 |
Fórum - Alkotók Kuckója
Bármilyen egyéb alkotás ami nem illik a többi témába :)
| pony56club (16581) - 1. 11.10.21 14:15:26 | ||
|
látom ide még senki nem írt...így ha nem baj..:
1.fejezet Hatalmas mancsim tompa puffanással érkeztek a talajra.Gyorsan kerülgettem a fákat,és próbáltam utolérni a zsákmányomat:egy nyulat.Nem erőltettem meg magam,egy szökkeléssel mellette termettem,és állkapcsomat a tarkójára zártam.Felemeltem a földről és elroppantottam a gerincét.Letettem a földre és szétnéztem.Hiába voltam vérfarakas hatalmas termettel,attól még mindíg résen kell lennem.Ugyanis mostanában a medvék már jól belehúztak a gyűjtögetésbe,és ma már nem egyszer találkoztam medvével.Őszintén szólva már kezdtem rühelni a medvéket,mert amint elejtek egy nagyobb zsákmányt,azonnal feltűnik egy,aztán mégegy,és mégegy....én meg mehetek el arra amerre látok.Szerencsére nem jött medve,így nyugodtan elfogyaszthattam a nyulat,amiről inkább nem számolnék be... Hireten hideg szélvihar borzolta fel dús bundámat.Kicsit megráztam magam.Felnéztem az égre.Egy falevél épp az orromra hullt le.Leráztam róla,és megindultam hazafelé. Ősz volt,jobbanmondva már Október vége volt.A fák már jócskán csupaszok voltak a lombhullatás miatt.Az állatok pedig már szorgosan gyűjtögették téli élelmüket.Én ugyan nem gyűjtögettem,igaz,nem is volt rá szügségem.Mivel van nekem saját házam is.Elvégre vérfarkas vagyok vagy mi‘fene.Nem lett volna muszály vadásznom,de kondiban kell tartanom magam.És amúgy is szerettem farkasként élni,bóklászni az erdőben.Még a hideg ellenére is.Dús bundám ugyanis megvédett a hidegtől,így nem kellett attól tartanom hogy megfagyok.A melegtől sem különesebben,de ez most lényegtelen. Már az erdő szélén jártam,megtorpnatam.Gyanakvóan szétnéztem,majd átváltoztam emberi alakomba.Gyorsan átszaladtam az úton,a túloldalon meg egyenesen balra kanyarodtam,be az utcába,oda ahol lakok.Megálltam és elővettem az MP-mamat.Elindítottam.Legalább a észreveszik hogy eltüntem,modnhatomazt hogy futni voltam. Kis faluban élltem,távol a várostól.De nem bántam.Nem szerettem annyira a nagy felhajtást és a zajokat.Inkább szerettem csendben olvasni vagy rajzolni,vagy esetleg valami mást csinálni.Apám és anyám meghalt,akárcsak a nagyszüleim,így nevelőszülőknél laktam.Szerencsére éppelméjűek voltak,és nem voltak túl szigorúak,kivéve egy kissé értetlenebb teremtést:a fiukat.Ugyan még csak 13 volt,de már olyan idegesítő,hogy néha szivesen megnézném az arcát akkor,amikor meglátna farkasként. Csendesen besurrantam a házba.Kivettem a fülemből a fülhallgatókat és eltettem a készülékkel eggyütt a zsebembe.Olyan halkan mozogtam,amennyira csak tudtam.Szerencsére még mindenki aludt,pedig már fél nyolc volt.Csendben felsurrantam a szobámba.Becsuktam magam mögött az ajtót,és gyorsan megfésültem feketésbarna hajamat.Ugyanis egy kis erdei üldözéstől eléggé feltűnően összegabalyodott,szimplán úgy néztem ki,mintha csak most keltem volna fel az ágyból.Szinte abban a pillanatban ahogy összefogtam a hajamat,meghallottam Angela,a nevelőanyám hangját. -Triss,gyere kész a kaja! -Oké!-ordítottam le a szobámból. Miután végeztem a fésülködéssel,már ép siettem lefele a lépcsőn,amikor különös szag ütötte meg az orromat.A konyhában odamnetem nevelőanyámhoz és kicsit elfancsalított orral ezt kérdeztem:-Járt tegnap nálunk valaki,vagy csak Adam büdösített be? Angela értetlen ábrázattal meredt rám.-Igen,az új szomszédunk. -Dehát nincs is új szomszédünk. -Na jó,nem a miénk,hanem a szomszéd szomszédja,találkoztam vele a boltban és megkérdeztem hogy átjön-e. -És? -Átjött,de nem nagyon akart bejönni,talán szégyenlős volt...vagy csak zavarban lehetett...?-miközben anám magában álmélkodott én gyorsan bepakoltam magamba a kaját,aztán már szaladtam is a buszhoz.Na de amilyen balszerencsés vagyok,természetesen lekéstem a buszt...így mehettem gyalog a suliba. | |
| Anonymus (1596) 11.12.20 20:15:46 | ||
|
A 2. fejezet egy kissé vontatott lesz, mivel még nagyon a történet eleje és igazából egyetlen mozzanatról szól. Bár meggyőződésem, hogy minden regény eleje vontatott egészen amíg ki nem kerekedik és el nem kezdődik a történet lényege.
Tisztelet a kivételnek 
Különben igyekszem a folytatással, még 2 oldalam van a kéziratból a fejezet végéig, a többit már begépeltem xD | |
| STLPetra (31825) 11.12.20 20:17:20 | ||
|
Várom már! | |
| renamon (19564) 11.12.20 20:21:04 | ||
|
Kellene hozzá egy jó képszerkesztő meg egy jó cím! | |
| STLPetra (31825) 11.12.20 20:22:29 | ||
|
A cím lehetne:Szellem lány a világok közt | |
| thestral27 (21282) 11.12.20 20:25:38 | ||
|
Nah,nem írok ma többet,ennyit hoztam.:P Majd szünetbe többet fogok hozni.:)
- Elég legyen!!! – sikoltoztam reménytelenül. – Inkább ölj meg! – esedeztem neki a saját halálomért. - Ó, komolyan? Neked tegyek szívességet? Aki… - elsötétült az arca. A szeme lángokban égett. – Aki a fiamat kihasználja! Hogy képzeled? – dühében olyan hevesen vágott belém egy karót hogy az kis híján a szívemet karcolta. - Áúú! – sikoltottam. – Én nem… én nem h… én nem használom ki! – üvöltöttem amennyire tőlem tellett. Fájdalom nyílalt minden porcikámba. – Szeretem! – mondtam elfúló hangon. Gúny ült ki Mary arcára. És végtelen… végtelen düh. Harag. Olyan, mint ami az anya tigris szemébe gyúl, amikor a kölykét próbálják bántani. - Na, persze. Higgyem is el? Tőled? Tőled, aki egy olyan hideg és véres gyilkos! Soha! – olyan közel hajolt az arcomhoz hogy az orrunk már majdnem megérintették egymást. Mary hátrább lépett és megfogta a legélesebb karót, ami volt. – És most… Véged! Nem fogod többet nyomasztani az életünket! – és már döfte is volna a szívembe, ha nem vágódik ki az ajtó. Nagy meglepetésemre Christopher állt ott úgy, mint egy támadásra készen álló vadmacska. Érezni lehetett, ahogy az izmai megfeszülnek majd az asszonyra, ront. Egyből feltépte a torkát ezzel megpecsételve a sorsát. Meghalt… Vége… Christopher megmentett. Hirtelen eszembe jutott hogy ki is volt a megmentőm. Végre tiszták lettek a gondolataim. - Christopher?! – hördültem fel. Akármennyire is hős megmentő volt attól még gyűlölöm. - Mondtam, hogy még találkozunk. Ma megmentettelek. Legközelebb lehet, hogy nem így lesz. – az arca rezzenéstelen maradt. Feltépte a láncokat, amik a székhez tartottak és eltűnt. Lassú és óvatos mozdulatokkal álltam fel. Kimentem a sötét szobából mit sem törődve Mary holttestével. Egyből Adam szobájához suhantam. Megpróbáltam lenyomni a kilincset de az ajtó zárva volt. Vettem egy mély levegőt majd betörtem az ajtót. A szoba ablaka most nem volt csupasz, hanem rács volt rajta. Majd végre megpillantottam Adam – et ahogy az ágyán fekszik és duzzadt, könnyes arccal rám néz. A szeme elkezdett csillogni az örömtől és már kelt is fel az ágyról. Kicsit erőltetett mosoly húzódott a szájára. Ahogy elnéztem a szemébe könnyek, szöktek és alig tudott velük megküzdeni. Odamentem hozzá és szorosan megöleltem. A vállába temettem az arcom és a boldogság, és a fájdalom okozta könnyek is, előtörtek. Ő is sírt. Még jó pár percig így álltunk majd eltávolodtunk egymástól. - Anyám? – kérdezte Adam és kémlelőn végignézett rajtam. – Ő engedett el? - Nem egészen… - mondtam és a cipőmet bámultam. – Meghalt. – suttogtam. Adam gyöngéden felemelte a fejemet az államnál fogva. Mélyen a szemembe nézett, amitől kicsi lelkiismeret furdalásom támadt. - Te tetted? – kicsit megremegett a hangja de még mindig kitartóan nézett a szemembe. - Nem. – feleltem őszintén. – Esküszöm! – mondtam és próbáltam elrántani a fejem de, Adam nem engedte el. - Ki tette? – amikor már több perce csak némán álltunk hisztérikusabban megkérdezte. – Ki tette? Ki?! - Christopher! De nem én… nem én kértem! Egyszerűen… oda jött és… és… - megint előtörtek a könnyeim és Adam nyakába borultam. Keservesen zokogtam. – Tényleg! Én nem akartam! - Sssh… Semmi baj. Semmi baj. – mondta lágy, megnyugtató hangon. Végig simított hosszú, barna hajamon. Pár perc múlva sikerült abbahagynom a zokogást majd a sírás is eltűnt. A szememből hamar kiürült minden könny, mivel nem vagyok az az érzelgős típus. Kicsit még ott álldogáltam Adam – mel szembe, majd lehajtottam a fejem. - Minden az én hibám. – mondtam monoton hangon. – Kár volt visszajönnöm! – kicsit félrehúztam a szám és már sarkon is fordultam. El is mentem volna, ha Adam nem kapja el a csuklóm. - Nem! – hangja határozott lett és ellent, mondást nem tűrő. – Egyedül vagyok. Nem hagyhatsz itt! – kikerekedett szemmel néztem rá és rájöttem, hogy igaza van. Meg hát… Őszintén szólva én sem bírnám nélküle. - Jó. – hangzott el megadóan a reakcióm. Adam elmosolyodott. – Most viszont… hazamennék. Kicsit, muszáj gondolkodnom. – mondtam és már indultam is ki a szobából. – Reggel felveszlek itt. – kiáltottam a vállam fölött. - Oké! Szia! – hangja kicsit halk volt és meglepett hogy így ott hagytam. Végül is igaza volt mivel meghalt az anyja de én nem bírom. Tényleg, muszáj gondolkoznom. Különben egyszer az lesz, hogy összeroppanok, és szó nélkül elmegyek. Amilyen gyorsan csak tudtam hazasuhantam. Tátámm!:P Kommikat!:D | |
| tina200000 (50461) 11.12.20 20:26:06 | ||
|
 tök jó! | |
| hancsi1000 (50548) 11.12.20 20:27:09 | ||
|
nem tudom szerintem hülyén hangzik de lehetne ez a cime:Lehetelen út
(Ez onnan jutott eszembe hogy, lehetetlen kijutni az alvilág és a menny körül de Petráé jobb:)) | |
| STLPetra (31825) 11.12.20 20:29:41 | ||
|
Kösz... egyébként infót kérek, kinek miért tetszik a Jég test, Tűz szív. Érdekelne. | |
| Anonymus (1596) 11.12.20 20:33:34 | ||
|
Thestral27: Olyan rossz, hogy ezzel a történettel neveztél a versenyemre is, és így nem olvashatom el, csak ha majd elkezdődik a verseny xD | |
| hancsi1000 (50548) 11.12.20 20:35:59 | ||
|
thestral:Jó lett várom már a szünetet hogy többet olvashassam az írásaitokat max márcsak egy nagyon kicsikét tudnék hozni hozzam?(Ez egy kicsit érzelmes lesz) | |
| Anonymus (1596) 11.12.20 20:36:51 | ||
|
- A képesség -
Egyetlen nap hozott változást szürke, átlagos életembe. Június 27-én kimentünk Cream-mel megnézni az akadályversenyt. A kutya póráz nélkül jött mellettem, hiszen nyolc év alatt szoros kapcsolatba léptem vele. Azonban a járdán sétálva észrevettem némi aggodalmat tekintetében. Ezentúl az is feltűnt, hogy lépései lelassultak, s szokatlanul eltávolodott tőlem. Megálltam, s leguggoltam mellé. - Cream, baj van? – kérdeztem. Ő is megállt, felemelte jobb mellső lábát, szűkölni kezdett. Mikor egy lépéssel közelebb mentem hozzá, furcsállva tapasztaltam, hogy ő is tesz egy gyors lépést az ellenkező irányba. Hirtelen úgy tűnt, beszédre nyitja a száját: - Ne feledj engem, s ne feledd a képességedet! Nem örökre hagylak itt – mondta. Megdöbbentem. „Egy kutya nem beszélhet, képtelen rá” – gondoltam. Miféle képesség? Sehogy sem állt össze bennem egy értelmes magyarázat, ezért tehát újra kedvencemre pillantottam. Cream mélyen a szemembe nézett, majd lassan, hátra-hátra sandítva elfordult. Úgy tűnt, mintha két választása volna, ám a döntés nem egyszerű. Pár másodperc múlva azonban vissza se nézve elszaladt. A szél erőteljesen hátrafújta hosszú, sima, egyenes szőrét. Én pedig dermedten guggoltam a járda szélén, bámultam legjobb barátom lábnyomait. A versenynyitó kürt harsány harsogása térített magamhoz. Rögtön a nézőtérre futottam, s érdeklődve vártam, vajon kik indulnak a mai megmérettetésen. Megpróbáltam nem Cream-re gondolni. Szerencsére valami – vagyis inkább valaki – elterelte róla a figyelmemet: ismerős hangot hallottam a hátam mögül. - Bocsánat! Lassan megfordultam. Ő volt az: Robert Forward. Viszonylag rövid, barna haját a szél kócosra borzolta. Türelmetlennek tűnt. Remember úrinőhöz illő testtartással figyelt minket. Még nem tértem magamhoz teljesen, mikor a ő újra megszólalt: - Megbocsátanál? Nem értettem. Mit vétett ő nekem? - Csak lépj arrébb! – szólalt meg valaki, de fura módon a most felcsendülő hangot magam alól hallottam. Robert „Csend!”-et ordított a kutyájára. Ez a pillanat döbbentett rá, hogy az imént Cream tényleg beszélt hozzám. - Sajnálom – mondtam lesütött szemekkel és odébb álltam. Robert magabiztosan haladt el mellettem. Míg szememmel őt követtem, rájöttem, hiányzik valami mellőle. Visszanéztem, s Remembert ülő pózban találtam magam mögött. Rám kacsintott, felállt, majd játékosan követte gazdáját… […] - A győztes pedig…Robert Forward és kutyája, Remember! – jelentette be a szervező. Én annyira mélyen gondolkoztam, hogy már azt sem tudtam, milyen versenyszámot indítottak. Mikor észrevettem, hogy az újságírók, a televízió riporterei és a rajongók körülveszik a győzteseket, elsőként indultam haza a térről. De valami ebben megakadályozott. Valami, ami súlyosan ránehezedett a vállamra. - Hogy hívnak? – csendült meg újra az az ismerős hang. Gyorsan megfordultam. Az ő keze volt a vállamon. - Isabella Norway – válaszoltam. – A rajongód vagyok – tettem hozzá kissé szégyenlősen. - Isabella Norway…a rajongóm – ismételte olyan halkan, hogy kezdtem azt hinni: magában beszél. Szemben álltunk egymással. Én kicsit görnyedten, szégyenlősen, lesütött szemmel; ő pedig kiegyensúlyozott testtartással, szeme szinte égett a kíváncsiságtól. - Bocsáss meg, hogy goromba voltam veled – mondta. - Semmiség! – vágtam rá. – Igazad volt. Elmosolyodott, de feszült maradt. Gondolkozott, majd csak úgy foghegyről odavetette: - Van kutyád? - Apám alapította Wonder Dog House Menhelyet – dicsekedtem. Röviden sóhajtott, s hangjával ügyesen játszva, gondolataiba merülve, de nevetve válaszolt: - Akkor tőletek vettük Remy-t. Őt ugyanis apám vette 6 évvel ezelőtt. 6 éve? Mikor olyan nagy csodaként robbant be a versenytérre? Sokat tudtam volna kérdezni, de egy árva hangot sem tudtam kipréselni a fogaim közt, ajkaim zárva maradtak. Látszott rajta, hogy reakciót vár. Végül azt mondtam, ami ilyen szempontból leginkább zavarta a gondolkodásomat: - Inkább a kutyád volt goromba – éreztem, amint a hangom oktávokat ugrál, majd elcsuklik a mondat végén. Robert gyorsan felkapta fejét, testtartása megelevenült, még feszesebb lett. Arca kifejezéstelen volt. Szeméből is aligha tudtam kinézni valamit, ami az aggodalom, a harag és a félelem, felismerés keverékének tűnt. Szégyenlősen lesütöttem a szemem, még jobban összegörnyedtem. Éreztem, amint a forróság végigszáguld a testemen, arcom tűzvörös lesz. Robert egy hirtelen, viszonylag rövid lépést tett felém. Óriási erőfeszítésembe került a saját lábamon stabilan állni, majdhogynem összerogytam; miközben nyilvánvalóvá vált, hogy ő magyarázatot vár. - Nem mondhatod el neki! Nem beszélhetsz róla senkinek! Hazudj! – parancsolta Remy. (Folytatás a következő hozzászólásban) | |
| Anonymus (1596) 11.12.20 20:37:16 | ||
|
(Folytatás)
Kétségbeestem. Ha valamiben, hát a hazudozásban ritka gyenge voltam. Éreztem, amint belül mardosni kezd valami, a szívem vadul kalimpált, mint aki megunta addigi biztonságos zugát, s ki akarna szakadni a mellkasomból, a vérkeringésem rohamosan gyorsult…ziháltam. - Mit mondhatnék? – kérdeztem Robertre nézve. De Remy tudta, hogy tőle várom a mentő magyarázatot. Az ájulás kerülgetett, azt hiszem akkor döbbentem rá, milyen a pánikroham. A levegőm fogytán volt már. - Nem tudom – mondta végül. - Sajnálom! Felejtsd el! Majd nagy huppanással terültem el a betonon… | |
| STLPetra (31825) 11.12.20 20:38:39 | ||
|
Létszike! Ne kínozzatok! Itt írtok minden jót, és hirtelen csak beszélgetések ezrei........ És aki olvasás b........ mint én annak KÍNZÁS az ha nem olvashat!
És hancsi, hozd gyorsan mielőtt lelécelek! | |
| STLPetra (31825) 11.12.20 20:42:53 | ||
|
Anonymus! folytassad! Izgi! | |
| hancsi1000 (50548) 11.12.20 20:42:59 | ||
|
Na jó de én előre mondtam hogy érzelmes lesz:
Ez remek most hogy, Fred tartozik nekem egyel kihasználhatom és még azt is kitűzte hogy, feltétel nélkül megcsinálja amit kérek tőle. Az egyetlen gondom amiért még nem öltem meg az az hogy, én még mindig szeretem őt. Elvégre ő szakított velem. És nem ez a legrosszabb hanem az hogy, még utálom is. Egyszóval az érzéseim az utálat és a szerelem közé ragadt. Nem! Hagyd abba a gondolkodást! Utálnod kell! – parancsoltam magamra – nem szerethetem azt a szemétládát! Ez volt a legkínzóbb érzés utálni akartam de csak félig tudtam. Azt mondják a szerelem legyőz mindent de én ennek pont az ellenkezőjét akartam. Na mindegy! – gondoltam magamban – ezekre jobb nem gondolni. Felvettem a bársony pizsamám és lefeküdtem az ágyamba aludni. | |
(aktuális oldal: [ 98 ], összes oldal: 579, Hozzászólások: 8672)
[1] [2] [3] [4] [5] [6] ... [95] [96] [97] [98] [99] [100] [101] [102] ... [573] [574] [575] [576] [577] [578] [579]
