 |
Fórum - Alkotók Kuckója
Bármilyen egyéb alkotás ami nem illik a többi témába :)
| pony56club (16581) - 1. 11.10.21 14:15:26 | ||
|
látom ide még senki nem írt...így ha nem baj..:
1.fejezet Hatalmas mancsim tompa puffanással érkeztek a talajra.Gyorsan kerülgettem a fákat,és próbáltam utolérni a zsákmányomat:egy nyulat.Nem erőltettem meg magam,egy szökkeléssel mellette termettem,és állkapcsomat a tarkójára zártam.Felemeltem a földről és elroppantottam a gerincét.Letettem a földre és szétnéztem.Hiába voltam vérfarakas hatalmas termettel,attól még mindíg résen kell lennem.Ugyanis mostanában a medvék már jól belehúztak a gyűjtögetésbe,és ma már nem egyszer találkoztam medvével.Őszintén szólva már kezdtem rühelni a medvéket,mert amint elejtek egy nagyobb zsákmányt,azonnal feltűnik egy,aztán mégegy,és mégegy....én meg mehetek el arra amerre látok.Szerencsére nem jött medve,így nyugodtan elfogyaszthattam a nyulat,amiről inkább nem számolnék be... Hireten hideg szélvihar borzolta fel dús bundámat.Kicsit megráztam magam.Felnéztem az égre.Egy falevél épp az orromra hullt le.Leráztam róla,és megindultam hazafelé. Ősz volt,jobbanmondva már Október vége volt.A fák már jócskán csupaszok voltak a lombhullatás miatt.Az állatok pedig már szorgosan gyűjtögették téli élelmüket.Én ugyan nem gyűjtögettem,igaz,nem is volt rá szügségem.Mivel van nekem saját házam is.Elvégre vérfarkas vagyok vagy mi‘fene.Nem lett volna muszály vadásznom,de kondiban kell tartanom magam.És amúgy is szerettem farkasként élni,bóklászni az erdőben.Még a hideg ellenére is.Dús bundám ugyanis megvédett a hidegtől,így nem kellett attól tartanom hogy megfagyok.A melegtől sem különesebben,de ez most lényegtelen. Már az erdő szélén jártam,megtorpnatam.Gyanakvóan szétnéztem,majd átváltoztam emberi alakomba.Gyorsan átszaladtam az úton,a túloldalon meg egyenesen balra kanyarodtam,be az utcába,oda ahol lakok.Megálltam és elővettem az MP-mamat.Elindítottam.Legalább a észreveszik hogy eltüntem,modnhatomazt hogy futni voltam. Kis faluban élltem,távol a várostól.De nem bántam.Nem szerettem annyira a nagy felhajtást és a zajokat.Inkább szerettem csendben olvasni vagy rajzolni,vagy esetleg valami mást csinálni.Apám és anyám meghalt,akárcsak a nagyszüleim,így nevelőszülőknél laktam.Szerencsére éppelméjűek voltak,és nem voltak túl szigorúak,kivéve egy kissé értetlenebb teremtést:a fiukat.Ugyan még csak 13 volt,de már olyan idegesítő,hogy néha szivesen megnézném az arcát akkor,amikor meglátna farkasként. Csendesen besurrantam a házba.Kivettem a fülemből a fülhallgatókat és eltettem a készülékkel eggyütt a zsebembe.Olyan halkan mozogtam,amennyira csak tudtam.Szerencsére még mindenki aludt,pedig már fél nyolc volt.Csendben felsurrantam a szobámba.Becsuktam magam mögött az ajtót,és gyorsan megfésültem feketésbarna hajamat.Ugyanis egy kis erdei üldözéstől eléggé feltűnően összegabalyodott,szimplán úgy néztem ki,mintha csak most keltem volna fel az ágyból.Szinte abban a pillanatban ahogy összefogtam a hajamat,meghallottam Angela,a nevelőanyám hangját. -Triss,gyere kész a kaja! -Oké!-ordítottam le a szobámból. Miután végeztem a fésülködéssel,már ép siettem lefele a lépcsőn,amikor különös szag ütötte meg az orromat.A konyhában odamnetem nevelőanyámhoz és kicsit elfancsalított orral ezt kérdeztem:-Járt tegnap nálunk valaki,vagy csak Adam büdösített be? Angela értetlen ábrázattal meredt rám.-Igen,az új szomszédunk. -Dehát nincs is új szomszédünk. -Na jó,nem a miénk,hanem a szomszéd szomszédja,találkoztam vele a boltban és megkérdeztem hogy átjön-e. -És? -Átjött,de nem nagyon akart bejönni,talán szégyenlős volt...vagy csak zavarban lehetett...?-miközben anám magában álmélkodott én gyorsan bepakoltam magamba a kaját,aztán már szaladtam is a buszhoz.Na de amilyen balszerencsés vagyok,természetesen lekéstem a buszt...így mehettem gyalog a suliba. | |
| CsiniVani (63758) 14.06.09 18:20:27 | ||
|
Flémó: Igen, ez már sokkal jobban tetszik :D Kíváncsi vagyok, kinek a csontváza! *-*
Hozd hamar a kövi fejezetet! :D | |
| Flémó (80958) 14.06.10 12:19:14 | ||
|
Köszi. Mindjárt hozom. | |
| Flémó (80958) 14.06.10 12:21:00 | ||
|
HULLÁMTÖRÉS
3. Fejezet Gyöngyök tánca Persze, először rettenetesen megijedek a csontváztól. Aztán kifújom magam. Ez csak egy öreg csontváz! Nincs mitől tartanom. Közelebb érve megvizsgáltam a csontokat. Öregnek tűntek, és régóta lehettek a barlangban, ugyanis teljesen szárazak voltak. - Mit találtál? – kérdezi aggódva Jade. - Egy csontvázat! – mondom koncentrálva. - Viccelsz! – nevet fel idegesen. - Nem viccelek! gyere nézd meg! – hívom. Jade idegesen odakúszik mellém. Amint hozzászokik a szeme a félhomályhoz, ijedten kiált fel. - Úristen! Olyan riadt volt a hangja, hogy nevethetnékem támad. És csak nevetek és nevetek, miközben Jade idegesen hátrál. Már a könnyem is csorog, mire végre abbahagyom a röhögést. - Ez komoly dolog! – húzta össze a szemöldökét. - Jól van na! – ismerem be. – De hogy kerülhetett ebbe a barlangba egy csontváz? Biztosan nem gyalog sétált ide! - Ki tudja … – mondja kísérteties hangon Jade, ahogyan a rémtörténeteket szokták mondani. Erre már valósággal gurulok a padlón a nevetéstől, és hamarosan a fiú is csatlakozik hozzám. Miután jól kivihogjuk magunkat gyanakodva nézek a csonthalomra. - Ha elvonul a dagály, szólunk Fleburog felügyelőnek, a rendőrfőnöknek! – mondom ezúttal komolyan. Kiderült, hogy a víz már levonult annyira, hogy szárazon kiérjünk a partra. Az vihar is elállt idő közben, és már alig csepereg. Az égen hatalmas halvány szivárvány trónol, mintha a szirt felől indult volna, és a tengerbe veszne. - Jade, nézd! – mutatom neki. - Gyönyörű! – ámul el a fiú. Hamarosan hazaérünk. Persze kapok a fejemre anyutól. A szandálomról ráadásul teljesen elfeledkeztem, és ott hagytam a parton. És persze mindketten csuromvizesek vagyunk. Joe, a bátyám úgy röhög, hogy leesik a kanapéról amin addig feküdt, és ,, Ázott kutyának ” nevez minket. Majd mesélünk nekik a csontvázról. Anyu és Jade szülei elámulnak, és azonnal hívják Fleburog felügyelőt. Nem sokára megérkezik a felügyelő. Alacsony pocakos férfi, aki hatalmas aranygyűrűket hord az ujjain és állandóan hümmög, és körbe-körbe tekinget. - Hmmm… Szóval csontváz a Baykal – barlangban? – és jegyzetel a jegyzetfüzetébe, meg sem várva anyu bólintását. - Hmmm … Milyen volt? – kérdezi Fleburog, miközben a pillantása a falat beborító családi fotóinkra vándorol. - Szerintem egy nagyon öreg csontváz, és valószínűleg női… – tájékoztatom. Jade elismeréssel néz rám, mivel ennyi minden észrevettem egy halom csonton. - Hmmm… Beszólok a központba és holnap egy régész csapat elviszi – mondja a felügyelő. – Köszönöm az intézkedést, majd tájékoztatom önöket a fejleményekről. Azzal a terebélyes testével együtt eltűnik az ajtóban. A következő napon nem kell iskolába mennünk Jadével, hogy kiheverjük az átélt borzalmakat. Persze egyikünket sem nagyon zaklatta fel különösebben a csontváz látványa. Szóval, aznap is találkozunk a szokott helyünkön, a sziklámon, ahol először találkoztunk. Fel is ajánlom neki, hogy menjünk vissza a barlangba, mielőtt elviszik a csontokat. Először nem lelkesedik az ötletét, végül mégis velem tart. Útközben megtalálom az elveszett szandálomat, és bár tele ment vízzel, még használható. Azt a szandált, ami a lábamon van, behajítom a másik mellé a bokorba, és Jadével folytatjuk utunkat a Baykal – barlangba. Ezúttal gyorsabban feljutunk a szirtre, és be a barlangba. A csontváz ott hever ahol hagytuk, csak ezúttal körbe van kerítve rendőrségi szalagokkal, amelyeket a Rendőrség felirat díszeleg. Sárga és fekete, mint valami méhecske. - Most már láttuk, mehetünk! – mondja feszengve Jade. – Rossz érzésem van! Mi van ha nem szabad ide jönni? Mi van ha letartóztatnak minket? Jaj Lawal, menjünk már! - Mindjárt megyek, te vészmadár! – mondom neki kissé ingerülten, miközben egy uszadékfával piszkálom a csontokat. Észreveszem, hogy a csontváz nyakában egy fehér gyöngysor lóg. Óvatosan megbököm a bottal. Azonban bármilyen óvatos voltam is, a gyöngysor darabokra hullott, a fehér gyöngyök keringtek a barlangban. - Ebből baj lesz! – nyöszörögte Jade. – Vigyázz, rájuk ne lépj. Vigyázva lépkedek el a guruló gyöngyök elől, nehogy összetapossak akár egyet is közülük. Jade is így tesz. A guruló gyöngyök elől ,, menekülve ” összeér a hátunk. Olyan furcsa ez az egész. A hófehér gyöngynyaklánc darabjai keringenek a lábunk körül egyre szűkülő körben. - Mi ez? – kérdezi gyanakodva Jade. Ekkor a gyöngyök ragyogni kezdtek. Először alig pislákolnak, aztán fényük egyre erősödik, végül ragyogó fehér fény árasztja el a barlangot. Lehunyjuk a szemünket. Amikor kinyitjuk a gyöngyök megállnak, és nem fénylenek többé. Minden ugyanolyan mint előtte. Vagy mégsem? Minden ugyanolyan, mégis más! Megbolondultam volna? De mintha hiányozna valami… Megvan! A sarok üres. A csontváz sehol… | |
| Flémó (80958) 14.06.10 12:24:53 | ||
|
Remélem elviselhető fejezet volt... :) | |
| Boszy9 (32975) 14.06.10 14:52:50 | ||
|
29.fejezet
Görög mitológiai titkos feljegyzésének (kitalált) Zuhanok egy kimeríthetetlen űrbe ahová férjem Kronosz taszított, dög. Szőke hajam kígyóként tekerőddzenek, szív a hideg magába és egyszerűn felfal az lyuk. Megpróbáltam felmérni mekkora lehet, de az ékkő melyet a hajamból téptem ki, nem érkezett földet, ahogy én sem. A vörös ruha, ami rajtam volt csak hullámzott és éreztem, ahogy zöld íriszemre rácsukódik a szemhéjam. De pár perc után kinyitottam és láttam, hogy van alattam valami, miközben MÉG mindig zuhantam, de már láttam az alját a feneketlen lyuknak. Valami szuszog odalenn, hallom, ahogy oldalára fekszik és vár. Ráesem, puha és meleg, de kihúzza magát alólam és szembe áll felem. Kerberosz, csodálatos egy állat. Három fejét lehajtja, meghajol. -Uronosz és Gaia lánya. –mondja a középső fej. - Együk meg! –morog a másik. A harmadik keservesen rám néz, hirtelen elkerekedik a szemük. -Ő kell nekünk. –morogj. Közel lépnek hozzám, annyira hogy érzem meleg leheletük. -Vissza akarsz vágni igaz? Bosszút akarsz? –kérdezi a középső. - Igen. –vágtam rá. –Megölöm Kronoszt. A kacajom vérfagyasztó volt és kíméletlen. -Megtehetsz akármit akárkivel. –mosolyodtak el. –Csak kérned kell tőlünk. - Kérem! Egy kést húznak elő, felém tartják. -Vágd meg magad! Megtettem. Az első fej kiszívta a vért, a második az ő véréből adott, a harmadik pedig valami marót öntött rám. Fájt, azt hittem bele busztulok a fájdalomba. Mikor kinyitottam a szemem azt hittem lesorvadta a húsom, de nem. Új testet kaptam. Láttam magam a vértócsában, ami alattam volt, bársonyos fehér bőr, hófehér haj és lila szem, gyönyörű lila szem. -Te egy különleges lélekvándor vagy, mikor testet váltasz, azt uralni tudod, de nem teljesen, miután az ember, akibe beleköltöztél kezdi elveszíteni a lelkét egyre több mindene, kezd majd átváltozni olyanná, mint most ahogy kinézel. Te vagy mag a gyilkos. De vigyázz jön majd egy lány, akivel olyan hatalomhoz jutsz, amire soha nem is gondolnál. Itt a lap ketté volt tépve, Dimitri idegesen lapozta fel a könyvet, de semmi. Miközben a többiek fel lesétáltak Akamura eltűnt. Mikor újra feltűnt egy lány sétált mellette, fehér a bőre, derékig érő hosszú szőke haj és csodálatos sötétkék szem, japán. -Bemutatom Mahirut. Vigyázzatok vele. –nézett a két farkasra. - Minek egy ilyen japán luvnyától? –nevetett Ricsi. Erre a lány egy másodperc alatt már Ricsi mögött is volt és egy katanát*3 szorított a nyakára. -Válogasd meg a szavaid, korcs. –sziszegte a fiú nyakába. - Ő fog segíteni. –mondta nyugodtan Akuma. *3Katana egy japán kard | |
| Flémó (80958) 14.06.11 12:35:05 | ||
|
Valaki? Türelmetlen vagyok. Hozhatom a következő részt? :) | |
| Flémó (80958) 14.06.14 09:01:50 | ||
|
Senki? Nem baj...
De hozzam a következő rész. Sajnálom, hogy türelmetlen vagyok, csak szeretnék rá véleményt kapni... | |
| Flémó (80958) 14.06.17 17:49:07 | ||
|
HULLÁMTÖRÉS
4. Fejezet A múlt szövevényes szálai - Eltűnt! – motyogom. És ez alatt nem csak a csontvázat értem. Ugyanis a rendőrségi szalag is eltűnt vele együtt. Ebből baj lesz! Talán hallgatnom kellett volna Jadéra? - Tűnjünk el innen! – mondja Jade. Nem kellett kétszer mondania. Már futok is ki a barlangból, és leugrottam a szirtről. A fiú mögöttem rohan, hallottam a hangos lépteit. Odamegyek a bokorhoz, amelyben a szandálokat hagytam. Percekig turkálok benne. Sehol semmi. Még a vizes szandált sem találom meg. Eltűnt. Anyu nagyon fog haragudni. Jade viszont szélesen vigyorog. - Na én ezért nem hagytam itt az én cuccom! – vigyorog fiú, mire én a oldalba bököm, erre abbahagyja a vihorászást. Hamarosan felérünk a kikötőbe. A hajók most mintha még romosabbak, és elhanyagoltabbak lennének, és a halászok is még mogorvábbnak tűnnek. Jade, úgy tűnik semmit nem vett észre ebből. Lehet, hogy mégis bediliztem? Nem sokára felérünk a kikötőből Wonderdorfba. Valahogy más hangulata van a falunak. A házak öregebbnek látszanak, és rengeteg ismeretlen ember gyalogol az utcán fura maskarákban. Valami vásár készülődik? Majd megkérdezem anyut. Ahogy gyalogolunk az Igazgyöngy felé, különös érzésem támadt. De hamar elhessegetem. Miért gondolkozom ilyen badarságokon, hiszen az ösvény ugyanolyan, mint bármikor máskor. Kár aggódni. Ha hazaérünk, átmegyünk Jadékhoz, és megnézünk egy filmet a kanapéjukon elnyúlva egy vödör pattogatott kukoricával az ölünkben. - Lawal, azt nézd! – kiált fel idegesen Jade. Felkapom a fejemet. A réten ott állt előttünk a hotel. Olyan mint mindig. Fehér falú, gerendákkal díszített, régi cserepekkel burkolt. Csakhogy nem az ,, Igazgyöngy – hotel ” felirat díszeleg rajta. De nem ám! ,, Rantovii polgármesteri hivatala és városházája ” olvasom. Rantovi. Ez volt a falu neve, de harminc évvel ezelőtt a polgármester megváltoztatta, így lett a falu neve Wonderdorf. Anyu régebben mesélte, hogy a szállodát még apával alakították át, mert előzőleg polgármesteri hivatal volt. Volt. - Jade! – mondom remegő hangon a társamnak. - Mi az? – kérdezi. - Azt hiszem a múltba kerültünk vissza! – szólok, olyan halkan, hogy alig hallható, de közben remeg a hangom. - Mi? – kérdezi szinte hisztérikusan a fiú. Persze ő is csodásan hallotta amit mondtam. De azért a biztonság kedvéért megismételtem minden egyes szót. Jade elhűlve bámul maga elé, az arca olyan fehér akár egy vízi-hullának. - Nem téveszthettük el a helyet? – kérdezi reménykedve. - Magad is láthatod, hogy ez az Igazgyöngy. Vagyis ez volt az Igazgyöngy! Ó Istenem, már magam is belezavarodom ebbe az időutazósdiba… – dörmögöm az orrom alatt. - Meg kéne kérdeznünk valamit, hogy pontosan milyen régre kerültünk vissza. Ha túlságosan messze vagyunk a mostani, azaz a jelenbéli időtől, akkor meghalhatunk, mielőtt megszületnénk! Már ha egyáltalán nem szellemalaknak látnak minket, mert a sci – fi – kben. - Derítsük ki! – és öles léptekkel indulok el a fali felé. - Várj meg! – kiabál Jade, és utánam szalad. Hamarosan beérünk a faluba. Wonderdorf, vagy Rantovi, vagy akárhogy is akarjuk nevezni, úgy tűnt ugyanolyan, mint a jelenben, leszámítva pár apróságot. A tér közepén álló polgármesterszobornak, például megvolt a feje, és a terebélyes hasára, – amely igencsak furcsán néz ki a jelenben fej nélkül – senki nem graffitizett egy ,, I love you ” feliratot. Azonban a járókelők nem figyeltek ránk, mintha észre sem vettek volna. Talán mégiscsak homályos szellemalakként érzékelnek minket? Vagy egyáltalán nem is látnak? Jade óvatosan megszólított egy bácsit. - Bocsánat, meg tudná mondani milyen évet írunk? - Tessék? – hunyorog a bácsi. De legalább hall minket. - Meg tetszik mondani milyen évet írunk most? – ismétli meg a kérdést a fiú, ezúttal kissé hangosabban. Tévedtem. Mégsem hall. Legalábbis nem jól. - 1927 – et. Miért? - Nincs különösebb oka. Köszönjük. - Mi? – kérdezi a bácsi, de akkor már elfutunk a szirt felé. – Ezek a mai fiatalok! – csóválja a fejét. Nincs szívem megmondani neki, hogy nem ,, mai ” fiatalok vagyunk, hanem tulajdonképpen még meg sem születtünk. Már megint belezavarodom az időbe… | |
| Flémó (80958) 14.06.17 17:49:52 | ||
|
Erre már igazán kérek kritikát, különben nem hozom az 5. fejezetet. | |
| dori (4912) 14.06.17 18:02:49 | ||
|
Flémó:Nekem tetszik,nagyon jó! :) | |
| Boszy9 (32975) 14.06.17 18:36:17 | ||
|
30.fejezet
Rhea a fák közt suhanva haladt, Kíra elveszett csak egy halvány része maradt meg, mely már nem tudott küzdeni, halkan szenvedett. A hegy felé tartottak, melyben a lidércek éltek, még csak a lány szemszíne változott, de ez így is sok, ez is elég ahhoz, hogy Rhea szabad kezet kapjon. De mihez is? Újra uralni akarja a lényeket, hódolatot akar, hogy ő legyen az egyetlen úrnő. Mikor a hegy lábához ér, elégedett mosolyra húzza a száját, felsétál, lába alatt a megsárgult fű ropog, kihúzza magát. -Tudod, ugye hogy most meghalsz? –mondja a lény ridegen. - Hát persze. –fordul meg a lány. - Úrnőm.. én-én sajnálom. –hajt fejet. Undorodva a lényre néz, erre a lény nyög és a nyaka alól vércseppek csöpögnek le, egyre sűrűbben és sűrűbben. Kíra a lidérc mellé áll és undorodva ránéz. -Undorító dög. Felsétál a hegyre, a lidércek meghajolnak az EGYETLEN előtt, akire hallgatni, aki irányítja őket. -Háború közeledek, drágáim, le kell majd győznünk őket a hold előtt. De, ráérünk. –mondja nyugodtan Rhea. - Úrnőm, úgy hiányoztál, de mi lett a külsőddel? –lép elő a lidércek közül egy fiú. -Yunó, édes drága Yunóm. –mosolyog Kíra és széttárja karját. A fiú akinek élénk kék haja a vállára lógott, sötét szeme boldogan csillogott. Átölelte kegyes úrnőjét. -A külsőm egy lányé, de remélem, ez nem tántorítja meg hűséged. - Dehogy, én mindig is a tiéd maradok. Miközben elmondta Rhea a tervet, beesteledett, nem lehetett látni a holdat, a felhők eltakarták. Az erdőben suhogó fák csendesen töredeztek. Egy két denevér telepedett egy közeli fára, hallgatóztak. Rhea feléjük fordult és suhintott, elvágta így két denevér torkát, a harmadik rémülten tárta szét szárnyait. -Menny! Üzend meg hogy visszatért az úrnő! –mondta komoran. A denevér átvágott a fákon, míg oda nem ért a farkasok házához, ott leszállt és megrázta magát, rögtön emberi alakot öltött. Kopogás nélkül ajtót nyitott, besétált. -Valentín! –kiáltotta. - Oráx minő meglepetés. –mosolygott az öreg. - Megölte két testvérem, hallgatóztunk. - Túl nagy az ereje..túl nagy. [ Hamarosan vége kis mesémnek..nem tudom ki sajnálja, de annyira örülök hogy figyelemmel követitek a karakterek akcióit, köszönöm] | |
| CsiniVani (63758) 14.06.18 08:34:37 | ||
|
Boszy: Neeee, kell, még sok, még sok! Nem lehet hamarosan vége! Csak annyit tudok mondani: Hozd a kövit, az utáni utánit, ne hagyd abba, ne, nem szabad!! :3 | |
| Flémó (80958) 14.06.18 11:37:25 | ||
|
dori : köszönöm. Hozom a 6. részt, mindjárt. | |
| Flémó (80958) 14.06.18 11:40:54 | ||
|
HULLÁMTÖRÉS
5. Fejezet Árnyékként Visszavonulunk a barlangba. A csontváz még mindig nincsen a helyén, mi pedig majdnem száz évet utaztunk vissza az időben. Jadével letelepszünk a barlang sarkába, ahol addig a csontváz ült. - Tudod mit jelent az, hogy nincs itt a csontváz? – kérdezem. - Azt, hogy jó nagy bajban vagyunk… – tippel Jade. - Nem. Azt, hogy valószínűleg még életben van. - A csontváz? - Nem, te agyament. Az ember, akinek a csontvázát megtaláltuk. Biztosan van valami értelme annak, hogy átkerültünk a múltba. Lehet, hogy az a valaki most fog meghalni, és nekünk kellene megmenteni. - Az megváltoztatná a történelmet. – mondja a fiú. - És? - A történelem nem változhat meg. A filmeken ilyenkor mindig valami globális időhurkot vagy mit csinálnak, amely magába szippantja a Földet. - Akkor hagyjuk meghalni? Különben meg, ez nem film… - Nem film… – ismételi Jade, mint valami papagáj, miközben a barlang padlóját fürkészi a tekintetével. - Mit nézel annyira? - Nincs árnyékom. - Hogyan?! - Eltűnt az árnyékom, és neked is. Ez biztosan jelenthet valamit. - Ja, azt hogy nincs árnyékunk. Most nem inkább arra kéne koncentrálnunk, hogy hazajussunk valahogy? - De valószínűleg. Csak furcsa. Ebben a pillanatban lépteket hallunk. Jadével felkapjuk a fejünket és ijedten összenézünk. Mivel már nem tudunk időben lelépni, behúzódunk a barlang sarkába, ahol a legsötétebb van, és reméljük, hogy nem fognak minket észrevenni. Belép a félhomályba két férfi. Az egyik alacsony, és köpcös, mogorva képpel, a másik magas, és vékony, szintén mogorva képpel. Egyenesen elmennek mellettünk, és leülnek a fal mellé. Majd elővesznek néhány szerszámot, és tüzet gyújtanak. A tűz vöröslő csíkokat vet a falra. És nem mellesleg ránk. Összébb húzzuk magunkat, miközben a két férfi beszélgetni kezd. - Holnap elkapjuk… – mondja az alacsony. - És miénk lesz végre a nyaklánc ereje. Utána élvezettel fogom megfojtani azt a kényes kis csitrit, aki már annyiszor kicsúszott a karmaink közül. – nevet a magasabbik. Olyan a hangja, mint a reszelőnek. - De előbb a szeme láttára szerezzük meg a nyaklánc erejét! – nevet az alacsony férfi. Erre mindketten ördögien kacagni kezdenek. Milyen nyakláncról beszél? És milyen lányról? Kik ezek, és kit akarnak megfojtani? Ezernyi kérdés kavargott a fejemben, de a szívem mélyén mindre tudom a választ. A nyaklánc, a csontváz nyakában, és a csontváz a lány. De milyen erőről beszélnek? Talán arról, amely miatt a múltba kerültünk? Villámló pillantást vetettem Jadére. Már megint valami bajba keveredtünk. És ez az egész az én hibám, én kevertem bele Jadét is. Ha valami baja lesz, én sohasem bocsátom meg magamnak. Valójában igencsak megkedveltem a fiút, és nem akartam, hogy bármi baja essen. Végül is lehet, hogy annak a szerencsétlennek, akinek már csak a földi maradványait találtuk meg, itt ülnek előttünk a gyilkosai… Aztán hirtelen elszabadul a Pokol. A magas férfi meglát minket, és elordítja magát. Eszeveszetten üvölt, mire ő, és a társa üldözőbe vesz minket. Jadével felpattanunk és menekülni kezdünk. Kiérünk a szirt szélére, és leugrunk a mélybe. Persze a bokámra érkezem, amely elviselhetetlenül fáj, de ennek ellenére futok tovább. Bármi jobb mint amit azoktól a fickóktól kapunk, ha utolérnek minket. | |
| Flémó (80958) 14.06.18 11:43:38 | ||
|
Véleményeket vagy életet! :)
Boszy9: jó lesz, már várom a befejezését. | |
(aktuális oldal: [ 565 ], összes oldal: 579, Hozzászólások: 8672)
[1] [2] [3] [4] [5] [6] ... [562] [563] [564] [565] [566] [567] [568] [569] ... [573] [574] [575] [576] [577] [578] [579]
