 |
Fórum - Alkotók Kuckója
Bármilyen egyéb alkotás ami nem illik a többi témába :)
| pony56club (16581) - 1. 11.10.21 14:15:26 | ||
|
látom ide még senki nem írt...így ha nem baj..:
1.fejezet Hatalmas mancsim tompa puffanással érkeztek a talajra.Gyorsan kerülgettem a fákat,és próbáltam utolérni a zsákmányomat:egy nyulat.Nem erőltettem meg magam,egy szökkeléssel mellette termettem,és állkapcsomat a tarkójára zártam.Felemeltem a földről és elroppantottam a gerincét.Letettem a földre és szétnéztem.Hiába voltam vérfarakas hatalmas termettel,attól még mindíg résen kell lennem.Ugyanis mostanában a medvék már jól belehúztak a gyűjtögetésbe,és ma már nem egyszer találkoztam medvével.Őszintén szólva már kezdtem rühelni a medvéket,mert amint elejtek egy nagyobb zsákmányt,azonnal feltűnik egy,aztán mégegy,és mégegy....én meg mehetek el arra amerre látok.Szerencsére nem jött medve,így nyugodtan elfogyaszthattam a nyulat,amiről inkább nem számolnék be... Hireten hideg szélvihar borzolta fel dús bundámat.Kicsit megráztam magam.Felnéztem az égre.Egy falevél épp az orromra hullt le.Leráztam róla,és megindultam hazafelé. Ősz volt,jobbanmondva már Október vége volt.A fák már jócskán csupaszok voltak a lombhullatás miatt.Az állatok pedig már szorgosan gyűjtögették téli élelmüket.Én ugyan nem gyűjtögettem,igaz,nem is volt rá szügségem.Mivel van nekem saját házam is.Elvégre vérfarkas vagyok vagy mi‘fene.Nem lett volna muszály vadásznom,de kondiban kell tartanom magam.És amúgy is szerettem farkasként élni,bóklászni az erdőben.Még a hideg ellenére is.Dús bundám ugyanis megvédett a hidegtől,így nem kellett attól tartanom hogy megfagyok.A melegtől sem különesebben,de ez most lényegtelen. Már az erdő szélén jártam,megtorpnatam.Gyanakvóan szétnéztem,majd átváltoztam emberi alakomba.Gyorsan átszaladtam az úton,a túloldalon meg egyenesen balra kanyarodtam,be az utcába,oda ahol lakok.Megálltam és elővettem az MP-mamat.Elindítottam.Legalább a észreveszik hogy eltüntem,modnhatomazt hogy futni voltam. Kis faluban élltem,távol a várostól.De nem bántam.Nem szerettem annyira a nagy felhajtást és a zajokat.Inkább szerettem csendben olvasni vagy rajzolni,vagy esetleg valami mást csinálni.Apám és anyám meghalt,akárcsak a nagyszüleim,így nevelőszülőknél laktam.Szerencsére éppelméjűek voltak,és nem voltak túl szigorúak,kivéve egy kissé értetlenebb teremtést:a fiukat.Ugyan még csak 13 volt,de már olyan idegesítő,hogy néha szivesen megnézném az arcát akkor,amikor meglátna farkasként. Csendesen besurrantam a házba.Kivettem a fülemből a fülhallgatókat és eltettem a készülékkel eggyütt a zsebembe.Olyan halkan mozogtam,amennyira csak tudtam.Szerencsére még mindenki aludt,pedig már fél nyolc volt.Csendben felsurrantam a szobámba.Becsuktam magam mögött az ajtót,és gyorsan megfésültem feketésbarna hajamat.Ugyanis egy kis erdei üldözéstől eléggé feltűnően összegabalyodott,szimplán úgy néztem ki,mintha csak most keltem volna fel az ágyból.Szinte abban a pillanatban ahogy összefogtam a hajamat,meghallottam Angela,a nevelőanyám hangját. -Triss,gyere kész a kaja! -Oké!-ordítottam le a szobámból. Miután végeztem a fésülködéssel,már ép siettem lefele a lépcsőn,amikor különös szag ütötte meg az orromat.A konyhában odamnetem nevelőanyámhoz és kicsit elfancsalított orral ezt kérdeztem:-Járt tegnap nálunk valaki,vagy csak Adam büdösített be? Angela értetlen ábrázattal meredt rám.-Igen,az új szomszédunk. -Dehát nincs is új szomszédünk. -Na jó,nem a miénk,hanem a szomszéd szomszédja,találkoztam vele a boltban és megkérdeztem hogy átjön-e. -És? -Átjött,de nem nagyon akart bejönni,talán szégyenlős volt...vagy csak zavarban lehetett...?-miközben anám magában álmélkodott én gyorsan bepakoltam magamba a kaját,aztán már szaladtam is a buszhoz.Na de amilyen balszerencsés vagyok,természetesen lekéstem a buszt...így mehettem gyalog a suliba. | |
| thestral27 (21282) 12.01.10 08:41:49 | ||
|
Nincs netem ezért valószínűleg csúszok a berakással,sorry. Remélem minél előbb megjavítják az elszakadt vezetéket.: || Addig is írok a wordbe,és ha megjavították egész sokat hozok majd.: )) | |
| Sennala (35031) 12.01.10 14:06:58 | ||
|
Ma nem 100%,hogy tudok hozni új részt! :/ A Vampire Dreams 7.részét valószínűleg holnap vagy ma este rakom fel. | |
| renamon (19564) 12.01.10 14:07:57 | ||
|
Egy szerelmes lány naplója
I.rész Hogy kezdődött? Kedves Naplóm! Még 4-5 éves koromba kezdődött minden.Anyám hozáment nevelőapámhoz.Eggyik nap kocsiba ültünk.A kocsi alatt hangosan ropogott a hó.Tél volt.Egy útkereszteződéshez értünk.Egyenesen a másik oldalra tartottunk. -Hova megyünk?-kérdeztem magamtól. A kanyargós úton egy kis házhoz értünk.Nem is volt olyan kicsi.. Most megyek.Ennyire volt időm,de ígérem folytatom,persze ha tetszett. | |
| Anonymus (1596) 12.01.10 14:56:58 | ||
|
Sziasztok!
Nagyon rég írtam ide, de most nem fogom hosszú sorokkal betölteni a topik üres helyeit :) Amennyit tudtam, visszaolvastam, de az új történeteket csak átfutottam, mert most nincs sok időm... 
Hát akkor kezdem is... Sennala: Nagyon örülök, hogy tetszik neked a történetem :) Igyekszem, dehát már 3 éves story, nehéz átírni és igazából nem is akarok rajta sokat változtatni, mert mégiscsak a 12 éves énem írta, biztos van valami lényeg benne  Én futólag tudtam csak elolvasni az írásodat :/
rekaianett: hihetetlen életszerű a történeted, nagyon tetszik :) Hány szó/kifejezés-tévedésed van csak, pl. nem mondunk olyat, hogy “A nevüket nem ismerem, ...“ Mert embert lehet ismerni, nevet tudni, szóval ez így hangzana: “A nevüket nem tudom“ vagy “Nem ismertem őket név szerint“...stb. Fanday: Szerintem ha befejezed a mostanit, próbáld ki magad egy másik történettel és esetleg ha az nem megy, folytathatod ezt is, hiszen kíváncsi lennék a folytatásra is :) De érdekelne, miről írnál még 
Összefoglaló, elég sok írónak innen: Nekem nagyon gyorsan haladnak az események. Legtöbben alig írtok leírást, jellemzéseket, érzelmeket, gondolatokat... Ennek az a következménye, hogy nehezebb elképzelni a helyszínt és nem rajzolódnak ki a szereplők karakterisztikus, fontos jellemvonásai, ami néhol érthetetlenné és kuszává, néhol unalmassá teheti a történetet. Ez a fajta fogalmazás pl. egy rejtélyes témájú regénynél természetesen megállja a helyét, hiszen ott az a lényeg, hogy NE ismerjük ki, ne gondoljuk kiszámíthatónak a szereplőket. Minderre szeretnék megfelelő példát hozni: Olyan érzésem volt néhány történet olvasásakor, mint mikor egy krimi-szerű filmet nézek, és a gyilkosság/harc közben ide-oda rángatják a kamerát. Az ilyen jelenetekből az ember csak a jelenet elejére és végére emlékszik: a harc kezdetére és az áldozat bukására, vagy éppen győzelmére emlékszünk. Ami közte volt, elhanyagolható, jelentéktelen. Remélem érthető a példa... Nem a legjobb, de én megpróbáltam 
Sokan szóképeket sem használtok, ami még nagyobb probléma. Ha csak annyit olvasol: “Elindultunk. Odaértünk. A ház szép volt. Nagyon szép volt. Káprázatosan magas volt. Bementünk. Leültünk egy fotelbe. Vártunk.“ stb., az unalmas. Ennél sokkal kifejezőbb: “Indulásunktól számított rövid időn belül megérkeztünk az úticélhoz. A magasra nyúló, ablakokkal teli épület visszaverte a napfényt, elkápráztatott bennünket. Gyönyörködésünket tetézte a ház belseje, mikor beértünk. Kényelembe helyeztük magunkat egy kényelmes fotelben.“ Nem sokkal jobb? 
Sokatoknak tudnám ajánlani a retardáció használatát! Izgalmassá teszi a történetet ;) A retardáció, más néven “késleltetés“ izgalmasabbá teszi a történetet, feszültebbé a hangulatot. Habár drámai sajátos kifejezőeszköz, szerkezeti egység, regényekbe is nyugodtan beiktatható egy - a főjelenetet - késleltető jelenet. Hát, nagyjából ennyit akartam! Figyelem!: Az utolsó két megjegyzésemhez DIREKT nem írtam neveket, nehogy valaki megsértődjön ;) Akinek nem inge, ne vegye magára! | |
| Wolfoxy (21122) 12.01.10 15:36:18 | ||
|
HockeyStriker 3. fejezet 3. rész
Amikor a gyerekek hazafelé indultak, kiderült, hogy Rei és Nobu ugyanarra laknak, így ugyanabba az irányba indultak el. Egyszercsak Rei megszólalt. -Te Nobu… -Igen? -Mióta ismered Atsuyát? -Amióta a sulinkba jár, kábé ötödik óta. Akkor költöztek ide. Hogy azelőtt hová járt azt én sem tudom. -Hogy találkoztatok? – kíváncsiskodott a lány. -Hosszú történet… - kezdett bele Nobu. – Akkor még a kosárlabdacsapatban játszottam, és már akkor is csodálták a képességeimet. -Miféle képességed? – szólt közbe Rei értetlenül. Amióta ismerte őket, még egyszer sem hallott olyasmiről, hogy Nobunak képessége lenne. Na jó talán… -Hát azt amit mondtam. Hogy úgy látom a pályát, mint egy kockás füzetet, és átlátok az ellenfél bármilyen taktikáján – magyarázta a fiú. – Na ott tartottam, hogy még kosaraztam, amikor Atsuya a sulinkba jött. Az osztályomban sokat beszéltek a „fura új fiúról”. Amikor először találkoztunk, éppen a labdákat vittem vissza a szertárba, ő pedig a focikapu felső lécén egyensúlyozott egy lábon. -Mit csinálsz? – kérdeztem. -Edzek – válaszolta rám se nézve. -Mit sportolsz? – jött az újabb kérdés tőlem. -Hoki – felelte. Még mindig úgy tűnt, nem is lát engem, csak válaszol. Én meg fel nem fogtam, mi köze van a kapufán egyensúlyozásnak a hokihoz, ezért inkább otthagytam. -Idióta hokis – gondoltam. -Nagyképű kosaras – gondolhatta ő. Később akkor láttam őt, amikor „Jelnetkezz a hoki-klubba!”-plakátokat ragasztott ki mindenhol a suliban. Követtem a plakátokat, és így összetalálkoztunk. Amikor megszólítottam, elmesélte nekem a Seibu Hatos történetét. Abban a pillanatban jöttem rá, hogy a hokiban több a fantázia, mint a kosárlabdában. Bemutatkoztam. -Terasaki Nobuta. -Aozaru Atsuya – kezet ráztunk, és összehaverkodtunk. Egy hétre rá teljes felszerelésben megjelentem a hoki-klubban. Sok időbe telt, mire ketten együtt helyrepofoztuk a jégpályát olyanra, ahogy most van. Nekem még a fagyasztó-generátort is meg kellett javítsam! – nevetett Nobu, ahogy eszébe jutottak a rég emlékek. – Pedig életemben nem szereltem semmit, de még elemet se raktam semmibe! Rei erre már Nobuval együtt nevetett. Az ipartelep mögötti buszmegállóban az útjaik elváltak. Elköszöntek egymástól, és Rei ottmaradt, megvárni a buszt. Közben elgondolkodott Nobu történetén. Komikat! | |
| Alex30 (40124) 12.01.10 15:50:57 | ||
|
Na jó ez nem sikeredett olyan jóra mint az előző...
2.fejezet A nap már fölfelé törekedett az égen. Rásütött az árbocokra és a nedves zászlókra. A sirályok már elindultak halászni. Ha kintről nézzük az utcákat, azt hinnénk, még mindenki alszik. Pedig a kocsmában pezsgett az élet! Bár egy kicsit csendesebb volt, mint éjszaka, mert a kalózok már rég leitták magukat. Egy lány éppen a nyakláncát próbálta kifeszítgetni egy alvó férfi kezéből. Amikor végre sikerült, egy sikkantással hátraesett. ,,Sikerült!” -gondolta. Amikor nemrég elaludt az öregember, magával rántotta az ékszert. -Alex kérlek segíts pakolni! –kiáltott Romlilda Tyler a pult mögül. Igen, ez a lány Alex Robinson volt. 15 év telt el azóta hogy megtalálták a vízben. Azóta már megnőtt és a kalózokat is úgy-ahogy megszokta. És nem mellesleg, igen komisz lett. Vegyük például hogy tíz éves korában felgyújtotta a fél kocsmát, vagy mostohanővére, Anne esküvőjén a vőlegényt véletlenül a tengerbe lökte. Azonban már nagyon unta hogy egy kikötőben kell élnie. Szívesebben dolgozna egy hajón. Már kicsi korában is erre vágyott. Romildát meg is kérdezte hogy lehet-e. -Sajnálom Alex, lányok nem lehetnek kalózok. De most térjünk vissza a jelenbe. Szóval pakolás. Kelletlenül ment oda Mrs. Tylerhez. Nem mintha nem szeretett volna neki segíteni, de azok a dobozok nagyon nehezek voltak… *** -Uf… Végre készen vagyok. –törölte le a homlokát Alex. -Még nem egészen. –mosolygott Anne- Azzal ott mi lesz? –mutatott egy hatalmas dobozra. Nem egyenesen nagy, hanem hatalmas doboz volt! Robinson a homlokára csapott és megpróbálta felemelni a csomagot. Mivelhogy nem bírta óriási csattanással a földhöz vágódott. Épp ekkor lépett be egy igen furcsa társaság. Elől egy fekete szakállas férfi (aki valószínűleg kapitány lehetett) mögötte pedig reszkető öregemberek. Mintha csak parancsszóra cselekednének, az ébren lévő vendégek egyszerre ejtették ki a poharat a kezükből. Anne és Romilda hitetlenkedve nézett a belépőkre. Nem értette miért. Talán egy régi ismerős? A ,,vendég” a leghátsó asztalhoz ült. Alex értetlen arcát látva nevelőanyja suttogva hozzáfordult. -Ő ott Feketeszakáll a rettegett kalóz… Tízévente szokott megjelenni, hogy legénységet toborozzon. Az öregeket pedig itt hagyja. Mindig ő maga választja ki, kit visz el. Ha akarja, ha nem, vele megy az Anna királyné bosszújára. ,,Már megint ezek a hajónevek” –gondolta, de nem tudta továbbgondolni, ekkor ugyan is ,,Feketeszakáll” lépett oda hozzá és karon ragadta. -Te velem jössz! :) Mint mondta nem olyan jó... | |
| Ethron (14880) 12.01.10 16:26:33 | ||
|
STLPetra: LoL, viccelsz? -_- a mi hétvégi házunk pincéjében az oroszok agyonlőttek egy sebesült német katonát még a háborúban... -_- Na most képzelheted, mi megy ott minden nap, akár hiszed, akár nem... Én azóta hiszek a szellemekben... | |
| rekaianett (32539) 12.01.10 16:41:50 | ||
|
köszi, ano, de nem emlékszem, hogy hol is volt ez... | |
| Anonymus (1596) 12.01.10 17:58:57 | ||
|
Noshát, végre sikerült begépelnem a 4. fejezet elejét.
A fejezetnek MÉG nincs címe, de majd lesz, amint sikerült döntenem
Az előző részből: “Megráztam a fejem, s mielőtt kilépett volna az ajtón elkaptam a vállát. - Magyarázd meg! - Te tényleg nem érted – nézett rám elképedve. - Nem, valóban nem. Kivált mód örülnék, ha megmondanád, miért jöttél. Sóhajtott, s éveknek tűnő hosszú másodpercekig vártam a válaszára, ami megint csak nem juttatott előrébb: - Jól figyelj rám! Várt egy kicsit, becsukta az ajtót, és visszaült a fotelbe…“  4. fejezet - Rekord (1. rész) Rá néztem, meggyőzően, de siettetően. Hamar megértett. - Beszéltél, sőt, vitatkoztál a kutyáddal. Nem vagyok bolond, tudom jól, hogy te is érted az állatokat. De tudod, nem vagy egyedül. Sokan élnek szerte a világban, akik szintén bírnak ezen képességgel. Vannak, akik kihasználják, vannak, akik próbálják elfelejteni, és olyanok is akadnak, akik versengenek. Ez utóbbi csoport tagja vagyok jómagam is – mondta Robert. - H… Hogy érted, hogy versenyeznek? Hogy lehet ebből versenyt csinálni? - Egy pillanatra sem tagadtad, amit állítottam… - Miért tagadnék olyasmit, ami igaz? Elgondolkozott, láttam rajta, hogy nem igazán akar választ adni, de végül mégis megtört. - A versenyzés egyfajta erőkimutatás. Azért költöztem Jana Village-be, hogy megnyerjem a versenyeket. Akkor már tudtam, hogy nem veszíthetek. - Attól, hogy beszélsz a kutyáddal, még nem győztél. - Rengeteg vetélytársam van, akik megpróbálnak megelőzni, ki hány győzelmet szerzett… De egyelőre senkinek sem sikerült. - Abban versenyeztek, hogy ki nyer többször? - Már te is ellenfél vagy. Igazán sajnálom – tért ki a kérdés elől, és újra a kilincsre tette a kezét. - Minek egymással harcolni, ha akár össze is foghatnánk? – kérdeztem meglepetten, mert nem akartam háborút indítani egy ilyen ügyből. - Ha nem versz át, szívesen segítek neked – mondta. - Köszönöm… Robert bólintott, felállt és kiengedte magát. Damy mellém lépett, majd elmosolyodott. Akkor vettem csak észre, mekkora változáson ment keresztül az alatt a néhány nap alatt. Magára szedett egy kis súlyt, ami kimondottan jól állt neki, a foltok is eltűntek róla, a világ legszebb kutyája volt! Fekete nyakörvet adtam rá, ami kicsit félelmetessé, ugyanakkor elegánssá tette őt. - Mi ez a huncut vigyor? – kérdeztem szégyenlősen, hisz nyilvánvaló volt a válasz. - Tetszik neked. - Ki? Robert? Nem! Dehogy! – kiáltottam, de újra rá kellett jönnöm: a hazudozás nem az erősségem. Damy barátságosan bólintott egy-kettőt, majd az ablakhoz szaladt. Én is kinéztem a falamba épített hatalmas ablakon. Eszembe jutott, hogy Cream eltűnése óta egyetlen kutyaversenyt sem néztem végig. - Egyszer majd mi is nevezünk? – érdeklődött Damy izgatottan. Gondolkoztam. Rengeteg versenyt láttam már, de még sosem vettem részt rajtuk, és eszembe sem jutott, hogy megtehetném. - Nem hiszem – mondtam végül. (hát nemsok és nem is túl jó, de vissza kell szoknom még az íráshoz mert most jó hosszú ideje nem írtam )
| |
| renamon (19564) 12.01.10 18:02:56 | ||
|
Anonymus:Újra próbálkozom.Talán jó tanácsokat adtál. | |
| kik (5906) 12.01.10 18:03:10 | ||
|
nem, nagyon jó lett ˇˇ én is régen írtam már,de semmi se jut eszembe :S | |
| Anonymus (1596) 12.01.10 18:07:17 | ||
|
Ja, és szeretném, ha olvasnátok esetleg a verseimből is párat, márha valakit érdekel...mivel elég sok van már nem teszem be őket egyesével
ITT olvashatjátok őket, amikor csak akarjátok. Eddig a legpozitívabb vélemények az alábbi verseimre jöttek: Álomvilág Száguldás [ulr=http://katherinepoets.honlapom.com/web.php?a=katherinepoets&o=gPvg70NWQC]Titok[/url] Személyes “kedvenceim“: Álomvilág Nyomok Emlékeim Szorongás az út szélén Titokzatos árnyalak [ulr=http://katherinepoets.honlapom.com/web.php?a=katherinepoets&o=e2g9U875DY]Legközelebb[/url] Hát...nagyon örülnék, ha legalább egyet elolvasnátok. Nem túl jó versek, sőt... De mivel nem publikáltam még őket olyan széles olvasóközönség számára, gondoltam beteszem ide. Örülnék, ha komiznátok, akár ide, akár a honlapon  Köszi ^^ | |
| Anonymus (1596) 12.01.10 18:09:08 | ||
|
Oooops, kettőt valamiért nem hozott be:
Titok Legközelebb | |
| Anonymus (1596) 12.01.10 18:09:38 | ||
|
renamon: Sok sikert
kik: köszi  | |
| Ethron (14880) 12.01.10 18:15:21 | ||
|
A Labirintus titka
- Szóval - nézett rám Lucas tétován -, azt mondod, hogy van valami a falban? És hogy láttál valamien jelet? - Igen - feleltem határozottan. - A falban volt. Egy labirintus. A tesvérem elgondolkodva nézett engem. Már-már kezdtem azt hinni, nem hisz nejem - de aztán megszólalt: - Értem. Gyerünk a pincébe! - Mi?! Na ne! Nem megyek le oda mégegyszer! - De igen. Ki kell derítenünk, mi az! Ha kell, nélküled megyek le! Elszántam meredt rám. Én azonban láttam tekintetében a könyörgést: Kérlek, gyere le velem! Ő sem akart egyedül lemenni. - Rendben - adtam meg magam kelletlenül. - Menjünk. Kiléptünk a szomámból, és lerohantunk a földszintre. Aztán a faajtó, a kőlépcső... És a pince. A falból motozás hallatszott. Valami kaparászott. Kirázott a hideg. Lucas körülnézett. - Érzed? Hát persze, hogy éreztem. A levegőben valami feszültség villódzott, de... Nem is tudom, hogy fogalmazzak. Nem volt emberi. - Mutasd az utat! - kérte testvérem. Elindultam a betonúton, majd jobbra fordultam. Egyre beljebb lépdeltem az állványok között... Végül megálltam. A levegő itt annyira tele volt ezzel az erővel, hogy éreztem, égnek áll a hajam - ezt inkább onnan gyanítottam, hogy Lucasnak is felállt egy kicsit. - Itt van - böktem az egyik állványra. - Mögötte. Lucas odalépett, és benézett mögé. Én innen is láttam: azt a falba vésett, kidomborodó labirintust... Ikertesvérem kinyújtotta felé a kezét. - De meg akarod érinteni?! - hülledeztem. Lucas rámmeredt. - És ha ez csak egy egyszerű kő?! Ne majrézz már! Én nem voltam benne olyan biztos... De végül bólintottam. Lucas ismét a képre nézett. És megérintette. A kis ábra besüllyedt, ahogy hozzáért. A jobb- és bal oldalin lévő állványok szétcsúsztak, és egy ajtó vált láthatóvá. Egy régi, pókhálós faajtó. Közepén ott volt a labirintus ábrája, csak fából. Hogy hogy lett kőből fa, azt nem tudtam, és nem is akartam tudni. - Szóval innen lehetett a motozást hallani... Ez az a hely... De vajon hova vezet? - kérdezte Lucas. - Légyszi, menjünk vissza! - nyüszítettem. - Bármi is kaparászik itt állandóan, nem patkány, de nem is ember! A fiú nem törődött velem. Hozzáért az ajtó vas kilincséhez... És lenyomta. Az minden hang nélkül nyílt ki. Márványlépcsők. Ez volt az első, amit észrevettem. Fehér márvány, amit vastagon borított a koszréteg. A sötétségbe vezetett. - Ide... Ide már tényleg nem megyünk le, ugye? - kérdeztem reménykedve. - Dehogynem - nézett rám Lucas. Szemében olyan mániákus fény villogodt, hogy bevallom, megijedtem tőle. Hátráltam pár lépést. - Ugyan! - folytatta. Szeméből kihunyt a furcsa csillogás. - Hozunk elemlámpákat, és rengeteg pótelemet. Meg bicskát is, a biztonság kedvéért. Egyébként is, mi bajunk lehetne?! Valószínűleg a házunk egy régi ház földalatti romjaira épült. És így ez a bejárat megmaradt, és a házba vezet. - De ahogy kinyílt... - makacskodtam. - Az nem túl hétköznapi volt. És a kaparászások... - Na és akkor? Hé, semmi bajunk nem lesz! Gyere, hozzunk elemlámpákat! Hogy miért követtem, és hogy végül miért mentem le vele, nem tudom. De azóta hányszor azt kívántam, bár ne szóltam volna Lucas-nak erről a helyről...! Bár sosee hallgattam volna rá...! Bár sose léptem volna be abba a borzalomba... Komikat pls! :) | |
(aktuális oldal: [ 160 ], összes oldal: 579, Hozzászólások: 8672)
[1] [2] [3] [4] [5] [6] ... [157] [158] [159] [160] [161] [162] [163] [164] ... [573] [574] [575] [576] [577] [578] [579]
