 |
Fórum - Alkotók Kuckója
Lovakkal kapcsolatos irományok (versek, novellák...)
| Lajura (15249) - 1. 11.10.20 21:27:15 | ||
|
 --És akkor ezennel megnyitom ezt a témát!--
 Négy évvel ezelőtt... Elsa Bloom vagyok. Ma 5 éves. Szemem holdvilága a kezdeteknél kihunyt. Nem látok semmit, de érzek, s hallok sok mást. - Boldog születésnapot Elsa! - ölelt körül Amy Fluost , és Bary Bloom, szerető szüleim. - Mondd csak, mit kívánnál kislányom? - kérdezte édesapám. “Látni... látni akarom a lovakat...“ vágtam volna rá... Ha... láthatnék. Lehuppantam a földre, és ezt szipogtam: - Érezni a kis pacik illatát... De ti úgysem visztek el a lovardába, ugye? ---Folyt. köv. csak mennem kell verset tanulni--- | |
| Vivien10 (56101) 13.04.01 18:53:45 | ||
|
Nah,akkor itt a kövi fejezet:(az 1.fejezet a 226.oldalon)
II.fejezet-Élet Penny nélkül Másnap könnyes szemmel ébredtem fel.Egyből eszembe jutott hogy miért.Összeszorítottam két barna szemem,hogy el ne bőgjem megint magam.De ez sajnos nem jött be.Sírni kezdtem.Úgy záporoztak szememből a könnyek,hogy azt hittem,mindjárt olyan tenger lesz belőlük,hogy belefulladok.Hirtelen megcsillant bennem a remény szikrája.Talán csak álmodtam az egészet,és Penny most is örömteli nyihogással köszönt majd,ha kimegyek hozzá.Megvan!Biztosan ez történt.Gyorsan felöltöztem,és rohantam le a lépcsőn,amikor megbotlottam,és olyan sebességgel gurultam le a lépcsőn,mint mikor egy versenyló galoppozik a pályán.Elájultam. Másnap a kórházban ébredtem.Nem emlékeztem semmire.Végre megpillantottam anyut. -Mi történt?-kérdeztem nagyon rekedt,alig érthető hangon. -Legurultál a lépcsőn,és megsérült a fejed.Amnéziád is van,azért nem emlékszel semmire. -És mikor mehetek haza Penny-hez?-kérdeztem aggódva. -Az orvos azt mondta,hamarosan hazajöhetsz.-felelte anya,de láttam rajta,hogy valami nyomja a lelkét.Végül hozzátette: -Kicsim,most pihenned kell.Nemsokára bejön hozzád apu is,de addig aludj egyet. -Jó,de ugye valaki gondoskodik Penny-ről?-kérdeztem,miközben a kórterem zöld falait vizsgálgattam. -Hát persze,de most már aludj!-kérlelt anyu.Elaludtam. Komikat és kritikákat kérek! | |
| Vivien10 (56101) 13.04.01 21:04:29 | ||
|
III.fejezet-Életveszély Arra ébredtem,hogy borzasztóan sajog a fejem.Gondoltam,leszaladok a konyhába egy fájdalomcsillapítóért.Már éppen indulni készültem,mikor belépett az orvos. -Hová,hová,kishölgy?-kérdezte. -Ki maga?Semmit nem látok!Segítség!-kiabáltam egyre hangosabban. -Nyugodj meg minden rendben.De meg kell vizsgálnom a szemedet. ... -Jézusom!-kiáltott fel-Te megvakultál!-majd kirohant.Először azt hittem,hogy csak viccel.De kiderült,hogy komolyan beszélt.A szüleim aggódva rohantak be a kórterembe. -Rebeca,ezt ezt nem hiszem el!-zihálta idegesen anyu.-Te,te tényleg...megvakultál?-majd elsírta magát. -Igen-bömböltem,és sírni kezdtem.Álomba sírtam magam. Pár héttel később a fejem teljesen rendbe jött így haza mehettem.Mikor hazaértünk, azonnal látni akartam Penny-t.Anyu erre azt felelte: -Rendben,de Penny-t átszállítottuk a nagymamádék farmjára,hogy gondoskodhassanak róla. -Akkor menjünk oda!-ordítottam már-már diadalittasan.Így hát elmentünk a nagyiék farmjára.Bevezettek az istállóba,és pej lóhoz,aki kb ugyanakkora volt mint Penny,és azt “hazudták“: -Itt van Penny,öleld meg bátran!-biztatott anya.Megöleltem. -Ez nem is Penny!-ordítottam. -De bizony ez a jó öreg Penny.-hallottam apu válaszát. -Nem,érzem az illatát!Hol van Penny?-kérdeztem ellentmondást nem tűrően. -Hát,kicsim-kezdte anya-Penny,tudod,meghalt.-fejezte be apa. -Hogy mi?Penny nem,nem halhat meg!-visítottam,mire leállt a szívem.A szüleim hívták a mentőket,akik fél percen belül meg is érkeztek.Bevittek a kórházba,egyenesen a műtőbe.Újra kellett éleszteni,ami szerencsére sikerült.Két hétig kómában feküdtem,még mindig életveszélyben. Komikat erre is! | |
| Bogi2001 (22306) 13.04.02 10:58:25 | ||
|
Vivi: nyömm... nem tudom... nekem túl gyorsak az események. Úgy néz ki az egész, mint valami széljegyzet(félre ne érts, pontosan így kezdtem én is).
Egy visítástól hogy lehet elájulni? Rebeca hogy emlékezhetett Pennyre, ha amnéziája van? Hogy láthatta, hogy az a ló egy pej, ha megvakult? Ez a történet beillene egy balladának. Legalábbis a balladai homály megvan, már csak versbe kéne szedni xD Bocsi, ha megbántottalak vagy ilyesmi, de nekem az egész olyan... gyors és üres. | |
| Dancer (63180) 13.04.02 12:06:29 | ||
|
Kedves Bogikám... ezt nevezik írói szabadságnak... XDD
Am a Te történetedből is hiányoznak a szép hosszú leírások, szal‘ a helyedben nem dumálnék erről. :P xd De amúgy mindenkinek ezt mondanám, hogy leírás , leírás, leírás, mert így nagyon sablonos lesz a történet , úgyhogy hajrá! ;D | |
| Bogi2001 (22306) 13.04.02 12:21:15 | ||
|
A helyzetleírásom egy nagy nulla. Semmi keresnivalóm itt. Nem mellesleg minek prédikálok, senki, de senki nem vesz komolyan. Ezt akartad mondani, igaz?
Lehet nevetni a sértődékenységemen, lehet beszólogatni, lehet lealázni. Ezért létezem, nemdebár? Mindegy, mit gondoltok/írtok rólam, leírom a véleményemet. Pont. Annak idején Anonymus kérte a kritizálóktól és a kommentálóktól, hogy bőven fejtsék ki a véleményüket, és hogy kerüljék az egyszavas kritikákat/kommenteket. Én ezt teszem, bárki bármit gondoljon rólam. Még ma hozok új fejezetet, megígérem. | |
| Dóry98 (52330) 13.04.02 13:11:31 | ||
|
Bogi: Szerintem tök jó a történeted, és már várom,hogyan fogod folytatni.
Vivien: Mit is írjak... Szerintem rövid lett, kicsit elkapkodott hatása lett, de azért kíváncsi vagyok, hogy ennyi tragédiából egymás után mi lesz. | |
| Dóry98 (52330) 13.04.02 16:30:48 | ||
|
Hali!
Itt a kövi fejezet, komikat rá! A képre kattintva megtaláljátok az előző részeket. 
Az ez után következő órát lóháton töltöttük, terepen. Utána nálunk olvastunk A cím nélküli könyvből. - Na, a következő részlet így szól: - Mondtam és már olvastam is. – Egy shire herélt, aki a Vezér névre hallgat, meghal kólikában. - Ez de morbid. – Jegyezte meg Ádám, de Nóri ahelyett, hogy nevetett volna, egy kövér könnycsepp gördült le az arcán. - Nóri! Mia baj?- Kérdeztem, mire válasz helyett rátört a zokogás. - Ti nem értitek… De a könyvben szereplő ló a mi Vezérünk! – Bele akartam szólni, de Nóri leintett. – Emlékszel? Miután leestél, benne volt a kötetben, és minden valóra vált, amit olvastunk belőle! Én ne mondd, hogy ez csak véletlen! – Nézett rám Nóri, mire minden beugrott: A baleset, a találkozás Ádámmal, Kedves érkezése, az én balesetem. - Én ma reggel olvastam a könyvből, és azt írta, hogy valaki nekimegy biciklivel egy fának. – Mondtam. – Ez azért elég hülyeség, nem? - De veled megtörtént, nem?- Kérdezte Nóri szipogva. - Te jó ég! Akkor ez valóban Vezérről szól! – Kiáltottam fel, de Ádám beleszólt: - Ez nem lehet! Ilyen nem létezhet! – Arcán hitetlenkedés tükröződött. - Pedig láthatod! Az a nő… Ő a könyv miatt halt meg!- Borzadtam el, én Nóri is elszörnyedt: - Te is balesetet szenvedtél! Kétszer is! Ez borzasztó! - Ez nem lehet! Ilyen nem létezhet! – Ismételte meg Ádám, mire gyorsan a huszadik oldalhoz lapoztam. - Nézd! – Kezdtem. – Ezen a lapon nem volt előtte egy árva betű sem, most meg itt van ez a szöveg! Ez amúgy lehetetlen lenne! - Hogy érted azt, hogy amúgy?- Kérdezte Ádám, aki még mindig nem hitt nekünk. - Úgy érti, hogy egy átlagos könyvben nincs olyan, hogy egy oldal egyszer üres, máskor már tele van írva. – Nóri már türelmetlen volt. – Nem érted? Az egész most íródik meg! - Álljunk meg!- Szóltam bele. - De az állatok mégis miért nyugtalankodtak? - Nem emlékszel, Emma, hogy mit mondtam aznap? – Nóri nem adott időt a válaszra, már mondta is: - Az állatok megérzik a különös eseteket. Szóval azt is, hogy ki tudja hány év után elővettük ezt a könyvet és „megzavartuk álmából”. De Túrógombóc pont az ellenkezője. Szerinted miért a Cím nélküli könyvet választotta fekvőhelynek?- S mint egy végszóra, belépett a kiscica. Ezek után már Ádám sem tudta megcáfolni ezt az egész felvetést. - De hogyan tovább? – Kérdeztem meg azt, ami mindannyiunk fejében ott motoszkált. A gond csak az volt, hogy egyikünk sem tudta rá a választ. Egyszerűen fogalmunk sem volt arról, hogy mi jön ezután. - Ti most vicceltek? Az a könyv hozott nekünk egy lovat! Még szép, hogy tovább olvassuk! – Jelentette ki Ádám, mire én rögtön ugrottam: - Hogy érted, hogy hozott egy lovat? Nóri! Ki vele! - Hát, az úgy volt, hogy apa Kedvest egy vágóhídról mentette meg, így hát „hozott nekünk egy lovat” a könyv. – Mondta Nóri, ezt így mind egy szuszra. De én elakadtam a vágóhíd szónál. Egyszerűen gyűlöltem azokat, akik képesek levágni ezeket a gyönyörű állatokat. Utáltam őket. Akár olvastam, hallottam, netán kimondtam a vágóhíd szót, beleborzongtam. - Nem olvashatjuk tovább. – jelentettem ki, de látva a barátaim kérdő tekintetét, rögtön megmagyaráztam: - Az a nő meghalt! A könyv miatt! És én, meg Nóri is megsérültünk! És itt van Vezér is! Ha így folytatjuk akár még több, és komolyabb dolog is balul sülhet el! És most még finoman fogalmaztam. - De Kedves! Ő nem lenne velünk, ha nem olvastunk volna! És még Ádámmal is így találkoztunk, ami nem tudom, hogy átok-e vagy szerencse. – Mondta Nóri. – Ez így jó is, meg rossz is. Kiszámíthatatlan, akár Tüzes. – Próbált mosolyt csalni az arcomra, de nem sikerült neki. - Talán elfelejtetted Vezért?- Na, ezt nem kellett volna mondanom, mert Nórinak azonnal kikerekedett a szeme, és könnyek jelentek meg benne. - Vezéér!- Szipogta. – Meg keell őt menteneem! - Nem Nóri. – Mondtuk egyszerre Ádámmal. – Nekünk kell megmentenünk! | |
| Bogi2001 (22306) 13.04.02 16:47:34 | ||
|
9. fejezet: A szörnyeteg - Nem baj, ha áthívtunk pár fiút? - kérdezte Laura, mielőtt elindultam volna fürödni. - Nem baj - ráztam a fejem már az ajtóban, majd elindultam a közös használatú fürdők felé. Mármint lányok és fiúk egyet-egyet használtak. Ilyenkor nagy előny volt, hogy a lányok kevesen voltak. Szám szerint nyolcan. A fiúk viszont - George-dzsal együtt - húszan. Miután lefürödtem és felvettem az egyszínű pizsamámat - direkt ezt vittem, hogy legalább emiatt ne tudjanak cikizni -, bementem a szobába. Egyébként sötét helyiség volt. Talán az időkoptatta kövek miatt, amikből a fal volt. De valami más miatt is, amit nem bírtam megmondani. Minden pillanatban azt vártam, hogy a kövek közül indák nőjenek ki és a repedésekből mérges kígyók másszanak elő. Hiába. Az egész szoba sötét gondolatokat ébresztett bennem. Ráadásul nappal se volt elég fény az olvasáshoz. Szóval amikor beléptem, koromsötét volt. - Meghalsz! - kiáltotta egy kísérteties hang. Tisztán kivettem a lányok sikoltását, illetve visítozását. - Mi történt? - kérdeztem, csak úgy bele a sötétségbe. - Rémtörténeteket mesélünk - hallatszott az egyik fiú hangja. Becsuktam magam mögött az ajtót. Megvártam, amíg a szemem hozzászokik a sötéthez. Még hogy pár fiú?! A fiúk majdnem fele ott volt. Gondolatban megszámoltam őket. Kilenc. Jézusom. Kilenc fiú és négy lány. Mondjuk, rémtörténetekhez tökéletes. Lauráék ösztönös sikoltása megadta az alaphangulatot. Elpakoltam a tusfürdőmet és a gondosan összehajtogatott ruhámat, amit nap közben viseltem. Leültem az ágyamra. Ez volt az egyetlen hely a szobában, ahol nem volt egy fiú se. Mielőtt a soron lévő fiú belekezdett volna a mesélésbe, kinyílt az ajtó. A beáramló fény elvakított, ezért a szemem elé emeltem a kezem. - Jöttem én is - csendült fel az a jól ismert vidám hang. Magamban elmosolyodtam. - Csukd be az ajtót - mordult fel egy hang. Na igen. Laura még mindig haragudott rá, amiért vitába szállt vele. - Ahogy parancsolja, felség - jött a komikus válasz. George egy kézmozdulattal becsukta az ajtót, majd leült mellém. A többiek halk “juuuj“ és “húúú“ suttogására ügyet sem vetett. - Mit csináltok? - Rémtörténeteket mesélünk. Aki megijed, nyugodtan átmehet a másik lányszobába - nézett rám Laura. Ez célzás volt? A gondolat sokáig ott lappangott még bennem. - Szóval - folytatta a mesélő. - A történet címe: Csöpög a csap. Ismertem már, így másodszorra hallani nem is volt olyan ijesztő, mint elsőre. George mellettem nagyokat ásítgatott, láttam rajta, hogy mindjárt elalszik. A Csöpög a csap után udvariatlanul nagyot ásított. - Te netán jobbat tudsz? - rivallt rá a sértődött mesélő. George unottan nézett rá. - Azt majd megmondják a többiek - meg sem várta a reakciót, belekezdett a történetbe: - Egy sötét, ködös éjszakán, egy sötétszürke árny suhan át az erdőn. Két hátsó lábára áll, mire az ég megdördül és az eső függönyként lepi el a tájat. Lépte nyomán vilámok cikáznak. A mennydörgés jelzi, merre van éppen - ennél a résznél valóban eleredt az eső és a ház közelében dördült egyet az ég. Összerezzentem. George zavartalanul folytatta: - Az árny felsuhan a hegyekbe. Úgy tűnik, repül, de ő is úgy mozog, mint mi. Ám izmai jóval összehangoltabbak. A legmagasabb részen újra két lábra áll, fejét felveti, dühtől szikrázó szeme a tájat pásztázza. Tudja, hogy semmit nem vehet el a természettől. Pedig rombolni akar. Széttörni a fák törzsét, megrongálni a terét elfoglaló házak falait, kidönteni a kerítéseket. Mindent tönkretenni, ami az embert juttatja eszébe. Mögötte egy villám nappali világosságot gyújt, s az állat körvonalai egy pillanatra kivehetőek. Átázott, szürke szőrén megcsillannak az esőcseppek. Hangja áttör az éjszakán és félelemmel tölti el a völgyet. Ő maga félelmet és határt nem ismer. Nem ismer, mert ölt már embert. A saját tulajdon gazdáját ölte meg. Azt, aki kegyetlenül bánt vele. Csupán azért, mert védtelennek, gyámoltalannak látta az állatot. De tévedett. És ez az életébe került. A legnagyobb árba, amit ember fizethet - az utolsó szavakat már szinte lehelte. Hideg borzongás futott végig a gerincemen. Egy pillanatra úgy éreztem, arról a lóról beszél a hátsó karámban... neeem, tuti hogy nem lóról beszélt hessentettem el a gondolatot. Pedig kár volt. Mert igazam volt. Körbepillantottam. Mindenki lefagyott. Megijedtek. Hát igen... vannak rémsztorik, amik leírva nem tűnnek ijesztőnek, de egy jó mesélő megfelelő hangsúlyozással halálra tudja ijeszteni a népet. Kint sötét volt és esett az eső. És akkor... Megdördült az ég. A levegőt betöltötte egy átható nyerítés, engem pedig a félelem. Nyögd már ki, hogy nem igaz! szuggeráltam George-ot. Ő viszont elmosolyodott. - Az állat neve Ábránd - mondta titokzatosan. Ábránd? Ez úgy hangzik, mint egy lónév! - Milyen állat ez? - hangzott az első épkézláb kérdés. - Egy ló. | |
| Vivien10 (56101) 13.04.02 17:23:32 | ||
|
Nah akkor most próbálkozok a leírással is.
IV.fejezet-Kórházban A második hét után végre felébredtem.Megint a zöld csempével kirakott kórteremben feküdtem.Éreztem azt a bizonyos kórházi szagot.Hallottam a nővérek pletykálását az ebédszünetben,és az orvosok konzultálását.Éppen rólam beszéltek.Hát kihallgattam őket.Arról beszélgettek,hogy mennyi tragédia történt velem. -Történhetne már végre valami jó is ezzel a lánnyal!-mondta az egyik. -Hát igen....-sóhajtottam.-Penny elvesztése után már tényleg történhetne velem valami jó is.-suttogtam magam elé.Majd a gondolataimba merültem.Eszembe jutott,mikor Penny-vel vágtattam a réten.Szinte éreztem a virágok illatát és a nap melegét a hátamon. A gondolataimból egy orvos ébresztett föl. -Szervusz,kishölgy!-köszönt udvariasan-Látom,felébredtél.Megyek,szólok a szüleidnek a jó hírről. Örültem,hogy végre láthatom anyut és aput.Bár tudtam hogy egy fél óráig csak azzal fognak nyaggatni hogy hogy aggódtak értem,meg hogy minden rendben van-e?De ez most nem érdekelt,örültem hogy bejönnek és kész. Végre megérkeztek.Jött is ám a szokásos duma,pont ahogy gondoltam.Mikor végre megnyugodtak,elmesélték hogy mi történt,majd mondták hogy pihenjek.Aludtam is vagy két órát,de aztán felébredtem.Két hét kómában fekvés után az ember nehezen tud aludni.Egy ideig bámultam a plafont,de nem nyújtott valami érdekes látványt.Így hát behívtam anyut,és mivel nem volt semmi bajom,kértem,hogy sétáljunk egyet.Ki is mentünk a kórház kertjébe,ahol sok másik beteg is sétált.Az egyik padon egyedül üldögélt egy kislány.Odamentünk hát hozzá,és anya megkérdezte,hol az ő anyukája.Mint kiderült,a szülei autóbalesetben meghaltak és nem volt senki rokona.Nagyon szimpatikus volt a kislány,akit Katy-nek hívtak,így hát örökbe fogadtuk.Kiderült,hogy ő is rajong a lovakért.Hát ennek aztán végképp nagyon örültem. Később egy kórterembe kerültem Katy-vel,és többé nem unatkoztam. Szombaton már nagyon izgultunk,ugyanis másnap mehettünk haza.Alig vártam már hogy megmutassam Katy-nek a szobámat. Na,milyen? | |
| zsofi26horses (50515) 13.04.02 18:01:52 | ||
|
Sziasztok :)
Elhoztam a Bridget UTOLSÓ fejezetét, nem lett nagyon nagy szám, de végre valahára , sok idő után befejeztem 
17. Fejezet A megfázásomat immár kiheverve indultam iskolába ma reggel. Fájdalmas mosollyal tekertem a biciklimmel, köszöntem az éppen lovon ülő George-tól. Berryt mozgatta le, én pedig a bringáról irigykedve néztem őt ahogyan, végigvágtat a veteményesen. A fekete csődör villámgyorsan, lobogó sörénnyel vágtatott el mellettünk. George a kalapját fogta és bólintással jelezte, hogy most nem ér rá köszönni. Én is intettem egyet, a csődör a nagy vágta közepette felém nézett egy pillanatra, majd rohantak tovább. Az iskolát nagy nehezen túlélve tekertem hazafelé, mikor Daviddel ugyanott találkoztam, ahol reggel George-al. Lovon ült, lassú ügetésben jött oda hozzám. - Hamarabb végeztem, Brown nem volt suliban - szólt hiún, mire én csak tovább tekertem. Igen, pont ma, amikor nincs itt, Davidnek akkor van vele duplaórája, nekem viszont az eredeti tervek szerint se lett volna vele órám. Még jó, hogy holnap szombat... - Hé, állj már meg - ügetett utánam lóval - Bridgetről van szó - Ekkor olyat fékeztem, hogy csaknem kilyukadtak a gumijaim, örültem, hogy nem bukfenceztem és nem röhögött ki David. - Elakadtak a völgyben - mikor hozzá fordultam, észre vettem az arcán, hogy nem blöfföl, mert amikor egyszerűen csak vicces kedvében van, a szemöldöke sunyin lejjebb süllyed, de most ijedten és aggódva nézett le rám a lóról. Nem érdekelt, milyen képet vágtam, csak mondja el azonnal, mi történt a kancával. - Az autójuk elromlott. Fent vannak a völgyben, ott is fognak éjszakázni, valószínűleg. Megszöktethetnénk - egy picit félre fordította a fejét, várta a válaszomat. - Oké, de meg kell majd várnunk, mire mindenki elalszik, vagy te nem jössz? - Hogyne jönnék. Cordobán, te csak vidd Cherryt. Éjfélkor már alszanak a szüleid? - Általában, mivel Apunak nehéz a munkája, ezért álmos és már tizenegykor alszanak, de szoktak sokáig tévézni. - Jó akkor majd gyere az istállóba - erre bólintottam és tekertem hazafelé. Négy óra körül a csikót megnéztem, de nem akartam kézhez szoktatni, ezért csak kívülről néztem, ahogyan szunyókál. - Szegénykém - suttogtam - hát még szegény Bridget, de nem lesz semmi baj.... A nap további részében meglehetősen feszülten viselkedtem, kicsit féltem az éjszakától, erre anyuék is felfigyeltek. Mikor eljött a tizenegy óra, az ágyamban fekve félálomban ébresztgettem magamat, hiszen nem kellett sok, hogy mély álomba szenderedjek. Már tizenkét óra volt, mikor kikapcsolták a tévét, de nem várhattam meg, míg elaludtak, halkan felvettem magamra a csizmámat, kiakasztottam a kopott dzsekit a szekrényből és megpróbáltam halkan kimászni az ablakon. Kissé féltem, a sötétben tapogatózni, ugyanis,még az orromig se láttam, a csillagokat eltakarták a felhők, így nem világítottak, de mikor már az istállónál lehettem, előjött a félhold, gyenge fénye világította be a tisztást. A legelőn szundikáló lovak alakját is megláttam, köztük Cherry összetéveszthetetlen színét. - Pszt - ennyit hallottam, majd megláttam a legelőn Davidet a lován, nyereg nélkül. Leakasztottam a régi lasszót a szögről, amit még Bridget megülésénél is használtam. | |
| zsofi26horses (50515) 13.04.02 18:02:48 | ||
|
*- Cherry- piszomgtam, de a lovam csak a füleit fordította felém. Megindultam felé, mire ő fejét lehajtva várta, hogy odaérjek. Felültem rá, a lasszót a nyaka alá tettem.
A kapu akkorra már nyitva volt, David be is zárta lóról utánnunk. Egészen lassan, lépésben mentünk be az erdőbe. Csak akkor mertem Davidhez szólni, mikor már jó messze lehettünk a farmtól. - Tudod hol ragadtak be? - kérdeztem őt immár vágtában, mikor letért az ösvényről. A fákat kerülgettük, ránéztem, választ várva. Kezdtem pánikba esni, mivel csak akkor nem szól ilyen sokáig, ha valami bolondságra készül. Örömömre ekkor kinyitotta a száját és valami igen félét morgott. Ekkor már elém került és vágtáztunk utána. Nem volt olyan nagy sötét, a hold világította be az erdő talaját. A hűvös szél csupasz nyakamhoz ért, kirázott a hideg. Fél kézzel feljebb húztam a régi dzseki cipzárját, majd David éles kanyarától majdnem lecsúsztam Cherry hátáról. Ekkor hirtelen megállt, és leszállt a lóról. Hátranézett, mutató ujját szájához érintette, ezzel annyit akart mondani, hogy maradjak csendben. A domb kicsit lejtős volt, mi pedig felfelé mentünk. Ekkor megláttam a köves utat; az ember, aki elvitte Bridgetet, egyértelműen rövidíteni akart, azért vágott át a hegyen, de megbánta, hogy nem az aszfalt utat választotta. Ott volt volt a kanyarban az utánfutó és előtte a fekete terepjáró, lefújódott kerékkel. A volánnál aludt a sofőr, hátul feküdt takaróba kockás takaróba takarva egy másik ember,akinek nem látszódott az arca. - Pszt - szólt David, majd lassan visszaszállt a lóra, ment lefelé a lejtőn, az utánfutó felé. A bokrok eltakartak minket, valamennyire. Követtem őt. Mikor már egészen közel voltunk az utánfutóhoz, megtörtént a baj. Bridget észre vette, hogy a lovak megérkeztek, azonnal rúgni, ugrálni, prüszkölni kezdett. Azonnal, minden álmosság kiment a szememből, az ijedtségtől összerándultam, mikor mérgesen kicsapódott az ajtó és ennyit hallottunk; Már megint cirkuszol ez a hülye ló! - a rekedt hang fagyos ismerőségétől összeszorult a szívem, nem tudom, honnan lehetett ennyire ismerős. Ekkor azonnal kinyitottam a lószállító ajtaját, de Bridget már száguldott is ki onnan. Határozottan felfele vágtatott, egy számunkra ismeretlen hely felé. Cherry szorosan mellettünk volt, ahogy David is. A kanca gyakorlott mozdulatokkal kerülgette a fákat, majd egy hirtelen kanyar után egy patakhoz értünk. Cherryt tökéletesen irányítottam mindössze egy lasszóval a nyakánál is, ugyanis csak a súlyomat kellett áthelyeznem, rögtön tudta melyik oldalról kerülje ki a vastag törzsű fenyőt, majd átugrottuk a patakot Bridgettel az élen. Hátra néztem, David és Cordoba szorosan mögöttünk vágtattak. Ezek után, a telivér balra fordult, és nagy meglepetésünkre Bridget befordult egy régi bányába. Vágtattunk a sötétségben, nem voltam teljesen biztos a dolgomba, és éreztem, Cherry sem. Viszont egy kanyar után a völgyben találtuk magunkat, musztángokkal körülvéve. Bridget fejét diadalmasan magasan tartva ügetett ki a holdfénybe, a benne lévő fortyogó dühöt és az emberek által kapott bezártságra ítélést, most kifutotta magából. Horkantott egyet, majd megszaglászta Cherry orrát. A nagy vágtába belefáradva lehajoltam Cherry nyakára. A kis kanca gyorsan vette a levegőt, megsimogattam izzadt szügyét. Körülnéztem, és ekkor vettem észre, hogy megtaláltuk a vadlovak völgyét, ahol még senki sem járt, és ez jelentette a musztángoknak a nagybetűs biztonságot az emberek és vadállatok elől minden éjszakát itt töltöttek. Hátra néztem és Davidet mosolyogni láttam, mármint amennyi látszott a sötétben belőle. - Most hogy megyünk haza? - kérdeztem ijedten Davidet, aki csak egy nyugodt mosollyal adta tudomásomra, hogy nem lesz semmi baj, Bridget újra szabad lesz és nem veszi észre a világon senki, hogy mi történt, ha gyorsan hazaérünk. | |
| zsofi26horses (50515) 13.04.02 18:06:08 | ||
|
Ha valaki el akarja olvasni előlről,itt elolvashatja.
A borító lemaradt:  | |
| Bogi2001 (22306) 13.04.02 18:21:45 | ||
|
Vivi: Sokkal, de sokkal jobb, legalábbis én így látom. A történet maga nem szakad el a lovas világtól, de nem is szorítkozik rá. Viszont nagyon jól le lehetett volna írni az örökbefogadást. Mert ez most olyan... úgy hangzott, mint amikor valaki kijelenti, hogy “Csak egy kicsit beugrottam vásárolni és vettem egy plazmatévét“. Remélem, tudom érzékeltetni, mi a bajom.
Egyébként látszik rajta, hogy kitettél magadért. Csak így tovább!;) Dóry: Wáá, fejezetszámban ugyanott tartunkXD Egyébként - mint mindig - most is nagyon jó lett, elismerésem. De nem tudom megállni, hogy beléd ne kössek(tipikus énxD): néha az “és“ kötőszó helyett “én“ szót írtál. Ha én csináltam volna ezt, most mondhatnád, hogy egoista vagyokXD De nem akarok bunkó lenni. | |
| Bogi2001 (22306) 13.04.02 18:31:20 | ||
|
+
zsófi: Szerintem így kell kinéznie egy tökéletes végkifejletnek. Szerintem. | |
| Dóry98 (52330) 13.04.02 18:31:30 | ||
|
Vivi: Jobb már, de még mindig el van kapkodva, és az örökbefogadást jobban ki kellett volna fejtened, mert így olyan fura lett, hogy valaki meglát egy kislány, és csak úgy örökbe fogadja.
Bogi: Igazad van, tényleg sokszor használtam, bár 1szer csak elgépeltem XD A történetedről annyit, hogy jól írtad meg, úgy, hogy az emberke, aki olvassa (ez lennék één!) várja a folytatást. | |
(aktuális oldal: [ 229 ], összes oldal: 342, Hozzászólások: 5123)
[1] [2] [3] [4] [5] [6] ... [226] [227] [228] [229] [230] [231] [232] [233] ... [336] [337] [338] [339] [340] [341] [342]
