 |
Fórum - Alkotók Kuckója
Bármilyen egyéb alkotás ami nem illik a többi témába :)
| pony56club (16581) - 1. 11.10.21 14:15:26 | ||
|
látom ide még senki nem írt...így ha nem baj..:
1.fejezet Hatalmas mancsim tompa puffanással érkeztek a talajra.Gyorsan kerülgettem a fákat,és próbáltam utolérni a zsákmányomat:egy nyulat.Nem erőltettem meg magam,egy szökkeléssel mellette termettem,és állkapcsomat a tarkójára zártam.Felemeltem a földről és elroppantottam a gerincét.Letettem a földre és szétnéztem.Hiába voltam vérfarakas hatalmas termettel,attól még mindíg résen kell lennem.Ugyanis mostanában a medvék már jól belehúztak a gyűjtögetésbe,és ma már nem egyszer találkoztam medvével.Őszintén szólva már kezdtem rühelni a medvéket,mert amint elejtek egy nagyobb zsákmányt,azonnal feltűnik egy,aztán mégegy,és mégegy....én meg mehetek el arra amerre látok.Szerencsére nem jött medve,így nyugodtan elfogyaszthattam a nyulat,amiről inkább nem számolnék be... Hireten hideg szélvihar borzolta fel dús bundámat.Kicsit megráztam magam.Felnéztem az égre.Egy falevél épp az orromra hullt le.Leráztam róla,és megindultam hazafelé. Ősz volt,jobbanmondva már Október vége volt.A fák már jócskán csupaszok voltak a lombhullatás miatt.Az állatok pedig már szorgosan gyűjtögették téli élelmüket.Én ugyan nem gyűjtögettem,igaz,nem is volt rá szügségem.Mivel van nekem saját házam is.Elvégre vérfarkas vagyok vagy mi‘fene.Nem lett volna muszály vadásznom,de kondiban kell tartanom magam.És amúgy is szerettem farkasként élni,bóklászni az erdőben.Még a hideg ellenére is.Dús bundám ugyanis megvédett a hidegtől,így nem kellett attól tartanom hogy megfagyok.A melegtől sem különesebben,de ez most lényegtelen. Már az erdő szélén jártam,megtorpnatam.Gyanakvóan szétnéztem,majd átváltoztam emberi alakomba.Gyorsan átszaladtam az úton,a túloldalon meg egyenesen balra kanyarodtam,be az utcába,oda ahol lakok.Megálltam és elővettem az MP-mamat.Elindítottam.Legalább a észreveszik hogy eltüntem,modnhatomazt hogy futni voltam. Kis faluban élltem,távol a várostól.De nem bántam.Nem szerettem annyira a nagy felhajtást és a zajokat.Inkább szerettem csendben olvasni vagy rajzolni,vagy esetleg valami mást csinálni.Apám és anyám meghalt,akárcsak a nagyszüleim,így nevelőszülőknél laktam.Szerencsére éppelméjűek voltak,és nem voltak túl szigorúak,kivéve egy kissé értetlenebb teremtést:a fiukat.Ugyan még csak 13 volt,de már olyan idegesítő,hogy néha szivesen megnézném az arcát akkor,amikor meglátna farkasként. Csendesen besurrantam a házba.Kivettem a fülemből a fülhallgatókat és eltettem a készülékkel eggyütt a zsebembe.Olyan halkan mozogtam,amennyira csak tudtam.Szerencsére még mindenki aludt,pedig már fél nyolc volt.Csendben felsurrantam a szobámba.Becsuktam magam mögött az ajtót,és gyorsan megfésültem feketésbarna hajamat.Ugyanis egy kis erdei üldözéstől eléggé feltűnően összegabalyodott,szimplán úgy néztem ki,mintha csak most keltem volna fel az ágyból.Szinte abban a pillanatban ahogy összefogtam a hajamat,meghallottam Angela,a nevelőanyám hangját. -Triss,gyere kész a kaja! -Oké!-ordítottam le a szobámból. Miután végeztem a fésülködéssel,már ép siettem lefele a lépcsőn,amikor különös szag ütötte meg az orromat.A konyhában odamnetem nevelőanyámhoz és kicsit elfancsalított orral ezt kérdeztem:-Járt tegnap nálunk valaki,vagy csak Adam büdösített be? Angela értetlen ábrázattal meredt rám.-Igen,az új szomszédunk. -Dehát nincs is új szomszédünk. -Na jó,nem a miénk,hanem a szomszéd szomszédja,találkoztam vele a boltban és megkérdeztem hogy átjön-e. -És? -Átjött,de nem nagyon akart bejönni,talán szégyenlős volt...vagy csak zavarban lehetett...?-miközben anám magában álmélkodott én gyorsan bepakoltam magamba a kaját,aztán már szaladtam is a buszhoz.Na de amilyen balszerencsés vagyok,természetesen lekéstem a buszt...így mehettem gyalog a suliba. | |
| kik (5906) 12.01.10 18:21:57 | ||
|
nagyon jó,izgalmas, alig várom a folytatást! | |
| Ethron (14880) 12.01.10 18:25:12 | ||
|
Ezt nekem mondtad? :D Ha igen, akkor köszi ^^ | |
| kik (5906) 12.01.10 18:28:14 | ||
|
igen, neked :) | |
| Póniló15 (15108) 12.01.10 18:59:33 | ||
|
Ma estefelé lehetséges, hogy rakok be egy Láthatatlan-t! Mondom, hogy csak lehet, egyáltalán nem biztos! De azért kérlek, jelezzetek vissza, hogy egyáltalán emlékeztek-e rá, és hogy folytassam-e!  | |
| lovasíjjász (41190) 12.01.10 19:11:42 | ||
|
Póniló: *-* Alig várom! Már hiányzott | |
| pony56club (16581) 12.01.10 19:19:32 | ||
|
Póniló:már nagyon várom:) | |
| lovasíjjász (41190) 12.01.10 19:26:57 | ||
|
Ha lehet, írnék valamit visszamenőleg, az előző oldalhoz: Alex30: Látom, megfogadtad, amit írtam. ;) Még egy dolgot hiányolok: Kicsivel több leírást. Ettől függetlenül azonban nagyon tetszik. | |
| Póniló15 (15108) 12.01.10 20:17:46 | ||
|
12. Fejezet Hit Az istentisztelet nyugodt keretek között zajlott. Henryből áradtak a szavak, s néha jókedvű pillantást vetett a családra, akiket újonnan köszönthetett kis gyülekezetében. A két felnőtt csak úgy itta magába az Igét, mint egy száraz szivacs, míg Alexa alig várta már, hogy vége legyen. Nagyon nem akaródzott itt lennie. Amellett, hogy gyomra folyamatosan centrifugált, és ping-pong méretűre zsugorodott, halálra unta magát. Ujjaival - apja többszörös csöndre intésének ellenére is - a sötétbarnára pácolt fapad tetején dobolt, s közben fapofával hallgatta Henry Busche szavait. A pásztor rengetegszer használt azonos kifejezéseket. Aznap a hitről beszélt. Felütötte azt a vastag, finom tapintású lapokkal teli könyvet - amit elvileg Bibliának hívnak - valahol, és elkezdte olvasni. Alexa a helyre már nem emlékezett, de arra, amit ez a számára hideg és idegen könyv mondott, már annál inkább. - “A hit pedig a reménylett dolgoknak a valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés.“ - Olvasta Henry, miközben ujját végighúzta a sorokon, aztán felemelte a fejét, és a pulpituson összekülcsolt ujjakkal beszélni kezdett. A lánynak ez szöget ütött a fejébe. Hit. Mi is a hit? Érezte, hogy erre a kérdésre ott van abban a mondatban a válasz, csak ki kell ásni a földből... Felidézte magának a szakaszt. Aztán ismét ezt tette, és újra és újra. Még számtalanszor átrágta magát rajta, mire végre lassan, de biztosan elkezdett leesni neki. Ehhez a felismeréshez a fekete nadrágot és zakót viselő, fiatal pásztor magyarázata is nagyban hozzájárult. - Most bizonyára arra gondoltok, hogy miért is ezt olvastam föl. - Krákgotott egyet, s belenézett jegyzeteibe. - Azért... Mert szükségét érzem. Nehéz időket él meg mostanában a világ. Éppen ezért fontos, hogy legyen hitünk. Tudom, hogy nehéz elhinni ezt a dolgot. Hogy van egy magasabb való odafönt, de higyjétek el nekem, hogy így van. Csak... - Felnézett, tekintetével megkereste Alexát, és a szemébe nézett. Gyengéden elmosolyodott. - Engedd neki, hogy vezessen. A lány lesütötte a szemeit. Ez aztán betalált! Kétségbeesés mocskos kis mancsa megcsúszott, és lepottyant a földre - a démonnal együtt. - Auu! - Kiáltott föl a lény, s azonnal vissza is mászott a lánya. Ennyi nem elég! Ez nem fogja őt eltávolítani innen! Henry tovább folytatta. Tekintete végigsilott az embereken, akik közül mindenkit személyesen ismert. - Kérdezd csak meg magadtól: hiszek? Tudom, hogy mi a hit? És most őszintén: képes vagy bízni valakiben, Akit nem látsz a szemeddel? Hiszen ez a hit lényege, emberek! Az, hogy a fizikai valóság mögé látunk, és bár ha a két testi szemünkkel nem is, de a szellemiekkel látjuk őt. Látjuk Istent. És bízunk benne; ezekben a nehéz időkben is kész nekünk segíteni. Csak annyit kell tenned, hogy bízol benne, és fogod a kezét. Ő ott lesz veled. - A pásztor itt megállt. Érzelmei túláradtak, és ismét rájött, hogy ő maga személyesen mennyire szereti ezt a személyt. Mivel úgy érezte, most nem tudna tovább beszélni erről, egy befejező imára invitálta az összegyűlteket. Mikor aztán kimondta az utolsó “ámen“-t is, az alkalomnak vége lett. Alexa minden egyes tagja arra vágyott, hogy végre haza menjen, de megdöbbenve vette észre, hogy szülei odamennek a pásztorhoz, és beszélgetni kezdenek vele. Csiki-csuki helyzetbe került. El akarta hagyni a templomot - mely még mindig hullámzott az előbbi szavaktól -, de egyedül nem tudta, viszont szüleihez sem akart odamenni. Játszd el, hogy rosszul vagy! Szólalt meg egy belső hang. Az mindig beválik! És Alexa hallgatott rá. | |
| lovasíjjász (41190) 12.01.10 20:38:37 | ||
|
Póniló: Néhány helyesírási hibán kívül nem tudok mibe belekötni. Nagyon jó!*-* | |
| pony56club (16581) 12.01.11 13:29:07 | ||
|
Póniló:nagyon jó!folytatást követelekXD | |
| renamon (19564) 12.01.11 14:19:18 | ||
|
Egy szerelmes lány naplója
I.rész Szerelem első látásra. Kicsi voltam.4-5 éves lehettem, mikor először láttam a fiút.Ő már iskolás volt, én még csak ovis.Lassan odamentem hozzá. -Szia-mondta,rámosolygott. -Szia-mondtam és visszamosolyogtam. A fiú a szobája felé vette az irányt.Követtem,kíváncsisággal tele.Beértünk a szobába.A fény ami a redőny lyukai között bevilágította a szobát,olyan volt mintha ezer annyi szentjános bogár lenne a szobába.Ő leült az ágyra, ekkor megláttam még egy fiút.Ő számítógépezett, nem akartam zavarni.Lassan az ágy felé sétáltam.Leültem,fájt a lábam.A sapimat levettem,(rajtam maradt :) ) hosszú hajam az ágyra terült.Felmértem a szoba helyzetét.Két ágy,egy számítógép,tv és rengeteg könyv.Ez fogadott.Nem tudtam hogy hívják a fiúkat. -Hogy hívnak?-kérdeztem a fiú szemét keresve. -Martin..-válaszolta, majd mellém ült.Mélyen a szemembe nézett.Én is az övébe néztem. -Szerelem első látásra-mondtam magamba. Így kezdődött minden... Folytatom ha, tetszett. | |
| lovasíjjász (41190) 12.01.11 14:29:52 | ||
|
Nemsokára Dark Break | |
| Bogi2001 (22306) 12.01.11 14:33:22 | ||
|
Rég nem írtam már, pedig ideje lenne, szóval ma be fogok tenni egy fejezetet. | |
| lovasíjjász (41190) 12.01.11 14:35:28 | ||
|
Egész pontosan most.
11.Fejezet Reggeli - Reggelizni. – válaszolt Lola – Te nem jössz? Kérdőn néztem rá: - Biztos vagy benne? - Teljesen. – mosolygott – Na? Jössz? Szórakozottan bólintottam, majd kiléptünk az ajtón. Nem vettem levegőt. Tudtam mi lett volna belőle. Némán követtem Lolát és Edmondot, míg meg nem álltak. Kinéztem az előttem álló lány mellet. Szemeim elkerekedtek, majd megfordultam. Mostohanővérem megérezte és mielőtt elindultam volna megragadta a vállam: - Mi az? – kérdezte, mintha nem tudná bármikor kiolvasni a fejemből - Meggondoltam magam. – vágtam oda, de nem engedett el - Az igazat! Sóhajtottam, de a kifújt levegőt nem pótoltam: - Miért pont itt vagyunk? – tértem ki a válasz elől. Nem nyaggatott tovább - Mert itt vannak a legkevesebben. Jelentősen kisebb mértékben fenyegetnek szemtanúk. Bólintottam, beletörődve, hogy Lola ma már nem nagyon fog elengedni. És nem is engedett, míg oda nem értünk a – számomra - legkevésbé vonzó helyre: az akácfa alá. Gondolom kitaláltad: Ez az az akácfa volt, amely alatt Julit megtalálták. Lola itt elengedte a vállam, tudva, hogy már nem fordulok vissza. - Figyeld Edmondot és próbáld utánozni – súgta a fülembe, miután felbukkant három kamasz. Tán 15 évesek lehettek. Egy lány sétált két fiú kíséretében - Erre két dolgot tudok mondani. – kezdtem – 1. Jól emlékszem Edmond trükkjére. 2. Te is tudod, hogy nekem még nem fog menni a trükközés. Lola búsan hajtotta le fejét. Tudta mire céloztam első mondatommal. Edmond kilépett a lány elé, kezében papírdarabbal. A stratégiája semmit sem változott. A lány halála után a fiúk kétségbeesett pillantást vetettek ránk. Láttam a szemükben a halálfélelmet, melyet én is átéltem, azt, hogy legszívesebben segítségért ordítottak volna, de nem mertek. Lola már megszokta ezeket a pillantásokat. Elmosolyodott, majd rárontott a két fiú egyikére. Én sem bírtam megállni, hogy ne szagoljak a levegőbe. Az illat, melyet éreztem, semmihez sem volt fogható. Tudtam, hogy szemem rubinvörösben csillog, mégis megvakul, mert nem sokkal az illat megérzése után következett a jól ismert sötétség. Ám ez most nem tartott addig, mint legutóbb. Mire ismét az eszem irányított, a testben már alig volt vér. De volt. Pár perccel később feltápászkodtam és – Edmond és Lola kíséretében – visszaindultam a házhoz. Nem régóta futottunk, mikor Edmond mellém lépett: - Alice! Beszélhetünk? – kérdezte lágyan. Hangjában a bánat, a bűnbánat csengett. Bólintottam – Nem tudom képes leszel-e nekem valaha megbocsátani, de ha igen, akkor biztos vagyok benne, hogy ez a mostani eset rájátszik. Mostmár te is tudod, milyen érzés volt nekem akkor. Látszott, hogy nem várt választ, mert újra elém, majd Lola elé került. Elgondolkoztam azon, amit mondott. Igaza volt. Lehajtott fejjel siettem tovább, majd mikor ismét a házban voltam, a szobámba zárkóztam pár percre. Képítő kritikákat, komikat(ha lehet) | |
| Bogi2001 (22306) 12.01.11 15:05:35 | ||
|
2. fejezet Sajnos csalódnunk kellett a megfigyelést illetően. A szellem nem csinált semmit, csak ült, és nézett maga elé. Egyenlőre nem tudtuk megállapítani, hogy jó vagy rossz szellem. Mindenki letörten baktatott hazafelé, ki-ki a maga otthonába. Holnap osztályfőnöki lesz az első óra, utána angol, matek, töri, magyar és rajz. A rajz volt a kedvenc órám. Mikor hazaértem, leültem az íróasztalhoz, és gyorsan körmölni kezdtem a leckét. Miután ezzel is végeztem, elővettem egy lapot és a kedvenc rajzceruzámat, és munkához láttam. Először a vázlatot rajzoltam meg, utána kicsit jobban, majd végül teljesen kidolgoztam a részleteket. Imádtam rajzolni, és ez meg is látszott a munkámon. Végre elkészültem. Felemeltem a rajzot, és az asztali lámpa fénye felé tartottam. Nyugodtan mondhattam volna, hogy ez a legszebb rajzom, de utána megcsináltam negatívban is, úgy sokkal jobban festett. Könnyen kitalálhatjátok, hogy mit ábrázolt. Hát persze, hogy a szellemet! Elragadtatva néztem, amikor kopogtak az ajtómon. Mindkét rajzot óvatosan becsúsztattam a fiókomba, és kinyitottam az ajtót. Anyu volt az. - Későre jár, ideje ágybabújni - mondta. - Oké, oké, már megyek is - feleltem, és becsuktam az ajtót. Átöltöztem pizsamába, és lefeküdtem aludni. Kipihenten, jókedvűen, ruganyos léptekkel mentem az iskola kapuja felé. Mikor az osztályterembe értem, zihálva ülem le egy székre, Anna és Laura közé. A mi osztálytermünkben különleges padok voltak, ha megfordítottuk őket, akkor három ember is elfért egy padnál. A szellemcsapat többi tagja nem a mi osztályunkba járt, akkor legalább mi üljünk egy asztalnál. Végre belépett az osztályfőnök is. - Jó hírem van, gyerekek! Újra elindul az iskolarádió! - mondta derűsen. Felsóhajtottam, mikor Dávid megkérdezte azt, amit mi is tudni szeretnénk: - Építünk egy új stúdiót? - kérdeztem. - Nem, hanem kicsit kipofozzuk a régit. Na, ki akarja először betenni minden szünetben a zenéket? | |
(aktuális oldal: [ 161 ], összes oldal: 579, Hozzászólások: 8672)
[1] [2] [3] [4] [5] [6] ... [158] [159] [160] [161] [162] [163] [164] [165] ... [573] [574] [575] [576] [577] [578] [579]
