Hokalovi - Fórum

Fórum - Alkotók Kuckója

» Vissza a témákhoz! « Hozzászólások: 5123

Lovakkal kapcsolatos irományok (versek, novellák...)

Lajura (15249) - 1. 11.10.20 21:27:15

--És akkor ezennel megnyitom ezt a témát!--

Négy évvel ezelőtt...

Elsa Bloom vagyok. Ma 5 éves. Szemem holdvilága a kezdeteknél kihunyt. Nem látok semmit, de érzek, s hallok sok mást.
- Boldog születésnapot Elsa! - ölelt körül Amy Fluost , és Bary Bloom, szerető szüleim.
- Mondd csak, mit kívánnál kislányom? - kérdezte édesapám.
“Látni... látni akarom a lovakat...“ vágtam volna rá... Ha... láthatnék. Lehuppantam a földre, és ezt szipogtam: - Érezni a kis pacik illatát... De ti úgysem visztek el a lovardába, ugye?

---Folyt. köv. csak mennem kell verset tanulni---

Dicsőség-Útja (84917) 14.05.08 15:29:41

Hoztam egy új történetet. Reméle elnyeri tetszéseteket.

Dicsőség-Útja (84917) 14.05.08 15:34:28

Sötét fény

Előszó

A nevem Lupheiitha. Az otthonom Kvarotas az Elveszett Birodalom. Ez a hely a lovak világa, ahol évezredeken keresztül béke, és harmónia uralkodott. Békében élt együtt, mindkét nép, a Fény Őrzői és a Sötétség Lovagjai. Azonban az Őrzők hamarosan meggyűlölték a sötétség képviselőit, és elfogták őket. Néhányakat kényszerítettek, hogy legyenek a Fény tisztelői. A többieket a lehető legsúlyosabb büntetéssel sújtották, megölték őket. Mindössze a Sötétség Kancakirálynőjét, a gonoszság és a rettenet megtestesítőjét hagyták életben. Őt bezárták egy titkos helyre, amelyről csak a Hét legfőbb Őrző tudja, hol van, vagy, hogy egyáltalán létezik - e. A Királynőt elvileg hat mágia védi, és láncra verve sínylődik az örökkévalóságig. A legenda szerint büntetésének csak akkor lehet véget vetni, ha akad egy ló, amely teljes erővel hisz majd a Sötétség erejében. De ilyen sohasem lesz majd. Tehát a Kancakirálynő a végtelenségi lesz fogoly. Azonban hamarosan elhagytak minket a Vezérek is. A vezérek nyolcan voltak. A Szél, a Víz a Fa a Föld a Levegő a Fém a Tűz és a Varázslat vezére. Elmentek, mert szerintük a Sötétség ugyanúgy része a természet körforgásának, mint a Fény. Soha többet nem tértek vissza. A helyüket a Hét legfőbb Őrző vette át.

Dicsőség-Útja (84917) 14.05.08 15:34:57

Na milyen,

zsófics (75588) 14.05.08 16:34:57

Nagyon jó, Dicső! Kicsit hasonlít -Anna- történetére, a Kristályra, de azért jó! folytasd!

Dicsőség-Útja (84917) 14.05.09 12:41:23

Azt nem olvastam, de valószínűleg különbözni fog tőle.

Dicsőség-Útja (84917) 14.05.09 12:51:23

Még várok kritikát!

-Anna- (56551) 14.05.10 16:30:54

Dicsőség-Útja: Érdekesnek hangzik, én olvasnám.

Tündi825 (79051) 14.05.10 18:43:28

Dicső: nagyon jónak tűnik, hozd az első részt!!!:))

zsófics (75588) 14.05.10 19:24:30

Már majdnem kész a Rachel és a megvadult ló 8.fejezete!

zsófics (75588) 14.05.10 19:24:38

Már majdnem kész a Rachel és a megvadult ló 8.fejezete!

zsófics (75588) 14.05.10 20:16:46

Huhh... Kész van! Komikat, kritikákat kérek!!!

8. fejezet

A következő napon szintén borús napre ébredtem. Felültem az ágyban, mire Stormi átdugta a fejét a box válaszfalán.
- Jó reggelt, nagyfiú! – köszöntöttem. Stormi válaszképpen beletúrt a hajamba.
Ekkor nyílt az istállóajtó, és anya lépett be, kék köntösben, papucsban és felcsatolt hajjal.
- Jó reggelt! – köszönt. – Hogy aludtál?
- Szia, anya! Jól aludtam. Mi a reggeli?
- Juharszirupos palacsinta és karamellás tej.
- Nyami! – vetettem rá magam a palacsintákra.
- Rendben, Rach, bemegyek. Majd később még rátok nézek.
- Oké, szia! – mondtam két harapás között.
Miután elpusztítottam a palacsintákat és megittam a tejet, kimértem Stormi reggelijét. Amíg evett, bekentem az oldalát a krémmel. Méltatlankodva hátrafordult. Biztosan nem tetszett neki, hogy az oldalát piszkálom.
- Nyugi, mindjárt kész! – mondtam. Stormi válaszképpen szemrehányóan felhorkantott, mintha azt mondta volna, hogy igyekezz. Elnevettem magam.
Miután végeztem, úgy döntöttem, hogy elkezdem Stormit emlékeztetni a szerszámokra. A kantározást terveztem mára. Kihoztam a nyergesből Beauty régi kantárját és elkezdtem tisztogatni. Stormi figyelmesen nézett engem. Rég nem volt használva, ezért egy óráig sikáltam. Miután végeztem, levettem a kötőféket az én kis szürkém fejéről. De mit beszélek összevissza? Storm Clouds nem az enyém és sajnos nem is lesz. Miért kell mindig elromlania a hangulatomat? Mindegy, most nem foglalkozok ezzel! Határoztam el. Odatartottam Stormi elé a kantárt, mire ő megszaglászta. Óvatosan felcsúsztattam rá. Egy darabig tétovázott, de aztán bevette a zablát. Juhééééé!!!!!!! Sikeeerüüüült!!!!!! Nem hiszem eeel!!!! Megtettünk még egy lépést azon az úton, amin végigmegyünk Stormi iskolalóvá válása érdekében!!!!
Két hét elteltével Stormi teljesen meggyógyult. Tegnap voltunk varratszedésen és az orvos azt mondta, hogy már nem kell kenegetni az oldalát. Úgy határoztam, hogy ma el fogom kezdeni futószáron futtatni. Az időjárással is szerencsénk volt. Hűs, nyári szellő lengedezett és hétágra sütött a nap. Kihoztam a nyergesből a futószárat és beléptem Stormi állásába és kivezettem a legelőre. Mikor kiértünk a rétre, rácsatoltam a futószárat a kötőfékre. Kiküldtem körre és léptettem. Három kör után jelt adtam az ügetésre, mire engedelmesen jármódot váltott. Lendületesen ügetett, amíg jelt nem adtam a vágtára. Úgy mozgott, mint egy álom, kecsesen és gyorsan. Nem tudtam ellenállni a kísértésnek: engedtem a futószáron. Nyaktörő sebességgel galoppozott. Csak egy elmosódott szürke folt látszott belőle. Gyönyörű látvány volt! Néhány perc múlva láttam, hogy fárad, mire lelassítottam. Először lassú vágtára, ügetésre és végül lépésre váltott, majd megállítottam és odahívtam magamhoz. Megpaskoltam és feltekertem a futószárat. Megfordultam. Apa és anya állt a kerítésnél. Tapsoltak és mosolyogtak.
- Büszkék vagyunk rád, Rach! – kiáltották.
Elmosolyodtam és Storm fülébe duruzsoltam.
- Ügyes vagy, jó fiú! Szeretlek! – megpusziltam az orrát.
Kimentünk a kapun és bevittem Stormit az istállóba, ahol egy nyári takarót terítettem rá és futószár helyett vezetőszárat kapcsoltam a kötőfékére. Tíz percig sétáltattam, hogy lehűljön, aztán felhívtam Kirstie-t, hogy elújságoljam a hírt. Ugyanúgy belelkesedett, mint én és azt mondta, hogy átjön délután és itt is alszik, ha nem baj.
- Dehogy baj! – nevettem el magam. – Szia, megyek enni! Majd várlak!
- Szia! – rakta le a kagylót Kirstie.
Egy óra múlva Kirstie átjött. Kimentünk az istállóba és elkezdtük csutakolni Stormit. Megmutattam neki egy futószárazást. El volt ámulva!
- Úristen, Rachel, egy hónapja sincs nálad és mikor idehoztuk depressziós volt! Ekkora haladást elérni nem semmi! – lelkendezett.
- Na, te is segítettél! – mondtam neki mosolyogva.
Bevittük Stormit és bementünk vacsorázni. Bekaptunk egy-egy szendvicset és egy jégkrémet. Kivittünk egy matracot, chipset, egy üveg üdítőt, néhány könyvet meg poharakat az istállóba.
- Jó éjszakát! – kiáltottam be a nappaliba Kirstie-vel.
Lezuhanyoztunk és hálóinget vettünk fel, aztán kicuccoltunk az istállóba. Mikor elrendezkedtünk, elkezdtünk dumcsizni. Éjfélig beszélgettünk, aztán úgy döntöttünk, hogy alszunk egyet.
- Szép álmokat! – mondtam Kirstie-nek.
- Neked is! – ásított.

Eddig ez a leghosszabb, azt hiszem!

Dicsőség-Útja (84917) 14.05.12 16:24:26

[http://cms.sotet-feny-blog.webnode.hu/home/=link]Első fejezet[/http://cms.sotet-feny-blog.webnode.hu/home/]

Remélem beillesztette. Kérek rá véleményt! IDE, vagy oda a vendégkönyvbe.

Dicsőség-Útja (84917) 14.05.12 16:24:41

Persze nem rakta be.

Dicsőség-Útja (84917) 14.05.12 16:27:14

Sötét fény

Első fejezet

A barlang szája úgy meredt rám, mint ezernyi hosszú tüske, amely kész arra, hogy ártatlan kancacsikókat kebelezzen be. Azonban a barlang belselye hívogatóan fénylett kékes fénnyel. Biztosan ez lehetett a Fény barlangja. Mi más? A kanyargós, kék kőoszlopokat könnyűszerrel átléptem, és bár félelmetesek voltak, mégsem féltem. Miért is féltem volna egy barlangtól? Csak azért mert nincs olyan világos? Szándékosa nem használom a sötét szót. Ugyanis az Elveszett Birodalomban nem létezett a sötétség. Mióta A Kancakirálynőt elfogták, és hívőit lemészárolták a Fény minden apró zugot betöltött a birodalomban. Kivéve egyetlen helyet. Ahová a rettenetes Királynőt bezárták. Azt modják, hogy aki bekerül abba a sötétségbe, az nem talál ki belőle máshova, csak a Királynő börtönébe. Egyesek szerint a fogolynak maradt annyi erelye, hogy a saját börtönében elpusztítson másokat. És a legenda szerint mágius látása kiterjed az egész Birodalom határai között. Mindent lát, mindent hall, mindent tud, ami velünk történik. Talán azt is látta mit csináltam akkor éppen. Beleborzongtam még a gondolatába is. A falat mindenféle ősi irkafirka borította. Az Őrzők el tudják olvasni ezt a nyelvet. De én nem. Mert még nem vagyok Őrző. De hamarosan az leszek. Már csak két próba van hátra, és Őrző leszek. Akkor én is szolglhatom a Fényt, mint minden jó lakó a Birodalom határain belül. A lépéseim viszhangoztak, a barlang plafonjáról vízcseppek csorogtak, és koppantak a padlóján. Mint egy koncert! Egyáltalán nem volt félelmetes. Mellettem ezer meg ezer kékes fényű szentjánosbogár suhant el, nagyon sietős volt a dolguk. De nekem nem. Csupán meg kell szereznem egy serleget. Amely valahol a barlng közepén van elrejtve. Ha megtalálom, teljesítettem a negyedik próbát. Eyre beljebb hatoltam a barang beljesében, és egyre csalódottabb voltam. Sehol egy serleg. Ha ez így megy tovább, még eltévedek! A Fény is egyre fogyott. Persze tudtam, hogy nem tűnhet el teljesen, hiszen a Fény barlangjában jártam. Patámmal tapogattam az átláthatatlan fénytelenségben. Már teljesen elfogyott körülöttem a Fény, csak az alagút végén vélem látni egy halvány fénysugarat. Valami rossz fog történni! Ez a gondolat suhant át az agyamon, ár mindössze egy pillanatig tartott. A szívembe mégis valami ismeretlen érzés költözött: a Félelem. Nyilván gondoljátok, hogy a Félelem mindennapos, még itt a lovak földjén is, hiszen féli mindenki szokott, de itt máshogyan van. Mégis mitől kellene tartanunk? A Kancakirálynő elfogva, a szolgái elpusztítva. Senki sem fenyeget minket. Azonban, ahogyan lépkedtem ott a majdnemsötétségben, ez az új érzés átjárta az egész lényemet. Meg kellett állnom. Már fontolgattam, hogy visszafordulok, de tudtam, hogy akkor sohasem lenne belőlem Őrző. Mindenki kigúnyolna, és megvetnének. Akkor inkább a Félelem. Sóhajtottam és elindultam a pislákoló Fény irányába. Azonban, ahogy elindultam, mintha a Fényesség is megindult volna. Vágtatva rohantam, hogy utolérjem a Fényt. Persze semmit nem láttam, ezért jól orra estem. Lehorzsolódott a lábam, és a fejemet bevertem egy földből kiálló csepkőbe. A Fény megállt. Olyan volt, mintha várna rám. Ismét megindultam, de haladt előre az üldözöttem is. Ez azért már mégiscsak isznóság volt! ég a végén beleesek valami feneketlen hasadékba, vagy ki tudja mibe! A Fény mit sem törődve borongós gondolataimmal, ment tovább előre, fáradhatatlanul. Baktattam utána. Lépéseim viszhangoztak a folyosón. Aztán hirtelen egy ajtó előtt találtam maam. Rettegve bámultam az ősi írásra. Persze a jeleket továbbra sem értetem meg. De a szimbólumok alatt összetéveszthetetlen rajz volt látható. Egy lócsontváz, amelet sötétség vesz körbe. Ez csak egyetlen dolgot jelenthetett. Ott álltam a rég bebörtönzött Kancakirálynő sírboltaja előtt. Ő pedig ott vár rám bent, érzi a Félelmemet, látja a rettegésemet, és nem enged el élve. Felnyílt az ajtó. Odabenn sötét volt, ahogyan benéztem. Semmi mozgást nem láttam. Én ugyan be nem megyek! Ez volt az elmélet. A Sors azonban mást akart. Hátam mögött egy másik ajtó záródott le, amely egyre közeledett felém, és a végén betolt a sötét terembe. A lócsonvázas kapu lezárult mögöttem. Csapdában voltam. Egy csapdápan a világegyetem leggonoszabb teremtményével, a Kancakirálynővel. Világosság gyúlt a barlangban. Nem volt széles terem. Undorodva néztem a halomnyi csontra, ami a fal mellett hever. A falon rajzok ábrázolták a Királynő és népe elfogását, majd bebörtönzését. Körben a tremben fekete kristályok ágaskodtak, amelyekben láttam a tükörképemet, ugyanakkor a Sötétség híveinek halálhangjait hallottam benne, ami rémes volt. De a legszörnyűbb dolgot a terem sarkában láttam.

Dicsőség-Útja (84917) 14.05.12 16:28:15

Sovány sötétszürke ló állt a sarokban. Fején két kosszarv meredt előre. Vállából lyukacsos szárnyak meredeztek előre. A szeme fehér volt, és üveges, az ábrázata elkínzott, és megviselt. A lábai kecskepatában végződtek. Sörénye és farka tépett volt, és porlepte. Szárnyait megkötözték, a lábait láncokkal a fekete kristályokhoz rögzítették. Nyakát súlyos ólomgolyó húzta a testével egy magasságba. Reszkettem, bár a látvány nem hasonlított az általam elképzelt borzalmas kinézetre. Ez lett volna a rettenetes Királynő, aki a Félelem megtestesítője? Rám emelte meggyötört tekintetét, és suttogó hangon így szólt:
- Gondolom nem nyújtok túlságosan szép látványt... - a mondat befejezését alig lehetett hallani, mert a ló köhögni kezdett. - Pedig hajdanán én is pampás kanca volta, senki nem vetett meg.
- De gonosz vagy! - csúszott ki a számon. - Nem szabadna velem beszélned. Meg kéne ölnöd!
A Királynő erőtlenül nevetett, amely megint köhögésbe fulladt.
- Soha nem bántottam senkit Lupheiitha. A sötétség mindig békés volt a Fénnyel szemben. Patánkhoz sohasem tapadt vér.
- Ez nem igaz! - horkantam fel. - Itt a bizonyíték! - mutattam körbe a csontokra. A Királynő gyengén csóválta a fejét.
- Nem, kedvesem. Ez itt a társaim csontja, akik nem adták fel hitüket, és ezért igazságtalanul haltak meg. A sötétség sohasem bántott senkit. Soha nem voltunk harcos nép. A Fény Őrzői viszont nem akartak osztozni velem az uralmon. Elfogtak, és megöltek minket, kivéve engem. Engem életben hagytak, szenvedni. Évszázadok óta te vagy az első látogatóm. A Szenátor jött el hozzám néha, a fő Őrző, aki csak gúnyolodni jött, és feleleveníteni a rosszat. Egy ideje azonban ő sem jött. Bár meghaltam volna a töbiekkel. - lehelte a kanca, és fehér szeméből fekete könny hullott a barlang padlójára. Remegni kezdtem. Létezik, hogy ez az öreg ló igazat beszél, és nekem hazudtak egész életemben az Őrzők. Forogni kezdett velem a világ.
- Bárcsak meghaltam volna a többiekkel együtt! - sóhajtotta újra a Királynő.
- De hiszen élsz. Ez nem jó? - értetlenkedtem. A Kancakirálnő ismét kétkedve csóválta a fejét..Felemelte a tekintetét, és hideg szeméve rám nézett.
- Vannak rosszabb dolgok a halálnál, kiscsikó. Ez itt, az örökké tartó rabság, és magány, például rosszabb. Elég érteltenül nézhettem rá, mert hozzátette: - Majd megérted egyszer. De most hagyj magamra kérlek, mert pihennem kell. Kifelé baj nélkül kijutsz, semmilyen akadály nem áll majd utadba...
Csak ekkor vettem észre, hogy tulajdonképpen már nem is félek a Kancakirálynőtől.

(aktuális oldal: [ 295 ], összes oldal: 342, Hozzászólások: 5123)

[1] [2] [3] [4] [5] [6] ... [292] [293] [294] [295] [296] [297] [298] [299] ... [336] [337] [338] [339] [340] [341] [342]