkát. Finoman kibontakoztam az ölelésből és a jóságos férfi ráncos arcát fürkésztem. Szavak nélkül is megértettük egymást hisz kispelenkás korom óta ismert. • Alisa indulnunk kell,majd holnap is visszajöhetsz ,de hosszú út ár még ránk-ütött meg egy lágy hangnemet .Mielőtt visszafordultam volna nevelőszüleim fele még egy gyors puszit nyomtam Tom arcára, aki hátratűrt egy kósza ,barna hajszálat fülem mögé.Nagy sóhajtás közepett fordultam Suzie és családja felé. • Mehetünk-erőltettem magamra egy mosolyt.Tekintetem két méregzöld szempárral fonódott össze. Gazdája egy sötétbarna hajú,pimasz mosolyú srác volt . • Szia Ezor vagyok –nyújtott kezet . • Szia-válaszoltam sután és kezet fogtam vele A kocsiig vezető utat némán tettük meg és nagy erőfeszítésembe tellett ,de nem néztem hátra ,mert tudtam ,hogy ez a hely a múltam és most megyek a jövőmbe. A az új ház ahol lakni fogok több ,mint két órányi utazás után tárult a tekintetem elé. A hosszú úton elmerengtem rajta ,hogy eltelt két év és én hiába voltam kómába a korom elérte a 17-et . | |
| Bogi2001 (22306) 13.03.08 18:57:37 | ||
|
Ramee: Ez nagyon jó! Gyönyörűek a kifejezések és a melléknevekben sincs hiány. Őszinte elismerésem, és sosem ütöm meg ezt a szintet. Egy dolog azonban homályos(balladai homályXD): akkor most a főszereplő szülei meghaltak? Mert abból, hogy balesetük volt, még nem következik ez.
Összességében véve jelentős mennyiségű olyan könyvet adnak ki amiknél ez sokkal jobb. És, ha számít valamit, ez a legnagyobb dícséret tőlem. | |
| Ramee (57283) 13.03.08 19:05:33 | ||
|
Köszönöm szépen és igen sajna meghaltak ,de majd a halálukról részletes leírás is lesz a harmadik vagy negyedik fejezetben :) és még egyszer köszi a dicséretet | |
| Dóry98 (52330) 13.03.08 20:49:33 | ||
|
Sziasztok!
Bogi2001: Engem érdekel, folytasd! Ramee: Hú, egyre jobban várom a folytatást! Na, elhoztam a történetem 2. fejezetét, légyszi, komizzatok, hogy tegyem-e be a folytatást is!
2.fejezet - Ébredj, Emma, megjöttünk!- Ébresztett Anya az út végén. - Hol vagyunk?- Kérdeztem félálomban. - Megjöttünk az új házhoz!- És ekkor hirtelen, mint egy villámcsapás, belém hasított a felismerés, hogy nem az ágyamban aludtam, hanem az autóban szundítottam el. - Gyere, megmutatom a szobádat!- Miközben Anya kiszállt a kocsiból, egy haflingi lovat pillantottam meg, hátán egy velem egyidős lánnyal. Csak bámultam, nem bírtam levenni a szemem róluk. Ekkor váratlanul megszólított az ismeretlen lovas: - Sziasztok, Nóri vagyok. Bizonyára ti vagytok a ház új lakói! - Szia! Ugye nálatok van már a lányom, Emma meglepetése?- Anya ezt úgy kérdezte, mintha már régóta ismerné ezt a Nórit. - Igen, de most még nem tudtok érte jönni! - Jó, de én úgy gondoltam, hogy nálatok maradhatna, mert itt nincs helye!- Már nagyon bosszantott Anya titkolózása, és már nem bírtam tovább kérdezősködés nélkül, nagyon fúrta az oldalamat a kíváncsiság. - Anyu, mégis mi az ajándékom??? - Ő még nem is tudja?- Nézett döbbenten Nóri, és csak most vettem jobban szemügyre. A haja a válláig ért, és vörösben ragyogott a szeplőkkel teleszórt arca körül. A szeme pedig zölden izzott, ellenben velem, akinek szeme és haja színe egyaránt barna volt. - Nem, Emma még nem tudja. - Mondta higgadtan Anya- De most már elég ebből! Nóri, te indulj haza, mindjárt besötétedik! - De mi még bírjuk Bónusszal!- Mutatott Nóri kancája nyakára. - Nincs vita! Indulás!- Jelentette ki Anya ellentmondást nem tűrő hangon. Ezután elköszöntünk egymástól, és én meg Anya elindultunk a ház felé. - Gyere, megmutatom a szobádat! * Arra ébredtem, hogy a szobámat elárasztja napfény, mivel még nincsenek fenn az ablakokban a függönyök. Nagy nehezen kikászálódtam az ágyból, és amikor az ablakhoz vánszorogtam, megdöbbenve vettem észre, hogy a kertben egy istálló áll. Gyorsan leszaladtam Anyához, hogy megtudjam éltek-e valamikor lovak ezen a birtokon. Miután rákérdeztem, Anyu így válaszolt: - Igen, lakott itt egy Pöffeteg úr nevű öregember, és tartott pár lovat. - És úgy pucolta tovább a kezében tartott krumplit, mintha mi sem történt volna. De igen is történt! Hisz itt éltek LOVAK! Ez csodás! Gyorsan kiszaladtam az udvarra, mit sem törődve azzal, hogy még pizsamában vagyok. - Emma, gyere vissza! Mindjárt kész a pirítósod!- Kiáltott utánam Anya, de én meg sem hallottam. Mire odaértem az istállóhoz, teljesen kimerültem, hisz a kert óriási. Eléggé lehangolt, hogy közelebbről nézve nem is hasonlított istállóra ez az épület. Kicsi volt, jó esetben három ló fért csak el benne, és borzasztó állapotban volt. Először is, az ajtót alig tudtam kinyitni, úgy be volt ragadva; utána szinte lépni se lehetett a sok oda nem illő kacattól, és minduntalan beleakadt az ember feje egy-egy pók szőtte hálóba. A levegő nagyon dohos volt, gondoltam kinyitom azt a négy beragadt ablakot, és az ajtót is szélesre kitártam. Hirtelen eszembe jutott, hogy még nem is reggeliztem, és farkaséhes lettem. Berohantam a házba, ahol Anyu már várt rám egy adag reggelivel. - Nem gondolod, hogy ki kéne takarítani azt az istállót?- Kérdezte, miközben egy kenyeret kent meg. - Igen, de mégis mire használnánk?- Én valóban nem tudtam erre a kérdésre a választ. - Az legyen meglepetés! | |
| Ramee (57283) 13.03.08 20:58:02 | ||
|
Dóry folytaaaasd mert érdekel és örülök ,hogy kölcsönös az érdeklődés :) | |
(aktuális oldal: [ 214 ], összes oldal: 342, Hozzászólások: 5123)
[1] [2] [3] [4] [5] [6] ... [211] [212] [213] [214] [215] [216] [217] [218] ... [336] [337] [338] [339] [340] [341] [342]
