 |
Fórum - Alkotók Kuckója
Nem lovas irományok (versek, novellák...)
| galopp4000 (1515) - 1. 11.10.21 19:02:17 | ||
|
Fuu... beraknám a sztorim, de csak rövidebb karakterszámot enged meg :/ | |
| Kaze-chan (88942) 18.05.23 09:58:27 | ||
|
Deliora: Napok óta rágod a fülem egy kritikáért, de sajnos sok mindennel nem tudok szolgálni.  Főleg, hogy téged ismerve a "nagyon tetszett" neked nem elég.  Viszont van egy kérdésem, ami eddig nem jutott eszembe. Szóóóval, van egy csomó fajtársa a mi kis állatunknak, de közülük is ő a "főnök"?  Amúgy meg imádom.  | |
| Deliora (41666) 18.05.23 11:00:10 | ||
|
Kaze-chan: Szerintem lassan mondhatom, hetek óta rágom már, szóval persze, hogy nem elégedek meg egy "nagyon tetszett"-el  Igen, Ő a "főnök". Most csak a körülményeid miatt nézem el ezt az egy szót, de örülök, hogy tetszik  | |
| Deliora (41666) 18.05.27 19:19:22 | ||
|
Sziasztok! Mint azt ígértem, itt is lenne ez a kis szösszenet író verseny, amivel reményeim szerint felráznánk egy kicsit ezt a két írós fórumot  Mivel ez nem hosszú verseny így nem terveztem kategóriákat indítani, viszont így az esemény végén két díjat fogok kiosztani az íróknak: - Legtöbb szösszenetért járó díj: 400.000Zsz - Legjobb szösszenetért járó díj: 500.000Zsz Ám nem csupán az írókat fogom jutalmazni! Mivel legjobban a kritikákból tanulhatunk, így a kritikát megfogalmazók között kisorsolok 3x350.000Zsz-et és 3x100db alapanyagot. Ami pedig magát a játékot illeti: - A verseny 2018.06.10. éjfélig tart - Az írások karakterszáma: 1500-4999 terjedhet, a kritikák karakterszámának pedig el kell érnie az 500-at - A verseny mindkét fórumot felöleli, tehát összesítve figyelem mind az írásokat, mind a kritikákat - Naponta maximum három szösszeszenetet lehet feltölteni, kritikáknál nincs maximum - Az írások minőségét figyelembe veszem, tehát ha nem felel meg egy bizonyos szintnek azt jelezni fogom levélben és ekkor az a hozzászólás nem számít bele a versenybe - A szösszenetek témája szabadon választott, azonban két írás nem egészítheti ki egymást, nem írhatsz ugyan arról! - Az írásokat és a kritikákat természetesen itt, a fórumon várom - Kérlek, az írásokat a helyes fórumra töltsétek fel! - Ha a versenyre küldtök be egy munkát, $ jellel kezdjétek a hozzászólást pl.: $Itt kezdődik a történet… Ha valaki szeretne beszállni a nyereményekbe, kérem, üzenetben jelezze. Természetesen ide is ki fog kerülni, ha valaki, valamivel hozzájárul Ha bármi kérdés merülne fel, kérdezzetek nyugodtan itt, vagy akár privát üzenet formájában (ID: 41666)! Mindenkinek jó szórakozást és versengést kívánok Deliora | |
| Annie2005 (98144) 18.05.28 12:46:22 | ||
|
Köszi Penelopé. Igen a helyesirasom pocsék pedig direkt ellenoriztem worldon dehát mindegy. Olvasni sokat olvasok és már több témát probalgattam. Azért teszem fel mert szeretném megnézni hogy idegenek mit szólnak hozzá. Amúgy igen utólag látom a hibát szóval most írok egy utólag javított verziot. Nagyon köszönöm tenyleng sokat segitettel! | |
| Kaze-chan (88942) 18.05.30 07:32:53 | ||
|
$ „Nem értem. Miért néznek ennyire furcsán? Eddig békésen bicikliztem végig a város sétáló utcáján, most azonban kissé idegessé váltam. Az emberek nagy szemet meresztve, mutogatva figyeltek engem, és Ookami-t, aki békésen futott mellettem. Nem figyelt az utcán sétáló emberekre, kutyákra vagy más, egyéb állatokra sem. Kölyök létére meglehetősen komoly kutya volt. Most egy kislány, talán nyolc éves lehet, nagy szemekkel mutogat ránk, miközben édesanyja kezét ráncigálja. A nő, mikor felnéz a táskából való kutakodásból, ugyancsak megnéz minket. Nem értem, mitől döbbennek így le. Talán olyan ritkaság lenne errefelé a kutya? Nem, nem hiszem. Most is enyémen kívül látok minimum hármat. Két elegáns kis pudlit, és egy vizslakölyköt. Ookami most felfigyel egy másikra is, akit nem vettem észre, történetesen egy igencsak a pórázába feszülő német juhászra. A gazdája egy fiatal férfi alig bírja megtartani. - Ookami! - szólok rá halkan. Ő hűséges kutyaszemekkel rám néz, majd újból a német eb felé kezd tekintgetni. - Ookami, gyere! - Ismerve az én kutyámat a végén még egy kis verekedés lesz ebből. Tényleg békés kutya, de még csupán kölyök, így nem ismeri még annyira a többiekkel szembeni tiszteletet. Kicsit gyorsabban kezdek tekerni, hogy hamarabb kijussunk a belvárosból. Akkor persze még jobban kell figyelnem az idegen négylábúakra, de legalább tudom, hogy hamarosan hazaérünk. Remélem, akkor a csodálkozó tekintetektől is megmenekülök. Kezdek egyre ideges lenni, miért néznek minket annyira. Talán kiszakadt a nadrágom, vagy nem öltöztem fel rendesen, esetleg magamban beszélek? Lehet, végül is, ki tudja, sajnos nincs meg az a képességem, hogy mások fejébe lássak. Pedig milyen jó lenne. Nem csak most, egy ilyen helyzetben, bármikor. Talán az idióta öcsémet is megérthetném. Talán. - Gyere! - szólalok meg ismét, és az ír farkas, a hátára kötözött cowboy - bábbal vidám követ. Tényleg nem értem az embereket.” | |
| Deliora (41666) 18.05.30 10:33:35 | ||
|
Kaze-chan: Ami legelőször feltűnt az az Ookami ragozott alakjának írása. A biztonság kedvéért utána is néztem. Szóval idegen szavaknál a toldalékot ugyan úgy kapcsoljuk, mint a magyarban és mivel itt az utolsó i nem néma, így minden toldalékot kötőjel nélkül kell a szó után írni, pl.: Ookamit. [url=http://mek.oszk.hu/01500/01547/01547.pdf](részletesebben a 216. ponttól olvashatsz erről) Egy-két helyen hiányoznak vesszők. "...Most is enyémen kívül látok minimum hármat..." Itt a most is után hiányzik egy vessző, tehát így lenne helyes: Most is, enyémen kívül látok... "...A gazdája egy fiatal férfi alig bírja megtartani..." itt a fiatal férfi egy plusz információként jelenik meg így elé és mögé is vesszőt kell tenni A gazdája, egy fiatal férfi, alig bírja megtartani Egyetlen helyen találtam elírást is, ami értelmetlenné teszi a mondatot. "...Kezdek egyre ideges lenni..." Vagy vedd ki az egyre szót, vagy írd középfokba az idegest Ami még kicsit szúrta a szememet, hogy sok benne a kutya szó. Szerintem néhány helyen fölöslegesen szerepel a szövegben. " Ismerve az én kutyámat a végén még egy kis verekedés lesz ebből. Tényleg békés kutya, de még csupán kölyök." (amúgy itt a mondat végén pont helyett vessző van) Itt a második mondatból ki lehet hagyni a kutya szót. Néhány helyen előfordulnak még szóismétlések, amik egy kis odafigyeléssel elkerülhetőek. Minden esetre nekem nagyon tetszik, jópofa a vége Magamat látom 10-11 évvel ezelőtt Köszönöm a munkádat, természetesen megfelel a követelményeknek | |
| Deliora (41666) 18.05.30 10:35:41 | ||
|
uh, oké, tudtam hogy nem lesz jó egy kódolás xD Szóval: Itt a 216. ponttól (63. oldal) olvashatsz róla | |
| Rubyn (101091) 18.05.30 15:17:20 | ||
|
Jó lett Kaze-chan! :D | |
| Bogger2001 (88589) 18.06.02 17:53:01 | ||
|
$Elkerekedett szemekkel tekintettem felfele, miközben minden egyes porcikámmal próbáltam magamba szívni a látványt. Hogy is felejthettem el? Hisz mindig ide vágytam, attól a perctől fogva, hogy először láttam az erdőt. Most is rácsodálkoztam az égig érő fákra, a lombkoronájukra, ahogy a leveleiken átszűrődik a napfény, a napsugárban táncoló rovarokra, a szikár törzsekre, a bokrokra, állhatatos páfrányokra, göcsörtös gyökerekre, csuszamlós partra, kavicsokra, kövekre, elhullott ágakra – és a patakra. A vízre, mely mentén élet fakad, ahol minden növény és állat olthatja szomját, s cserébe az erdő önnön szívét, legféltettebb kincsét – a burjánzó életet - adja. Az embernek is van itt helye. A kövek és faágak láthatatlan hidat képeznek egyik partról a másikra, a forráshoz emberkéz rakta a lépcsőket – de azokat is az itteni kövekből. Az ösvényre dőlt fatörzset a gyerekek csúszdának használták, az öregek egy helynek, ahová leülhetnek. Ahogy haladtunk tovább, egyre inkább hatalmába kerített az erdő iránt érzett tisztelet és még valami, amit nem cserélnék el semmiért: az érzés, hogy ide tartozom. A késztetés, hogy minden egyes mohával borított fa törzsén végigsimítsak, hogy nekidőljek erős gyökereiknek, hogy a kidőlt fákon karjaimat kitárva végigtáncoljak, hogy megannyiszor megpróbáljam átugorni a patakot, vagy épp tenyeremet a víz felszínére fektetni, nézve, ahogy a parányi halacskák úsznak a mederben. Az érzés, hogy időtlen időkig itt maradni is kevés, habár minden pillanattal többet kapok, mint eddigi életemben. A mohó telhetetlenség, ami az embereket a pénz láttán fogja el – habár a pénz sosem érdekelt, most megtudtam, milyen. Semmilyen vagyon nem érhet fel a látvánnyal, ami mindenkié – az erdővel, ami mindenkié. | |
| Bogger2001 (88589) 18.06.02 20:30:49 | ||
|
Jótékony figyelmeztetés: a következő leírás tartalmazhat erőszakos és fiatalabb korosztály számára nem megfelelő elemeket. Mindenki a saját felelősségére olvassa. ------- $Lépés keresztbe, térdet lendít, csípőt fel, ugrás, fordul –a térdem beleütközött egy alkarba. Kikerekedett szemekkel konstatáltam, hogy ellenfelem kivédte a rúgásomat, majd a lábfejemet az említett alkarnak támasztva elrugaszkodtam, hogy egy hátraszaltó után guggolva érkezzek a földre. - Impresszív – húzódott fel a szája széle. Azt hiszem, mosolynak szánta. Na, nem a barátságos fajtának. Nem haboztam sokat, hiszen még mindig volt egy kicsi a lendületemből. Ahonnan voltam, indítottam el a következő térdesemet, amit természetesen kivédett – ám erre már számítottam. Elrugaszkodtam a védekezésre felemelt kezeiről, és átfordultam a vakoldalára. Csak egyetlen érintés. Nagy levegőt vettem. - De – feszítettem meg a kezem – bo – fordultam felé –r… aú! – mielőtt befejezhettem volna a mozdulatot, éles fájdalom hasított a könyökömbe. - Attól még nem leszel erősebb, hogy kiabálsz – a smaragdzöld tekintet egyenesen az enyémbe fúródott. Hirtelen ijesztően közelinek és veszélyesnek láttam őt. Hiszen egész idáig csak védekezett, futott át az agyamon. Nincs más választásom. Egy ugrással biztos távolságba kerültem, majd növekvő tempóban körözni kezdtem ellenfelem körül, miközben visszagondoltam az elődöm szavaira. Jól figyelj, kölyök. Ez a technika ölésre lett teremtve. Figyelmesen vizslattam ellenfelemet, remélve, hogy a sokféle szög egyike felfed egy gyengepontot. - Mit csinálsz, kölyök? Nem a cirkuszban vagy – szélesedett ki a vigyor. Minden, amire szükséged van, az a gravitáció és a saját koncentrációd. - Így csak elfáradsz. Nem zökkenthet ki semmi. Egyre nagyobb sebességgel köröztem, kizárva a külvilágot. Nem állíthat meg semmi. A lépteim nyomán besüllyedt a föld. Figyelj az időzítésre. Egy, két, há’… célba vettem ellenfelem, de most cikk-cakkban közelítettem felé. A harmadik ugrás után kellett elrugaszkodnom. Most, vagy soha. Az ugrás célja, hogy függőleges helyzetbe kerüljél – az erő a lendületből jön. Ha ezt az erőt képes vagy egy helyre koncentrálni, a gravitációval együtt képes vagy halálos sebet okozni. Megpördültem a levegőben, miközben a tengelyem függőleges maradt. Összetettem a kezeimet, és a középső ujjam hegyére koncentráltam minden energiámat. Elkezdtem lefele gyorsulni. Tisztában voltam azzal, hogy egy ember nem élheti túl ezt a támadást – ahogy azzal is, hogy már nincs módom megakadályozni. Az elődöm technikájával az ölés gyerekjáték volt. Túl könnyű. Hátborzongatóan könnyű. Nem megmondtam, hogy meg fogod változtatni a játékszabályokat? A csont törésének jól ismert hangja hasított a levegőbe. Az érintésre ellenfelem gerince három helyen tört el, ehhez jött még a súlyom is. Becsuktam a szemem, ahogy áthasítottam az élő húson. A kezem földet ért, már nem maradt benne erő. Megtartottam magam kézállásban, egy ujjamra támaszkodva, miközben ellenfelem kettészakadt teste eldőlt két irányba. Egy bukfenccel felálltam. Letöröltem a vért az arcomról, s folytattam utamat. Gyilkos vagy. Én tettelek azzá. | |
| Deliora (41666) 18.06.10 11:30:57 | ||
|
Bogger2001: Bocsánat, a kései kritikáért, reméltem, hogy lesz valaki, aki rajtam kívül is hozzászól az írásodhoz :/ Minden esetre nekem mindkettő nagyon tetszik :D A két kedvenc témámat ölelted fel xD Minden esetre a kritika nem kritika javítgatások és kötözködés nélkül  Első iromány Tetszik az aprólékos, pontos leírás, így az olvasó játszi könnyedséggel bele tudja magát képzelni a tájba, DE néhány helyen kissé túlbonyolítottad a mondatokat. Túlságosan "megcsavartad" őket, így, legalábbis számomra, nem értelmezhetők: A vízre, mely mentén élet fakad, ahol minden növény és állat olthatja szomját, s cserébe az erdő önnön szívét, legféltettebb kincsét – a burjánzó életet - adja - Miért cserébe? Azért mert az állatok ihatnak belőle? Igazából itt nem is a túlbonyolítás a baj, hanem a szóhasználat. És az a fránya szóismétlés. Bár csak egyet láttam meg benne és azt is csak a legvégén :) Semmilyen vagyon nem érhet fel a látvánnyal, ami mindenkié – az erdővel, ami mindenkié. - itt kétszer szerepel az "ami mindenkié" kifejezés. Karakterszám megvan, minőség tökéletes, ez beleszámít a versenybe :) Második iromány Most is meg kell említenem a hátborzongatóan pontos leírást. Imádom :D Itt nem hagyatkoztál bonyolult körmondatokra. Külön tetszett, hogy az emlékeknek szánt mondatokat jó helyen, érthetően írtad bele, egyáltalán nem megtévesztő és könnyen érthető. A szöveget jól tagolod. Azért pár apróság: Ahonnan voltam, indítottam el a következő térdesemet... - én inkább "ahol"-t írtam volna. Nekem így furcsán hangzik Elrugaszkodtam a védekezésre felemelt kezeiről, és átfordultam a vakoldalára - itt nem teljesen vagyok benne biztos, mit jelent a vak oldalára szó. Ezzel azt akarod kifejezni, hogy fél szemére vak, vagy csak a látóteréből tűnt el? Én legalábbis nem láttam mást utalást arra, hogy az ellenfél vak lenne. Vesszőhibákat, nem találtam benne, bár lehet, csak nekem nem tűntek fel. A fentiek meg már csak kötözködések Karakterszám stimmel, magát a szösszenetet imádom, így neked ez a második írásod a versenyre :D Remélem minden kódolás jó lett és még egyszer elnézést a kései válaszért. | |
| Rubyn (101091) 18.06.10 14:36:22 | ||
|
$ Chloe Brown a közvélemény alapján csúnya volt és kövér. Egy olyan lány, akivel a fiúk nem akarnak nyilvánosan mutatkozni, a lányok pedig vihogva összesúgnak a háta mögött. Abban az órában, amikor ezek az események megtörténtek, éppen a Juliette Caféval szembeni buszmegállóban üldögélt. Kezében egy cigaretta lehelte ki magából utolsó füstjét, majd azzal a lendülettel repült is a járda túloldalára. Az aszfalton még forgott párat, majd egyenesen egy autó kereke alá gurult. A Chloétól öt méterre idegesen toporgó idős hölgy lenézően méregette a lányt. Bizonyára azon járt az esze, hogy egy alapból is túlsúlyos, pattanásos bőrű, nagy orrú förmedvény vajon miért rontja magát még jobban el a dohányzással, és a csikkek trehány dobálásával. De ha valakit már eleve elítél a társadalom, akkor már nem teljesen mindegy neki? A buszmegálló tele volt telefonáló felnőttekkel, zenét hallgató fiatalokkal és morgolódó öregekkel. Ahogy Chloe elnézegette őket, valami szemet szúrt neki: szinte senki nem beszél a másikkal. Mintha mindenki egy burokban élne, és a szimpla nézésével el akarná maga körül zavarni az embereket. Ne gyere közelebb. Menj innen. Undorodom tőled – ezek hangzottak el a fejében, ahogy a tömeget figyelte. Ekkor valami történt. A padra, amelyen addig egymagában terpeszkedett, leült még valaki. Egy világoszöld nyári ruha érintette meg az egyik ujját, ahogy a lány helyet foglalt. Ahogy Chloe ránézett, első gondolata az volt, hogy mennyire gyönyörű. Hátközépig érő, hullámos szőke haja meseszépen fénylett, amikor a nap rásütött. Mogyoróbarna szemét egy vékonyka tusvonal emelte ki, amitől a tekintete valamelyest megkomolyodott. Azonban az a mosoly, amelyet Chloe felé irányított, rögvest barátságosabbá és fiatalabbá tette az arcát. - Bocsi, nem akartalak megzavarni – fordult hozzá a lány. – Csak nem volt kedvem a napon álldogálni, mikor ide le tudtam ülni. Meglepte, hogy valaki kedves volt hozzá, a legjobban mégis azt találta különösnek, hogy nem undorral fordult felé. - Semmi baj – motyogta egy kis töprengés után. A szőke lány elővett egy doboz cigarettát a táskájából. - Van tüzed? – kérdezte. - Van. – Chloe elővette az öngyújtóját. Rövid habozás után a hölgyemény megköszönte, azonban a meggyújtott cigarettacsikket átnyújtotta a mellette ülőnek. - Valójában nem dohányzok. Chloe Brown értetlenül nézett rá. Akkor mégis miért hord magánál cigarettát? Felvonta a szemöldökét, majd elvette a felajánlott dolgot. - Gondolom most azon töprengsz, akkor miért van ez nálam, ugye? Az igazat megvallva nem érdekelte túlzottan. Mindenki hordjon magánál azt, amit jónak érez. Viszont nem akart bunkó lenni, így tettette, hogy kíváncsi rá. - Igen. - Egy fogadáson nyertem. Meg még egypár dolgot. Ha akarod megmutatom. Ez már valamivel érdekesebben hangzott. - Okés, mutasd! Különös érzés volt számára, mikor egész testével egy idegen felé fordult. Úgy érezte magát, mintha elvették volna a fegyverét a harcmezőn, és már csak a közte és az ellenfele közötti tér választja el őt a biztos vereségtől. - Egyébként Judith vagyok. Előhúzott egy aranyórát, egy krokodilbőrből készült pénztárcát és egy csodaszép gyémánt jegygyűrűt. - Hűha! Ezeket honnan szerezted? – csodálkozott. - Mint mondtam, egy fogadáson nyertem. De ebbe a táskába csak ezek fértek. Van még sok más, tudod mindent elnyertem szegény nőtől. Dehát ő akarta annyira azt a játékot. Senki sem tökéletes. Miután ezt kimondta, szélesen elmosolyodott, majd lehunyt szemmel kacarászni kezdett. Chloét aggasztotta Judith viselkedése. Legszívesebben felugrott volna, hogy otthagyja. - Milyen játékról van szó? - Ha sikerül kitalálnod, ezt mind neked adom. Mondok róla három dolgot, neked pedig három lehetőséged van megtippelni. Szeretek játszani, mint láthatod. Nem hitt a fülének. Érezte, hogy ebbe muszáj belemennie. Elvégre ki tudja, vajon miket nyert még azon a fogadáson. - Benne vagyok. - Akkor sok szerencsét. Egy asztalnál, egymással szemben ülve játszottuk. Kell hozzá valami tárgy, na meg persze hatalmas szerencse, mivel nagy tétekkel játszák. - Most komolyan ez az a három dolog? Chloe kérdőn nézett, de látva Judith lesújtó pillantását, rájött, hogy nem viccel. - Ez elég tág, de szerintem egyértelműen pókerről van szó. - Nem talált. - Sakk? – Kissé magasabb lett a hangja. Tudta, hogy ez nem a jó válasz. - Nem tudok sakkozni. Azt amúgy mióta játszák nagy tétekkel? – Judith úgy nézett rá, mintha csak azt készülné mondani: te nagyon ostoba vagy. - Úgysem fogom kitalálni. Most társasjátékokat felesleges lenne felsorolnom. Akkor legyen orosz rulett! – Chloe hangosan felnevetett. Elhalkult, mikor Judith nem válaszolt semmit, csak átnyújtotta a táskáját. - A többi holmit megtalálod azon a címen, ami egy cetlin a táskában van. Benne van a ház kulcsa is. Gratulálok, eltaláltad. Ekkor ismét nevetni kezdett, most azonban nagyon hangosan. | |
| Bogger2001 (88589) 18.06.10 16:27:00 | ||
|
"Mentsem el a hozzászólásomat? Ah, biztos nem léptetett még ki a Hoka... *hits send* Az istállód látogatása" Deliora: Örülök a kritikádnak, épp ezért igyekszem reagálni is rá. 1. Bevallom, a sok jelző egy kicsit elvette a figyelmet a valódi mondatról. A vízért cserébe ad életet az erdő a patakpartra. 2. Egyik költői eszközünk az ismétlés, főleg, ha valamire hangsúlyt szeretnénk fektetni. Így például ott van a második irományomban is: "Túl könnyű. Hátborzongatóan könnyű." 3. Onnan, ahol voltam, indítottam el... - az első két szót összevontam, mert az ehhez hasonló csonka mondatok hozzátartoznak a stílusomhoz, ámbátor lehet ebben a helyzetben nem volt célszerű. (Random megj.: ebben és az eredeti mondatban különböző a hanglejtés is) 4. A vakoldal a harcművészetekben használatos kifejezés, az ellenfél azon oldalára/testrészeire vonatkozik, amiket adott állásból nem tud hatékonyan védeni (pl. ha beállsz felemásan, mondjuk a jobb lábaddal elöl, akkor az az oldalad lesz a vakoldal), bár majdnem biztos vagyok benne, hogy az elnevezés összefüggésben van a látótérrel is. Az elbeszélő ebben az esetben az ellenfél háta mögé került. Rubyn: Sokkoló volt. Imádom! <3 | |
| Rubyn (101091) 18.06.10 19:05:21 | ||
|
Nagyon szépen köszönöm! <3 | |
| Rubyn (101091) 18.06.10 20:57:31 | ||
|
Vesszőhiba: Ha akarod, megmutatom. | |
(aktuális oldal: [ 71 ], összes oldal: 81, Hozzászólások: 1206)
[1] [2] [3] [4] [5] [6] ... [68] [69] [70] [71] [72] [73] [74] [75] [75] [76] [77] [78] [79] [80] [81]
