 |
Fórum - Alkotók Kuckója
Bármilyen egyéb alkotás ami nem illik a többi témába :)
| pony56club (16581) - 1. 11.10.21 14:15:26 | ||
|
látom ide még senki nem írt...így ha nem baj..:
1.fejezet Hatalmas mancsim tompa puffanással érkeztek a talajra.Gyorsan kerülgettem a fákat,és próbáltam utolérni a zsákmányomat:egy nyulat.Nem erőltettem meg magam,egy szökkeléssel mellette termettem,és állkapcsomat a tarkójára zártam.Felemeltem a földről és elroppantottam a gerincét.Letettem a földre és szétnéztem.Hiába voltam vérfarakas hatalmas termettel,attól még mindíg résen kell lennem.Ugyanis mostanában a medvék már jól belehúztak a gyűjtögetésbe,és ma már nem egyszer találkoztam medvével.Őszintén szólva már kezdtem rühelni a medvéket,mert amint elejtek egy nagyobb zsákmányt,azonnal feltűnik egy,aztán mégegy,és mégegy....én meg mehetek el arra amerre látok.Szerencsére nem jött medve,így nyugodtan elfogyaszthattam a nyulat,amiről inkább nem számolnék be... Hireten hideg szélvihar borzolta fel dús bundámat.Kicsit megráztam magam.Felnéztem az égre.Egy falevél épp az orromra hullt le.Leráztam róla,és megindultam hazafelé. Ősz volt,jobbanmondva már Október vége volt.A fák már jócskán csupaszok voltak a lombhullatás miatt.Az állatok pedig már szorgosan gyűjtögették téli élelmüket.Én ugyan nem gyűjtögettem,igaz,nem is volt rá szügségem.Mivel van nekem saját házam is.Elvégre vérfarkas vagyok vagy mi‘fene.Nem lett volna muszály vadásznom,de kondiban kell tartanom magam.És amúgy is szerettem farkasként élni,bóklászni az erdőben.Még a hideg ellenére is.Dús bundám ugyanis megvédett a hidegtől,így nem kellett attól tartanom hogy megfagyok.A melegtől sem különesebben,de ez most lényegtelen. Már az erdő szélén jártam,megtorpnatam.Gyanakvóan szétnéztem,majd átváltoztam emberi alakomba.Gyorsan átszaladtam az úton,a túloldalon meg egyenesen balra kanyarodtam,be az utcába,oda ahol lakok.Megálltam és elővettem az MP-mamat.Elindítottam.Legalább a észreveszik hogy eltüntem,modnhatomazt hogy futni voltam. Kis faluban élltem,távol a várostól.De nem bántam.Nem szerettem annyira a nagy felhajtást és a zajokat.Inkább szerettem csendben olvasni vagy rajzolni,vagy esetleg valami mást csinálni.Apám és anyám meghalt,akárcsak a nagyszüleim,így nevelőszülőknél laktam.Szerencsére éppelméjűek voltak,és nem voltak túl szigorúak,kivéve egy kissé értetlenebb teremtést:a fiukat.Ugyan még csak 13 volt,de már olyan idegesítő,hogy néha szivesen megnézném az arcát akkor,amikor meglátna farkasként. Csendesen besurrantam a házba.Kivettem a fülemből a fülhallgatókat és eltettem a készülékkel eggyütt a zsebembe.Olyan halkan mozogtam,amennyira csak tudtam.Szerencsére még mindenki aludt,pedig már fél nyolc volt.Csendben felsurrantam a szobámba.Becsuktam magam mögött az ajtót,és gyorsan megfésültem feketésbarna hajamat.Ugyanis egy kis erdei üldözéstől eléggé feltűnően összegabalyodott,szimplán úgy néztem ki,mintha csak most keltem volna fel az ágyból.Szinte abban a pillanatban ahogy összefogtam a hajamat,meghallottam Angela,a nevelőanyám hangját. -Triss,gyere kész a kaja! -Oké!-ordítottam le a szobámból. Miután végeztem a fésülködéssel,már ép siettem lefele a lépcsőn,amikor különös szag ütötte meg az orromat.A konyhában odamnetem nevelőanyámhoz és kicsit elfancsalított orral ezt kérdeztem:-Járt tegnap nálunk valaki,vagy csak Adam büdösített be? Angela értetlen ábrázattal meredt rám.-Igen,az új szomszédunk. -Dehát nincs is új szomszédünk. -Na jó,nem a miénk,hanem a szomszéd szomszédja,találkoztam vele a boltban és megkérdeztem hogy átjön-e. -És? -Átjött,de nem nagyon akart bejönni,talán szégyenlős volt...vagy csak zavarban lehetett...?-miközben anám magában álmélkodott én gyorsan bepakoltam magamba a kaját,aztán már szaladtam is a buszhoz.Na de amilyen balszerencsés vagyok,természetesen lekéstem a buszt...így mehettem gyalog a suliba. | |
| thestral27 (21282) 12.09.01 17:16:55 | ||
|
Hát íme, az első fejezet(részlet).
1. fejezet Mit is mondott Luke? – gondolkoztam el, miközben rágyújtottam egy cigarettára. – A harmadik sarkon, vagy a negyediket forduljak be? – erősen törtem a fejem, hogy merre menjek, de egyszerűen nem akart eszembe jutni. Jobb ötlet híján felhívtam. - A negyedik sarkon befordulsz, végigmész a keskeny utcán, és észre fogod venni – sóhajtott barátom a telefonba. – Mondtam, hogy leírom egy cetlire, vagy SMS-be! - Én meg mondtam, hogy nem kell – mérgelődtem, és leraktam. Ahogy mondta, rákanyarogtam arra az utcára. Nem volt valami bíztató neve… „Fekete halál köz” Ki ad ilyen nevet egy utcának? A macskakövek néhol úgy kiálltak, hogy majdnem orra buktam bennük. Úgy bűzlött az utca, akár egy szemétlerakó. Már hallani lehetett a klubból kiszűrődő zajokat: nevetgélés, izomagy srácok kiabálása, és nem utolsó sorban a zene. Enyhe színes – rózsaszín, kék, zöld – fények mutatták: megérkeztem. - Igazolványt – mondta a kidobó férfi. Fekete napszemüvege, és kopaszra borotvált feje rémisztővé tette őt. A farmerem zsebébe nyúltam, elővettem a pénztárcám, és megmutattam neki, amit kért. Bólintott, majd odébb állt az ajtótól. Egy pillanatra még rámeredtem. - Beugró nincs? – néztem rá csodálkozva. Gyilkos pillantással jutalmazott, szóval inkább nem bolygattam a dolgot, és beiszkoltam. Megtorpantam, ahogy ránéztem a tömegre: annyian voltak! Kész csoda, hogy még senkit se tapostak agyon. Félve tettem egy tétova lépést az emberek közé. Azonnal elsodort az ár; a testek vonaglottak a zenére, a bárpult tömve volt az inni vágyókkal. - Aú – nyögtem fel, amikor valakinek a könyöke a hasamba fúródott. Automatikusan összegörnyedtem, és idegesen néztem magam elé. – Nézz a lábad elé, idióta! - Boccs – szólalt meg egy lágy női hang. Felpislantottam, és egy gyönyörű lány állt velem szembe: nagyjából tizennyolc éves lehetett, azaz ugyan annyi, mint én. Vörös haja göndör fürtökben hullott alá. Enyhén szeplős volt az arca, s ez csak kiemelte zöldes-kék szemét. Térdig érő fekete egyrészes, testhez simuló ruhát viselt. - Nem gond – legyintettem egyet a jobb kezemmel, s kiegyenesedtem. – Túlzottan felkaptam a vizet. - Az meglehet – értett egyet a lány. - Mi? – hördültem fel. Egyáltalán nem ilyen választ vártam, hanem inkább valami olyat, hogy „Dehogy, én nem figyeltem!” vagy „Ugyan, az én hibám volt, nem a tied” . - Semmi, hanyagoljuk. Jól ki lehetsz ütve, hisz elég egyszerű dolgot mondtam, de még ezt se fogtad fel – ingatta a fejét jobbra-balra. Tetőtől talpig végigmért a tekintetével. Szúrósan néztem a lányra, majd sarkon fordultam, és a kijárat felé oldalaztam. Mit képzel ez magáról?! – morogtam magamban. – Egoista, szemétláda, bunkó…! Ahogy azt kell, felhúztam magam. Aki véletlenül nem volt hajlandó előlem eltáncolni, azt teljes erőmből odébb löktem. Mérges, felháborodott kiáltások hallatszottak mögülem. Valaki megragadta a kezem, és erősen megszorította. Ahogy megfordultam, már készültem valami dumával, hogy „Engedj el, mit képzelsz magadról, te ostoba kölyök?!”, de amikor megláttam, hogy ki fogott meg, egyből elszállt a fejemből ez a mérges gondolat. - Mit akarsz? – kérdeztem gorombán. Semmi kedvem nem volt leállni vitatkozni egy lánnyal. - Komolyan ilyen részegen akarsz te hazamenni? – nevetett fel. - NEM VAGYOK RÉSZEG! – kiabáltam rá, mire mindenki arra kapta a fejét. – Nem fogod fel, hogy egy korty alkoholt se ittam?! - Aha… - a lány, mint akit vérig sértettek, felszegte az állát, és határozott léptekkel elhaladt mellettem. Némi bűntudatot éreztem, hogy megbántottam szegényt, amikor semmit se tett… de magának harcolta ki a haragom! Igen, egyértelműen nekem volt igazam. – gondoltam, s az a csöppnyi bűntudat is egy röpke másodperc alatt elillant. Nekivetettem a vállam a nehéz fém ajtónak, s az nyikorogva kinyílt. Az utcán égtek a lámpák, bár még így is sötét volt. Kiléptem, s elindultam a macskaköves úton. A bűzt még mindig nem tudtam megszokni, ezért, hogy kicsit elnyomjam az orrfacsaró szagot, rágyújtottam egy szál cigarettára. A szürke füst haloványan szállt föl, ahogy kifújtam. Lehunytam a szemem, s ellazítottam magam. Lezártam az elmém, nem gondoltam semmire, csak haladtam előre. Néhol majdnem orra buktam egy-egy kiálló kőben, de nagyjából meg tudtam tartani az egyensúlyom. | |
| thestral27 (21282) 12.09.01 17:17:23 | ||
|
Megcsörrent a telefonom a zsebemben, mire összerezzentem. Fülemhez emeltem a készüléket, és beleszóltam:
- Igen, tessék, itt David Jayson. - Még mindig nem mentetted le a számom? – sóhajtott a hang. – Mikor érsz haza? - Semmi közöd hozzá – morogtam a telefonba. – Leteszem – szóltam, és kinyomtam. Miért?! Miért este talál meg mindig engem ez az idétlen?! – átkozódtam egy sort hozzá. Kiértem az utcáról, majd egyből fogtam egy taxit. A sárga jármű éleset fékezett, és megállt előttem. Beültem az anyósülésre. Elhadartam neki a címem, s az már száguldott is az albérletem felé. A házak apró fénypontokként suhantak el mellettünk. Néha ideges dudálások követtek minket, mire a sofőr minden egyes alkalommal elkáromkodta magát. Elég szórakoztató volt, s alig tudtam leplezni a nevethetnékem. - Öt és fél dollár lesz – szólalt meg a mellettem ülő férfi, majd lefékezett. A kerekek éleset csikordultak. A srác kezébe nyomtam a pénzt, s kiugrottam a járműből. Kinyújtóztattam a pár perces út alatt elgémberedett végtagjaim, és sóhajtva pillantottam fel a magas háztömbre. Alig egy éve bérlem, de még mindig nem tudtam megszokni. Elbaktattam a nagy, öregedő fémajtóhoz, és belöktem. Élesen csikordult a régi fém, és lassan, komótosan kitárult. Beléptem, és egyenest a lépcsőhöz sétáltam, majd ahogy odaértem, futásnak eredtem. Egy jobbos kanyar, majd egy ballos, és fent vagyok az első emeleten. Tovább mentem, fel egészen a negyedikig, és ott az én ajtómnál, a 29-es számnál megálltam. Lihegve elővettem a kulcsom, és a zárba raktam. Addig tekertem, amíg nem kattant, majd lenyomtam a kilincset, és besétáltam. Magam után bezártam, s a kulcsot a zárban hagytam. Elsétáltam a hálószobámba, és ahogy voltam, farmerestül, mindenestül az ágyba vetettem magam. Eddig milyen?:) Várom az építőkritikákat!:) | |
| thestral27 (21282) 12.09.01 17:29:34 | ||
|
Hawai: Végre, most elolvastam a történeted 2.fejezetét.:“D Hát valami eszméletlen.XD Nagyon tetszett...:“) Várom a folytatást.:D | |
| hawai (9368) 12.09.01 17:46:18 | ||
|
thestral elolvastam egész jónak tűnik, de azért kíváncsi lettem volna, hogy egészen az ágyig szívja azt a cigit, vagy közben el is dobja :D mondjuk beleírhattad volna, hogy “ az utolsó slukkot elszívva pöcköltem el a járdára“, vagy valami hasonló, mert tökre azt hittem, hogy végig azt szívja xD amúgy jó, és várom a folytatását ^^
és köszönöm az enyémre a komit és örülök ha tetszik :) ^^ | |
| thestral27 (21282) 12.09.01 18:46:33 | ||
|
hawai: jólvan, azért azt hittem, van mindenkinek akkora fantáziája, hogy rájön, h ama embör már rég elszívta a cigarettát.XD De ezzel bebizonyítottad hogy nem, szóval mindjárt beleírom valahova, h elnyomja azt a slukkot.:“D | |
| hawai (9368) 12.09.01 19:41:37 | ||
|
hehe xD :D | |
| Anonymus (1596) 12.09.02 01:21:59 | ||
|
Sziasztok! Hát, van aki talán emlékszik rám a topikból, régen idehozakodtam elég kemény kritikákkal. Most viszont egy történettel jövök. Remélem én is ugyanolyan kemény kritikákat kapok majd, amilyeneket írtam. Még csak a szárnyaimat bontogatom az írás terén, de próbálkozni mindig lehet  Elvégre küzdelem nélkül nincs győzelem, amint a mottómban is olvashatjátok.
A kép a könyvborító tetejéről van kivágva, majd lehet, hogy csinálok egy igazi netes címsávot is, de nem most 
Mindig csak annyit fogok betenni, amennyit a forum enged :) 
I. fejezet - Jared - HOL VAN NEIL? – kérdezem, mivel már régen el kellett volna kezdenünk a meccset, barátom viszont még sehol sincsen. - Várj, mindjárt felhívom – hangzik a válasz pár másodperccel később. Amint épp a placcon állunk Lionellel, egy egyszerű, mégis igen aggasztó gondolat fut át az agyamon. Lehet, hogy Neil elfelejtette a meccset. S akkor megjelennek ellenfeleink… A „Vörös sólymokkal” jó barátságban vagyunk, ugyanakkor, ha kosármeccsre kerül sor, véres küzdelem folyik a placcon. - Neil nemsokára megérkezik – tájékoztat Lionel. Jelentőségteljes pillantást vetek rá, majd a Sólymok kapitányához fordulok, hogy kezet fogjak vele. Érdes az érintése, de már megszoktam. A csapatukból mindössze 3 játékos jött el, ahogyan tőlünk is. Mikor Neil megérkezik egy új labdával a kezében, mindhárom ellenfelünk tekintete őt követi, amíg elénk nem ér. - Luke, Blake, Woodrow! Örülök, hogy újra találkozunk! – s látva, hogy a Sólymok mennyire irigyek a labda miatt, elmosolyodik. - Neil! – nyújtja felé kezét Woodrow Perkins, a csapat kapitánya. – Jó, hogy megérkeztél. Akkor talán kezdhetjük is, nemde? Majd rám néz, s én egyetértő bólintással jelezem: a harc elkezdődött. A labda az égbe emelkedik, s Lionelnek sikerül azonnal megszereznie. A megszokott stratégiánk szerint kicselezi a másik csapat legerősebb tagját, Luke-ot, majd rögtön átpasszolja a labdát nekem a pálya túloldalára. Én fél métert tudok haladni, mert mindhárom ellenfél rám tapad. Ezért Neilnek dobom a labdát, aki máris szerez nekünk 3 pontot. A meccs utolsó 2 percében Lionel óriásit esik, és csúnyán felhorzsolja a térdét. De persze ez neki már katonadolog, megszokta. Ő mindig szerez háborús sebet. Mikor épp a kosár felé indulok, s már csak néhány lépés hiányzik, Blake kiüti a kezemből a labdát, s átpasszolja Woodrownak, aki végül dob a másik csapatnak egy 3 pontost. Persze nem esik jól, de baj sem, hiszen a meccset így is mi nyerjük meg. A játék végén mindannyian kezet fogunk egymással. Woodrow megáll velem szemben, s azt mondja: - Gratulálok! 97-83, gyönyörű teljesítmény. De ne bízd el magad, Jared, mert legközelebb bizony mi fogunk győzni! – jelenti ki magabiztosan. - Köszönjük és sok sikert a továbbiakban! – hagyom ennyiben, mert nincs kedvem vele vitatkozni. Bólint, s a Sólymok a placcon hagynak minket. - Tanulnom kell – szólal meg Neil nem sokkal később. - Ugyan, Nils! Ne tanulj, ünnepeljünk! – kiált Lionel, aki mindig nagyon boldog, mikor megverjük a Sólymokat. - Egyetértek – erősítem meg barátom ötletét. Így tehát elindulunk a Heaven-be, egy bárba párszáz méterre a kosárplacctól. Itt már törzsvendégnek számítunk, s Lara azonnal odavezet minket a középső biliárd-asztalhoz. Ez a legfeltűnőbb asztal az egész teremben, ami Lionelnek kedvez. Itt már rengeteg lánnyal alakított ki nem túl tartós kapcsolatot, s többségüknek a nevét sem tudta. De ez régen volt… Felállítjuk a golyókat, s máris kezdődhet a játék. Tíz perc sem telik el, mire odajön hozzánk egy gyönyörű lány. Lionel persze azonnal megszólítja: - Szia, szépségem! Megtudhatom a neved? A lány elmosolyodik, majd végigmér bennünket. Akkor jövünk csak rá, hogy nem hozzánk indult, csak véletlenül tévedt arra. - Melody – mondja végül. - Melody…. – ismétli meg Neil halkan. - Melody Hanson. Hova valósiak vagytok? – kérdezi. - Mi helyiek vagyunk. De te? Még nem láttalak errefelé – adom a választ szinte azonnal. - San Francisco-ban élek. De erre a hétvégére ideutaztunk. Nem tudnátok megmutatni, hol van a mosdó? Lionel előre lép, mint bátor jelentkező, s már kíséri is Melodyt. Neillel jelentőségteljesen egymásra nézünk, majd, mikor barátunk eltűnik az ismeretlen lánnyal, elnevetjük magunkat. - Szerinted tetszik neki? – kérdezi tőlem Neil, miután folytatjuk a játékot. - Lionelnek? - Nem, Melodynak. Mert szerintem nem tart ilyen sokáig megmutatni a mosdót – kacag. | |
| Anonymus (1596) 12.09.02 01:23:11 | ||
|
Ma azért még berakom a folytatását :)
I. fejezet - Jared [...] Rá nézek, s újra elmosolyodok. Teljesen igaza van. Gyorsan telik az idő, s már 2 játékot lejátszottunk, mikor elindulok a mosdó felé. Félúton hátranézek, s mikor Neil elkapja tekintetem, megint felnevetünk. De hogyne tennénk? Hiszen igazunk van… nem jutok el a mellékhelységig sem, rögtön megpillantom a bár mellett csókolózó párocskát. Először kissé furának tűnik, de később valami efféle mondat kering a fejemben: „ahogy mindig…”. Visszamegyek egyedül barátomhoz, s akkor már ő is érti: csak ketten megyünk haza. Kifizetjük a játékokat, majd elindulunk. Már lement a Nap… Félelmetes a kihalt környék. Az úton hirtelen kiráz a hideg, s egyszer csak azon kapom magam, hogy teljes lényemben rettegek. - Nem mehetnénk gyorsabban kicsit? – kérdezem. Neil erre gyorsít, s végül már majdhogynem futva sietünk haza. Minden porcikám reszket, a gyomrommal is problémám van, ráadásul az érzés, hogy valaki követ, teljesen elborzaszt. Lépéseink visszhangoznak az üres sötétségben, hallom szívem ütemes lüktetését, s hirtelen, mikor lépteim a fáradtságtól lelassulnak, hangot hallok. Vonítás talán vagy egy sima ugatás, nem tudom. Nem is igazán izgat. Hang, éjszaka, a sötétben. Ez a hang hát az utolsó ok, amiért attól kezdve hazáig futok. Útközben azonban egy erős vihar zúdul le az égből. Talán a sors akarja keservesebbé tenni az utamat, nem tudom… De egy biztos: úgy félek, hogy fel sem tűnik, barátomat már régen elhagytam. Óriási köd telepedik a városra. Érzékeim cserbenhagynak, az esőkopogás a fülemet, a köd a szememet bántja. Nem látok, nem hallok, már a lábamat sem érzem, csak annyit tudok: futok. Hangosan nyitom ki bejárati ajtónkat, ami kínzó nyikorgással jelezi, hogy nem volt épp kedves a gesztusom. - Szia, anya! – köszönök be gyorsan, majd felrohanok a lépcsőn. Pár percig ülök az ajtómnak támaszkodva, majd felpattanok, becsukom az ablakom, felkapcsolom a villanyt. Az íróasztalomhoz ülök, és észre sem veszem, elalszom… Másnap reggel az ágyamban ébredek, órám a „Wake me up”-ot játssza. Borzasztó érzés fog el. Rájövök, ma iskola van! Iskola? De hát tegnap nem tusoltam, nem tanultam, mi lesz? Gondolataim gyorsan suhannak át az agyamon, felpattanok, letusolok, átöltözök. Reggeli után indulni készülök, mikor azonban az órára nézek, megijedek. Hajnali fél öt? Lehetetlen. Karórámat is megnézem… ugyancsak fél öt van. Így hát lepakolok, majd megint ülve alszom. Az órám 7:20-kor ébreszt újra. Felkelek, s nyugodtan indulok a suliba. Mivel is kezdek ma? Ja igen, irodalom. Ms. Bolen megöl, ha elkések. Nem szeret. Mondjuk meg tudom érteni, én sem szeretem őt. Így hát egyelőre jól megvagyunk. Gyorsan kikapkodom a könyveimet a táskámból, és rohanok az órára. Mindenki síri csöndben ül, mikor benézek a padokhoz. Egy hang se szűrődik ki a teremből. Nem látom a táblát, nem látom az osztályterem első felét. Elkéstem? Elmenjek az ajtó előtt? Ha elmegyek, Ms. Bolen kiszúrhat, és nekem annyi. De nagy a kísértés. Végül egy nagy ugrással a másik oldalon termek. A teremben nincsen tanár. Lassan beslisszolok, és leülök az utolsó szabad helyre, Neil mellé. - Mi folyik itt? – kérdezem. Közelebb hajol hozzám, és suttogni kezd: - Ms. Bolen késik. - Késik? – török ki hangosan. - Csss! Senki nem tudja, miért. - Biztosan itt van? – kérdezem. Ha Ms. Bolen nem jött iskolába, máris jó napom van. Muszáj megtudnom, és… a remény hal meg utoljára. - Azt mondták, ma már látták a suliban. A francba, itt van. Ráadásul késik. Eddig még soha életében nem késett sehonnan. Bár egyszer mindent el kell kezdeni, és jobb később, mint soha. Neilre nézek, aki az ujjaival kopog a padon. - Félsz? – kérdezem. - Nem tudom, miért késik. Csak érdekel – válaszol, s abbahagyja a kopogást. - Felállni! – hangzik a folyosóról az utasítás. Mindannyian talpra ugrunk, és hátranézünk. Ms. Bolen szinte futva érkezik a terembe, könyveit az asztalra dobja. Mi dolga lehetett? | |
| Caballo (58532) 12.09.02 10:46:18 | ||
|
Hát, ez az első írásom xD
Végzetes másodperc Reggel felfrissülve keltem. Kikeltem az ágyból, felöltöztem, majd a konyha felé vettem az irányt. A konyhában nem találtam senkit. Körülnéztem, majd egy cetlit találtam a pulton. - Ma korán mentem dolgozni. A reggeli a hűtőszekrényben van.‘ Gyorsan megreggeliztem, majd átmentem a fürdőszobába. A tükörben megnéztem magam, megfésülködtem, majd alaposan fogat mostam. Nem sokkal később csöngetést hallottam. Sietve lerohantam a lépcsőn, és kinéztem az ablakon.... Folyt a linken :D | |
| hawai (9368) 12.09.02 11:49:35 | ||
|
Anonymus jó lett, tetszik, ügyesen fogalmazol :)
Caballo nem rossz, de vannak olyan mondataid melyeket simán egybefűzhetnél, egy mondattá, hogy hosszabb, és “formásabb“ legyen ;) Illetve van pár szóismétlés, de az gyakori hiba mindenkinél :) | |
| Melissa (6505) 12.09.02 11:56:04 | ||
|
Naty: Nagyon jó, nem tudok kritikát mondani xD Talán csak annyit, hogy néha visszaugrasz múlt időbe, de lehet, hogy csak én vagyok a hülye xD
Caballo: Nagyon sok a szóismétlés és egy kicsit el van kapkodva, ezekre figyelj oda :) Amúgy tetszik ^^ Mrs. Styles: A történet marha jó, nincs vele semmi bajom, de... Elnyomja a slukkot x““DDD Nem a csikket? x“D Lovas: Nagyon tetszik, a mini hibákat drága húgom már felsorolta xD Kyra: Szerintem jó lett, érdekes :) | |
| Caballo (58532) 12.09.02 12:45:46 | ||
|
Köszönöm ;) Igazából ez az első írásom xD | |
| thestral27 (21282) 12.09.02 13:23:16 | ||
|
Damin Princess: Hát, gondolom mondanom sem kell, hogy még mindig imádom az összes történeted, legyen az a “Ne szólj szám!“ vagy a “Mikor lemegy a Nap“.
Mrs.Cool: >< Megütlek.XD Esküszöm, megütlek.XD | |
| Melissa (6505) 12.09.02 13:31:17 | ||
|
Caballo: Ha ehhez viszonyítjuk, akkor viszont nagyon jó :D Ha látnád az én első írásomat xD
Mrs. Styles: xDDDDDDD Ennyi a hozzáfűznivalóm xD Rád uszítom tündérke Trét x“D | |
| thestral27 (21282) 12.09.02 13:37:57 | ||
|
Mrs.Cool: Csak azt ne! Csak azt neeee!XDDD meghalok a röhögéstől, ha tündérke Tré-t meglátom.XD Az egy gyilkos.XD
Na, és hogy ne legyen off a dolog: Ma igyekszem valamennyit írni, mert amíg egy órácskát az ágyban gyengélkedtem(enyhén szólva volt intenzív a lovas edzésem, és nagyon-nagyon elfáradtam, mert annyiszor kellett egy feladatba belekezdenem, ahányszor elrontottam..) király ötleteim támadtak a Lost Night-hoz, szóval folytatom.:D Ááá, nagyon tetszik a fejben megfogalmazott jelenet.*-* | |
(aktuális oldal: [ 447 ], összes oldal: 579, Hozzászólások: 8672)
[1] [2] [3] [4] [5] [6] ... [444] [445] [446] [447] [448] [449] [450] [451] ... [573] [574] [575] [576] [577] [578] [579]
