 |
Fórum - Alkotók Kuckója
Nem lovas irományok (versek, novellák...)
| galopp4000 (1515) - 1. 11.10.21 19:02:17 | ||
|
Fuu... beraknám a sztorim, de csak rövidebb karakterszámot enged meg :/ | |
| Bogger2001 (88589) 16.05.25 18:26:15 | ||
|
- Ide nézzetek, kit hoztam! – hallatszott egy vidám kurjantás az erdő felől. Egy tisztáson lustálkodtunk, sütkérezve a napfényben, ami mostanában olyan ritkán adatott meg nekünk. - Úgy látszik, valaki nem igazán fél tőle, hogy felveri a fél erdőt – fordult lustán az oldalára Leile. A karcsú és remek fizikai képességekkel megáldott lánynak hosszú haja volt, ami feketén indult, a közepén átváltott barnába, és a vége teljesen kiszőkült. Az arca jobb oldalán az egyik tincs ugyanilyen szintű átmenetekkel büszkélkedhetett, csak a színek voltak mások: zöld, vörös és kék váltotta egymást, hihetetlen összhangot alkotva a haja többi részével. Aki nem ismerte, joggal hihette róla, hogy festi a haját, pedig nem így volt. Ha viszont valaki közelebbről megnézte a szemét, még természetellenesebb látvánnyal találkozott: a bal szeme sötétlila volt zöld pettyekkel, és bár a jobbat eltakarta a hajával, tudtam, hogy a sárga és a fekete bizarr kompozíciója tükröződik benne. Körülnéztem a társaságon. Rajta kívül ott volt még Maccon, a legjobb késdobáló a csapatban – ami, az igazat vallva, iszonyú jól jött néha. Ami azt illeti, az esetek nagy részében, de ezt soha nem ismertem volna be. A fiú egy fának dőlve, keresztbefont karokkal állt. Világosbarna haja vége egészen fekete volt. Nem volt olyan lágy átmenet, mint Leile hajánál – úgy nézett ki, mint akinek belemártották a haját egy festékesbödönbe. Csak úgy, mint Leilének, neki is az egyik szemébe volt fésülve a haja, habár a szem, amit takargatott, teljesen sárga volt. Elgondolkoztam rajta, hogy bár hasonló képességük volt, különféleképpen élték meg és használták fel. Felvillant előttem Leile képe, ahogy nemes egyszerűséggel a falnak lök egy srácot, és kényszeríti, hogy nézzen a szemébe. Aztán Maccon, ahogy kérve könyörög egy másik srácnak, hogy ne fusson el. Kérdés sem volt, melyiküktől féltek jobban azok, akik csak hírből ismertek minket. - Hát persze, hogy nem félek! – lépett elő kissé sértődötten Edon. Szőke haja megcsillant a napfényben, még úgy is, hogy itt-ott ágak és levelek keveredtek bele. Zöld szemét hunyorogva meresztette ránk. – Ez még a mi territóriumunk. - Ha pontosak akarunk lenni, az én territóriumom – vicsorgott Maccon mellett egy barna hajú fiú. - Nyugi Bleidd, mindenki tudja, hogy ez itt a te territóriumod – ismételtem vigyorogva a szavait, gúnyos, mégis békítőnek szánt hanglejtéssel. Tény, hogy az idősebb és tapasztaltabb fiúval nem igazán voltunk jóban, miután idekerültem, de mostanra már úgy-ahogy megkedveltük egymást. Sőt, igazából csak én ugrathattam anélkül, hogy a torkomnak ugrott volna. A fiú arca egy pillanatra úgy nézett ki, mintha citromba harapott volna, de a másodperc törtrésze alatt rendezte a vonásait, és beletúrt a hajába, amiben az egyik tincs hollófeketén csillogott a fényben. Nagyon sokszor gondolkoztam rajta, hogy miért csak az egyik oldalán van így. Valahogy nem tűnt természetesnek. Leilénél bezzeg nem éreztem ezt a hiányt, ő amúgy is megszokhatatlanul nézett ki, bármennyi időt is töltöttünk együtt. Ebben a pillanatban furcsán ismerős és egyben irritáló szag csapta meg az orrom. Eddig észre sem vettem, hogy Edon mögül egy fekete, bozontos fej kandikál ki. Rögtön utánam Bleidd és Maccon szinte egyszerre kapta oda a fejét, Leile viszont a szokásos macskalustaságával fordult át a másik oldalára – ha veszélyben érezte volna magát, valószínűleg egy szempillantás alatt felpattant volna. Lassan, szaggatottan kifújtam a levegőt. Bleiddel váltottunk egy sokatmondó pillantást. Ha Edon ellenséget hozott volna, még ha nem is tudná, hogy az… Ebben a pillanatban hangos csaholás közepette egy kétméteres, barna villanás vetette rá magát a jövevényre. Félő volt, összepréseli maga alatt, de végül nem esett rá, hanem mancsai, mint oszlopok vették körül az ijedt fiú reflexből összegömbölyödött testét. Legalább tud esni, gondoltam. - Szedjétek le rólam! – ordította. Végigjárattam a tekintetem a többieken. Leile unottan lejjebb eresztette a pilláit, Maccon mosolyogva figyelte a jelenetet, Bleidd mosolyába mintha még egy kis elégedettség is vegyült volna, Edon inkább csak kíváncsian figyelte az eseményeket, de senki nem mozdult. A fekete hajú fiúra néztem, akinek így jobban szemügyre véve, mintha világosabb szálak is keveredtek volna hajkoronájába. Kezét védekezően maga elé emelte, egyik lábát maga alá húzta, míg a másikkal próbálta letolni magáról a farkast – az állat szőre alul egészen kifehéredett, de teste nagy része a barna különböző árnyalataiban pompázott, míg orrán, fején, hátán és farkán egy koromfekete csík húzódott végig, időnként elágazó, kisebb csíkokkal, mintha festék folyt volna le az oldalán. | |
| Bogger2001 (88589) 16.05.25 18:26:29 | ||
|
A bestia farka ide-oda járt, ahogy csóválta, bár a halálra rémült kamasz vélhetően nem is vette észre, egyrészt azért, mert nyilvánvalóan nem tudta, miből lehet biztos, hogy nem akarják bántani, másrészt – és ez volt a legvalószínűbb – lehet, sosem látott ilyen méretű állatot, a fiú képébe nyomuló fogsorral és főleg az ijesztően nagy szemfogakkal végképp nem. Pedig az állat nem készült harapni, inkább csak a közelébe férkőzni. Mondjuk, ezt sem hiszem, hogy meg tudná ítélni, gondoltam. Mindenesetre jók a reflexei, szólalt meg egy ismerős hang a fejemben. Leilére pillantottam, aki félrebillentett fejjel mustrálta a fekete hajú, immáron labdává gömbölyödött fiút, aki időközben rájött, hogy hasztalanul rugdos. Valami megcsillant Leile szemében, mint amikor érdekeset lát. Biztosra vettem, hogy felkeltette az érdeklődését valami a fiúval kapcsolatban. Követtem a pillantását. Szegénykém, gondoltam. Már biztos halálra van rémülve. Átvágtam a kicsiny tisztáson, megragadtam az állat nyakában lógó kötelet, átvetettem az orrnyergén, átbújtattam a keletkezett hurkon, majd lefelé rántottam. A farkas állkapcsai akkora gyorsasággal csapódtak össze, hogy leharapta volna a saját nyelvét, ha nem lett volna már amúgy is kivágva. - Rufus! – dorgáltam meg az állatot. – Nem illik a vendégekre csak úgy ráugrani – mormogtam, miközben elléptem oldalra, majd a kötelet tartva, meg se nézve, hogy követ-e, elindultam. Követett. - Igazán hagyhattad volna még – habár nem láttam az arcát, a hangja elárulta, hogy Bleidd vigyorog. Igazán örülök, hogy ilyen jól szórakozol, vetettem rá egy pillantást. Örülök, hogy örülsz, hangzott a nyájas válasz, de közben még mindig leplezetlen elégedettséggel figyelte a jövevényt. Leile lustán feltápászkodott, és a kezét nyújtotta a fekete hajú fiúnak. Az végigmérte, mintha azt latolgatná, megbízhat-e benne, majd úgy döntött, elfogadja a segítséget. - Mi a neved? – kérdezte a fiút, miután az biztos lábakon állt. - Márk – hangzott a válasz. Leile vetett ránk egy hamiskás oldalpillantást, olyan széles mosollyal, hogy előbújt a bal felső szemfoga. Megállítottam Rufust, átnyúltam a nyaka alatt, és először azt, majd a jobb vállát paskoltam meg, egészen le a könyökéig. Ebből tudta, hogy tennie kell egy félfordulatot, ezzel szembekerülve a társaság többi tagjával, megnyitva előttem a kilátást rájuk. - Márk. Nem sokáig – nézett most az új tagra. – Egyébiránt Leile vagyok – nyújtotta a kezét, ezúttal kézfogásra. – Edont már biztos ismered. Aki olyan jól szórakozik rajtad, az Bleidd, mellette Maccon, az ott Rufus oldalán pedig Adolpha – mutatta be neki a társaság többi tagját. - Hogy érted azt, hogy nem sokáig? – nézett Márk bambán. - Hamarosan új nevet kapsz – kacsintott rá Leile, mielőtt bármelyikünk is szólhatott volna. Nem hiszem, hogy ez a leglényegesebb azok közül, amiket mindenképpen el kell magyaráznunk neki, mormoltam magamban, de inkább csendben maradtam. Miután senki sem mozdult, Edon egy határozott, baráti mozdulattal vállon ragadta Márkot, és arrafele támogatta, amerre eredetileg mentek. - Ezt majd később elmagyarázom, most sokkal fontosabb, hogy felkészítselek a találkozásra egy nagyon kedves személlyel – mosolygott. Észrevettem, hogy Rufus a „nagyon kedves személy” említésére abbahagyta a farka csóválását, Leile pedig egy alig hallhatót fújt, mint valami macska. Igyekeztem nem tudomást venni az általam amúgy értelmetlennek titulált reakciókról, ezért inkább addig követtem Edonékat a szememmel, amíg el nem tűntek az erdő fái között. | |
| Kaze-chan (88942) 16.05.25 23:31:56 | ||
|
Bogger2001: Jajj, nekem, majdnem elfeledkeztem az ígéretemről. Ne haragudj!  Két észrevételem van most így, már félig alvó aggyal. 1. Egy - két helyen túl sűrűn fordul elő az ami és az aki. Pl.: Rajta kívül ott volt még Maccon, a legjobb késdobáló a csapatban – ami, az igazat vallva, iszonyú jól jött néha. Ami azt illeti, az esetek nagy részében, de ezt soha nem ismertem volna be. VAGY Leilére pillantottam, aki félrebillentett fejjel mustrálta a fekete hajú, immáron labdává gömbölyödött fiút, aki időközben rájött, hogy hasztalanul rugdos. 2. Lehet csak nekem fura, de eddig egy névben sem volt ékezet, míg Márk-éban hirtelen lett. Szóval olyan érzésem van ezzel kapcsolatban, mintha egy kakukktojás lenne a sok angol (vagy idegen nyelvű) név között egy magyar. :D Bár ez lehet csak szőrszálhasogatás. (Bocsánat, ha nem sikerült érthetően magyarázni. :)) Amúgy nagyon jó, várom a folytatást! *-* Rufust szívesen elfogadnám házi állatnak. :D | |
| Bogger2001 (88589) 16.05.26 06:59:15 | ||
|
Kaze-chan: 1. Jujj, ezekre a jövőben odafigyelek. Rég írtam, és hát kedvenceim a többszörösen összetett mondatok, úgyhogy majd kicsit bővítenem kell a kötőszó repertoáromat :) köszönöm, hogy felhívtad rá a figyelmet. 2. Tökéletes észrevétel. Hamarosan Márkéban sem lesz *szélesvigyor* de arra még egy picit várni kell. És igen, Rufust tipikusan egy szerethető karakternek szerettem volna megalkotni. :) | |
| Bogger2001 (88589) 16.06.12 18:17:46 | ||
|
- Accalia? Kedves személy? Valóban? – tört ki Leiléből, amint Edon és Márk hallótávolságon kívül kerültek. Elengedtem Rufus kötelét, aki így megszabadult az állkapcsát szorító huroktól is. – Veled csak azért nem kedves, mert nem vagy elég tisztelettudó – vetettem oda Leilének, miközben Rufus odaügetett hozzá, és szembefordult velem. Ábrázatára rosszalló kifejezés ült. - Látod? Rufus is velem van – szegte fel a fejét barátnőm. – Vak vagy, Ad – tette hozzá komolyabban. – Azt hiszed, feltétlen hűséggel tartozol neki. Pedig szabad vagy, mint a madár! – tárta szét a karját, és megpördült a tengelye körül. Ahogy megállt, haja meglebbent, így láthatóvá vált a jobb szeme is, ami elsőre kissé bizarr látványt nyújtott. Az írisze alsó fele teljesen fekete volt, a felső teljesen sárga. Amikor használta a képességét, a sárga részbe fekete, a feketébe pedig fehér írás vegyült, melyet csak mi értettünk. Számunkra ez az írás hordozott mindent, ami Leile volt. - Elbambultál – mordult egy hang mögöttem, miközben egy áll nehezedett a vállamra. – Nem valami bölcs dolog egy harcostól. - Itt biztonságban vagyok – csuktam be a szemem. És így is volt. A jelenlévők közül senki sem bántana, gondoltam. - És Márk? – hangzott a kérdés. A szemeim egyből felpattantak. Vetettem egy oldalpillantást Bleiddre. Három másodpercig farkasszemeztünk, majd egyszerre mondtuk ki azt, amire mindketten gondoltunk, mióta a fekete hajú srác megjelent: - SS. Ez a két betű egy életre megbélyegezhetett valakit, ha egyszer ráragasztották. Márpedig mostanában mindenkire ezt mondták, aki félvérnek született – nem volt eleve elrendelve a hovatartozása, így akárhova pártolt, a társai úgy érezték, bármikor átállhat a másik oldalra. - Akkor mégis hogy bízhatnánk benne? – tette fel az amúgy magától értetődő kérdést Bleidd. - Feltétlen kutyahűséggel. Mint Accaliában – öltött ránk nyelvet Leile. Összerándultam. – Szóval most már a bizalmunkra se méltó? – kérdeztem nem rejtett éllel a hangomban, szeretett mesteremre célozva. Bleidd, megérezve feszültségemet, felemelte az állát a vállamról, és kihívóan nézett Leile szemébe. A lány kelletlenül bár, de meghunyászkodott, és lehajtotta fejét. - Elég legyen – mordult fel az eddig szótlan Maccon. Természetéből adódóan nem beszélt sokat, inkább a tetteivel mutatta ki a véleményét, de ha mégis megtette, mindenki hallgatott rá. – Vagy talán elfelejtetted, mit tett érted Adolpha? – fordult Leiléhez, azzal a mély tisztelettel kiejtve a nevem, amit habár sosem éreztem igazán szükségesnek, mégis melegséggel töltött el. Kissé megrázta a fejét, mintha ki akarná űzni belőle a felesleges viták emlékét. – Értem, hogy önfejű és makacs vagy, de vannak dolgok, amik egy életre másokhoz láncolnak. Ilyen a hűség is. Márpedig Adolpha alaposan rászolgált a tiédre, így hát az lenne a helyes, ha elfogadnád a döntéseit és nem kérdőjeleznéd meg azokat újra meg újra – miután befejezte, mélységes csönd támadt. Minden egyes szava igaz volt. Leile csakugyan az életét köszönhette nekem, de eszem ágában sem volt ezért bármit is elvárni tőle. Mindig is természetes volt, hogy ott áll mellettem a maga forrófejű, kiszámíthatatlan módján, és jó irányba terelget, amikor a félelem vagy a düh nem enged tisztán gondolkozni. A legtöbb dologban egyetértettünk, Accaliával kapcsolatban viszont mindig is gyanakvó és bizalmatlan volt, ami a múltját tekintve érthető. A bajok akkor kezdődtek, amikor az idő múlásával ez a bizalmatlanság nem hogy csillapodott volna, de nőttön nőtt. Leile mindenkivel megbarátkozott, egyedül Accalia és a Bölcsek társaságában viselkedett másként. Mivel az ő megérzéseire hagyatkoztunk a leginkább, ez nagyon szúrta a szemem. Hogy bízzak Leilében, ha kétségbe vonja mesterem és tanítóm szavahihetőségét? És hogy bízzak Accaliában, ha Leile egyébként csalhatatlan érzékei most sem tévednek? Hetek óta ezen rágódtam, de valahogy nem találtam választ egyik kérdésemre sem. - Te pedig – fordult most felém Maccon. – Viselkedj rangodhoz méltóan. Hozz döntéseket, és vállald értük a következményeket. Mi mindig mögötted leszünk, de mindenki tudja, hogy a többség csak akkor fog követni, ha jó döntéseket hozol – nézett a szemembe azzal a szemével, ami kilátszott a haja alól. Megborzongtam. Senki nem látott be az elmémbe, de Macconnak mindig is jó megérzései voltak azzal kapcsolatban, hogy mi zajlik le bennem. Körülhordoztam tekintetem a többieken, és megállapodtam Maccon smaragdzöld szemén. – Így lesz. Megígérem – biccentettem. Rufus újult erővel kezdte el csóválni a farkát, Leile pedig széles mosolyra húzta a száját. – Verseny a Paraboláig? – kérdezte olyan hangsúllyal, mintha máris biztos lenne a győzelmében. | |
| Bogger2001 (88589) 16.06.12 18:17:59 | ||
|
- Csak ha nem félsz a vereségtől, kutya – hallottam mögülem Bleidd hangját. - Ugyan már, miért félnék? Hiszen mindenki tudja, hogy én vagyok a leggyorsabb, legerősebb, legenergikusabb… hé várjatok! – kiáltott a négy távolodó farkas után, majd egy kecses ugrással ő is farkasként fogott talajt, hogy üldözőbe vegyen minket. Márk és Edon már egy ideje az erdőben barangoltak. A délutáni nap sugarai a levelek között beszűrődve zölddé varázsolták a levegőt, az itt-ott elterülő, fatörzseket és bokrokat simogató fényfoltok egészen különös atmoszférát kölcsönöztek a tájnak. Ha legalább a fák törzse alapján tájékozódhatnék… a fene egye meg, az összes fa körül van nőve mohával és mindenféle kúszónövénnyel, mégis honnan tudjam, északra vagy délre visz, keletre vagy nyugatra?, nézegetett körbe idegesen Márk. - Próbálkozz a nap hajlásszögével. Úgy öt óra tájt lehet – vetette oda Edon, csak úgy mellékesen. - Ah, kösz… - kezdte a másik az eget kémlelni. Két másodperc múlva földbe gyökerezett a lába. – Hogy mit mondtál? - Hát azt, hogy a nap hajlásszöge alapján is lehet tájékozódni. Persze nem pontosan, és azt is csak akkor, ha nagyjából tudod hány óra van… - Nem az. Honnan tudtad, hogy…? - Ja, hogy tájékozódni akarsz? Képes vagyok olvasni a gondolataidban – lépett át egy fatörzsön. – Vigyázz, csúszik. - Haver, kezdesz megijeszteni. Először az a dög, most meg ez… mégis, mit adtál be nekem? Mert hogy ez nem a valóság, az is biztos – nézett körbe az erdőben, aminek látványa valóban, mintha nem is evilági lett volna. Ő is átlépett a fatörzsön, de annyira el volt foglalva a hitetlenkedéssel, hogy megcsúszott, és le is gurult volna az alattuk elterülő patakmederbe, ha Edon el nem kapja. - Nem gondolod, hogy korán van még a fürdéshez? Emberek számára kissé hideg lehet még az a víz… - mosolygott rá. - Ne kertelj! – szabadult ki a szőke fiú szorításából, mihelyt visszanyerte egyensúlyát. – Bízok benned, de cserébe magyarázatot követelek – nézett makacsul a másik szemébe. Kemény pillantás, jegyezte meg magában Edon. Mint egy mindenre elszánt harcosé. - Oké, megadom magam – sóhajtott két kezét maga elé emelve. – Mindent elmondok, amit tudni szeretnél. De valamit muszáj megjegyezned: minden, amit láttál, valós, és az igazság néha meglepőbb, mint gondolnád. Most pedig kövess – mondta, majd egy macska ügyességével felkapaszkodott a patakmeder szélén terpeszkedő fák egyikének gyökerein. Márk nagy nehezen utána csinálta a mutatványt, de az utolsó gyökér, amit Edon lendületének köszönhetően ki tudott hagyni, kettétört a súlya alatt. Zuhanás közben egy erős kéz kulcsolódott az alkarjára, ami nem hagyta leesni. - Olyan de ja vu érzésem van – motyogta az orra alatt, szemét lesütve. - Nem kell szégyenkezned – mosolyodott el Edon. – Közülünk nagyon sokan vonzódnak a vízhez – a mosoly most már gúnyos vigyorrá torzult. - Hé! – ocsúdott fel Márk. Hiába érezte magát kellemetlenül, amiért segítségre szorult, nem bírta, ha a végletekig tréfát űznek belőle. – Ami sok, az sok! – öklözött bele Edon vállába. A fiú meglepő módon, mintha meg sem érezte volna, vigyorgott tovább. Kicsivel később azonban komolyabbra fordult az ábrázata, habár a szeme még mindig mosolygott. - Ahhoz, hogy megértsd, mi folyik most körülötted, először meg kell értened, milyen különleges is a vérvonalad – kezdte. - Különleges? A vérvonalam? Ugyan már – legyintett bosszúsan Márk. - Ül! Hallgat! – adta ki a vezényszavakat a szőke fiú. Márk úgy érezte, engedelmeskednie kell, annál is inkább, mert így végre talán magyarázatot kaphat mindarra, ami mostanában körülötte történt. | |
| Kaze-chan (88942) 16.06.12 19:49:46 | ||
|
Bogger2001: A chaten azt írtad, hogy a semmiről rizsáztál. Nyugi, nem így történt. :D Sok dolog valóban nem történt, de, igaz nagyrészt még homályban maradva, egyre többet tudunk meg. A sok félinformáció és utalgatás - engem legalábbis - egyre inkább leköt, és többet akarok megtudni mindenről. Remélem a következő fejezetben erre sor kerül. *-* Tényleg nagyon kíváncsi vagyok. (Mondjuk mire nem, de ezt most hagyjuk. xD) És jár a plusz pont, mert az aki és az ami nem fordul elő olyan sokszor, mint az előző fejezetben. :D Hol tudom magamnak megszerezni Rufust? *-* | |
| Bogger2001 (88589) 16.06.12 20:19:13 | ||
|
Kaze-chan: Örülök, hogy valami tartalom is sikerült bele, ugyanis nagyon csalódott voltam, amiért nem tudtam belesűríteni az átfogó magyarázatot (amit Edon fog nekünk személyesen prezentálni). De szerettem volna nagyjából egyforma hosszúra írni a fejezeteket, úgyhogy ez a következő fejezetre marad. Yey, nyelvtani fejlődés :) kezdek belejönni. Meg most volt időm egész hétvégén olvasni, ami az iskola miatt nagyon kevésszer (értsd: egy-két alkalom) adatott meg. Így visszaolvasva észrevettem, hogy átvettem pár kötőszót. :) Figyelem, figyelem, hányatott sorsú, de hűséges és sosem lankadó, kivágott nyelvű vérfarkas keresi gazdáját az ebay-en! (Csak vicceltem. Rufus az enyém, muhahaha. // Leile: Valóban? // Helyesbítek, a kis csapatunké. :D) | |
| Kaze-chan (88942) 16.06.16 19:59:32 | ||
|
Bogger2001: Már feladtam a lehetőségét, hogy valaha is sikerüljön nagyjából egyforma fejezeteket írnom.  De Neked sok sikert hozzá! :DÓ igen, végre nyár, nincs suli (helyette van nyári munka) lehet olvasni. *-* Tényleg, ezt nem is kérdeztem, de miért van kivágva a nyelve? :O Vagy ez majd később fog kiderülni? | |
| Bogger2001 (88589) 16.06.16 21:24:05 | ||
|
Kaze-chan: Igen, később fog kiderülni, és habár Rufus háttérsztorija viszonylag egyszerű, azért tudni kell pár dolgot hozzá, amit még nem magyaráztam el. (Egyébiránt, az legalább tiszta, hogy Márk tudja a legkevesebbet, így az olvasó rajta "keresztül" ismeri meg leginkább a tébolyodott kis világomat ;) ) | |
| Kaze-chan (88942) 16.06.16 21:29:17 | ||
|
Bogger2001: Okés, várom majd. :D Lényegében, ha azt vesszük, mi, azaz az olvasók vagyunk Márk, nem? :D | |
| Bogger2001 (88589) 16.06.17 12:24:10 | ||
|
Kaze-chan: hátööö... *no spoiler* egyelőre igen. | |
| Bogger2001 (88589) 16.06.20 16:08:50 | ||
|
Oké... be fogom rakni a harmadik fejezetet, de nagyon kérek mindenkit, aki olvassa, hogy szóljon, ha valami nem érthető benne. Erre épül az egész, és szeretném, ha ezeket az "alapokat" minden olvasó teljes mértékben megértené ;) | |
| Bogger2001 (88589) 16.06.20 16:10:21 | ||
|
Külső szemlélődő azt hihette, a Parabola alakjáról kapta a nevét. Pedig korántsem így volt. Az elnevezés csupán arra utalt, hogy a farkasok különféle ugrásait könnyen le lehet írni matematikai függvényekkel, ezek közül pedig természetesen a parabola volt a leggyakoribb. Innen hát a név. Magát az elnevezést pedig az egyik legnehezebb gyakorlópályánk kapta. Ha létezik végzetes hiba, azt itt mindenféleképpen el lehetett követni. Elég volt egy rossz lépés, és a gyakorló könnyen nyakát törhette… De ugorjunk vissza kicsit. A Parabola csak a legtapasztaltabbaknak való. A hiedelmekkel ellentétben, a legtöbb vérfarkas nem tud első átváltozás után lépni, ügetni, futni, látványos ugrásokról pedig szó sincs. Mivel az agyunknak idő és gyakorlás szükséges az új alak megszokásához és irányításának megtanulásához, gyakorlatilag olyan, mintha újjászületnénk. Újra megtanulunk kommunikálni, ülni, járni, mint amikor emberként születtünk meg. A helyes mozgáshoz segít hozzá a Lépéskoordinációnak keresztelt pálya, aminek a Parabola a továbbfejlesztett változata. Előbbi tulajdonképpen csak pár sor cölöp, de nagyon fontos a helyes mozgáskoordináció kialakításában. A mancsnyi végű cölöpök úgy vannak elhelyezve, hogy milliméterre pontosan leképezzék az egészséges farkasok lábnyomait a különböző jármódokban, így a delikvens vagy helyesen közlekedik, vagy leesik róluk. Furcsán hangzik, hiszen a kutyák is egymástól különböző módon mozognak, de mivel mi ezeken a cölöpökön tanulunk járni, gyakorlatilag centiről centire ugyanazok a lépéseink. Mint említettem, a Parabola egy magasabb szintű pálya. Itt már nem egy sorban vannak a cölöpök, hanem egyre emelkedő magasságban és egyre nagyobb sebességet követelő elrendezésben írnak le különféle alakzatokat, amik közül elsősorban a két spirál tűnik ki. Részben itt gyakorolnak a Legfőbb Bizalmasok, olyan harcospárok, akik minden feltétel nélkül rábízzák az életüket a másikra. Az alakzatok önmagukban is nagy kihívást jelentenek, de ez semmi ahhoz képest, amit ki lehet hozni belőlük. A hangsúly persze a mozgáskoordináción van, hiszen ez dönti el, megnyerünk-e egy harcot vagy sem, túlélünk-e vagy sem… Egy mancs fúródott a vállamba. Élsz még?, kérdezte egy kíváncsi hang. Leile volt. Bólintottam. Nagyszerű, ugyanis most mi vagyunk soron, húzta vigyorra a száját. Edon leült Márkkal szemben, és megköszörülte a torkát. - Szóval. A vérvonaladban vérfarkas vér csörgedezik. Egyébként semmit sem láthatnál abból, ami itt történik. A származásod ellenére az egész életedet leélhetnéd emberként, anélkül, hogy átváltoznál. Persze csak akkor, ha nem ölsz embert – billentette félre a fejét. – De ez csak apróság. Hol is tartottam? Ja, igen, normális esetben az ilyeneket hagyjuk, hadd éljék az életüket. Viszont most szükségünk van rád. Mindenkire szükségünk van. Minden mozgatható erőre, amit az oldalunkra állíthatunk. Mint mondtam, gyakorlatilag már te is vérfarkas vagy. Alapjáraton három fajta van, és a klánok is nagyjából eszerint oszlanak el. A mi fajtánk a Beo, vagy Beo Gyermekei, ahogy tetszik. A bundánk világos, majdnem fehér. Azt beszélik, a tisztavérű Beok hófehér bundával és világoskék szemmel rendelkeznek, de ilyet aligha láthatsz már, a száz évvel ezelőtti Nagy Mészárlás során gyakorlatilag az összeset megölték. Elsősorban a gyógyításhoz és a mágiához értünk. Ott segítjük az embereket, ahol tudjuk, természetesen inkognitóban. A vezetőink a Bölcsek, jelen pillanatban Accaliával az élen, akivel hamarosan találkozhatsz is. A második fajta a Bloodrage. A bundájuk barna, a szemük általában a vörös árnyalataiban játszik, de vannak köztük sárgaszeműek is, ők a Látók leszármazottai. Forrófejűek, de kiváló harcosok. Mellesleg a vezetőik az egyik legősibb vérvonalból, a Királyok vérvonalából kerülnek ki. Egyedül ők tudják kordában tartani azt a hatalmas erőt, amit a Bloodrage-ek képviselnek. Egyesek szerint az a titkuk, hogy a vérvonalba évszázadokkal ezelőtt beleolvadtak az addig Látóként ismert emberek, akik képesek voltak felismerni és osztályozni a vérfarkasfajtákat, továbbá gyakran többet tudtak egy adott vérfarkasról, mint az illető maga. Amikor a Bloodrage-ek erre rájöttek, hadjáratot indítottak a Látók ellen. Aki nem volt hajlandó beolvadni közéjük, azt megölték. Mindig is a Bloodrage klán tagjai voltak a legerősebbek és legkegyetlenebbek közöttünk, de most jó kezekben van a vezetés. A Királyi vérvonal soron lévő uralkodója, Kwatokoo, tökéletesen el tudja látni a feladatait, ráadásul szövetséget kötött Accaliával és a Bölcsekkel, így nem kell félnünk a fajtájától. | |
| Bogger2001 (88589) 16.06.20 16:11:04 | ||
|
A harmadik fajta a Black Moon, vagy Fekete Hold. Fekete a bundájuk, a szemük zöld. Habár eddig a Fekete Hold, vagy rövidítve FH, sokszor csak egy kisebb szektát jelentett a Black Moon klánban, mára olyan hatalmassá nőtte ki magát, hogy az a meglepő, ha egy Black Moon nem tartozik az FH-ba. Mélyen megvetik az embereket. Értenek a sötét mágiához. A klán vezetői a Tűz Gyermekei, de mindegyikük fölött a Szekta prófétája, Zayev áll. Minduntalan azt hangoztatja, hogy az embereknek pusztulniuk kell, csak ezután ragyoghat fel a vérfarkasok csillaga. Meg kell hagyni, kiváló szónok, ezért is támogatja az egész klán. Ezek a leggyakoribb fajták, viszont vannak szép számmal félvérek és keverékek. Utóbbiak mind a három fajta, esetenként a Látók génjeit is hordozzák, és az FH genetikai kísérletei miatt az utóbbi időben igencsak elszaporodtak. Ez azért van, mert az egyik legendánk szerint a tökéletes keverékek sokkal erősebbek a tisztavérűeknél, ráadásul könnyen irányíthatók. Az FH hitt ebben a legendában, és meg akarta alkotni a legerősebb élő fegyvert, hogy szükség esetén könnyen eltehessen minket láb alól. Sajnos nem igazán jött be, de erről megkérdezheted majd magukat a „fegyvereket” is. Van valami fontos, amit kihagytam. A Fekete Rózsa klán. Egyszer volt, hol nem volt, amikor meg akartak égetni egy nőt boszorkányságért, átváltozott egy fekete rózsává. Hogy ez igaz-e vagy sem, nem tudni, de két dolog bizonyos: egyrészt innen a klán neve, másrészt a tagjai között vannak olyan kiválasztottak, akik az előző kiválasztottól, akinek a leszármazottai, kapnak egy totemet, mellyé át tudnak változni. Ennélfogva mondhatjuk, hogy a Fekete Rózsa alakváltó klán. A legenda szerint sokáig hadban álltak a vérfarkasokkal, míg végül ezerötszáz évvel ezelőtt megsemmisítő vereséget szenvedtek. Csak három lány maradt életben, akik elszöktek egy-egy vérfarkassal a három klánból. Így maradt fenn a Fekete Rózsák vérvonala, beleolvadva mindhárom fajtába. A három lány leszármazottait Démonoknak hívják, ugyanis amikor egymás között vannak, általában még a szemük fehérje is feketévé változik. Ez együtt jár azzal a képességükkel, hogy még a vérfarkasoknál is gyorsabban tudnak kommunikálni. Mire kimondod, hogy vaú, már annyi információt cseréltek egymással, amennyit két vérfarkas fél óra alatt képes gondolatban. Azért tudták olyan sokáig sakkban tartani a vérfarkasokat, mert a kommunikációra építettek, és tökéletes összhangban mozogtak. Ezért félnek a tisztavérűek a „démoni” tulajdonságuktól, mert a legendákat mind ismerik, és ez a vereség napjaira emlékezteti őket. Ettől eltekintve tökéletesen beolvadtak a vérfarkasok közé, csak ők maguk, a Bölcsek és a Látók tudják megkülönböztetni őket a többiektől. Ennek ellenére, ha keresel egyet, legkönnyebben a vezető rétegben találod meg. Senki sem tudja, hogyan, de iszonyú gyorsan felkapaszkodtak a ranglétrán, és létrehozták a Tanácsot, ami a békét hivatott szolgálni. Mivel szegről-végről mindannyian rokonok, nagyon könnyen szót értenek egymással, és így a klánok között is el tudták simítani a legtöbb félreértést. Azonban a Black Moon klánból származók, a Tanács zavartalan működésének nyolcszázadik évében átálltak Zayevhez, ezzel megtagadva a békére való törekvést. Akárhogy is legyen, a Bloodrage-ekkel kötött szövetség elsősorban az FH ellen jött létre, Adolpha közbenjárására. Jelenleg ő az alfanőstényünk, de kezdettől fogva Accalia alá rendelte magát, így az egész falkát is. Ez egyedül Leilének nem tetszik, aki mindig is szeretett önfejű lenni. Emlékszel még, mit mondtam a tökéletes keverékekről? Ő egy közülük. Az FH nem tartotta elég kezelhetőnek, ezért meg akartak szabadulni tőle, de… na, ez egy igen kalandos sztori. Vele együtt menekült meg Rufus is, szintén egy tökéletes keverék. Az irányíthatóságával nem volt semmi gond, de csak farkas alakja van. Megtagadja az ártatlanok meggyilkolását, és elsősorban Leilét követi. Ezért akart az FH tőle is megszabadulni. Az alfahímünk Bleidd. Ő Kwatokoo fia, a vezéri tisztség örököse. Azért is Ado és ő vezetik a falkát, hogy ezzel is példát mutassanak a Szövetség tagjainak, a falka pedig mintegy a kapcsot jelképezi a két klán között. Maccon is a Bloodrage klán tagja. Bleidd-del ellentétben rajta kiütközik a Királyi vérvonal jellegzetessége, a sárga szem. Ha nem láttad, nem a te hibád. Ő és Leile is rejtegetik. Igen, Leile is a Királyi vérvonal tagja, keverék létére. Máig rejtély, az FH hogy volt képes erre. A Királyi vérvonal tagjai csak és kizárólag Bloodrage-ekkel hajlandóak családot alapítani, így gyakorlatilag kizárt, hogy egy félvér vagy keverék legyen az utódjuk. Mindenesetre, Leile az. Ráadásul az ezzel járó képességei mindenkiénél erősebbek, még Macconon is túltesz. | |
(aktuális oldal: [ 61 ], összes oldal: 81, Hozzászólások: 1206)
[1] [2] [3] [4] [5] [6] ... [58] [59] [60] [61] [62] [63] [64] [65] ... [75] [76] [77] [78] [79] [80] [81]
