 |
Fórum - Alkotók Kuckója
Lovakkal kapcsolatos irományok (versek, novellák...)
| Lajura (15249) - 1. 11.10.20 21:27:15 | ||
|
 --És akkor ezennel megnyitom ezt a témát!--
 Négy évvel ezelőtt... Elsa Bloom vagyok. Ma 5 éves. Szemem holdvilága a kezdeteknél kihunyt. Nem látok semmit, de érzek, s hallok sok mást. - Boldog születésnapot Elsa! - ölelt körül Amy Fluost , és Bary Bloom, szerető szüleim. - Mondd csak, mit kívánnál kislányom? - kérdezte édesapám. “Látni... látni akarom a lovakat...“ vágtam volna rá... Ha... láthatnék. Lehuppantam a földre, és ezt szipogtam: - Érezni a kis pacik illatát... De ti úgysem visztek el a lovardába, ugye? ---Folyt. köv. csak mennem kell verset tanulni--- | |
| Dicsőség-Útja (84917) 14.06.18 17:20:03 | ||
|
Második rész 
A Királynő igazat mondott. Legalábbis egy valamiben. Kifelé menet nem állta utamat egyetlen akadály sem. Hunyorogtam a Fény - ben, ahogyan megvilágított mindent. Szinte természetellenes volt újra Fényt látni. Valószínűleg hozzászoktam a sötétséghez. Azonban a szívem zakatolt, és nem hagyott nyugodni egy gondolat. Vajon a Királynő csak azért mondta amit mondott, mert ki akart szabadulni? Ha nem, akkor valóban csalók vezetik népünket? Talán az Őrzők tudják, hogy a Királynőnél jártam? Ez nem is egy gondoltat tulajdonképpen. A nagy izgalomban teljesen megfeledkeztem a próbáról, aminek lényege egy serleg elhozása lett volna a Fény barlangjából. Habár valószínűleg nem a Fény barlangjában töltöttem az elmúlt időt. Mennyi idő is volt? Nem tudni. De az árnyékok már hosszúra nyúltak, és Kvarotas földje felett vöröslő csíkokat felett a Nap. Felértem a Gyűrű tetejére, amely az otthonomat, Levuros városát vette körbe. A Gyűrű valójában egy alacsony füves hegyvonulat a város körül. Majdnem teljesen körbekeríti, kivéve az egyik oldalt, ott ugyanis meredek hegyfal határolja Levuros - t. Elnéztem a várost a lemenő Nap fényében. Középen állt az Őrtorony. Egy hatalmas fehér torony, arany tetővel. Itt laknak az Őrzők, ez az otthonuk. Mi, tanoncok az Őrtorony lábánál található istállókban élünk. Kicsi, szűkös, és büdös helyek, ahol mindössze annyi időt töltünk, ami feltétlenül szükséges. Akkor azonban nem láttam olyan rémesnek a Királynő börtönéhez képest ugyanis palota volt. Az arany és rózsaszín csíkok átszelték az eget. Hamarosan lemegy Nap. De nekünk tanoncoknak nem szabad kinn lennünk napnyugvás után. Legaloppoztam a dombról a városba. Az utcákat már elborította a félhomály. Mint már mondtam a földünkről elűzték a sötétséget, szóval még éjszaka sincsen teljesen sötét. Az utcák szélén világító szentjánosbogarak köröztek lámpásként megvilágítva a teret. Lassan baktattam, patám kopogott a lekövezett úton. Az Őrtorony árnyékot vetett rám. Megborzongtam, ahogy az árnyékban szinte feketévé változik a sötétbarna szőröm színe. Aztán hirtelen egy zajt hallottam. Hegyeztem a füleimet, és a hang irányába fordítottam a fejemet. Amikor odanéztem, először elvakított a fényesség. Hunyorogva láttam, ahogyan a Szenátor menetével találtam szembe magamat. A Szenátor a hát Őrző vezére volt, úgymond a legfőbb Őrző. Pechemre pont vele futottam össze ezen a homályos éjjelen. Hófehér ló volt, hosszú arany köpenyt viselt, amelyet húzott maga után, fején babérkoszorú ékesedett. Mellette őrök sokasága tartotta a lámpásokat, amelyek az előbb elvakítottak. Egy őr a királyi címert vitte mögötte. - Mit keres egy tanonc az utcán ilyenkor éjnek évadján? - kérdezte a Szenátor, közel hajolva az arcomhoz. - Eltévedtem a Fény barlangjában, és nem találtam meg a Fény serlegét... - mondtam, de tudtam, hogy a szavaim hamisan csengtek. - Eltévedtél? - húzta fel a szemöldökét a Szenátor. - Ez miért nem lep meg?! Mindig is tudtam, hogy a tanoncok között vannak alkalmatlanok az Őrzőségre, de nem gondoltam volna, hogy ennyire... Hiszen megszegted az első számú szabályt miszerint egy tanoncnak sem szabad éjszaka kinn mászkálnia a utcákon. Ez még egy képzett Őrzőnek is veszélyes, akik nem csupán egy ilyen tanulatlan tanoncok. Ez büntetést érdemel... - Igenis uram... - mondtam, és lehajtottam a fejem, hogy ne lássa dacos tekintetemet. - De a büntetést majd holnap kiosztom, amikor majd az össze többi tanonc is láthatja mennyire alkalmatlan vagy a feladatra! - Igenis uram... - motyogtam. - Most pedig eredj az istállódba! Elkullogtam az istállómba, ahol mindkét oldalt sorakoztak a szalmával és faforgáccsal leszórt bokszok. Mindegyikben egy - egy tanonc pihent. Az enyém volt az utolsó állás a folyosó végén. Bár nagyon fáradtan rogytam le a szalmában, mégsem tudtam elaludni. Az agyamban mindenféle keringett, én pedig nem tudtam nyugodtan álomra hajtani a fejemet az új információk birtokában. Végül feladtam az egészet. Meg kell tudnom, hogy vajon igazat mondott - e a Királynő, és ezt csak egyetlen helyen tudhatom meg. Volt egy ló, Sztepfooros, egy öreg Őrző, aki réges régen a Királynőt szolgálta, azonban amikor a Fény lovai elfogták a Királynő követőit, ő átállt a másik oldalra. Vajon jó oka volt erre? Csak egyetlenegy módon tudhatom meg. Sztepfooros egy sziklapárkányon élt, fenn a sziklán. Oda nehéz volt feljutni, ezért szinte soha nem háborgatta senki. És féltek is tőle, mivel régen a sötétséget szolgálta. De én nem féltem. Akárki is ez a világtól elvonult remete, nem lehet rémesebb a Kancakirálynőnél. | |
| Dicsőség-Útja (84917) 14.06.18 17:20:51 | ||
|
Nehéz volt megmászni a sziklát, ugyanis az egész hegyoldal sziklatörmelékkel volt beborítva, akár ki is törhettem volna a lábamat. De végül felküzdöttem maga a hegytetőre, ahol fénylő levelű bokrok fedték el a szemem elől a sziklapárkányon. Amikor kiléptem a bokrok közül, megláttam őt. Szép kiállású idősebb szürke ló volt, akinek a fülétől egészen a marjáig húzódó hosszú sebhelye volt az bal oldalán. Éppen pihent, amikor megszólítottam.
- Sztepfooros? - kérdeztem bátortalanul. - Igen kiscsikó? - Kérdezni szeretnék valamit... - Micsodát? A Királynővel kapcsolatos? Elámulva néztem a lóra. - I - igen... De halja ezt a Szenátor? - Nem. Bár a Szenátor nagy politikai hatalommal rendelkezik a varázsereje elenyésző a Királynő megmaradt varázserejével szemben is... - A Királynő valóban azért van bezárva, mert a Szenátor egyedül akart uralkodni? - Őszintén szólva magam sem tudom az okát! Valószínűleg szerepet játszhatott benne ez is, és az,is, hogy a vezérek hatalmára pályázott. És egy személyes ok is... - Micsoda? - kíváncsiskodtam. - A Szenátornak volt egy fia... Akit mindenki csak Hercegnek nevezett. Ez a fiú nagyon vonzódott a sötétség mágiájához. Elbűvölte a sötétség, és ez mélyen lesújtotta a Szenátort. Próbált beszélni a fiával, de az nem hallgatott rá, és követelte, hogy hadd lehessen ő a Sötétség Hercege. Az apja azonban elkergette. Ezután vette kezdetét a sötétség üldözése. - És mi lett a Herceggel, Ő is meghalt, mint a többiek? - Nem. Csak kevesen tudják mi lett a sorsa. Ő még a Kancakirálynőnél is rosszabb sorsra lett kárhoztatva. A teste megkövült szoborként rejtőzik valahol. A lelke egy urnába lett zárva, amely a Kancakirálynő sírboltjában lett elrejtve. Az elméje pedig egyre sorvad, míg végül már csak a reménytelenség lehet egyetlen gondolata. Csak úgy lehetne kiszabadítani, ha valaki egyesítené a testet és a lelket. Csakhogy az urnának két kulcsa van: az egyik a Fény serlege, a másik a Szenátor babérkoszorúja. Elszörnyedve néztem a másik lóra. - Köszönöm. - mondtam végül. - Már tudom, mit kell tennem... | |
| Dicsőség-Útja (84917) 14.06.18 17:21:05 | ||
|
Remélem tetszik... | |
| Dicsőség-Útja (84917) 14.06.21 15:53:42 | ||
|
Légyszíves írjatok rá kritikát. | |
| zsófics (75588) 14.06.22 07:16:07 | ||
|
Dicső: nagyon jó! | |
| Dicsőség-Útja (84917) 14.06.22 09:41:05 | ||
|
köszi... Valaki más? | |
| CsiniVani (63758) 14.06.22 18:05:16 | ||
|
Dicső: Bocsi, még nem volt időm elolvasni, amint tudom, elolvasom. Mivel az első fejezet tetszett, 100% hogy ezt is elolvasom, már belekezdtem, de lezavartak, ezért nem olvastam végig. Ígérem elolvasom, és írom a véleményt :D | |
| Dicsőség-Útja (84917) 14.06.22 19:20:11 | ||
|
Rendben, várom a kritikád.:) | |
| CsiniVani (63758) 14.06.23 16:04:27 | ||
|
Vipp, ez tetszik, még mindig vannak helyesírásihibák, de: hozd a kövi fejezetet, nagyon de nagyon várom! *-* | |
| Dicsőség-Útja (84917) 14.06.23 18:30:59 | ||
|
Ha jól értelmezem akkor ezt nekem írtad és köszönöm.
Ha rosszul értelmezem, akkor még mindig várom a kritikád... :) | |
| CsiniVani (63758) 14.06.23 18:44:08 | ||
|
Jól értelmezted, de sokszor írok elé valamit, de nem volt kedvem mégegyszer leírni a neved xD | |
| Dicsőség-Útja (84917) 14.06.24 10:06:26 | ||
|
Jó, akkor köszi... | |
| -Anna- (56551) 14.06.25 18:19:43 | ||
|
http://kepfeltoltes.hu/130317/L_ment_s_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
19. fejezet: Ki nevet a végén? Ábránd felkapta a fejét, orrlyukai kitágultak, teste megfeszült, s menekülésre készen, fülét hegyezve meredt... az istálló irányába. Oda, ahonnan az előbb futottam ide. Ahol Luckas és Charles volt. Bár egész testemben remegtem és legszívesebben én is menekültem volna a lehetséges veszélyforrás elől, csak nyeltem egyet, és megpróbáltam arra összpontosítani, hogy minél nyugodtabban csengjen a hangom: - Ábránd... kérlek, nyugodj le... mostmár itt vagyok. Mellettem nem érhet semmi baj. Kérlek, bízz bennem - suttogtam, miközben a kezem lassan közelített a feje felé, de a pattanásig megfeszült idegzetű csikó felkapta azt, s most a másik irányba nézett. Pontosabban Fredre, aki éppen elsunnyogott tőlünk. - Hova megy? - kérdeztem, habár a kérdés elég értelmetlenül hangzott ebben a szituációban. - Mégis mit gondolsz, kölyök, hova? - oldalazott a kerítés felé. - Nem tudom, ki vagy, azt meg pláne nem, hogy ez a vadállat - itt Ábránd hátracsapta a fülét - miért hallgat rád, de bármit is forgatsz a fejedben... - mikor elérte a kerítést, rájöttem, mit is forgat a fejében. A valódi célja a pisztoly volt. Csakhogy elszámította magát, és a fegyvere teljesen máshol volt. Elég idétlenül hatott, ahogy lehajol és a homokos földet tapogatja. A valóság azonban az volt, hogy a fegyver egy másik oszlopnál, hozzánk jóval közelebb hevert. A másodperc töredéke alatt kirajzolódott egy terv a fejemben. Fred, miután rájött, hogy nincs ott a pisztoly, felhagyott az alakoskodással. - Ki foglak nyírni téged és azt a hülye dögöt is! - ordította, tekintetével veszetten keresve az eszközt, mellyel ezt végrehajthatja. - Kérlek, Ábránd - suttogtam elfojtott hangon, amit még Fred sem hallott, de a ló felém fordította a fülét. - Bízz bennem. Csak tedd azt, amit mondok... - te jó ég! Egy lóhoz beszélek, annak reményében, hogy megérti és megmenti az életem! Komplett hülye vagyok! Ez csak egy álom, ami hamarosan véget fog ér... mielőtt a józan ész befejezhette volna a gondolatot, félresöpörtem. Belesuttogtam Ábránd fülébe a tervem, erősen remélve, hogy megérti. Fred megpillantotta azt, amit keresett, s eszelősen elvigyorodott. Most vagy soha gondoltam. Megpaskoltam Ábránd nyakát, és elindultunk. Én a pisztoly felé, Ábránd pedig azt a köteg futószárat célozta meg, amit az imént - bár az én szemszögemből nézve még korábban - hajított el. Mielőtt Fred odaért volna, útját álltam. Elszántan néztem a szemébe, de csak gyűlölet és megvetés viszonozta tekintetem. - Te... te... meg akarsz akadályozni? - hallottam gunyoros hangján, hogy mindjárt kitör belőle a rosszindulatú nevetés. - Ha jól emlékszem, én mentettem meg az életét. És maga így viszonozza - helytelenítően ciccegtem, miközben ide-oda billegettem a fejem. Úgy tűnt, sikerült egy pillanatra elbizonytalanítanom. De csak egy pillanatra. Ez is elég volt azonban a tervem megvalósításához... - Nem érdekel! Te túl sokat láttál, ez a dög meg rámtámadt! - tekintetével kereste Ábrándot, de nem találta - ugyanis a csődör mögötte állt, szájában a futószárral, amit most felém hajított, miközben elkapta az egyik végét. A szár tekeregve kinyújtózott a levegőben, én pedig elkaptam a másik végét. Ebben a pillanatban valami különös történt. Ismeretlen érzés futott végig rajtam, és egy időre szó szerint láttam Ábránd szemén keresztül. Nem, nem ez a legmegfelelőbb szó. A lénye részévé váltam, olyan volt, mintha én lennék ő, de mégis önmagam voltam. De sajnos nem volt időm ezen a csodálatos érzésen filozofálni. Gyorsan elindultam jobbra, és közben azon imádkoztam, hogy Ábrándnak legyen elég helye. Teljes összhangban dolgoztunk, mintha ő és én egy és ugyanaz lennénk. Szorosan megmarkoltam a szár végét, és lehajoltam, hogy ne ütközzek bele abba a szárba, amit Ábránd tartott, aki sokkal nagyobb íven mozgott, mint én. - Mi a...? - Frednek torkán akadt a szó, mivel, mire felfogta, mit csinálunk, már jócskán befejeztük - a gazember gúsba kötve állt, a saját futószára fogságában. Odaléptem, és egy csinos, ám annál szorosabb kis masnit kötöttem a szárra, ha esetleg - ki tudja miért - Frednek kedve támadna kiszabadítania magát. Teljesen tehetetlen volt, és ha ez nem lenne elég, Ábránd megadta a kegyelemdöfést: hozzálépett, és jól irányzott lökéssel földre kényszerítette őt. - Jó fiú - nyomtam egy puszit imádott lovam orrára. - És most megnézem, mi történt az istállóban - itt nyeltem egyet. - Addig maradj itt, és vigyázz erre a kedves úriemberre - biccentettem a leginkább hernyóra hasonlító Fred felé. Ábránd intelligensen bólintott, én pedig átmásztam a kerítésen, és az istálló felé vettem az irányt. Nagy gombócot éreztem a torkomban, mivel úgy emlékeztem, Luckasnál nem volt fegyver. De lehet tévedtem... Az istálló irányából újabb lövés hallatszott. | |
| -Anna- (56551) 14.06.25 18:21:12 | ||
|
Franc... kijöttem a gyakorlatból. Szal:
 | |
| -Anna- (56551) 14.06.25 18:42:57 | ||
|
Na jó, tudom, hogy magyarázattal tartozom. És igen, ebben a fejezetben nem történik túl sok minden, továbbá az előző fejezet utolsó mondatára sem derül fény, pedig igazán szerettem volna beleírni ebbe a fejezetbe, és tulajdonképpen nem is tudom miért rizsázok. Ja, igen. Az utóbbi időben kerültem az írást. Na jó, még a fórumot is. Igen, még az olvasást is. Sőt, mindent ami a törimhez kapcsolódik. Nem is tudom... most csak benéztem a fórumra ésésés nem is akartam semmit aztán meg csak úgy “jó, megpróbálom, majd holnap befejezem“ alapon elkezdtem írni ezt a fejit, aztán kicsit belelendültem és ne kérdezzétek ezt így most miért írom le mondom hogy belelendültem az írásba, és most veszem észre hogy szóismétlés de mostmár nem fogom kijavítani, szóval hogy nem tudom mi történt velem és ja igen, mentséget akartam keresni az eltűnésemre, de tulajdonképpen csak azt tudom felhozni, hogy tanultam rajzolni és igen ezt vastag betűvel írom mert úgy érzem fejlődtem egy kicsit, és ha akarjátok, lehet, hogy készítek pár illusztrációt a regényhez, de amit valójában ki akartam hozni az egészből és amit nem bírok kinyögni 1129 karakterben, hogy most visszatértem és van egy nagyon-nagyon-nagyon-nagyon *fél óra múlva* nagyon-nagyon-nagyon őrült ötletem a történethez, ami ugyan nem egyedi, de a fórumon és úgy általában a magyar írók történeteiben nem nagyon észleltem, de ha szeretnétek, akkor meglepi lesz, de nagyon-nagyon-nagyon *fél óra múlva* nagyon-nagyon-nagyon sokat kell rá várnotok, még többet mint eddig, és a fejik is csúszhatnak, de ha nagyon-nagyon-nagyon *fél óra múlva* nagyon-nagyon-nagyon nagy kitartással dolgozom és nagyon-nagyon-nagyon *fél óra múlva* nagyon-nagyon-nagyon gyorsan, akkor talán megláthatjátok az eredményt.
És ha valaki ezt netán végigolvasta, annak már tele lehet a hócipője velem, szal még annyit hogy köszönöm neki. Ui.: Dóry, honnan gondolod, hogy ez már a történet tetőpontja? *cinkos mosoly+kacsintás* | |
(aktuális oldal: [ 300 ], összes oldal: 342, Hozzászólások: 5123)
[1] [2] [3] [4] [5] [6] ... [297] [298] [299] [300] [301] [302] [303] [304] ... [336] [337] [338] [339] [340] [341] [342]
