 |
Fórum - Alkotók Kuckója
Lovakkal kapcsolatos irományok (versek, novellák...)
| Lajura (15249) - 1. 11.10.20 21:27:15 | ||
|
 --És akkor ezennel megnyitom ezt a témát!--
 Négy évvel ezelőtt... Elsa Bloom vagyok. Ma 5 éves. Szemem holdvilága a kezdeteknél kihunyt. Nem látok semmit, de érzek, s hallok sok mást. - Boldog születésnapot Elsa! - ölelt körül Amy Fluost , és Bary Bloom, szerető szüleim. - Mondd csak, mit kívánnál kislányom? - kérdezte édesapám. “Látni... látni akarom a lovakat...“ vágtam volna rá... Ha... láthatnék. Lehuppantam a földre, és ezt szipogtam: - Érezni a kis pacik illatát... De ti úgysem visztek el a lovardába, ugye? ---Folyt. köv. csak mennem kell verset tanulni--- | |
| Sztike1998 (42150) 12.06.18 22:30:09 | ||
|
Na, akkor én is írok véleményt (:
Majrés: Nekem nagyon tetszik, a helyesírásra figyelj kicsit jobban, bár engem nem zavart különösebben. Nagyon jó az egész történet (: Bogi2001: Bár én nem nagyon szeretem az ilyen, nincs valóság alapja történeteket, de azért kíváncsian várom (: Ha kapok még pár véleményt a Nassau-ra, akkor holnap délelőtt kaptok új részt. :P | |
| Chips (45777) 12.06.19 09:21:45 | ||
|
Sziasztok!
Van egy egész jól alakuló történetem, aminek beteszem a bevezetőjét, és ha tetszik, folytatom. (Lehet, hogy egyszer már elkezdtem betenni, ha igen, bocsi) Anna egy olyan gimnáziumba kerül, ahol varázslást tanítanak. Sok barátot szerez, emellett lovas versenyekre jár. A tavaszi szünetben elég jól megismerkedik az osztálytársaival, életre szóló barátságot kötnek. Azonban kiderül, hogy az iskola démonja 100 év után ismét előjön a pincéből, és egy lelket magával visz. Vajon sikerül Annának és a barátainak megállítani a démont? Később viszont egy ló életveszélybe kerül, és sehol a gazdája! Csakis Anna tud neki segíteni! Elég hosszú egy történet, már a harmadik fejezetnél járok, de még nem igazán történt semmi. Komikat! | |
| Pusher (48392) 12.06.19 09:25:45 | ||
|
Chips:Jó lesz de néha tömörek a mondatok :) | |
| Kyra76 (59204) 12.06.19 09:26:14 | ||
|
Chips, szerintem rakd be. Én kíváncsi vagyok hogy mi fog belőle kisűlni :) | |
| Kyra76 (59204) 12.06.19 09:27:49 | ||
|
Amúgy engem Cherry-n kívül senki nem komiz?! :( | |
| Chips (45777) 12.06.19 09:41:14 | ||
|
Ezt a bevezetőt most dobtam össze, szóval a történetnek a fogalmazása nem ilyen lesz. Amúgy köszi a komikat! Jön az első fejezet!
(az eleje totális borzalom, de majd később beindul!) Mint minden hétfő reggel, az iskola összes diákja korán reggel elindult a Harry Potter Bűbájoktatási Központ, Általános Iskola és Gimnázium nevű iskolába. De a mai napon eggyel többen vették az irányt a suli felé. Anna, a 14 éves lány mától egy különleges gimnáziumba fog járni, de még nem is sejti, mekkora kalandokban lesz része a tavaszi és nyári szünetben! Megszólalt a diákok számára legbosszantóbb hang: a becsengő. Én viszont már nagyon vártam, hogy az óra elején kicsit megismerkedjek a többiekkel. Viszonylag elég későn érkeztem meg, mert messze lakunk a sulitól, és kicsikét eltévedtünk apával. De az a lényeg, hogy én, Anna, épségben itt állok egy rendkívüli iskola osztálytermében! - Nos, biztos észrevettétek, hogy egy új lány érkezett hozzánk. Anna, kérlek, mutatkozz be! – szólt Edward Brown, akivel már apa beszélt tegnap. Elég furcsa neve volt, ugyanis Angliában született, és 11 éves koráig ott is élt. - Hát… Jó reggelt mindenkinek! Bencze Anna vagyok, 15 éves. Eddig egy elég messzi kis faluban laktam, és oda jártam általános iskolába, ahol már első osztálytól kezdve tanultunk varázslást. Egy évig egy kisvárosban voltam kollégista, itt sajnos nem tanultam bűbájt. Otthon van egy saját kutyám és egy lovam, akiket nagyon szeretek. Van egy bátyám, aki már középiskolás. Hát, azt hiszem, ennyi, amit tudnotok kell rólam – mondtam, majd Edward-ra néztem. - Köszönjük szépen, Miss Anna Koleszár, de sajnos neked is ugyanúgy kell tanulnod ma, mint a többieknek. Laura, megkérlek, hogy a hosszú szünetben mesélj Annának az iskoláról! És mindenkit, aki ebben az osztályban van, megkérek, hogy amíg Anna nem biztos abban, hogy melyik tanterem hol található, segítsetek neki! – mondta a latintanár. A kis társalgás után mindenki elővette a tankönyvét, és a következő anyagot vettük. Én Enikő mellett ültem, aki segített beilleszkedni az órába. Mindig megmutatta, hol járunk, mi miért van úgy. Amikor Edward kiadta a házi feladatot, éppen kicsengettek. Mindenki összepakolta a könyveit, bele a táskába. Amint kiléptem az ajtón, a többi öt lány egyből körém gyűlt. Elkezdtek faggatni mindenféle dologról, én pedig boldogan válaszoltam rájuk. -Egyébként bevettünk a csapatba, a Telivér Tinilányok csapatába. -Ó, hát ez remek! Nagyon örülök. Épp ekkor értünk a lépcsőhöz, és amikor felkapaszkodtunk az első emeletre, Laura balra vette az irányt. -És szoktál lovagolni? – kérdezte tőlem. -Igen, már 8 éve. -De jó! Én még csak 6 éve lovagolok, de nagyon élvezem. -Én is lovagolok! – mondta nagyon boldogan Enikő. -És itt is van a matekterem. – mondta Fanni, majd befordult egy szép kis terembe. A matematikaterem ki volt díszítve csodálatosan. Már egy-két gyerek ült is a padban, a tanári asztalnál pedig az Albert nevű tanár ült, a jegyeket írta be a naplóba. Jó reggelt, Albert úr! – köszöntötték a lányok. Hogy ne tűnjek ki, én is köszöntem neki. -Á, hadd nézzem csak! Egy új leányzó? -Igen, ez az első napom itt! Nagyon jó ez a suli! Bencze Anna vagyok, tavaly dicséretes voltam matekból. -Örvendek! – fogott velem kezet a tanár – Remélem, itt is jól fog menni a matematika! – mondta, majd leültem egy padra. Ismét Enikő mellett ültem. -Anna, Anna! Itt vagy? -Á!!! – kiáltottam, mikor megláttam Verát előttem. Az előbb még nem is volt itt… - Hát te meg… Jaj, de megijedtem! -Nyugi, csak azt akarom mondani, hogy a tavaszi szünet két hét múlva lesz, és elhívnánk az osztálypartira. De erről még beszéltünk, ez titkos! A tanárok nem tudhatják meg! -Oké, nem mondom el senkinek. – mondtam megnyugodva. | |
| Chips (45777) 12.06.19 09:42:44 | ||
|
Bocsi, az egyik ismerősömet hívják Koleszár Annának, a történet ezen a néven indult, de később átneveztem Bencze Annának, szóval bocsi...
| |
| Sztike1998 (42150) 12.06.19 10:04:37 | ||
|
Chips: Jó, bár a párbeszédeknél kicsit zavaros, és mint mondtam, én nem nagyon szeretem az ilyen történeteket, de azért várom (:
Kyra: Én már írtam (: Előző oldalon ott van a Nassau első fejezete, légyszi írjatok arra is valamit :D | |
| JumpHorse (50360) 12.06.19 11:15:22 | ||
|
Majrés: ezt nem bántásnak szántam, csak szóltam, hogy máskor jobban figyelj ezekre a dolgokra. | |
| Unikornis1999 (29546) 12.06.19 12:00:34 | ||
|
itt van teljes egészében a 8. Fejezet!
(Azért nem volt benne semmi esemény, mert nem fejeztem be XD) 
8. Fejezet Nem hiszed el? Én sem! Mosolyogva álltam meg Krisztina előtt. - Nem erre számítottam. Nevetett zavarában, és a kék tollat, amivel eddig írt, sötét barnás ingének felső kis zsebébe rejtette. - Ugyan voltak néhol apró hibáid, még is úgy döntöttünk, tiéd, lehet a ló, és beszállhatsz az egyesületünkbe is! Intett egyet, a lovagoltatást befejező férjének, aki az egyik karám melletti asztalról levett valamit, és felém tartott. Erősen markoltam a szárat jelezve lovamnak, hogy most nem szabad legelnie. Megállt előttem, és egyik kezét nyújtotta felém, a másikkal, pedig a nyeregkápára rakott egy Krisztináéval teljesen megegyező színű, és kinézetű pólót. Kezet ráztunk. - Gratulálok. Mosolygott, és visszatért az előbb még használatban lévő lóhoz, hogy felültesse rá, az előzőleg lovagoló vendég kisöccsét. A kezembe fogtam a ruhát: A sötét barna rövid ujjú póló, pont a méretem volt, és a hátán, a „Kalocsai Táltos Lovas Klub” felirat volt, fekete betűkkel. Magamhoz mértem, és úgy tűnt, nagyon csinosan mutatok majd ebben a ruhában, hiszen majdnem olyan színű volt, mint Fredri foltjai. - Köszönöm! Néztem Krisztinára, és a pólót apának nyújtva, lecsúsztam a nyeregből. - Hú de rossz volt lovaglónadrág, és cipő nélkül menni! Mondtam a kobakot lecsatolva a fejemről, és odaadtam, az idő közben hozzám siető Máténak. - Vezesd körbe! Bökött felém az anyja. A fiú csak bólintott, és intett, hogy kövessem. - Amint látod, itt vannak a nagy karámok, ahol az éppen „szabadnapos” lovak pihennek. A kisebb karámban, az eladó, gazdára váró lovakat vezetjük át, amint látod jelenleg üres. Itt bent az istállóban, jobb oldalt vannak a bérlovak eddig a bokszig, és bal oldalt az iskolalovak, viszont a végén kapott helyet a te lovad is. Most csak vezesd be így nyergestől, aztán elvégzed a többi teendőt, ha körbe értünk. Tettem, amit mondott, és az eddig magam mögött vonszolt Fredrit, szépen bekanyarítottam a bokszába, majd egy gyors ölelés kíséretében, ott is hagytam. - Szóval gyere, és megmutatom a nyergest is, majd az irodát, a lovagló pályákat, és egy térképet, no meg az általános tudnivalókat. Bólintottam, és készségesen követtem az istálló végén lévő ajtók hadához. - A legszélső bal oldali, a WC, aztán a következő a nyerges, majd a lovak étel raktára, és végül az iroda ajtója ott a sarokban. Gyere, megnézzük őket sorba. Megragadta a karom, - amit én csendben tűrtem, - és vezetni kezdett. - Szóval a nyergesben, vannak értelemszerűen a nyergek, és az egyéb lovas felszerelések. A falból kiálló vas rudakra kell a nyerget rátenni, és mint láthatod is, egy kis táblába bele vannak gravírozva a lovak nevei… Ez itt a tiéd! Kis keresgélés után, rámutatott a fehér falon lévő rúdra. Végignéztem a tágas szobán, ami egyáltalán nem hasonlított a régi helyre, ahol lovagoltam, eszembe jutott, amikor én csak hűsölni jöttem az ilyen helyekre. - A következő falon vannak a kantárok akasztói. Itt is fel vannak írva a nevek, és értelemszerűen a Fredri feliratos a tiéd… Aztán tovább vannak az igás hámok, és a futószárak, egyebek. A szekrénybe kell majd beraknod a nyereg alátétet, az izzasztót, a pataharangot, az izlandi takarót, és egyebeket. Itt aztán a kantárok alatt vannak még a csutakolós dobozok, szintén névvel ellátva… Azt hiszem ennyi! Menjünk a raktárba. Kinyitotta előttem a faajtót, amit én csak egy biccentéssel köszöntem meg, és már nyitottam is a másik ajtót. - Tehát, itt vannak a lovaknak, a szénán kívüli ennivalóik. Például a zab, az árpa, de minden rá van írva a vödrökre. A kisebb éthordószerűségekben vannak a jutalmak, és a gyümölcsök. Itt van a falon, három lapon is a napi adagok mennyisége. Mondjuk, kint voltál a lóval két órára terepen, aztán még egy órát ugrattál, akkor nézd, itt van: 2 óra terep, 4 egység lótápkeverék, jutalomként maximum fél egység zab, + a szénaháló 1 óra díjugrató edzés, 2 és fél egység lótápkeverék, jutalomként maximum fél egység árpa, + a szénaháló - Mi az az egység? Kérdeztem értetlen arcot vágva. - Itt vannak ezek az ugyan akkora „lapátok” és ezekből egy „kanálnyi” jelenti az egy egységet. - Értem! De mondjuk, zab helyett árpát is adhatok neki? Máté a vállát vonogatta. - Mértékkel igen… Figyelj! Itt van még, ha beteg a lovad, akkor: Csontsérülés, 5 egység 1-es számú vitamin keverék, + fél szénaháló Erős, nagy mértékű zúzódás/seb/égési sérülés/gyulladás esetén, 5 egység, 2-es számú vitamin keverék, + a szénaháló. Mindenre pontosan figyeltem, amit felolvasott, de láttam, ezen kívül, még ezernyi utasítás van. - Akkor irány az iroda! Otthagytuk a szintén fehér falú, és fapadlójú, kissé sötét raktárt, és átléptünk, a metlakizott világos falú irodába. * | |
| Unikornis1999 (29546) 12.06.19 12:01:01 | ||
|
*- Szóval, akkor ugye nézz körbe, és itt van a telefon, amin csak bizonyos számokat hívhatsz, csak is engedéllyel. Az íróasztal fiókjaiban ne turkálj, és ne keress semmit. Még itt vannak a szekrények, ahova leteheted a lovas dolgaidat, és nem kell mindig ide cipelned.
- Oké, meg lesz! És hol lehet majd öltözni? Néztem körbe, és észre sem vettem, hogy az egész falat szekrénnyel, borító oldallal szemben, hatalmas vitrinek vannak, tele díjakkal, és trófeákkal. A szemem sarkából, észre vettem, egy kényelmesnek tűnő fotelt, és egy polcot, lovas könyvekkel. - Itt! Mutatott egy ajtó mögé, ami belülről olyan volt, mint egy bolti öltöző fülke. - A WC-t majd magad is fölfedezheted! Vigyorgott. Olyan furcsa volt nekem, így ebben a közegben látni. Nagyon más volt, és jellemileg alig lehetett ráismerni: a mindig fenegyerekes, butáskodó, bicikli mániás, vicces fiú, csupán utolsó jellemvonását tartotta meg itt. Egyáltalán nem éreztem zavarban magam, mint általában, ha ilyen kaliberű fiúkkal beszélek. - Látom észre vetted a vitrint is! Mondta a hátamat bökdösve, és intett, hogy kövessem, mert még nem mutatott meg mindent. - Itt van egy térkép, ami a lovardát ábrázolja ilyen kicsiben, és itt nagyban, a környező dolgokat. Szóval amint látod itt a Foktői út, és itt a hatalmas erdő. Be vannak rajzolva az ösvények, itt a tavunk, és az egyetlen tisztás pedig itt. Ha tovább lovagolsz erre, - a térkép bal felső sarka felé mutatott, - akkor eljutsz Foktőre, de majd utadat álja a Vajas egyik holtága. Bólintottam, és elindultunk kifelé az ajtón, de még egy utolsó pillantást vetettem, a falon lévő bekeretezett térképre. - Megmutatom a szénapadlást. Vigyorgott ismét, és elindult az irodától még balra, úgy ahogy eddig is haladtunk. Eltűnt az élet, és már szinte olyan érzés volt, mintha direkt lenne mindenki az udvaron, hogy Máté zavartalanul körbe tudjon vezetni. A sarokban egy létra állt, ami magasra ívelt, az istálló túloldalára, a lovak bokszai fölé. Elkezdett mászni, majd amikor én is követtem, az utolsó pár fokon, lenyújtotta a kezét, amit én jó erősen megfogtam, majd fölhúzott. - Köszi! Biccentett egyet, és én a megilletődött fejemmel, az ellenkező irányba fordultam. - Kintről nem tűnt ilyen nagynak! Néztem körbe, a görbülő, félkör alakú fa mennyezeten. - Mindenki ezt mondja! Nevetett, és elindult egy hatalmas szalmarakás felé. - Itt vannak a szalma bálák, amott meg a szénarakás. Belehuppant, és fehér pólója úgy kivilágított fekete lovagló nadrágjával együtt a szalmából, mint egy madárijesztő. Kuncogva én is követtem, majd felmásztam a tetejére, és onnan kémlelődtem. - Mész valahova lovas táborba? Nézett föl. - Nem is tudom… a mamáméktól, még szülinapomra kaptam erre nem is kevés pénzt. Szóval én is beszállok Fredri bérleti díjába. - Azt lehet nem is, kell fizetni! Mivel az egyesület tagja vagy, ha jól versenyzel, ami úgy láttam számodra semmiség, ráadásul nekem is segítesz a lovakkal, és az istálló körül, Fredri eltartása, teljesen ingyenes lesz! Tágra nyílt a szemem, és meglepődésemben azt sem tudtam, mit mondjak. Ugyan az előző helyen is volt ilye, csak ott mindössze hat iskola ló volt, és sokkal de sokkal kisebb istálló, de rengeteg lovas, és nekünk már a lovak felszerelését is elintézték, mire megérkeztünk. - Ez nagyon klassz! Tehát akkor a pénzt majd a lovas táborra fogom költeni… Természetesen, ha jó versenyző leszek, mert ez korántsem biztos… - Dehogy nem! Ezúttal fel is állt, és nagyokat gesztikulálva kezdte magyarázni nekem, milyen jó lovas vagyok. - … És amikor a végén ágaskodott a ló… Nem hittem volna, hogy ilyet is mutatsz! - Igazából én se! Nevettem, és leugrottam oda föntről. - Három hónapja nem lovagoltam. Mondtam úgy, mint aki éppen abban a pillanatban kapott volna valamilyen tantárgyból egy nagyon rossz jegyet. - Ja igen, azt hallottam… Szegény, rossz lehetett!... De attól függetlenül, észbontó voltál! A vakbelemet, nyaralásunk közben vették ki, nem is magyar országon, így már a fél város tudta mi volt velem, mert a rádiós angol tanárom bemondta a leghallgatottabb adón, hogy mi történt, viszont az angol nyelv használatában megálltam a helyem. - Gyere, mutatok még valamit, és ha van kedved, még elmehetünk egy kicsit terepre. Bólintottam, és egymás után lemásztunk a létrán. - Szóval akkor lovagolsz még? - Igen! Bólintott, és egy pillantást vetettünk együtt a lovamra. - Akkor hagyd így, ne nyergeld le, csak lazítsd meg a hevedert. Beléptem, és kicsit meghúztam a fejére csavart szárat, hogy abba hagyja az ivást, és lenyelje az utolsó kortyokat. - Gyerünk nagyfiú! Lábujjhegyre pipiskedtem, de még mindig nem voltam elég magas, a magam 168 centijével. * | |
| Unikornis1999 (29546) 12.06.19 12:03:22 | ||
|
*
- Bocsi, gyere, ülj a nyakamba! Szórakozottan bejött a bokszba, és kissé lehajolt. - Biztos vagy benne, hogy elbírod a mázsás súlyomat? Kérdeztem, és úgy tettem, mintha a nyereggel babrálnék, és egyáltalán nem lepődtem volna meg. - Mi van? Mázsás súly?! A lábaidat még Fredri is megirigyelné, a hasad pedig, majdnem hogy kockás!... Amikor leszálltál, kicsit fellibbent a pólód. Mosolygott, és amikor a végéhez ért, felemelte a kezét, mint aki megadja magát. - Miket nézel! Nevettem. Mondtam volna, hogy ez, amit mondott, nem is igaz, (bár az volt, de én sosem ismertem be magamról) felkapott, és a nyakába vett. - Juj, most majdnem leestem! Nevettem, amikor meghúztam a hevedert, majd kicsatoltam, és lazítottam rajta. - De csak majdnem! Nevetett ő is, amikor leugrottam a nyakából. Kilépett a bokszból, és úgy tett, mint akinek nincs türelme kivárni, míg egy kicsit megcirógatom a lovam. - Végre! Azt hittem ott alszol bent!! - Nagyon vicces! Böködtem meg, és, még amikor elindultunk, sem fogyott ki a mondandójából. - A lovas táborra visszatérve, tudok egy jó helyet. Majd elmesélem milyen, amikor elmentünk terepre. Bólintottam, és amikor megálltunk a „szabadnapos” lovak karámjánál, érdeklődve néztem végig, a szebbnél-szebb állatokon. - Ez a sárga itt az enyém, Ábránd. A gyönyörű kanca, fejét magasra tartva, farkával csapkova közeledett, ívelt nyakán, egy kisebb sebhely éktelenkedett, de a ló maga egészben, még szebb volt nézni, mint csak a selymes világos sörényét. - Nagyon szép! De mi az ott a nyakán? Ahogy Ábránd a kerítéshez ért, a fiú megsimogatta, ahogyan én is tettem, nem törődve, a minket bámuló folyamatosan érkező fizető vendégeket. - Tudod, én ezzel a lóval együtt nőttem fel, egészen addig vele voltam éjjel-nappal, míg mellétek nem költöztünk tavaly. Aztán eladtuk… De miután megépült az új ház mögé az istálló is, mintha, a másik gazda tudta volna, felhívott minket, hogy ő most kéri vissza a pénzét, és vigyük el a lovat, mert nem tud viselkedni magával, mindenkit ledob. Pedig én idomítottam, lovagoltam, és tanítottam meg különféle dolgokra, például, ha lerakod elé a vödröt, nem iszik bele, ha csak mondod neki. Még közel sem ért el a végére, de mind ezt, egy levegővel ledarálta, és megállás nélkül csak mondta, és mondta, … de én nem bántam. Jó volt végre hallgatni valaki olyat is, aki tényleg szerette a lovakat. - Szóval, amikor hazaért, én nagyon megörültem neki, átöleltem a nyakát. De amikor elengedtem, vettük csak észre, hogy a pólóm tiszta vér lett, pedig a lovon nem látszott sem gyengeség, sem egyetlen egy vörös vércsepp sem! A sörénye alatt bújt meg a hosszú vágás, amit a mai napig nem tudom mi okozott, vagy inkább ki. Megértően bólogattam, és reménykedtem benne, nem várja el tőlem, hogy én is meséljek valami hasonlót, mert valójában nem tudtam mondani. Velem sosem történt semmi érdekes… - Értem… De szerintem a régi gazda tette vele, mert nem viselkedett. Nagy levegőt vettem, és beszívtam a lovak finom illatát, amit annyira imádtam, de anya csak „szag”- nak hívta. - Erre mi is rájöttünk! Bólogatott. Kicsit meghúztam magam, mert eddigi énéből, kissé kikelt, és kezdett visszaváltozni a „nem normális, menő vagyok, jóképű vagyok, de enyhén bukó” személyiségéhez. - Bocs… Felült a kerítésre, és nagy valószínűséggel észrevette, hogy meglepődtem. Miközben engem fürkészett, megérkezett a fel mentősereg, Ábránd személyében, ugyan is nem bírta elviselni, hogy egy másik lánnyal foglalkozik, aki minden bizonnyal nem ő: Belefújt a fiú sötét barna hajába, és elkezdte böködni, olyannyira hevesen, hogy majdnem leesett a koszos fehér kerítés tetejéről. - Semmi… Halkan kicsúszott a számon, de úgy tűnt, attól függetlenül meghallotta, mert rám mosolygott. - Azt hiszem, láttál minden fontosat, kivéve a pályákat odaát! * | |
| Unikornis1999 (29546) 12.06.19 12:03:39 | ||
|
*
Bökött a fejével maga mögé, ahol elterült a hatalmas kerítésrengeteg. Elindult, jelezve, hogy kövessem, még visszanézett, majd hosszú lábaim nyújtott járásával követtem, hogy lépést tarthassunk. Elvarázsolt a gyönyörű táj: Előttem fizető vendégek gyülekeztek az egyik fő karámnál, kezükben megrakott csomagokkal, amik valószínűleg váltó ruhát tartalmaztak a gyerekeiknek, akik éppen osztályban lovagoltak a legnagyobb pályán. Mellette a díjlovagló négyszög üresen árválkodott, de azon a pályán, ahol én bemutatóztam, valaki lovagolt, egy apró pónin. Ezen kívül volt még egy kis karám, ami valószínűleg a futószárazáshoz szolgál. Egy külön akadálypálya volt felállítva a füves terület felén. De a kerítések sokasága mögött, egy kis tavacska csillogott, melynek tükrében két ló bámulta magát, és álmosan kortyolgattak bele egyet-egyet. Még rajtuk is túl terült el a sűrű erdő, ami a végtelenségig húzódott, kanyargó földes utakkal, elrejtett ösvényekkel, és vadállatokkal. - Nos minden karámon látszik, mire használjuk, csak annyi, hogy előtte szólj az én apámnak, hova akarsz menni, lovagolni, nehogy keresztezze az utadat valamelyik Barbie baba! Hüvelyk ujjával, néhány puccosan öltözött lány felé bökött, akik viháncolva vezettek néhány méret drága lovat. - Azt hiszem ennyi! Akkor ideje indulni terepre, ha 6 óra előtt haza akarunk érni! Kimegyünk az egyetlen tisztásunkra jó? Ja, és ide tudod hozni a lovad, hogy elérd a hevedert! Mutatott egy kisebb sámlira, ami direkt az alacsony lovas, magas ló párosnak szolgált segítségül, ha nem volt más emberi lény, aki elvégezte volna a feladatot. Én csak bólintottam, és kissé megszaporázva lépteimet, elindultam az istálló felé, de összefutottam az emlegetett „Barbie babákkal”. - Na mi van új lány! Jöttél a foltvarrásos gebédhez? Vihogott a karcsú, nálam egy kicsivel alacsonyabb lány, tökéletesen sminkelt tiszta arcán, nem látszott különösebb meglepődés, amikor felhúztam a szemöldököm, és így szóltam: - Húzz el Viki, és tartogasd a megjegyzéseidet másoknak! Az istállóba érve, Máté megállított: - Ne is figyelj rájuk! Én csak megrándítottam a vállam, és ügyet sem vetettem a hátam mögött közeledő lányokra. - Szióka Máté! Rebegtették a szempillájukat, dobálták tökéletesen igazított hajukat, és cuppogtak a fapofát vágó fiúnak. - Őrültek. Sziszegtem a fogaim között lovamnak. Kivezettem, és a megjelölt helyen felálltam a sámlira hevedert húzva, fel is ültem, már csak az úti társamat kerestem a tekintetemmel. - Gyere, itt vagyok! Mondta a hátam mögül, és intett, hogy mehetek. - Várj! Figyelj kislányom én haza, megyek, és majd hívass fel Krisztinával, ha jöhetek érted! Jó szórakozást! Apa elviharzott, akit eddig szinte figyelmen kívül hagytam. - Nézzétek még vak is! Vihogott mögöttem valamelyik „mű lány”. - Csak elmegy a testvéredért, meg az anyukádért. Meredt Máté maga elé, miközben két karám szűk folyósolyán lovagoltunk a tavacska felé. - Honnan tudod? - Tudom, hogy táncolni vannak, és nem tűnt föl, hogy nem is kettőkor jöttetek, hanem délelőtt, amikor fel keltél? Megráztam a fejem, és még mindig furcsálltam, hogy tud olyan dolgokat is, amiket én nem. Megsarkantyúztam ringó léptekkel egyenletesen haladó lovamat, hogy utolérjük az élen haladó Ábrándot, és Mátét. - Akkor most már tudod. Miután emlékeztetett arra, hogy nem is ebédeltem, megrándult a gyomrom, és erősen fájni, no meg korogni kezdett, jelezve, hogy ideje lett volna már enni is valamit. - Ők itt a „nyugdíjas” kancáink, Fecske, és Táncos. Kiöregedtek a munkából, és most egész nap csak esznek, és vágtáznak… Ha éppen nem alszanak! Mosolygott, és egy biccentéssel viccesen köszönt a két lónak, akik nyihogtak össze-vissza. - Tehát akkor milyen messze is megyünk? Kérdeztem, miközben lovam nyakát paskoltam, fegyelmezett viselkedéséért. - A tisztásra… Két óra, ha jól saccolok. Persze ha csak nem gyorsítunk fel! Mondta, és ügetni kezdett. Nekem nem igazán volt kedvem kiemelkedni a kényelmes fekete, újnak tűnő nyeregből, inkább megragadtam a hozzá tökéletesen passzoló kantárt, és tan ügetni kezdtem. Miután beértünk a fák közé, kevésbé kezdtem melegnek érezni az időjárást. Jól esett hallgatni a madarak csicsergését, és a kisebb állatok zörgését, a leesett ágak között. Kitaposott, világos földel borított ösvényen haladtunk egymás mellett még mindig ügetésben, és nem úgy tűnt, hogy a lovak unatkoznának. Fredri most * | |
| Unikornis1999 (29546) 12.06.19 12:03:56 | ||
|
*
először akart rosszalkodni: Majdnem kilökve Mátét a nyeregből, Ábránd feje fölé hajolva, le akart enni egy kisebb faágat, de az erős rántásomra visszahőkölt, és inkább folytatta nyugodt útját. Mögöttünk, még két másik ló patájának zörejét lehetett hallani, ami inkább volt ringatózás, mint sietés, annak érdekében, hogy utolérjenek minket. Erős, drága parfüm szaga csapta meg az orrunkat, és a frissen vasalt lovagló öltözet ropogását, szinte hallani lehetett. Ekkor már tudtam, ki jön mögöttünk, és véltem, hogy Máté is rájött: Az illető nem volt más, mint a dús gazdag, Dubai-ból ide költözött Viki, és valamelyik szintén gazdag, cica baba barátnője. - Mit akarsz Viki?! Mondta az úti társam, anélkül, hogy megállt, vagy éppen hátra nézett volna. - Én, vagy is mi, csak lovagolunk! Mi van, már az is be van tiltva? Talán az újonc ütött be a fejedbe, valami ostoba nézetet? Ügetett több milliót érő Oldenburgi heréltjével Ábránd és gazdája mellé. - Vigyázz a gebéddel! Túrt le az útról ezúttal a barátnője, akit még nem ismertem. - Szóval mi most veletek tartunk, és remélem, hogy… Viki készülő, szappan operába illő beszédét, egy nyálas zene szakította félbe, amit a nem is telefonnak, hanem inkább papírlapnak kinéző készüléke adott ki. - Ó szia apuci! Nincsen semmi, csak éppen lovagolok! A telefon csörgése, és Viki sipákoló hangja, kissé megzavarta a lovakat, és Fredri egyenesen neki oldalazott az általam ismeretlen lány lovának, és a lánc folytatódott, míg nem a legszélső telefonáló lány esett áldozatul: A mobil kibillent a kezéből, és nagy csattanással a lovak patái között landolt. - Ki volt ez?! Sipított a lány, leugorva a lova hátáról, akinek már rendesen habzott, és úgy tűnt vérzett is a szája a kemény zablától, és a túl szorosra húzott martingál stop-tól. - Ő volt! Biccentett felém a mellettem álló, és vörösesre festett haját igazgatta. - De nem direkt volt! Ha nem vetted volna fel a telefont, és esetleg lehalkítottad volna, vagy egyenesen ott hagytad volna az irodában, nem történt volna semmi! - Te beszélsz? Nézett rám tettetett meglepődéssel, és felvéve a sértetlen készüléket, durván rángatva lovát, vissza lendült a hátára. - Igen! Furakodtam elé, Fredrivel aki úgy tűnt szintén ingerült lett. - Na megállj csak! Emelte fel jobb mutató ujját, de hirtelen megállt, elhalhatott, és mézes-mázas hangon, szélesre húzott mosolygós szájjal Máté felé fordult, aki eddig csak csendben figyel, és próbált kimaradni a dolgokból. - Máté! Kérlek, ide jönnél, van valami a nyergemmel! Tudod ez nem hazai ócska gyártmány, hanem igazi bivalybőrből készült ausztrál, angol stílusú nyereg. - Végül is meg nézhetem… Leszállt lováról, és felém, nyújtotta a szárat, miközben, én próbáltam „elrejtőzni” saját magam mögé. A fiú, szinte szakértő szemmel nézte meg a sértetlen nyerget, már távolról is, de amikor Viki lehajolt, hogy megmutassa, hol érez lazulást, „kibillent” a nyeregből, egyenesen Máté karjaiba, aki nem tehetett mást, mint hogy elkapta. - Nézd Szinti! Az én hősöm elkapott! Tettette magát elájuló hercegnőnek, miközben egy halvány kacsintást engedett barátnője felé. Gondolom, arra számított, hogy sírva szaladok el, amikor szó szerint képen csókolta a fiút, én viszont csak álltam és néztem, hiszen nekem Máté nem jelentett mást, mint egy régi barátot. Nagyon úgy tűnt, hogy a rosszabbul járt alany, aki nem volt más, mint a volt úti társam, nem éppen így szerette volna megoldani a dolgot, ezért inkább elengedte a lány, és hevesen húzta el a fejét, mintha valami lenne rajta. Tehetetlenül rám sandított, ugyan is észre vehette, mennyire jól szórakoztam lovam sörénye mögött az eseten, és hátrált néhány lépést, mint aki megrémült valakitől. Hát volt mitől félni, mert Viki volt maga az ördög! - Lányok, ugye nem akartok megsülni? Nézett a tűző napra, majd a két kényes egyedre, felszállva közben lovára. - Veled bármikor! - Igen! Helyeselt a barátnője, aki láthatóan nagyon irigy volt. - Jó… A fiú rám nézett segítségért könyörögve, de tekintetem tovább siklott Viki-re. * | |
| Unikornis1999 (29546) 12.06.19 12:04:14 | ||
|
*
- Megmondanád, légy szíves, hány óra van? Mosolyogtam sejtelmesen. Tudtam, hogy a lány hazudni fog, ugyan is akkor szokás ilyet kérdezni, amikor az ember valahova siet. - Hat óra múlott tízen hét perccel! A lány gyorsan zsebre vágta a mobilt, hogy ne is láthassam meg, hogy nem is igazat mondott. - Ó köszönöm, de nekem akkor már mennem kell! Otthon kéne lennem! Elnyújtottam a szavaim, amiből Máté rég rájött, hogy csak ellógni akarok. - Majd én elkísérlek! Úgy sem tudod, mit hova kell tenned! Megindult a fiú, de Viki elkapta a fölsőjét. - Ne menj csak sehova vele! Hanem, gyere velem, és Szintivel a tisztásra egy kicsit… vagy sokat! A lány libegtette méz szőke haját, és ügyet sem vetett arra, hogy én már távolodok. Máté utoljára hátra nézett, és olyan képet vágott, miután a lányok közre fogták, mint akinek felforrt az agyvize, és legszívesebben a tóba kívánkozna lovastól. - Sajnálom! Mondtam suttogó hangon, bőszen vigyorogva. Pár perc múlva ugyan csak lépésben, de elértem az erdő szélét. Bántam ugyan, hogy Máté nem fejthette ki a lovas táborról szóló véleményét, de hát talán így jobb is volt. Miután kikötöttem a lovamat a legközelebbi kerítés felső lécéhez, besiettem a csutakoló felszerelését, és a tó mellett tisztogatni kezdtem. Úgy tűnt senkit sem zavarok, mert a kezdő fizető vendégek megfogyatkoztak, és helyüket a haladók vették át, akik egyedül köröztek a karámokban. - Tudod Fredri ez a nap nem is sikerült olyan rosszul… Kezdtem bele halkan a mondókámba, miközben egyenletesen fésültem lovam bundáját. Elmeséltem neki mindent, majd beengedtem a Krisztina által pár perce kijelölt helyre a lovamnak. - Szia pajtás! Holnap biztosan jövök! Pusziltam meg a homlokát, és a még mindig csöndes erdei ösvény felé néztem. - Hát jó… Akkor már is hívom az apukád! Mondta Krisztina, miután elmondtam neki, hogy mindennel végeztem, és holnap előbb jövök, hogy segítsek Máténak az istálló körül, azért, mert bérmentve szeretném tartani a lovamat. Hazaérve, a már otthon levő anyának is alig győztem hálálkodni, és ő bevallotta, hogy nagyon bánta mindig, amikor születésnapomon lovat kértem, hogy nem kaphattam meg. Igaz, már körül belül három és fél hónapja elmúlt, jól jött az év végi bizonyítvány, mint indok a ló vásárlásra. Még aznap este, egy közösségi oldalon, elújságoltam Dórival, mi történt velem: - Na ne mondd! Nem igazán hiszem el… - Én sem hittem, míg nem láttam! Az ujjam hevesen csattogott a billentyűkön, megállás nélkül. - Tudod mit, holnap reggel nyolcra gyere hozzánk, és együtt elmehetünk. Barátnőm, mintha tanakodna, csak három perc múlva írt. - Rendben, de még anyát fűzögetem… Most megyek, szia! Legyél jó, és holnap ne aludj el! Én is leköszöntem, majd szüntelenül mosolyogva, neki álltam bekebelezni, a vacsorámat, ami egy májkrémes kenyér által testesült meg. Fürdés után, az ágyamban fekve azon gondolkodtam, milyen szerencsés is vagyok! A könyvek, most már nem csak a szomorításomra szolgálnak… | |
(aktuális oldal: [ 136 ], összes oldal: 342, Hozzászólások: 5123)
[1] [2] [3] [4] [5] [6] ... [133] [134] [135] [136] [137] [138] [139] [140] ... [336] [337] [338] [339] [340] [341] [342]
