 |
Fórum - Alkotók Kuckója
Bármilyen egyéb alkotás ami nem illik a többi témába :)
| pony56club (16581) - 1. 11.10.21 14:15:26 | ||
|
látom ide még senki nem írt...így ha nem baj..:
1.fejezet Hatalmas mancsim tompa puffanással érkeztek a talajra.Gyorsan kerülgettem a fákat,és próbáltam utolérni a zsákmányomat:egy nyulat.Nem erőltettem meg magam,egy szökkeléssel mellette termettem,és állkapcsomat a tarkójára zártam.Felemeltem a földről és elroppantottam a gerincét.Letettem a földre és szétnéztem.Hiába voltam vérfarakas hatalmas termettel,attól még mindíg résen kell lennem.Ugyanis mostanában a medvék már jól belehúztak a gyűjtögetésbe,és ma már nem egyszer találkoztam medvével.Őszintén szólva már kezdtem rühelni a medvéket,mert amint elejtek egy nagyobb zsákmányt,azonnal feltűnik egy,aztán mégegy,és mégegy....én meg mehetek el arra amerre látok.Szerencsére nem jött medve,így nyugodtan elfogyaszthattam a nyulat,amiről inkább nem számolnék be... Hireten hideg szélvihar borzolta fel dús bundámat.Kicsit megráztam magam.Felnéztem az égre.Egy falevél épp az orromra hullt le.Leráztam róla,és megindultam hazafelé. Ősz volt,jobbanmondva már Október vége volt.A fák már jócskán csupaszok voltak a lombhullatás miatt.Az állatok pedig már szorgosan gyűjtögették téli élelmüket.Én ugyan nem gyűjtögettem,igaz,nem is volt rá szügségem.Mivel van nekem saját házam is.Elvégre vérfarkas vagyok vagy mi‘fene.Nem lett volna muszály vadásznom,de kondiban kell tartanom magam.És amúgy is szerettem farkasként élni,bóklászni az erdőben.Még a hideg ellenére is.Dús bundám ugyanis megvédett a hidegtől,így nem kellett attól tartanom hogy megfagyok.A melegtől sem különesebben,de ez most lényegtelen. Már az erdő szélén jártam,megtorpnatam.Gyanakvóan szétnéztem,majd átváltoztam emberi alakomba.Gyorsan átszaladtam az úton,a túloldalon meg egyenesen balra kanyarodtam,be az utcába,oda ahol lakok.Megálltam és elővettem az MP-mamat.Elindítottam.Legalább a észreveszik hogy eltüntem,modnhatomazt hogy futni voltam. Kis faluban élltem,távol a várostól.De nem bántam.Nem szerettem annyira a nagy felhajtást és a zajokat.Inkább szerettem csendben olvasni vagy rajzolni,vagy esetleg valami mást csinálni.Apám és anyám meghalt,akárcsak a nagyszüleim,így nevelőszülőknél laktam.Szerencsére éppelméjűek voltak,és nem voltak túl szigorúak,kivéve egy kissé értetlenebb teremtést:a fiukat.Ugyan még csak 13 volt,de már olyan idegesítő,hogy néha szivesen megnézném az arcát akkor,amikor meglátna farkasként. Csendesen besurrantam a házba.Kivettem a fülemből a fülhallgatókat és eltettem a készülékkel eggyütt a zsebembe.Olyan halkan mozogtam,amennyira csak tudtam.Szerencsére még mindenki aludt,pedig már fél nyolc volt.Csendben felsurrantam a szobámba.Becsuktam magam mögött az ajtót,és gyorsan megfésültem feketésbarna hajamat.Ugyanis egy kis erdei üldözéstől eléggé feltűnően összegabalyodott,szimplán úgy néztem ki,mintha csak most keltem volna fel az ágyból.Szinte abban a pillanatban ahogy összefogtam a hajamat,meghallottam Angela,a nevelőanyám hangját. -Triss,gyere kész a kaja! -Oké!-ordítottam le a szobámból. Miután végeztem a fésülködéssel,már ép siettem lefele a lépcsőn,amikor különös szag ütötte meg az orromat.A konyhában odamnetem nevelőanyámhoz és kicsit elfancsalított orral ezt kérdeztem:-Járt tegnap nálunk valaki,vagy csak Adam büdösített be? Angela értetlen ábrázattal meredt rám.-Igen,az új szomszédunk. -Dehát nincs is új szomszédünk. -Na jó,nem a miénk,hanem a szomszéd szomszédja,találkoztam vele a boltban és megkérdeztem hogy átjön-e. -És? -Átjött,de nem nagyon akart bejönni,talán szégyenlős volt...vagy csak zavarban lehetett...?-miközben anám magában álmélkodott én gyorsan bepakoltam magamba a kaját,aztán már szaladtam is a buszhoz.Na de amilyen balszerencsés vagyok,természetesen lekéstem a buszt...így mehettem gyalog a suliba. | |
| rekaianett (32539) 12.12.31 19:12:52 | ||
|
egész nap ezzel voltam el, remélem tetszik. :)
5. fejezet Az első csókjuk felejthetetlen és csodálatos volt. A fiú először kicsit ledöbbent, váratlanul érte, de egy pillanatnyi tétovázás után már boldogan viszonozta. Átölelte a lány derekát, és még közelebb húzta magához. Colette meg mert volna esküdni, hogy az alatt az egy perc alatt, amíg összefonódva álltak a bejárati ajtóban valami meseszép dallamot hallott. Talán volt benne hárfa, meg hegedű esetleg egy fuvola… Úgy érezte, megállt körülöttük az idő. Végül elhúzódott Bryantől, lehajtotta a fejét, úgy kérte: - Kérlek, ne menj el! - ekkor egy puffanást vélt hallani, hát egy kicsit oldalra pillantott. A srác válláról csúszott le a táska. - Soha nem mennék el, hacsak nem te akarnád… - súgta a fülébe, miközben belefúrta az arcát a lány hajába. Felnézett és újra megcsókolta a lányt, ezúttal sokkal szenvedélyesebben. - Akkor… maradhatok? Colette elmosolyodott, valójában alig bírta visszatartani a nevetését, és valahol belül érezte, hogy a szerelmes éne most örömtáncot lejtve ujjong. - Oui… - erre mindketten felkacagtak. - Nem tudok franciául… - Nem baj… pas de problème… - ezen csak még többet nevettek. Végül komolyságot erőltettek magukra, és a lány felkapta a sporttáskát. - Ne, majd én… - vette ki a fiú azonnal kezéből a csomagot, de utána meg is torpant. - ömm… nem akarok rámenősnek tűnni, vagy ilyesmi, szóval maradok a kanapén, oké? - Oké… - mosolyodott el ismét Colette, majd visszavonult a hálóba. Éppen nagyban takarított (ezt szokta tenni, miután felgyógyult egy betegségből) amikor körülbelül két perc múlva megjelent Bryan az ajtóban. - Mit csinálsz? - Szellőztetek, használt papírzsepiket szedek fel a padlóról, összegyűjtöm az összes tablettát és lázmérőt, ágyneműt húzok… szóval csak a szokásos BUNT… - BUNT? Az meg mi a fene? - röhögte el magát a srác. - Ez egy mozaikszó. Azt jelenti: Betegség Utáni Nagy Takarítás… - Ez most komoly? - Teljesen! Van KENT, KUNT, TNT… - TNT? Nem is tudtam, hogy tűzszerész vagy… - Tavaszi Nagy Takarítás… - forgatta a szemét tettetett unalommal. - Aha. - És te mit csinálsz? - Veled beszélgetek? - kérdezett vissza már-már felháborítóan helyes mosollyal, mely felfedte gyönyörű fogait. - Mit csinálsz ITT? - tette fel a kérdést újra, elfojtott vigyorral. - Veled beszélgetek? - Hagyd abba! - kacagott fel a lány. - Ugyan mit? - Hát ezt! Na jó, most komolyan, miért jöttél? - Hiányoztál… - mondta eszméletlenül szép mosollyal. - Hiányoztam? Az alatt a két perc alatt, amíg idebent voltam? - döbbent le teljesen. - Ühüm… - meresztette rá szomorú kiskutyaszemeit. Colette nem bírta megállni, felnevetett. - Maradsz? - Igen… segítenem kell takarítani? - kezdett gyanakodni a fiú. - Nem, nem… csak ha akarsz. - Ó, talán majd máskor… - Gondoltam! - mondta gúnyosan. - Hé, imádok takarítani! Komolyan, az életem nem lenne teljes nélküle! - bizonygatta cinikus hangon. - Nem vagy éhes? - váltott témát hirtelen Colette. Bryan kivette a kezéből a szemetes vödröt, felemelte két ujjával az állát, és gyengéden megcsókolta. - Már nem… A lány magában megállapította, hogy nagyon édes dolgai vannak a srácnak, de csak lesütötte a szemét, hogy ne látszódjon, elpirult. - Amúgy de, farkaséhes vagyok! - bólogatott hevesen a fiú. - Rendben, akkor rendeljünk pizzát vagy kínait, vagy… - Vagy főzzünk! - vetette fel csillogó szemmel. Fél perc múlva már mindketten egy hatalmas szakácskönyv fölé görnyedtek. - Cukkínis Szalonnás quiche? Az micsoda? - kérdezte a srác. - Egy francia étel. A quiche azt jelenti: pite. - Van benne csiga? - hangja bizalmatlanná vált. - Ja, nem, nincs. - túrt bele hajába Colette. - És mit szólnál ehhez? Valami tészta meg valami szósz… - állapította meg, és elmosolyodott, ha arra gondolt, milyen remek szakszavakat ismer. - Felőlem, van gombám… - egyezett bele vigyorogva a „szakácsnő” és becsukta a könyvet. - Nem kell a recept? - Nem, tudom fejből. - felelte büszkén, majd elővett egy serpenyőt és egy fazekat. Az elsőbe olajat öntött, a másodikba vizet. - Elővennéd a kötényeinket? - Persze - nyúlt fel a konyhaszekrénybe és levette a már jól ismert virágmintásat és egy zöldségeset. - Virág VS. Paprika! Melyik kell? Válassz most! - ezen természetesen hatalmasat röhögtek. - Virág, legyen a tiéd a salátás. Az valamivel… férfiasabb… - Jaj, ne máár! Én a másikat akarooom! - nyafogta elváltoztatott, lányos hangon Bryan. - Szörnyű vagy. Már látom, képtelen leszek komolyan venni téged. - dobta oda neki a kötényt és felvette a másikat. - A vágódeszka és a kés ott van a fiókban… Fél perc múlva együtt vágták fel a gombafejeket és a paradicsomot. | |
| rekaianett (32539) 12.12.31 19:13:11 | ||
|
- Játszunk? - kérdezte csillogó szemekkel a fiú.
- Mit? Ki tud több paradicsomot felvágni egy perc alatt? - Neem… én felteszek neked egy kérdést, te őszintén válaszolsz rá, és aztán meg fordítva. - Rendben, kezdheted. - MI a beceneved? - Nincs olyanom. - Naa, de most komolyan! - Oké, anya régen Collienak hívott néha, de nem szerettem, mert olyan, mint az a foltos juhászkutya… - Border Colllie? - Igen. És a te beceneved? - Nekem sem volt. - próbálkozott be a srác, sikertelenül. - Az öcsém ha gúnyolt csak Brynek szólított, mert szerinte ez a név illik hozzám igazából. - Bry? Márt mint Bridget? Mint Brydget Jones? - Igen… Na, én jövök… Mi volt a legcikibb dolog, ami veled valaha megtörtént? - Nee, ezt nem mondom el! - De, muszáj lesz! - Jól van… hét évesen egy barátnőmmel cseresznyét szedtünk, fáról. Nem ért el egy gyönyörű csomót, amin legalább nyolc érett szem függött. Én meg persze azt mondtam neki, álljon odébb, majd én megmutatom neki, hogy kell. Természetesen az ág letört alattam, három métereset estem. Két bordám megrepedt, de a büszkeségem jobban összetört, mert az a csomó cseresznye ott rohadt meg a fán. - Ez nem is olyan gáz… - És a tied? - Jaj, már bánom, hogy ujjat húztam veled. - Meghiszem azt! - Oké… negyedikben egy iskolai jótékonysági műsort rendeztünk, hogy felújíthassuk a könyvtárat. Én voltam a bűvész. Nos, az előadás nem ment az elején sem simán, de akkor szabadult el a pokol, amikor a nadrágomból előröpült a galambom. Persze a legnagyobb támogatónőnk frizurájába fészkelte be magát, aki allergiás volt a tollra… nos, elég azt mondanom, hogy a könyvtár továbbra is beázott? - erre mindkettejükből kitört a nevetés. Nem is bírták abbahagyni. A lány megpirította a zöldségeket és feltette főni a spagettit. - Reszelsz sajtot? - Most én kérdezek! - háborodott fel a srác, mire újabb nevetési-roham kapta el őket. - Oké, kérdezz, miközben sajtot reszelsz! - Mit utálsz a legjobban? - Az idióta és értelmetlen kérdéseket! - vágta rá Colette. - Ez roppant humoros volt. - gúnyolódott. - Oké. Miért? - Mit miért? Nem egészen értelek… - ráncolta össze a szemöldökét a fiú. - Miért? Miért foglalkoztál velem egyáltalán? Miért hoztál haza? Miért maradtál velem? Miért akartál megcsókolni? - Erre nagyon egyszerű a válasz. Mert beléd estem. Ahogy először megláttalak, kék-zöld foltokkal, egyből beléd habarodtam. - Még akkor is, amikor piros orrom és láztól dagadt arcom volt? - érzékenyült el Colette. - Csak akkor igazán… - simította végig a haját és csókolta meg gyengéden. Miután elengedte megfogta a derekát, és finoman feldobta a konyhapultra, hogy egyforma magasak legyenek. - Bryan… - vágyott egy furcsa grimaszt a lány. - Mi az? - komolyodott el. - Beleültem a paradicsomba… - erre mindketten felkacagtak, még a szemük is könnybe lábadt. Sőt! Csak akkor kezdtek igazán jól szórakozni, amikor a kész tésztával és szósszal hatalmas kajacsatát rendeztek. Amikor elfogyott a friss étel ahelyett, hogy abbahagyták volna inkább elővették a tejszínhab sprayt, a sajtos makaróni maradékát és a csokoládépudingot. | |
| rekaianett (32539) 12.12.31 19:13:56 | ||
|
*** Folyamatos röhögések közepette támogatták be egymást a fürdőszobába, és ruhástól beleültek a kádba, miután véget ért a háború. - Van egy darab tészta a hajadban… Vajon hogy került ez ide? - tettetet érdeklődést a srác, miközben a zuhannyal lemosta magáról a pudingot és a tésztát. - Nem is tudom… biztosan nem az dobálta rám, akinek csupa tejszínhab a sérója… - Hogy milyen a micsodám?! - esett kétségbe a fiú. - Nekem meg még a pólóm alatt is sajt van! - kontrázott felháborodva a lány. - Kiszedjem? - vigyorodott el Bryan. A válasz erre csak egy hozzávágott mosdószivacs és egy „Menj a fenébe!” volt. - De most komolyan… ha attól a pár jól célzott hajítástól így nézünk ki, vajon milyen lehet a nappali? Ezen elgondolkodtak. Tudták, valószínűleg este későig a falakat és a bútorokat fogják mosni. De tévedtek. Éjjel kettőig takarítottak, majd miután teljesen kimerültek mindketten a kanapéra rogytak le. Colette a barátja ölébe hajtott fejjel, mosolyogva aludt el. huh, kicsit sok lett, azért lécci olvassátok el, és írjatok! :) | |
| Victory (24965) 12.12.31 22:27:01 | ||
|
Rekaianett: Szerintem nagyon jó a történeted, már várom a kövi fejezetet :D | |
| Rawry (40523) 13.01.01 11:49:44 | ||
|
Save Me Tonight
Eddig csak egy fejezet van, mivel újrakezdtem. Kétnaponta rakok fel újat. A Save Me Tonight mellett fent van egy másik történet is. A címe Wolf Moon, ami egy darabig szünetel. Nehéz kettőt írni egyszerre :33 | |
| Fanday99 (50302) 13.01.01 14:20:24 | ||
|
anett:Nagyon jó*w* folytatást kérek | |
| SzellemVarázs (56562) 13.01.01 14:23:30 | ||
|
Anett: sztem nagyon jó lett csak így tovább :-)
| |
| rekaianett (32539) 13.01.01 15:15:28 | ||
|
húú, kösziiii! :) ti is nevettetek rajta, mint én, amikor írtam? :) | |
| hancsi1000 (50548) 13.01.01 15:30:47 | ||
|
reka:A paradicsomos résznél én majdenm besírtam, és ha még most is rá gondolok muszáj röhögnöm:“D Am nagyon tetszett és ez a fejezet már hosszabb, úgy látom csak egy kis románc kell és rendeben vagy;) | |
| rekaianett (32539) 13.01.01 16:35:12 | ||
|
igeeen, a paradicsomos rész az... xDDDD ott én is lefordultam a röhögésttől, de komolyan! xDDD és ja, tényleg ez kellett...:D | |
| hancsi1000 (50548) 13.01.01 16:55:07 | ||
|
reka:Ját ja a paradicsomos rész az totálX“D
hokalovipaci: Nekem tetszik, bár nem a kedvenc bandám, de valamiért a fanficjeit szeretem:) Am én is mindig vacilálok amikor két történetem van^^ | |
| esperansa (45429) 13.01.01 19:14:48 | ||
|
http://www.youtube.com/watch?v=4WGgMDy1Vz0&feature=youtu.be
csináltam egy Green day-es videót. lefordítottam a Boulevard of broken dreams-t Milyen lett?? | |
| thestral27 (21282) 13.01.01 20:22:54 | ||
|
Hahaha, Lambo visszatért! Várjunk… ez a név nem stimmel… én nem Lambo vagyok… akkor hogy hívnak? Hmm… azt hiszem valami N betűs… Nana? Nóra? Nem, ezek még csak nem is csengenek ismerősen…. Akkor talán Neko? Ez már azt hiszem közelebb van hozzá… az első két betű biztosan jó… hm, mi lehet? Áh, meg van! Nezumi! Igen-igen, ez lesz az.:DD
(hah, véglegesítettem..xD jójó, többet nem fárasztalak titeket a hülyeségemmel.XD) 
Összeráncolom homlokom, de inkább úgy teszek, mint aki nem látott alig egy másodperccel ezelőtt semmit. Halkan elkezdek enni; a leves teljesen felmelegít. Valami hihetetlenül finom, szerintem még sose ettem ehhez foghatót. Az étel szinte túl gyorsan eltűnik a tányéromból, s csalódottan nézem a nagy ürességet. - Hozom a következőt! – trillázza mosolyogva Viki, s hamar elrámol az asztalunkról, és már elénk is kerül középre egy nagyobb méretű tányér. – Minden tőlem telhetőt megtettem, az ügy érdekében – súgja Austin fülébe, majd visszasétál a konyhába, ahol lelkesen ossza ki a további feladatokat minden alkalmazott számára. Felhúzott szemöldökkel nézek az árválkodó tányérra. Különböző kérdések kavarognak a fejemben: Miért csak egy tál? Miért az asztal közepén? Ő nem eszik? Vagy úgy gondolta, hogy én jól lakok a levessel? És miért ilyen hatalmas ez a tányér? Na, meg miért van letakarva fedővel? Mi lehet benne? És miért kaptunk mind a ketten villát? Vagy azt a harmadik fogáshoz szánták? Egyáltalán lesz olyan? Jaj, annyira jó illata van a tányérban lévő ételnek! Éhes vagyok… Austin egy laza mozdulattal leemeli a fedőt; arcán szűnni nem akaró mosoly ül. Hatalmas szemekkel nézem a tál tartalmát: körülbelül két személynek bőven elegendő milánói makaróni. Tekintetem megcsillan, mert imádom, szinte a kedvencem. De még mindig nem értem, hogy miért csak egy tányér… vagy! Aszta, én… megölöm. - Ezt komolyan gondoltad? – szólalok meg szemrehányóan. - Ne rontsd már el! Tudod mennyit kellett könyörögnöm Viktoria-nak? – apró, szinte észrevehetetlen sóhaj hagyja el ajkait. – Úgy gondoltam, hogy ha már vacsorázni jövünk… - Jó, ne magyarázkodj – rázom meg a fejem. – Jó ez így, csak hirtelen furcsálltam a dolgot, de lényegtelen – valami mosoly félét erőltetek arcomra, s a villámért nyúlok. - Várj-várj! – szól gyorsan, majd ő is megfogja a sajátját. Egy kis falatot felteker a makaróniból villájára, s felém nyújtja. Pír szökik az arcomra, de megeszem. Ahogy megpróbálom lenyelni, nagy gombóc keletkezik torkomban. Ez olyan kínos… főleg, hogy szinte tele van a kávézó. Körbe nézek, hogy figyel-e valaki. Senki; mindenki a saját dolgával foglalkozik. Pedig annyira olyan érzésem volt az imént… biztos csak bebeszélem magamnak a dolgot. Lejjebb csúszok egy kicsit a székemen. Szánalmas vagyok – gondolom magamban. – Ő megszervezte nagy nehezen ezt az egészet, én meg itt pánikolok ilyen apró marhaságok miatt. Élveznem kéne. Igen, igen, nem kell itt a megszeppent bárányt játszanom. Hova lett az a nagy egóm? Hahaha. Hisz Ronald Luck vagyok, nem törhetek meg. Szupersztár vagyok! Na, gyerünk! Ugyan úgy teszek, mint az előbb Austin: felé nyújtom a villám. Ha az este további részében is így fogunk enni, holnapra se végzünk… A következőt már magunknak szedjük, s szép lassan fogy az étel a tányérról. Mind a ketten az utolsó falatot tesszük be a szánkba, mikor észreveszek valamit: egy tésztaszál az asztal fölött fut végig tőlem Austin-ig. Kíváncsian nézem, hogy mikor veszi végre ő is észre. Előre hajolok, hogy a „hiba” ne tűnjön fel neki egyhamar. A tészta egyre rövidebb, s rövidebb. Austin ajkaitól alig pár centi választ el. Végül összeér a szánk, s apró csókot adok neki, mire most ő pirul el. Visszaülök normálisan a székemre. - Észre se vetted? – nevetek fel röviden. - Nem – rázza meg a fejét, s látom, hogy még mindig piros az arca. Viki ismét kicseréli a tálat, ezennel viszont csak két kisebb, habos sütemény van a tányérokon. Az egyiket, amelyik szimpatikusabb, elveszem. Alig két falatban megesszük Austin-nal egyszerre. - Megfelelt a vacsora? – kérdezi Viktoria halvány mosollyal. - Isteni volt! – vágom rá. - Ennek örülök. Viszont – elhúzza a száját. – Nem akarlak kidobni benneteket, de egy fontos vendég érkezik, és a többiek még javában eszegetnek… megtennétek nekem, hogy távoztok? Ne haragudjatok, komolyan! Csak a férfi, aki most érkezik, feljavítaná a kávézót, és az újságban is megemlítene minket! – szemei elkalandoznak. | |
| thestral27 (21282) 13.01.01 20:23:08 | ||
|
- Persze – rántja vissza Austin a lányt a jelenbe. – Köszönöm Viki, hogy ennyit fáradoztál – felállunk, s egy öleléssel búcsúzunk. Még az ajtóból visszaintegetek a lánynak, aki egy mosollyal jutalmaz. Mintha eszébe jutna valami, felkapja a fejét, s utánam fut. Apró, de erős kezeivel megfogja a vállam.
- Légy jó hozzá – suttogja fülembe. – Ha egyszer is miattad látom sírni, akkor ajánlom, hogy készítsd el a végrendeleted – megveregeti a vállam. - Nem áll szándékomban senki szívével játszani – kacsintok egyet. – Remélem még látjuk egymást, Viktoria, de én most megyek, mert Austin nélkül el fogok tévedni – még egyszer integetek, majd futva beérem a szöszit. Megfogja a kezem, ugyan úgy, mint amikor erre felé jöttünk. Most egyáltalán nem ellenkezem; ujjaink összefonódnak. Egy fekete öltönyös férfi fut el mellettem, s véletlenül nekimegy a vállamnak. - Ne haragudjon, csak rohanok! Elnézést! – kalapja alól elővillan mélykék szeme, s tekintetem találkozik az övével, bár alig csak egy röpke másodpercre, mert már megy is tovább. Vállam fölött még utána nézek, majd visszafordítom fejem előre. Hideg fut végig a hátamon, annak ellenére, hogy melegen vagyok felöltözve. Megszorítom Austin kezét. Valami furcsa aura vette körül azt a férfit… és az a nézés! Kísérteties… - Minden oké? Fázol? – ujjai kicsúsznak enyéim közül, s átkarolja a vállam. Hamarosan a Mercedes-hez érünk, majd mind a ketten beülünk. Austin gyorsan hajt, csak a piros lámpáknál áll meg. Csendben telik el ez a pár perc, amíg a kocsiban vagyunk. Amikor a garázsban leparkol Austin, a szívem eszeveszett tempóban kalapálni kezd. Kiszállok, s megvárom a szöszit, hogy elkezdhessük, amit tegnap este abbahagytunk. Austin szemébe nézek: tekintetében izgalom keveredik vággyal, s végeláthatatlan szerelemmel. Felsétálunk a lépcsőn, de a nappalinál tovább nem jutunk. A szöszi ledönt a nagyfotelre, s nyakamat csókolgatja. hát, nem valami sok, de kommikat.:DD | |
| hancsi1000 (50548) 13.01.01 21:18:14 | ||
|
Thestri:Hát ez tényleg nem volt valami sok, így én meg itt botránykozok, hogy nincs mit olvasi és erre idejössz a tök jó ki történetededdel, én meg tök boldogan olvasom amikor,.... Ki nem találod! Vége, ismétlem VÉGE!! Van az írásodnak!._. Na most komolyan nem akarsz még hozni?*kiskutyaszemek* Mer imádom*-* | |
(aktuális oldal: [ 511 ], összes oldal: 579, Hozzászólások: 8672)
[1] [2] [3] [4] [5] [6] ... [508] [509] [510] [511] [512] [513] [514] [515] ... [573] [574] [575] [576] [577] [578] [579]
