Hokalovi - Fórum

Fórum - Alkotók Kuckója

» Vissza a témákhoz! « Hozzászólások: 8672

Bármilyen egyéb alkotás ami nem illik a többi témába :)

pony56club (16581) - 1. 11.10.21 14:15:26

látom ide még senki nem írt...így ha nem baj..:

1.fejezet
Hatalmas mancsim tompa puffanással érkeztek a talajra.Gyorsan kerülgettem a fákat,és próbáltam utolérni a zsákmányomat:egy nyulat.Nem erőltettem meg magam,egy szökkeléssel mellette termettem,és állkapcsomat a tarkójára zártam.Felemeltem a földről és elroppantottam a gerincét.Letettem a földre és szétnéztem.Hiába voltam vérfarakas hatalmas termettel,attól még mindíg résen kell lennem.Ugyanis mostanában a medvék már jól belehúztak a gyűjtögetésbe,és ma már nem egyszer találkoztam medvével.Őszintén szólva már kezdtem rühelni a medvéket,mert amint elejtek egy nagyobb zsákmányt,azonnal feltűnik egy,aztán mégegy,és mégegy....én meg mehetek el arra amerre látok.Szerencsére nem jött medve,így nyugodtan elfogyaszthattam a nyulat,amiről inkább nem számolnék be...
Hireten hideg szélvihar borzolta fel dús bundámat.Kicsit megráztam magam.Felnéztem az égre.Egy falevél épp az orromra hullt le.Leráztam róla,és megindultam hazafelé.
Ősz volt,jobbanmondva már Október vége volt.A fák már jócskán csupaszok voltak a lombhullatás miatt.Az állatok pedig már szorgosan gyűjtögették téli élelmüket.Én ugyan nem gyűjtögettem,igaz,nem is volt rá szügségem.Mivel van nekem saját házam is.Elvégre vérfarkas vagyok vagy mi‘fene.Nem lett volna muszály vadásznom,de kondiban kell tartanom magam.És amúgy is szerettem farkasként élni,bóklászni az erdőben.Még a hideg ellenére is.Dús bundám ugyanis megvédett a hidegtől,így nem kellett attól tartanom hogy megfagyok.A melegtől sem különesebben,de ez most lényegtelen.
Már az erdő szélén jártam,megtorpnatam.Gyanakvóan szétnéztem,majd átváltoztam emberi alakomba.Gyorsan átszaladtam az úton,a túloldalon meg egyenesen balra kanyarodtam,be az utcába,oda ahol lakok.Megálltam és elővettem az MP-mamat.Elindítottam.Legalább a észreveszik hogy eltüntem,modnhatomazt hogy futni voltam.
Kis faluban élltem,távol a várostól.De nem bántam.Nem szerettem annyira a nagy felhajtást és a zajokat.Inkább szerettem csendben olvasni vagy rajzolni,vagy esetleg valami mást csinálni.Apám és anyám meghalt,akárcsak a nagyszüleim,így nevelőszülőknél laktam.Szerencsére éppelméjűek voltak,és nem voltak túl szigorúak,kivéve egy kissé értetlenebb teremtést:a fiukat.Ugyan még csak 13 volt,de már olyan idegesítő,hogy néha szivesen megnézném az arcát akkor,amikor meglátna farkasként.
Csendesen besurrantam a házba.Kivettem a fülemből a fülhallgatókat és eltettem a készülékkel eggyütt a zsebembe.Olyan halkan mozogtam,amennyira csak tudtam.Szerencsére még mindenki aludt,pedig már fél nyolc volt.Csendben felsurrantam a szobámba.Becsuktam magam mögött az ajtót,és gyorsan megfésültem feketésbarna hajamat.Ugyanis egy kis erdei üldözéstől eléggé feltűnően összegabalyodott,szimplán úgy néztem ki,mintha csak most keltem volna fel az ágyból.Szinte abban a pillanatban ahogy összefogtam a hajamat,meghallottam Angela,a nevelőanyám hangját.
-Triss,gyere kész a kaja!
-Oké!-ordítottam le a szobámból.
Miután végeztem a fésülködéssel,már ép siettem lefele a lépcsőn,amikor különös szag ütötte meg az orromat.A konyhában odamnetem nevelőanyámhoz és kicsit elfancsalított orral ezt kérdeztem:-Járt tegnap nálunk valaki,vagy csak Adam büdösített be?
Angela értetlen ábrázattal meredt rám.-Igen,az új szomszédunk.
-Dehát nincs is új szomszédünk.
-Na jó,nem a miénk,hanem a szomszéd szomszédja,találkoztam vele a boltban és megkérdeztem hogy átjön-e.
-És?
-Átjött,de nem nagyon akart bejönni,talán szégyenlős volt...vagy csak zavarban lehetett...?-miközben anám magában álmélkodott én gyorsan bepakoltam magamba a kaját,aztán már szaladtam is a buszhoz.Na de amilyen balszerencsés vagyok,természetesen lekéstem a buszt...így mehettem gyalog a suliba.

Petrusz (45667) 11.11.01 17:11:21

Kattints ide és elolvashatod a történetem egyik részét!

orsa11 (18774) 11.11.01 19:48:02

Gondoltam beteszem még 1x mert csak egy komit kaptam.
köszi pony56club.

1. fejezet
Születésnap

1682 Augusztus 13 ekkor volt a 3. születésnapom. A nap hamar kelt és én is vele. Még akkor nem tudtam, hogy miért is fontos ez a nap. Kiléptem az ajtón, majd a nap lágy sugarai gyengéden simogatták arcomat. Édesanyám hatalmas mosollyal az arcán szaladt felém és így köszöntött:
-Boldog születésnapot kicsim.
És egy színes virágokból készített koszorút tett a fejemre. Erre a minden világos lett. Nos, az én családom nem volt valami gazdag. Apám favágó, anyám pedig rám vigyázott. Mégis mindenem meg volt. Telt, múlt az idő. Én apámat vártam a dombtetőn, ami pont a kis völgyre nézett ahonnan jönni szokott. És végre előtűnt a fák közül. Felugrottam és szaladni kezdtem a dombról. Majdnem elestem olyan sebességgel száguldtam felé és a végén a karjaiban kötöttem ki. Ő is így köszöntött!
-Boldog születésnapot kislányom.
S azzal a markát felém nyújtotta és egy gyönyörű nyakláncot kaptam tőle! A lánc nem is lánc volt, hanem egy bőr szalag, de így is ugyan olyan mesés volt. A szegélye, ami tartotta magát a követ szépen ki volt kovácsolva. Még sokáig gyönyörködtem benne. Aztán apám felkapott az ölébe és a házunk irányába vette az utat. Mikor anyámhoz értünk büszkén mutattam neki a láncomat. Meglepve nézte milyen csodás kő. Majd faggatni kezdte apámat.
-Honnan szerezted? S kérdőn és mogorva arccal nézett.
- Mikor elindultam a többiekhez a vízben láttam sodródni. Gondoltam szép ajándék lenne Marynek.
Anyám nyugodt szívvel ment be a házba, s mi is utána. Apámmal még hosszú ideig játszottunk. Aztán így szólt édesanyám.
-Ideje aludnunk.
És azzal apám a szalmával kibélelt ágyamba fektetett. Órákig fetrengtem az ágyban, amikor egy lágy vonyítást hallottam. Kipattantam az ágyból és az ablakhoz siettem. De sehol nem láttam senkit-semmit. Az ágyam felé vettem az irányt, mikor újra hallottam azt a lágy hangot. Olyan hívogató volt. Kiszaladtam az ajtón és az erdő széléig meg sem álltam. Megszorítottam a nyakamban lévő ékszert és beléptem az erdőbe. Egyre beljebb keveredtem csak követtem a hangot, úgy éreztem nekem szól. Majd egy idő után a hang megszűnt. Megálltam körülnéztem. Sehol senki. Majd zörejt hallottam az egyik fa mögül. Hátra fordultam és egy pár zölden ragyogó szem nézett mélyen a szemembe. Hátráltam és egy hatalmas test bukkant elő a fa mögül. Mivel nem nagyon tudtam milyen veszély fenyeget közelítettem a lényhez. Míg végül megláttam mi is valójában. Egy hatalmas fekete farkas. A feje nemes volt, teste erős. Közelebb jött és jobban megnézett magának. Nem tudtam mit akart. Csak álltam és vártam, ahogyan ő is. Egy merész lépést tettem felé. És mélyen a szemébe néztem. Láttam benne haragot, szeretetet, de mind olyan homályos volt. Még közelebb léptem. Óvatosan felé nyújtottam a kezem, míg végül hozzáértem. Gyengéden végigsimítottam nemes fején a kezem. Éreztem, hogy készül valamire, de nem tudtam mire. Az egyik óvatlan pillanatban hátraestem és a földhöz szorított. Aztán sötétség. Másnap reggel minden furcsa volt. Az ágyamban feküdtem bekötözött kézzel. Egy még homályos arcot láttam. A kép tisztult, míg a végén megláttam anyám arcát kisírt szemekkel. Vajon mi történt az éjjel azzal a fura teremtéssel és hogyan kerültem haza?

orsa11 (18774) 11.11.01 19:52:14

Az évek teltek és még mindig emlékeztem az aznap éjjel történtekre. Nem tudom hogyan vagy milyen, módon, de mély nyomot hagyott bennem. Eljött a 18. születésnapom. Korán keletem, mert az izgalomtól nem tudtam aludni. A szüleim még aludtak. Vártam egy ideig, de olyan türelmetlen voltam, hogy egy percig sem tudtam megülni a fenekemen. Így tehát úgy döntöttem, hogy elmegyek a faluba, ami az erdő túlsó végében volt. Út közben láttam egy kisebb favágó csoportot. Mikor elsétáltam mellettük egy fiúra figyeltem fel. Kb. velem egyidős lehetett. És hírtelen egy furcsa érzés fogott el. Mintha ismerném, de mégsem. Szemei zölden ragyogtak kicsit hosszabb barna haja volt. Míg el nem sétáltam mellet követte a tekintetem és én is az övét. Mire végre elmentem mellette nagy sóhajt vettem és már kicsit gyorsabb tempóban folytattam az utam a faluba. Mikor végre odaértem máris leszólított Jack a kovács.
-Ááá ki jár erre. Boldog születésnapot Mary. Mi járatban ilyen korán?
-Köszönöm. Hát kicsit izgulok, hiszen ez a 18. születésnapom és kicsit izgulok.
-Ugyan már nincs min izgulnod. Biztos vagyok benne, hogy ugyan olyan lesz, mint a többi.
-Értem nagyon remélem. De most megyek. Viszlát.
Folytattam utam a gyümölcsárushoz, hogy vegyek egy almát, mert már farkas éhes voltam. Ma nem volt olyan ízletes az alma, mint amilyen szokott lenni. Hírtelen szédülni kezdtem, de hamar elmúlt, mit sem törődve vele mentem tovább. A patak felé indultam. Mikor odaértem csodálatos látvány fogadott. A nap a kristálytiszta vízre vetette sugarait és a víz gyönyörű színekben pompázott. Mintha így akarna köszönteni születésnapom alkalmából. Leültem az egyik köre és tovább, gyönyörködtem a látványba, míg nem egy hang szólt hozzám.
-Szia!
Megfordultam és a favágó fiút láttam magam előtt. Gyorsan felálltam és kicsit rémült hanggal vissza, köszöntem neki.
-Szia.
Folytattam tovább a beszélgetést. Majd újra megszólalt.
-Az én nevem Sam.
-Az enyém Mary.
-Szép név.
Erre kicsit elpirultam.
-Olyan ismerős vagy. Nem találkoztunk már? Tettem fel a kérdést, ami kicsit kínosnak tűnt az én szememben.
-Ööö nem hiszem.
Majd egy mosolyt húzott az arcára. A kezemre nézett és ezt a kérdést tette fel.
-Ejha, szép kis heg. Hogyan szerezted?
-Mikor még kicsi voltam elestem és egy igen éles kő végigvágta a kezem.
Ismét kínosan éreztem magam. Mégsem mondhattam neki azt, hogy egy gigantikus méretű farkas támadt rám az erdő közepén a sötét éjszakában.
-Értem.
Mind ketten hallgattunk majd így szóltam.
-Most mennem kel a szüleim már biztosan aggódnak. Szia!
-Szia! Remélem, még találkozunk.
Hátat fordítottam és a kis ösvény fele vettem az utam. Mire haza értem a szüleim javában a reggelit fogyasztották. Mikor beléptem az ajtón anyám aggódó szemeivel végig mért, hogy nem-e esett valami bajom. Majd felköszöntött.
-Boldog születésnapot kislányom, vagy is már nem is olyan kicsi, hiszen felnőtt nővé érett.
-Aztán apám köszöntött-e jeles nap alkalmából.
Minden jó tanáccsal elláttak a szüleim, amivel csak lehetett. Aztán hírtelen zsibbadni kezdett a kezem azon a helyen ahol megsérült annak idején. Mintha újra átéltem volna az aznap este történteket. Hírtelen szédülni kezdtem majd a földre zuhantam és elájultam. Mikor felébredtem a fejem lángolt olyan érzés volt mintha felgyújtották volna a testem. Anyám aggódó arccal ült mellettem mikor észrevette, hogy magamhoz tértem szorosan magához ölelt. Olyan gyenge voltam, hogy egy kis jelzést sem tudtam adni vagy viszonozni az ölelést. Kinéztem az ablakon és megláttam a vörösen ragyogó teliholdat. És akkor újra halottam azt a lágy hangot, mint a 3. születésnapom éjjelén. Azt vettem észre, hogy az erő visszatér a testembe. Felültem az ágyon és így szóltam anyámhoz.
-Talán a friss levegő jót tenne. Kimegyek.
-Nem! Szó sem lehet róla.
Tiltakozott anyám. Végül apám kikísért a ház elé.
Leültem a közeli fa tövébe és mélyen beszívtam az éjszaka csípős, de friss levegőjét. Pár perccel később zörejt halottam a bokrok mögül. Nem tudtam mi lehet az, vagyis próbáltam elhinni, de tudtam ki vagy mi fog hamarosan előbukkanni a bokrok mögül. És hamarosan két zölden ragyogó szempár bukkant elő. Félelem fogott el. Kis idő múlva eltűntek a lámpásként ragyogó szemek. Közelítettem a bokrok felé, majd megálltam. Hírtelen meleg leheletet éreztem a tarkómon. Lassan megfordultam és ott ált mögöttem. A szívem hevesen vert nem tudtam mi fog történni. A szemébe néztem majd hátráltam. De a farkas felém lépett, majd a fejét a kezemhez tolta és megbökött. Kérdőn néztem rá és ő is rám. Beszélni kezdtem hozzá.

Két részbe rakom be mert nem fér ki!

CherryGirl (46107) 11.11.01 19:52:35

Póniló nagyon jóó folytasd

orsa11 (18774) 11.11.01 19:53:42

És még a fejezetet is lehagytam *2 fejezet A találkozás

-Mit akarsz tőlem? Ha meg akarsz ölni, ölj meg csak ne keljen még egyszer átélnem azt a szörnyű éjszakát.
Mondtam reszkető hangon.
-Nem, nem akarlak megölni. Éppen ellenkezően meg szeretnélek védeni.
Meglepődtem. Majd tovább faggattam.
-Mitől vagy kitől szeretnél megvédeni te engem.
-A sorsodtól.
-A sorsomtól, de még is hogyan?
-Azt még nem tudom, de egy lépéssel közelebb kerültem, hogy megtudjam.
-Még is mennyivel kerültél közelebb?
-Hamarosan megtudod.
Azzal lefeküdt a földre és így szólt.
-Szállj fel.
-Na, azt kéne, majdnem megölsz, most meg arra kérsz, hogy üljek fel rád.
Hevesen tiltakoztam. Majd felnevetett gúnyos hangom.
-Jól van, felülök rád, de csak azért, hogy ne legyen min kacarásznod.
Felszálltam rá és rájöttem ki ő valójában
-Várjunk, csak tudom ki vagy. A fiú a favágó csoportból.
Mi?
-Nem, nem ezt nem tudod letagadni. Hogy is hívnak?
-Sam. A fenne.
-Háhá elszóltad magad.
Azzal nagy iramban az erdő felé vettük az irányt.

lovasíjjász (41190) 11.11.02 11:25:38

Itt a köv. fejezet a Dark Break-ből is:

3.Fejezet
Fájdalom
Hangokat hallottam csak. Azt se sokáig, bár ebben nem voltam biztos. Nem érzékeltem a teret és az időt. Mintha az űrben lebegtem volna.
- Mit csinálsz? – rohanta le Isabell Edmondot
Úgy hallottam, a fiú köpködött.
- Nem értem – mondta
Nagyjából ennyit hallottam, mielőtt az engem emésztő lángok a fülemet is elvették.
Nem tudom meddig feküdtem. Abban sem voltam biztos, hogy feküdtem. Semmit nem éreztem a körülöttem elterülő világból, csak a fájdalmat. Az elképzelhetetlen, kibírhatatlan fájdalmat. Már bántam, hogy nem haltam meg. De már késő volt. Nem tudtam meghalni. Képtelen voltam rá.
A lángok több rohamban futottak végig rajtam. Egyre erősebben. Egyre forróbban. Egyre fájdalmasobban. Aztán enyhülni kezdtek. Bár az utolsó, erősödő sorba tartozó roham, okozta fájdalomba, egy normális helyzetben belehaltam volna, mégis éreztem: Ez még nem a tetőpont.
De mikor a lángok enyhültek, más fájdalom jött a helyükbe: Szívszaggató fájdalom, amit csak egy olyan szerencsétlen érezhet mint én, aki annyit se tud a jövőjéről, hogy mikor jön el. Fájt a kérdés, mely folyamatosan a fejemben motoszkált, és nem hagyott nyugodni: Mi lesz ezek után? Családom eddig se volt. Azt még kibírtam volna. De mi lesz az árvaházzal? Mit fogok mondani? Merthogy valamit mondanom kell. Gondolom vissza nem mehetek, de keresni fognak. Illetve: Kerestetni. Valószínű a rendőrséggel. És nem bujkálhatok a világ végéig. Meg fognak találni. És vissza akarnak majd vinni, de nem tehetik. De mit fogok mondani? Miért nem mehetek vissza? Bár valószínűbb, hogy nem fogok mondani semmit. De arra mi lesz a magyarázat, hogy xy ember eltűnt, egy 17 éves árva gyermek keresése közben?
A kérdésekből újabb kérdések, azokból pedig, újabb kérdések keletkezte és ennek nem volt vége. Nem tudtam megválaszolni őket, mert még az enyhülő fájdalom közepette se tudtam megoldásokra koncentrálni. A fájdalom így se volt elviselhető, bár közelebb járt hozzá. Mikor már szinte kerülgette azt, hirtelen újra felerősödött. Olyan volt mint az addigi legerősebb láng. A végtagjaim egyszer csak kihűltek, lezsibbadtak, mintha csak elfagytak volna, de az addig ott terjengő lángok nem szűntek meg. Csupán átvándoroltak a törzsembe és a fejembe, ahol is - ennél fogva – felerősödött a fájdalom. Majd ugyan ez a tűz egyszerűen és egyenletesen szétoszlott a fejemben és a szívemben. Majd a fejem is kialudt és a szívemben elviselhetetlen fájdalom tombolt. Az első amit a külvilágból érzékeltem az volt, hogy fekszem, és a hátam ívvé görbül, mintha a szívem ki akarna belőle törni. Aztán a tűz olyan hirtelen aludt ki, mint ahogy meggyulladt.
Halovány fényt láttam, melyet még sötétség vett körül. Azt hittem vége. De nem. Csodálkozva és értetlenül álltam a tények előtt. Nem tudtam miért nyitom ki a szemem, csak azt, hogy megteszem.

Kiejtés:
Edmond:-||-
Isabell:Iszábell

bgchan (32398) 11.11.02 11:45:43

A XI.

3.fejezet
A szülinapi buli 2.rész

Apám a színpadon lévő székben ült őrzői körülötte és pár emberke akik csillogó szemekkel nézték h milyen gazdag.Én odamentem apámékhoz.Mikor apám meglát feláll és odajön hozzám.
-Boldog Születésnapot...fiam.-mosolygott és a fejemre tette a kezét.
-Boldog Szülinapot Primo!-nézett rám Reborn mosolyogva.
-Reborn...-mosolyogtam.
-Jaj de édes mikor mosolyog!-sikoltoztak a lányok.
-Van rajongói táborod azt látom.-mosolyog és 2 nagyon apró pisztolyt.-Szülinapi ajándék...
-Apa...-néztem fel rá.
Hirtelen betörtek a felső ablakok és idegen maffiózók ugrottak be rajtuk.A vendégek sikítozva szaladtak össze vissza.
-Natsu!-mondta apám és egy lángolósörényű apró sisakos oroszlán jelent meg a karján.APám homlokán egy erős narancssárga színű láng lángolt.FÜlén egy fülvédő 27-es számmal.Szeme narancssárga-piros színű volt.A kezén pedig fura kesztyű volt.
-Apa...-nézek rá döbbenten.
-Te is segíthetnél Primo!-nézett rám Reborn.
-És hogy?
-Apád adott fegyvert nem?Hát használd!
-Jó de nem tudom hogy hogy kell...és még túl pici is....-vettem elő.
-Hát akkor nincs más választásom...használnom kell a Hiper Végső Akarat golyókat.
-Micsodákat?
-Majd megtudod miután meghaltál!
-Várj Reborn ennek nincs semmi értelme!
-Késő!-mondta és meglövött eggyel.
A homlokomat találta el,utána ott egy narancssárga láng gyúlt,szemem narancssárga-piros színű volt és a kezemben 1 pisztoly volt.Kezeimen meg egy-egy kesztyű volt XI felirattal.
-Reborn...intézzük el őket...-mondtam majd felnéztem apámra aki már a levegőben harcolt.
A kesztyűn keresztül kibocsátott láng segítségével felrepültem utána a levegőbe.De szembetaláltam egy másik ellenséggel magam akinek piros lángja volt.
-Gondolom te vagy a Vongola fia...ha megöllek engem fognak ünnepelni!-nevetett majd elővette a kaszáját és annak a pengéje piros lángban úszott.Nekem rontott nagy sebességgel.
-Nem lesz az olyan könnyű...-fogtam meg egyik kezemmel a kaszát.A máik kezemmel meg a pisztolyt felé tartottam.-Viszlát!-húztam meg a ravaszt mire a pisztoly nem töltényt hanem narancssárga lángot bocsátott ki.Az ellenfél a földön volt.
-Primo!-szólalt meg apám föntről.
-Mi az?-repültem oda hozzá.
-Foglald le egy kicsit...ameddig felkészülök...és mikor azt mondom h menj akkor menj el az útból...-mondta.
-Jó.-mondtam és odarepültem az ellenfelekhez majd védekeztem és támadtam egyszerre.
5 perc múlva apám megszólalt.-Menj!-mondta mire én mellé repültem.
-X Burner!-mondta mire az egyik kezéből hatalmas lángcsóvák csaptak fel.
Az ellenség nagyrésze erre elmenekült a többség pedig a földön végezte égési sebekkel.
-Végre vége van...-sóhajtottam egyet.
-Én még itt vagyok!-száguldott felém a vöröslángos ellenfelem akiről azt hittem h már nem tud harcolni.Megint megfogom a kaszáját.
-Még nem végeztél?-néztem rá és megint ráfogtam a pisztolyomat.
-Kétszer nem dőlök be ennek a trükknek!-mondta és a másik kezével előhúzott még egy kaszát.A másik kezemmel azt is megfogtam de támadni már nem tudtam.
Mikor éreztem hogy már gyengülök egy határozott mozdulattal elrúgtam.
-Decimo...szép fiad van...-szólalt meg egy hang.Majd éreztem h valaki a kezét a vállamra teszi.-Adok én is neki egy ajándékot...-mondta és a kezembe rakott egy dobozt majd megjelent az egyik ujjamon egy gyűrű.-Harcolj minden erőddel...-hallatszott a hang majd mintha eltűnt volna az a “valaki“ mert nem éreztem a kezét a vállamon.

Komikat^^

bgchan (32398) 11.11.02 11:53:48

mosolyog és 2 nagyon apró pisztolyt.

ezt értelmezem azonnal XD
mosolyog és 2 nagyon apró pisztolyt tesz a kezembe.

galopp4000 (1515) 11.11.02 12:27:01

Látom repesve várjátok a folytatást xD
Folytattam kézzel írva, szóval előreláthatóan egy ideig nem kaptok 3.fejezettt...

Póniló15 (15108) 11.11.02 12:34:47

4. Fejezet
Egy sebzett borjú

- Ó, igazán nagyon sajnálom! - Ugrott le a hatalmas lóról a fiú, majd egyből mellettem termett. - Nem akartalak megijeszteni...
Leporoltam a nadrágom, majd legyintettem egyet.
- Semmi baj. - Felnéztem a fiúra, aki olyan fejet vágott, mintha bármelyik pillanatban meghalhatnák. Ugrásra kész volt. Aztán kissé megenyhül, s szabad kezét, mellyel éppen nem a ló szárát fogta, kézfogásra nyújtotta.
- Danny vagyok. Ő meg itt - mutatott a háta mögött álldogáló monstumra -, a lovam, Bierly.
Végignéztem rajtuk. Danny - ahogy bemutatkozott - kedvesnek látszott, a ló pedig attól eltekintve, hogy körülbelül akkora volt mint egy kisebb ház, gyönyörű volt.
- Alyce. - Kezet fogtunk, majd Danny zavartan körbenézett.
- Új vagy erre? - Szemöldökei összeugrottak, de azért mosolygott. Folyamatosan mosolygott. Bólintottam, s zsebre vágtam a kezeimet. - Nos... akkor ha akarod, megmutathatom a környéket. Úgy is egy borjút keresek éppen... Esetleg nem láttad?
Megráztam a fejem, miközben tettem egy lépést előre.
- Na és - vakarta meg a tarkóját a fiú -, mikor költöztetek ide? És egyáltalán hová?
- Éppen most az előbb. De bárcsak nem tettük volna... Tudod, a szüleim nélkülem döntöttek arról, hogy otthagyjuk Californiát. A hely pedig, ahol mától lakunk, azt hiszem Phoenix Place... vagy mi. - Vontam meg a vállam, majd vártam a válaszát. Egy percig csak néma csöndben lépkedtünk egymás mellett, úgy látszott, Danny gondolkozik valamin.
- Phoenix Place? - Ismételte meg még mindig gondolkodva farmunk nevét. Bólintottam, mire hatalmas mosoly terült szét az arcán. - De hát az nagyszerű! Akkor ott vagytok a szomszédunkban, ugyanis Place határa a mi farmunk kezdete.
- És a ti farmotokat hogy hívják? - Dobtam föl egy másik labdát.
- Ömm... Az az igazság, hogy nincsen neve. - Ebben a pillanatban Bierly felhorkantott, és magasba szegte a fejét. - Hé, fiú, mi a baj? - Danny egyből a nyakára tette a kezét, mire a ló megnyugodott. Lerítt róla, hogy ért a lovakhoz. Oldalra fordultam, és megpillantottam valami foltosat az egyik bokor mögött feküdni. Hirtelen nem voltam benne biztos hogy jól látok, de mikor felbőgött, egészen meggyőződtem róla, hogy az elveszett bocit érezte meg a ló.
- Danny, nézd! - Mutattam a bokor mögé, majd mind a ketten arrafelé vettük az irányt. A borjú valóba a földön feküdt; bal hátsó lábacskáján hatalmas vágás éktelenkedett. - Te jó ég, szegény! - Elszorult a szívem, ahogy anyját hívta.
- Megfognád egy kicsit, kérlek? - Nézett rám Danny, és még csak most tűnt föl, hogy milyen furcsán sárgák a szemei. Némán bólintottam, s tudatomon kívül elkezdtem simogatni Bierly fejét. A fiú lehajolt, majd szakszerűen felemelte az apró állatot. A csődör mellé lépett, s óvatosan fölrakta a hátára. Végigsimította a fejét, aztán elvette tőlem a szárat.
- Te nagyon értesz ehhez! - Bólintottam elismerően. - Cowboy vagy? - Elvigyorodtam, mikor felnevetett.
- Cowboy? Nem mondanám. Csupán egy farmer srác, aki... nos, talán ért az állatokhoz.

pony56club (16581) 11.11.02 17:17:26

bgchan:nagyon jó!
Póniló:nagyon jó!
orsa:nagyon jó!
lovasíjász:nagyon jó!
mást nem tudok írniXDfolytassátok!am megpróbálom még ma megírni a 3.fejezetet meg be is tenni ha odajutok^^

lovasíjjász (41190) 11.11.02 17:57:51

Köszi pony!

rekaianett (32539) 11.11.02 18:08:40

sziasztok! egy ideje nem íram ide, de nyomon követtem a fejleményeket. minenki nagyon ügyi volt, és csak így tovább. viszont thestral27-on kívül senki nem komizott, de ha valaki kiváncsi rá, itt a lap címe:

http://rekaianett.irasai.hu/

de, kicsit félre tenném ezt, és kezdek egy újat. ím a bevezető, de csak akkor vágok bele, ha KOMIZTOK!!!

thestral27 (21282) 11.11.02 18:11:56

rekianett:engem alap hogy érdekelne.:D

rekaianett (32539) 11.11.02 18:20:16

Át a prérin

Bevezető:

Az 1800-as években Amerika igen veszedelmes volt: mind a telepesek, mind a katonák és mind az indiánok számára.
Az egész egy mókuskerékhez hasonló körforgás: a telepesek beköltöztek Amerikába, a sziúk anyaföldjére. A kultúrájuk merőben más volt, és ezért a katonák üldözték az indiánokat, és ők „felháborító” módon megvédték magukat.
A történet egy sziú törzs keserves mindennapjait mutatja be, akik állandóan rettegnek az éhínség, a betegség és a katonák miatt. Néha örömteli kurjongatások, máskor siratóénekek hallatszanak a tipik közül, de a történet mindenképpen drámai és megindító.

(aktuális oldal: [ 13 ], összes oldal: 579, Hozzászólások: 8672)

[1] [2] [3] [4] [5] [6] ... [10] [11] [12] [13] [14] [15] [16] [17] ... [573] [574] [575] [576] [577] [578] [579]