 |
Fórum - Alkotók Kuckója
Bármilyen egyéb alkotás ami nem illik a többi témába :)
| pony56club (16581) - 1. 11.10.21 14:15:26 | ||
|
látom ide még senki nem írt...így ha nem baj..:
1.fejezet Hatalmas mancsim tompa puffanással érkeztek a talajra.Gyorsan kerülgettem a fákat,és próbáltam utolérni a zsákmányomat:egy nyulat.Nem erőltettem meg magam,egy szökkeléssel mellette termettem,és állkapcsomat a tarkójára zártam.Felemeltem a földről és elroppantottam a gerincét.Letettem a földre és szétnéztem.Hiába voltam vérfarakas hatalmas termettel,attól még mindíg résen kell lennem.Ugyanis mostanában a medvék már jól belehúztak a gyűjtögetésbe,és ma már nem egyszer találkoztam medvével.Őszintén szólva már kezdtem rühelni a medvéket,mert amint elejtek egy nagyobb zsákmányt,azonnal feltűnik egy,aztán mégegy,és mégegy....én meg mehetek el arra amerre látok.Szerencsére nem jött medve,így nyugodtan elfogyaszthattam a nyulat,amiről inkább nem számolnék be... Hireten hideg szélvihar borzolta fel dús bundámat.Kicsit megráztam magam.Felnéztem az égre.Egy falevél épp az orromra hullt le.Leráztam róla,és megindultam hazafelé. Ősz volt,jobbanmondva már Október vége volt.A fák már jócskán csupaszok voltak a lombhullatás miatt.Az állatok pedig már szorgosan gyűjtögették téli élelmüket.Én ugyan nem gyűjtögettem,igaz,nem is volt rá szügségem.Mivel van nekem saját házam is.Elvégre vérfarkas vagyok vagy mi‘fene.Nem lett volna muszály vadásznom,de kondiban kell tartanom magam.És amúgy is szerettem farkasként élni,bóklászni az erdőben.Még a hideg ellenére is.Dús bundám ugyanis megvédett a hidegtől,így nem kellett attól tartanom hogy megfagyok.A melegtől sem különesebben,de ez most lényegtelen. Már az erdő szélén jártam,megtorpnatam.Gyanakvóan szétnéztem,majd átváltoztam emberi alakomba.Gyorsan átszaladtam az úton,a túloldalon meg egyenesen balra kanyarodtam,be az utcába,oda ahol lakok.Megálltam és elővettem az MP-mamat.Elindítottam.Legalább a észreveszik hogy eltüntem,modnhatomazt hogy futni voltam. Kis faluban élltem,távol a várostól.De nem bántam.Nem szerettem annyira a nagy felhajtást és a zajokat.Inkább szerettem csendben olvasni vagy rajzolni,vagy esetleg valami mást csinálni.Apám és anyám meghalt,akárcsak a nagyszüleim,így nevelőszülőknél laktam.Szerencsére éppelméjűek voltak,és nem voltak túl szigorúak,kivéve egy kissé értetlenebb teremtést:a fiukat.Ugyan még csak 13 volt,de már olyan idegesítő,hogy néha szivesen megnézném az arcát akkor,amikor meglátna farkasként. Csendesen besurrantam a házba.Kivettem a fülemből a fülhallgatókat és eltettem a készülékkel eggyütt a zsebembe.Olyan halkan mozogtam,amennyira csak tudtam.Szerencsére még mindenki aludt,pedig már fél nyolc volt.Csendben felsurrantam a szobámba.Becsuktam magam mögött az ajtót,és gyorsan megfésültem feketésbarna hajamat.Ugyanis egy kis erdei üldözéstől eléggé feltűnően összegabalyodott,szimplán úgy néztem ki,mintha csak most keltem volna fel az ágyból.Szinte abban a pillanatban ahogy összefogtam a hajamat,meghallottam Angela,a nevelőanyám hangját. -Triss,gyere kész a kaja! -Oké!-ordítottam le a szobámból. Miután végeztem a fésülködéssel,már ép siettem lefele a lépcsőn,amikor különös szag ütötte meg az orromat.A konyhában odamnetem nevelőanyámhoz és kicsit elfancsalított orral ezt kérdeztem:-Járt tegnap nálunk valaki,vagy csak Adam büdösített be? Angela értetlen ábrázattal meredt rám.-Igen,az új szomszédunk. -Dehát nincs is új szomszédünk. -Na jó,nem a miénk,hanem a szomszéd szomszédja,találkoztam vele a boltban és megkérdeztem hogy átjön-e. -És? -Átjött,de nem nagyon akart bejönni,talán szégyenlős volt...vagy csak zavarban lehetett...?-miközben anám magában álmélkodott én gyorsan bepakoltam magamba a kaját,aztán már szaladtam is a buszhoz.Na de amilyen balszerencsés vagyok,természetesen lekéstem a buszt...így mehettem gyalog a suliba. | |
| Dicsőség-Útja (84917) 14.06.01 19:00:05 | ||
|
CsiniVani: köszi. Az csak elgépelés, de a Word nem vette észre... | |
| Boszy9 (32975) 14.06.01 22:07:20 | ||
|
28.fejezet
-Vagyis akkor tudsz valamit. Igaz? –mondj szárazon Raven. - Hogyne. Csak attól félek,mikor majd esni kezd az eső, mikor a népe megtalálja, mikor üres tekintettel hulláink fölött fog lépkedni akkor jött el a vég. –mondja el ugyan azt a szöveget Akumát, amit Valentín. - Figyelj nem érünk rá a süketelésedre! –mordul fel most Dimitri. - Igaza van uram. Ezt már hallottuk ezektől! –mutat a mögötte álló farkasra. - Fiam, sajnálom de csak ezt a jóslatot tudom adni, többet nem mondhatok, túl veszélyes lenne a fajunkra. Szerinted Valentín miért nem mondott többet? –emeli a fejéhez a kezét. - Ismered? –kérdezi Dimitri. - Hogyne. Üljetek le. –mutat egy székre, a lányt addig kilendíti egy másik ajtón- Elmondja honnan? –kérdezi a farkas. - Azt tervezném, ha nem vágnál bele. –forgatja meg a szemét. –Aznap este esett és csak ketten voltunk, egymás mellé kuporodtunk a hegyen, hogy ne fázzunk, ekkor Valentín látott egy csodálatos nőt kinek a haja fehérebb, mint a friss hó és hosszabb, simább a legszebb selyemnél. Szeme lila színben ragyogott és a vállára egy jel volt tetoválva, mely végig futott a karján. Először megijedtem, hogy ki ő. De aztán csengő hangon hozzánk szólt. Azt mondta: - Kiválasztottak vagytok. Ránk mosolygott és már nem is fáztunk. Rám nézett és halkan elkezdett suttogni: -Te fogsz uralkodni azok felett, akiket megvetettek, letaszítottak, de vigyázz rájuk, mert ők lesznek csak a családod. Aztán Valentínra nézett, arra a szőke kisfiúra mellettem és kacagni kezdett, leguggolt hozzá és megfogta az arcát és lágy csókot hintett jéghideg arcára. Füléhez tette az ajkát és mormolt neki valamit: Te édesem, mindig is vezető akartál lenni látom, most megkapod, alakíts falkát, de vigyázz ne kerüljön lány a falkába, mikor majd esni kezd az eső, mikor a népem megtalál, mikor üres tekintettel hulláitokon fogok lépkedni akkor jött el a vég. Mert az a lány lesz, aki megtestesít engem, a múltam és jelenem. Utána még pár percig énekelt egy halk dalt amitől elaludtunk…igen ez az utolsó emlék. Utána meg már a szakmai dolgok, tudjátok béke és a többi. - Evvel nem lettünk okosabbak. –mondja Raven. - Hogy lehetsz ekkora barom! –ordít rá Dimitri. – Ha jól sejtem az a nő Rhea volt nem? - Ha démon lennél sok hasznod vehetném. –gondolkodik el Akuma. – De visszatérve igen ő volt az. - Először is tegyen le róla, hogy maguk fajta leszek. De az hogy maga ismeri Rheát az még jól jön. –néz fel Akumára. - De visszatérve arra, hogy tudok segíteni, azt hiszem igen, de a lányt soha nem szabad egyedül hagyni. Valentín is érzi már a közeledésüket és én is, eljönnek úrnőjükért, hisz pár hete megtörték a tündérek által készített falat. - Azok az ő lényei? –csodálkozik Dimitri. - Igen, Rhea már Krisztus előtt élt, s pusztított. Ő maradt a lélekvándorok közül, de az ő lelke elsötétült, mikor Kronosszal üzletelt, kapott erőt hatalmat. Megteremtette a legundorítóbb lényeket maga mellé a Lidérceket. De erre most nincs időnk, ha érdekel a története, nesze itt ez a könyv. –dob egy könyvet Dimitri ölébe, aki ügyesen elkapja. Az ajtóra néz, ami kinyílik, pont jókor. Ricsi és Sierra épp egy hosszú csók közepében voltak, Ricsi a lányt nekidöntötte a korlátnak aki a fiú nyakát markolta, látszottak karmolás nyomok a karján a vállán. Akuma megköszörüli a torkát, semmi reakció. -Örülök a békének, lányom! –mondja nyersen. Erre mintha egy hírtelen fal eset volna közéjük, villám gyorsan pattannak szét. -E e elnézést. –nézi a padlót Sierra. - Lányom vannak határok! - Megértettem. –nyalja meg a száját és lágyan az alsó ajkába harap és Ricsire néz aki hasonlóképpen kínosan érzi magát, de ő hátra túrja a haját. - Hol van Kíra? –kérdezi egy hosszú kínos csend után. - Bent abban a szobában, biztonságban. –legyint Akuma. - Baj ha megakarom nézni? –kérdezi flegmán Ricsi. - Nem, nézd csak meg. –suhint egyet a kezével mire az ajtó zárja kattan és kitárul. Üres, egy jégdermesztő kacaj hallatszik aztán semmi, mély füstfelhő terjed szét a kastélyban és egy élénk lila szempár villan ki belőle. De mire megállíthatnák, a gonoszt az már rég szabadon van. A káosz kezdete… | |
| Dicsőség-Útja (84917) 14.06.04 18:28:22 | ||
|
 Kate napról napra jobban érezte, hogy ő már nem ember. Lába és karja izmosodott, szem látótere megnyúlt, már látott a sötétben is. A körmei erős karmok lettek, a szemfogai is mintha kissé hegyesebbek lettek volna. Nem ember volt, túllépett az embereken, több volt mármint ők, vérfarkas volt. Tetszés szerint válhatta alakját, bár sohasem változott át egyedül. Szinte minden éjjel elmentek a táborba az Elfeledett Kápolnánál. Zak – kal alig találkozott, ha mégis, pillantásával ölni lehetett volna. Szerda este, kiugrott az ablakból, és a ház előtt várta, hogy elmenjen érte valaki. Nem kellett sokáig várnia. Hamarosan megjelent a farkassá változott Tabu, akinek a nyelve is kilógott a megerőltető futástól. Kate észrevette, hogy még mindig sántít kissé a hátsó lábára. Vinnyogott valamit, de a lány nem értette mit mond, ezért ő is átváltozott. - Mi baj? - kérdezte. - Charl… - lihegte Tabu. – Csap... csapdába esett… - Micsoda? - Csapdába esett az erdő szélén. A többiek már ott vannak, de nem tudják kiszabadítani, és már úton vannak a tudósok – hadarta egy szuszra. – Az Elfeledett Kápolnától keletre vezető ösvényen van a hely, el sem lehet téveszteni. Siess! Majd utolérlek! Kate meg sem várta a mondat befejezését. Lélekszakadva loholt a megadott hely felé. Az ösvényt, amire Tabu vezette, már látta néhányszor, de még sohasem járt rajta. Farkasként nem látszott sötétnek, bár egy normális szem számára bizonyára koromfekete színekben játszott volna körülötte minden. Hamarosan rátalált a csapatra. Ott álltak egy fű nélküli tisztáson, felettük egy nagy háló lengedezett egy fán, benne Charl, látszott az aranyló szőre. - Tudtam, hogy eljössz értem szivi! – mondta bájgúnár hangon a csapdába esett farkas. - Nem most udvarolj! – intette le Johan. – Ha nem vetted volna észre, egy csapdában csücsülsz, és mindjárt itt vannak a csapda építői. Charl arca elkomorodott. A háló alatt egy fehér farkas ugrált, fogaival próbálta széttépni a hálót, azonban az túl magasra volt rögzítve. Zak nem nézett az imént megérkezett Kate – re, csak ugrált, mint a kenguru. - Nem megy – mondta lihegve. – Túl magasan van. - A fára pedig nem mászhatunk fel, mert a felénél másik csapdát rögzítettek – szólt lemondóan Raven. - Nem hagytok itt, ugye? – kérdezte Charl reményvesztett hangon. - Dehogy hagyunk! – nyugtatta a hirtelen megérkezett Tabu. – Senkit nem hagyunk magára. Ez a falka dolga, nem? - Már megbocsássatok, de nem most kellene bizalmas beszélgetést folytatni! Bármikor megjöhetnek a professzorék, és jobb, ha emlékeztetlek benneteket, hogy az egyik barátunk egy hálóban lóg az erdő felett. Feltűnt? – horkant fel Zak. Kate bólint. - Igaza van. – mondta. Zak különös tekintettel méregette a lányt. Talán megértett valamit? Ebben a pillanatban léptek hangjára lettek figyelmesek. - Pszt! – csitította őket Tabu. – El kell rejtőznünk. Ebben a pillanatban a kötél, amely a hálót tartotta, magától elszakad, mintha egy láthatatlan kézpenge kettévágta volna. Charl felborzolta a szőrét, és kiugrik a hálófonatok közül. - Grr! – vicsorogta a farkas. – Már azt hittem örökre ott ragadok. Egyébként mi történt? - Árnyékember, az történt… - mondja fancsali arccal Raven. – Stevenson, mondd, nincs neked véletlenül közöd ennek a csapdának a felállításához? - Mi? – hallatszik a hang, valahonnan a farkasok mellől, ahol a levegő hullámzani kezdett. – Azt hiszed, felállítok egy farkas csapdát, utána meg levágom? Teljesen hülyének néztek? - Tőled bármi kitelik! – morogja Raven. - Istenem, hogy ti totál bediliztetek! Stevenson továbbra is láthatatlan volt, de lépteinek zaja távolodó lett, és hamarosan elhalt az avar zizegése. - Így már jobb! – mosolygott Raven. - De hiszen csak segített! – kiáltott fel Kate. - Mi? - Raven, az árnyékember ezúttal valóban csak segíteni próbált nekünk, erre, jól a képébe ordítottál – véli Tabu is. – Ezúttal túltettél a határon Rav. Raven elhűlve bámult maga elé. Ekkor léptek zaja hangzott. - Stevenson, tudjuk, hogy ott vagy! – kiáltott fel az Alfa. Csakhogy nem ő az. Még éppen időben ugrottak a bokorba, ugyanis megjelenik egy húsz főből álló csapat, akik kék köpenyt viseltek, kezeikben mindenféle fegyvert hoztak, mögöttük hatalmas ketrecet vontattak. A menet élén sovány öregember haladt. Reszelős hangon szólat meg: - Nem bujkálhattok örökké! Jöjjetek elő, úgy sokkal könnyebb lesz nektek is. Előbb utóbb úgyis elkapunk benneteket… Hangosan és ördögien felkacagott, hogy rengett belé az erdő. A farkasok szőre felborzolódott, úgy lestek ki a bokor ágai közül. Nincs menekvés, gondolták. De tévedtek… | |
| Dicsőség-Útja (84917) 14.06.04 18:29:36 | ||
|
Remélem érthetően fogalmaztam... Kérek szépen rá kritikát.
Boszy9: nekem tetszik, folytasd. | |
| CsiniVani (63758) 14.06.05 14:21:29 | ||
|
Elnézést, hogy eddig nem írtam kritikát, de osztálykiránduláson voltam.
Boszy: Ez de juppiiii! Izgi a történet, folytasd, úgy várom! *-* Dicső: Még mindig van hiba benne, de jó, nagyon tetszik, várom a folytatást! *-* | |
| Dicsőség-Útja (84917) 14.06.05 15:06:36 | ||
|
Köszi. Folyt köv. lesz. Hamarosan.
| |
| Flémó (80958) 14.06.05 15:28:24 | ||
|
Sziasztok.
Nem tudom kíváncsiak vagytok - e rám, de hoztam egy történetet. Az Előszó alapján unalmasnak tűnhet, de azért remélem kíváncsiak lennétek erre a történetre. Íme az előszó: Előszó Felmásztam a szikla tetejére. A szikla algás oldalát nyaldosta az óceán tarajosan fodrozódó hulláma. A hullám tompa csattanással csapódott a szikla aljának, fehér vízpermetet szórva mindenfelé. Lábamat lógattam a mélységbe, alattam ezernyi tűhegyes szikla meredezett ki a vízből. Ha valaki rájuk esne, nem élné túl a zuhanást. A hosszú, lelógó ujjú ruhám lengedezett az enyhe őszi szélben. A nyílt óceán úgy terült el előttem, mint egy hatalmas kék lepel. Mindig valami titkot lehetett sejteni belőle. És mennyi ismeretlen titkot őrizhetett az az óceán. Felálltam, sétáltam egyet a sziklán. Megfordultam, és hazaszaladtam. De a szívem ottmaradt a szikláknál mindörökre. Remélhetőleg valaki kíváncsi lenne rám. Flémó | |
| Flémó (80958) 14.06.06 17:25:49 | ||
|
Na jó. Mivel látom nem akarjátok elolvasni az előszót, elhoztam hát az első fejezetet, hátha az elnyeri tetszéseteket. | |
| Flémó (80958) 14.06.06 17:26:30 | ||
|
HULLÁMTÖRÉS
I. Fejezet Az ismerős idegen Megint kinn ülök a sziklán. Az én sziklámon. Lábam a tátongó mélységbe lóg lefelé. Nem félek az estéstől. Ha leesek, meghalok. A tenger akarata lesz. Anyu tanította, hogy sohasem kell ellenkezni az óceán akaratával, mert a Sorsot hívjuk ki magunk ellen. Nézem, ahogy a távolban egymást űzik a hullámok, majd végül széttörnek a sziklák peremén. A szél játszik a hajammal, hol a szemembe fújja, hol a hátam mögött lobogtatja. Sirályok köröznek a levegőben, olyan mintha táncot lejtenének, könnyű, égi táncot. Bárcsak én is velük repülhetnék! Kicsit csöpörög az eső. Nem baj. Ha nagyon rákezdi, majd beszaladok a faluba. Wonderdorf – ez a neve a falunak ahol lakom – nem messze fekszik a sziklaszirttől, ahol ülök. Anyukám egy Igazgyöngy nevű hotel tulajdonosa, ott lakunk mi hárman, én, anyu és a bátyám, Joe. Apukám születésem előtt meghalt. Nem szeretek erről beszélni. Fájdalmas emlék, még akkor is, ha nem is ismertem. Minden ősszel, Halloweenkor meglátogatjuk a temetőt, és viszünk virágot a sírjához. Egy könnycsepp gördül le az arcomon. A könny beleesik az óceánba, és elkeveredik a vízben. Ki tudja mennyi könnycsepp áztatta már azokat a sziklás partokat, amelyeken Wonderdorf fekszik. Egy hang riaszt fel az álmodozásból. - Szia! – köszön valaki. Gyorsan hátranézek. Egy fiú az, barna haja van és mélybarna szeme. Bőre is nap égette, mint valami indiáné, az öltözködése is hasonló, bőrdzsekit, és rojtos nadrágot visel. Ekkor leesik, hogy a fiú tényleg indián! - Szia! – köszön megint. - Ő … ő … szia! – dadogom, mert ne vagyok hozzászokva, hogy egyszer csak ismeretlen fiúk teremnek mellettem a sziklán. Az én sziklámon. - Leülhetek? – kérdezi. Bólintok, mire az ismeretlen leül mellém a sziklára. - Jade vagyok! – mutatkozik be. Nem tudom miért, de úgy gondoltam, valami ősi indiánneve lesz. Csak néz rám, mire észbe kapok, hogy nekem is be kellene mutatkoznom. - Én pedig Lawal. – mondom. Jade szemében huncut szikra csillan. Csak pár perce találkoztunk, és máris olyan volt, mintha már ezer éve ismerném őt. - Tudtad, hogy a Nahavo indiánok nyelvén a Lawal oroszlánt jelent? – kérdezi Jade. Nem tudtam. Tényleg nem. - Nem. – mondom meg az igazat. – Te Nahavo indián vagy? - Az őseim azok voltak – szól. – De én már itt születtem, Londonban. - Értem. – mondom. – Mikor költöztél ide? - Honnan tudod, hogy most költöztem ide? – néz rám széles mosollyal. - Mivel csak egy iskola van Wonderdorfban – magyarázom. – valószínűleg oda fogsz járni, és mivel még nem láttalak se az iskolában, se az utcán, valamikor az előző két hétben költözhettél ide. S mert ebben a faluban nagyon gyorsan terjednek a hírek, eljutott volna hozzánk is, hogy új lakók költöztek a faluba. De ez még nem történt meg, szóval valószínűleg valamikor a napokban költözhettél ide a családoddal. - Szép – dicséri meg a villámgyors nyomozói munkám eredményét. – Két napja költöztünk ide. Hát igen, talán ez az egyetlen amihez értek. A nyomozás. Régebben arról álmodoztam, hogy híres detektív leszek. Most már persze tudom, hogy ez marhaság, mert Wonderdorfban sohasem történik semmi említésre méltó dolog. - Hol laksz? – kérdezem. - Itt a falu közepén egy Igazgyöngy hotel nevű helyen. Ismered? – kérdezi. Nagyot dobban a szívem. A hotelben nem sok ember lakik állandóan, a legtöbb lakó turista aki a tengert szeretné megnézni. Milyen jó lesz, hogy végre lesz egy barátom, aki ráadásul ugyanott lakik mint én! - Képzeld! – ujjongok, és nem tudom, nem észrevenni a hangomon hallatszó örömöt. – A hotelt anyukám vezeti, és mi is ott lakunk, szóval tulajdonképpen szomszédok vagyunk! - Remek! – mondja Jade. – De ha megbocsátasz, most mennem kell, haza, mert anyám mérges lesz, ha nem érek haza időben. Feláll, és készül indulni. - Várj, én is megyek! – kiáltom, és futva utolérem. Hazafelé kissé lemaradva követem Jadét. Szinte táncra perdülök a boldogságtól, hogy végre lesz egy barátom. Tudom mire gondolsz. De nem vagyok belé szerelmes. Különben is, nekem a szőke, kék szemű fiúk tetszenek. Jade pedig csak egy barát… | |
| Flémó (80958) 14.06.09 10:14:45 | ||
|
Értem, hogy nem írtok rá kritikát, hiszen már annyi történetet hoztam, némelyikben volt néhány hülyeség, és persze egyiket sem fejezetem be. De ezúttal be fogom fejezni, akarom mondani már be is fejeztem. Ha tehettem volna, belinkeltem volna, de persze senki nem magyarázta el nekem, hogy azt hogyan kell. Ezért kérnélek titeket, hogy légyszíves írjatok rá vélemény. Egy ember már elolvasta, ő jó véleménnyel volt róla.
És most én is komizok. Boszy9: jó a történet, már kíváncsi vagyok a befejezésére. Dicső: gratulálok, belőled meg író lett. Várom a kritikákat, és persze a fent említett történetek következő fejezeteit.   | |
| CsiniVani (63758) 14.06.09 11:11:12 | ||
|
Flémó: úgy döntöttem írok rá kritikát xD Először úgy gondoltam, hogy nem írok rá, mert nincs sok időm, hiszen hokán ezzel meg azzal kell foglalkoznom, na de: a tájleírás, az tetszik, de nem elég izgalmas. Értem, hogy az első fejezet, de csak úgy tudod magadra hívni a figyelmet, ha már az első fejezet valami izgalmas.
A nevek, amik igazán még tetszenek :) Akkor: legyen benne valami, ami igazán izgalmassá tenné történeted. Remélem nem sikeredett túl hosszú kritikára, és segítettem vele! :) | |
| Fanday99 (50302) 14.06.09 14:12:53 | ||
|
Szerintem nem követelmény, hogy az első fejezet izgalmas legyen. Mert ha már az is olyan elképesztően izgi, hogy ú meg á, akkor a közepe táján hogy szárnyalod túl? | |
| CsiniVani (63758) 14.06.09 15:42:30 | ||
|
Nem mondtam, hogy szuperizgi legyen. Azt mondtam, hogy ha az első fejezet izgibb lett volna, talán többen olvassák.
Meg amúgy is: nem tudom, minek foglalkozol más kritikájával, nem kértem, hogy javítsd ki... | |
| Flémó (80958) 14.06.09 17:59:42 | ||
|
HULLÁMTÖRÉS
2. Fejezet Az óceán dagálykor Jade az utóbbi két napot velem töltötte. Nevettünk is azon, hogy rágógumit játszik, mert mindig velem lóg, hiszen senki mást nem ismert a faluból. Lassan körbevezettem a faluban, és már szinte minden helyet úgy ismert mint én. Ma a tengerparthoz tartunk. Az égen fekete fellegek gyülekeznek, de az időjárás jelentésben nem volt szó esőről. Legfeljebb cseperegni fog egy kicsit az eső. Nem nagy ügy. Jade szintén megszokhatta a borongós időjárást, mert úgy hallottam Londonban is folyton esik. Egyébként sokat kacagunk azt úton. Jade mesél nekem a régi iskolájáról, ahol a fiúk meg a lányok állandóan egymást keresik, és mindenki randizik mindenkivel, én pedig mesélek neki a szállodánk különös vendégeiről. A partig vezető úton már hangosan pukkadozunk a nevetéstől. A partra egy nagy kőlépcső vezetett lefelé, mivel a part homokos része a kikötőtől kezdődött. A kikötőnél a part még le van betonozva, és minden halszagú. Kicsi és nagy rozsda-vert bárkák vannak kikötve a partra vert cölöpökhöz. Néhány helyen hatalmas halászhálókat vontattak ki a partra, amelyeket halászok próbálnak kibogozni. Jade mindenfelé forgatja a fejét és nézelődik, én pedig csak megyek tovább egyenesen, mert már ezerszer láttam ezt a látványt. Hamarosan alacsony lépcső vezet le a lebetonozott területről, és kiérünk a fövenyes, homokos partra. Leveszem a szandálom, és elhajítom egy bokorba, mert biztos vagyok benne, hogy senki nem fogja ellopni. Jade gondolkodik egy kicsit, hogy vajon ő is így tegyen – e, de végül úgy dönt nem veszi le a cipőjét. Én viszont szeretem érezni a lában alatt a víz mosta homokot. Nem messze a parttól hegyes sziklák meredeznek az ég felé, amelyeken a hullámok megtörnek. A parton színes kagylóhéjak hevernek szerteszét. Jade gyűjt néhányat és a zsebébe teszi. - Van egy sziklapárkány nem messze innen – próbálom túlkiabálni az egyre erősödő szél zúgását. – Onnan gyönyörű a kilátás a tengerre. Jade bólint, szemével aggódva kémlelte a horizontot. - Gyere! – mondom neki. – Még dagály előtt vissza kell érnünk a kikötőbe! – azzal felszökellek egy kőre, és már mászom is felfelé. Jade tétovázva követ. Nem mászunk magasra, három méter magasan megállok, és kimászok a sziklára. Egy a kőfalból kiemelkedő sziklára jutok, amelynek végében barlang tátongott. Jade lihegve érkezik mellém, bizonyára nem szokott hozzá az erős fizikai megerőltetéshez. De a látvány elfeledtette vele a fáradtságot. Kiülünk a szikla szélére, és onnan bámuljuk az óceánt. Nem tudom mennyi időt tölthettünk ott, mert a végén elered az eső. Sőt, zuhogni kezd. Jade a fejére húzza a kapucniját. - Menjünk vissza – javasolom. Jade már mászna is lefelé, de valamiért megállt és csak bámult lefelé. - Siess, még dagály előtt a kikötőbe kell érnünk! – termek mellette. - Már késő! – nyöszörgi. Már látom is miért. A szirt oldalát majdnem két méter magasan nyaldossa a víz. Az eső pedig úgy zuhog, mintha dézsából öntenék. - Menjünk be a barlangba! – mondom. – Ott legalább megússzuk szárazon. Választ nem várva bekúszom a barlangba. Jade szorosan követ, és leül mellém. A ruhánk átázott, de Jade belső zsebében van egy öngyújtó, ami szerencsére még száraz. Két próbálkozás után felvillan a gyér láng. Körbenézek a barlangban. Nem túl nagy, talán öt méter mély, és az egyik végében hever egy kupac. Nem tudom mi az, túl kevés a fény. Talán egy halom vízi törmelék? Elkérem az öngyújtót Jadétől, és közelebb mászom a kupachoz. A fény csíkot vet a kupacra. Felsikítok, és elejtem az öngyújtót, az nagyot koppanva ellobban a földön. Egy csontváz van a barlangban! | |
| Flémó (80958) 14.06.09 18:00:17 | ||
|
Elég izgalmas lett? | |
(aktuális oldal: [ 564 ], összes oldal: 579, Hozzászólások: 8672)
[1] [2] [3] [4] [5] [6] ... [561] [562] [563] [564] [565] [566] [567] [568] ... [573] [574] [575] [576] [577] [578] [579]
