 |
Fórum - Alkotók Kuckója
Bármilyen egyéb alkotás ami nem illik a többi témába :)
| pony56club (16581) - 1. 11.10.21 14:15:26 | ||
|
látom ide még senki nem írt...így ha nem baj..:
1.fejezet Hatalmas mancsim tompa puffanással érkeztek a talajra.Gyorsan kerülgettem a fákat,és próbáltam utolérni a zsákmányomat:egy nyulat.Nem erőltettem meg magam,egy szökkeléssel mellette termettem,és állkapcsomat a tarkójára zártam.Felemeltem a földről és elroppantottam a gerincét.Letettem a földre és szétnéztem.Hiába voltam vérfarakas hatalmas termettel,attól még mindíg résen kell lennem.Ugyanis mostanában a medvék már jól belehúztak a gyűjtögetésbe,és ma már nem egyszer találkoztam medvével.Őszintén szólva már kezdtem rühelni a medvéket,mert amint elejtek egy nagyobb zsákmányt,azonnal feltűnik egy,aztán mégegy,és mégegy....én meg mehetek el arra amerre látok.Szerencsére nem jött medve,így nyugodtan elfogyaszthattam a nyulat,amiről inkább nem számolnék be... Hireten hideg szélvihar borzolta fel dús bundámat.Kicsit megráztam magam.Felnéztem az égre.Egy falevél épp az orromra hullt le.Leráztam róla,és megindultam hazafelé. Ősz volt,jobbanmondva már Október vége volt.A fák már jócskán csupaszok voltak a lombhullatás miatt.Az állatok pedig már szorgosan gyűjtögették téli élelmüket.Én ugyan nem gyűjtögettem,igaz,nem is volt rá szügségem.Mivel van nekem saját házam is.Elvégre vérfarkas vagyok vagy mi‘fene.Nem lett volna muszály vadásznom,de kondiban kell tartanom magam.És amúgy is szerettem farkasként élni,bóklászni az erdőben.Még a hideg ellenére is.Dús bundám ugyanis megvédett a hidegtől,így nem kellett attól tartanom hogy megfagyok.A melegtől sem különesebben,de ez most lényegtelen. Már az erdő szélén jártam,megtorpnatam.Gyanakvóan szétnéztem,majd átváltoztam emberi alakomba.Gyorsan átszaladtam az úton,a túloldalon meg egyenesen balra kanyarodtam,be az utcába,oda ahol lakok.Megálltam és elővettem az MP-mamat.Elindítottam.Legalább a észreveszik hogy eltüntem,modnhatomazt hogy futni voltam. Kis faluban élltem,távol a várostól.De nem bántam.Nem szerettem annyira a nagy felhajtást és a zajokat.Inkább szerettem csendben olvasni vagy rajzolni,vagy esetleg valami mást csinálni.Apám és anyám meghalt,akárcsak a nagyszüleim,így nevelőszülőknél laktam.Szerencsére éppelméjűek voltak,és nem voltak túl szigorúak,kivéve egy kissé értetlenebb teremtést:a fiukat.Ugyan még csak 13 volt,de már olyan idegesítő,hogy néha szivesen megnézném az arcát akkor,amikor meglátna farkasként. Csendesen besurrantam a házba.Kivettem a fülemből a fülhallgatókat és eltettem a készülékkel eggyütt a zsebembe.Olyan halkan mozogtam,amennyira csak tudtam.Szerencsére még mindenki aludt,pedig már fél nyolc volt.Csendben felsurrantam a szobámba.Becsuktam magam mögött az ajtót,és gyorsan megfésültem feketésbarna hajamat.Ugyanis egy kis erdei üldözéstől eléggé feltűnően összegabalyodott,szimplán úgy néztem ki,mintha csak most keltem volna fel az ágyból.Szinte abban a pillanatban ahogy összefogtam a hajamat,meghallottam Angela,a nevelőanyám hangját. -Triss,gyere kész a kaja! -Oké!-ordítottam le a szobámból. Miután végeztem a fésülködéssel,már ép siettem lefele a lépcsőn,amikor különös szag ütötte meg az orromat.A konyhában odamnetem nevelőanyámhoz és kicsit elfancsalított orral ezt kérdeztem:-Járt tegnap nálunk valaki,vagy csak Adam büdösített be? Angela értetlen ábrázattal meredt rám.-Igen,az új szomszédunk. -Dehát nincs is új szomszédünk. -Na jó,nem a miénk,hanem a szomszéd szomszédja,találkoztam vele a boltban és megkérdeztem hogy átjön-e. -És? -Átjött,de nem nagyon akart bejönni,talán szégyenlős volt...vagy csak zavarban lehetett...?-miközben anám magában álmélkodott én gyorsan bepakoltam magamba a kaját,aztán már szaladtam is a buszhoz.Na de amilyen balszerencsés vagyok,természetesen lekéstem a buszt...így mehettem gyalog a suliba. | |
| thestral27 (21282) 13.02.22 16:02:19 | ||
|
Pumpi:33. Engem érdekelne.*-* Már alapból az Andy név hivogató (lol), szóval..:333 szerintem felpakolgathatod.:‘3
Pony: Köszönöm:33. | |
| Pumpedli (26099) 13.02.22 16:17:55 | ||
|
Thestri: igen, az Andy nevet nagyon szeretjük:D. Habár azt hiszem, nem ugyanazon okbólxDDD.
Amúgy lassan le kell cserélni a családfánkat, mert ugye rajtam kívül mindenki hűtlenxD | |
| thestral27 (21282) 13.02.22 16:41:06 | ||
|
Pumpi: jah, megkéne csinálni újra az egészet, lol xDDD és am tényleg, milyen zura, h csak te vagy az egyetlen “hű“.:O XD
És hát igen, szerintem nem ugyan azon okból szeretjük az Andy nevet..xDDD Bár.. ki tudja?! xDDDDD | |
| Pumpedli (26099) 13.02.22 16:57:43 | ||
|
Szerintem nálad azt az emós srácot jelentixD. Nálam meg a könyvszereplő AndytxD de őt is imádni fogodxD
Hát igen, majd lehet megcsinálomxD. De akkor most neked kit írjak be férjeduradnakxD? | |
| thestral27 (21282) 13.02.22 17:00:07 | ||
|
hátigen, akkor nem ugyan amiatt az Andy miatt..xDDD
amúgy férjemuramnak (lol, ez a szó.xD) Jayy von Monroe-t írd be:3. | |
| Pumpedli (26099) 13.02.22 17:02:43 | ||
|
Oké, akkor majd őt írom bexD. mondjuk nem ismerem, de no problemxD. Majd bemutatsz nekixD | |
| thestral27 (21282) 13.02.22 17:26:12 | ||
|
Majd bemutatlak neki, bezony:3. xd | |
| Melissa (6505) 13.02.22 18:47:05 | ||
|
Olé! xD Meghoztam a kövi fejezetet :D
Pumpusz: Tudod, én hogy állok Andy-vel, szóval nekem jöjjön! xD 
Green Day 2. fejezet: Welcome to Paradise *Julie* A nap első fele teljesen normálisan telt. Mármint, Green Day-hez képest normálisan. Délután háromig semmit nem csináltunk, csak a fiúk bohóckodtak, mi meg nevettünk rajtuk. Mondjuk szerintem ők jobban élvezték, mint mi, de segáz. Egy BJ-alkotta sztriptíz tánc után – ami mellesleg nagyon horrorisztikusra sikeredett, bármily meglepő – lehuppantak mellénk a kanapéra. - Amúgy… ti mibe fogtok öltözni? –kérdezte meg Tré. Először elég WTF fejet vágtam, kicsit félreértelmeztem a kérdést. Aztán leesett. Basszus, ez eddig eszembe se jutott. Gwen felé fordultam, de ő is ugyanolyan tehetetlenül nézett vissza rám. - Majd mi megoldjuk –vigyorodott el Mike, amikor látta, mennyire tanácstalanok vagyunk. Előrement a buszban és idiótán gesztikulálva – azaz kalimpálva – elmagyarázta a sofőrnek az új úti célt. - Most hová megyünk? –kérdezte Gwen. - Shoppingolni –dobta le magát a fotelbe. Nagyon önelégült fejet vágott. –Azt a lányok szeretik, nem? - Már amelyik, ez általánosítás. –Mi speciel nem nagyon. Azért észrevétlenül lepacsiztunk. Somolyogva egymásra pillantottunk. Mindkettőnk tekintete ugyanazt sugallta: szívatás! Perceken belül ott voltunk a hatalmas áruháznál. Több részre volt osztva, különböző stílusok szerint, azokon belül meg kis szektorok voltak a nadrágoknak, pólóknak, stb. - Cool –maradt tátva a szám, amikor megláttam, mennyi minden van. - Nem hallom jól –lépett mellénk Tré. Kezét a füléhez tette, tölcsért formálva belőle. - Ne álmodozz, azért annyira nem jó, hogy trécool legyen –tolta odébb Gwen. - Hát ezt megkaptad –röhögött Mike, de mi már nem igazán figyeltünk rá. Megindultunk a punk-rock táblával ellátott részleg felé. Mondjuk Billie már előttünk ott volt és férfiruhákat válogatott. Ha nem tudnám, ki ő, nagyon meglepődnék. A pasik utálnak ruhát venni. Tapasztalat, apa is ugyanilyen. - Hé, Jul, ezeket nézd! –szólt Gwen. –Nem királyok? Odaléptem mellé és megnéztem, mikért lelkesedik ennyire. Zenekaros pólók voltak. De mindenféle, amit az ember el tud képzelni. The Clash, Sex Pistols, My Chemical Romance, Fall Out Boy, meg még egy csomó más. Én rögtön lecsaptam két Blink 182-sra, meg vettem egy AC/DC-set és egy Guns ’n Roses-osat is. Gwen vagy nyolcat választott. Bevonultunk a próbafülkékbe. - Ez a bolt maga a mennyország –jegyeztem meg. –Minden van, amit el tudsz képzelni. Ráadásul ezek a pólók látszólag mind jók rám. - Aha. De hallod, mindent vegyünk meg, ami tetszik –felelt a szomszédos fülkéből. - Viccelsz? Ez természetes! Alap, hogy kiürítjük a pénztárcájukat! Olyan rohadt jó kesztyűt láttam. Ilyen hosszú szárú, ujjatlan és piros-fekete csíkos. Nagyon jól néz ki. - Ja, meg tök jó szegecses övek vannak. - Abból is veszek majd párat. Kiléptem a fülkéből és elindultam tovább invázulni a boltban. *Gwen* Szerintem kivásároltuk őket a vagyonukból. Mindketten kilenc-kilenc szatyor ruhával végeztünk, amit persze a fiúk cipeltek. Ezek nemhogy három hétre, három évre elegendőek lettek volna. - Tipikus lányok –ingatta a fejét Tré, mire fejbe találta egy zöld Converse cipő. Igen, cipőket is vettünk. Hatot. - Akkor BJ is lány? –röhögött Mike. A frontembernél is három szatyor új ruha volt. Cool rápillantott. | |
| Melissa (6505) 13.02.22 18:47:16 | ||
|
- Ja, nagyon úgy néz ki. Mondjuk ezt eddig is tudtuk. Szegény Joey és Jakob, ha ők ezt tudnák…
Elnevettem magam. Billie semmit sem reagált. Szerintem nem is figyelt ránk, nagyon a gondolatai között járt. Odasompolyogtam hozzá és finoman oldalba böktem. - Mi a helyzet? - Hm? –pillantott rám szórakozottan. - Te beszívtál? Teljesen el vagy szállva. Erre megrázta a fejét, hogy kicsit feleszméljen. - Ja, nem. Csak dalszövegen gondolkodtam. - Most? –néztem fel rá meglepetten. - Aha. Rengeteg dalszöveget írtam séta közben. –Elvigyorodott. –Boulevard of Broken Dreams, Walking Alone. Nevetni kezdtem. - Ha nem mondod, rá nem jövök. - Meg a Jesus of Suburbia-t is séta közben írtam. Vagyis, akkor ugrott be. - Ezt mondjuk tényleg nem tudtam. - Na, ugye? –vigyorgott. –Látod, milyen okos vagyok? - Hmm, erre mondjuk rácáfolnék. Bevágott egy grimaszt. - Hehe, de vicces itt valaki. Csak vigyorogtam. Elnéztem Julie felé. Valamiről nagyban beszélgetett Tré-vel. Biztos vitatkoztak valamin, de tuti, hogy ostobaságon. Arra is fogadni mertem volna, hogy Julie fog nyerni. Mint mindig. Hihetetlen jól tud vitázni. Tapasztaltam már. *Julie* Visszaérve a buszba elkezdtünk ruhákat hajtogatni. Rühelltem csinálni, de muszáj volt, legalább a mi cuccaink legyenek rendben. Szerencsére vetettünk a srácokkal nagy sporttáskákat, amibe belefértek az új holmik. Arról meg ne feledkezzünk el, hogy kaptunk egy csomó Green Day-es pólót. Minden fajtából, ami volt. Ez konkrétan tizennégy darabot foglalt magába. Még Kerplunk!-osat is találtak a busz csomagtartójában. Én aznapra egy Warning-osat vettem fel, fekete rövidnadrággal, egy piros-fehér szegecses övvel és a zöld Converse-el. Gwen-en a Sex Pistols-os pólója volt, csőfarmerrel és egy piszkosszürke tornacipővel. A fiúk persze már fel voltak öltözve. Ők elkezdtek gyakorolni az esti koncertre, amíg mi pakoltunk. Mire mi elkészültünk, addigra ők már egyszer elfáradtak. Mikor kimentünk hozzájuk a naphába (napha = nappali + konyha, Tré nevezte el…) éppen a Going to Pasalacqua-t fejezték be. - Ti jöttök –vigyorgott ránk Mike. –Melyik szám legyen? Egymásra pillantottunk, aztán egyszerre szólaltunk meg: Boulevard of Broken Dreams. Persze azonnal játszani kezdték. Mi meg vidáman hallgattuk őket. Öcsém… Három hét, három zenésszel, a kedvenc zenészeinkkel, egy turnén… Üdv a paradicsomban! | |
| Caballo (58532) 13.02.22 22:03:30 | ||
|
Noshát, ennyit tudtam ‘megírni‘.. Mivel egy időben naplóőrült voltam, ezért könnyű volt összehozni :) Mint ahogy írtam, a főszereplő nagyon sokban hasonlít rám, nos, az érzésekkel pont így vagyok én is :D ><.. Amikor a lényeges részt írtam, megfogott a sírás, de amikor leírom mindig könnyebb lesz egy kicsit, ezért is kezdtem bele a történetbe. Az esetleges hibákért (Detti ez most nagyon neked szól:D), elnézést kérek >< Nehéz a billentyűzetet megszoknom xd
Elizabeth Burrows naplója Kedves Naplóm. Az én történetem nem olyan, mint másé. Nincs tele szuperképességekkel, természetfeletti történésekkel. Egy egyszerű kisvárosi általános iskolába járok, és mint sokak, én is kedvet kaptam az íráshoz. Próbálkoztam rajzolni és festeni kisebb-nagyobb sikerekkel, kreatívkodtam egy ideig, de igazán semmi sem fogott meg. Nemrég megírtam életem első versét informatikán, ami a többieknek nagyon tetszett, és bevallom, én is csodálkoztam, hogy én írtam. Akkor határoztam el magamban, hogy én bizony nagy író illetve költő leszek. Édesanyám azt mondta, hogy mindenki elérheti, amire vágyik, de küzdeni kell érte. Úgy érzem, hogy találtam egy szórakozási lehetőséget, de ez nagyon kevés az én életemben… Amióta édesapámnak volt egy súlyos betegsége, nem vagyok a régi. Megváltozott körülöttem minden, és én is megváltoztam. Egy ideig úgy voltam, hogy többé nem tudok mosolyogni, és meg is tartottam az ígéretem. Nem jártam szórakozni, semmi kikapcsolódási lehetőséget nem találtam, hogy boldoggá tegyem magam. Nagyon fiatal voltam, talán ez lehetett a baj. Apa az életmentő műtéte után soha nem tudott a levegőbe dobni, szorosan magához ölelni, vagy felemelni. Voltak, akik megértették, hogy miért vagyok depressziós, de voltak, akik ellenem fordították. Tudták, hogy az én gyerekkorom hiányos, és ellenem fordították. Olyanokat vágtak a fejemhez, hogy holnap az apjukkal mennek korcsolyázni, síelni, vagy egyéb téli szórakozást űzni. Előttem beszélték meg emelt hangerővel, hogy biztosan halljam, hogy milyen jót játszottak az édesapjukkal, milyen szórakoztató az apjuk, egyszóval mindenről beszéltek, ami apával kapcsolatos. Lehet, hogy más nem érzi át, amit én, de én azt tudom max elmondani, hogy milyen jót társasoztunk, milyen jót nevettünk. Boldognak érzem magam, amikor vele vagyok, és elfelejtem, hogy akár el is veszíthettem volna. Mindenesetre, amikor elhangzanak ezek a szavak, könnyek gyűlnek a szemembe, és felidézik bennem a gondolatot ’miért én? Miért az én édesapámmal történt ez? Miért nem lehetek olyan, mint a többi?’. Ilyenkor mindig kevesebbnek érzem magam, és feleslegesnek. Lehet, hogy hülyeség ezt gondolni, de szerintem az osztálytársaim közül nem mindenki látta az erős apát sírni, aki eddig mindent átvészelt, segített, és most összerogyva fekszik, sírva a földön, várja a mentőt, mert a helyzet reménytelen. Időtlen idők óta mankóval jár, mert a munkahelyén elszámolták a méreteket, és egy ártatlan ember fizet egy apró hiba miatt. Belegondolni is szörnyű, hogy min mehetett keresztül… De sajnos ezt az én kedves osztálytársaim nem veszik szemügyre. Ha kapok egy jobb jegyet, visszaszólok, vagy csak simán rossz napjuk van, én vagyok az alany, akin ki kell tölteni a mérgüket, mert én nem számítok senkinek, senkit sem érdekel, hogy éppen hol és mit csinálok. Senkit, és ez elkeserítő. Az egyetlen két ember, akinek számítok azok a szüleim. Ők minden idejüket rám szenteli, tanítanak, odafigyelnek rám, számítok nekik. Biztos vagyok benne, hogy még a szomszédos erdőt is átkutatnák, hogyha iskola után fél órát késnék. Egyetlen osztálytársam sem ’védik’ ennyire, és ez néha zavar, néha pedig örülök neki, hiszen a legnagyobb bánatomban tudhatom, hogy valakinek számítok ezen a világon. Naponta több órát beszélgetünk, elmesélem az iskolában történt dolgokat, de azt, hogy mit vágnak a fejemhez, mindig megtartom magamnak. Néha, néha valaki közelebb kerül hozzám, és beszélgetünk mind minden normális ember. Az ő állítása szerint én csendben szenvedő típus vagyok. Lehet, hogy van benne valami, hiszen este mindig könnyek közt hunyom le a szemem, és reggel is úgy kelek, hogy én nem megyek vissza az iskolába, de végül is mindenkinek muszáj. Beletörődve kedvtelenül felkelek, és kezdődik előröl minden, és megint este van. ez az én szokásos napi körforgásom, amin nem tudok változtatni. Ha most ’írói’ akarok lenni, mondhatom azt, hogy beletörődtem a sorsomba. Ha valaki egyik napról a másikba belekerülne az én világomba könnyen megőrülne, de én elviselem. Nem mondom, hogy jóérzés ami körülöttem van, boldognak sem mondom magam, de ennél sokkal rosszabb is lehetne, és ennek örülök, hogy ennyivel megúsztam… | |
| Unmei (71163) 13.02.22 22:23:08 | ||
|
Caballo, gratulálok, elsírtam magam... Nagyon jó lett. | |
| Sztike1998 (42150) 13.02.23 10:48:03 | ||
|
Hm... sziasztok. Szerintem én életemben egyszer jártam ebben a topicban, inkább a lovas felé szoktam garázdálkodni. De most beleolvasgattam az itteni történetekbe, és... hú. Nem mondanám külön, mert mindenkire vonatkozik hogy remekül írtok. De tényleg.
Én is elkezdek talán, nemsokára valami irományfélét, aminek a borítóját megcsináltam, aztán kinyírtam. Szóval most nincs, de majd lesz. Viszont címe, rövid tartalma és bevezetője az van, meg kép is a szereplőkhöz. Sorstársak Rövid tartalom Az egész történet furcsa lesz, néhol hihetetlen, de valahogy mégis valóságos. Kicsit romantikus, vígjáték szerű, valahol horrorra hasonlít. Talán az, akiről a történet szól, sem hiszi el, hogy ilyen létezik. Mert ő is úgy tudta, hogy csak egy nagyon átlagos, elég bolondos, kicsit szerelmes lány, akinek voltak álmai, kisebbek-nagyobbak. Talán a legnagyobb az volt, hogy híres lesz, bármi áron, és abban, amiben jó. De azt sosem gondolhatta, hogy ilyesmi létezik, megtörténik, pont vele. Az élete és a világa egy pillanat alatt felborul. Bevezető Itt ülök, a lépcsőn, mellettem egy doboz. Tekintetem lassan belekalandozik, a kíváncsiság is eluralkodik rajta. Bizonytalanul felé nyúlok. Kiveszek egy kis kacatot, forgatom, megpróbálok hozzá emlékeket kötni. Eljátszom ezt még néhány kis lommal, mindegyik dolog mellett egy darabig gondolkozom, aztán arrébb teszem. A kezem most valami nagyobba ütközik, gyorsan vissza is rántom, mert pontosan tudom, mi az. Még ennyi év után sem tisztáztam magamban, hányadán is állok a dolgoknak. Nagyon sóhajtok, majd újra erőt veszek magamon, s kihúzom a kacatot. Forgatom, nézegetem, leporolom. Így már egész szép formája van, hasonlít is arra, ami valójában. Kemény fedőlapján cirkalmas betűkkel a nevem áll. A borító fekete, aranyozott virágokkal. Az egész album vastagabb, mint amilyen eredetileg volt a rengeteg belegyűjtött emléktől. Hirtelen új erőre kapok, s a könyvet kinyitva elidőzik tekintetem az első oldalon. Milyen rég volt! Az első képen két lány öleli egymást. A szőke hajú őszintén nevet, a barna pedig társa ebben. A másodikon négyen mosolyognak a kamerába, a harmadikon pedig egy csoportkép látható. Huszonketten szerepelnek rajta. Ez felett kicsit megállok, az egyre halványuló emlékek között kutatok. Aztán hirtelen beugrik! Igen, még nyolcadikban volt. De mintha valaki hiányozna… Ki lehet az, aki nincs rajta? Az agyam hangosan kattog, szinte félek, hogy valaki meghallja a gondolataimat, amikor is beugrik! Megvan, most már megnyugodok, és tekintetem továbbsiklik a következő fotóra. Azon egyetlen lány szerepel, hosszú, hullámos haja kibontva omlik a vállára, szemüvege mögött élénken csillog barna szeme. Az vagyok én. Bosszúsan továbblapozok, de már egyetlen oldalnál sem állok meg. A múlt történetei csillapíthatatlanul törnek fel belőlem, nem is küzdök, hogy megállítsam őket. De már nem nézek részletesen a felvételekre és kicsi fecnikre, újságcikkekre. A könyv végére érek, aztán dühösen becsapom. Újra a dobozba nyúlok, a kezembe most egy füzet és egy toll kerül. Pár pillanatig tétovázok csak, aztán döntök. Itt az idő, hogy tisztázzam magamban a teljes történetet, és megosszam talán másokkal is. Minden egyéb, ami ebben nincs benne: képeket megtalálsz ITT | |
| rekaianett (32539) 13.02.23 11:29:40 | ||
|
bocs, most nincs kedvem mindenkinek külön komizni, mindenki elképesztően jól ír, nem szabad abba hagyni, kezdjétek el, folytassátok, olvasok!
És igeeen! végre be bírtam fejezni a 10. fejezetemet! hetekig melóztam rajta, alig haladtam vele, de most KÉSZ! nem szoktam ilyeneket kiírni, és ez a fejezet nem azért lett ilyen, mert majmolós vagyok, ez így volt kitalálva. szóval ez egy kicsit ömm... nagyobbaknak való rész, érettebbeknek... vegyétek úgy, hogy ot a korhatáros karika... és még valami, az egész csak úgy olyan, amilyennek lennie kell, hogy ha lassan olvassák, és közben ez a szám megy: http://www.youtube.com/watch?v=u3VO23pXsLc 
10. fejezet Bryan hihetetlenül boldog volt. Tudta, ez a pillanat mérföldkő a kapcsolatukban, és azt is, hogy nagyon nehezen szánta rá magát Colette, hogy megtegye. De csak az számított neki, hogy ott és akkor a hálószoba ajtajában magához ölelhette és megcsókolhatta a lányt, akibe szerelmes volt. Kis idő múlva erős karjai engedtek a szorításon, picit eltávolodtak egymástól. - Köszönöm, Collie… ennél csodálatosabb ajándékot még sohasem kaptam. - erre a felelet csak egy kedves mosoly volt, majd gyöngéden megsimogatta a srác arcát, s mélyen a szemébe nézett. A fiú lágyan kisöpörte barátnője arcából a kósza tincseket, és óvatosan átölelte, mintha félt volna, hogy összeroppantja. A lány lassan kibontakozott az ölelésből, és megfogta barátja kezét. - Szeretlek. Mindennél jobban. - Szeretlek. Még jobban, mint te engem. - Azt nem hiszem! - nevetett fel Colette. - Pedig így van. Bár… - Bár? - A tacot is nagyon szeretem… - heccelte barátnőjét. - Meg az áfonyás palacsintát is. Meg a fagyit is. - Ne már, hogy jobban szereted a kajákat mint engem! - tettetett felháborodást, és keresztbe fonta maga előtt a karját. - Ezek nem csak kaják! - majd komolyságot erőltetett magára. - Jobban szeretlek mint a világ összes tacoját, palacsintáját és fagyiját együttvéve. Jobban szeretlek, mint az életemet. Ami lássuk be, nélküled semmit sem ér… - finoman megcsókolta, majd pillantása a bevetett ágyra tévedt. - Szépen rend beraktad - mutatott az elrendezgetett paplanokra. - Köszi. - Ez csak egyet jelenthet. Muszáj lesz tönkretennem. - azzal rávetette magát a matracra egyetlen mozdulattal összegyűrve mindent maga körül. A lány nevetve lépett hozzá közelebb és leült mellé. Bryan pillantása a velük szemben lévő falra akasztott fotóra tévedt. Egy fiatal szőkésbarna hajú nő mosolygott rajta, egy hasonló korú gesztenyeszínű hajú férfival és egy szőke, foghíjas kislánnyal. - Az ott te vagy? - Anyukám, apukám és én. - Ők hol vannak most? - vonta fel fél szemöldökét. - Apám számomra meghalt, amikor elhagyott minket és elment Franciaországba. Anyám pedig tényleg meghalt. - Sajnálom… - Ne… nem kell… nem vagyok egyedül… most már… - közelebb hajolt hozzá és hosszan megcsókolta. Bryan közelebb húzta magához a lányt, dereka köré fonta a karját, s barátnője két kézzel túrt bele a srác karamellszín hajába. A fiú jobb kezét óvatosan barátnője blúza alá csúsztatta, ujjai felszaladtak az oldalán. Bal kezén az ujjak vad táncba kezdtek a rózsaszín gombokkal, sorban pattantak ki a helyükről. Colette nem visszakozott. Hagyta, hogy a barackvirágszínű felsője lecsússzon a vállán, és halkan susogva hulljon a földre. Nem kapott utána, hogy visszahúzza, inkább a srác pólója alá nyúlt, végigsimította az izmait, és egy rövidke mozdulattal megszabadította a ruhadarabtól. Bryan egy pillanatra elengedte, két keze közé fogta arcát mélyen a szemébe nézett, és azt kérdezte: - Biztosan akarod? - Veled érzem azt először, hogy igazán akarom. - suttogta a nyakába. A fiú csak erre a mondatra várt. Kezei lecsúsztak a lány arcáról, végigsimították a vállát és már a nadrág gombjánál pihentek. Mindeközben a nyakára forró, lágy csókok záporoztak. És akkor, abban a pillanatban valami elrontott mindent. Mindent, amit csak el lehetett. Bryan mobilja rázkódni kezdett és felcsendült a csengőhangja. Colette kissé elhúzódott tőle. - Hívnak… - Nem érdekel. - De hátha fontos! - Collie, számomra nincs olyan, aki nálad fontosabb! - csókolta meg ismét. A csörgés abbamaradt, viszont egy hosszú kellemetlen sípszó vette át a helyét. Az üzenetrögzítő. Majd egy rekedt, gonosz férfihang szólalt meg: | |
| rekaianett (32539) 13.02.23 11:30:19 | ||
|
- Kösz, hogy eltávolítottad a csajt. Körülnéztünk nála. A tévé és a laptop talán ér valamit, de a biztonság kedvéért felforgatjuk majd az egész lakást. Jól játszod a hős szerepét. Be kell vallanom, hányingerem van, ha csak hallak. Holnap délben ne legyetek otthon. Nem akarok összetalálkozni veletek.
A srác ereiben megfagyott a vér. Tudta, hogy most mindennek vége, mert a barátnője felismerte a hangját annak, aki az üzenetet hagyta. Colette agresszívan eltolta magától a fiút, felállt, felkapta a földről a blúzát és kiment a szobából. Nem mondott semmit, vissza sem nézett, még az ajtót sem csapta be, a zár halkan kattant a helyére. | |
| rekaianett (32539) 13.02.23 11:31:05 | ||
|
áhh, nem hozza ki a számot, itt a link
http://www.youtube.com/watch?v=u3VO23pXsLc | |
(aktuális oldal: [ 527 ], összes oldal: 579, Hozzászólások: 8672)
[1] [2] [3] [4] [5] [6] ... [524] [525] [526] [527] [528] [529] [530] [531] ... [573] [574] [575] [576] [577] [578] [579]
