 |
Fórum - Alkotók Kuckója
Bármilyen egyéb alkotás ami nem illik a többi témába :)
| pony56club (16581) - 1. 11.10.21 14:15:26 | ||
|
látom ide még senki nem írt...így ha nem baj..:
1.fejezet Hatalmas mancsim tompa puffanással érkeztek a talajra.Gyorsan kerülgettem a fákat,és próbáltam utolérni a zsákmányomat:egy nyulat.Nem erőltettem meg magam,egy szökkeléssel mellette termettem,és állkapcsomat a tarkójára zártam.Felemeltem a földről és elroppantottam a gerincét.Letettem a földre és szétnéztem.Hiába voltam vérfarakas hatalmas termettel,attól még mindíg résen kell lennem.Ugyanis mostanában a medvék már jól belehúztak a gyűjtögetésbe,és ma már nem egyszer találkoztam medvével.Őszintén szólva már kezdtem rühelni a medvéket,mert amint elejtek egy nagyobb zsákmányt,azonnal feltűnik egy,aztán mégegy,és mégegy....én meg mehetek el arra amerre látok.Szerencsére nem jött medve,így nyugodtan elfogyaszthattam a nyulat,amiről inkább nem számolnék be... Hireten hideg szélvihar borzolta fel dús bundámat.Kicsit megráztam magam.Felnéztem az égre.Egy falevél épp az orromra hullt le.Leráztam róla,és megindultam hazafelé. Ősz volt,jobbanmondva már Október vége volt.A fák már jócskán csupaszok voltak a lombhullatás miatt.Az állatok pedig már szorgosan gyűjtögették téli élelmüket.Én ugyan nem gyűjtögettem,igaz,nem is volt rá szügségem.Mivel van nekem saját házam is.Elvégre vérfarkas vagyok vagy mi‘fene.Nem lett volna muszály vadásznom,de kondiban kell tartanom magam.És amúgy is szerettem farkasként élni,bóklászni az erdőben.Még a hideg ellenére is.Dús bundám ugyanis megvédett a hidegtől,így nem kellett attól tartanom hogy megfagyok.A melegtől sem különesebben,de ez most lényegtelen. Már az erdő szélén jártam,megtorpnatam.Gyanakvóan szétnéztem,majd átváltoztam emberi alakomba.Gyorsan átszaladtam az úton,a túloldalon meg egyenesen balra kanyarodtam,be az utcába,oda ahol lakok.Megálltam és elővettem az MP-mamat.Elindítottam.Legalább a észreveszik hogy eltüntem,modnhatomazt hogy futni voltam. Kis faluban élltem,távol a várostól.De nem bántam.Nem szerettem annyira a nagy felhajtást és a zajokat.Inkább szerettem csendben olvasni vagy rajzolni,vagy esetleg valami mást csinálni.Apám és anyám meghalt,akárcsak a nagyszüleim,így nevelőszülőknél laktam.Szerencsére éppelméjűek voltak,és nem voltak túl szigorúak,kivéve egy kissé értetlenebb teremtést:a fiukat.Ugyan még csak 13 volt,de már olyan idegesítő,hogy néha szivesen megnézném az arcát akkor,amikor meglátna farkasként. Csendesen besurrantam a házba.Kivettem a fülemből a fülhallgatókat és eltettem a készülékkel eggyütt a zsebembe.Olyan halkan mozogtam,amennyira csak tudtam.Szerencsére még mindenki aludt,pedig már fél nyolc volt.Csendben felsurrantam a szobámba.Becsuktam magam mögött az ajtót,és gyorsan megfésültem feketésbarna hajamat.Ugyanis egy kis erdei üldözéstől eléggé feltűnően összegabalyodott,szimplán úgy néztem ki,mintha csak most keltem volna fel az ágyból.Szinte abban a pillanatban ahogy összefogtam a hajamat,meghallottam Angela,a nevelőanyám hangját. -Triss,gyere kész a kaja! -Oké!-ordítottam le a szobámból. Miután végeztem a fésülködéssel,már ép siettem lefele a lépcsőn,amikor különös szag ütötte meg az orromat.A konyhában odamnetem nevelőanyámhoz és kicsit elfancsalított orral ezt kérdeztem:-Járt tegnap nálunk valaki,vagy csak Adam büdösített be? Angela értetlen ábrázattal meredt rám.-Igen,az új szomszédunk. -Dehát nincs is új szomszédünk. -Na jó,nem a miénk,hanem a szomszéd szomszédja,találkoztam vele a boltban és megkérdeztem hogy átjön-e. -És? -Átjött,de nem nagyon akart bejönni,talán szégyenlős volt...vagy csak zavarban lehetett...?-miközben anám magában álmélkodott én gyorsan bepakoltam magamba a kaját,aztán már szaladtam is a buszhoz.Na de amilyen balszerencsés vagyok,természetesen lekéstem a buszt...így mehettem gyalog a suliba. | |
| Melissa (6505) 11.11.23 19:49:51 | ||
|
Köszi, Ponyclub :) Elkészítem a borítót, és akkor berakok még egy fejezetet. | |
| Melissa (6505) 11.11.23 20:24:03 | ||
|
Zafír és legenda 2. fejezet - Merre lehet? –fordultam Tesdur felé egy idő után. Ekki odgovara vid mojot minu, no vit svoeto sinni, felelt Tesdur sárkánynyelven, az elméjén keresztül. Ugyanis a sárkányok tudnak telepatikusan beszélgetni a lovasukkal. Azzal a kivétellel, hogy ők értenek emberi nyelven, beszélni viszont nem tudják. - Kit keresel? Egy sötét hajú fiú tűnt fel előttem, de olyan közel, hogy az már szó szerint irritáló volt. - Hát, nem téged, az egyszer biztos! –léptem hátrébb egy lépést, a fiút méregetve. Szemüveges volt, olyan tipikus stréber fejű. - Ó, na nem baj! Megölhetem a sárkányodat? Ez most komoly?! - Nem! Van még egyéb ilyen hülye kérdésed? Ez a gyerek egyre furább… Chto murkha idyot? Tesdur kérdésére felnevettem. A fiú meg se rezzent rá. Csak debil módon vigyorgott és bámult ki a fejéből. - Igen –felelt a kérdésemre –, ki vagy te, és melyik földről jöttél? - Én a Tűzföldről. - Jippí! Akkor te barát vagy! –A fiú úgy tapsikolt, akár egy ötéves kislány, amitől még inkább elbi-zonytalanodtam. - Miért, te honnan jöttél? - Én? A Vízföldről. És képzeld el, most fogtam el egy vad sárkányt –jött az újabb tapsikolás. Megfordult a fejemben, hogy talán ezért nem felelt Zelaent se az enyém, se Tesdur hívására. Önfeledten játszik. Lehet, hogy ez a lökött gyerek elfogta. Amennyi esze van, nem nézte meg, hogy van-e gazdája a sárkánynak. - Megnézhetem? - Persze! Gyere, megmutatom. Most éppen Tsumeeda-val játszik. - Az kicsoda? –kérdeztem, miközben enyhén vonakodva elindult a fiú mögött. - A másik sárkányom. Csak ő még kicsi. Ahogy odaértünk a hatalmas tisztásra, megpillantottuk a két gyönyörű sárkányt. Az egyik nagy volt és sötétzöld, a másik még egészen apró, áttetsző kék színű. - Zela! –kiáltottam boldogan. A nagyobbik sárkány felkapta a fejét és körülnézett. Amint meglátott, vidáman fújtatott és elém repült. - Hát megvagy, kicsim! –öleltem át a sárkány fényes, zöld orrát. - Ez a te sárkányod? –kérdezte a fiú döbbenten és kissé csalódottan. - Igen. Ő Zelaent, az idősebbik meg Tesdur. Én meg Sabrina. - Én Heizer vagyok. - OK. Valami megbökdöste a lábamat. Odapillantottam. A nagyon kicsi, csodaszép sárkányka állt mellet-tem és vidáman, érdeklődve, félrebillentett fejjel nézett rám. - Szia! –guggoltam le mellé és megsimogattam. –Biztosan te vagy Tsumeeda. Milyen szép kisasszony vagy te! - Igen, ő az –felelt Heizer, büszkén kihúzva magát. –Ja, és ő az enyém! Nem ellopni. A szemem szikrákat szórt, ahogy ránéztem. Mégis mit képzel ez? Összehasonlít magával. - Én soha nem lopok sárkányt! Tesdur magától szegődött hozzám, Zelaent a tojásomból kelt ki. Fo-god az adást? - Jézusom! –hőkölt hátra Heizer. –Nem akartalak felzaklatni. Azt hittem, nem vagy ennyire érzé-keny. - Én nem vagyok érzékeny!! Heizer úgy döntött, jobb, ha csendben marad. Kissé irigykedve nézte, amikor Zelaent nyakába ül-tem. Szerintem nem tudott róla, de láttam, mit érez. Olyan gyönyörű volt az a smaragdzöld pikkelyes sárkány! És nem lehet az övé! Azt is észrevettem, hogy a fiú kényelmetlenül érzi magát. És, mintha magányos lenne. Egy darabig őrlődtem, mire döntésre jutottam. Mély sóhajjal és lehunyt szemmel szólaltam meg: - Jössz? A fiú felvillanyozva bólintott és Tesdur-ra ült. Tsumeeda is befészkelte magát az ölébe és most már indulhattunk. Tesdur kitárta szárnyait, felüvöltött, majd elrugaszkodott és felszállt a felhők közé. Nem zavarta, hogy Heizer rémülten visítozik a nyakában, és hogy én jót nevetek rajta, csak élvezte a repülést. Elvégre régen nem szárnyalhatott már. Eddig a Levegőföldön jártunk, ami, tudniillik, ellenséges terület számunkra, akárcsak a Növényföld. Már gyűlölte a talajt és hogy nem repülhetett kedvére. Hiába próbálta elrejteni előlem az érzéseit, minden lépéséről tudtam. Kauan thoi, gun dai truoc ajatellut. Oma tac ja cua. Kun Zelaent oli chi vain trung muna nho. Igen, erről Zela nem tudott. Tesdur az apja. Ez a titok rajta kívül még az én bizalmamban volt, de azon kívül senki nem ismerte. - Tesdur!! A rémült sikolyra felriadt. Tsumeeda a föld felé zuhant. Jelentések: Tsumeeda - Jeges Ekki odgovara vid mojot minu, no vit svoeto sinni. - Nem válaszol a hívásomra, de érzékelem a jelenlétét. Chto murkha idyot? - Ki ez az idióta? Kauan thoi, gun dai truoc ajatellut. Oma tac ja cua. Kun Zelaent oli chi vain trung muna nho. - Olyan régen volt, mikor utoljára itt repülhettem. A párom és én. Amikor Zelaent még csak kis tojás volt. Komikat!! | |
| rekaianett (32539) 11.11.24 08:31:01 | ||
|
melissa. ez tök jó! milyen nyelven írsz? tök sirály! | |
| Melissa (6505) 11.11.24 11:55:36 | ||
|
Köszi, Rekaianett! :D A nyelv... hát... van benne szuahéli, mongol, japán, hindi, finn, ... xD | |
| pony56club (16581) 11.11.24 13:35:45 | ||
|
melissa:nagyon jó lett!alig várom a folytatást!hogy tudsz ilyen sok nyelven írni?XD
gota:talán ma vagy holnap fogom folytatni^^ köszönöm a komikat^^ | |
| Melissa (6505) 11.11.24 13:49:52 | ||
|
Ponyclub: Köszi! :D Google-fordító xD Úgy csinálom, hogy megnyitok kettőt, mindkettőre beállítok egy nyelvet, pl.: spanyol és hindi, aztán a lefordítandó mondatot és mindkettőből kiszedem azokat a szavakat, amik tetszenek, oszt kész xD
Nemsokára 3. fejezet!! | |
| Melissa (6505) 11.11.24 14:49:21 | ||
|
3. fejezet Milyen szerencse, hogy kiáltottam neki! Tesdur zuhanórepülésbe fogott és megpróbálta elérni a kis lánysárkányt, mielőtt az érné el a földet. De nagyon úgy tűnt, hogy túlságosan is messze van. Erőlködött. A lehető legvékonyabbra és legegyenesebbre összehúzta magát, hogy kisebb legyen a légellenállás. - Gyerünk, Tesdur! –visongott Heizer. –Kapd el! –A szeme még mindig csukva volt, mert irtózatosan félt a magasságtól. Siralmas… De messze volt. Tsumeeda már majdnem elérte a fák lombkoronáját, amikor hirtelen kitárta szárnyait és verdesni kezdett vele, mire egyre feljebb és feljebb emelkedett. Repült. Viszont Tesdur már túl nagy sebességgel ment lefelé, nem tudott fékezni és Heizer-rel együtt eltűnt a fák között. Rémülten csuklottam egyet. Utánuk indultam, mögöttem Tsumeeda is, boldogan játszadozva saját kis farkincájával. - Hé, Tesdur! Jól vagy? –kiáltottam, amikor leugrottam Zelaent nyakából. –Te maradj itt, Zela. –Azzal elindultam, hogy megkeresse a többieket. –Tesdur! Válaszolj! Üvöltés hallatszott a távolból, mire Sabrina a hang irányába kezdett szaladni. - Scheiße! Megálltam egy frissen kidőlt fa – valószínűleg Tesdur döntötte ki – mellett. Heizer ült tőlem néhány méternyire és a bokáját szorongatta. Odasétáltam mellé. A szemüvege elcsúszott a fején, ruhája koszos és saras volt, tele gallyakkal és falevelekkel. - Ez mi volt? –kérdeztem. - Káromkodás. - És mit jelent? - Mindent. - Aha. Hol van Tesdur? - Azt hiszem, visszament Tsumeeda-hoz és Zelaent-hez, miután jól leszúrt. De foglalkoznál inkább velem! Nem érzem a lábam! - Szagold az enyémet. - Rém szellemes! –morgott Heizer, miközben még mindig a bokáját masszírozta. Eltűntem a bokrok között. Ahogy lassan átbújtam a faágak és cserjék között, ismerős hangokat hallottam. Aztán roppant egy gally. De nem az én lábam alatt. Kinézetem az előttem terjeszkedő, alacsony fa levelei között. Egy ismerős alakot pillantottam meg. Fekete köpeny volt rajta, sötétlila felső és nadrág. Fekete, ezerfelé meredező haj. Mögötte egy sötétbarna sárkány, fekete tüskékkel a lábán, az oldalán, a nyakán és a pofáján. Grimsurov és Surda! Egyre csak törtettek előre, mindent letarolva, ami eléjük akadt. Tudtam, hogy előbb-utóbb eljutnak hozzám. Hátratántorodtam, és nem törődve azzal, hogy hallanak-e, vagy sem, visszarohantam. Heizer éppen felállni próbált, ami nem sikerült túl jól. Nagyon fájhatott a lába, de most nem volt idő ápolgatásra. - Fuss, Heizer! - Miért, mi van?! –nézett rám. Ahogy elfutottam mellette, belemarkoltam a vállába és magammal rántottam. - Csak fuss, te ökör!! Fájdalmas arccal bicegett utánam. Amint odaértünk a három sárkányhoz, egyből a nyakukba pattantunk és felszálltunk. - Ne hagyd Tsumeeda-t repülni! –szóltam Heizer-re. Ő azonnal magához szólította a sárkányt és az ölébe rakta. - Miért, mi van most? - Majd elmondom, csak hajts és össze-vissza kanyarogj! Három kilométerre van egy barlang, ott elbújunk! - De mi elől, vagy ki elől? –nyafogott tovább Heizer. | |
| Melissa (6505) 11.11.24 14:50:21 | ||
|
- Fogd már be az Isten szerelmére! –rivalltam rá.
Elhallgattunk és repültünk tovább. Néha felénk szállt egy szikla, vagy sárdarab, amik elől könnyedén kitértünk. Zelaent és Tesdur remekül tudtak manőverezni. Tes-t apa képezte ki, Zela-t meg én. Nem fordultunk hátra. Túl veszélyes lett volna. Beletelt vagy egy órába, mire a barlanghoz értünk és sikerült menedékbe húzódnunk. Grimsurov-ék addigra bőven lemaradtak, és nem szúrták ki, hová menekültünk. Lihegve terültünk el a földön. A sárkányok pikkelyei még mindig zörögtek a félelemtől, ahogy összekucorodva, rémülten kémleltek kifelé. - Elmondod végre, hogy mi a jó büdös scheiße volt ez?! - Ez pont az volt, elhiheted –feleltem kitérően. - De mik voltak azok a sárgolyók?! Meg a sziklák?! - Az? Az Surda volt. - Érthetően, ha szabad kérnem! –csattant fel Heizer. - Jól van, csak nyugodtan! Surda egy földsárkány. Grimsurov szolgálója. Tudod, azé a félkegyelmű, talpnyalóé, aki úgy ugrál, ahogy Heljalot fütyül. - Á, szóval a főellenségeid? - Nem csak az enyém, te marha! A tied is! –rivalltam rá, majd gyanakvóan lehalkítottam a hango-mat. Nem tehettem róla, muszáj volt megbizonyosodnom a dologról. –Már ha valóban Vízföldi vagy. - Persze, hogy az vagyok! - Akkor jó. Itt meghúzhatjuk magunkat éjszakára. Tied az a sarok –mutattam a barlang egyik felére, majd a másikra -, enyém meg ez. Megsimogattam Zelaent és Tesdur orrát, aztán nyugovóra tértem. Egy foltozott birkagyapjú pap-lannal takaróztam, amit még kiskoromban kaptam. - Gyere, Tsume! –szólt Heizer. –Holnap korán kelünk. HE?! - Mi a lótüdőért?! –ültem fel hirtelen, amikor meghallottam. - Hogy tudjunk reggelizni, mielőtt elindulunk. –Ezt olyan hangsúllyal mondta, mintha ez lenne a vi-lágon a leginkább magától értetődő dolog. - Álljunk meg egy pillanatra! Nincs olyan, hogy mi! Én vagyok, meg te vagy, de olyan, hogy mi, nin-csen! Nem létezik! Csak azért hoztalak el, hogy ne nyírasd ki magad. - Te magányos farkas vagy, igaz? - Igen. Tehát nincs mi! - De van! Az adósod vagyok, mert megmentettél engem és Tsumeeda-t. Tesdur nélkül mi már hullák lennénk. - Köszönd meg neki –morogtam gúnyosan. - Nem, én teljesítem a kötelességemet. - Na nee! Te akkor se tudnád viszonozni, ha piros hó esne és a tehenek tojást tojnának! - Ha-ha-ha! Nagyon vicces vagy! De én akkor is kiegyenlítem a számlát. Felsóhajtott és szerencsétlenül hanyatt vágtam magam, mire jó alaposan be is vertem a fejemet. Heizer természetesen jót röhögött rajta. Fél óra múlva mindketten aludtunk. Komikat! | |
| lovasíjjász (41190) 11.11.24 15:08:18 | ||
|
Melissa:Jó lett
thesral:Mikor folytatódik a Grow Hill vámpírja? | |
| Fanday99 (50302) 11.11.24 15:30:48 | ||
|
Íj és vesszők
3.fejezet A verseny helyszíne a Farkas erdő. Gyönyörű tölgyek, fűzek és sok más fa tömkelege hívogatja a turistákat. Akik gombát akarnak szedni, azokat a Telihold-domb déli oldala várja. Az északi oldalán pedig egy álomszép vízesés pompázik. Nekünk az erdő nyugati oldalára kellett menni, a Sólyom-tisztásra, ami egy távoli kis tisztás, az erdő nyugati oldalán található, messze a Telihold-dombtól.Selma még füstölgött Sophie miatt, de amikor egy óra múlva az erdőben sétálgattunk, még egészen jó kedvre is derült. Hamarosan megérkeztünk a verseny helyszínére, ahol már vártak minket az egyesülettagok. Stephen, a vezetőnk, és aki egyébként a versenyt is rendezte, széles mosollyal fogadott bennünket. - Sziasztok, lányok! Készen álltok a versenyre? Tudjátok, mi a tét? -Szia, Stephen! Igen, tudjuk mi a tét és készen is állunk. -Nos rendben. Foglaljatok helyet, mert kezdődik a profik versenye. A tét hatvan dollár és az aranykupa volt.Leterítettük a kardigánunkat és leültünk, leellenőriztük az íjainkat, vesszőinket majd néztük a versenyt. Nem részletezném a profik versenyét, mert nagyon hosszú, de az eredményeket elmondhatom. Első helyezett lett Ben, aki Stephen után a legjobb íjász, második Karana, akinek csak szerencséje volt, harmadik pedig Daniel, aki sokkal jobb íjász annál, mint ahogy most teljesített. Stephen, aki az előbb még a fűben ült, felált és tapsolt. Mi következtünk. Szerintem ez nagyon gyenge lett de komik sosem ártanak | |
| Fanday99 (50302) 11.11.24 15:31:15 | ||
|
és sajnos rövid is lett:( | |
| thestral27 (21282) 11.11.24 16:20:30 | ||
|
Hoztam nektek a részlethez még egy kicsit.:)
Újra otthon A rendőrségen úgy néztek rám, mintha egy szellem lebegne a szemük előtt. Leültem az első normális rendőr elé és elkezdtem tárgyalni a ház átruházását rám. - Na, szóval, hány éves? Neve? Születési dátuma? – tette fel a 3 kérdést. Kicsi gondolkodnom kellett, hogy mikor is kell ahhoz születnem, hogy én most 19 éves legyek. - 19 éves vagyok, 1992-ben születtem és Karoline Kassetti a nevem. - Rokona volt Johanna Jonson - nak? - Unoka húga. Viszont el kellett költözni Svájcba. Sajnos… - tettetett szomorúságot játszottam. A rendős bevette a színjátékom. Alá firkantottam az átruházási nyomtatványt és már mentem is az utamra. Elégedetten mosolyogtam… amíg meg nem állított az ajtónál álló rendőrtiszt. Meg ragadta a vállam majd a mellény zsebébe kotorászott. Elő húzott egy képet, amin én vagyok. Erre hamuszürke lett az arcom. A rendőr már kiáltásra nyitotta volna a száját, ha én nem kapom fel és rohanok el vele. Az erdő közepén megálltam majd gyilkos tekintettel fürkésztem az előttem álló férfit. – Ki maga? – vontam kérdőre. Felhúztam fél szemöldököm és bámultam. Arcom egyre sötétedett. Nincs menekvése, de jó az étellel játszani egy kicsit. - Alan Couper. De teee… te egy szörnyeteg vagy! Hogy lehet, hogy egy 100 éve készült képen rajta vagy? – kérdezősködött Alan. Elnevettem magam. Nem kellett volna. A rendőr előkapott a mellényéből egy fakarót és a hasamba szúrta. Erre szemem vérvörös színt öltött és arcom is elhomályosult. - Ó, tényleg? Csak nem azt gondolod, hogy sértetlenül megúszód? – erre rávetettem magam és az utolsó csepp vért is kiszívtam belőle. A pólóm hála Alan - nak tiszta vér lett… Tehát eltemettem a hullát és hazamentem. Felvettem egy lenge nyári ruhát. A napgyűrűm persze nem kerülhetett le az ujjamról, különben szénné égek. Kiléptem a lemenő nap fényébe. Utolsó dolgom mielőtt teljesen végzek a mai terveimmel az iskolai beiratkozás. Megint beültem az autómba és elhajtottam a helyi gimnáziumhoz. Leparkoltam a parkolóban és bementem a nagy fehér lengőajtón. Sikerült egy diáknak nekiütköznöm. - Bocsánat az én hibám. Még új vagyok. Ma jöttem bejelentkezni. – mentegetőztem. Egy 19 éves fiút sikerült elütnöm. Kicsit magasabb, mint én, barna hajú, kék szemű, összességébe csinos. Emlékeztet Jonathan – ra. Jonathan Herrys volt az első és utolsó igaz szerelmem. Azóta senki sem volt olyan, mint Ő. Az az egy hibája volt hogy hihetetlenül önző volt. – Jaj, ömm, Karoline Kassetti vagyok. – mosolyogtam rá. - Adam Forest. – kezet nyújtott és ő is rám mosolygott. – Ha gondolod, megmutatom neked az igazgatói irodát. – bólintottam egyet és már mentünk is a folyosón. – És honnan jöttél? - Ő, Angliából. És te? - Én itt élek amióta csak megszülettem. - Gyönyörű ez a hely. Majd ha gondolod, megmutatom a házam. – kedvesen mosolyogtam, hogy ne rémisszem el egy ilyen hirtelen kérdéssel. Mélyet bólintott Adam. Egy nagy üvegajtó előtt megállt. - Ez az iroda. Én akkor megyek is… szia, Karoline! – intett egyet és ment is a folyosón visszafelé. Én is integettem neki és besétáltam az irodába. Bent pár idősebb nő ült és a számítógépeikbe gépeltek. Leültem az egyik elé és előhúztam a kézitáskámból a jelentkezési lapomat. A nő rám sem nézett ezért kénytelen voltam megszólítani. - Ömm, elnézést. Jelentkeznék. – erre végre rám nézett. Szemüvegét lelökte az orrára és úgy szemügyre vett. Elvette a papírjaimat és elkezdte olvasni. Persze hogy szembetűnt nekik hogy születési dátum nincs a lapomon. - Születési éve? – kérdezte a legszörnyűbb kérdést. Mélyen a nő szemébe néztem és meghipnotizáltam. - Ott van az is… - mondtam monoton hangon. A hölgynek kivirult az arca és kicsit szégyenlősen, de válaszolt. - Tényleg. Csak nem vettem észre… - kotorászni kezdett az egyik fiókjában majd egy „iskolatérképet” vett elő és egy órarendet. – Holnap van az első tanítási napja Mrs.Kassetti. Az első órája történelem, a második emeleten találja meg a termet. - Köszönöm. Viszlát!- felálltam és kimentem az épületből. A nap még mindig az égen volt, de már csak alig-alig. A holdat látni lehetett már halványan. Elmosolyodtam, és lassan beültem a musztángomba. Hazahajtottam és bent a lakásban jobban átolvastam az órarendem. Ahhoz képest, hogy gimnázium nagyon könnyű az órarendem. Holnap az első óra Irodalom. És kaptam hozzá egy ülésrendet is. Egészen sokan vagyunk egy osztályban. | |
| thestral27 (21282) 11.11.24 16:20:49 | ||
|
Hirtelen nagy éhség fogott el, ezért neki indultam áldozat után. Az erdőben lévő turista sétányt választottam. Alig pár km séta után találtam egy kisebb gót csoportot. Összesen 5en voltak. A terv, az hogy elrabolom őket, és majd otthon eszegetek belőlük. Hipnotizáltam őket hogy velem jöjjenek.
Otthon először leültettem őket a fotelekre, hogy várjanak ott, amíg visszaalakítom a házat olyanra, mint volt. Persze, ez a „vámpír gyorsasággal” könnyű. Fél óra alatt meg is találtam a régi holmikat. Minden egyes darab fent volt a padláson. Az új dolgokat a régi pince, legelső szobájába raktam. Kommikat!:)) | |
| pony56club (16581) 11.11.24 16:25:23 | ||
|
melissa,thestral:nagyon jók lettek!:)alig várom a folytatást!^^ | |
| thestral27 (21282) 11.11.24 16:28:35 | ||
|
pony köszi:)) | |
(aktuális oldal: [ 30 ], összes oldal: 579, Hozzászólások: 8672)
[1] [2] [3] [4] [5] [6] ... [27] [28] [29] [30] [31] [32] [33] [34] ... [573] [574] [575] [576] [577] [578] [579]
