 |
Fórum - Alkotók Kuckója
Bármilyen egyéb alkotás ami nem illik a többi témába :)
| pony56club (16581) - 1. 11.10.21 14:15:26 | ||
|
látom ide még senki nem írt...így ha nem baj..:
1.fejezet Hatalmas mancsim tompa puffanással érkeztek a talajra.Gyorsan kerülgettem a fákat,és próbáltam utolérni a zsákmányomat:egy nyulat.Nem erőltettem meg magam,egy szökkeléssel mellette termettem,és állkapcsomat a tarkójára zártam.Felemeltem a földről és elroppantottam a gerincét.Letettem a földre és szétnéztem.Hiába voltam vérfarakas hatalmas termettel,attól még mindíg résen kell lennem.Ugyanis mostanában a medvék már jól belehúztak a gyűjtögetésbe,és ma már nem egyszer találkoztam medvével.Őszintén szólva már kezdtem rühelni a medvéket,mert amint elejtek egy nagyobb zsákmányt,azonnal feltűnik egy,aztán mégegy,és mégegy....én meg mehetek el arra amerre látok.Szerencsére nem jött medve,így nyugodtan elfogyaszthattam a nyulat,amiről inkább nem számolnék be... Hireten hideg szélvihar borzolta fel dús bundámat.Kicsit megráztam magam.Felnéztem az égre.Egy falevél épp az orromra hullt le.Leráztam róla,és megindultam hazafelé. Ősz volt,jobbanmondva már Október vége volt.A fák már jócskán csupaszok voltak a lombhullatás miatt.Az állatok pedig már szorgosan gyűjtögették téli élelmüket.Én ugyan nem gyűjtögettem,igaz,nem is volt rá szügségem.Mivel van nekem saját házam is.Elvégre vérfarkas vagyok vagy mi‘fene.Nem lett volna muszály vadásznom,de kondiban kell tartanom magam.És amúgy is szerettem farkasként élni,bóklászni az erdőben.Még a hideg ellenére is.Dús bundám ugyanis megvédett a hidegtől,így nem kellett attól tartanom hogy megfagyok.A melegtől sem különesebben,de ez most lényegtelen. Már az erdő szélén jártam,megtorpnatam.Gyanakvóan szétnéztem,majd átváltoztam emberi alakomba.Gyorsan átszaladtam az úton,a túloldalon meg egyenesen balra kanyarodtam,be az utcába,oda ahol lakok.Megálltam és elővettem az MP-mamat.Elindítottam.Legalább a észreveszik hogy eltüntem,modnhatomazt hogy futni voltam. Kis faluban élltem,távol a várostól.De nem bántam.Nem szerettem annyira a nagy felhajtást és a zajokat.Inkább szerettem csendben olvasni vagy rajzolni,vagy esetleg valami mást csinálni.Apám és anyám meghalt,akárcsak a nagyszüleim,így nevelőszülőknél laktam.Szerencsére éppelméjűek voltak,és nem voltak túl szigorúak,kivéve egy kissé értetlenebb teremtést:a fiukat.Ugyan még csak 13 volt,de már olyan idegesítő,hogy néha szivesen megnézném az arcát akkor,amikor meglátna farkasként. Csendesen besurrantam a házba.Kivettem a fülemből a fülhallgatókat és eltettem a készülékkel eggyütt a zsebembe.Olyan halkan mozogtam,amennyira csak tudtam.Szerencsére még mindenki aludt,pedig már fél nyolc volt.Csendben felsurrantam a szobámba.Becsuktam magam mögött az ajtót,és gyorsan megfésültem feketésbarna hajamat.Ugyanis egy kis erdei üldözéstől eléggé feltűnően összegabalyodott,szimplán úgy néztem ki,mintha csak most keltem volna fel az ágyból.Szinte abban a pillanatban ahogy összefogtam a hajamat,meghallottam Angela,a nevelőanyám hangját. -Triss,gyere kész a kaja! -Oké!-ordítottam le a szobámból. Miután végeztem a fésülködéssel,már ép siettem lefele a lépcsőn,amikor különös szag ütötte meg az orromat.A konyhában odamnetem nevelőanyámhoz és kicsit elfancsalított orral ezt kérdeztem:-Járt tegnap nálunk valaki,vagy csak Adam büdösített be? Angela értetlen ábrázattal meredt rám.-Igen,az új szomszédunk. -Dehát nincs is új szomszédünk. -Na jó,nem a miénk,hanem a szomszéd szomszédja,találkoztam vele a boltban és megkérdeztem hogy átjön-e. -És? -Átjött,de nem nagyon akart bejönni,talán szégyenlős volt...vagy csak zavarban lehetett...?-miközben anám magában álmélkodott én gyorsan bepakoltam magamba a kaját,aztán már szaladtam is a buszhoz.Na de amilyen balszerencsés vagyok,természetesen lekéstem a buszt...így mehettem gyalog a suliba. | |
| vallerveronika (44891) 12.12.29 18:31:58 | ||
|
pony56club köszi ^^ | |
| Wolfoxy (21122) 12.12.29 18:49:20 | ||
|
Nini, itten van egy reka!! Jó kis sztori lett, bár én tőled utoljára az Emily See naplóját olvastam... De amúgy már csak Melissa és Pumpi kéne, és itt lenne a “régi csapat“ XD A HockeyStrikerről meg annyit, hogy rajta vagyok  XD | |
| rekaianett (32539) 12.12.29 18:59:58 | ||
|
jah, igen, ők nekem is hiányoznak... :““( nem tudja valaki a címüket? :) fel kéne kényszeríteni őket ide... xD
| |
| Wolfoxy (21122) 12.12.29 19:04:06 | ||
|
Én tudom Melissáét, lemegyek hozzá, és addig rángatom az ajtót, amíg ki nem nyitja, és követelem, hogy írjon XD Pumpit pedig... küldöm neki a jó energiákat XDD | |
| Fanday99 (50302) 12.12.29 19:06:42 | ||
|
vallerveronika: tetszik, folytatást követelek, egy két elgépelést láttam ezekre figyelj^^ | |
| rekaianett (32539) 12.12.29 19:30:44 | ||
|
wolfoxy az jó lesz... :) | |
| rekaianett (32539) 12.12.29 19:53:12 | ||
|
na, akkor ezt itt és most hivatalosan elindítom!
az URL: http://kepkezelo.com/images/x2zk4mziqyw386z45.jpg | |
| thestral27 (21282) 12.12.29 23:20:38 | ||
|
pony: 1, köszi!^^
2, Nehogy abbahagyd.xD Bevallom,még lusta voltam elolvasni a második fejezetet, de még a holnapi nap folyamán elolvasom, szóval nehogy abbahagyd.:D Amúgy, hogy ne üres kézzel jöjjek.xD Egyik nap (két hete talán..)rajzoltam, és közben unatkoztam, szóval fényképezgettem.:D És twitterre megszerkesztettem magamnak háttérnak, és véleményeket szeretnék kérni a művészi képemről.:333  | |
| thestral27 (21282) 12.12.30 10:50:51 | ||
|
Háháhá, Lambo ismét itt van! Várjunk... ez a név valahogy megint nem stimmel....én nem Lambo vagyok, az Istenit... nem, valami más lesz. Hm, talán “N“ betűvel kezdődik... Neko... nem, nem bár a második betű, mintha jó lenne... NEZUMI! Igen-igen, ez lesz az.^^““ xdddd kipihentem ismét magam (haha, keményen két és fél órát aludtam, mert nem jött álom a szememre... “Ma nem jön álom, a szememre... mi juthatna ilyenkor az eszembe? Csak Te lehetsz az, veled olvad a jég! Csak te vagy az, aki a szívemhez ér...“~~~  )
Na, nem jártatom tovább a szám, gondolom nem is vagytok a marhaságaimra kíváncsiak.xD Hoztam folytatást!:ooo méghozzá egész sokat!:ooo 
- Jó reggelt – suttogja fülembe Austin. Lassan pislogni kezdek, s egyre tisztul előttem a kép. A nap apró sugarai besütnek a szobába, ezzel különleges ragyogást adva a szőke fiú hajának. Mint egy glória – állapítom meg magamban. - Neked is – mondom rekedtes hangon. – Hány óra van? – felülök, s törölgetni kezdem a szemem. Ahogy lecsúszik rólam a takaró, végigfut a hideg az egész felsőtestemen. - Délután öt – feleli egy ásítás közepette. Bólogatok, majd kimászok az ágyból. Összeszedem a szoba különböző pontjain heverő ruhadarabjaim, s lerakom a székre. Austin továbbra is csak fekszik az ágyon; kezeit tarkója mögött összekulcsolja. Visszadőlök hozzá, s fejem a hasára fektetem. Érzem, ahogy egyik pillanatról a másikra megugrik a pulzusa. - Menjünk el valahova kajálni! – a hasamra fordulok, s egyenest rá nézek. - Rendben – megadóan sóhajt, majd felül. – Vehetjük randinak? – szemei felcsillannak, mint valami kisgyereknek, aki éppen egy zacskó cukrot kap. - Mi vagy, általános iskolás? – erre teljesen lelombozódik. – Jó, de csak mert… mindegy – elpirulok, s gyorsan felpattanok, hogy meg ne lássa. A szobámba megyek, hogy felöltözzek. Kiakasztok a kilincsemre egy „NE ZAVARJ!” táblácskát, s kutakodni kezdek a szekrényembe. Megfogom a legújabb szerzeményeim: egy sötétkék pulcsi, kopottas szürke farmer, s egy lazán lógó fehér póló. Magamra rángatom őket, s egy dögcédulát lógatok a nyakamba. A tükör elé sétálok, s a hajammal kezdek el szórakozni. Lassan újra kéne festetnem, mert a tövénél már látszik az eredetileg barna hajszínem. Végignézek az arcomon is. Hát, el kell ismernem, amióta Austin-nal járok, teljesen megváltoztam. Sokkal jobb a közérzetem, meg kipihentebbnek is látszok. Régebben mindig karikásak voltak a szemeim, most meg fehéres, mint a bőröm. Lehet, hogy ezért kezdik elfogadni a rajongók a dolgot? Mert sokkal többet hozok így ki magamból? Hát… fene se tudja. De addig nem érdekel, amíg – nehezemre esik bevallani, de – boldog vagyok vele. Több szeretetet ad Austin, mint a szüleim valaha is. Nekik mindig csak ott voltam, hogy „jaj, de jó, gyerek!”, és fizették a tandíjam. De semmi egyebet sosem tettek meg értem. Ő meg feltétel nélkül szeret, a hülyeségekben támogat, és nem utolsó sorban elismer. Elismeri a dalokba fektetett munkám, teljes mértékben, és amiben tud, ki is segít. Bár sosem akartam meleg lenni, mert nem, mégis… miatta képes vagyok félredobni minden feltételt, s vele együtt lenni. Azt hiszem… ezt hívják igaz szerelemnek. Igen, biztosan ez lesz az. Elmosolyodok a tükörbe nézve, s odébb lépek. Felveszem a kedvenc kék bakancsom, amit még Jack vett a tizenhatodik születésnapomra. Miután megkötöm a cipőfűzőm, kilépek a szobából. Austin már a falnak dőlve vár rám, mellkasa előtt összefont kezekkel. - Mivel megyünk? – kérdezem, miközben magamra kapom a fekete térdig érő szövetkabátom. A szöszi meglebegteti előttem a fekete Mercedesének kulcsait. - Én vezetek – súgja fülembe. Kinyitja a garázs felé vezető ajtót. - De a múltkor se oda vittél, ahova kellett volna – morgom, s előre lépdelek. A lépcsőn lemegyek, majd a kocsi anyósülésnél lévő ajtajánál megállok. - Bízz már bennem egy kicsit! Már kinéztem a helyet, hogy hova menjünk – beülünk, majd amint kinyílik a garázsajtó, elindulunk. Egyik keze lábamra csúszik. Rácsapok egy hatalmasat, ami még nekem is fáj. - Ne tapizz! A kurva utat figyeld, és ne a combommal legyél elfoglalva – kis szünetet tartok. – Különben is! Legalább legyen benned annyi tisztelet, hogy nem kezelsz engem nőként – Austin arca teljesen elkomorul, s a pirosló kézfejét vizslatja. Szemei elhomályosulnak; mellkasa föl-le ugrál, ahogy egyre gyorsabban veszi a levegőt. – Hé – vállára rakom a kezem. – El fogsz ájulni, ha így lélegzel, és szerintem első randi előtt egyikünk se akar autóbalesetet, ugye? – kedvesen rámosolygok, hátha ettől lenyugszik. | |
| rekaianett (32539) 12.12.30 10:51:22 | ||
|
Pálinkás jó reggölt! xD na, mint hoztam nektek? :D
4. fejezet Colette igyekezett nem kötődni a fiúhoz, közelebb kerülni hozzá vagy jobban megismerni őt. Arra számított, hogy mivel hirtelen és a semmiből tűnt fel, olyan váratlanul sétál ki majd az életéből. De minden közömbössége és igyekezete ellenére Bryan gyorsan belopta magát a szívébe. Mivel éles fájdalom nyilallt a halántékába hamar felébredt. Reluxáján keresztül betűzött a déli erőtlen nap, sugara kivilágította a szobát. A lány feltornázta magát ülő helyzetbe, hogy bevegyen még egy tablettát, amikor furcsa hangok ütötték meg a fülét. Erőt vett magán és kikászálódott a meleg és puha takarók alól. Legnagyobb meglepetésére a szomszédos helységben, az amerikai stílusú konyhában vendége sürgölődött. A tűzhelyen egy leveses fazék gőzölgött, amit gyakran meg is kavart a szakács. A felszálló illat betöltötte a teret. - Húsleves? - kérdezte mosolyogva a srácot. - Ó, szia… ja, igen… Colette nem bírta nem észrevenni, hogy Bryan megtalálta és fel is vette a virágmintás kötényét! A fiú is kiszúrta, hogy mit néz rajta annyira. - Nem baj? - Ja, nem, nem… - rázta meg a fejét, de rögtön rá is jött, hogy ezt nem kellett volna, mert csak felerősítette a fejfájását. - Uh… tudsz adni még egy olyan bogyót? - Persze… menj csak vissza… - Kösz. A lány szófogadóan visszament, és betakarta magát. Rövidesen meg is jelent az ajtóban a srác, kezében a gyógyszerrel és egy tál levessel. - A legjobb gyógyszer seblázas betegeknek a folyadék… - mosolyogta, miközben az asztalra tette az ételt. Elővette a fájdalomcsillapítót és odaadta Colettenek, majd a tányérért nyúlt. - Ne… vagyis… nagyon kedves tőled, de most örülök, ha ezt a pirulát le tudom nyelni, nem bírok enni semmit… - Ó… értem… - tette vissza csüggedten az asztalra a levest. A lány valamiért egy szomorú kiskutya szemeit látta az arcán, így inkább úgy döntött, nem bántja meg, inkább leküzd pár kanálnyit. Végül annyira ízlett neki az étel, hogy két adaggal is végzett. - Nagyon jó szakács vagy. - állapította meg. - Köszönöm. A lány nem csak arra jött rá az idő alatt, amíg beszélgettek, hogy Bryan remekül főz, hanem sok más hasonlóságot fedezett fel kettejük között. Egyformán szerették a nyulakat és a kutyákat, kedvenc gyümölcsük a barack volt, és legkedvesebb hónapjuknak a májust tartották. Colette azon kapta magát, hogy habár teste süt a láztól mégis megállás nélkül nevettek és mosolyogtak. *** A sebek lassan gyógyultak, de végül két hét múlva már alig volt nyomuk. Azonban a láz maradt, és nem akart elmúlni. - Biztos tüdőgyulladást kaptam az esőben… - suttogta rekedtes hangján a lány. - Az biztos. - suttogta a fiú szomorúan, miközben kisimította az arcából a barna tincseket. Alig múltak el a rándulások meg zúzódások, és erre tessék! A tüdőgyulladás sem jobb. Ugyan a ragacsos krémek és a fáslik eltűntek az asztalról, de helyüket átvették a papír zsebkendős dobozok, a köptetők és a lázmérő meg a fájdalomcsillapító… nos, ők maradtak. Colettenek nagyon jól esett a törődés, és hogy Bryan mindvégig mellette maradt, segített neki, amiben csak tudott, de még magának sem merte bevallani, hogy sohasem kerülte el a figyelmét, milyen helyes, milyen szép tengerkék a szeme, milyen jól áll neki a kócosság és milyen is a mosolya. Ha csak rá gondolt, a szíve csordultig telt örömmel és rajongással. A napok múltak, és a lány vegyes érzelmekkel figyelte, ahogyan egyre kevesebb zsebkendőre van szüksége, egyre kevesebbet köhög és a láza is komótosan csúszott lefelé. Tudta, hamarosan minden megy a régi kerékvágásban, és ennek egyfelől örült, mert szeretett volna ismét dolgozni három hét után, viszont másfelől egyáltalán nem várta, mert tudta, a régi életében nincs helye a fiúnak… *** | |
| thestral27 (21282) 12.12.30 10:51:30 | ||
|
- De Ronald… a kezem… - hangja el-elcsuklik, ahogy beszél. Felém mutatja kézfejét, de közben szemeit le se veszi az útról.
Megfogom a vörös kezet, ami miattam ilyen, s apró csókot hintek rá. - Jobb? – megsimogatom, ahol látszik a tenyerem nyoma. Lehet, hogy tényleg nem kellett volna ekkorát ütnöm. - Ha azt mondom, fáj a szám, megcsókolsz? – elvigyorodik, s mind a ketten nevetni kezdünk. Hamarosan megáll egy piros lámpánál. Odahajolok hozzá, s arcát magam felé fordítva megcsókolom. - Ne haragudj – szólalok meg bűnbánó arccal. Megrázza a fejét, s ajkaival a „semmi baj” szót formázza. Mögöttünk egy autó ránk dudál. Austin ijedten kapja előre a fejét: a lámpa zöld. Rálép a gázpedálra, s elindul. Felemeli a kezét, ezzel bocsánatot kérve a mögöttünk lévő sofőrtől. Látom, hogy továbbra is káromkodik, és valószínűleg elhordja Austin-t mindennek. Lehúzom az ablakot, s középső ujjam mutatom a vénembernek. Erre az teljesen elvörösödik a dühtől, én meg nagy röhögésbe kezdek. - Utálom az ilyen idiótákat – megrázom fejem, hogy abbahagyjam a hahotázást. - Ugye tudod, hogyha ezt lekapta valaki fényképezővel, nem a legjobb fényt fogja ránk vetni? – kérdezi, miközben egyre gyorsabban hajt. - Igen – sóhajtok. – De elhordott téged mindennek… és felidegesített – megszeppenve vakargatom a tarkóm. Austin arcára mosoly ül. Az út további részében a tovasuhanó tájat nézem az ablakból. Egyre jobban kezdi mozgatni a fantáziám, hogy vajon merre mehetünk. Múltkor, amikor még a rendőrségre kellett mennem, akkor egy tisztásra vitt, az Isten háta mögé. Ha megint valami ilyen helyre visz, egy faággal fogom futtatni hazáig, az biztos, mert nagyon éhes vagyok, és ezer százalék, hogy nem piknikre készült fel otthon. Lassan egy parkolóban megáll, s kiszedi a slusszkulcsot. - Megérkeztünk. Szállj ki, egy kicsit vissza kell sétálnunk, mert közelebb nincs nagyon parkolási lehetőség. Csak haladj, mert nem akarom, hogy bezárjon – kiszállok, majd kíváncsiskodva méregetem a szöszit. Bezárja a kocsit, s biccent, hogy kövessem. Pár másodpercig csak nézek a nagy parkolóházban a sötétségbe, majd utána kocogok. Ahogy melléérek, lelassítom a lépteim, hogy ugyan olyan tempóval sétáljak, mint ő. Hamarosan meleg ujjak fonódnak össze enyéimmel. - Hé – szólalok meg hirtelen. – Attól, hogy tök nyíltan felvállalom, hogy veled járok, nem akarom ilyen nyíltan megmutatni, hogy meleg vagyok – morgom az orrom alatt, s rántok egy kicsit a kezemen. - Senki se látja, alig pár ember sétál erre – suttogja lágyan. Körbepillantok, hogy tényleg úgy van-e, mert bevallva az igazat, nem nagyon néztem még meg, hogy hol vagyunk. Az egész utca sötét, alig pár utcai lámpa világít. Tényleg csak pár ember sétálgat erre, úgy hébe-hóba. A házak lámpái sem mutatnak semmi életjelet. - Hol vagyunk, Austin? – félve pillantok a fiúra, hogy hova hozott. Kísérteties ez a kihalt környék. Sőt mi több, hátborzongató. Nem válaszol, csak sejtelmesen rám mosolyog. Befordulunk egy még sötétebb sarokra, viszont itt az út végén valami nagyon fénylik. Egy barna feliratot veszek ki a homályban: Viktoria’s coffé. Mellette egy-egy rózsaszín és barna kicsi szív pompázik. Fél szemöldökömet felvonva nézem a kis helyiséget. - Az egyik ismerősömé a kávéház. Azt mondta, csak miattunk hajlandó tovább nyitva lenni, mint szokott – mikor odaérünk az ajtó csilingelve kinyílik, s egy fiatalos nő lép ki rajta. - Austin! – mondja dallamosan. – De rég láttalak – ahogy elmosolyodik apró gödröcskék jelennek meg a szája sarkában. Magához öleli barátomat, s megveregeti hátát. – Ő lenne az a különleges személy, akiről annyit regéltél? – homlokát ráncolva méreget. – Én egy lányra számítottam – súgja oda halkan Austin fülébe. Kezdem kellemetlenül érezni magam. - Viki! – nevet fel barátom. – Ne legyél ilyen gonosz – átkarolja a vállam, de én továbbra is csak állok, legyökerezett lábakkal. – És különben is… a nevét is mondtam a telefonban! Ennyire figyeltél rám – oldalra húzza száját. - Ronald – nyújtom a kezem ridegen, s felszegem az állam. - Te is el vagy látva egóval, bőven – megrázza a kezem. – Viktoria. - Haza akarok menni – hajtom le a fejem, úgy, hogy arcom eltakarja a hajam. Kellemes illatok csapják meg az orrom, s gyomrom megkordul. Egyre kellemetlenebbül érzem magam, mert ez a nő nem kedvel, és ha ez nem elég, éhes vagyok. - Viki, az este további részében, amíg itt leszünk, mellőzd a szemét megjegyzéseidet Ronald felé – karjával közelebb húz magához. – Szerintem bőven elég érett vagyok ahhoz, hogy eldöntsem, kit szeretek. Milyen komoly lett a hangja most hirtelen – mondom magamba döbbenten. | |
| thestral27 (21282) 12.12.30 10:52:09 | ||
|
- Gyertek be, kész a vacsorátok – szólal meg Viktoria, s belép a helyiségbe. – Az lesz az asztalotok – a szoba sarkába mutat. – Tegyétek meg, hogy nem zavarjátok a többi vendéget. Az ételt pár perc és viszem. Addig egy kávét vagy teát? – a lány teljesen komoly lett egy csettintésre, s tárgyilagos.
- Kettő tejeskávét – mondja Austin, mintha a gondolataimban olvasna. Hátra sétálunk a kijelölt asztalunkhoz, s miután kabátjainkat lerakjuk, leülünk. – Ne haragudj a modora miatt! Nincs hozzászokva az ilyesfajta emberekhez, akik nagyban élik az életüket, és tele vannak pénzzel… - húzza el a száját. – Bár gyerekkori barátom, nem a legkedvesebb. Régen se beszéltem vele sokat… - Nem gond – vonom meg a vállam. Körbenézek a kis szobaméretű kávézóban: minden asztalnál ülnek: néhol egymagában valaki, máshol kettesben-hármasban. A konyhába is belátni: a szakács sürög-forog, s ossza az alkalmazottjainak a különböző feladatokat. Nagyon otthonos hely. - Tudod, azért nem volt odáig érted, mert úgy gondolja, hogy az egynemű kapcsolatok, csak és kizárólag azért jönnek létre, mert a két illető… - Nem tud már mit kezdeni magával, a jó dolgában – fejezi be a mondatot Viki, s lerakja elénk a kávékat. – De ettől nekem el kell fogadnom a dolgot, mert semmi beleszólási jogom nincs – egy apró csókot hint mind kettőnk feje tetejére. – Érezzétek jól magatokat. Annyira nem is rosszakaratú ez a lány. Mármint, ahogy elnézem, mindenkit képes feltétel nélkül elfogadni. Aranyos… - Honnan ismered? – kérdezem, miközben elkezdem lassan iszogatni a kávém. - Anyám barátnőjének a lánya. Pár évvel idősebb, mint én. Régen néha vigyázott rám, amikor még csak négy-öt éves voltam, ő meg tíz-tizenegy. - Ó – bólintok, s megiszom a kis pohár maradékát. Valahogy most nincs kedvem cécózni a kávéval. Austin lerakja a bögréjét, s áthajol az asztalon. Megfogja az étlapot, majd azzal eltakarja arcunk, s megcsókol. Amikor elhajol halványan egymásra mosolygunk. - Jó étvágyat – köhint egyet Viki, majd egy nagy tálcáról mind kettőnk elé egy-egy tál gőzölgő húslevest rak. – Ha megettétek, hozom a következőt – sejtelmesen Austin-ra néz, majd vigyorogva a konyhába szökdécsel. Wáááá, Reka, kapd be a.....!>< azt..XDDD beraknám három részbe folytatólagosan, erre te közé tolakszol, ch.xdddd<33 | |
| Fanday99 (50302) 12.12.30 10:52:26 | ||
|
LoL karambolx) elnézést az offért, olvasom a karambolozott storykat aztán én is hozok valamit:P | |
| rekaianett (32539) 12.12.30 10:52:34 | ||
|
- 36, 5 - olvasta le a hőmérőről Colette.
- Nincs lázad. Ez… jó! - mondta halkan és kedvesen Bryan, de a hangjában érezni lehetett a mélabút. - Igen… nos, mint látod… már… jól vagyok… szóval… - keresgélte a szavakat, miközben kikelt az ágyból. - Oké, értem én… - nevette el magát kínosan a srác, és kiment a szobából, hogy összepakolja pár holmiját, amit magával hozott erre a három hétre. A lány szomorúan nézte, ahogy a kis sporttáskába röpültek a pólók. Miután végzett, a fiú egy hirtelen mozdulattal behúzta a zipzárt. - Nos… akkor én megyek… - mondta, és a vállára dobta a csomagot. - Még egyszer köszönöm… - suttogta halkan könnyeit nyelve Colette. Bryan ezt észrevette, odalépett közvetlenül elé. - Nem kell elválnunk… együtt is maradhatunk…- susogta a fülébe. Két ujjával a lány álla alá nyúlt, felemelte a fejét. Belenézett a könnytől csak még jobban csillogó tekintetébe, majd behunyta a saját tengerkék szemeit és lassan közelített felé azzal a szándékkal, hogy szájon csókolja. Colette visszafojtott lélegzettel, a falnak dőlve állt, és pont mielőtt összeért volna ajkuk elfordította a fejét, így az első csókból csak egy puszi lett az arcára. - Sajnálom… - lehelte maga elé, miközben kicsordult egy csepp könnye. Elszúrta. Itt volt a remek alkalom, hogy ne tűnjön a semmibe, és erre elbaltázta! Rettentő dühös volt magára. - Nem kell… ezek szerint nem érezzük egymás iránt ugyan azt… - felelte keserűen, üveges szemekkel. - Viszlát… - indult meg az ajtó felé. - Ne! Várj! - kiáltott utána és amilyen gyorsan csak tudott megindult felé. Mire a srác megfordult Colette már előtte állt. - Nem akarlak elveszíteni… - suttogta, miközben két kezével végigsimította a fiú arcát és beletúrt kócos hajába. Összegyűjtötte az összes bátorságát, behunyta a szemét, lábujjhegyre állt és… …megcsókolta! komikat, kritikákat kérekszépeeen! :) thestri, bocs, h mögéd raktam be.. :( | |
| rekaianett (32539) 12.12.30 10:54:21 | ||
|
uhh... ez kemény volt...xDDDD | |
(aktuális oldal: [ 509 ], összes oldal: 579, Hozzászólások: 8672)
[1] [2] [3] [4] [5] [6] ... [506] [507] [508] [509] [510] [511] [512] [513] ... [573] [574] [575] [576] [577] [578] [579]
