 |
Fórum - Alkotók Kuckója
Bármilyen egyéb alkotás ami nem illik a többi témába :)
| pony56club (16581) - 1. 11.10.21 14:15:26 | ||
|
látom ide még senki nem írt...így ha nem baj..:
1.fejezet Hatalmas mancsim tompa puffanással érkeztek a talajra.Gyorsan kerülgettem a fákat,és próbáltam utolérni a zsákmányomat:egy nyulat.Nem erőltettem meg magam,egy szökkeléssel mellette termettem,és állkapcsomat a tarkójára zártam.Felemeltem a földről és elroppantottam a gerincét.Letettem a földre és szétnéztem.Hiába voltam vérfarakas hatalmas termettel,attól még mindíg résen kell lennem.Ugyanis mostanában a medvék már jól belehúztak a gyűjtögetésbe,és ma már nem egyszer találkoztam medvével.Őszintén szólva már kezdtem rühelni a medvéket,mert amint elejtek egy nagyobb zsákmányt,azonnal feltűnik egy,aztán mégegy,és mégegy....én meg mehetek el arra amerre látok.Szerencsére nem jött medve,így nyugodtan elfogyaszthattam a nyulat,amiről inkább nem számolnék be... Hireten hideg szélvihar borzolta fel dús bundámat.Kicsit megráztam magam.Felnéztem az égre.Egy falevél épp az orromra hullt le.Leráztam róla,és megindultam hazafelé. Ősz volt,jobbanmondva már Október vége volt.A fák már jócskán csupaszok voltak a lombhullatás miatt.Az állatok pedig már szorgosan gyűjtögették téli élelmüket.Én ugyan nem gyűjtögettem,igaz,nem is volt rá szügségem.Mivel van nekem saját házam is.Elvégre vérfarkas vagyok vagy mi‘fene.Nem lett volna muszály vadásznom,de kondiban kell tartanom magam.És amúgy is szerettem farkasként élni,bóklászni az erdőben.Még a hideg ellenére is.Dús bundám ugyanis megvédett a hidegtől,így nem kellett attól tartanom hogy megfagyok.A melegtől sem különesebben,de ez most lényegtelen. Már az erdő szélén jártam,megtorpnatam.Gyanakvóan szétnéztem,majd átváltoztam emberi alakomba.Gyorsan átszaladtam az úton,a túloldalon meg egyenesen balra kanyarodtam,be az utcába,oda ahol lakok.Megálltam és elővettem az MP-mamat.Elindítottam.Legalább a észreveszik hogy eltüntem,modnhatomazt hogy futni voltam. Kis faluban élltem,távol a várostól.De nem bántam.Nem szerettem annyira a nagy felhajtást és a zajokat.Inkább szerettem csendben olvasni vagy rajzolni,vagy esetleg valami mást csinálni.Apám és anyám meghalt,akárcsak a nagyszüleim,így nevelőszülőknél laktam.Szerencsére éppelméjűek voltak,és nem voltak túl szigorúak,kivéve egy kissé értetlenebb teremtést:a fiukat.Ugyan még csak 13 volt,de már olyan idegesítő,hogy néha szivesen megnézném az arcát akkor,amikor meglátna farkasként. Csendesen besurrantam a házba.Kivettem a fülemből a fülhallgatókat és eltettem a készülékkel eggyütt a zsebembe.Olyan halkan mozogtam,amennyira csak tudtam.Szerencsére még mindenki aludt,pedig már fél nyolc volt.Csendben felsurrantam a szobámba.Becsuktam magam mögött az ajtót,és gyorsan megfésültem feketésbarna hajamat.Ugyanis egy kis erdei üldözéstől eléggé feltűnően összegabalyodott,szimplán úgy néztem ki,mintha csak most keltem volna fel az ágyból.Szinte abban a pillanatban ahogy összefogtam a hajamat,meghallottam Angela,a nevelőanyám hangját. -Triss,gyere kész a kaja! -Oké!-ordítottam le a szobámból. Miután végeztem a fésülködéssel,már ép siettem lefele a lépcsőn,amikor különös szag ütötte meg az orromat.A konyhában odamnetem nevelőanyámhoz és kicsit elfancsalított orral ezt kérdeztem:-Járt tegnap nálunk valaki,vagy csak Adam büdösített be? Angela értetlen ábrázattal meredt rám.-Igen,az új szomszédunk. -Dehát nincs is új szomszédünk. -Na jó,nem a miénk,hanem a szomszéd szomszédja,találkoztam vele a boltban és megkérdeztem hogy átjön-e. -És? -Átjött,de nem nagyon akart bejönni,talán szégyenlős volt...vagy csak zavarban lehetett...?-miközben anám magában álmélkodott én gyorsan bepakoltam magamba a kaját,aztán már szaladtam is a buszhoz.Na de amilyen balszerencsés vagyok,természetesen lekéstem a buszt...így mehettem gyalog a suliba. | |
| SzellemVarázs (56562) 14.06.18 17:20:01 | ||
|
Flémó: Nekem nagyon tetszik! Várom a folytatását!
Boszy9: A tiéd is nagyon tetszik, sajnálom, h mindjárt vége lesz :( | |
| Flémó (80958) 14.06.19 09:42:58 | ||
|
Köszi. De emlékszem te régen olvastad a Jaguárt, és most nemrég írtam hozzá egy új fejezetet, ha érdekel, olvasd el... :) | |
| SzellemVarázs (56562) 14.06.23 21:18:31 | ||
|
Oké, köszi, h szóltál! :)
| |
| Dicsőség-Útja (84917) 14.06.24 10:06:56 | ||
|
Szívesen. | |
| Dicsőség-Útja (84917) 14.06.24 13:47:52 | ||
|
Hé! Ezt nem én írtam! | |
| Boszy9 (32975) 14.06.30 12:15:40 | ||
|
31.fejezet
-Össze kell hívnunk a nemzeteket, nem engedhetjük, hogy ez így mennyjen tovább. Nem. –Valentín lehajtott fejjel néz Orax-ra. - Félek, nem sokan fogják támogatni a rend megalakítását. - Én se örülök, de nincs más választás. Háború. –Valentín komolyan megrázza a fejét. –Levelet írok a démonoknak, alakváltóknak és persze nektek nem kell. A többi lényt nem keverjük bele. Egyszer elég volt, akkor is túl nagy árat fizettünk. - Elviszem a leveleket. Levélben: Attól tartok kedves barátaim, meg kell alakítanunk a rendet, a rendet mely évszázadokon át irányította a népeket és a lényeket. Ez az egyetlen megoldás, mert visszatért a sötét úrnő, vele együtt visszatér a lidércek ereje, az örök sötétség ránk köszön. A félelem olyan lesz, mintha mindig is létezett volna, mintha nem lehetne nélküle élni. Sötét lesz az ég, a föld. Egyenlőtlenség, fájdalom, halál. El jő a sötét úrnővel a kor, mely majd mesél a rettegésről és a dögbűzről, mert Rhea a hullákból épít majd magának trónt, félelemből épít palotát. Régen nem ilyen alakban volt, de idővel teste azonosul, farkas ként, sokkal nagyobb erőre tett szert, gyűjtenünk kell a sereget, előbb. Az ő serege már készen áll, a lidércek nem rettegnek. A Rend megalakítása az egyetlen remény. A tintafoltok néhol elkenődtek, de az írás szép és egyenletes volt, kikapta az öreg kezéből Orax és már vitte is. A démonok elfogadták, fel is ajánlotta a vezérük hogy ott legyen a gyűlés, aztán az alakváltók már macerásabbak, ők vesztették a legtöbbet a volt rend megalakításakor, de Rhea-tól ők is rettegtek, és attól hogy újra az fog történni, mint száz éve. -Hol lesz? –kérdezte egy csuklyás alak. - Ahol régen. Ott. Elkerekedett a szeme az alakváltónak, de beleegyezett. A rend megalakult, ha fő ült a találkozó helyen. Egy régi romnak tűnne, kívülről hisz a vakolat alól már látszik a tégla, a nádtető már omlott befelé, belépve viszont egy nagy tér fogadott, ha tudtad a kódot, a kör asztal poros volt viszont a szoba sötét volt, a falakon bordó kárpit díszelgett és egykét fotó egy-egy lényről. A legnagyobb széken egy csuklyás alak ült, ő képviselte a lények irányítóját. Jobb és baloldalán egy-egy kentaúr állt, az egyiknek fér szőre és fekete farka és haja van, kanca. Szemben vele egy pej csődör állt. Belépett egy fekete oroszlán mellette szorosan egy madár repkedett, őket kísérte a vezérük, majd a terembe lépett két démon utánuk pedig két vámpír utoljára a Valentín és Szilveszter lépett be. Ők megálltak egy-egy szék mögött, ekkor lépettek be a rend tagjai, további hat csuklyás alak. Az arcukat nem lehetett látni, de ha egyszer valaki látta az tudja hogy bőrük aszott, szemeik fehérek és egész testüket kódexek felirata fedi, melyek titkos történeteket mesélnek el. Leültek. -Ti kértétek a rend megegyesülését?- kérdi a nagyszékben ülő alak. - Igen. - Elfogadjátok a feltételeket? - Igen. - Az áldozatokat is? - Igen. - Mivel, nem akarunk lázadást, ezért most az egyszer segítsük, többé nem. Elfogadjátok? - Igen. - Akkor íme a feltételek: mindenki a mi irányításunk alatt áll. Akárhogy irányíthatunk titeket. Nincs menekülés, ha Rhea megöl, meghalsz. A valaki elmeri árulni a dolgokat, megüli a saját csapatásra. - E-efogadjuk. - A rend segít nektek. A csuklyások közül mindegyik az asztalra teszi a kezét, kántálnak egy ősi szöveget. -Limitu ahuje szomlion ámoír szándosz limorette xendasz lúmió! –ezt ismételték közösen fojamatosan. Ez a mondat annyit tesz: Halott sereg, tarts velük, sikolyaiddal segíts nekünk. Ez a mondat teljes értelmetlen, de mikor elhalkul a szó több szellem emelkedik ki az asztalból, egytől egyik elgyötört, mégis készek harcolni. -Mikor esni fog az eső és a telihold a legkerekebb, akkor kezdődik a vég. –mondja az egyik csuklyás. Pár perc elteltével, az egész ház visszanyeri omladozó belsejét, mintha soha ott nem lett volna az a szép vörös kárpit, az a márványozott asztal, akár egy illúzió eltűntek. | |
| Mohito (86536) 14.06.30 14:51:54 | ||
|
Boszy9: Van benne néhány fogalmazási hiba, szóismétlés egy részben pedig össze-vissza ugrálsz az időben.
Az ötlet viszont nagyon jó: Olvastad a Végzet ereklyéit? (Csontváros, Üvegváros, Hamuváros...) | |
| Mohito (86536) 14.07.01 18:58:51 | ||
|
Sziasztok! Új történettel jönnék! Hamarosan csinálok hozzá egy honlapot is, ahol előbb el lehet majd olvasni a fejezeteket! Előtte viszont megvárnám a Ti véleményeteket!
 Az út szélén lépdeltem. Egy autó elhajtott mellettem, és lefröcskölt. Utána morogtam, de nem strapáltam magam. Már megszoktam, hogy figyelembe sem vesznek. Legalábbis ebben az alakban. Emberként szépnek számítottam. De, ahogy az rend összes tagja mondja: „Egy kóbor kutya senkit sem érdekel!”. Nem volt kellemes ilyen hidegben a hóban járkálni, de a kötelező gyakorlat az kötelező. Szerencsére ez volt az utolsó, ha itt jeleskedem, már nem leszek többet tanonc. Időközben beértem az erdőbe. A hó itt is uralkodott, bár sokkal vékonyabb rétegben fedte a földet, mint egy mezőn, ahol fának nyomát sem látni. Zajt hallottam a hátam mögül. A levegőbe szagoltam: Ez egyértelműen William. Megfordultam, és szembenéztem a nagy fekete németjuhásszal. - Most nem menekülhetsz! - acsarogta, és támadásba lendült. Jól ismertem a harci stílusát, rengetegszer próbált már rajtam ütni, hogy legyőzésemmel ő legyen a tanoncok üdvöskéje, és átvehesse a jövőbeli vezér pozíciómat. Jó volt, de túlságosan bízott magában, nem volt ott mozdulataiban a tisztelet. Mélybarna szemeivel egy pontot keresett, ahol rám vethetné magát, de kiléptem az útjából. - Gyors vagy, de nem elég gyors! Figyelj oda az ellenfeledre, és járj mindig egy lépéssel előtte! - mondtam neki cinikusan. - Mintha már mondtad volna „párszor”! - válaszolta. Ez igaz volt, mivel minden alkalommal, mikor akciót indított ellenem, megjegyeztem neki ezt-azt. - Ha megfogadnád a tanácsomat, talán nem szajkóznám folyton. - Nem kell tőled semmi! - vakkantotta, és nekem ugrott. Bele karmolt az oldalamba, majd mellettem ért földet. Nem kellett több, én is megtámadtam. Beleharaptam a torkába, mire ő hangosan felvonyított. Szerencsére az erdő közepén egy ember sem hallhatta harcunk zaját, de a szűkölésre biztosan jönnek még páran, amit nem szeretnék. Igaz, hogy kisebb erőfeszítéssel le is győzhetném őket, de az én stílusom mindig a „várd ki, amíg a többiek elintézik egymást, csak utána támadj a legjobbra” volt. Néha sor került amolyan „akadálymentesítő” harcokra, de sosem szerettem én megritkítani a résztvevőket. Mások persze szerettek kiállni egymás ellen, sőt, néha még durvább összecsapásokra is sor került, ahol valaki akár az életét is vesztette. Gyorsan emberi alakor vetten fel, és dobtam egyet Williamen, aki még a levegőben szintén felvette „rokonszenvesebb” formáját. Nekem rohant, és mikor testemnek ütközött, visszaváltozott, hogy belém haraphasson. Diadalittasan a fejem irányába kapott, de nagy meglepetésére én gyorsabb voltam. Kezemmel elkaptam a jobb mellső mancsát, és bár erősen küzdött ellene, levetettem magamról, majd ismét felvettem kutya alakomat. A földre terítettem, majd egy gyors harapással egyik hátsó lábán sebet ejtettem, hogy ne tudjon utánam jönni. Hátat fordítottam neki, majd az erdő sűrűjébe futottam, hogy ott várjam ki a harc kimenetelét. Kicsit túlkalkuláltam magamat, mert egyre kevesebb fa mellett rohantam, míg végül az országúthoz értem. Gyorsan körülnéztem, hol juthatnék vissza legegyszerűbben a rengetegbe, mivel a járt úton nem mehettem, lehet, hogy valaki kiszagolta a nyomomat, és követ. Hirtelen egy kislány kiáltása törte meg a csendet: - Vau, vau! - sipította magas hangján. Oda kaptam a fejemet. Túrázók. Csak ezt ne! - Igen Jessica, az ott egy kutya! - válaszolta neki egy idősebb nő. - Méghozzá egy Ír szetter. - fontoskodta egy kislány. Alaposan szemügyre vettem a családot. Egy kétéves gyerek, akit anyja a kezében hozott, egy talán tíz éves lány, és egy magas, zöldszemű, velem egykorú fiú. A családfő nem volt velük, talán más dolga akadt. - Szép. - szólta a fiú. – Biztosan nem kóbor. Talán hazavihetnénk, és holnap elvihetjük egy menhelyre, hogy beolvassák a chipjét. - Ne! - kiáltottam, bár ők nem értették meg. Ha elvinnének, az szörnyű következményekkel járna. Nem tudok tíz óránál több ideig kutya alakban maradni, önkéntelenül is visszaváltozom. De ha ezt nem látnák meg, akkor sem tudnék gond nélkül újra átalakulni, mert ha így változunk emberré, valamiért egy órán keresztül úgy kell maradnunk. Tehát semmi menekvés. A futás is az eszembe jutott, de a lábaim gyökeret vertek. - Látod anya? Neki is tetszik az ötlet! - nézett kérlelően az idősebb lány. - Na, jó! Végül is nagy a ház, elfér benne még egy lakó, még ha egy napra is. De mivel James ötlete volt, neki kell meggyőznie apát, és az ő szobájában kell aludnia a kutyának, mivel nem szeretném, ha Carlossal lenne egy kis vitája. Nagyon domináns az az energiabomba. | |
| Mohito (86536) 14.07.01 19:00:01 | ||
|
- Vállalom - nézett megadóan a fiú, akit ezek szerint Jamesnek hívtak. Odasétált hozzám, és megsimogatta a fejemet.
- Hogy hívjuk, amíg nálunk van? - okoskodott ismét a tíz éves kislány. - Tied a döntés Emma! - mosolyogta az anyuka. - Hogy tetszene a Siva? - Nekem mindegy. - mondta a fiú, aki mellettem állt, és simogatott. - Tetszik! - lelkesedett fel a társaság legidősebb tagja is. James keze hirtelen megállt. - Van egy karmolás az oldalán! Nem olyan mély, le tudjuk ápolni otthon is, Carlosnak is volt már ennyire „súlyos” sebe, amikor hasra esett egy agility akadályban. De azért vigyázni kellene vele, nehogy elfertőződjön, mert akármilyen pici a vágás, nagy betegséget is el lehet kapni egy fertőzéstől. - Inkább hozd a kezedben! Nem olyan nagyméretű! - intézkedett rögtön az anyuka. Már esélyem sem volt a menekülésre, bár bátorságom nem jött meg addigra sem, a lábam most is cövekelt. James felemelt a földről, és a család tovább indult. Az ütemes lépésektől elszenderedtem. Egy autó zúgására ébredtem. Nem tudtam, mennyi időm maradt a lebukásig, de már sötétedett, így valószínűleg éjszaka, vagy reggel változom vissza eredeti alakomba. A kocsiból talán negyvenéves férfi szállt ki, és kinyitotta a csomagtartót, ahova James betett. Az apa elég nyugodtan reagált, biztosan telefonon tájékoztatták a helyzetről. Az ajtó becsapódott az orrom előtt, a bátorságom pedig elérkezettnek látta az időt, hogy elég erőt adjon a futásra. Sajnos már késő volt. Az autó elindult. Fél óra kocsikázás után hirtelen megálltunk. - Megjöttünk! Lányok! Ébresztő! - kiáltotta el magát az apa. Pár másodperc múlva nyílt a csomagtartó, mire én rögtön kiszökkentem. A menekülésemnek egy kerítés állta az útját. Lőttek a tervemnek, itt kell maradnom, és megvárnom, hogy lebukjak. Egy idegen szag csapta meg az orromat. Abba az irányba néztem, amerről éreztem, és egy Golden Retriverrel találtam magam szemben. Rögtön éreztem rajta, hogy ő tényleg kutya, ez a valódi alakja, mint ahogy ő is rajtam, hogy ez csak egy „álca”. - Nocsak-nocsak! Egy animátor! - kezdte a beszélgetést. Nem hökkentem meg, azon, hogy tudja, ki vagyok. Minden állat tisztában van a létezésünkkel, egyedül az emberek nem tudnak rólunk. - Hol szedtek össze? És egyáltalán minek jöttél velük? - bombázott meg a kérdéseivel. - Lebuktathatod az egész fajodat! - Nem tehetek róla! Elcibáltak, úgymond. - mentegetőztem. - De a fiú szobájában fogok aludni. Nem tudom, mennyi időm van még, valószínűleg éjszaka alakulok át. Aztán várok egy órát, és vissza is változom. - És mi lesz, ha napközben buksz le? Ugye azt te is tudod, hogy nem csak tíz órát leszel itt? - Ezen még nem gondolkodtam. Valahogy majd megoldom. - Sok sikert! Ehhez én nem asszisztálok! - bólintott, majd sarkon fordult. - Gyerekek! Már tizenegy óra van! Nyomás az ágyba! És semmi hangoskodás, mert felébresztitek Jessicát! És James! Vidd Sivát is! - Rendben anya! - válaszolta a fiú, és a nyakamba csatolt egy nyakörvet. - Ez csak ideiglenes kislány! Nyugi! - mondta, mikor látta az ijedtségemet. - „Hiszen én a rend legjobb harcosainak egyike vagyok, nem holmi öleb!” - gondoltam, mikor a fiú a nyakmadzagomnál fogva terelt fel a szobájába. Az emeleten az első ajtó jobbra. Jegyeztem meg magamnak. Beléptünk a helyiségbe. Tágas szoba, méregzöld falakkal, amik természetesen tele voltak ragasztgatva képekkel, és poszterekkel. Bal oldalt a falnál egy íróasztal, amin papírok és egy laptop hevert. Jobb oldalt pedig egy hatalmas franciaágy. Az egyik sarokban egy hatalmas polc állt, tele könyvekkel. James ledobta magát az ágyra, és rám nézett. - Gyere kislány! - ütögette meg maga mellett az ágyat. Én „jó öleb módjára” felugrottam mellé, és összegömbölyödtem a takarón. A fiú előkapta telefonját, és vadul nyomkodni kezdte. Én álomba szenderedtem a sűrű nap után. Minden gondolat kiürült a fejemből, csak aludni akartam, és már az sem érdekelt, hogyan oldom meg a problémámat. Egy idő múlva félálomba riasztott fel, mikor James felállt az ágyról, de ahogy kilépett a szobából, ismét vissza aludtam a csövekben meginduló víz egyenletes zajára. Talán fél óra telt el, mikor a fiú visszajött, és ismét ráfeküdt az ágyra. Haja egy kicsit még vizes volt a fürdéstől. Ismét elővette mobilját, és folytatta az éjszakai közösségi életét. | |
| Mohito (86536) 14.07.01 19:00:33 | ||
|
Másfél óra múlva lekapcsolta az éjjeliszekrényen álló lámpát, betakarózott, és elaludt.
Felcsörrent egy ébresztő óra, de talán három másodpercig szólt, valaki rögtön lecsapta. Kinyitottam a szemeimet, és körül néztem. Megnyújtóztattam kezeimet, és megszólaltam: - Jó reggelt! - várjunk csak! Hol vagyok? Ez nem a megszokott fehérre meszelt szobám a rend házában, amit két másik lánnyal osztok meg! Hiszen tegnap elhurcibáltak egy távoli helyre! De már késő volt. James megfordult, és egy szakadt ruhájú, narancssárga hajú lánnyal, vagyis velem szemben találta magát. - Csak ne ordíts! - mondtam ijedten, nehogy esetleg lebuktasson. - Mindent elmagyarázok! - a fiú elkerekedett szeme ide-oda járkált rajtam. Szólásra nyitotta a száját. - Arra szükségem is lenne! De ne itt! Ma én sétáltatom Carlost, a többiek még alszanak. - gyorsan felállt, letépett egy cetlit az asztalon lévő papírhalom egyik tagjából, és ráfirkantott egy üzenetet. - Gyere! - mondta, és lefutott a konyhába, majd a papírt a hűtőre tűzte. Én követtem. Kimentünk az udvarra, ahol Carlos már várt. Önelégülten bámult rám. - Egy kicsit drámaiabb lebukásra számítottam! - vakkantotta nekem. - Nem szerettem volna a kedvedre tenni. - válaszoltam. - Na, jó! Ez már enyhén furcsa! - szólt bele a beszélgetésbe James. - Magyarázatot ígértél, szóval hallgatlak! | |
| Mohito (86536) 14.07.01 19:01:36 | ||
|
Komikat, Kritikákat várok! | |
| Boszy9 (32975) 14.07.01 20:46:23 | ||
|
Mohito:nem.nem olvastam | |
| Boszy9 (32975) 14.07.02 11:54:17 | ||
|
32.fejezet
Ahogy a háború közeledett egyre gyakrabban esett, egyre gyakrabban tűntek el emberek. Egyik éjjel: Ahogy a nap már lemenőben volt, egy nő éppen hazafelé igyekezett, csak egy kis ruha volt rajta a jó idő miatt. Egy kosarat tartott a kezében, benne kenyér és más étel, vacsorát szeretett volna főzni, ahogy besétált egy sikátorszerű kis utcába, egyre gyakrabban nézett hátra. Felborult egy kuka, a nő ijedtében felsikolt, olyan gyorsan surran egy árny, a nő sikolya elért pár utcányira, de nem elég hallható. Higgadtan próbált tovább menni, ám a félelme egyre erősödött, tudta, hogy valaki követi, így futásnak eredt, mint minden jó történetben persze hogy éppen beleakadt a ruhája egy kilógó vasdarabba. Az utolsó pillanatban viszont ki tudta szedni, a lélegzetei akadozóak és egyre jobban kifullad a futástól, éppen a házuk elé ér mikor valami elkapja a lábát, visszahúzza a sötétbe. -Segítség! –kiáltja a nő, de hiába. -Sss. Ne félj. –mondja egy lágy női hang. A nő szíve egyre hevesebben ver, mert a nő, aki fogva tartotta lovagló ülésben ráült, egyre közelebb hajolt, kinyújtotta a nyelvét és lágy erotikus mozdulattal a lány mellkasától teljesen a füléig végighúzta. Ott megállt és felemelte a fejét, rátapasztotta a lány szájára az övét, megcsókolta, végignyalta alsó ajkát. -A végzet csókja, nem fog sokáig fájni. Rhea nyála, ami a nő ajkára került savvá alakult és elkezdte marni, a nő sikított, senki nem hallotta. Mivel a nyál belülre is került szétmarta a szerveit, Rhea egy könnyű mozdulattal kitépett egy darabot a nőből, aki még élt, de a bőr már lehullott az arcáról, kínjai belülről egyre erősebbek volta. A sav lassan marta szét a belső szerveit, a bordáit, eközben az úrnő lakmározott húsából, a vér közbevette a száját egy ívben, elnevette magát. Ekkor kigyúlt a szembe lévő házban a fény, ekkor Rhea felállt és arrébb sétált, megtörölte száját. Mikor a férfi odaért a haldokló barátnőjéhez az undor, a félelem és a kétségbeesettség gondolatait mind le lehetett olvasni az arcáról. -Halló, jöjjenek ki a Vörös vér utca 99 elé. Sürgős. –lihegte a férfi. A nő haldoklott, már csak pár másodper kellett ahhoz lemarja az egész testét a sav, a koponyája kinn volt, a bordái közti szervek… nem lehet megmenteni. A legundorítóbb viszont az is hogy a húscafatkák hiányoztak innen-onnan. A mentők mire kiértek, már egyértelmű hogy nem tudtak segíteni. Az újságban nem jelent meg, hisz nem akarták az embereket megrémíteni, a férfi viszont elmegyógyintézetbe került, a látvány olyan károsodást okozott, amit nem lehet helyrehozni. Vagy csak egyszerűen a sav mérge szivárgott az agyába, hisz míg nem értek oda a mentők megcsókolta leendő feleségét, rá a méreg máshogy hatott, hiszen nem közvetlen érintkezett vele. De ezután szörnyű látomások kísértették, Rhea amint eljön érte és megöli, felfalja. Három hónappal az eset után: Az elemgyógyintézet folyosóján egy sovány lila szemű derékig érő csodálatos lány sétált, pont a férfi szobája felé. A ruha, ami rajta volt inkább báli ruha, mint hétköznapi. A fekete fűző kiemelte sovány alakját, a hosszú csukja eltakarta arcát és a ruha vége a földön súrlódott, az összkép, rémisztő és egyben csodálatos, ahogy meztelen lábával halkan lépked, megáll egy ajtó előtt, de nem fordul felé. -Itt van! –hallatszik bentről. - Kérem, nyugodjon meg uram. –mondja egy ápoló nő. A kilincs kattan és kilép az ápoló nő. -Elnézést, nem láttam, hogy itt áll. Kit keres? - Laurent. - Meg tudhatnám, hogy ki maga? Lehúzza a csuklyát, a nő a szépségétől majdnem elájul, mert minden épeszű ember szépnek látja, hisz ilyenek a húsevők, a szépségével megnyeri az áldozatot, mikor az közel kerül hozzá, megöli. Ilyen egyszerű. -Rhea. –mosolyog. - Milyen különös, Laurent úr is éppen egy ilyen nevű hölgyet emlegetett. - Véletlen. –kacagott fel Rhea. - Minden bizonnyal, hisz egy ilyen csodálatos nő nem lenne képes olyan szörnyű dolgokat tenni. - Hát hogyne. Halál. Halál. Halál kíséri az úrnőt, aki elhozza a rothadás bűzét…aki elhozza a félelmet. | |
| Mohito (86536) 14.07.02 12:39:40 | ||
|
Boszy9: Az elején még van benne pár fogalmazási hiba, és szóismétlés, és az sem tisztázott, hogy a férfitelefonon hívja-e a mentőket, vagy, hogy egyáltalán telefonál-e. De a vége nagyon jó, már várom a folytatást!
Az enyémre senki nem komizik? :( | |
| Mohito (86536) 14.07.04 14:38:38 | ||
|
Meghoztam a második fejezetet! Ez is elég hosszú, így csak az elejét írom be, a többit linkelem!
Elindultunk sétálni, én pedig belefogtam a történetbe. - Háromszáz éve egy ismeretlen, kis országban egy ismeretlen tudós kísérletezett a kutyáján, és kivont egy olyan anyagot, amit a rendem máig is használ új animátorok létrehozására. Nem akarta magán tesztelni, így négyéves kislányával megitatta, aki onnantól kezdve három nap, három éjszaka sírt. Ezután abbamaradt a rívás, és tizenhárom hónapon keresztül egy könnycsepp sem gördült le a baba arcán. A tudós jegyzeteket írt gyermeke fejlődéséről, és észre vette, hogy rengeteg kutyás jellemvonása alakult ki. Ugatást utánozott, ha éhes volt, rengeteget játszott a család kutyájával, míg egy napon a kutató egy ebet talált lánya ágyában. Nagyon örült új felfedezésének, és szépen nevelte gyermekét, anyja elől jól elrejtve másságát. Megtanította, hogyan legyen normális, és együtt kifejlesztették lánya minden érzékét. Az apa nem árulta el gyermekének, hogy miatta ilyen, ahogyan azt sem, hogy jegyzeteket vezet róla. Ám egy nap az animátorlány betévedt apja szobájába, és ott egy egész könyvsorozatot, és jegyzetet talált magáról. Sírva rohant a számára legkedvesebb emberhez, és csúnyán összeveszett vele, mert tizenhét éven keresztül hazugságban élt. Még aznap este elment, és magával vitte apja irományát is, hogy ne tudjon új animátorokat előállítani. Tovább>> | |
(aktuális oldal: [ 566 ], összes oldal: 579, Hozzászólások: 8672)
[1] [2] [3] [4] [5] [6] ... [563] [564] [565] [566] [567] [568] [569] [570] ... [573] [574] [575] [576] [577] [578] [579]
