 |
Fórum - Alkotók Kuckója
Nem lovas irományok (versek, novellák...)
| galopp4000 (1515) - 1. 11.10.21 19:02:17 | ||
|
Fuu... beraknám a sztorim, de csak rövidebb karakterszámot enged meg :/ | |
| Fjord (10419) 12.11.20 14:29:28 | ||
|
Sziasztok ^^
Hoztam egy újabb versemet. :) Ha hazajövök edzésről és tanultam akkor azt is megmutatom amit a suliban írtam ^^“ De most csak ez van. A képeket mindig illusztként teszem fel, mintha egy idézethez tenék képet... csak ez más ><“ Vers és a kép: 
Tanórák alatt... Töri óra közepén, Unalom hegyek tetején. Na kire gondolhatnék? Sebim na kire gondolhatnék? Matek óra elején, Alvás helyett te meg én. Na mire gondolhatnék? Sebim na mire gondolhatnék? Angol óra tömegén, Felleg felett érezném. Minden egyes lyukas percem, Sebim ! Néked adnám, ha velem lennél. P. Klaudia 2012.11.19 Klau | |
| Fjord (10419) 12.11.23 20:26:31 | ||
|
:II ... | |
| Xen (10730) 12.11.23 20:36:48 | ||
|
Uhh Fjord Nagyon jo lett a versed *--* <3 Régen énis tudtam verseket irni..de mostmár nem megy ><
| |
| Fjord (10419) 12.11.23 21:45:19 | ||
|
xen: köszi, bár én nem így vélekedem... szerintem a verseim ergyák :) de majd csak lehet fejlődni... | |
| Fjord (10419) 12.11.27 20:23:33 | ||
|
Újabb verseim:
Hajsza a sötétben Sötét, szeles éjszaka, Holdfényes, halk félhomályban. Sietve, szaladnak sötét árnyak. Üldözöttjük kecses szarvas, Üldözői falka farkas. Sötét árnyak, fürge lábak. Üldözött vad szíve dobban, Lába földet alig éri,. Árnyak hordája utoléri. Földre huppan, szíve dobban. Utoljára halkan morran, Rúg még párat, de a horda, Éles foga torkon marja. Árnyak vadan összecsapnak, Mind éhesek, mind fáradtak. P. Klaudia 2012.11.27 A másik: 
Fábián Messze-Messze Spanyol honban, Ott edzel te egy csapatban. Hazádtól nem messze, De tőlem legmesszebb! Hiányodat új pótlom, Képeidet bókolóm. Álmaimat úgy élem... Veled az élen! P. Klaudia 2012.11.25 [/centr] Ma csak ennyit hoztam, remélem azért mindenkinek tatszik ^^ Klau | |
| Ayu (14099) 12.12.08 14:21:38 | ||
|
Ebben a hozzászólásban csak prológus,a következőbe írom az első fejezetet(nem férne ki a 2 együtt x)) Komikat kérnék,érdemes lenne folytatni?
Prológus: “Eltévedtem... Sötét van... Félek... Mi az a két nagy piros pötty?“-visszhangzott a 7 éves Kate fejében. Már késő éjjel volt... A kislány egy hatalmas erdő közepén üldögélt, arcát kezeibe temette. Egyedül gubbasztott az erdő közepén. Hűvös szél söpört végig a hátán...nagyon félt. Fura hangokat hallott...azt hitte képzelődik, de nem. A hangok igaziak voltak:mintha valaki közeledne. Rövidesen egy vörösen izzó szempár vált láthatóvá. Kate szemei könnyel teltek meg. Nem tudta elképzelni milyen szörnyű titkot rejthet ez az erdő. Kész rejtély volt számára minden. De a legjobban az aggasztotta, hogy milyen szörnyhöz tartozhattak, azok a titokzatos vörös szemek. Zsebéből elővett egy zsebkendőt, és megtörölte könnyben ázó szemeit. Összehúzta magát, és a szempárt figyelte. Így telt el az éjszaka... Félelemmel... Könnyekkel... Álmatlanul... Már hajnalodott, mikor lépteket hallott. Ide-oda kapkodta a fejét...szegény már azt sem tudta,hogy hol van. Aztán elsötétült előtte a világ. Pár óra múlva lassan magához tért. Egy ágyon feküdt, a szobában ismeretlen fehér ruhás emberek járkáltak. Az ágya mellett állt valaki. Az arca nem volt még teljesen kivehető számára. -Felébredt!-szólt egy kellemesen csengő hang. Ezt már egyből felismerte:az édesanyja állt az ágya mellett. Nem tudta hol van, és, hogy hogy került oda. Viszont az az ismerős hang...az az egy szó olyan kellemes légkört varázsolt számára, hogy nem is érdekelte semmi. Lassan lecsukódtak a szemei,és megint elszenderült. Álmában visszarepült arra a szörnyű, sötét helyre... Újra látta a szempárt, és újra átélte azt a szörnyű éjjelt. Nem tudta ép ésszel felfogni, hogy milyen lény szemei lehettek. Kérdések milliói vetődtek fel benne, amikre nem tudott válaszolni. És ha valakitől megkérdezné? Nem, biztos bolondnak néznék. Még kicsit sokkos állapotban volt az éjszaka történtek miatt, az orvosok nyilván azt mondanák, hogy csak képzelte... Következő nap kiengedték a kórházból. Édesanyja kezét fogva távozott. Már nem volt az a vidám, élettel teli kislány, aki régen...nem...már mindentől félt, amitől csak lehetett. Éjjelenként tovább kínozta az a szörnyű rémálom, és nem hagyta nyugodni egész 17 éves koráig... | |
| Ayu (14099) 12.12.08 14:36:42 | ||
|
Nos...Az a helyzet,hogy külön hozzászólásban sem fér el a teljes 1.fejezet,szóval akkor az oldalam linkjét raknám be x) http://alkotasaim.blogger.hu/2012/11/18/remalom-egy-eleten-at
Ha valaki komizna,az attól jöhet ide,csak tényleg nem fért ki x) U.I. Fjord:Nagyon jók a versed,én is biztos írnék verseket...ha tudnák fogalmazni,és elég nagy lenne a szókincsem XD Na szóval visszatérve:Szép és jó verseket írsz...ráadásul helyesen! XD Gratu^^ | |
| Fanday99 (50302) 12.12.08 14:40:09 | ||
|
mogapetra: jáááj nekem ez nagyon nagyon tetszett. Szerintem egyébként nem baj ha nem fér be a story egy hozzászólásban, azért nem dől össze a világ, ha többen teszed be. Ha mondjuk megnézed a Bármilyen témájú alkotásokat, ott a legtöbb story több hozzászólásban van betéve:)) | |
| Fjord (10419) 12.12.08 17:08:09 | ||
|
mogapetra6: Köszi ^^ Nekem is nagyon tetszett a tied érdekelne majd a kövi fejezet is ^^ és köszi a kritikát :)) | |
| VIKI2011 (46489) 12.12.08 19:19:08 | ||
|
mogapetra6: Nagyon jó a történeted alig várom a folytatást. | |
| Fjord (10419) 12.12.08 21:18:17 | ||
|
Sziasztok ^^
Hoztam egy másik verset :)) 
Góllövők Királya Öröm mámorában úszva,, Ezernyi ember nevemet ordítja. Csapat nyakamba ugrik, pacsit oszt. Földre dönt és éles hangon ordítozza: Tamás a góllövők királya! “Csak te hiányzol ilyenkor, kedvesem.“ - Tamás P. Klaudia 2012.12.08. Csak egy versszak, de nekem nagyon tetszik ^^ Remélem mindenkinek fog :)) Fjord | |
| Ayu (14099) 12.12.08 22:01:37 | ||
|
Köszi a komikat,és akkor majd legközelebb 2 részben teszem be x) Helyesírási hibákért bocs,úgy tűnik már hobbimmá vált a helytelen írás,de minden irományomat átnézem(legalább3×),ha mégis van benne hiba,elnézést x)
Fjord:*kristálygöböt fog,és belenéz Fjord jövőjébe*belőled költő lesz! x) | |
| Fjord (10419) 12.12.09 07:00:06 | ||
|
Mogapetra6: Nem hinném :ĐĐ ennél ezerszer jobbak vannak de köszi ^^ | |
| Uri (69450) 12.12.09 23:00:32 | ||
|
Uh. De régen jártam erre :) Igen, régi-új felhasználó lennék. Még az előző verzióból OO. Mindegy, kezdésnek, hoznék egy fanfiction-paródia szerűt.
(Kattintsatok a képre, úgy fogja behozni!) Figyelmeztetések: - Néhol trágár beszéd - 12+ - Érthetetlen írásmód x3 Umm, és ezt tessék komolyan venni.  | |
| JumpHorse (50360) 12.12.16 10:49:29 | ||
|
~Bevezető A napok egyre furcsábban telnek. Mindenki próbálja leplezni félelmét, de egyszer eljön az idő. Az idő, amely közbelép, és nem marad más hátra, csak a puszta világ, melyet a végzet kaszája tarolt le. De van még remény, ha a kiválasztott megtalálja a kulcsot, mely elvezet a szebb jövő ajtajához… ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~ -Mégis meddig akarod még halogatni Charlotte? Itt az ideje, hogy hazamenj, és megbeszéld ezt a szüleiddel. Anyuék már így is totál berágtak, amiért négy napja nálunk vagy. -Figyelj, nem lehetne, hogy még egy kicsit nálatok maradjak? Esküszöm, olyan lesz, mintha ott sem lennék!-próbálkoztam, de ez sem segített. -Charlotte, elég! Ha szeretnéd, elmegyek veled a szüleidhez.-ajánlotta fel legjobb barátnőm, Monica. Nagyot sóhajtottam. Tudtam, hogy igaza van. Neki mindig igaza van… A suliban egész nap csak ezen kattogott az agyam. A szüleim már nem először vesztek össze, de még csak most merült fel a válás. Legjobb barátnőmhöz és szüleihez menekültem, de most már muszáj beszélnem anyuékkal. Amint kicsengettek hatodik óráról Monicával haza vettük az irányt. Mármint először hozzájuk, mert összepakoltam, és csak aztán indultunk el nálunk. Nagy csodálkozásomra az ajtó be volt zárva. Előkotortam a pótkulcsomat, és próbáltam beledugni a zárba. Sajnos belülről volt bezárva. Barátnőmre pillantottam, aki legyezgette magát a nagy hőségben. Június van, mi lesz velünk később? Elkezdtem dörömbölni az ajtón, míg végre egy mosatlan hajú, izzadságszagú, zombi-anyu jelent meg. -Anyukád kissé elhanyagolta magát.-fogta be az orrát Monica. -Jaj, Charlotte! Annyira aggódtam miattad, azt hittem, soha többé nem akarsz minket látni.-borult a nyakamba anya. -Apa? Hol van?-mentem be a házba. -Kislányom, te ezzel most ne foglalkozz! Mihelyt az iskolának vége, mi elköltözünk innen.-mondta szárazon. -Mi az, hogy elköltözünk? Te menj csak, én itt maradok apuval.-jelentettem ki határozottan. -Charlotte, édesapád meghalt!-fogta meg vállaimat anya. Amint láttam, Monica ez idő alatt szépen lelépett. -Mi? Az… az nem lehet! De mégis hogyan? És mikor? Miért nem tudok én erről?-könnyek szöktek szemeimbe. Nem tudtam felfogni, hogy az, a kit szerettem, itt hagyott… -Mégis hogy értesítselek? Azt sem tudtam, hol vagy, ráadásul a telefont sem vetted fel nekem. Jaj, kislányom, én annyira sajnálom!-ölelt meg. -Miért halt meg?-szipogtam. -Az elmúlt időkben nagyon felizgatta magát, sokat veszekedtünk, felmerült a válás, és te is eltűntél. Sajnos a szívére ment.-mondta halkan. -Akkor miattam halt meg! Mert elmentem! Ha nem megyek el, akkor is elváltok, de legalább élne.-zokogtam. Rossz volt az a tudat, hogy miattam távozott el, és ez kiverte a biztosítékot. -Kislányom, ne hibáztasd magad! Erről nem te tehetsz. Édesapád már régebben is betegeskedett, csak most komolyan éreztette ezt vele a szervezete.-vigasztalt anya. -Már volt a temetése?-néztem rá ijedten. Anya sóhajtott egyet, majd bólintott. Mellkasom egyre jobban elnehezedett. Nem bírtam tovább, felszaladtam a szobámba, és bezárkóztam. Csak ültem ott, és bambultam. Iskolába menet folyton apára gondoltam, és eszembe jutott, nyaranta mennyit játszottam vele kiskoromban az udvaron. Most hogy így megyek, és elnézem a visongató gyerekeket, akik az édesapjukkal a játszótereken kergetőznek, még jobban fáj..az a tudat, hogy egész életében magával cipelte azt a nehéz súlyt, amit a sors rendelt el neki, szomorú, ugyanakkor van benne valami, ami büszkeségre késztet iránta. Ő mindig megdolgozott mindenért, soha egyetlen egyszer sem panaszkodott, mások miatt is vállalt plusz munkát. -Charlotte Peterson egy-kettő, mindjárt csengetnek!-mordult rám a portás az iskola kapujában. Behúzott nyakkal szaladtam az osztályba, lehetőleg minél hamarabb. Osztályfőnöki órával kezdtünk. -Amint azt ti is tudjátok, holnap után lesz a tanévzáró. Ma délután már megkezdődnek a próbák, természetesen mindenki marad.-hangsúlyozta az osztályfőnökünk a mindenkit. Sokan elkezdtek olyanokat bekiabálni, mint „jaj, ne!” vagy „most miért?” Végül is én kifejezetten örültem ennek, legalább nem gondolkozok annyit „az élet nagy dolgain”, de legesleginkább apán. A délután nem telt el valami izgalmasan, csak mondták, hogy mikor hova álljunk, meg ilyenek. Őszintén nem értem, mit kell ezen próbálni… Hazafelé menet már nem gondoltam arra, hogy valamit, amit nemrég elvesztettem, hiányolnám. Nem gondoltam arra, hogy miattam történt, sem arra, hogy titkolózott. Egy valamire tudtam koncentrálni, az a valami pedig ő volt. Apa. Hihetetlen, mégis ott állt előttem, életnagyságban. Próbáltam elhessegetni azt a gondolatot, hogy talán feltámadt, de ez alapjáraton hülyeségnek bizonyult. Komikat és kritikákat kérek! Nem bontom részekre. Folytassam? | |
(aktuális oldal: [ 22 ], összes oldal: 81, Hozzászólások: 1206)
[1] [2] [3] [4] [5] [6] ... [19] [20] [21] [22] [23] [24] [25] [26] ... [75] [76] [77] [78] [79] [80] [81]
