 |
Fórum - Alkotók Kuckója
Lovakkal kapcsolatos irományok (versek, novellák...)
| Lajura (15249) - 1. 11.10.20 21:27:15 | ||
|
 --És akkor ezennel megnyitom ezt a témát!--
 Négy évvel ezelőtt... Elsa Bloom vagyok. Ma 5 éves. Szemem holdvilága a kezdeteknél kihunyt. Nem látok semmit, de érzek, s hallok sok mást. - Boldog születésnapot Elsa! - ölelt körül Amy Fluost , és Bary Bloom, szerető szüleim. - Mondd csak, mit kívánnál kislányom? - kérdezte édesapám. “Látni... látni akarom a lovakat...“ vágtam volna rá... Ha... láthatnék. Lehuppantam a földre, és ezt szipogtam: - Érezni a kis pacik illatát... De ti úgysem visztek el a lovardába, ugye? ---Folyt. köv. csak mennem kell verset tanulni--- | |
| Pille101 (53471) 14.01.21 17:32:34 | ||
|
Dóry:Köszi a tanácsokat,és örülök hogy érdekel a történet.A méncsikó meg...majd meglátod | |
| Flémó (80958) 14.01.22 16:30:12 | ||
|
Egy lóimádó naplója
8. Fejezet Hihetetlen érzés minden alkalommal érezni egy ló közelségét, méghacsak kötélen át is. A futószár hosszúra nyúlt, miközben Cseszter szabályos köröket írt le a körkarámban. Először lépésben, majd ügetésben. A vágtához még nem voltamn elég tapasztalt, ezért az Attila csinálta vele. Megmutatta, hogyan állítsam meg, indítsam el, és bírjam gyorsabb, illetve lassabb jármódra a fekete csikót. - Addi ide! - mondta Attila egyszer. A kezébe helyeztem a futószárat, az oktató pedig cettintett, és ügetésre bírta Csesztert. A csikó engedelmeskedett neki. Majd kiadta a vezényszót: - Vágta! A csikó egyenletes, hintátó vágtába kezdett. Az orrlyukai kitágultak, de szügye egyenlően emelkedett. Fekete szőre csillámlott a késő délztáni napfényben. Hihetetlen élmény volt. Egyszer talán a hátáról is átélhetem ezt az élményt. Ó, de szép lenne! A fekete lassan visszaváltott ügetésre, majd lépésre. A hihetetlen vágtának vége szakadt. Cseszter bár egyenletesen lélegzett, leizzadt, szőrét fénytelen, vizes foltok borítoták. - Mára elég ennyi! - mondta Attila. - Nekem el kell intéznem valamit, megtennéd, hogy lejáratod? - kérdezte az oktató. - Végtéré a te lovad ! Büszke voltam. Most először mondta, hogy a fekte csikó az én lovam. Az én saját lovam... Az oktató hamarosan elment, és magára maradtam a már nem annyira fénylő szőrű csikóval. Első néhány körben a futószárat a kezemre tekertem, azzal vezettem a lovat. De ez veszélyes, mert ha esetleg megilye, akkor magával vonszolhat engem is. Lekapcsoltam róla a futószárat. A fekete csikó megállt, és csak nézett a szemembe. Tudtam, hogy elvileg a jól képzett lovakat lehet úgy vezetni, hogy megtámasztjuk a nyakát oldalról. Vajon Cseszter beleesik a jól képzett ló kategóriába? Mindenesetre megpróbáltam. Cseszter egy ideig állt, mint a faszent, aztán vonakodva nekiindult. Követett! Hirtelen olyan érzésem támadt, mintha figyelnének. Nem tudom hogyan, de az ember megérzi, ha valaki merőn néz. És határozottan olyan érzésem volt akkor, mintha valaki figyelne minket. Vajon a titokzatos Gelach úr? Vagy Attila? Vagy az egyik lovász? Vagy egy ló? Ki tudja... Azonban hamar elfelejtettem ezt az érzést. Megláttam, hogy tűnődés közben elvettem a kezem Cseszter nyakáról. De a ló még mindig követett, mint egy engedelmes pincsikutya. Először meglepődtem, aztán agyondicsértem a fekete csikót. Végül, már megszáradt a lovam szőre, és visszavezettem, majd kikötöttem a tető alá. Elmentem a tisztítócuccomért, amelyet - mint már mondtam - karácsonyra kaptam. Amikor vissza jöttem nagy meglepedés fogadott. Cseszter mellett ott állt Anikó. A nő kerekes székben ült, és az arca holtsápadt volt, de egyértelműen Anikó volt az. A kezét Cseszter homlokán nyugtatta, a ló pedig az ölébe hajtotta hatalmas fejét. - Szia! - emelte fel a fejét a nő. - Szia... - sikerült kipréselnem magamból meglepetésemben. - Már meggyógyultál? - tudakoltam. - Nem, szivem. Én már sohasem fogok meggyógyulni... - mosolygott szomorúan. - Mi bajod van? - kérdeztem aggódva. Igazi aggodalom volt, nem tettetett. - Rákos vagyok. Erre végigmértem. A rákos embereknek kihullik a hajuk. Anikónak azonban meg volt a haja, vagy nagyon jól utánozták a parókakészítő emberek. - Valószínüleg meg fogok halni... - modta Anikó szomorkás mosolyal az arcán. - Morris próbál meggyőzni az ellenkezőjéről. De én jobban érzem mint ő. - Szerintem is meggyógyulsz - próbáltam bizonygatni. - Fogadjunk, hogy nem - mondta, és szomorkásan nevetett. - Nade nem vitatkozni jöttem. Kérni szeretnék valamit. Szeretnék mégegyszer utljára lovagolni Cseszteren. Ő onnantól a te lovad lesz. Neked adtam. Már minden el van rendezve. - Persze, nyugontan - szóltam meghökkenve. Anikó imbolyopgva felállt a tolószékból.Féltem, hogy a nő nem tud felülni a lóra, de Cseszter lefeküdt neki. Bironyára érezt, hogy gazdája beteg. Bementek a kinti karámba, és vágtáztak. Cseszter olyan nagyoat ugrott, mintha repülne.Ankó fehér angyalnak látszott, Cseszter pedig hollófekete pegazusnak. Az utolsó vágta hamar véget ért. Anikó leszállt, és elbúcsúzott, majd a kerekesszékben elgurult. Beült Morris mellé a kint várakozó kocsiba, és elhajtottak. Soha többé nem láttam a kedves nőt. Szombatot reggel, lovaglás után Attila bejelentette: - Anikó meghalt... | |
| Flémó (80958) 14.01.22 16:31:16 | ||
|
Jó szomorú lett. Kommenteket!
| |
| Kaccsa (80516) 14.01.25 11:44:37 | ||
|
Egy blogtörténet amit írok!
http://lobolon.blogspot.hu/ Kérek kommenteket! | |
| Flémó (80958) 14.01.27 10:49:25 | ||
|
Kaccsa: az én gépem nem találja! | |
| Fanday99 (50302) 14.01.28 15:36:09 | ||
|
Közel egy éve nem hoztam ide semmit, úgyhogy úgy döntöttem, most beteszem ide a legújabb novellámat. Úgy tessék nézni, hogy 3 hónapja nem írtam semmit iskolai fogalmazásokon kívül, lovas történetet pedig közel egy éve nem írtam. A novellai tulajdonságokat úgy tartottam be hogy sehogy, mert így jött ki a történet tehát novellának se merem nevezni, a cím szedett-vedett mert nem volt semmi ötletem, a befejezés meg kész katasztrófa.
Nagy utazás Későn keltem azon a napon. A kemény, rozoga kórházi ágy vészjóslóan imbolygott már a legapróbb mozdulataim hatására is. Kinézve az ablakon láthattam a panellakások barna tetőit. Az ég gyönyörű kékben pompázott és madarak röpködése tette élettelivé a tájat. A nap hétágra sütött, egyszóval minden adott volt ahhoz, hogy a mai napom kellemes és vidám legyen. Levettem a kórlapot a polcomról, és mosolyogva olvastam le az adatokat. Mézes Ágnes, 15 éves, tüdőrákja miatt kemoterápiás kezelésen vesz részt. De ami a legfontosabb: a mai napon végre hazaengednek. Úgy tűnt, a kemoterápia hasznosnak bizonyult, mert jóval enyhébben éreztem azt a kellemetlen, kínzó nyomást a mellkasomon, ami már lassan három éve kísért engem a mindennapokban. Több okból is gyűlöltem a kezeléseket. A kemótól kihullott a hajam, ami az istenért nem akart visszanőni. Ugyan édesanyám győzködött arról, hogy nem szégyen, ha rosszul leszek egy kezelés hatására, én elég cikinek tartom. Ezek mind elviselhetőek lennének, de romló állapotom miatt már hónapok óta nem láttam Fanketti nevű lovamat. Rettenetesen kínzott a hiánya, és a tudat sem segített, hogy a távollétemben mások lovagolnak rajta. Azonban végre elég erős vagyok, és ezáltal ki tudok menni hozzá. Beletúrtam gesztenyebarna, rövid hajamba ami egy állat bundájához a hasonlított, meg bármire csak hajra nem, majd nyuszis papucsomba bújva, vidáman ugrándozva indultam el a mosdóba, hogy kicsit rendbe szedjem magam. Már a mosdó kilincsén volt a kezem, amikor ismerősen csengő, vidám és kicsit tréfás hang ütötte meg a fülem. -Kisasszony, min gondolkozik ennyire? Hiszen már észre sem veszi, hogy vendége van. A hang irányába fordultam és szorosan megöleltem az édesanyámat. -Mizuu, anyci?-ugráltam és cuppanós puszit nyomtam az arcára. A kérdésemre elkomorodott, mire az én vidámságom is azonnal alább hagyott -Baj van?-tettem fel a kérdést rosszat sejtve. Mi történhetett? Mikor, hogyan, merre meddig és kivel? -Néhány perce hívtak a lovardából-hangja semmi jót nem sejtetett, ösztönösen lesápadtam és feszülten vártam, hogy folytassa a mondókáját, de erre nem került sor.-Mi történt?-kérdeztem egyre növekvő gombóccal a torkomban, de csak rázta a fejét, ami viszont dühített.-Miért nem válaszolsz? Tudni akarom, mi történt a lovammal.-erősködtem kissé hisztérikusan, ami aztán kínkeserves köhögésbe csapott át. A mellkasomra tettem a kezem és próbáltam megnyugodni mert beláttam, hogy ha megfojtom magam azzal nem segítek senkinek. -Fanketti felbukott és rádőlt egy téglafal. Lehetséges, hogy eltört a lába, de a helyzet koránt sem olyan drasztikus mint amilyennek hangzik-mondta anyu nyugodt hangon de én remegni kezdtem, mint a nyárfalevél. -Elmehetek hozzá?-kérdeztem fakó hangon. Úgy éreztem magam, mintha részeg volnék, vagy legalábbis fejbedobtak volna egy téglával. -Ez magától értetődik, Ági Bólintottam majd lassan, mint aki éveket öregedett ez alatt a néhány perc alatt, beszédelegtem a szobámba. Bebújtam az ágyba, vacogva magamra húztam a takarót és csak könnyes szemmel bámultam magam elé. Anyu leült mellém és a hajamat kezdte simogatni, de nem figyeltem rá. Ezer meg ezer kérdés kavargott a fejemben. A fülem zúgott és folyamatosan kínzott a köhögés. Huszonöt, örökkévalóságnak tűnő perc múlva bejött egy orvos, elmondta, hogy kész a zárójelentésem és mehetek, majd ki is ment. Őrült tempóban, még magamat is meglepve öltöztem át pizsamából utcai ruhába és anyutól elvéve a kocsikulcsot lerohantam a lépcsőn. Mire megjött a lift amivel anyu akart lejönni, én már a kórház épületének zord sziluettjét bámultam. Sóhajtottam egyet és beszálltam a kocsiba. Addigra anyu is feltűnt a komor épület kapujában és elindult felém. Látszólag nyugodtan figyeltem, ahogy közeledik, de magamban hevesen biztattam, hogy siessen már, mert ebben a tempóban holnap délre sem ér ide. Amikor beült, elindította az autót -Amúgy, hatnak a kezelések?-próbált csevegni de könyörgő tekintetemet látva vette a lapot és csendben maradt. Térdeimen idegesen dobolva bámultam kifelé az ablakon. Néztem a tovasuhanó, feltehetően vidám tájat de nem fogtam fel szinte semmit abból amit láttam. Amikor begurultunk a lovarda udvarába, kiugrottam a még mozgó autóból és lélekszakadva rohantam a kancaistállóba, alig látva a könnyeimtől. Fanketti boxához érve benéztem hozzá és megremegett a szám széle. Az én gyönyörű, sötétpej holland melegvérű lovam véres, feldagadt első lábakkal, furcsa szögben álló nyakkal hevert a forgácsban és nehézkesen vette a levegőt. Máskor szép szőre most fénytelen volt és csapzott. | |
| Fanday99 (50302) 14.01.28 15:36:35 | ||
|
Benyitottam hozzá és folyamatosan beszélve neki, letérdeltem mellé. A hangomra kinyitotta a szemét és szenvedéssel teli tekintete megtelt szeretettel. Méltóságteljes állatomat borzalmas volt így látni és a gondolattól, hogy elveszíthetem, sírhatnékom támadt de csak erőtlen köhögésre futotta tőlem.
-Semmi baj pici pacim, semmi baj. Itt vagyok veled és ezt a problémát is meg fogjuk oldani-duruzsoltam a fülébe és gyengéden simogatni kezdtem. Teljesen kikapcsoltam, és jó ideig nem létezett számomra más csak a lovam és én. Nem tudom mennyi ideig nyugtatgathattam, de arra eszméltem fel hogy valaki türelmetlenül dörömböl a boksz ajtaján. Felnéztem és megláttam István bácsit, az állatorvost meg az anyukámat. Kurtán biccentettem egyet és a doki bejött. Komor arca volt és ettől ösztönösen remegni kezdtem. -Ági, Fankettinek mindkét mellső lába eltört. De nem csak ez a baj. A nyaka is súlyosabban megsérült és csodálkozom, hogy még mindig életben van-csóválta hitetlenkedve a fejét. -És mikor sérült meg?-motyogtam olyan halkan, hogy le kellett hozzám hajolnia. -Nagyjából két órája de megvártalak, hogy elmondjam mi a helyzet. Dühödten meredtem az orvosra -Mondja, maga normális?! Ha tudom, hogy ilyen állapotban van nem is akartam volna elbúcsúzni tőle, csak ne szenvedjen tovább. Maga meg még kínozza is? Maga orvos vagy állatkínzó?-oltottam le Pityu bát akit látszólag meglepett a dühkitörésem mert nem jött ki hang a torkán. Elfordultam, óvatosan átöleltem Fankettit és súgtam valamit a fülébe. Néhány perc elteltével visszanéztem a dokira -Altassa el-közöltem ridegen -Nagyon jó döntést hoztál… -Csak csinálja!-szakítottam félbe Bólintott és előkészítette az utolsó injekciót. Halkan nyugtatgattam a lovamat, bár semmi szükség nem volt rá. Amikor megkapta az injekciót, testén finom rángás futott végig. Rámnézett, így láthattam ahogy kialszik a szeméből a szelíd, meleg fény és teste elernyed. Nem tudtam sírni. Mindenem fájt, nehézkesen vettem a levegőt és alig jutott el hozzám, hogy a doki akit egyébként sosem bírtam túlzottan, pánikszerűen elhagyja az istállót. Aggodalmas arcú anyukám felé fordultam. -Itt maradhatok vele?-kérdeztem erőtlenül. Nem akartam mást, csak a lovamhoz bújni, elaludni és másnap arra ébredni, hogy bökdös és ez csak egy rossz álom volt. -Ilyen állapotban?-problémázott.-Haza tudsz egyáltalán jönni? -Persze. Jól vagyok, minden rendben lesz-mosolyodtam el és magamat is megleptem a határozottságommal. -Hát… akkor majd gyere-egyezett bele lassan majd elment. Szorosan hozzásimultam imádott lovam hűlő testéhez és lehunytam a szemem. Egy pillanatig minden eddiginél kínzóbban éreztem a tüdőrák okozta fájdalmat, majd megszűnt minden fájdalmam és valami különös béke vett erőt rajtam. Mgláttam a lovamat boldogan és egészségesen, ahogy üdvözlésül nyerít felém. -Fanketti…-suttogtam és rohanni kezdtem a nemes állat felé. Játékosan meghúzta a pólómat én pedig a kötőfékhez csatolt vezetőszárnál fogva átvezettem őt a túlvilág kapuján. Most már minden rendben van. Lovammal szembeszállunk minden akadállyal a Mennyország paradicsomában. Kommenteket és kritikákat szívesen fogadok. | |
| Flémó (80958) 14.01.28 18:12:56 | ||
|
Fanday99 : na, mostanában mindenki szomorú történeteket hoz. amúgy jó lett...
Én hozzamm a lóimádót? | |
| Kaccsa (80516) 14.01.29 15:29:47 | ||
|
Flémó:Majd megpróbálom mégegyszer! :) | |
| Dóry98 (52330) 14.01.30 18:01:51 | ||
|
Flémó: Nagyon jó! :) Tetszik az edzés leírása! Kicsit lehetett volna hosszabban írni a szomorú részeket, de szerintem így is nagyon szépre írtad meg. Még mindig sok az elírás, ebben a részben különösen sok és zavaró, ezeket javítsd!
Fanday: Nagyon tetszik! Szerintem egyáltalán nem lett rossz, nagyon megható. Hiányolom azt, hogy Fanketti mégis hogyan sebesült meg ilyen súlyosan, az nekem zavaros volt. Nagyon szomorú, nagyon megható lett. És nagyon jó. Kaccsa: Hozd a jó linket, mát kíváncsi vagyok! :D | |
| Sedi2001 (71526) 14.01.31 22:49:47 | ||
|
Uram isten milyen régen voltam itt!
Most nem kommentelek, hanem elkezdem berakni a 3. fejezetet. Felragyogtak az előtörő nap sugarai. A szép téli égbolt csodás színekben pompázott, cirruszfelhők és viharfelhő foszlányok úsztak át rajta. A legelő közepén egy sekély, tiszta tó volt. A zord teleken gyorsan be szokott fagyni - akárcsak ekkor. A sima jég felülete visszatükrözte a naplemente mesés, színes hangulatát. Remény és Legenda felért a domb tetejére, a tóhoz. A legelő kerítésén túl, nem messze, megpillantották az istállót. A pej kanca megkönnyebbült. Leírhatatlanul. Szeme ragyogott, örömében ágaskodott, nyerített, fekete sörénye lobogott a szélben. Alig merte elhinni, mennyi minden történt az éjszaka: a hóviharban elveszett egy nemes lólélek, akár egy nagy harcos a csatában. Az természet érdekes, de jól ismert körforgása újra felébredt: az elveszett lélek helyett jött egy új. “Meghal egy csillag és helyébe egy új születik. A mindenség az egyensúly tánca.“ Új nap, új remény. Befejezések és kezdetek. Kezdetek és befejezések. Csak álltak a domb tetején, szótlanul. Félúton az istállótól - és Daisy távozásának helyétől. Legenda mély, átható kék szemével a horizontot fürkészte. Anyja jégsírja felé fordította nemes fejét. Nyugtalanul hegyezte a fülét, toporzékolt. Remény pedig örömittasan, teljes sebességgel - már amilyen tempót el lehet várni egy idős lótól - legaloppozott a dombról. Egyre közelebb került a villanypásztorhoz. Legenda anyja sírja felé vette az irányt. Érezte, hogy valami nincs rendben. Odaért a fűzfához, ahol utoljára látta - de már holtan. A kis kanca orrát furcsa, fenyegető szag csapta meg. Anya testét pedig nem látta sehol! Majd folytatom a fejezetet, csak már késő van. Sedi | |
| MagyarHidegvérű (81500) 14.02.01 13:47:05 | ||
|
Sziasztok!
Látom mennyien használják ezt a Fórumot, gondoltam, én is megpróbálkozom valamilyen irománnyal. Előre figyelmeztetek mindenkit, hogy nem vagyok egy nagy író, ez lesz az első írásom. Ennek ellenére kritikákat vánék rá. Na itt van: 
Előszó Horseword egy hihetetlen hely, ahol a lelkileg és testileg bántalmazott lovakat meggyógyítják, majd a legtöbbjükből hobbilovat nevelnek. Horseworld-ot egy magabiztos nő, Mrs. Linnmayer vezette. Az istálló remekül működött. Már több mint harminc bántalmazott ló nyert új otthont a különleges istállóban. A helyiek bíztak az ott élők szakértelmében, ezért mindig őket hívták a rossz állapotban lévő állatokhoz. Azonban a dolgok hirtelen rosszra fordultak. Mrs Linnmayer egy lovasbalesetben életét vesztette. Az irányítás a nő lányára Teresara, és annak nagymamájára hárult. Az ügyfelek elpártoltak tőlük. A lovak nagy részét kénytelenek voltak eladni. Csupán egyetlen ló maradt Horseworld-ben, az öreg és vak shetland póni, Surlox. Teresa és barátai kétségbeesetten próbálják megmenteni a farmot a teljes csődtől. Azonban ez bonyolultabb, mint gondolják. Ez az előszó. Ha tetszik, írom tovább. | |
| egér2002 (47840) 14.02.01 14:06:36 | ||
|
Nem ide tartozik de ki tudna ajánlani egy jó online animáció készítőt??? | |
| Black-Beauty (83966) 14.02.01 15:46:49 | ||
|
Mikor még Amy Evans vezette, a gazdaság virágzott. Egymás után nyerték lovaik a versenyeket, egyre több csikó született méneiktől. Ám egyszer mindennek vége lett... Amy egy autóbaleset következtében meghalt. Lánya, Lisa Turner vette át a gazdaságot apjával, Robert Turner-rel és húgával, Emily Turner-rel együtt. Ha a szörnyű baleset nem lenne elég, egy elvetemült lógyilkos is tizedeli a környező méneseket. Vajon mit hoz még a jövő? | |
| bataviki00 (78757) 14.02.01 17:18:01 | ||
|
@MagyarHidegvérű: egész jó, de szerintem hasonlít a heartlandre... (pl. az anya meghal, a tini lánynak kell átvenni a dolgokat+egy nagyszülőnek) | |
(aktuális oldal: [ 279 ], összes oldal: 342, Hozzászólások: 5123)
[1] [2] [3] [4] [5] [6] ... [276] [277] [278] [279] [280] [281] [282] [283] ... [336] [337] [338] [339] [340] [341] [342]
