 |
Fórum - Alkotók Kuckója
Bármilyen egyéb alkotás ami nem illik a többi témába :)
| pony56club (16581) - 1. 11.10.21 14:15:26 | ||
|
látom ide még senki nem írt...így ha nem baj..:
1.fejezet Hatalmas mancsim tompa puffanással érkeztek a talajra.Gyorsan kerülgettem a fákat,és próbáltam utolérni a zsákmányomat:egy nyulat.Nem erőltettem meg magam,egy szökkeléssel mellette termettem,és állkapcsomat a tarkójára zártam.Felemeltem a földről és elroppantottam a gerincét.Letettem a földre és szétnéztem.Hiába voltam vérfarakas hatalmas termettel,attól még mindíg résen kell lennem.Ugyanis mostanában a medvék már jól belehúztak a gyűjtögetésbe,és ma már nem egyszer találkoztam medvével.Őszintén szólva már kezdtem rühelni a medvéket,mert amint elejtek egy nagyobb zsákmányt,azonnal feltűnik egy,aztán mégegy,és mégegy....én meg mehetek el arra amerre látok.Szerencsére nem jött medve,így nyugodtan elfogyaszthattam a nyulat,amiről inkább nem számolnék be... Hireten hideg szélvihar borzolta fel dús bundámat.Kicsit megráztam magam.Felnéztem az égre.Egy falevél épp az orromra hullt le.Leráztam róla,és megindultam hazafelé. Ősz volt,jobbanmondva már Október vége volt.A fák már jócskán csupaszok voltak a lombhullatás miatt.Az állatok pedig már szorgosan gyűjtögették téli élelmüket.Én ugyan nem gyűjtögettem,igaz,nem is volt rá szügségem.Mivel van nekem saját házam is.Elvégre vérfarkas vagyok vagy mi‘fene.Nem lett volna muszály vadásznom,de kondiban kell tartanom magam.És amúgy is szerettem farkasként élni,bóklászni az erdőben.Még a hideg ellenére is.Dús bundám ugyanis megvédett a hidegtől,így nem kellett attól tartanom hogy megfagyok.A melegtől sem különesebben,de ez most lényegtelen. Már az erdő szélén jártam,megtorpnatam.Gyanakvóan szétnéztem,majd átváltoztam emberi alakomba.Gyorsan átszaladtam az úton,a túloldalon meg egyenesen balra kanyarodtam,be az utcába,oda ahol lakok.Megálltam és elővettem az MP-mamat.Elindítottam.Legalább a észreveszik hogy eltüntem,modnhatomazt hogy futni voltam. Kis faluban élltem,távol a várostól.De nem bántam.Nem szerettem annyira a nagy felhajtást és a zajokat.Inkább szerettem csendben olvasni vagy rajzolni,vagy esetleg valami mást csinálni.Apám és anyám meghalt,akárcsak a nagyszüleim,így nevelőszülőknél laktam.Szerencsére éppelméjűek voltak,és nem voltak túl szigorúak,kivéve egy kissé értetlenebb teremtést:a fiukat.Ugyan még csak 13 volt,de már olyan idegesítő,hogy néha szivesen megnézném az arcát akkor,amikor meglátna farkasként. Csendesen besurrantam a házba.Kivettem a fülemből a fülhallgatókat és eltettem a készülékkel eggyütt a zsebembe.Olyan halkan mozogtam,amennyira csak tudtam.Szerencsére még mindenki aludt,pedig már fél nyolc volt.Csendben felsurrantam a szobámba.Becsuktam magam mögött az ajtót,és gyorsan megfésültem feketésbarna hajamat.Ugyanis egy kis erdei üldözéstől eléggé feltűnően összegabalyodott,szimplán úgy néztem ki,mintha csak most keltem volna fel az ágyból.Szinte abban a pillanatban ahogy összefogtam a hajamat,meghallottam Angela,a nevelőanyám hangját. -Triss,gyere kész a kaja! -Oké!-ordítottam le a szobámból. Miután végeztem a fésülködéssel,már ép siettem lefele a lépcsőn,amikor különös szag ütötte meg az orromat.A konyhában odamnetem nevelőanyámhoz és kicsit elfancsalított orral ezt kérdeztem:-Járt tegnap nálunk valaki,vagy csak Adam büdösített be? Angela értetlen ábrázattal meredt rám.-Igen,az új szomszédunk. -Dehát nincs is új szomszédünk. -Na jó,nem a miénk,hanem a szomszéd szomszédja,találkoztam vele a boltban és megkérdeztem hogy átjön-e. -És? -Átjött,de nem nagyon akart bejönni,talán szégyenlős volt...vagy csak zavarban lehetett...?-miközben anám magában álmélkodott én gyorsan bepakoltam magamba a kaját,aztán már szaladtam is a buszhoz.Na de amilyen balszerencsés vagyok,természetesen lekéstem a buszt...így mehettem gyalog a suliba. | |
| rekaianett (32539) 13.02.08 19:50:16 | ||
|
tiszteelt nagyérdemű közönség! örömmel jelentem be, hogy ÉLEK! és nem jöttem üres kézzel! lehet találgatni, mi fog vajon ezek után történni... :D
9. fejezet A karácsonyi vásárnak van egy olyan jellegzetes, semmi máshoz sem fogható meghittsége. A téren felállított fabódékban ezerféle kézműves termék, kezdve a mézeskalácstól a zománcfestett ékszereken át egészen a karácsonyi dalokkal teletömött lemezekig. Középen egy kis színpadon akusztikus hangszerekkel zenélnek a meghívott fellépők, hogy segítsenek jótékonykodni, és boldogabbá varázsolják a kórházban fekvő gyerekek ünnepét. Nem messze az énekesektől forralt bort és meleg citromos teát árultak. A hó lassan szálingózott, de nem maradt meg, egyszerűen elolvadt, mire a föld közelébe ért. Igen… valahogy ilyennek kellene lennie egy vásárnak… de ez most egyáltalán nem ilyenre sikerült. A hömpölygő tömeg folyton elszakította egymástól Colettet és Bryant, nem is beszélve arról, hogy a sok bámészkodó miatt nem lehetett a stand közelébe férkőzni. A zene, amit élőben játszottak halk volt, mivel nem kockáztatták meg, hogy a hangfalat tönkretegye a hó, de talán jobb is volt így, a nyálas karácsonyi számok élvezhetetlenek voltak. A kórházban tartózkodó gyerekeknek valószínűleg csak sovány ajándékaik lesznek a szervezettől. A nagy lökdösődésben pedig valaki leöntötte borral Colette krémszínű kabátját, Bryan pedig talált egy darab húst a zsebében, amiről fogalma sem volt, hogy került oda. A hó pedig… nos, az inkább ónos esőnek volt nevezhető, ami amellett, hogy elázatott mindenkit, aki az utcán tartózkodott, még rá is fagyasztotta a ruhát az emberekre. - Te Bry! Menjünk haza… - kérte halkan a lány. A fiú kérdés nélkül bólintott és otthagyta a sort, amit közben már majdnem végigállt. Colette némán követte a metróállomás irányába. Közben az átfagyott ujjait a srác meleg kezébe csúsztatta. Érezte mennyire remeg, és hallotta, ahogyan a fogai összekoccannak. - Fázol? - nézett bele csillogó szemeibe Bryan. - Nagyon… - vallotta be őszintén. - Oké, akkor menjünk egyenesen haza. Gondoltam még maradhatnánk egy kicsit, de nem akarom, hogy megfázz. A lány hálás tekintetet vetett barátjára, és lekocogott lépcsősoron az aluljáróba. - Collie… - kezdte a fiú. - Tudod… jön a karácsony… meg minden… és… kérdezni szeretnék valamit… - Hm? - vonta fel a szemöldökét. - Nos… izé… áh, nem tudom, hogy kérdezzek rá… - Csak bátran! - Oké… huh… Nos… MIT KAPOK KARÁCSONYRAAA?! A lány felnevetett, mert inkább egy halk „Mit szeretnél tőlem kapni?”-ra vagy „Minek örülnél?”- re számított. - Titok. - Utálom a titkokat. - morogta magában lehajtott fejjel, de legbelül mosolygott. - De biztosan örülsz majd neki. - nyugtatta meg vacogva. Körülbelül fél óra múlva már vissza is értek, a kicsiny, otthonos lakásba. Colette a hűtőszekrényről levett egy cetlit, és a srác kezébe nyomta. - Kérlek, menj el bevásárolni, kellene pár apróság… - Apróság? - böngészte végig a listát. - Mennyire gondolod aprónak az egész pulykát? És a burgonyát? Szerintem ezek nem olyan kicsik. - Jaj, ne nyafogj már légy szíves, csak fordulj meg, és indulj… - adott egy „rövid” búcsúcsókot neki, és már el is tűnt hálóban. *** Bryan miután belépett roskadásig megrakott csomagokkal elszenvedte magát a konyhapultig, és ráejtette a négy teletömött papírzacskót, az egyik ki is szakadt, így a fürge zöldcitromok belegurulhattak a mosogatóba. - Collie! Nem kapott választ. A nappali teljes csöndjét csak a cuppogó, vizes léptei zavarták meg. Végigjárta a lakást, kivéve… Kivéve a hálót… Neem, oda nem mehet be! Az az egy szoba a tabu a fiú számára, mert amióta csak együtt élnek, mindig a kanapén töltötte az éjszakákat, és nem is merte kérni, hogy ez másképp legyen. Kicsit tétován kopogott be az ajtón, de nem érkezett rá felelet. Megismételte, ezúttal hangosabban. Semmi. - Collie! Még mindig semmi. Úgy döntött, ideje lesz a tettek mezejére lépni, és akármi miatt is zárta magára az ajtót a barátnője, szembe kell néznie vele. Óvatosan lenyomta a kilincset, és benézett a szobába. Valósággal leesett az álla. A franciaágyon már nem csak Colette sárga tulipános párnája és takarója kapott helyet, hanem mellette Bryan kék pöttyöse is. - Boldog elő-karácsonyt! - mosolygott a szépen bevetett ágy széléről a lány, és közelebb lépett az ajtóban ácsorgó barátjához. - Gondoltam éppen ideje lenne egy kicsit továbblépni… mostantól nem kell a kanapén aludnod… - Ó, Collie… - többet nem mondhatott egyikük sem, mert a srác magához szorította, majd szenvedélyesen megcsókolta Colettet. komikat és egyebeket kéretik a portán hagyni! :“) | |
| bese26 (31448) 13.02.09 10:10:11 | ||
|
A történet +16-os dolgokat tartalmazhat! Olvasása saját felelősségre.
2.rész Fotózás Nyugisan böngészgettem, egyszercsak Emily megjelent a szobámban... -Mit szeretnél?-hátrapillantottam és néztem rá kérdően. -Csak beszélni a pasimmal.-erre sóhajtottam egyet. -Figyelj...Ő már nem a pasid mivel halott vagy, és nem fogok megint hülyét csinálni magamból.Egyszer már rávettél,mégegyszer már nem fog összejönni.-Azt nem mondom,hogy túlzottan jóba voltam vele,de segítettem már neki,az volt az első és az utolsó alkalom.1 óráig pofáztam a barátjával mire felfogta a dolgot.Az egészben természetesen a legelszomorítóbb,hogy Emily nem hajlandó átkelni, és kísérti Joet.Úgy értve...Állandóan vele van és nem hagyja csak egy kicsit is felejteni. A “drágaságom“ miután megmondtam neki az őszintét lelökte a csészémet az éjjeliszekrényemről ami ennek következtében eltörött.Majd el is tűnt a dühös kísértet,ja. -A francba már!-kiabáltam,dehát ugye magától nem tűnnek el a darabjai, úgyhogy fogtam magam feltakarítottam.A nap további része szokásosan telt.Másnap tök későn keltem,szép lassan felöltöztem,fogatmostam, belőttem a sérómat.Erre csörög a telóm.Ismeretlen szám. -Halló? -Szia Kevin.Itt Alice.Hol vagy már?-Valamennyire ismertem a lányt.Ő egy modell...Akkor jutott eszembe,hogy egy fotózásom volt beírva arra a napra. -Bocsi! Teljesen elfelejtettem.Egy perc és ott vagyok.-Letettem a telefont és gyorsan bepattantam a Lamborghini Aventador-ba.Sok cuccot nem kellett vinnem mivel a saját stúdiómba minden ott volt ami csak kellhet.útközben szerintem kicsit átléptem a sebességhatárokat de a lényeg,hogy végül megérkeztem a helyszínre.Alice ott állt az ajtó előtt.Kiszálltam az autóból.Nagyon szép volt a leányzó, mint mindig.Gyönyörű szőkés-barna haján megcsillant a kora tavaszi napsugár.Tengerkék szemeiből (a késésem ellenére is) a boldogság sugárzott.Szívesen hazacsalogattam volna...khm.Na de most hazudnék,ha nem. -Szia-köszöntöttem egy sármos mosoly kíséretében és közben becsuktam a kocsi ajtaját. -Hello. -Akkor bemegyünk?-már léptem is a bejárati ajtóhoz, hogy kinyissam. -Ahamm.-Előreengedtem...A derekánál kicsit lejjebb csúszott a tekintetem.Aztán arra gondoltam, hogy ‘ma bizony még aktfotókat is kell készítenem.Túl szép,hogy igaz legyen.‘Hamar vissza kellett térnem a jelenbe, hívnom kellett a csapat többi tagját.A fodrászt meg ezeket.Közbe összeszereltem a fotós kellékeket.Az állványt stb.Kiválasztottam a Canon gépemre a megfelelő objektívet.Végül megérkeztek a többiek is.Tökéletesen kisminkelték Alicet,megcsinálták a haját és egy dögös szerkóba bújtatták.Tisztára úgy nézett ki mint a macskanő, de tényleg.Nekiálltunk a közös munkának.Eltereltem a gondolataimat a perverz dolgokról,és sikerült valami olyant összehoznunk ami valami elképesztően jó lett.Egyébként a képek egy magazinnak készültek.Én személyszerint a ruhanélkülieket részesítettem előnyben...Az a tökéletes teste...Már csak az hiányzott volna, hogy kettesbe legyünk. De,hogy a lényegre térjek: Pakolászás közben beszédbe elegyedtem a modellemmel. -Lesz még a közeljövőben fotózásod? -érdeklődően a szemébe néztem. -Igen.New York-ban 22-én, még ebben a hónapban.-először még végig se futott az agyamon az amit mondott. -Wow! Az milyen királyság már! -Aztán beugrottak azok a számok amik miatt tegnap akkorát taknyoltam...Bezony. -Hát oda rohadtul nem fogsz menni.-mormogtam alig hallhatóan és a padlót bámultam. -Hogy micsoda? Mit mondtál? -Csak azt, hogy ... -Villámgyorsan ki kellett találnom valami hihetőt ami lebeszéli legalább részben arról, hogy odamenjen.Nem szabad. Ha azon a napon ott tartózkodik akkor akár meg is halhat.Lehet,hogy egy hatalmas bombát fognak robbantani vagy mittomén. -Tegnap mondták a tévében, hogy New York-ban fenáll a terrortámadás veszélye.Jah...Én aztmondom neked,hogy kib*szottul nem kéne odamenned aznap. -Micsoda? Erről nem hallottam.De figyelj, most ezért nemfogom lemondani.Ki is röhögnének.Ez nem indok.-Cseppet sem hallatszott a hangjából az, hogy akár egyetlen egy szavamat is elhitte volna. -Igazán? Lesz mit nevetniük,ha egy robbanószerkezet az égbe repíti őket. -Jajj! Hagyd már abba ezt! Elhiszed, hogy semmisem fog történni? Nem kell ám mindent elhinni amit a tévében mondanak.-csóválta a fejét és egyre jobban ideges lett. -Kérlek! Ezt halálkomolyan mondtam.Tuti, hogy lesz aznap ott katasztrófa. -Igen?! Mégis honnan tudod te ilyen biztosan? -A tekintete szinte belémfúródott.Eszemben sem volt elárulni a titkomat.Persze,még mit nem...Kikotyogom azt totál őrültnek néz és még a végén Sümegen a gumiszobába kötök ki.Hogyne...Még csak az kéne.Így is majdnem diliházba dugtak mikor próbáltam megakadályozni egy brutális vonatbalesetet.Ennyit erről. -Csak... (folyt.) | |
| bese26 (31448) 13.02.09 10:11:24 | ||
|
(folyt.)
-Jólvan nem kell magyarázkodni.Nekem most mennem kell.Még beszélünk.-Felkapta a kis táskáját és az ajtó felé vette az irányt.-Sziasztok.-köszönt el a többiektől is.Én még kinyögtem egy sziát aztán folytattam a pakolást.Miután végeztem én is hazamentem.Fogalmam sem volt hogyan akadályozhatnám meg, hogy aznap New York-ba menjen. Szóval ott ültem a nappaliba elmerülve a gondolataimba.Végül... | |
| Owileet (69505) 13.02.09 21:52:29 | ||
|
Ömm. Mivel még életemben nem írtam történetet, de egy rahedli naplós könyvet olvastam, és imádom az így írottakat, megengedhetem magamnak (tulajdonképpen mindent megengedhetek magamnak. :P), hogy belekezdjek én is egy ilyenbe. Afféle fanficc, lásd KHR-es Varias szereplőkkel körülvéve. Leloowe naplója November 03. Délelőtt 11. A Náci még mindig nem kelt fel, és akárhány kávét csináltam magamnak Belphegor megitta... Dél. Naty végre felkelt, én pedig unott pofával megindultam a kocsi felé, és nagyon örültem, hogy Squaloval mehetek, mert Belel életveszélyes közlekedni bárhol, bármivel... Délután 1. Megérkeztünk a helyre. -Romok... ROMOK MINDENHOL. - üvöltöztem, amíg Fran be nem fogta a számat. -Ne örülj, itt ragadtunk... Délután 1:30 Nem viccelt... Helikopterrel jöttek értünk, mivelhogy a kocsik lerobbantak. Frannal bevágódtam a helikopter ablak felőli részébe, Squalo és Xanxus ment előre, Levi, Luss a leghátuljára és Náci meg Bel középre. Nemmellesleg Frannal nagyon jól elvoltunk, helyhiány miatt beleültem az ölébe, és azzal szórakoztunk, hogy Razaakot (a dobozállatkámat (tényleg miért nem papucsállatka, és akkor papucsban lakna...)) az ablakon dobáltuk ki, és mivel holló, tehát repülni képes állat mindig visszarepült hozzánk (nameg a rókámat mégse dobálhatom a semmibe egy helikopáterből). Nagyon jól elvoltunk míg nem megunta és belénk nem csípett. Abban a pillanatban visszaszublimáltam őt a dobozba. (papucsba?) Délután 2:20 Ebééééd. Lussuria kitett magáért. Finom volt, bár Squalo az elmondása szerint hányt tőle. Én viszont szeretem a tengeri cuccokat, ezért én személy szerint nem látogattam a WC-t., és Allensia (az előbb említett potenciális áldozatom akit még régebben szedtem össze, tehát a rókám) is jóllakott. Csak mikor pisilni kellett... Este 8. Squalo TV-t nézett. El akartam venni tőle a kapcsolót, de mikor ott volt a kezem, magához ölelte (a kapcsolót) és morgott rám. Ez abnormális egy cápától, vagy csak én vagyok a szar emberismerő, nem tudom. Nagy unalmamban kimentem a konyhába, ahol elhatároztam, hogy én akkor is csokis sütit fogok csinálni, ha beledöglök is. Csak két akadály áll a nemes céljaim útjába: Nem tudtam, hogy hol vannak a hozzávalók és az idő. Este hat után sohase eszek.... Este 11. A csillagokat néztem, és azon gondolkoztam, hogy vajon vannak-e még olyan emberek akik egy rakat idiótával vannak összezárva. ( a diliházban dolgozó emberek nem érnek) A szóismétlés a barátom. November 05. Reggel 7. Utálom azt, amikor tudom, hogy semmi dolgom sincs, de felkelek. Mibe, hogy utálni fogom a mai napot? Reggel 7:05. Hogymegmondtam... Squalonál aludtam, a Minihitler kitett a szobámból, mivel az enyém nagyobb mint az övé, és elvileg Lussal, Levivel és Bellel akart pókerezni éjszaka. Csak az a baj, hogy Belen kívül mindenkit utál, sőt néha még őt is, és persze, pókerezni... Naná... (De ha otthagyta valamelyik fehérneműjét a szobámban, vagy Bel hagyott ott valamit aminek én nem örülök, egy nyomot. akkor megölöm mindkettőt.) Dél. Enyém a TV! Mondanám, hogy hurrá, de a Varia impotens, és nem fizeti a TV/internet számlákat, így amíg a főnök meg nem mozgatja a pénzügyekkel foglalkozó seggét, nem is lesz egyik se. Délután 12:30. Üres, fekete TV-t bámuló már aludni készülő szemeim Bel zavarta meg, mikor kicsi a rakást játszott rajtam, és a kanapé leple mögül rám ugrott. Ezek után jött még a Nácinaci, aki utál tehát élvezte, Fran, mert vissza akarta adni a szívatásokat, Levi, mert ő nem akart kimaradni belőle, Squalo mert Luss odarugdosta a seggé, és az előbb említett kicsit se férfias személy, mint egy cseresznye a tejszínhabon diadalívesen ráült a kupacra. Hál‘ istennek Xanxusnak nem volt olyan kedve, hogy ránk üljön székestül. (Apropó, szerintem a főnök már 3 napja csak ül abban a fucking székben) Délután 1:07 Ebédlőbe mentem, kb. 4-5 kilóval könnyebben. Gyengébbek kedvéért kihánytam a létező összes belső szervemet, és úgy nézett ki a hasam mint Naty mellei: HOMORÚ VOLT BAZZE‘ Ebéééd. Szeretem az ebédet. Ilyenkor, míg én testsúlyomnak vagy a kétszeresét bezabálom, veszekszünk, és szidjuk egymást, amíg más családoknál ez nem így megy, lásd: Ott NORMÁLISAN beszélgetnek. Itt nem. Helyesírási hibák lehet vannak benne, a jegyzettömb nem javít. D: Word-om meg nincs. xD Ennyi van még meg, mivelhogyőőőőőőőő. Ennyit írtam most. Ha nem tetszik, akkor nem rakosgatom be, de magamnak tuti megírom. :3 A szóismétléssel barátok vagyunk, én szóltam. | |
| Owileet (69505) 13.02.09 21:53:57 | ||
|
Ömm, és a November 03, este 11 órás szövegbe nem tartozik bele a szóismétls a barátom, az mellément. xD | |
| thestral27 (21282) 13.02.09 22:15:11 | ||
|
Leloo: hát....... elintézted a röhögőgörcsöm, amit pont mielőtt elolvastam, megalapozott o.társam.:“DDDDD amúgy igen, valahogy olvasás közben észrevettem, hogy a szóismétlés jó barátod.:“D De nem rossz.:‘33 engem érdekelne a folytatása.:333 | |
| Póniló15 (15108) 13.02.10 14:29:08 | ||
|
Hello :)
Nem rég betettem ide a Vasember ficem elejét, ami Avengers ficnek indult, de végül nem az lesz. Alkottam hozzá egy sukár borítót is Gimppel, szóval azért olyan amilyen... ._.“ Próbáltam kihozni belőle a lehető legjobbat, de azért csak a PS a legjobb, és hát na. Szóóóval most a folytatást kéne betennem, de úgy döntöttem, hogy nem. :D Vagyis hogy nem a folytatást fogom bepakolni, hanem a csodálatosanszép fejléckémet, meg a történetet - az elejétől. Íme. 
Ha senki észre se vesz, te úgy is igazi hős lehetsz. Én nem hittem el. Gondolataimnak. -------------------------------- Kat mindig is tudta, hogy az álom veszélyes dolog. Édesanyja szerint az álmok azért veszélyesek, mert elhitetik az embert valami olyannal ami távoli, és talán elérhetetlen. Azért is azok, mert az álomvilágban mi irányítjuk a dolgokat, és minden egyes szereplő úgy viselkedik és reagál, ahogy mi szeretnénk. Ezzel ellentétben a valóság bizony sokszor rideg hely, ahol még a kedves tekintetek mögött sincs mindig kedves személyiség és szándék. Kat sokat, sőt, rengeteget gondolkodott ezen a dolgon. Mikor reggel felkelt, általában ott járt a fejében amit álmodott, s ilyenkor mindig próbálta elterelni róla a gondolatait... hiszen az álom rossz dolog. Sosem mesélt a mamájának arról, hogy miket látott éjszaka a fejében; a jövőjén sem gondolkodott. Vidám volt, kedves, és rettentően büszke magára, amiért el tudott igazodni a világban – a valós világban. Gondolatai mindig tiszták voltak, és sokszor lenézte azokat, akik világgá kürtölték a bugyuta vágyaikat és terveiket. Katnek nem voltak álmai. Kat mindig racionálisan gondolkodott. Kat nem hitt a tündérekben és a hősökben sem. Pedig Kat még csak nyolc éves volt. - Mama, nem tudom folytatni! A kislány leugrott a székről, s kirohant a rózsaszín falak közül. Átsietett az apró konyhába, majd felült egy másik székre. Szórakozottan lóbálta apró lábait, miközben a ceruza végét rágcsálta, és betűrt egy vékonyka tincset a füle mögé. Az asztalra terített sárgás-fehér PVC terítő csupa folt volt, a plafonról pedig foltokban mállott a vakolat a fülledt, párás levegő miatt. Kat édesanyja rátette a tűzhelyen rotyogó fazékra a tetőt, majd leült az apró asztal másik végére. Gondterhelt sóhaj szakadt fel belőle, ahogy lányára nézett. - Mit nem tudsz folytatni? - Összekulcsolta vékony ujjait egy tucat postai levelen, s miközben próbált Katre figyelni, tekintete akaratlanul is a fehér borítékokra terelődött. - A fogalmazásomat! Számlák. Ezer és ezer számla. Már megint. Pedig még csak most kezdődött a hónap... A nő kézbe fogott párat, és elolvasta honnan jöttek. Vízmű, gáz és villany – a szokásos. Görcsbe rándult a gyomra már csak ha arra gondolt is, hogy mennyit akarnak kipréselni belőle a szolgáltatók. Pedig ő aztán mindent megtett azért, hogy ezek az összegek a lehető legkisebbek legyenek: mindig takarékon használta a gázt, a fürdéshez minimális vizet engedett, és sötétedés után általában már egyáltalán nem, vagy csak gyertyával világított, Katnek pedig mindig megszabta, hogy miből mennyit fogyaszthat. Ennek ellenére a fizetendő összegek mindig a csillagos eget súrolták, és Jessica Marton vérnyomása is hasonló helyeken járt. Hiába próbálta megelőzni a felesleges kiadásokat, hiába tett meg mindent, de az égvilágon mindent a kevesebb veszteségért: egyszerűen nem sikerült eredményt elérnie. A nő pedig napról napra egyre kétségbeesettebb lett, hiszen tudta, hogy a rengeteg ki nem fizetett számlából előbb-utóbb hatalmas tartozás fog felhalmozódni – arról nem is beszélve, hogy már így is két figyelmeztetés hevert a konyhaasztalon: ha nem fizet, kikapcsolják a gázt és a meleg vizet. Fizetni? Mégis, miből? Jessica a lányára nézett. Kat arca szokás szerint ragyogott, noha látszólag most akadt egy kis gondja: a fogalmazás. Anyja látta, hogy mozog a szája és magyaráz valamit, de üveges tekintetével csak ennyit fogott fel a dolgokból. Jessica számára az életben a lánya, Kat volt az egyetlen boldogságot okozó dolog, és gyűlölte magát, amiért nem tudott megadni neki mindent. Nem ismert nála rendesebb kislányt: mindig szorgalmasan tanult és végezte a dolgait, segített neki otthon, s ahhoz képest hogy csak nyolc éves volt, meglepően értelmesnek bizonyult. Bátor volt és szemtelen, cserfes és kedves... pontosan Jessica ellentéte. A nő gyávának érezte magát, sokszor alig volt ereje reggel felkelni, és leginkább egy elkopott, régi málháslóra hasonlított: naphosszat dolgozott az egyik koszos gyárban annyiért, amiből éppen hogy ételre futotta. De Jessica Marton nem volt ám mindig ilyen siralmas állapotban: az élete meglehetősen jól indult. Kitűnő bizonyítvánnyal végezte el az általános-, és a főiskolát is, s egyetemi éveinek elején is elismerésre méltóan teljesített. (folyt.) | |
| Póniló15 (15108) 13.02.10 14:29:54 | ||
|
(folyt.)
A családja, és minden ismerőse azt mondta neki, hogy még sokra fogja vinni az életben, és ő hitt nekik. Hatalmas álmai és tervei voltak: három diploma, ezen kívül spanyol, német és olasz felsőfokú, majd tanulmányai befejeztével elhelyezkedni valami jól menő cégnél egy jó kis fizetéssel – persze boldog családban, legalább négy gönyörű gyermek édesanyjaként. És Jessicának voltak is képességei ahhoz, hogy mindezeket megvalósítsa... de az álmai magukkal ragadták. Nap mint nap álomvilágban élt, sosem foglalkozott a valósággal. Lassacskán órákon is elkalandozott a figyelme, s inkább elképzelte magát azon a menő munkahelyen ahelyett, hogy olaszt vagy németet magolt volna. A jegyei lassan leromlottak ezek miatt az ártalmatlannak tűnő álmok miatt... és végül végzős egyetemistaként megbukott. Teljesen össze volt törve, haragudott magára és az álmaira is, hiszen miattuk ment tönkre – ezért mondta hát Katnek mindig azt hogy az álmok rossz dolgok, és hogy sokkal jobb folyton a valóságban élni. Jessica tehát eképpen tett: többé sosem voltak álmai, s egyetlen célja a túlélés volt ebben a rideg, igazi világban. Mikor azonban tizenkilenc évesen találkozott, majd húsz évesen összeházasodott Tom Martonnal, egy kis időre ismét mert álmodni. Hiába bizonyggatták neki a szülei folyton, hogy egy év ismerettség után – ráadásul jegyesség nélkül – a házasság túl korai dolog, a lány nem foglalkozott velük. Abban az időben semmi sem szeghette kedvét, és egészen biztos volt benne, hogy ő a legboldogabb feleség az egész világon. Elég volt csak egy pillantást vetnie a férjére, és máris elszállt minden problémás gondolata: Tom maga volt a megtestesült biztonság. Vegyészként dolgozott egy gyógyszergyárban, ahol amellett hogy kiválóan megfizették, el is ismerték a munkáját. Ő volt a cég vezető kémikusa, ami nem is csoda, hiszen rajongásig szerette a különböző vegyületeket és elemeket – és ez a munkája minőségében is meglátszott. Naphosszat a laboratóriumban volt, és folyton kísérletezett. Új vegyületeket talált ki majd alkotott meg, olyan dolgokra jött rá amire senki más körülötte, a fejében egymást követték a lehetetlenebbnél lehetetlenebb ötletek, s betéve tudta minden egyes kémiai elem nevét, meghatározását és pontos helyét. A munkahelyén használt vastag, műanyag keretes szemüveg és a fehér köpeny szinte hozzá nőtt, a részévé vált: sokszor még otthon is abban volt – feltéve persze, ha aznap haza ment egyáltalán, és nem a sok színes folyadék és kémcső között éjszakázott. Tom rendkívül elhivatott életet élt, s rettenthetetlen, ambíciózus természetének köszönhetően egyre feljebb jutott a ranglétrán. Ugyan továbbra is a gyárban dolgozott, de napról napra többen ismerték a nevét, és új ismereteiből általában mindig valamilyen munka is származott. A kuncsaftok mindegyike egyre felsőbb körökben beszélt a barátainak a fiatal, tehetséges vegyészről, így Tom Marton neve végül eljutott oda is, ahová nem is gondolta. Olyan körökben ismerték és beszéltek róla, ahol csak az igazán nagy kaliberekről esik szó: vezetőségek, katonai titkosszolgálat és politikai személyiségek ajálngatták egymásnak – s aztán néhányan felkeresték, néhányan nem. Aki megtette, sosem csalódott benne: kivétel nélkül, minden munkát lelkiismeretesen, a legjobb tudása szerint végzett. És a vevői kivétel nélkül elégedettek voltak vele, Tom pedig úszott a boldogságban. Úszott, persze hogy úszott, hiszen mindene megvolt, amit csak kívánhatott az élettől: jól fizető állás, tehetség és elhivatottság abban amit csinál, ismertség és a vele járó fizetés, valamint egy gyönyörű, szerető feleség – és egy egyre gömbölyödő pocak, melyben egyre nagyobbra nőtt a legcsodálatosabb ajándék: a közös gyermekük. Jessica pontosan emlékezett rá, hogy Tom mennyire igyekezett mindig időben hazaérni miután megtudta, kisbabájuk lesz, hogy minél több időt tölthessen hat hónapos terhes feleségével – és arra is emlékezett, hogy ez sosem sikerült neki. Mindig késő este, tíz-tizenegy körül esett be az ajtón hulla fáradtan, és hiába próbálta titkolni hajszolt állapotát a folytonos mosollyal az arcán, a nő kitűnően átlátott rajta. Készített neki valami vacsorát, s míg evett, addig beszélgettek - aztán inkább hagyta pihenni. Tom általában mindenféle erőtlenség ellenére is jókedvű és életvidám ember volt, azonban mikor Jessica a hetedik hónap közepén járt, egyszerre minden megváltozott. Lassan, fokozatosan kezdtek rosszabodni a dolgok, eleinte szinte észre se lehetett venni, hogy valami nem stimmel. A nő is csak akkor fogott gyanút, mikor férje egyik nap szokatlanul korán ért haza... - Nahát, hogy hogy már itthon vagy? - kérdezte tőle meglepett, de boldog hangon, s óvatosan átölelte, vigyázva a hasára. Miután Tom kibontakozott az öleléséből, lehámozta magáról a fehér köpenyt, az ajtó melletti szekrényre dobta a fekete keretes szemüveggel együtt, és besétált a szobába. Jessica meglepetten nézett utána. - Minden rendben? (folyt.) | |
| Póniló15 (15108) 13.02.10 14:31:12 | ||
|
Hát... van még elég sok, de nem akarom az egész topikot végig spammelni, szóval ha érdekel valakit a folytatás, majd később berakom. :)
Bocsi a spammért :D... | |
| thestral27 (21282) 13.02.10 19:13:44 | ||
|
Unatkoztam, és ilyen max 10 perc alatt összedobtam egy Jack-et az “új“ hajával.:“33 A szomorú arc... az nem t‘om, az csak úgy jött...:“)
A scannerem viszont nem akarta megint visszaadni az eredeti kinézetet... élőben világosabb az egész.:‘))  | |
| Caballo (58532) 13.02.10 21:40:39 | ||
|
A többi bejegyzés, plusz az egyik versem: Kitti‘s Diary
Remélem.. :) | |
| bese26 (31448) 13.02.13 15:26:04 | ||
|
A történet +16-os dolgokat tartalmazhat! Olvasása saját felelősségre.
3.rész Az alku Szóval ott ültem a nappaliba elmerülve a gondolataimba. Végül eszembe jutott, hogy ugye van ez a nyomiságom, hogy beszélni tudok a szellemekkel.‘Talán ha az egyiket megkérem, hogy segítsen...‘ -Na told ide a segged Emily! -Úgy látszik meghallotta mivel rám akarta borítani a szekrényt.-Neked teljesen elment az eszed?!-Megjelent előttem. Majdnem szívrohamot kaptam. Úgy nézett ki mint a halálakor. Ez azért van mert felb***tam az agyát. -Nem, de ha tovább hergelsz megtanítalak repülni...-Rám nézett azzal az ocsmány képével. Tisztára belemászott a pofámba. Ez az amit egyszerűen ki nem állhatok...Nem bírom ha valaki ilyen közel van hozzám,főleg ha az egy kísértet. Eskü ha még élne és így nézne ki akkor még zacskóval a fején se t***nám meg. Borzasztó látványt nyújtott. Pedig ha nem dühös akkor azért jobban néz ki ám. -Jól van. Alkut ajánlok. Ha segítesz nekem megmenteni egy csajt akkor átadom az üzeneted Joe-nak. -Bocsesz, de nálam nincs 2. esély. -Ezzel felszívódott. -Ó,hogy kerülnél a pokolba! -Vagy tényleg oda jutott vagy pedig elment valahova máshova mert azután nem jelent meg. Még káromkodtam egy kettőt, aztán kimentem a konyhába és csináltam magamnak valami kaját. Vettem ki a hűtőből tejet,letettem az asztalra,megfordultam és mit ad isten valaki a nyakamba borította. -Ez meg mégis mire volt jó?! -Erre újra felbukkant Em.Szakadt a röhögéstől. Láthatóan jókedvében volt,ellentétben velem.-Óóóó te! Rohadj meg!-Elindultam felfelé a szobámba, hogy átváltsam a pólómat.Az a kis nyomorék kísértet meg elém került. -Milyen lányról lenne szó? Mit kéne segíteni? -De még mindig alig tudta visszatartani a nevetést. -Előbb had cseréljem le a pólómat,oké? De nem kukkolsz! -Miért? Ennyire zavar ha meglátják a felsőtested? -Nem...Csak akkor ha egy szellem néz. -Már vettem is ki a szekrényemből a ruhadarabot. -Akkor jó.Már pucéran is láttalak, nyugodj meg. Tényleg nagyon jól nézel ki. - Erre rápillantottam.Eléggé ledöbbentem.Komolyan borzasztó, ha az ember belegondol, hogy egész idáig nézték fürdés közben.Csak azért nem vettem észre mert ezek a kis dögök nem mindig láthatóak, még nekem se.Ez a legidegesítőbb bennük. -Na menj a büdös francba!Anyáddal szórakozzá‘!-A helyzet ellenére most nem akartam annyira igazán nagyon megsérteni.Csak bementem a fürdőbe és először is lesikáltam magamról a tejet másodszor átváltottam a pólómat. Aztán kimentem és leültem a kanapéra Em meg mellém. -Szóval...? -fürkészte a tekintetemet választ várva, hogy mit is akarok tőle. -Azt ugyebár tudod, hogy látom a jövő nagy katasztrófáit.Lesz egy New York-ban ebben a hónapban 22-én.Azon a napon Alice ott fog tartózkodni egy fotózás miatt.Én nem tudom megakadályozni,hogy odamenjen de te igen, ha valahogy káoszt okozol a reptéren. -Komolyan? Te azt hiszed ez ilyen egyszerű? Nagyon el vagy tévedve az biztos. Nem ígérhetek neked semmit.Még azt sem tudom mikor megy oda...-Nekem az volt a gyanúm, hogy nem is akar segíteni. -Valamikor 22 előtt.De neked van időd, mutatok róla fényképet, felkeresed és mielőtt odamenne megbolygatod a dolgokat. -Na jó... -Elővettem a laptopomat és a neten kerestem a lányról képet. Hosszasan győzködtem Emilyt mire végül beleeggyezett.Elment Alice-hoz.Én meg megint egyedül maradtam. 4 nap telt el... | |
| Melissa (6505) 13.02.13 19:44:14 | ||
|
Oh yeah, itt van az első fejezet :D Nekem személy szerint nem igazán tetszik, de mindegy xD
Green Day 1. fejezet: Good morning, America! *Gwen* Nem sokáig bírtunk ébren maradni. Julie még korábban elaludt, mint én, a középső alvókabinban. Mike-al osztozkodtak rajta, mint én Billie-vel. Tré meg a hatalmas, rózsaszín plüssnyúllal, Józsival aludt. Lefekvés előtt még mindenki lezuhanyozott, mi meg kaptunk kölcsönbe az ő ruháik közül egy-egy pólót és rövidnadrágot. Úgy néztünk ki, mintha hálóingben lennénk, kicsit vicces volt. Én Mike egyik Ramones mintás pólójában feszítettem, Julie-n meg BJ Adeline Records-os felsője volt. Ezután még mesélnünk kellett magunkról, hogy valamit tudjanak. Elmeséltük, hogy sok éve Julie-ékkal élek, ők fogadtak örökbe a gyermekotthonból. Azt is elmondtuk, hogy a szülők között mostanában nagy viszályok voltak és Jack-el, Jul apjával egy költözés közepén vagyunk. Elváltak és minket hozzá ítélt a bíróság. Még mindig eladó házat keresünk. Nagyon megértőek voltak és bele is egyeztek, hogy csak reggel hívjuk fel Jack-et. Amitől már előre féltem… Viszonylag korán keltem. Legalábbis magamhoz képest korán, tízkor. Amikor kinyitottam a szemem, az volt az első reagálásom, hogy Mike-nak mennyire igaza volt. Ez az alvókabin tényleg teljesen olyan, mint egy koporsó. Egyébként én Billie mellett aludtam, Julie meg Tré mellett. Kilestem a kabinból, hogy körülnézzek. Lehajoltam, de alul senki nem volt. Felemeltem a fejemet, mire egy kar szó szerint rám esett. Hirtelen jött és úgy megijedtem tőle, hogy felsikítottam. Persze Tré volt az a szerencsétlen, aki fölöttem aludt. Olyan frászt kapott a sikoltásomtól, hogy kiesett a földre. Nyögött egyet. - Basszus, bocsi –néztem le, de abban a pillanatban berontottak a többiek. Billie állt elöl, kezében egy… felmosófával. Hatásos fegyver, az biztos. - Vaklárma volt –intettem le őket. Aztán Tré-re pillantottam. Visszaaludt! Képes volt rá! –Ez komoly…? - Tré-nél ez már nem meglepő –legyintett Mike. –Mi legalábbis hozzászoktunk. Hitetlenkedve bólintottam, aztán Julie-ra pillantottam. - Te ébren vagy? –kérdeztem csodálkozva. Mindig tovább aludt, mint én. - Aha. Billie-ék elvittek orvoshoz –vágott egy fintort. - És mit mondtak? –ugrottam le a földre. Vagyis, kis híján Tré hátára. - Semmit, jól vagyok –legyintett. - Aha, persze –vágta rá BJ. –Mert az agyrázkódás aztán tényleg semmi. - Csak enyhe agyrázkódás –helyesbített. Gyorsan leintettem őket, mielőtt vitatkozni kezdtek volna. - Jack? –kérdeztem. Julie elsápadt. Megrázta a fejét, amiből arra következtettem, hogy még nem hívta fel. Szóval fel kell, hogy hívjuk. Felsóhajtottam és kimentem velük a másik helységbe. Jul elővette a telefonját, ami tele volt nem fogadott hívásokkal Jack-től. Mély levegőt vett, majd kihangosítva a készüléket felhívta őt. - Julia! –kiáltott a telefonba a férfi. Már az első kicsengés után felvette. –Miért nem tudtátok felvenni?! Hol vagytok? Tudjátok, mennyire aggódtam?! Jul nem szakította félbe, ahogy én sem. Hagytuk, hogy lehiggadjon egy kicsit. - Jól vagyunk –szólaltam meg. –És biztonságban. - Merre vagytok? Egymásra néztünk. Nem hazudhatunk neki. De ki fog minket nyírni… Vagy egyáltalán nem hiszi majd el. - A… a Green Day turnébuszában –felelt végül Julie. - Ne szórakozzatok, mert most nincs itt az ideje! Szóra nyitottam a számat, de legnagyobb meglepetésemre Billie közbeszólt. - Igazat mondanak. - Ki maga? –hördült fel Jack. - Billie Joe Armstrong, a Green Day frontembere. Ez után vagy egy percnyi csend következett. Ez aggasztó volt. Bevallom, féltem egy kicsit. - Szeretnék önnel beszélni. Julie szó nélkül kikapcsolta a kihangosítást és odaadta BJ-nek a mobilt. - Itt vagyok… Igen… Igen, természetesen… Nekem is van két fiam, úgyhogy… Aha… Nem tudom, utána nézhetek. –Ezt eléggé meglepett fejjel mondta. Volt egy olyan érzésem, hogy nem akarom tudni, miről van szó. –Uram, biztosíthatom róla, hogy nem vagyunk pedofilok. –Akaratlanul is nevetni kezdtem. –Megígérhetem, hogy nem fog. Rendben. Viszonthallásra. Letette és Julie-nak dobta a telefont. Mindketten kérdőn néztünk rá, de úgy tűnt, nem nagyon akar beszélni. - Nos –dőlt előre és nagyon komolyan ránk nézett. –Van kedvetek három hetet együtt tölteni három lökött zenésszel egy amerikai turné keretében? Először csak tátott szájjal bámultunk rá meg egymásra, aztán túlontúl lelkesen és boldogan a nyakába ugrottunk. Székkel együtt hanyatt vágódott szegény. - Megöltök –hörögte. –Agyonnyomtok. | |
| Melissa (6505) 13.02.13 19:44:32 | ||
|
Azért lassan elengedtük, egyikünknek se állt szándékában kinyírni.
- Hogy intézted el? –kérdeztem, amikor talpra kecmergett. - Sehogy. Ő kért meg, hogy vigyázzunk rátok, amíg véglegesen befejezik a válópert és új házat vesz. A homlokomat ráncoltam. Ebben tuti van valami csel. Jack tuti nem menne bele semmi ilyesmibe csak úgy. De mindegy is, inkább hagyom és örülök a fejemnek. *Julie* Fél tizenkettő körül Tré is feltámadt. De nem ám úgy, hogy kómásan előbotorkált a szobából és félálomban kóválygott, nem. Egyszerűen kinyitotta a szemeit és már olyan volt, mint mindig. Ijesztő ez az ember, de komolyan. Leültünk ebédelni – a reggelit a kései kelés miatt kihagytuk, természetesen -, ami hat doboz rendelt pizzát jelentett. Először azt hittem, hogy mindegyik normális, hagyományos pizza. Aztán Tré kinyitott egy gumicukrosat. Megállt a falat a számban. Oldalba böktem Gwen-t, hogy figyeljen. Ő is ugyanúgy reagált, mint én. Eléggé lesokkolt minket. Az arcunkat látva Mike nevetni kezdett, majd felvilágosított. - Mindig ezt zabálja. Gusztustalan, de meg lehet szokni. - Ugye a fiával nem ezt eteti? –fintorogtam. A gyomrom is felfordult, amikor jóízűen enni kezdte. - Nem –ingatta a fejét Billie. –Ki nem nézné belőle senki, de nagyon jó apa. Frankito és Ramona a mindene, értük él jóformán. Ahogy ránéztem a bohókás dobosra, számomra hihetetlennek tűnt ez az állítás. Tré, mint apa… de furcsa belegondolni. Jóformán ő is egy nagyra nőtt gyerek. Valahogy képtelen vagyok elképzelni, ahogy egy négy éves kisfiúval játszik. - És te, Mike? –nézett Gwen a basszistára. –Te milyen apa vagy? - Nem tudom –vonogatta a vállát. –Nem mondom, hogy jó vagy rossz, mert nem érzem át. Billie vállba bokszolta. - Menj már! Stella imád téged, ahogy te is őt! Ne játszd az eszed, nagyon jó apa vagy. Amúgy mióta vagy te ilyen szerény? Mike válaszolni akart, de félbeszakítottam. - Miért, Billie Joe Armstrong? Te milyen apa vagy? Felém fordult és egy kicsit elgondolkozott. - Hmm… Nem a legjobb. Szigorú és túlaggódós. Erre felhorkantam. Valahogy nem tudtam ilyennek elképzelni. Meg annyira biztos nem túlaggódós és szigorú, mint apa. BJ vágott egy grimaszt, de nem felelt. Betömte a maradék pizzáját, aztán felugrott. Felkapta kedvenc Gibson-ját, Floyd-ot és megpengette. Lejátszott néhány akkordot, aztán a rákezdett a Basket Case-re. A mi érdeklődésünket rögtön felkeltette. Átültünk a kanapéra és figyeltük. Szinte fel se tűnt, hogy Tré és Mike is bekapcsolódtak a dobbal és a basszusgitárral. De úgy tűnt, hogy az énekes csak erre vált. Énekelni kezdett. - Do you have the time To listen to me whine? About nothing and everything all at once I am one of those Melodramatic fools Neurotic to the bone no doubt about it Sometimes I give myself the creeps Sometimes my mind plays tricks on me It all keeps adding up I think I‘m cracking up! Am I just paranoid? Or I‘m just stoned I went to a shrink To analyze my dreams She says it‘s lack of sex that‘s bringing me down I went to a whore He said my life‘s a bore And quit my whining cause it‘s bringing HER down Sometimes I give myself the creeps Sometimes my mind plays tricks on me It all keeps adding up I think I‘m cracking up! Am I just paranoid? Ah yeah yeah yeah! Grasping to control So you better hold on! Sometimes I give myself the creeps Sometimes my mind plays tricks on me It all keeps adding up I think I‘m cracking up! Am I just paranoid? I’m not sure Mi lelkesen megtapsoltuk őket és kikönyörögtük még az American Idiot-ot is. Billie elvigyorodott és játszani kezdte a számot. - Jó reggelt, Amerika! –fogott bele az éneklésbe is. Vagy egy órán keresztül zenéltek nekünk. Csak nekünk és azt, amit kértünk! Még Tré is hajlandó volt – már hogyne lett volna? – elénekelni a Dominated Love Slave-et és az All by Myself-et. Imádom őket, egyszerűen imádom! Komikat ^^ | |
| sziucska (36560) 13.02.13 19:52:20 | ||
|
Meli: OMG!!!  (Tré xD) | |
(aktuális oldal: [ 524 ], összes oldal: 579, Hozzászólások: 8672)
[1] [2] [3] [4] [5] [6] ... [521] [522] [523] [524] [525] [526] [527] [528] ... [573] [574] [575] [576] [577] [578] [579]
