 |
Fórum - Alkotók Kuckója
Bármilyen egyéb alkotás ami nem illik a többi témába :)
| pony56club (16581) - 1. 11.10.21 14:15:26 | ||
|
látom ide még senki nem írt...így ha nem baj..:
1.fejezet Hatalmas mancsim tompa puffanással érkeztek a talajra.Gyorsan kerülgettem a fákat,és próbáltam utolérni a zsákmányomat:egy nyulat.Nem erőltettem meg magam,egy szökkeléssel mellette termettem,és állkapcsomat a tarkójára zártam.Felemeltem a földről és elroppantottam a gerincét.Letettem a földre és szétnéztem.Hiába voltam vérfarakas hatalmas termettel,attól még mindíg résen kell lennem.Ugyanis mostanában a medvék már jól belehúztak a gyűjtögetésbe,és ma már nem egyszer találkoztam medvével.Őszintén szólva már kezdtem rühelni a medvéket,mert amint elejtek egy nagyobb zsákmányt,azonnal feltűnik egy,aztán mégegy,és mégegy....én meg mehetek el arra amerre látok.Szerencsére nem jött medve,így nyugodtan elfogyaszthattam a nyulat,amiről inkább nem számolnék be... Hireten hideg szélvihar borzolta fel dús bundámat.Kicsit megráztam magam.Felnéztem az égre.Egy falevél épp az orromra hullt le.Leráztam róla,és megindultam hazafelé. Ősz volt,jobbanmondva már Október vége volt.A fák már jócskán csupaszok voltak a lombhullatás miatt.Az állatok pedig már szorgosan gyűjtögették téli élelmüket.Én ugyan nem gyűjtögettem,igaz,nem is volt rá szügségem.Mivel van nekem saját házam is.Elvégre vérfarkas vagyok vagy mi‘fene.Nem lett volna muszály vadásznom,de kondiban kell tartanom magam.És amúgy is szerettem farkasként élni,bóklászni az erdőben.Még a hideg ellenére is.Dús bundám ugyanis megvédett a hidegtől,így nem kellett attól tartanom hogy megfagyok.A melegtől sem különesebben,de ez most lényegtelen. Már az erdő szélén jártam,megtorpnatam.Gyanakvóan szétnéztem,majd átváltoztam emberi alakomba.Gyorsan átszaladtam az úton,a túloldalon meg egyenesen balra kanyarodtam,be az utcába,oda ahol lakok.Megálltam és elővettem az MP-mamat.Elindítottam.Legalább a észreveszik hogy eltüntem,modnhatomazt hogy futni voltam. Kis faluban élltem,távol a várostól.De nem bántam.Nem szerettem annyira a nagy felhajtást és a zajokat.Inkább szerettem csendben olvasni vagy rajzolni,vagy esetleg valami mást csinálni.Apám és anyám meghalt,akárcsak a nagyszüleim,így nevelőszülőknél laktam.Szerencsére éppelméjűek voltak,és nem voltak túl szigorúak,kivéve egy kissé értetlenebb teremtést:a fiukat.Ugyan még csak 13 volt,de már olyan idegesítő,hogy néha szivesen megnézném az arcát akkor,amikor meglátna farkasként. Csendesen besurrantam a házba.Kivettem a fülemből a fülhallgatókat és eltettem a készülékkel eggyütt a zsebembe.Olyan halkan mozogtam,amennyira csak tudtam.Szerencsére még mindenki aludt,pedig már fél nyolc volt.Csendben felsurrantam a szobámba.Becsuktam magam mögött az ajtót,és gyorsan megfésültem feketésbarna hajamat.Ugyanis egy kis erdei üldözéstől eléggé feltűnően összegabalyodott,szimplán úgy néztem ki,mintha csak most keltem volna fel az ágyból.Szinte abban a pillanatban ahogy összefogtam a hajamat,meghallottam Angela,a nevelőanyám hangját. -Triss,gyere kész a kaja! -Oké!-ordítottam le a szobámból. Miután végeztem a fésülködéssel,már ép siettem lefele a lépcsőn,amikor különös szag ütötte meg az orromat.A konyhában odamnetem nevelőanyámhoz és kicsit elfancsalított orral ezt kérdeztem:-Járt tegnap nálunk valaki,vagy csak Adam büdösített be? Angela értetlen ábrázattal meredt rám.-Igen,az új szomszédunk. -Dehát nincs is új szomszédünk. -Na jó,nem a miénk,hanem a szomszéd szomszédja,találkoztam vele a boltban és megkérdeztem hogy átjön-e. -És? -Átjött,de nem nagyon akart bejönni,talán szégyenlős volt...vagy csak zavarban lehetett...?-miközben anám magában álmélkodott én gyorsan bepakoltam magamba a kaját,aztán már szaladtam is a buszhoz.Na de amilyen balszerencsés vagyok,természetesen lekéstem a buszt...így mehettem gyalog a suliba. | |
| százViki9 (34428) 11.12.31 11:51:03 | ||
|
Én karakterem:
Neve:dark twilight Neme:Nőstény Kora:99(Fiatal)(Április 2-án szülinap) Párja:Nincs Jellemzői:A szeme lila...A lábánál barna csíkok találhatóak...A fején egy kör ami a szent háromság egy jele(Ez csak most beugrottxD).Örökké él. | |
| Anonymus (1596) 11.12.31 11:53:55 | ||
|
Nos itt is van a történet :D Az egyik legfontosabb rész ;)
Az előző részből: - Nem tudom, mi történt odabent – válaszoltam fejemet rázva, keresztbe tett karokkal. Elmosolyodott, majd próbálta visszaerőltetni a komoly arckifejezést, ami – hát – nem nagyon ment neki, - Semmi rossz nem történt, nem akartalak megijeszteni. Szerettem volna megtudni, hogy az előítéleteim veled kapcsolatban mennyire voltak igazak. Te pedig megtudhattad, hogy Robert Forward is őrzi az Arany Lipicai lelkének egy aprócska darabját. Szemöldökeim az égbe szöktek, s meghökkenve kérdeztem vissza: - Arany Lipicai?  3. fejezet - Lylienne (5. rész) Vagy egy percig farkasszemet néztünk, majd nem bírtam tovább, pislognom kellett. Mire felnéztem, ő még mindig engem bámult, majd lassan visszafordította a fejét a folyosó irányába. Sóhajtottam, tudtam, hogy nem kapok választ. Újra megkérdeztem volna, de motoszkálást hallottam a közelből. Lassan tovább mentünk, de akkor már nem szóltunk egymáshoz, én csak követtem Danielt, aki határozott lépésekkel haladt a kijárat felé. Egyszer csak megláttam egy nagy, farkasszerű alakot, akiről tudtam: nem az én kutyám. Mielőtt közelebb mehettem volna hozzá, a mellettem addig csendesen haladó ismeretlen elém tartotta a karját, s nem engedett tovább. Szoborrá dermedve nézte az állatot, akinek alakja még mindig kivehetetlen volt. - Lylienne! – kiáltotta Daniel. Nem értettem, miért azt a gyenge lányt hívja, aki nyilvánvalóan egyébként sem hallhatta őt. De a kutya ekkor vicsorogni kezdett, támadó testtartást vett fel. Felkapcsolódtak a folyosó égői, s én azonnal megismertem az állatot. Jobb mellső lábán egy véres, valószínűleg vágás által okozott sebhely volt, gyönyörű ezüst-fehér szőrét pedig itt-ott fekete foltok tarkították. Sötétkék szemei most élénken csillogtak, láttam: ő is felismert. Még vártam, egy utolsó jelre, amitől bizonyságot nyer, hogy tényleg ő az. Az éttermi biztonságiak jöttek mögülünk és indultak felé. Amint meglátta az egyenruhásokat, nyakát előrenyújtotta, s bőre tökéletesen rásimult csontjára. Hátrahőköltem. Levegő után kapkodva próbáltam kitalálni, hogy került ő ide. A biztonságiak kifelé kezdték rángatni. Előreléptem, s meggondolatlanul kiáltottam utána: - Damaged! A férfiak megálltak, Daniel pedig kérdőn nézett rám: - Ismered? - Igen – válaszoltam sietősen. – Ő az én kutyám. Damaged lassan felém fordult, s szemmel egyértelműen jelezte, mennyire jól esett neki, amit mondtam. Szeméből szemerkélni kezdtek a könnycseppek. - Köszönöm – súgta oda nekem anyai szeretettel. Bizalmasan rákacsintottam, majd újra a biztonságiak felé intettem, ezúttal magabiztosan. - Elengednék, kérem? Innen már kivezetem én. Lassan… feltűnően lassan indultam a kutya felé, mire az őrök elengedték őt. Leguggoltam elé. - Cream óta egyetlen olyan kutyám sem volt, mint te – mondtam én is a meghatottságtól könnyezve. - Örülök, hogy újfent összehozott minket a sors. - Alig várom, hogy jobban megismerjelek – mosolygott rám Damy. Megsimogattam, majd felálltam, s céltudatosan indultam kifelé. Az idefele vezető út egyharmadát tettem meg, mire kiértem. Pár perc alatt a boltban voltam. Érdekes… A boltban nem láttam Lylienne-t, hogy elbúcsúzzam tőle. - Damy! Ismered te az „Arany Lipicai” legendáját? – kérdeztem. - Hiszen neked is tudnod kellene a történetet – mondta. – De ha még nem hallottad, hát majd elmondom én. Az egész egy arthioi kis tanya tulajdonosával kezdődött. - Arthio? – szakítottam félbe Damy-t. | |
| Anonymus (1596) 11.12.31 11:54:46 | ||
|
(folytatás, még Damaged beszél)
- Jana Village szomszédos falujának erdeje. A farm tulajdonosa Jeremy Antonio, középkorú földműves családból származó, kedves ember. Felesége már régen halott volt, lánya 15 éves. Jeremy a faluvásáron vett egyszer két gyönyörű, szürke lipicai lovat. Megérte neki, hisz kanca és csődör párban voltak eladóak viszonylag olcsón. A kancát North-nak, a csődör East-nek nevezte el. Az utóbbival Carmen, Jeremy Antonio lánya versenyzett, így ráragadt a Rider név. Két évig megéltek a versenyzésből, mert a ló olyan kiváló eredményeket hozott, amilyenekről a lány álmodni sem mert. De az akkor még fiatal csődörnek fekete foltok jelentek meg a szőrén, a kanca pedig kifehéredett. Jeremy úgy gondolta, a lovak betegek, nem volt mit tenni, el akarta vitetni őket. Carmen azonban nem hagyta, azt mondta apjának, aludjon rá egyet. Másnap reggel Jeremy kiment az udvarra megnézni a lovakat, s halálosan megrémült, nem hitt a szemének. Egyik nap még két gyönyörű lipicai gazdája, másnap reggel pedig már egy koromfekete, s egy hófehér egyszarvú pegazus ló áll a karámjában. Kidobta a lányt a tanyáról, aki aztán egy teljes évig az erdőben élt egyedül. Egyik reggel azonban hangos nyerítésre ébredt, s a tisztásra szaladt, ahol megpillantotta régi lovait. Carmen odaszaladt hozzájuk, majd visszahátrált, mert olyat látott, amit maga sem akart elhinni. Előtte született meg az arany lipicai. A csikó szőre színarany volt, s mint szobor, feküdt a tisztás harmatos füvében. Nem volt szárnya, se szarva, de a szőre káprázatos volt. Mikor Carmen elbúcsúzott a lovaktól, s visszament a rókalyukba, ahol addig is éldegélt, a lovak követték őt. Pár hét múlva jött csak rá, hogy beszélni tud a csikóval, aki készségesen társalgott Carmennel. Mikor a csikó felnőtt, szürke színű lett, oldalán fekete pöttyök jelentek meg. Nem volt már, mint egy gyönyörű lipicai ló. Carmen Lyly-nek hívta, ami azt jelenti: Liliom. De a ló valódi neve Lylienne volt. És attól kezdve Carmen az összes állattal tudott beszélni. - És bennem van ez a ló? – kérdeztem háborogva, hitetlenkedve. - Nem, dehogy van – nevetett rajtam Damy. Mikor Lyly meghalt, Carmen észrevette, hogy a ló testéből nagy, arany gömbök szállnak az égbe. Ezeket az „Arany Lipicai” lelkének darabjaiként fogta fel. Az egyik gömb Carmen testébe szállt, aki halála után arthioi kutyaként született újjá. - Érdekes… - tűnődtem. – Ne haragudj, de nekem ez túl varázslatos, én nem hiszek az ilyesmiben. - Én sem hittem, amíg meg nem ismertelek. - Köszönöm, hogy elmondtad. Damy sötétkék szemeit rám villantotta, s hirtelen úgy tűnt, mosolyog. Boldognak látszott. (ÉS VÉGE) Komikat pls  | |
| százViki9 (34428) 11.12.31 12:07:20 | ||
|
Ja és! A sablon a Deviantart-ról való csak színeztem!(Az előző képem de ezt mindig elfelejtem odaírni) | |
| lovasíjjász (41190) 11.12.31 12:10:50 | ||
|
százViki9: A szentháromságnak nem egy jele van (mondjuk nem is olyan sok) de a kör pont nem az. | |
| százViki9 (34428) 11.12.31 12:16:19 | ||
|
Mondtam hogy éppen kitaláltam...
Bocs azért... | |
| százViki9 (34428) 11.12.31 12:24:59 | ||
|
Akk kijavítva:
Jellemzői:A szeme lila...A lábánál barna csíkok találhatóak...Örökké él. | |
| Póniló15 (15108) 11.12.31 12:43:21 | ||
|
Naty, szuper lett! :D Egy kicsit összezavarodtam a sok névtől, de azért jó volt... xD | |
| Anonymus (1596) 11.12.31 13:06:00 | ||
|
Bridge: Köszi :) Ha ez sok név akkor mi lesz később? xD Különben nem is voltak benne sokan: Daniel, Damy, Antonio, Carmen, North, East, Lylienne és “én“ xD | |
| Póniló15 (15108) 11.12.31 13:23:32 | ||
|
Uff, hát nekem ez soknak számít. xD
Én sosem írok ennyi szereplővel, mert már ismerem magam annyira ilyen téren, hogy tudom: képes vagyok eltévedni a saját történetemben. >< Most is olvasok egy olyan könyvet, amiben csomó ember és ebből következtetve név van, és néha komolyan azt sem tudom, hogy mit olvasok...  | |
| Anonymus (1596) 11.12.31 13:53:55 | ||
|
 igen, én is képes vagyok eltévedni benne, de én mindig átolvasom amit már eddig írtam xD A történetem elejét már fejből tudom | |
| Póniló15 (15108) 11.12.31 14:14:52 | ||
|
Én tegnap (vagy tegnapelőtt) kinyomtattam az eddigi meglévő Láthatatlan-t, és elolvastam. Huh, csomó olyan rész volt, amire nem is emlékeztem, és olyan jó érzés volt olvasni... xD♥ (11 lap lett)
A Farkas Szemmel 1-et is kinyomtattattam még régebben, az meg egy egész köteg lett! Vagy 50 lap, nagyon durva... xD | |
| Xen (10730) 11.12.31 14:40:20 | ||
|
ö itt Anhell xD
sokan már ismeritek mivel lovasba ö a karakterem ö a farkas Anhell :D  | |
| zsofi26horses (50515) 11.12.31 15:01:56 | ||
|
Itt a 2. fejezete és léccí komizzátok mert eddig még nem igazán jöttek a komik..
A weblapomon elolvashatod az 1. kötetet+ az 1. fejezetet is! Melissa: nagyon tetszik :) Xen: Cuki 
2. fejezet Másnap Maxel sétálni indultunk a parkba, hogy egy kicsit megbeszéljük a dolgokat. A fák tetejét fehér hó borította. A zúzmara titokzatosan csillogott az ágakon. Egy lócáról lesepertem a havat, majd ráültünk. Sokáig ültünk így, csendben a természetben. Senki nem volt kint, egy nőt láttunk, amint kisbabáját babakocsiban tolja. Felsóhajtottam. Max rám nézett, majd kezeit maga köré fonta. - Mit akarsz csinálni? - kérdezte végül. Sokáig kerestem a gondolatokat, majd próbáltam szavakba is önteni. - Megkeresem ezt a vérfarkast és megkérdezem, hogy mit akar, mert nemigen hiszek ennek a fehérnek... - vakartam meg a fejemet, a fiú hajába túrt. - Nem tartom jó ötletnek. - Ne már! - nyávogtam, de a srácot nem zavarta, csak rázta a fejét. - Ennyire kalandvágyó vagy? - mondta és megrázta a fejét. - Minek akarod te megmondani neki a magadét? - Csak - sokáig nevettünk még, aztán újra győzött a csend. Otthon én már pakoltam is. - Hanna ne csináld már - nyögött a fiú és összevonta a szemöldökét. - Mit akarsz csinálni? Hova akarsz menni? Miért nem tudsz egy kicsit megnyugodni? Most szerezted meg a holdkövet, nem volt még elég?! - nagyon felháborodottnak tűnt. Egy kicsit magamba néztem. Be kellett látnom, igaza van. Teljesen hibbant vagyok, nem normális. Kiléptem az ajtón, ekkor egy unott képű postás nyomott a kezembe egy levelet, majd, mintha mi sem történt volna, elsétált. Azonnal kibontottam. Nem volt rá írva senkinek a neve, de a levélben ez állt. “ Kedves Hanna és Max! Tudok rólatok, és arról is, hogy életveszélyben vagytok. A vérfarkasvezér gyűjtött magának egy teljes hadsereget, hogy elpusztítson benneteket. Meneküljetek minél gyorsabban! Egy múltbeli kis faluban már várnak téged! Aláírás: Jó barátod.“ Nagyon megijedtem. Azonnal megmutattam Maxnek, aki csak annyit kérdezett, hogy ki nekem a legjobb barátom, amivel fején találta a szöget. nekem nem volt barátom, eddig soha. Az ügy kezd egyre rejtélyesebbé válni. - Tudod mit? Menjünk, szerintem igazat írtak - néztem Max zöld szemébe. A fiú gondolkodni kezdett. Végül beleegyezett, és már pakoltunk is. Egy kistáskába belenyomtunk egy kis innivalót, meg ételt, két pokrócot és a megérzéseim azt súgták, hogy minnél hamarabb el kell tűnnünk innen. Bekulcsolta a lakást és elindultunk.A hótakaró olyan fél méteres lehetett, kitaposatlan utakon jártunk, ahol a hótól járni is alig tudtunk. Max diktálta a tempót, ami nekem, a “nagy sportolónak“ elég nehezemre esett tartani. A zúzmarával betakart fák az út felé magasodtak, a köd elszállt, és minen kitisztult. Egy kis őzike ugrott ki a bozótból, majd eltűnt. Csak a másodperc töredéke alatt láttuk, arra az egy pillanatra emlékeztem, ahogyan felugrott. Nem törődve a látottakkal, mentünk tovább. Hamar besötétedett, mire Maxnek az a jó ötlete támadt, hogy készíthetnénk magunknak egy menedékhelyet, ahova elbújunk, mert biztosak voltunk benne, hogy nem érünk be a faluba ma. Mentünk egy kicsit, majd megláttunk egy fedett lest, felmásztunk és lepakoltuk a holminkat. Leültem a korhadt fából emelt építményre, összehúztam magamat. Nem volt hideg, mégis úgy össze kuporodtam, akár egy kisegér. Szúnyókáltunk egy kicsit, a megtett tíz kilométer után nem is vágytunk másra. Félálomból észleltem, amint a fiú lemászik a lesről. Visszajött, majd felébresztett. - Mi az? -kérdeztem nyűgösen és kinéztem. Míg aludtam teljesen besötétedett, és láttam amint a tűz lobog a les mellett. - Tüzet raktam, hogy távol tartsuk a vadakat. Ja és készítettem vacsorát is - mosolyodott el és a tűz felé biccentett. Én is lemásztam. A les egy mező közepén állt, kissé beggörnyedve az idő múlásától. Alig állt már a négy lábán, aki benne ül, azt gondolná, a leggyengébb fuvallat is ledöntené. Max hozott magával szalonnát, meg kenyeret, így egy jó kis szalonnasütés lett a vége a vacsorának. A fiú lefeküdt a fűbe, én meg mellé. Most vettem csak észre, mennyi csillag őrzi álmunkat. Millióan voltak, csillogtak, akár a gyémánt, és úgy tűnt, nem is hagynak helyet a sötétségnek. Elmosolyodtam és még egy ideig bámultuk őket, majd aludni tértünk. | |
| Xen (10730) 11.12.31 15:02:28 | ||
|
köszi :) | |
(aktuális oldal: [ 136 ], összes oldal: 579, Hozzászólások: 8672)
[1] [2] [3] [4] [5] [6] ... [133] [134] [135] [136] [137] [138] [139] [140] ... [573] [574] [575] [576] [577] [578] [579]
