 |
Fórum - Alkotók Kuckója
Lovakkal kapcsolatos irományok (versek, novellák...)
| Lajura (15249) - 1. 11.10.20 21:27:15 | ||
|
 --És akkor ezennel megnyitom ezt a témát!--
 Négy évvel ezelőtt... Elsa Bloom vagyok. Ma 5 éves. Szemem holdvilága a kezdeteknél kihunyt. Nem látok semmit, de érzek, s hallok sok mást. - Boldog születésnapot Elsa! - ölelt körül Amy Fluost , és Bary Bloom, szerető szüleim. - Mondd csak, mit kívánnál kislányom? - kérdezte édesapám. “Látni... látni akarom a lovakat...“ vágtam volna rá... Ha... láthatnék. Lehuppantam a földre, és ezt szipogtam: - Érezni a kis pacik illatát... De ti úgysem visztek el a lovardába, ugye? ---Folyt. köv. csak mennem kell verset tanulni--- | |
| zsofi26horses (50515) 13.12.22 14:45:42 | ||
|
No, emberek, ezt a fejezetet úgy olvassátok, hogy vért izzadtam! (na jó, lehet, hogy vért azért mégsem, de megszenvedtem vele) :) Remélem teszik  és köszönöm a kommenteket :)
10. Fejezet Másnap reggel, mikor álmosan kibicegtem az udvarra, Jamie az ausztrál juhászkutyám úgy örült nekem, hogy majdnem fellökött. Ahogy simogattam a buksiját, észrevettem, hogy az istálló mögüli pályáról száll fel a por, azaz valaki már lovagol ilyen korán reggel. Sejtésem sem volt, ki lehetett az, hisz mindig én kelek leghamarabb, persze csak apa után, ő pedig nem szokott reggel lóra ülni. Kíváncsi lettem. Megindultam az földutacskán, amin minden nap elsétálok. Minél közelebb értem, annál többet láttam az istálló mögötti pályából és abból is, mi történik ott. Meghűlt a vér az ereimben, amint megláttam Davidet és Ginát együtt edzeni. A vöröshajú lány mélyen lent tartotta a kezét, Casper összeszedetten, lendületesen ügetett. Feszes, sötétzöld trikója kiemelte tökéletes alakját, a kockás lovaglónadrágról és a méregdrágának tűnő csizmákról nem is beszélve. David pedig ült a kerítésen és őket szemlélte. El akartam tűnni, de már késő volt. Észrevettek, és Gina hangosan köszönt nekem. - Szia! - kiáltotta, én pedig intettem egyet és sarkon fordultam. Aznap Gömböccel a szokásos vágtagyakorlatot végeztük el, persze csak miután láttam, hogy Gina elment. Nem értettem a helyzetet. David nemrég hangoztatta, hogy eszébe sincs Ginát edzeni. Mégis edzi a lányt, én pedig egyedül vagyok a sok zsongó kérdőjellel a fejem fölött. Mikor végeztem Gömböccel, vettem egy csomózott kötőféket és egy hosszú hajókötélből font kötelet és kimentem a legelőre. Bridget figyelt engem, ahogy egyenesen feléje masíroztam. Nem néztem rá, sőt elfordultam tőle, nehogy még véletlenül is fenyegetésnek vélje és odamentem a kanca mellett ácsorgó Chocolate Jane-hez. Simogattam a rocky mountain lovat, majd kinyújtottam a kezemet a hátam mögött, amiben egy kockacukor volt. Igen, éreztem, ahogy Bridget hozzáért az ujjaimhoz, majd megszaglásszta az édességet és óvatosan elvette. Lassan fordultam meg. A ló kíváncsian nézett rám, majd újra megszimatolta a kezemet, hátha volt benne még egy darab. Most már emlékezni fog, hogy az emberek nem csak pofonokat osztogatnak, hanem édes finomságokat is. Megsimogattam a homlokát, majd megmutattam neki a csomózott kötőféket, amit nagy érdeklődéssel szemlélgetett. Rátettem a fejére, de féltem, hogy esetleg kitör, ezért hoztam egy extra hosszú kötelet, amit direkt a bizalmatlan lovaknak találták ki. Mikor már rajta volt, majdnem az történt, amire számítottam, de mégsem teljesen. A ló, ahogy meglátta a kezemben a kötelet, ahelyett, hogy elrohant volna, csak egyszerűen alrébb ugrott, majd elkeztett ágaskodni szerencsére biztonságos távolságból. Magasra nyújtózkodott, majd mint egy imádkozósáska, fel-le, fel-le, egészen addig, amíg meg nem fogta a kötelet a két patája közé és le nem teperte a földre. Mikor érezte, hogy a lába alatt van, megállt, mint egy cövek. Lenyeltem egy csodálkozó megjegyzést. A kanca megtanulta, hogyan semmisítheti meg az ellenfele, vagyis az ember kínzóezközének a hatását. Sajnos ez a pompásan megtanult technika nem nyújtott végleges kiutat az emberek értetlenségéből. Ha belegondoltam, ki tudtam számítani, hogy mit csinálna egy ilyen személy, ha a lova így viselkedett volna. Valószínűleg odamegy, megveri az állatot, ezért Bridget feltételezhetően jelenleg támadásra készen áll, tehát bármit csinálhattam, amit az a bizonyos állatkínzónak eszébe se lett volna. Döntöttem. Elengedtem a kötelet, ami leesett a földre. Vártam, majd hátraléptem három lépést, lassan, de határozottan. Bridget szemeiben egy fél másodpercnyi megilletődést fedeztem fel. Így álldogáltunk egy ideig, majd nagyon lassan közeledtem felé, de nem néztem rá. A lehető leglomhább mozdulatokkal lehajoltam és felvettem a kötelet, de a kanca még mindig azon ácsorgott. Tanácstalan voltam, sőt ami azt jelenti egy kicsit féltem is. Egy kiszámíthatatlan, kezelhetetlen és rettegő monstrum állt előttem, aki bármelyik mozdulatomat támadásnak vélhette volna. Megbántam, hogy ilyen hamar akartam őt a szerszámokhoz szoktatni, nincs visszaút, le kell csatolnom a fejéről. Ráérősen, görbe háttal, szégyenkező nézéssel léptem felé. Megsimogattam a fejét, a szügyét, majd a lábait, megpróbáltam valahogy kiszedni a patái alól a kötelet, nem sok sikerrel. Végül úgy döntöttem, hogy lecsatolom róla és simogatni fogom vele. Ezt is tettem, mindenhol megérintettem őt, átdobtam a hátán. Egy pillanatra összerezzent, de ezt követően szinte már unalmasnak találta, de egy tapotat sem mozdult volna el, hogy szabadon hagyja a kötelem másik felét. Kicsit megnyomtam a vállát, hátha arrébb lép, de nem így lett. Állt, mint a cövek. Egyre erősebben próbáltam arrébb tolni, siker nélkül. | |
| zsofi26horses (50515) 13.12.22 14:46:47 | ||
|
*
- Egy makacs szamár vagy! - sziszegtem tehetetlen dühömben, mire a ló a nyomás elől hirtelen ellépett és én pedig hajszál híján a földre estem. Megigazítottam a kalapomat. - De okos is! - egészítettem ki a mondandómat, és megpaskoltam gyengéden a nyakát. Lenéztem a földre; a kötelem újra élvezhette a szabadságot, még ha egy kicsit megnyomorodott is a ló súlya alatt. Azonnal felvettem, de nem tettem rá Bridget fejére, csak egyszerűen a végét, ahol nincs karabíner, ráhelyeztem a kötőfék alsó részére, ahová csatolni is kellett, ezzel a módszerrel viszont a ló rögtön elszabadulhatott volna, ha akart. Bridget megijedt, arrébb ugrott. Odamentem hozzá, megint ráraktam. Ő megint egy szökkenéssel elintézte a helyzetet. - Türelem, Sophie, türelem... - bíztattam magamat, majd folytattuk a fogócskát, míg el nem értünk odáig, hogy a karabínert is nyugodt szívvel rácsatolhattam. Egy hosszú, hangos, kimerült sóhaly hagyta el a számat, mikor Bridget megengedte, hogy akárhova menjek a kötéllel, ha neki nem kell megmozdulnia. Kíváncsi voltam, mi lenne, ha most meghúznám egy kicsit. Meg is tettem, a ló csak a fejét nyújtotta ki, egyre erősebben és erősebben próbáltam, mire ő végre felém lépett egy fél lépést. Ekkor aztán a lehető leggyorsabban elengedtem a kötelet és még azt sem bántam, hogy kibillentem a gyors mozdulattól az egyensúlyomból és hátraestem. Nem érdekelt, hogy a szúrós fű szúrta a bőrömet, kimerülten néztem fel a felhős égboltra. - Nehéz eset vagy, tudod? - keltem fel lassacskán. A sárga telivér gyönyörű, fekete szemeivel méregetett. Sáros, piszkos volt, fénytelen szőrén itt -ott volt egy-egy kopasz folt, ahol kisebb-nagyobb sebek tarkítottak. A tekintete viszont már nem volt a régi. Nyugodtan pislogott, füleit lazán mozgatta a hangok irányába. Lecsatoltam róla a kötőféket, kimerülten visszamentem az istállóhoz. | |
| -Anna- (56551) 13.12.22 18:15:25 | ||
|
Ehh... sajnálom, ha álszerénységnek tűnt vagy hasonlónak. Csak egy rendes kritikát akartam kicsikarni belőletek, de úgy látszik, innen már elmentek a kemény kritikusok, úgy hogy követem őket *fogja a cókmókját és elmegy a könyvével máshová*. Jaj, nyugi, csak vicceltem :) De tényleg rámférne egy-két kritika.
16. fejezet: Fültanú Lélegzet-visszafojtva füleltem. A lassan körvonalazódó elképzelés veszélyes gyorsasággal fordult valóságba az egyik férfi személyét illetően. Nincs kétség: ő volt. Tehát ahelyett, hogy a jelenben találtam volna magam, most csak még jobban visszamentem az időben. De mit akar tőlem a sors? Miért kell itt lennem? Ezekre a kérdésekre nem tudtam választ kapni. Hallottam, ahogy bemennek az istállóba. Az egyik ló idegesen felhorkant. - Fogd be, vén gebe! - morogta Fred. - Ezek szerint már te is beszélsz a lovakhoz? - hangzott egy csipkelődő megjegyzés, majd kicsivel később egy halk “áu“, megfűszerezve egy kis káromkodással. Ez a Fred elég agresszív lehet gondoltam. Ha tudná! tettem hozzá, és erre még én is elborzadtam. Nem, még magamnak sem akartam befejezni a gondolatot. Idegenkedtem attól, hogy ennyire higgadtan kezeljem a témát. Nem akartam rá hasonlítani. - Mikor jön a következő adag? - kérdezte váratlanul egy hang. Erre egy kis csend után komoly, megfontolt válasz érkezett. - Legkésőbb egy hét múlva. Luckas azt mondta, nem szabad elkapkodni a dolgot. Egy pillanat! Luckas?! Ugye, nem arról a Luckasról van szó? Ha lehet, még feszültebben figyeltem minden egyes szóra. - Igaza van - helyeselt a másik. - A végén még valami kotnyeles túlbuzgó kopó felfigyel az összefüggésekre. - Mégis... mi lesz, ha lebukunk? Szélnek eresztjük a bizonyítékokat? - Mást nem nagyon tehetünk. Nem tudod, hogy az öreg kit jelölt meg örökösének? - Állítólag van egy fia. Miután elpatkol, ő fogja megkapni az egész birtokot. Ha viszont neki feltűnik, mit csinálunk, akkor nekünk annyi. - Azért ne siessük el a dolgot. Lehet, hogy meg tudjuk győzni. Ha átállítjuk a mi oldalunkra... Tompa puffanás hallatszott. - Eszedbe ne jusson! - sziszegte Fred vészjóslóan. - Azt hiszem, világosan megmondtam, hogy semmilyen kockázatot nem vállalhatunk! - Ér... értettem - mondta vékony, elhaló hangon a másik, mint akit fojtogatnak. Ez a feltételezés valószínűleg nem is állt olyan távol a valóságtól. Egy kis szünet állt be. Ezt arra használtam fel, hogy megpróbáljam feldolgozni az imént hallottakat - sikertelenül, ugyanis folyton csak arra bírtam gondolni, hogy Luckas egyszerűen nem lehetett bűnöző. Biztos nem ő volt. Nem, hisz az lehetetlen! Még magamat is megleptem, mennyire szeretném ezt észérvekkel is alátámasztani, de nem találtam egyetlen épkézláb okot, miért ne csatlakozhatott volna ezekhez az alakokhoz. - Sőt, még óvatosabbnak kell lennünk - húzott vissza a valóságba Fred hangja. Egyben ráébresztett arra is, hogy nekem most figyelnem kéne. - Igen, óvatosabbnak - ismételte alázattal a társa. Mennyire jellemtelen! Helyesel, csak hogy újra a kegyeibe férkőzzön! ez volt az első gondolatom, aztán rájöttem, hogy én se viselkednék máshogy a helyében. Nem sok embernek van bátorsága szembeszállni egy hozzá hasonlóval. - Menjünk, nézzük meg a korábbi szállítmányt - hallottam, ahogy először kinyílik, majd becsukódik az istálló ajtaja, tehát nagy valószínűséggel kimentek. Követnem kell őket gondoltam. Akármibe is csöppentem bele, még mélyebbre kell ásnom magam ahhoz, hogy meg is értsem. Talán jobban járnék, ha nem is tudnék semmiről vetettem fel. De mostmár mindegy állapítottam meg, miközben már osontam is az egyik sarokhoz, hogy megnézzem, merre mennek. Óvatosan kinéztem, de vissza is kaptam a fejem, mert láttam, hogy felém jönnek. Gyorsan, amilyen halkan csak tudtam, megfordultam, és az épület másik oldalához húzódtam. Tisztán láttam, ahogy feltűnnek és a hátsó épületek felé veszik az irányukat, háttal nekem. Mikor már eltűntek a láthatáron, megkönnyebbülten felsóhajtottam. - Mit keres itt, kisasszony? - hallottam a hátam mögül. | |
| Flémó (80958) 13.12.23 13:42:19 | ||
|
-Anna-: végre valami rendes terjedelem. Egyre titokzatosabb. És az én lovam milyen lesz. | |
| Flémó (80958) 13.12.23 14:13:43 | ||
|
Khmmm... Kedvet kaptam írni egy félig igaz történetet. A történet rólam és a mesésen szép frízlóról szól, aki valóban létezik. A nevek kitaláltak, vagy álnevek, de sok valóságos alapja van a dolognak.
Elkezdjem berakni? Várjatok berakom az első fejezetet. Egy lóimádó naplója 1. Fejezet Remények Az a nap is olyan unottan kezdődött, mint a többi. Felébredtem, valamikor hét és nyolc között, mert szokás szerint allergiás voltam valamire. Egyszóval elvégeztem a reggeli teendőimet. Majd ráébredtem, hogy az a nap egy szombat. A szombat a hét legeslegjobb napja, ugyanis hetente egyszer -ezen a napon- elmehetek lovagolni a Western Ranchra. Végre megint eljött a napja... - Megyek már! -kiáltottam a kistesómnak, aki az ajtóban toporgott. - Megyek már! - még utoljára végighúztam a hajamon a fésűt, majd visszadugtam abba a kerámia tartóba, amiben a helye volt. Aztán felkaptam a zöld-fekete budmil táskát, amelyben a lovaglócucc volt, és Sofi után eredtem, aki szintén lovagol. Istenem, milyen jó nap lesz ez a mai! Sajnos majdnem sikerült otthonmaradnom ezen a napon, hála a két kishármas matekdogámnak, amiket a szívetelen matektanár volt szíves egymás mellé írni az ellenörzőmbe. Aztán ágycsinálásnak, és a másik kétéves kistesóm fürdetésének következménye képpen, végre elengedtek. Szóval akkor szaladtunk, hogy a nagymamánk ne hagyjon ott. Mindig a mama vitt el minket szombetonként lovagolni, ez volt a hét legjobb napja. Az utóbbi időben a kis unokatestvérem is ismét elkezdett lovagolni. Egyszer már abbahagyta, pedig a mama külön felszerelést is vett neki. Beugrottunk a kocsiba. Már ott volt az unokatesóm, Aron, és az ő kistesója Koppány. Ez utóbbi álltalában nem tart velünk, de most, mivel a szüleik karácsonyi bevásárlásra indultak, és ezek ketten még túl kicsik ahhoz, hogy megtudják, sajnos nem létezik semmiféle Jézuska és angyalok. Légyeg ami lényegtlen ők is velünk jöttek. Elindultunk. A pulikutyám Kex kiszökött, őt vissza kellett terelni a kerítés mögé, de mihelyt meghalotta a kapu csapódását, mar rohant is. Anya és Tiffy (a másik kishugom) az ablakból integetett utánnunk. Az út körülbelül tizenöt perc lehetett. Ilyenkor mindig vicceket meséltünk egymásnak út közben. A hátsó ülésen különösen nagy volt a zűrzavar, ugyanis Aron fejébe vette, hogy morcoskodik egész úton. Ugrattuk is miatta. Mire ő mérgesen elfordult. Hiába, kisgyerek! , gondoltam, és szokásom szerint álmodozásba merültem. Ez volt a szórakozásom este, elalvás előtt, hosszú kocsiút közben, és néha sajnos irodalom óra kellős közepén is, amiért dolgozatírás közben drágán megfizetek... Azon tűnődtem milyen lenne, ha lenne egy saját lovam. Egy frízről álmodoztam, habár egyszer valaki azt mondta, hogy ha túl sokat ülsz frízeken, akkor gerincferdülés lehet kapni. Ez nem igen izgatott, mert úgy is annyit görnyedek a könyvek fölött, hogy előbb kapok attól gerincferdülést. Ez a másik szenvedélyem az olvasás. Anyám mindig mondja, hogy lecke helyett ne azzal foglalkozzak. Hiába... Na és akkor áthajtottunk az olaj-, vagy vízvezeték felett, amit nemrég fektettek le az út alá. Elhaladtunk a Medvefarm állataihoz tartozó szürkemarhák karámja előtt, majd a Pónikaland felirattal díszelgő shetlendi pónikkal foglalkozó farm előtt, majd befordultunk a Western Ranch parkolójába. Megjöttünk... | |
| Flémó (80958) 13.12.23 14:17:28 | ||
|
Ha két ember akarja, hogy folytassam, folytatom... | |
| -Anna- (56551) 13.12.23 15:32:57 | ||
|
Flémó: 1. Ezt megjegyeztem.
2. Hibák: - “A szombat a hét legeslegjobb napja... [...] Mindig a mama vitt el minket szombetonként lovagolni, ez volt a hét legjobb napja“ - ismétlés, gépelési hiba - “...mert szokás szerint allergiás voltam valamire. Egyszóval elvégeztem a reggeli teendőimet.“ - ??? - “...amiket a szívetelen matektanár volt szíves egymás mellé írni az ellenörzőmbe.“ - gépelési hiba, [szívtelen(gondolom) volt szíves hogy jön össze?] helyesírási/gépelési hiba - “Ez utóbbi álltalában nem tart velünk...“ - gondolom gépelési hiba - “de most, mivel a szüleik karácsonyi bevásárlásra indultak, és ezek ketten még túl kicsik ahhoz, hogy megtudják, sajnos nem létezik semmiféle Jézuska és angyalok.“ - de most... mi van most? Csak okot adtál, konkrét állítmány nincs. - “Légyeg ami lényegtlen“ - súlyos gépelési hiba, sima gépelési hiba, helytelenül használt szókapcsolat (nyelvújítási tervezettel tessék az akadémiához fordulni) - “de mihelyt meghalotta a kapu csapódását, mar rohant is.“ - gépelési hiba, gépelési hiba - “Anya és Tiffy (a másik kishugom) az ablakból integetett utánnunk.“ - alany-állítmány szám/személyben nem egyezik, gépelési hiba - “majd a Pónikaland felirattal díszelgő shetlendi pónikkal foglalkozó farm előtt“ - gépelési hiba 3. Naésakkordeviszont ha még nem amortizáltalak le eléggé: - Tudomásom szerint a Medvefarmhoz nem tartoznak szürkermarhák, az egy szürkemarhatelep. (Én fenntartom a tévedés jogát, Neked viszont nincs hozzá jogod, slussz-passz) 4. Maga a hely elég könnyen felismerhető(ez nem tartozik a Hibák pont alá:D), és én is szoktam odajárni:D Szerintem nagyon jó hely, eddig itt fejlődtem a legtöbbet :) | |
| Flémó (80958) 13.12.25 11:06:01 | ||
|
-Anna-:értékelem a kritikád, a helyesírás nem az erősségem. Azonban meg kell jegyeznem, hogy valóban ott lovagolok. A szürkemarkatelep pedig a Medvefarm tulajdona, a Medvefarm prospektusában olvastam. Szóval csak részben volt igazad, hogy vitatkozzak egy kicsit ... :) | |
| Flémó (80958) 13.12.25 11:33:37 | ||
|
Egy lóimádó naplója
2. Fejezet Ígéretek Dermesztó decemberi hideg uralkodott odakinn, a fene se gondolta volna, hogy mégis kellett volna kúznom még egy zoknit. Emelett a kistesóm lovaglása is rémesen lassan akar eltelni. Már majdnem húsz perce vártunk az odakinn uralkodó dermesztő hidegben. Mégpedig arra, hogy véget érje Sofi lovagló órája, és végre-valahára kezdőndjön az enyém. Nem egyszerre lovagoltunk, én ugyanis a középhaladó csoportban voltam, ő pedig a kezdőknél. Legalább már nem futószáron vezették. Kivéve Sanyin, az akaratos hucul kislovon, aki az egyetlen póni volt a Ranchon. A kistesóm jelenleg a Lego nevű érdekes színű kancán lovagolt. Legonak furcsa barnássárga szőrzete volt, amelyre a hozzá nem értő ember a ,, fakó ‘‘ jelzőt aggatja. A szőr azonban most egyre sötétedett, mivel jött a tél, és téli szőrzetet növesztett. A traktornál voltunk, mivel Kopi meg akarta nézni. Aront a kikötőpoznánál hagytuk, mivel még mindig morcoskodott. Azonban tudtuk, hogy hamarosan utánnunksomfordál. Így is lett. Mire másodszor kinéztem a munkagép mögül, fel is tűnt az unokatsesóm alacsony, morcos alakja. Még mindig nem akart megszólalni. - Mi ez itt a traktor mögött? - tette fel a kérdést mama, csakhogy a morcos kisfiú megszólaljon. - Ásó borona. - felelte amaz. Örültem hogy végre megszólalt. Aron nem sok mindenhez értett, de többek között a traktorokhoz igen, mivel náluk otthon is volt egy , amivel a nagypapája szántani szokott járni. Én azonban fikarcnyit sem konyítok a munkagépekhez, ezt elismerem. Aron aztán beszélni kezdett a titokatos ásó borona használatáról, amit mű-érdeklődéssel hallagattam meg. Kopi talált néhány kertésdeszkát, és ugrálni kezdett rajta. Én ráugrottam a dfeszka másik felére, amitől ő a levegőbe emelkedett, majd visszahuppant a deszkára. Ezt nagyon élvezte, és elégedetten nevetni kezdett. Ezt csináltuk tíz percen keresztül, mígnem annyira kifáradtam, hogy majdnem hanyatt vágódtam, amit szerencsére nem tettem meg, mert mögöttem volt a traktor. Visszafelé tartottunk a fedett lovardába, ahol az oktatás folyt. - Mit szólnál, hogyha vennék egy lovat? - tette fel a kérdést mama. Felkaptam a fejem, azt hittem viccel, vagy pedig elromlott a hallásom. - Micsoda? -kérdeztem vissza. - Mi lenne, ha vennék egy lovat? - A szuper lenne! - kiáltottam fel. - És mikor? Most rögtön? - Nem dehogyis! Egy idő múlva, hogyha rendesen megtanultál lovagolni. És persze mind a hármótoké lenne. De csak akkor, hogyha megmaradna a két nagy cégem - Modta mama, ő ugyanis könyvelőként dolgozott. - És mégis mennyi az az ,,egy idő múlva‘‘? - Hmmmm... Talán fél évet. Nos ebbe várhatóan kevesebb hiba van. | |
| Flémó (80958) 13.12.25 11:35:14 | ||
|
Amúgy -Anna-: Játákon kívül: melyik a kedvec lovad? (Nekem Cseter+ Sas+ Lizzy .) | |
| -Anna- (56551) 13.12.25 17:41:05 | ||
|
Uhh...
Flémó: Nem állítom, hogy kevesebb hiba van benne, mivel most nincs kedvem őket öszeszámolni. Apropó, Sanyi kikérné magának, hogy lepónizták. Én am egyszer vele nyertem versenyt:) De a kedvenc lovam Nixi, akinek találkoztam is az előző gazdájával. Lego... egyszer láttam bakolni, amikor egy felnőtt ült rajta (lehetetlenül rövid szár, felesleges segítségek... tipikus példája annak, milyen lovas nem szeretnék lenni). Hát úgy ennyit a lovardáról, ha akarod levélben többet is beszélhetünk róla. Maga a töri jó... lenne, ha nem szúrnák a szemem azok a fránya hibák, amiket, ha alaposan átnézed, még te is kiszúrnál. Éééés mindenki nagy örömére befejeztem a szövegelést. Amint tudom, hozom a kövi fejit, de előbb agyonnyúzom a karácsonyi ajándékom :) | |
| Dóry98 (52330) 13.12.25 18:47:48 | ||
|
Csipet: Még mindig imádom! Annak ellenére sem unalmas, hogy eddig nem sok minden történt. Ajánlom, hogy vaskos írás legyen! ;)
Zsófi: Mint mindig, most is nagyon tetszik! Imádom a részletességét, hogy semmi sincs elkapkodva benne, még sem unalmas. Megérte vért izzadni! ;D Bogi: Lehet, hogy nem vagyok kemény kritikus, de azt még felismerem, hogy melyik a jó és melyik a rossz írás. A tied abszolúte a jó kategóriába tartozik, és így még keveset mondtam. Rejtélyes feji, teljesen visszaadja a hallgatózás érzését, és pont a megfelelő helyen van abbahagyva. Egyedül a mostmár szúrt szemet, tudtommal külön kell írni, de ha nem, vedd úgy, hogy meg sem szólaltam. és mit kaptál karácsonyra, amit agyon lehet nyúzni?? :D Flémó: Nem tudom, mi írhatnék. Az 1. fejezetet konkrétan nem értettem, annyira zavaros volt. A sok helyesírási, gépelési és fogalmazási hiba eredménye egy szinte értelmetlen szöveg lett. Az én szememben. És nincsenek leírások! Nekem valahogy furcsa volt, hogy egyszer arról írtál, amit általában szoktak csinálni, egyszer arról, amit most csinálnak. Ezt a kettőt nem tudtad jól összeegyeztetni. A 2. fejezetből kigyűjtök pár hibát. például a nyelvújító hajlamaidat: kertésdeszkát, dfeszka, kikötőpoznánál (bár lehet, hogy az utolsó csak nekem hangzik furcsán?!) Szóismétlés, a bosszantó fajtából: A szőr azonban most egyre sötétedett, mivel jött a tél, és téli szőrzetet növesztett. Ezt meg pláne nem értettem: - És mégis mennyi az az ,,egy idő múlva‘‘? - Hmmmm... Talán fél évet. nem gondoltam, hogy vissza fogsz süllyedni a “megy a buszom“ típusú írásokhoz. Te ennél sokkal-sokkal jobbat tudsz! Főleg ha alaposan átnézed... ;D | |
| Flémó (80958) 13.12.26 11:54:51 | ||
|
Oké. Akkor vegyétek úgy, hogy ezt nem írtam. Mindjárt beteszem kijavítva.
-Anna-: szintén nem idevaló, de alattam már bakolt (nos hosszú volt a kengyel és nem lehetett kisebbre venni, úgyhogy éppen kengyel nélül lovagoltam, kibomlott egy szár és a kengyel leesett). Meg a tesóm alatt is bakolt, de azt nem láttam miért. | |
| Flémó (80958) 13.12.26 12:08:40 | ||
|
Egy lóimádó naplója
1. Fejezet Remények Az a nap is olyan unottan kezdődött, mint a többi. Felébredtem, valamikor hét és nyolc között, mert szokás szerint allergiás voltam valamire. Egyszóval elvégeztem a reggeli teendőimet. Majd ráébredtem, hogy az a nap egy szombat. A szombat a hét legeslegjobb napja, ugyanis hetente egyszer - ezen a napon- elmehetek lovagolni a Western Ranchra. Végre megint eljött a napja... - Megyek már! - kiáltottam a kistesómnak, aki az ajtóban toporgott. - Megyek már! - még utoljára végighúztam a hajamon a fésűt, majd visszadugtam abba a kerámia tartóba, amiben a helye volt. Aztán felkaptam a zöld-fekete budmil táskát, amelyben a lovaglócucc volt, és Sofi után eredtem, aki szintén lovagol. Istenem, milyen jó nap lesz ez a mai! Sajnos majdnem sikerült otthon maradnom ezen a napon, hála a két kishármas matekdogmának, amiket a szívtelen matektanár egymás mellé írt az ellenőrzőmbe. Aztán ágycsinálásnak, és a másik kétéves kistesóm fürdetésének következménye képen, végre elengedtek. Miután kiléptünk szaladtunk, hogy a nagymamánk ne hagyjon ott. Mindig a mama vitt el minket szombatonként lovagolni, ez volt a hét legjobb napja. Az utóbbi időben a kis unokatestvérem is ismét elkezdett lovagolni. Egyszer már abbahagyta, pedig a mama külön felszerelést is vett neki. Beugrottunk a kocsiba. Már ott volt az unokatesóm, Aron, és az ő kistesója Koppány. Ez utóbbi általában nem tart velünk, de most, mivel a szüleik karácsonyi bevásárlásra indultak, és ezek ketten még túl kicsik ahhoz, hogy megtudják, sajnos nem létezik semmiféle Jézuska és angyalok. A lényeg az, hogy ők is velünk jöttek. Már majdnem elindultunk. A pulikutyám Kex azonban kiszökött, őt vissza kellett terelni a kerítés mögé, de mihelyt meghalotta a kapu csapódását, már rohant is. Anya és Tiffy (a másik kishúgom) az ablakból integetett utánunk. Tiffy folyton velünk akar jönni lovagolni – hiába az egész család lómániás - , de általában be kellett érnie azzal, hogy az ablakból integet, vagy néhanapján eljön velünk, amikor a nagymamám nem jön, és figyel minket. Beszálltunk, és visszaintegettünk. Egészen addig csináltuk ezt, míg a házunk el nem tűnt szem elől. Felhajtottunk a Gödöllői útra. Az út onnan körülbelül tizenöt perc lehetett. Ilyenkor mindig vicceket meséltünk egymásnak út közben. A hátsó ülésen különösen nagy volt a zűrzavar, ugyanis Aron fejébe vette, hogy morcosodik egész úton. Ugrattuk is miatta. Mire ő mérgesen elfordult. Hiába, kisgyerek! , gondoltam. Majd szokásom szerint álmodozásba merültem. Ez volt a szórakozásom este, elalvás előtt, hosszú kocsiút közben, és néha sajnos irodalom óra kellős közepén is, amiért dolgozatírás közben drágán megfizetek... Azon tűnődtem milyen lenne, ha lenne egy saját lovam. Egy frízről álmodoztam, habár egyszer valaki azt mondta, hogy ha túl sokat ülsz frízeken, akkor gerincferdülés lehet kapni. Ez nem igen izgatott, mert úgy is annyit görnyedek a könyvek fölött, hogy előbb kapok attól gerincferdülést. Ez a másik szenvedélyem az olvasás. Anyám mindig mondja, hogy lecke helyett ne azzal foglalkozzak. Hiába... Na és akkor áthajtottunk az olaj-, vagy vízvezeték felett, amit nemrég fektettek le az út alá. Hatalmas árkot ástak hozzá, kijött mindenféle munkagép, lánctalpas, markoló, meg ilyenek. Ám azok akkorra már rég eltűntek, vagy elvitték őket.Elhaladtunk a Medvefarm állataihoz tartozó szürke marhák karámja előtt. Ezeket nemrégiben vitték oda, valami gyár melletti karámból, ahol már csak pár állat maradt. Aztán elautóztunk a Pónikaland felirattal díszelgő shetlendi pónikkal foglalkozó farm előtt. Nem tudom pontosan hány lovacskájuk volt, de irtó aranyosak voltak, ahogy ott legeltek, és a szél szemükbe fújta kócos sörényüket. Végül befordultunk a Western Ranch parkolójába. Megjöttünk... Remélem most jobb... | |
| Flémó (80958) 13.12.26 12:17:15 | ||
|
Egy lóimádó naplója
2. Fejezet Ígéretek Dermesztő decemberi hideg uralkodott odakinn, a fene se gondolta volna, hogy mégis kellett volna húznom még egy zoknit. E mellett a kistesóm lovaglása is rémesen lassan akar eltelni. Már majdnem húsz perce vártunk az odakinn uralkodó fagypont alatti hidegben. Mégpedig arra, hogy véget érjen Sofi lovagló órája, és végre-valahára kezdődjön az enyém. Nem egyszerre lovagoltunk, én ugyanis a középhaladó csoportban voltam, ő pedig a kezdőknél. Legalább már nem futószáron vezették. Kivéve Sanyin, az akaratos hucul kislovon, aki az egyetlen kisló volt a Ranchon. A kistesóm jelenleg a Lego nevű érdekes színű kancán lovagolt. Legónak furcsa barnássárga szőrzete volt, amelyre a hozzá nem értő ember a ,, fakó ‘‘ jelzőt aggatja. A színe azonban most egyre sötétedett, mivel jött a tél, és téli szőrzetet növesztett. A traktornál voltunk, mivel Kopi meg akarta nézni. Aront a kikötőpóznánál hagytuk, mivel még mindig morcosodott. Azonban tudtuk, hogy hamarosan utánunk somfordál. Így is lett. Mire másodszor kinéztem a munkagép mögül, fel is tűnt az unokatesóm alacsony, morcos alakja. Még mindig nem akart megszólalni. - Mi ez itt a traktor mögött? - tette fel a kérdést mama, csakhogy a morcos kisfiú megszólaljon. - Ásó borona. - felelte amaz. Örültem, hogy végre megszólalt. Aron nem sok mindenhez értett, de többek között a traktorokhoz igen, mivel náluk otthon is volt egy, amivel a nagypapája szántani szokott járni. Én azonban fikarcnyit sem konyítok a munkagépekhez, ezt elismerem. Aron aztán beszélni kezdett a titokzatos ásó borona használatáról, amit mű-érdeklődéssel hallgattam meg. Kopi talált néhány kerítés deszkát, és ugrálni kezdett rajta. Én ráugrottam a deszka másik felére, amitől ő a levegőbe emelkedett, majd visszahuppant a deszkára. Ezt nagyon élvezte, és elégedetten nevetni kezdett. Ezt csináltuk tíz percen keresztül, mígnem annyira kifáradtam, hogy majdnem hanyatt vágódtam, amit szerencsére nem tettem meg, mert mögöttem volt a traktor. Visszafelé tartottunk a fedett lovardába, ahol az oktatás folyt. - Mit szólnál, hogyha vennék egy lovat? - tette fel a kérdést mama. Felkaptam a fejem, azt hittem viccel, vagy pedig elromlott a hallásom. - Micsoda? - kérdeztem vissza. - Mi lenne, ha vennék egy lovat? - A szuper lenne! - kiáltottam fel. - És mikor? Most rögtön? - Nem dehogyis! Egy idő múlva, hogyha rendesen megtanultál lovagolni. És persze mind a hármótoké lenne. De csak akkor, hogyha megmaradna a két nagy cégem - mondta mama, ő ugyanis könyvelőként dolgozott. Nem mellesleg igen jól keresett, ebből fizette a lovaglást is. - És mégis mennyi az az ,,egy idő múlva‘‘? - Hmmmm. Talán fél évet jelent.. | |
(aktuális oldal: [ 275 ], összes oldal: 342, Hozzászólások: 5123)
[1] [2] [3] [4] [5] [6] ... [272] [273] [274] [275] [276] [277] [278] [279] ... [336] [337] [338] [339] [340] [341] [342]
