 |
Fórum - Alkotók Kuckója
Lovakkal kapcsolatos irományok (versek, novellák...)
| Lajura (15249) - 1. 11.10.20 21:27:15 | ||
|
 --És akkor ezennel megnyitom ezt a témát!--
 Négy évvel ezelőtt... Elsa Bloom vagyok. Ma 5 éves. Szemem holdvilága a kezdeteknél kihunyt. Nem látok semmit, de érzek, s hallok sok mást. - Boldog születésnapot Elsa! - ölelt körül Amy Fluost , és Bary Bloom, szerető szüleim. - Mondd csak, mit kívánnál kislányom? - kérdezte édesapám. “Látni... látni akarom a lovakat...“ vágtam volna rá... Ha... láthatnék. Lehuppantam a földre, és ezt szipogtam: - Érezni a kis pacik illatát... De ti úgysem visztek el a lovardába, ugye? ---Folyt. köv. csak mennem kell verset tanulni--- | |
| Csorsi (4093) 13.04.13 20:26:10 | ||
|
majrés: nagyon jó lett :)
itt a történetem folytatása, egészen a hatodik részig: http://uthopia.blog.neon.hu/ és a képekre kattintsatok rá ;) | |
| Csorsi (4093) 13.04.13 20:27:22 | ||
|
nem tudja megnyitni, úgyhogy csak írjátok be a címét :) | |
| Dóry98 (52330) 13.04.14 11:46:46 | ||
|
Csorsi: Jó, csak nekem néha fura, hogy olyan mintha csak felsorolnád az eseményeket. Több leírást bele,részletezd a főszereplő érzéseit és még ennél is jobb lesz! :) | |
| Dóry98 (52330) 13.04.14 14:21:09 | ||
|
Hali! Itt a 10. fejezet, kritiket kérnék rá! Az előző részeket megtalálod ITT!
Aznap az éjszakám nagyon zűrös volt. Képtelenség lett volna az, hogy úgy aludjak, mint a bunda. Ezt nem is cáfoltam meg, jóformán még be se feküdtem az ágyba, már föl is keltem. Kinéztem az ablakon, ami a kertre, és - mivel nincs kertszomszédunk – a mögöttünk lévő utcára ad kilátást. Az istállóra tévedt a tekintetem. Mivel gyönyörű, holdfényes éjszaka volt a telihold ezüsttel vonta be a tetejét. Ahogy a füvet, meg a fákat is. Káprázatos volt. Gondoltam kimegyek, hisz aludni úgy sem bírtam. Így hát leosontam a földszintre, és felvettem a papucsom. Amit az ablakból láttam, semmi sem volt ahhoz képest, ami a szemem elé tárult. A hold mellett a csillagok, mint ezernyi lámpás, úgy ontották magukból a fényt. - „Ilyenkor van a csillaghullás.”- Gondoltam, de ezzel nem is foglalkoztam többet, mert egyenesen az istálló felé vettem az irányt. Ezúttal az ajtó könnyedén nyílt ki. Bent a friss szalma illata csapta meg az orrom, mivel azt terveztük, hogy egy éjszakát itt fog tölteni Fanny, Bónusz és Ében. A sarokból pedig nem hiányozhatott Túrógombóc, aki szokásához híven a Cím nélküli könyvön aludt. - „Muszáj valami rendes alvóhelyet keresnem neki. Még valami baja esik.”- Gondolkodtam magamban. Olyan furcsa volt ez az egész. Nyár elején egyszerűen kiröhögtem volna azt, aki azt állítja, hogy van egy „jövőbe látó” könyve. De most! Még mindig alig tudtam elhinni, hogy Kedves ez a könyv miatt menekült meg, míg az autóban ülő nő pont miatta halt meg. Nagy gondolkozásomnak a leragadó szemem vetett véget. Reggel az istállóban ébredtem. Gyorsan beszaladtam a házba, hogy megnézzem az időt: fél tizenegy. Jó sokáig fent voltam az éjszaka! Észrevettem a pulton egy cetlit, és nagy kíváncsisággal el is olvastam. Ez állt benne: Emma! A szerkesztőségbe mentem, ne keress, valószínűleg estig bent kell maradnom! Menj el Nórihoz, mert üzent! Puszi: Anya Miután átfutottam a cetlit, már rohantam is öltözni. Megettem egy szendvicset, megtöltöttem Túrógombóc tálját, és már mentem is. Hamar odaértem, és ez a kép fogadott: Nóri idegesen járkált fel-alá, Laci Vezért vezette, Anna aggodalmasan markolászta a telefont. - Mi történt? – Kérdeztem köszönés helyett, de ez most senkinek sem tűnt fel. -Éppen Vezért akartam megetetni, de azt láttam, hogy a földön hempereg. - Ha lehet, Anna még idegesebben szorította a mobilt. – Már hívtam az állatorvost, de még nem ért ide. Odarohantam Nórihoz, és meg sem várta a kérdésemet, már mondta is: - Látod, Emma? Ez lett belőle! El lett a hülye könyvből! Most Vezér lehet, hogy meg fog halni! – Dühöngött. – Ezt nem bírom felfogni! Amióta csak az eszemet tudom, mindig csodáltam Vezért! Persze eleinte féltem tőle, de ez idővel átalakult tiszteletté. Most meg mindennek vége! – Ezután kitört Nóriból a zokogás. Nem sokra rá megjött az állatorvos is, és beadott a ménnek egy injekciót. Mielőtt elment figyelmeztetett, hogy a shire már nagyon öreg, szenteljünk neki különös figyelmet a következő napokban. Ekkor betoppant Ádám is. - Mi az? Miről maradtam le?- Kérdezte lihegve, mi pedig töviről-hegyire beszámoltunk neki mindenről. - Ez borzalmas! – Mondta- Most hogy van Vezér? - Hát, nem túl jól. Nézzük meg! – Indult el Nóri olyan lelkesen, mintha a fogát húznák. A nap hátralevő részét Vezér gondozásával töltöttük, de lovagolni is mentünk. Már alkonyodni kezdett, amikor Ádám hazaindult. Mikor elment, Nóri megszólalt: - De, Emma, te ugye itt maradsz éjszakára?- Kérdezte, mire én felhívtam Anyát, aki beleegyezett. Így hát bementünk Vezér bokszába, hogy ott töltsük az éjszakát. Hosszas csönd után Nóri szólalt meg először: - Mi lesz, ha igaz a könyv? Emma, én félek. Erre nem tudtam mit mondani, inkább hosszas hallgatásba merültem. Másnap nem kellett Vezérhez orvost hívni. Nórival edzettem, hogy addig se a beteg ló körül járjanak a gondolataink. Már kisebb akadályokat is tudtam ugratni Fannyval, mert a napi gyakorlás meghozta gyümölcsét. - Gyere, Emma lovagoljunk el hozzátok! – Vetette fel az ötletet Nóri. – Végül is csak egy apróka részen kell autóúton menni!- Ez igaz volt, mivel egy erdei ösvény vezetett el Nóriéktól a házunkig, így hát beleegyeztem. Gyönyörű volt az út odafele, hatalmas fák övezték a csapást. Viszonylag hamar hazaértünk, és miután lemostuk a lovakat, bevezettük őket az istállóba. - Olvassunk belőle?- Vette ki Nóri a Cím nélküli könyvet a szénából (Mit keresett ott?)- Vezérrel sem lett komoly baj… - Nem lett, de lehetett volna!- Vágtam vissza, de gyorsan hozzátettem: - De azért lehet, hogy igazad van. Így hát Nóri belelapozott a könyvbe: | |
| Dóry98 (52330) 13.04.14 14:24:18 | ||
|
-“kancánk sora rosszra fordul. Ő maga megbolondul, ezért elküldik a vágóhídra. Ez ellen gazdája bármit is tesz, nem tudja megakadályozni lova halálát.”- Nóri az utolsó szót lassan, és rémülten mondta ki. – Emma, Emma, jól vagy? – Kérdezte, mert én ledermedve ültem, és csak akkor futottam oda Fannyhoz, amikor felfogtam, hogy miről is van szó. Ezután semmit se láttam a könnyeimtől, de hallottam, hogy Nóri Ádámmal beszél telefonon. De én csak zokogtam Fannyt ölelgetve, amitől teljesen elázott a sörénye. Nemsokára megjött Ádám Ébennel. Ezután már Nórival közösen próbáltak vigasztalni. Amikor már levegőt is alig kaptam a sírástól, picit megnyugodtam és végighallgattam a barátaim érveit.
- Emma! Vezér sem halt meg, vagyis nem teljesült be a „jóslat”!- Nórinak igaza volt, de még mindig úgy szorítottam a lovam sörényét, hogy elfehéredtek az ujjaim. - Ez az egész ostobaság. Miért is küldenénk Fannyit vágóhídra?- Volt valami abban, amit Ádám mondott, de olyan messzinek tűnt az istálló, Nóri vitatkozása Ádámmal, a lovak halk fújtatása. Csak egyre tudtam gondolni: Nem veszíthetem el azt, ami számomra a legfontosabb! | |
| Csorsi (4093) 13.04.14 14:48:41 | ||
|
Dóry98: Igazad van, csak úgy nagyon hosszú lenne, így is még nagyon az elején vagyok, és ha részletesebben írnám akkor biztos hogy soha nem érnék a végére :D | |
| Sheni (69155) 13.04.17 14:51:37 | ||
|
Sziasztok!Új vagyok az írás terén de azért megpróbálok összehozni egy jó storyt!Remélem tetszik majd!Komikat kérek!
[size=15]Egy csodás páros [size=10]1.fejezet : Az utólsó menet Maryt az aznapi utolsó menetre készítették fel.A zsokéja már mellette állva várta hogy kimehessenek a pályára.Mikor az első ló és zsoké elindult ők is mentek velük, kint gyorsán felszálltak a zsokék és már be is álltak a kabinba.Mary utálta ezt a helyet ezért is szokott az elsők között rajtolni, most is így lett.3.-ként kezdett majd kicsit lelassult és leesett a 6. helyre.A zsokéja Adam egy jó nagyot rácsapott a farára, hogy menjen gyorsabban ami be is vállt.Mary száguldva lehagyta az 5. a 4. a 3. majd a második lovat is és így az 1. ló után iramodott, hogy őt is utol érje.Adam ráhagyta hisz ismerte a kancát.Egyszer kell neki jelezni, hogy elinduljon de utána békén lehet hagyni, mert megy magától is.Az utolsó körnél tartottak amikor Mary végre kezdte elérni az előtte lévő lovat.A cél vonal elött 200m-rel félre lépett!Az egész ló eldőlt az oldalára és vitte magával a mellette lévő lovat is.Az könnyedén felugrott és egyedül fejezte be a pályát.Mary nem tudott fel állni.Az egyik ló telibe kapta a lábát amibe most folyamatosan bele nyílalt a fájdalom.Ha Mary ember lett volna zokogott volna fájdalmában de mivel ló volt ezért csak fájdalmasan nyihogott!Adam visszakúszott hozza és megnézte a lábát.Úgy tűnt , hogy nagyon nagy baj van és hívta az orvosokat.Visszavitték az istállóba és ott a boxba.Kapott egy kötést a lábára de nem törődtek vele sokat. Másnap Az istálló és a verseny pálya igazgatója megállapította, hogy Mary többet nem fog lábra állni és vége a karierjének.4 győzelemmel 3 évesen rosszul állt a szénája.Úgy döntöttek, hogy mivel nem tudnak mást csinálni ezért mehet arra a helyre ami a lovak rémálma! VÁGÓHÍDRA!!! Nemsokára jön a folytatás! | |
| Sheni (69155) 13.04.17 14:52:27 | ||
|
Itt a kép bocsi
| |
| Sheni (69155) 13.04.17 14:52:51 | ||
|
nagyon nem akarja kiadni hogy tudom betenni? | |
| Sztike1998 (42150) 13.04.17 16:42:41 | ||
|
Mostanában nagyon nincs időm írni, és a helyzetet elnézve nem is igazán lesz nyárig. :( Természetesen köszönöm mindenkinek, aki olvasta, véleményezte a óz írásomat, folytatni fogom.
Azért gyakran benézek ide, így jöttem egy kis kritikával, kommenttel... :) Majrés: Hjajj... de szeretem ezt a fejezetet. :3 Egyébként természetesen nagyon jó. :) Dóry98: Néhány szóismétlés van benne, de ezen kívül nem látok más hibát. A leírásokon már most is látszik néhol, hogy van érzéked hozzá, sok gyakorlás után szuper történetek lehetnek még ebből. Sheni: Az első, ami feltűnt, hogy nagyon rövid. Ez maximum egy fejezet tizedének lenne elég. Tegyél bele jó sok leírást, mert mi nem tudjuk elképzelni azt, amit te. Nyugodtan dolgozz vele több időn keresztül is, nekem is 4-5 nap kell, mire megírok egy teljes fejezetet. Képet pedig így tudsz betenni (* nélkül): [img*]kép url címe[/*img] Éés, miután a honlapom kinyírtam, beteszem ide az első két fejezetet, hogy akit érdekel (van ilyen? :D), láthassa egybe. Bevezető: Emlékfoszlányok A földön feküdtem. Hosszú, fekete hajam csomókban összetapadt, barna szememet a kín könnyei áztatták. Bőröm verejtékes, helyenként véres volt az órák óta tartó vonaglástól. Még egyszer belém nyilallt az égető fájdalom. De ez már nem hasonlított az előző érzésekhez. Mintha azt mondta volna, mindjárt vége! Tarts ki, menni fog! Miért történik ez velem? Hol van anya? Miért nem segít? Még csak tizenhat éves vagyok, a világ túl sokat vár tőlem… A rohamként jött szenvedés elmúlt. Fáradtan emeltem fel a fejem, előttem egy tévé állt. A készülék bekapcsolódott, aztán vetítés indult, én pedig megfagyva meredtem a képernyőre. Az első képkockán magamat láttam, tizennégy évesen, tesicuccban, a dobogó első fokán. A másodikon az edzőm mellett bámultam egy papírt, majd a barátnőimmel a nyolcadikos évzárón mosolyogtam a kamerába. Az életem előttem pörgött, bulik, versenyek, emberek, ismerősök, rokonok. Rengeteg emlék, sérelem és öröm, esküvők, ünnepségek, temetések. Az utolsó fotón egy lovon ültem, mellettem két fiú. Az arcuk ismerős volt, pedig még sosem láttam őket. A vetítésnek vége lett. Mi történik velem? | |
| Sztike1998 (42150) 13.04.17 16:44:47 | ||
|
Király, a bor-tót nem adná be. ><
 1. fejezet: Az első napok A képsoroknak hirtelen lett vége, én pedig sokkolva feküdtem a padlón. Pár perc után tudtam csak erőt venni magamon, akkor is nehezemre esett feltápászkodni. A lábaim remegtek, bizonytalanul botorkáltam az ajtó felé, a kilincs megragadása is nehezemre esett. Olyan fáradtnak éreztem magam, hogy végül visszakullogtam a szoba franciaágyához, és ledőlve azonnal álomba merültem. Különös zaj ütötte meg a fülemet. Egy fehér szoba közepén álltam, körülöttem rengeteg alak szaladgált, furcsa üvegeket és tasakokat dobálva felém. Mindegyikben ugyanolyan, vérvörös folyadék lötyögött, az árnyak pedig minden hajítás után sátáni kacajban vagy vonyításban törtek ki. A félelem helyett azonban otthonosan kezdtem sétálgatni, miközben a tagok egyre inkább felismerhető alakot öltöttek. Némelyikük emberré alakult, sőt, azok között is gyönyörűvé, mások furcsa farkasformát vettek magukra, de tovább futottak. Egyikük hirtelen megtorpant előttem, majd finom formájú, puha kezével végigsimította arcom, és egy palackot nyújtott felém. Tiltakozás nélkül vettem ki a kezéből, aztán egész tartalmát kiittam. A lének ismerős, fémes íze volt, de nem kellemetlen. A férfire néztem, aki halványan bólintott, majd újabb flakont nyomott az ujjaim közé, és bátorítóan bólogatott. A folyamat rengetegszer ismétlődött meg, és én egyetlen egyszer sem akartam elmenni. Azonban hirtelen egy ló jelent meg a tömegben. Aranyló szőre azonnal kitűnt a feketék közül, és hozzám érve szinte azonnal elrángatott a fazontól. És én nem tiltakoztam… Kipihenten ébredtem fel, bár a torkom elviselhetetlenül égett. Nyöszörögve vánszorogtam le a fa lépcsőn, amely minden lépésemre nyikkant egyet. Szerettem ezt a feljárót, kiskoromban meg voltam győződve róla, hogy ha bárki ártó szándékkal akarna feljönni, nem tudna, mert azonnal meghallanánk a fokok keserves sikítását. A konyhába érve azonban rögtön felébredtem. Az asztalnál az álmomban látott személy ült. Most tisztán láttam az arcát, és tetszett a látvány. Szögletes, mégis lágy vonásai, kuszán álló, fekete haja emlékeztettek a Vámpírnaplók Damonjára, de sötét szemein kívül is különbözött tőle. Valóságos volt és a konyhánkban ült. Nekitámaszkodtam az ajtófélfának, és vártam, hogy megszólaljon. Egy darabig csak álldogáltam, majd egy aprót köhintettem, jelezve, hogy nem egyedül van, és nem otthon ücsörög. - Igen, látom, hogy sikeresen leértél. Mielőtt megkérdeznéd, a családod elment, és nem fog visszajönni, maguk helyett engem küldtek ide. Tudjuk, mi történt veled, próbálj meg elviselni, és amikor tükörbe nézel, ne ijedj meg nagyon. Egyébként Klaus vagyok - regélte el halál nyugalommal. Én persze rögtön a fürdőbe rohantam, aztán vissza, majd megint a mosdóba. Önmagam nézett vissza rám egy különös, és - be kellett vallanom - szebb formában. Eredetileg egyenes hajam valamivel hosszabb lett, kissé hullámos és sokkal rendezettebb. Az egyébként apróbb bőrhibáim is eltűntek, és összességében én voltam, de valahogy mégsem. Kifejezéstelen arccal ballagtam vissza Klaushoz, majd az asztal másik végébe ülve bámultam rá. - Te, Klaus… - kezdtem, de elakadtam. Annyi kérdést akartam feltenni, de végül egyetlen dolgot nyögtem ki - Mi történt velem? Mosolyogva rám nézett, de pár másodperc múlva már szerencsétlen arckifejezést vágott. - Fogalmam sincs - tárta szét a karját - Csak annyi biztos, hogy ha bármi hülyeséggel próbálkoznál, saját kezűleg fojtalak meg - nézett rám vigyorogva. De ha annyira akarod tudni - tápászkodott fel - gyere velem. Talán nálam találunk valami. Engedelmesen követtem, bár fogalmam sem volt, hova megyünk, és a gyilkolós részről sem faggattam. Megbíztam benne, pedig alig negyed órája ismertem. Az utat meglepően rövidnek éreztem, pedig több mint harminc kilométert kocsikáztunk. A megye egy elhagyatott részére érve folyamatosan lassított, míg végül a fekete terepjáró megállt egy régi, mégis gyönyörű ház előtt. A kis épület az erdő szélére épült, az évek során valószínűleg rengetegszer felújíthatták, sosem maradhatott üresen. Tégla falai, rendezett kertjei és piros cserepe otthonos érzést adott, rögtön megkedveltem, pedig még nem is jártam benn. Klaus egyszer sem szólalt meg, céltudatosan suhant végig a folyosó fa padlóján. Időt sem hagyott, így futtában néztem körül, a berendezés eszméletlenül tetszett. A falakon festmények, antik bútorok, modern kütyükkel feldobva. Klaus egyenesen egy könyvtárhoz hasonló szobába vezetett. - Itt van az elmúlt kétszáz év történelme. Mármint nem az, amit a suliban darálnak le minden nap, ez az izgalmasabbik fele - állt neki lelkesen a kutatásnak. Pillanatokon belül én is a polcsorhoz léptem. Kihúztam az első könyvet, ám a címe elolvasása után a kötet hangos puffanással ért földet. A vaskos borítón arany betűkkel csupán ennyi állt: „A vámpírok és a vérfarkasok ősi legendái”. | |
| Sztike1998 (42150) 13.04.17 16:45:49 | ||
|
2. fejezet: Álmok és legendák
Lefagyva ácsorogtam a hatalmas polc előtt, még mindig a feliratot bámultam. Klaus gyanakodva lépkedett felém, mire én félve ugrottam el előle. Ha nem is tudtam biztosan, mi ő, sejtettem, és ez éppen elég indokkal szolgált, hogy rettegjek tőle. Nem lehettem tisztában azzal, hogy a filmekből ismert maszlag igaz-e, vagy egyáltalán létezhet-e, de rajtam rögtön eluralkodott a pánik. Felkaptam a könyvet, abban reménykedve, hogy fegyverként majd használhatom. - Én nem az vagyok, akinek hiszel - suttogta, ám egy határozott intéssel elhallgattattam. Nem érdekelt az üres duma, minél messzebb akartam kerülni a fura háztól, a különös embertől és az összes dologtól, aminek a létezését még nem ismertem. Hatalmas lendülettel fordultam meg, majd kétségbeesve rohantam kifelé. Az ajtó hatalmas csattanással csukódott be mögöttem, én pedig - bár fogalmam sem volt, merre - futottam. Szerencsére az éves edzések megtették a hatásukat, másfél kilométer megtétele után vettem csak vissza a tempóból. Már sötétedni kezdett, körülöttem a táj félhomályba burkolózott. A fák ágaira kismadarak repültek, készülve az éjszakára, a baglyok pedig az alkonyt köszöntötték. Mindenki a maga módján készült a nap végére, csak én álltam hontalanul, egyedül a késő nyári szürkületben. Féltem. Rettegtem, mert Klaus bármikor rám találhatott, mert nem volt velem senki, és mert messze álldogáltam az otthonomtól. Illetve már családot sem tudhattam magam mögött, így hazám sem lehetett. Egyedül maradtam. Klaus bűnbánó arccal közeledett felém, háta mögött három másik néma alak követte. Mosolyogva léptem elé, hosszú csókkal köszöntve. Beletúrtam tökéletes fekete hajába, szemeimet le sem vettem gyönyörű arcvonásairól. Kezemet a nyaka köré fontam, majd halkan suttogtam a fülébe: - Sajnálom. Soha többé nem teszek ilyesmit. Szomorúan mosolyogva rám nézett, majd a kezében csillogó kést lejjebb engedte, karjával védelmezőn ölelte a derekam. Éreztem, hogy jobb keze kissé megemelkedik, mire bátorítóan bólintottam. A döfés iszonyatosan fájt, de csak pár másodpercig. Az utolsó kép, amit fel tudtam fogni, hogy a földre enged, és magamra hagy. Hirtelen riadtam fel. A kis fa, amelynek ágai alá este telepedtem, már átengedte a nap első sugarait. A távolban egy város körvonalai rajzolódtak ki, kissé közelebb az ismerős ház alakját láttam. Vonakodva kezdtem el feltápászkodni, de útközben a kezem valami vaskos, kemény tárgyba ütközött. Visszahuppantam a földre, majd az ölembe véve a nehéz könyvet kinyitottam az első oldalon. Találomra kezdtem lapozgatni, és akaratomon kívül merültem bele. A szöveg, a képek egyre inkább lekötöttek, a misztikus világ elém tárult, és bár nem gondoltam komolyan, azért szívesen bújtam a sorokat. Egy ősrégi, európai legenda különösen megfogott, rengetegszer rágtam át magam újra az oldalon. Bár a megfogalmazáson látszott, hogy maximum kétszáz éves lehet, mégis az egész annyira hihetően lett leírva, hogy nem tudtam elszakadni tőle. A vérfarkasok és a vámpírok a kezdetektől örök ellenségek. Csatájukba senki és semmi nem szól bele, harcaik véresek és kegyetlenek. Szövetséget még sosem kötöttek, legalább is a mondás ezt tartja. Ám semmi sem tarthat örökké. Egy nap majd eljön a béke, amelyet egy harmadik faj teremt meg egy négylábú segítségével. Az ismeretlen átlagos, mégis különleges, felismerhető alakként fog járkálni. Oly hihetetlen erő s tehetség kerül majd birtokába, amellyel bárkit leigázhat. Megteremti majd a nyugalmat, összeköttetést lesz e két misztikus lény között. Megjelenésétől minden vezető hatalom és pornép rettegni fog. A lázadót megsemmisíti, az alázatost felemeli. A farkasok között alfaként, a vámpírok között fejedelemként veszi át az uralmat. És a mítosz folytatódott tovább. Faltam a betűket, szavakat, valahogy beleképzeltem magam az egész rituáléba. Egész délelőtt a históriák között válogattam. Szinte mindet érdekesnek találtam, ám egy-kettő különösen megfogott. A nap már magasan járt az égen, amikor felkeltem az eddigi rejtekhelyemről. A távoli település felé indultam, ám pár méter után rájöttem, hogy a könyvet vinnem kell magammal. Gyorsan fordultam vissza, de abban a pillanatban meg is torpantam. Előttem Klaus állt. | |
| Sheni (69155) 13.04.17 20:00:44 | ||
|
Sztike:Bocsi hogy tövid de ez csak egy bevezető :D Majd hosszabbak lesznek! | |
| Sheni (69155) 13.04.17 20:26:57 | ||
|
II.fejezet: A megmentő Mandy már harmadik napja feküdt a bokszában amikor megjött a nagy lószállító, hogy elvigye.Vagy 30 ló bele volt már tömve.Mind nagyon rossz állapotban:Egyiknek a szemét kaparták ki másiknak egy egész húsdarab hiányzott a fejéből és volt egy aminek hiányzott az egyik füle.Mandy nem volt közéjük való.Telt alkata, csillogó almázott deres szőre, lecsutakolt szőre teljesen más volt mint azok a lovak.Egy egész részt elkülönítettek neki a ló szállító végében.Egy nagy ponyvára fektették és azzal vitték a teher aútó felé amikor Adam utánuk rohant. -Megveszem, ne merjék elvinni!-nyomott egy sárga borítékot Mr.Bucket kezébe.Az idős férfi nagyon meglepődött. -És hova vinnéd?Itt nem tűröm meg!!!-nevette el magát. -A barátom lovardájába.Felmondok.Nem leszek ilyen emberek zsokéja, akik csak úgy kidobnak egy lovat.Lehet kezelni is a lábát!-nézett mérgesen. -Rendben!Ahogy gondolod a tied.Még egy utánfutót is kapsz, hogy elvidd!-számolgatta a papír pénzt a borítékban.-Fiúk vigyétek abba a lovat!-mutatott egy fehér 2 állásos lószállítóra.Adam utánuk ment, figyelte, hogy biztos bisztonságosan teszik-e be a kancát.Mr.Bucket hangosan nevetve ment be az irodájába.A zsoké bezárta az utánfutó ajtaját és beszállt a kocsijába.Fél órát utaztak a farm felé.Bridgit már az istálló előtt állt és várta barátját.Adam nemsokára meg is érkezett.Gyorsan kiugrott a terepjáróból és hátrament a lóhoz.Bridgit is követte.Kinyitották a lejárót és hívtak 3 erős istálló fiút, hogy vigyék be az istálló egyik boxába.A felújított istálló elég modernen nézett ki.Volt benne minden ami kell egy lónak.Egy tágas boxhoz érve letették a lovat és kivették alóla a ponyvát.Mandy következő vendége egy állatorvos volt.Megnázte a lábát és bekente egy krémmel majd rátett egy réteg gézt. -Mára ennyi.Ha folyamatosan kezeljük meg fog gyógyulni...de kell neki egy ember aki mellette lesz addig is.Az, hogy nem tud fel állni az neki a világ vége. -Én itt maradhatok.Eddig is én foklalkoztam vele!Elég jól ismerem. -Rendben.Holnap jövök és megnézem, hogy haladunk. Fél óra múlva Demi 3 éve lovagol a Secret Pardon lovardában.Brigit édesanyja jó barátnője így kap egy kis kedvezményt.Szinte minden nap kint van a loviban és lovagol egy órát majd még foglalkozik a lóval és haza megy.Ma is így történt.Mikor ébben vissza vitte volna Bastet a boxába akkor látta meg a szomszédos boxban a fekvő Mandyt.Nem ismerte, de kinyitotta a box ajtót és legugolt hozzá.Megsimította az orrát majd végig nézett rajta. ,,Milyen izmos vagy.-gondolta magában-Talán versenyló voltál?És mi ez a kötés?-fogta meg a kanca jobb lábát.-Ohh, szegényke!‘‘ -Demi!Gyere indulunk!-kiálltott be Iza az istállóba.Iza Demi anyja. -Máris!-kiálltott vissza és becsukta a fa ajtót.-Majd holnap találkozunk.Szia! Fogta a cuccát és kiment az istállóból majd beszállt anyja mellé a kocsiba.Elhajtottak, Mandy pedig egyedül maradt a sötét istállóban. | |
| Sheni (69155) 13.04.17 20:27:18 | ||
|
A kép:
http://www.kephost.com/view3.php?filename=a1_2013_4_17_em5l9r0igc.png | |
(aktuális oldal: [ 236 ], összes oldal: 342, Hozzászólások: 5123)
[1] [2] [3] [4] [5] [6] ... [233] [234] [235] [236] [237] [238] [239] [240] ... [336] [337] [338] [339] [340] [341] [342]
