 |
Fórum - Alkotók Kuckója
Lovakkal kapcsolatos irományok (versek, novellák...)
| Lajura (15249) - 1. 11.10.20 21:27:15 | ||
|
 --És akkor ezennel megnyitom ezt a témát!--
 Négy évvel ezelőtt... Elsa Bloom vagyok. Ma 5 éves. Szemem holdvilága a kezdeteknél kihunyt. Nem látok semmit, de érzek, s hallok sok mást. - Boldog születésnapot Elsa! - ölelt körül Amy Fluost , és Bary Bloom, szerető szüleim. - Mondd csak, mit kívánnál kislányom? - kérdezte édesapám. “Látni... látni akarom a lovakat...“ vágtam volna rá... Ha... láthatnék. Lehuppantam a földre, és ezt szipogtam: - Érezni a kis pacik illatát... De ti úgysem visztek el a lovardába, ugye? ---Folyt. köv. csak mennem kell verset tanulni--- | |
| SilverRanch (51640) 13.04.02 18:34:13 | ||
|
Bogi:Heee!lovod a lovam?:“D mit képzelsz?:“D amúgy tetszik ^^ folytasd(ui:Lopod a lovam??:“D(nézz profilom aljára a képekre ott megérted XD) | |
| Vivien10 (56101) 13.04.02 18:39:52 | ||
|
Bogi,Dóry:Köszönöm,és igazatok van,legközelebb jobban odafigyelek az ilyen dolgokra.Am azért a történet maga remélem tetszik. | |
| Bogi2001 (22306) 13.04.02 18:45:11 | ||
|
*villámok
Nem igaaaz, mindig találok benne hibát*veri a fejét a falba* | |
| Bogi2001 (22306) 13.04.02 18:48:11 | ||
|
Silver: ezer bocsánat, ne változtassam meg a képet?XD De tényleg. Már a Google-ben se lehet bízni. Legalábbis remélem, hogy nem jogvédett... ööö... vagy ha a te lovad van rajta, akkor megengeded használni. | |
| bataviki (69554) 13.04.02 21:56:50 | ||
|
Sziasztok!
Igazából ez csak egy kiollózott rész volt. És értem mit mondatok,hogy több leírás kéne bele,és elkapkodtam.Megpróbálom kijavítani a hibákat.Jó? És melyik a ti kedvenc részetek? Példákat a hibáimra várok. | |
| Dóry98 (52330) 13.04.03 09:33:15 | ||
|
bataviki: Szerintem az a hiba benne, hogy el van kapkodva, nincs benne leírás, és jobban ki kéne fejtened az egészet. + A főszereplő érzelmeiről, gondolatairól többet kellenne írni. Egyébként jó kis történet lehet belőle. | |
| SilverRanch (51640) 13.04.03 13:17:57 | ||
|
Bogi:OFF XD amúgy nem az enyém cs a feje és a színe eszméletlenül hasonlít rá :“D | |
| bataviki (69554) 13.04.03 15:10:44 | ||
|
Dóry98:Köszönöm a segítséget.És persze mindenki másnak.Figyelj Dóry98,lenne egy kérésem.Levélben megírom hogy mi az. ;) Nem mintha titok lenne Persze.
| |
| Unikornis1999 (29546) 13.04.03 15:53:31 | ||
|
Ismét visszatértem mint író :)
A történetem (Sunset és én) egy újabb fejezetét szeretném nektek megmutatni.Az első fejezetet [url=http://www.lonevelde.lovasok.hu/forum.php?fid=19&oldal=213itt[/url] a 213. oldalon olvashatjátok újra, ha van lelki erőtök x) Ha valaki tényleg veszi a fáradtságot, és elolvassa, annak örülök (:3) és ha még kritikát is kapok, azt még jobban megköszönném :) Tehááát: Sunset és én 2. Fejezet A másnapi eső hóvá változott. Amikor reggel hatkor leléptem a verandáról, térdig süppedtem az ellapátolatlan fehér hótakaróban, ami ellepte az egész tájat. Megrökönyödve néztem körbe. Sehol senki. Már az is furcsa volt, hogy a ház üres volt, de azt hittem mindenki idekint dolgozik azon, hogy járhatóvá tegyék az utakat, ösvényeket. Elindultam az istálló felé. Mire odaértem, a lovaglócsizmám telement hóval, de szerencsére nem igazán éreztem a tömérdek zoknitól, amit a lábamra rángattam. Belöktem a kis ajtót, ami az épület oldalán volt, és arra szolgált, hogy ilyen ítéletidőben ne nyitogassuk a nagy bejáratot, ha csak mi szeretnénk bemenni. A helység meleg levegője, és a friss széna illata megcsapott, ahogy beléptem. Végig sétáltam a hosszú folyosón, és ide-oda kapkodtam a fejem. A boxok üresek voltak, az összes ló kint volt, kivéve egyet. Az én lovam nyihogva üdvözölt már akkor, amikor meghallotta a közeledő lépteimet. - Apa nem szokta ilyen időben kint hagyni a lovakat. Főleg nem az összeset! Mi történt Sunset? Simogattam meg a lovam homlokát. Elpanaszkodtam neki a tegnap esti álmomat, amiben az szerepelt, hogy a születendő kiscsikók fele eltűnik, és Nickék farmján, a Sparrow Ranch-en találják meg őket. - Aztán soha nem kaptuk vissza őket. Azt hiszem az egyik kiscsikó teljesen olyan volt, mint Secretariat. Butaság igaz? Mosolyogtam a lovamra, és elkezdtem töprengeni azon, hogy most mit is tegyek. Amikor éppen engedtem volna ki Sunsetet, hogy felnyergeljem egy kis lovagláshoz, kivágódott az istálló főbejárata, és Nick idegesen vezette maga után a robosztus szürke csődört Bountyt. - Te miért nem jöttél utánunk? Méregetett idegesen. - Mégis honnan tudhattam volna? Mire csörgött az órám, addigra sehol senki! Nick nem válaszolt azonnal, előbb az oszlopokról sorra akasztotta le a kötőfékeket, és vezetőszárakat. - Mindenki odafent van a hegyekben, mert az összes lovatok meglépett az éjszaka. Egyedül Sunset volt idebent. Mázlid van, most rajta ülhetsz, mert mi azokat a lovakat nyergeltük fel, akiket itt találtunk elszórtan a farmon. - És a vemhes kancák? A csikók? Közben kivezettem a lovam, és elkezdtem felszerszámozni. - Mind elment. Körülbelül nyolc, tíz ló maradt itt. A vezérmén szépen elbujtatta őket. Legutoljára a kilátónál találkozott velük Mr. Parks az erdész. Jó erősen meghúztam a western nyereg hevederét, és Sunset nyaka alatt Nickre néztem, aki egy lasszót dobott felém. - De hát az majdnem háromórányi lovaglásra van innen! A fiú csak bólintott és elmagyarázta, hogy tőlük is eljött mindenki befogni a lovakat. - Mrs. Janckins azt mondta a hűtőn hagyott neked üzenetet. Visszagondoltam a reggelemre. Kómás fejjel sötétben kinyitom a hűtőt a tejért, majd vissza is csapom. Anya gondolta, hogy müzlit eszek reggelire, ezért hagyhatta ott az üzenetet. - Ó hát nem láttam. Mondtam, és elindultunk a többiek után. - Gondoltuk, ezért küldtek vissza érted, és a kötőfékekért. - Tudod mit nem értek? Kérdeztem, miközben előre engedtem a kis patak fölött átívelő hídon. Ő csak kérdőn nézett hátra, én meg elkezdtem neki panaszolni, hogy ha a húgomat meg mindenkit felkeltettek azért, hogy befogják a lovakat, akkor engem miért nem?! - Hát ezt nem tudom… De hallottam egy fél mondatot, és nem, azért mert hallgatóztam, mint egyesek tegnap,- emelte fel a mutatóujját, úgy hogy hátra sem nézett. Hupsz lebuktam. – hanem mert éppen előttük mentem el. Anyukád aggódik érted. Attól fél, hogy megint beteg leszel, vagy valami ilyesmi. Arra gondolt szerintem, amikor kórházban is voltál. Ugyan így kezdődött. Aggódtál egy lóért, lekésted a vacsorákat, csak úgy lovastól eltűntél néha, majd megáztál. Aztán irány a kórház. Hű Nick hogy emlékszik mindenre! Ja persze… ő edzette akkoriban Sunsetet a kérésemre. - Igazad lehet… Mellélovagoltam, ahogy az ösvényre kanyarodva elkezdtünk befelé menni az erdőbe. Egy ideig nem beszélgettünk, de a megjegyzésként hagyott mondatom ott lógott köztünk a levegőbe. - Hogy állsz az edzéssel? Törte meg a fiú a néma csöndet, miközben elkanyarodtunk a military pálya mellett. | |
| Unikornis1999 (29546) 13.04.03 15:54:06 | ||
|
- Hát hadilábon.
Húztam el a számat, é próbáltam nem észrevenni azt, ahogyan Nick felém, fordítja a tekintetét és szinte fekete szemeivel elkezdett méregetni. - Szóval elhanyagoltad jól sejtem? Meg sem várta, hogy válaszoljak, egyszerűen félre söpörte a szemébe lógó sötétbarna hajtincseit, és másfelé nézve folytatta. - Bocsánat nem az én dolgom. Tehát akkor Mikeal nagyjából kitaláltuk, mit mondj az apádnak. Én csak csendben ügettem mellette, és azon gondolkodtam, hogy most tényleg aggódik amiatt, hogy én nem készülök eleget a versenyre, vagy csak az nem tetszik, hogy idomíthatok egy fiatal csikót. - Semmi baj, nem Milly képzésének ügye miatt nem edzettem sokat, csak egyszerűen kezdek kimerülni… De még mindig félek az új nevelés miatt. Attól is tartok, hogy nekem kell szembenéznem apával… Nick felnevetett, én pedig hirtelen felé kaptam a tekintetem. Talán kicsit gyorsabban, mint kellett volna, mert éppen csak el tudtam hajolni egy kinyúló fenyőfa ágától. - Jess, ne aggódj nem lesz semmi baj. Komolyan félsz a saját szüleidtől? Ugyan már, te bárkit meg tudsz győzni. Bíztatóan mosolyogva felém nézett, én pedig kissé még jobban kipirosodott arccal néztem ismét az útra. Látszott, hogy amerre megyünk, több ló, illetve lovas is elhaladt itt. Sunset a maga termetével térdig gázolt a hóban, de Bounty könnyebben haladt. - Ha átérünk a sűrűbb részre, kicsit gyorsítsunk, mert nem érjük utol soha a többieket. Én csak bólintottam, és ügyeltem arra, hogy le nem üssenek a nyeregből, az elém csapódó ágak. - Figyelj, azt hiszem, levághatjuk az utat. Gondolkodtam. - Ha a kőfejtő melletti útra gondolsz, azt mondom nem. Túl meredek ilyen időben. Én csak felé fordultam és megráztam a fejem, miközben lépésre lassítottam a lovamat. - Múlt héten lovagoltam rajta, és akkor is volt már valamennyi hó. Teljesen biztonságos, mert eltúrják az utat a farmerek autóiknak. De gondolj bele. Ha elszökött ranchi ló lennék, és ismerném a környéket, akkor oda mennék, ahol kiismerem magam, és menedéket találok. A mi lovaink sokszor jártak arra felé. Nick percekig latolgatta az esélyeket, közben még elém is vágott, mert szűk volt az ösvény, és egyre mélyebb a hó. - Hát jó. De csak óvatosan, Erre úgy sem tudunk már tovább menni, mert már Bountynak is combig ér a hó. Elmosolyodtam azon, hogy végre beadta a derekát, és szóltam neki, kövessen csak. Bekanyarodtunk az erdőnek arra a részére, ahol sűrűbbek voltak a fák. A lovak ügetni is tudtak, mert csak bokájukig érő hótakaró lepte el a fák alját. Átugrottunk egy kis kidőlt fa fölött, csak úgy ügetésből, majd ahol szélesedni kezdett az alig észrevehető ösvényecske, egymás mellett lassú vágtába kezdtünk. - Vigyázz itt lépjünk, mert kicsit gödrös az út. A fiú csak engedelmesen lelassította a lovat, és üres tekintettel, kifejezéstelen arccal, velem az oldalán ért el az erdő széléig. - És itt ön a neheze. Nézett rám vészjóslóan felhúzott szemöldökkel. - Nyugi, én tudom a módját, csak utánozzatok. Magabiztosan indítottam el Sunsetet a lejtőn, ami igen meredek volt. Oldalazva folytattuk utunkat tíz lépés után, és a térdig sem érő hóban megtaláltuk a lefelé kacskaringózó ösvényt. - Ez az! Innen már letalálnak. Elengedtem a végén megcsomózott western kantárnak szárát, hogy a lovam gond nélkül, szabadon megtalálja a neki kényelmes lefelé vezető utat. Bounty hátán Nickkel, az ösvény végét levágták, egyszerűen leugrottak két kis kanyarral a vége előtt, majd a valóban eltúrt út szélén, bevártak minket. - Eddig semmi gond… De most merre? Nézett rám kételkedve. - Amikor nagyapa a ranch köré építette a magas kőkerítést, innen húzatta haza a lovakkal a megpakolt szekeret. Ez eddig oké, de a visszatérő lovaknak, készített a kőfejtő mögé egy kis tetős menedéket, és egy etetőt, meg három itatót. Tehát az idősebb lovak, például Moonlight, Hope, és Monkey, még mindig járt ide kőért, úgy ahogy az elődjeik nagyapa vezetésével. Nick ajánlata szerint a kőfejtő bejáratának elkerített részéhez kikötöttük a lovainkat, és négy kötőfékkel a kezünkben indultunk meg a meredek felfelé vezető úton. - Nézd! Mutattam a tőlünk fél méterre, lévő nyomokra. - Valóban járt itt pár ló. De lehet már el is mentek. A fiú kételkedve indult el a nyomok után velem az élen. A kőfejtő tetejéről körbenézve, befelé, a hegyek felé, ahol a menedék volt, valóban négy ló hegyezte a fülét, és méregetett minket. Gond nélkül elkaptuk a három említett lovat, plusz egy egyéves csikót Dancert. - Barnet azt mondta, ha találunk lovakat, vigyük őket magunkkal, és majd a téli legelő felé vezető út melletti pihenő karámba gyűjtjük őket, aztán indul a terelés haza. Bólintottam, és a két rám bízott ló vezetőszárát a kezembe fogva elindultunk a többiek után, akiknek a nyomára is hamar rábukkantunk egy eltúrt ösvényen. - Úgy látom ők is találtak lovakat. Nézegettem a hosszan tartó patanyomokat. - Nem biztos, mert húszan mentek. Felelte Nick, és gondolta, hogy pár perc múlva kérdezek valamit. | |
| Unikornis1999 (29546) 13.04.03 15:54:53 | ||
|
- Tehát akkor mindenkit összevetve… nyolc, kilenc, és… Jack is jött?!
Néztem rá, ő azonban csak bólintott egyet. Nagyszerű… Rá vannak bízva a lovaink. - Hé, nem lesz baj, a többiek is ott vannak. Bíztatóan felém mosolygott, engem pedig elöntött a melegség. Hát persze, hogy nem lesz baj. - Nézd, ott vannak! Fél óra múlva értük utol a rögtönzött csapatot, és anya nem győzte hajtogatni a többieknek, hogy még lovakat is hoztunk. - Ügyes vagy kicsim, jól van! Simogatta anya a homlokom vagy hatodszorra. - Jó anya, elég már. Fordultam el mosolyogva, Nick pedig Mikeal együtt felnevetett. Anya nem vette sértésnek, vidáman átadta, a kér helyben maradó lovásznak az elfogott szökevényeinket. - Akkor ti maradtok, mi pedig indulunk a nyári legelő felé, a hegyekbe. Adta az utasítást apa az őrködő lovászoknak, és a vele tartó lovasoknak. Mike intett, hogy vele és Nickkel, maradjak hátul, szeretne megbeszélni velem valamit. A bátyám nyári fekete kancáján, Feelen ült, aki hűen gazdájához a farmon maradt, ellenben másik két elkóborolt lovával. Mellettük ügettem én is, és idegesen markolászva a szárat átfagyott kesztyű nélküli kezeimmel intettem anyának, hogy a fiúkkal maradok. - Kiterveltem mit mondj apának. Vigyorgott felém a bátyám, mint a vadalma. A vemhes szépszemű Moon jutott az eszembe, aki Moonlight csikójaként, szintén vasderes volt. És persze azt sem felejtettem el, hogy ott van a nemsokára megszületendő LuckyStar. Összeszorított fogakkal hallgattam Mike tervét, majd a végén felsóhajtottam. - Nem is tudom. A földet bámulva vágtáztunk tovább. - Ugyan már hugi… A bátyám csak akkor hív így, ha valami olyat akar kérni tőlem, ami mellől nem tágít, így hát a terv szerint gyorsításra ösztökélve Sunsetet, az alacsony hóban apa mellé vágtattam. - Szia apa! Köszöntem, ő pedig viszonozta az üdvözlésem, de le sem vette a környékről a szemét. - Szóval lenne egy olyan ötletünk, nekem Mikenak, és Nicknek, hogy… Itt félbe szakított, és végre rám nézett, miközben lépésre lassítottunk. Nem a bizonytalan hangom zavarhatta meg, és nem is a mélyülő hó, hanem valami más… - Te nem is vagy benne ugye? Mike győzött meg. Én a meglepetéstől szinte sokkot kapva csak a tájat pásztáztam a szememmel, és vártam a jól kioktató választ. - Gondoltam. Na halljuk. Ezen a reakción magam is meglepődtem, de ezután bizakodóan folytattam, leplezve a saját aggodalmaimat. -… és akkor miután megszületett, már csak fokozatosan hozzá kell szoktatni az emberekhez, de ez ugye jóval előbb történik, mint egyébként, és Nick ahogy tanulta, Mike ahogy őt tanították, segít a csikónak, és nekünk lesz a jó. Ez egy biztonságos módszer, Kentuckyban már évek óta használják, az állatorvosok szerint is jó… Úgy hadartam, mintha már előre be tanultam volna az egész mondani valót, pedig ez nem így volt. - Jessie. És szerinted ez jó ötlet? Nem akartam hazudni, és csak megráztam a fejem. - Figyelj ide. Felemeltem a tekintetem, de továbbra sem tudtam vidám maradni, és éreztem, ahogy Mike dühöngve figyeli hátulról a szerencsétlen képem. - Mondd meg a fiúknak, ha akarnak valamit legközelebb ők, kérdezzék meg, és felőlem, legyen. De ésszel! Bólintottam, és fordultam volna meg, azonban a fiúk beelőztek. Mindenféle szakszavakkal dobálóztak, és előre tervezgették az egészet. Apa hangjában viszont maradt némi bizonytalanság, és kétség. Amíg mi ott elöl el voltunk, addig a hátsók tűvé tették a tájat, de sehol senki. Az egyik elágazásnál megálltunk, és apa a lovasok felé fordulva utasított mindenkit. - Most szétválunk. Velem jön Mike, Nick, és Jessie, mi megyünk egyenesen, a hágóhoz. Sóhajtottam, és feléjük indítottam a lovamat, anya és a húgom mellől. - A két asszony, Jack, és a kisebbik lányom Bella megy balra, a sima úton a legelő felé. A legidősebb lovászok Matt, és Paul, megy a fenyvesekhez jobbra. Apa itt kicsit megállt, és tekintetét a csapaton nyugtatta. Éppen elkaptam egy fél mondatot abból, ahogy Daniel a fiát Jacket utasítja jó modorra, és az anyám Mary, és a felesége Kamilla után küldi. - Viselkedj! Dorgálta meg, de a halk megjegyzés, elveszett apa erőteljes utasítása után. - Akkor a jó barátom négy lovásza megy a kilátó túraösvényére, a maradék két lovászom Elsa, és Rodrei megy a tóhoz, végül Daniel, és a testvéreim, Sarah, Maggie, Cameron mennek, körbe kérdezni a szomszédos farmokat. A Barrel Ranchen vigyázzatok, Michel, és a férje Adison nem szeret minket, ugye tudjátok. Először nézzetek körül, aztán kérdezzetek. | |
| Unikornis1999 (29546) 13.04.03 15:55:07 | ||
|
Szép lassan mindenki szétszéledt. Mi elindultunk felfelé, és vissza sem nézve kullogtunk leghátul Sunsettel.
- Nem gondolod Jessie? Kérdezte Mike, én viszont nem figyeltem, és halkan megjegyeztem, hogy ismételje meg a kérdést. - Szóval akkor segítesz majd nekünk Luckyval? A torkom elszorult. Amióta elindultunk, csak ezen gondolkodtam, mit mondjak ha megkérdezik ezt. Még a feladatomat sem teljesítettem, ami csak az lett volna, hogy figyeljek, hátha meglátok valamit a hátunk mögött. - Persze. Nyeltem egyet. A többiek észre sem vették, az aggodalmat, továbbra is azon tanakodtak, BlackSpirit a vezérmén, miért hagyott el négy lovat. - Észrevettem ám, hogy nem bízol a tervemben. A hátunk mögött lévő táj vizsgálata közben fel sem tűnk, hogy Nick mellém lovagolt. Szóval valaki még is észrevette rajtam, hogy aggódok. - Jó az észrevétel. Jegyeztem meg szomorúan, és ezúttal a szemébe néztem. - Nem hiszem, hogy a csikónak lesz ereje kiállni a próbákat ilyen hidegben, ráadásul, két hét múlva megszületik. A fiú a vállamra tette a kezét, hogy ismét rá figyeljek, és ne a bizonytalanul nézelődő lovam füleire. - Barnet azt mondta, fölfűti a fedett pályát, és a terep a miénk. Rá hasonlítasz, mert ő sem tartja jó ötletnek. Leejtette a karját maga mellé, és ismét az utat figyelve a többiek után zárkózott fel. Apa lova Boots hirtelen felnyerített. Mivel a nyugodt természetű Quarternek ez nem volt szokása, rögtön követtük a tekintetét. A hágó alján, egy csapat ló próbált legelni a sekély hóban. Hát megvannak! | |
| Unikornis1999 (29546) 13.04.03 15:57:32 | ||
|
Huh megint jó sokat foglaltam, de láttam, hogy a linkelést elrontottam, tehát az első fejezet itt olvasható el.
| |
| Bogi2001 (22306) 13.04.03 17:15:49 | ||
|
10. fejezet: Újabb kihívás A késő esti összejövetel ellenére kipihenten ébredtem. Felültem az ágyamban és halgattam szobatársaim egyenletes lélegzését. Még mindig azon gondolkodtam, amit George mesélt. Valahogy nem hittem el, hogy az egészet csak kitalálta. Az a nyerítés... még most is kiráz a hideg. Hirtelen ötlettől vezérelve, csöndesen, macska módjára kiugrottam az ágyamból. Még tegnap kiválasztottam, mit fogok felvenni. Most ott hevert mellettem a széken. Gyorsan felöltöztem és a tükör elé álltam, ami persze elengedhetetlen kelléke egy szobának. Nem tudom, hogyan, de sikerült elfogadható állapotúra fésülnöm a hajam. Szorosan összefogtam egy gumival és két csattal feltűztem két oldalra a frufrumat. Hangtalanul keresztülsétáltam a szobán. Lenyomtam a kilincset, ami egy kis erőteljes nyomásnak megadta magát. Sikerült észrevétlenül kijutnom a folyosóra. Ránéztem a folyosó végében sorakozó cipőkre. Kiválasztottam az én edzőcipőmet és felvettem. A ház ajtaja sose volt bezárva, kimentem hát a friss levegőre. Sehol egy lélek. Csak úgy elindultam valamerre. Hát persze, hogy a gyönyörű csődör karámjánál találtam magam. Lucas bent állt egy kötőfékkel a kezében és éppen sarokba próbálta szorítani az ágaskodó lovat. - Szia! - köszönt nekem lihegve, mikor meglátott. - A lovászok azt mondták, ők már nem hajlandók dolgozni vele. Ezért azt gondoltam, megpróbálom. De még rá sem tudom tenni ezt - lóbálta meg a fehér kötőféket. A kerítésnek dőltem. - Én megpróbálhatnám - csúszott ki a számon. Ezért legszívesebben pofán vágtam volna magam, de Lucas már nyújtotta felém a kötőféket. - Sok szerencsét! - látszott rajta, hogy nem hiszi: sikerülni fog. Elvettem tőle és átmásztam a kerítésen. Nagy levegőt vettem. Tettem egy lépést a ló felé, aki addig a szemével méregetett. Most viszont hátrább lépett. - Hogy szólítsam? - kérdeztem Lucastól. - A neve Ábránd - hangzott a válasz. Újra ledermedtem. Beigazolódott a gyanúm: George erről a lóról beszélt! Elöntött a félelem. Ábránd, mintha csak álomból ébredne, felágaskodott. Megérezte, hogy félek futott át tudatomon a gondolat. A ló, mintha csak táncolna, két lábon állva, mellső lábaival rúgkapálva közeledett felém. Összeszedtem magam. Nem hagyom, hogy megfélemlítsen! Testemet elárasztotta a nyugalom. Nem. Most nem az ijedtségtől nem mozdultam. Nem azért nem mozdultam, mert nem tudtam. Hanem azért, mert nem akartam. - Ábránd - szóltam hozzá barátságosan. A ló erre leereszkedett négy lábra és értetlen képet vágott. Elmosolyodtam. - Nem akarsz te engem bántani, igaz? Csak nem bízol az emberekben. Nem bízol bennük, mert rossz emlékeket őrzöl az előző gazdáidról. Nem bízol bennük, mert azt hiszed, minden ember olyan, mint azok a kegyetlen emberek. Nem bízol bennük, mert az ösztöneid azt súgják, hogy ne tedd - halkan, megnyugtató hangon beszéltem hozzá. Közben mélyen a szemébe néztem. Egy pillanatra úgy tűnt, bízik bennem. Tett felém egy lépést, én pedig kinyújtottam üres tenyeremet. Mozdulatlanul tartottam, miközben tovább beszéltem. - De nem minden ember egyforma. Léteznek olyan emberek is, akikben meg lehet bízni. Olyanok, akik a javadat akarják. Akik segítenek neked - ennél a mondatnál megérintette a kezem. Tett még egy lépést és belefújt a tenyerembe. Lassan megsimogattam selymes szőrét. Hirtelen akkorát lépett, hogy majdnem hátráltam. De nem tettem. Tudtam, hogy ez most hiba lenne. Helyette megsimogattam a homlokát is, közben a másik kezem nagyon lassan közelített a feje felé. Anélkül, hogy fejét megmozdította volna, egy pillantással jelezte a kötőfék és felém, hogy nem teljesen hülye. Egy mozdulattal rácsúsztattam a kötőféket, mielőtt bármit is tehetett volna. Idegesen prüszkölt egyet. Nem tetszett neki az a valami a fején. - Hihetetlen - hallottam Lucas hangját a hátam mögött. - Szerintem is - mondtam, meg sem fordulva. Nyugtatóan Ábránd fejére tettem a kezem. Pár perc után megszokta a kötőfék érzését. - Köszönöm a segítséged, egyedül nem ment volna - mondta Lucas. Megfordultam. - Arra gondoltam, hogy a kötőfékhez kapcsolok egy futószárat és megpróbálok vele itt, a karámban dolgozni. Valami hozzám ért, majd meg is lökött. Hátranéztem és Ábrándot láttam. Felnevettem. - Látom, kedvel téged - nevetett Lucas is. - Mi lenne, ha te dolgoznál vele? - Én nem... - kezdtem volna bele, de Lucas közbevágott: - Te valószínűleg sokkal eredményesebben törnéd be, mint én. Benned jobban bízik. - Őszintén szólva, azt sem tudom, hogyan kell betörni egy lovat - ráztam meg a fejem. - Én sok betörésnél ott voltam már. Szívesen elmagyarázom - mosolyodott el. - Mi van, ha én sem bírok vele? Mi van, ha nem sikerül együttműködésre bírnom? Mi van, ha... - törtek fel belőlem a kérdések. - Mi van, ha rémeket látsz? - kérdezett vissza mosolyogva Lucas. Beláttam, hogy van benne igazság. - Rendben - sóhajtottam. - Vállalom. | |
| Dóry98 (52330) 13.04.03 20:14:47 | ||
|
Unikornis: Húú, hát ez jó hosszú lett! Nagyon izgalmas, és nem az a fajta, hogy amikor olvasod, azt várod, hogy legyen már vége. Nagyon tetszik!! 
Bogi: nagyon jó, hogy ekkora fordulatot vesz a történet! Jó lett! :) | |
(aktuális oldal: [ 230 ], összes oldal: 342, Hozzászólások: 5123)
[1] [2] [3] [4] [5] [6] ... [227] [228] [229] [230] [231] [232] [233] [234] ... [336] [337] [338] [339] [340] [341] [342]
