Hokalovi - Fórum

Fórum - Alkotók Kuckója

» Vissza a témákhoz! « Hozzászólások: 8672

Bármilyen egyéb alkotás ami nem illik a többi témába :)

pony56club (16581) - 1. 11.10.21 14:15:26

látom ide még senki nem írt...így ha nem baj..:

1.fejezet
Hatalmas mancsim tompa puffanással érkeztek a talajra.Gyorsan kerülgettem a fákat,és próbáltam utolérni a zsákmányomat:egy nyulat.Nem erőltettem meg magam,egy szökkeléssel mellette termettem,és állkapcsomat a tarkójára zártam.Felemeltem a földről és elroppantottam a gerincét.Letettem a földre és szétnéztem.Hiába voltam vérfarakas hatalmas termettel,attól még mindíg résen kell lennem.Ugyanis mostanában a medvék már jól belehúztak a gyűjtögetésbe,és ma már nem egyszer találkoztam medvével.Őszintén szólva már kezdtem rühelni a medvéket,mert amint elejtek egy nagyobb zsákmányt,azonnal feltűnik egy,aztán mégegy,és mégegy....én meg mehetek el arra amerre látok.Szerencsére nem jött medve,így nyugodtan elfogyaszthattam a nyulat,amiről inkább nem számolnék be...
Hireten hideg szélvihar borzolta fel dús bundámat.Kicsit megráztam magam.Felnéztem az égre.Egy falevél épp az orromra hullt le.Leráztam róla,és megindultam hazafelé.
Ősz volt,jobbanmondva már Október vége volt.A fák már jócskán csupaszok voltak a lombhullatás miatt.Az állatok pedig már szorgosan gyűjtögették téli élelmüket.Én ugyan nem gyűjtögettem,igaz,nem is volt rá szügségem.Mivel van nekem saját házam is.Elvégre vérfarkas vagyok vagy mi‘fene.Nem lett volna muszály vadásznom,de kondiban kell tartanom magam.És amúgy is szerettem farkasként élni,bóklászni az erdőben.Még a hideg ellenére is.Dús bundám ugyanis megvédett a hidegtől,így nem kellett attól tartanom hogy megfagyok.A melegtől sem különesebben,de ez most lényegtelen.
Már az erdő szélén jártam,megtorpnatam.Gyanakvóan szétnéztem,majd átváltoztam emberi alakomba.Gyorsan átszaladtam az úton,a túloldalon meg egyenesen balra kanyarodtam,be az utcába,oda ahol lakok.Megálltam és elővettem az MP-mamat.Elindítottam.Legalább a észreveszik hogy eltüntem,modnhatomazt hogy futni voltam.
Kis faluban élltem,távol a várostól.De nem bántam.Nem szerettem annyira a nagy felhajtást és a zajokat.Inkább szerettem csendben olvasni vagy rajzolni,vagy esetleg valami mást csinálni.Apám és anyám meghalt,akárcsak a nagyszüleim,így nevelőszülőknél laktam.Szerencsére éppelméjűek voltak,és nem voltak túl szigorúak,kivéve egy kissé értetlenebb teremtést:a fiukat.Ugyan még csak 13 volt,de már olyan idegesítő,hogy néha szivesen megnézném az arcát akkor,amikor meglátna farkasként.
Csendesen besurrantam a házba.Kivettem a fülemből a fülhallgatókat és eltettem a készülékkel eggyütt a zsebembe.Olyan halkan mozogtam,amennyira csak tudtam.Szerencsére még mindenki aludt,pedig már fél nyolc volt.Csendben felsurrantam a szobámba.Becsuktam magam mögött az ajtót,és gyorsan megfésültem feketésbarna hajamat.Ugyanis egy kis erdei üldözéstől eléggé feltűnően összegabalyodott,szimplán úgy néztem ki,mintha csak most keltem volna fel az ágyból.Szinte abban a pillanatban ahogy összefogtam a hajamat,meghallottam Angela,a nevelőanyám hangját.
-Triss,gyere kész a kaja!
-Oké!-ordítottam le a szobámból.
Miután végeztem a fésülködéssel,már ép siettem lefele a lépcsőn,amikor különös szag ütötte meg az orromat.A konyhában odamnetem nevelőanyámhoz és kicsit elfancsalított orral ezt kérdeztem:-Járt tegnap nálunk valaki,vagy csak Adam büdösített be?
Angela értetlen ábrázattal meredt rám.-Igen,az új szomszédunk.
-Dehát nincs is új szomszédünk.
-Na jó,nem a miénk,hanem a szomszéd szomszédja,találkoztam vele a boltban és megkérdeztem hogy átjön-e.
-És?
-Átjött,de nem nagyon akart bejönni,talán szégyenlős volt...vagy csak zavarban lehetett...?-miközben anám magában álmélkodott én gyorsan bepakoltam magamba a kaját,aztán már szaladtam is a buszhoz.Na de amilyen balszerencsés vagyok,természetesen lekéstem a buszt...így mehettem gyalog a suliba.

hawai (9368) 12.09.05 17:44:43

http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=6a3yTe60vrM

videó a történetemhez - Phoenix - egy trailer akart lenni képekből összeállítva. elég kezdő vagyok a dologban, de ahhoz képest nem annyira rémes - szerintem :$ :)

Anonymus (1596) 12.09.06 15:32:35

II. fejezet - JARED

- Most vissza kell mennem az irodába. Meg kell, kérjelek, hogy erről ne szólj senkinek, de főleg anyádnak ne. Összetörné, ha megtudná.
- Persze – bólogatok, és nem is tervezem anyát ebbe beavatni.
- Köszönöm, fiam.
Apa hamar eltűnik, én pedig csak ülök, a teám már rég kihűlt.
Hirtelen megcsörren a telefonom. Az esőcseppek már nem kopognak a tetőn, a Nap újra előtűnik a felhők mögül, de már lemenni készül az égboltról.
- Igen? – szólok bele keményen, még mindig küzdve a könnyeimmel.
- Igen? mégis mi az, hogy „igen”? Hát így köszöntöd a legjobb barátodat?
Lionel sosem szerette, ha nem köszöntöm a telefonban. Elmosolyodok, és a szemeim forgatom.
- Szia, Leo. Mit tehetek érted? – kezdem a hivatalos hangnemet.
- Ha már kérdezed, Jared, csak az érdekelne, a következő meccsünkre tudunk-e szerezni egy VIP, ingyenes belépőt valakinek?
- Kinek szánod azt a jegyet?
- Emlékszel a csajra a biliárd-szalonból? Melody. Azt mondta, szívesen megnézne minket játék közben.
- Ó, szóval hódítani szeretnél. Értem én.
- Nem kimondottan azért, én…
- Igen, Leo, tudok szerezni.
- Kösz, haver. És mikor is lesz?
- Amire érdemes eljönnie, az majd novemberben.
Egyszerre csak megszakad a vonal. Semmi nem hallatszik, csak recsegés. Leteszem a mobilt, és próbálom őt visszahívni, de nem sikerül.
- Anya! – kiáltok fel.
Anya szélsebesen tipeg le a lépcsőn.
- Tessék?
Kiöltözött, sminkelt is, még a haján is igazított. De miért?
- Hova készülsz?
- Miért hívtál le?
- Megszakadt a vonal.
- Igen, valami baj van a szolgáltatóval, holnap reggelig biztos nem fogod tudni használni a mobilt. Próbálhatod vezetékesről, de szerintem a vihar azt is tönkretette.
Szuper! A külvilággal kialakított kapcsolatunkban jelenleg szünetet tartunk.
- Még valami?
- Hova készülsz? – kérdezem újra.
- Randim lesz.
Közönyös a hangja, mintha ez egyértelmű lenne, és az ajtó felé indul. Eszembe jut, hogy apa megkért, ne szóljak neki a kamu-esküszegésről. Ezért nem is teszem…
- Érezd jól magad! – mondom és felmegyek a szobámba.
A lépcsőfordulóból visszanézek. Láthatóan meglepte, amit mondtam, de nem foglalkozik vele annyira, hogy rákérdezzen. Anya is eltűnt, és nincs itthon senki, csak én. Egyedül, a sötétben.

Anonymus (1596) 12.09.06 15:33:46

CHERLYN

FÁJ A FEJEM. Alszom? Óvatosan elkezdem tapogatni a vékony anyagot, amin fekszem. Lassan felülök és kinyitom a szemem. Minden zöld. Zöld és fehér. Mégis hol lehetek?
- Janell! Janell! Ébredj!
Janell? Nem, én nem ő vagyok. A fejemhez kapok, mert elviselhetetlen a fájdalom.
- Mi történt? – kérdezem rekedt hangon.
Majd meglátom mindkét barátnőmet és az infúziót a karomban.
- Hát… - kezdi Lane. – Leestél Rockyról. Aztán egyszerűen elájultál.
- Elájultam?
Nem ájulhattam el, hiszen még magamnál voltam. Emlékszem, hogy… várjunk csak! Hogy is volt? Lehet, hogy tényleg eszméletlen voltam.
- Mióta vagyok itt?
- Pár órája hoztunk be.
Janell földre szegezett tekintettel ül egy fotelben velem szemben. Felé bökök a fejemmel.
- És ő?
Lanelle közelebb jön hozzám és suttogni kezd a fülembe.
- Nagyon megrázta az esésed. Alig tudtunk hazahozni. Később ő is leesett Princessről, de nagyon aggódott érted. Nem tudtuk, felébredsz-e egyáltalán.
- Hát, felébredtem.
Valóban, felébredtem. Elég nagyot eshettem, ha kórházba hoztak. Megmozgatom minden végtagomat, remélve, hogy semmim nem tört el.
- Az orvos szerint semmi bajod. Csak beverted a fejed, de kaptál rá gyógyszert. Akár haza is mehetünk most, ha akarod.
- Igen, szeretnék elmenni innen.
És valóban, semmi kedvem nem volt abban a szobában maradni. Állítólag a zöld megnyugtat, de egy ember hogyan lehetne nyugodt a kórházban?
- Rögtön felhívom anyát, hogy vigyen haza minket.
- Ne, Lane, ne tedd! – szólok rá.
- Miért ne?
- Sétálni akarok.
- Sétálni?
- Igen, sétálni.
Nem is tudom, miért akarok sétálni. Egyszerűen csak vágyok rá.
- Cherlyn, nemsokára éjfél lesz. Holnap iskola van.
- Kérlek, Lane, sétáljunk! – győzködöm.
Sóhajt, de bólint. Segít nekem felkelni az ágyból és kijelentkezünk a kórházból. Amint kilépek az ajtón, Janell átölel és magához szorít.
- Jane… Jane… Nem kapok levegőt.
- Jaj, ne haragudj! – kér bocsánatot, könnyes szemekkel. – Annyira megijesztettél.
- Ne aggódj értem, tudod, hogy erős vagyok, egy esés nem állít meg semmit.
Elmosolyodok és ekkor már ő is velem mosolyog. Milyen fura kijönni a kórházból. Minden szag, minden zöld és fehér eltűnik, és kikerülök a tiszta levegőre, a sötétbe. Imádom a sötétet; Rejtélyes, izgalmas, titokzatos. Persze, néha félelmetes, de nagyon szeretek este sétálgatni. Főleg, ha velem vannak a barátnőim is.
- Lányok, kérhetek tőletek valamit?
- Mi lenne az?
- Ne szóljatok anyámnak erről a balesetről. Nem szeretném, ha megtudná.
- Rendben, Lyly, bízhatsz bennünk – Janell rám kacsint.
- Köszönöm.
Sokáig sétálunk az utcán, lassan hajnali kettőt üt az óra. Mikor hazaérek, csendben felmegyek a szobámba és az ágyba vetem magam. Milyen fárasztó volt ez a nap… De már nincs kedvem zuhanyozni. Majd reggel.
Reggel korán kelek, hogy lefoglaljam a fürdőszobát a bátyám elől. De aztán rájövök, hogy nem előtte kell bemennem. Egy ismeretlen lány áll a tükör előtt a bátyám pólójában, és a haját igazgatja. Bekopogok a szomszédos ajtón.
- Victor! Nyisd ki!
Ő pedig kijön a szobából és a szemembe néz.
- Baj van, Lyly?
A szemei vörösek, alattuk fekete karikák vannak. Bátyám úgy néz ki, mint akit mindjárt a földről kell összekaparni.
- Mit csináltál az éjjel?
- Ezt én is kérdezhetném tőled.
- De nem kérdezted. Ki az a lány a fürdőnkben?
Vick hátranéz, vissza a szobájába. Megtörli az arcát és elneveti magát.
- Ne haragudj, Lyly, ő…
- Ne is folytasd! Csak a neve érdekel.
- Angie.
Bólintok és ennyiben hagyom. Visszamegyek a fürdőszobába, ahonnan Angie éppen kifelé jön. Göndör, szőke fürtjeit tökéletesen elrendezte, arca akár egy porcelánbabáé. Nem csodálom, hogy Victor vele van, a csaj tökéletes. És még a mosolya is elragadó. De nem kéne odébb állnom? Lenézek, ő pedig kezet nyújt.
- Angie Morgan. Te vagy Victor húga, Cherlyn, ugye?
- Igen, én lennék. Te pedig…?
Bájosan mosolyog továbbra is.
- Remélem, mondhatom, hogy a barátnője. Nagyon kedvelem a bátyádat.
Hmm… Azt hittem a szépség kevesebb észt rejt. Angie meglepett, ez egy plusz pont neki.
- Mostantól mindig nálunk fogsz aludni?
- Nem tudom. Zavarna téged?
Persze, hogy zavarna, még egy ember, akivel osztoznom kell a fürdőn.
- Nem, dehogy. Csak jó lenne tudni, ha bővül a család.
- Hidd el, tudni fogsz róla. Örülök, hogy találkoztunk, Cherlyn.
Újra rám mosolyog, vállon simít, majd könnyedén kikerül. Hátranézek, hogy lássam, mit csinál. A bátyám nyakába kapaszkodik és egy puszit nyom az arcára. Hosszú, csendes szemkontaktus után megcsókolják egymást. Ekkor elfordulok és magamra zárom a fürdő ajtaját.

Anonymus (1596) 12.09.06 15:35:07

- Cherlyn! – hallom anyám felszűrődő hangját.
- Egy pillanat! – kiáltom le, mikor már épp kezet mosok.
- Cherlyn! – hangzik újra.
Valaki kopog a fürdő ajtaján.
- Megyek már!
Kirántom az ajtót és majdnem nekimegyek a bátyámnak, aki póló nélkül áll előttem.
- Gyors reggeli volt?
- Nagyon vicces. Leöntöttem a pólómat. És… véletlenül épp a fürdőszobában van a…
- Jó, jó, mondj, amit akarsz.
Rákacsintok, majd lerohanok a lépcsőn anyához.
- Lori! – kiált apám a lépcső mellől.
- Apa! Mi van anyával? Hol van?
Apa rám néz és megrántja a vállát.
- Szerinted ha tudnám, hol van, a nevét kiabálnám?
- Igazad van, bocs.
Anya lihegve elénk fut.
- Lori? – apa meglepődötten néz rá.
Én nem kevésbé. Miért lehet ilyen zilált?
- Cherlyn, kérlek, elmosogatnál?
Ennyi? Ezért kellett lerohannom? Néha anyámat sem lehet kiismerni. Sóhajtok és bólintok, de tudom, a mosogatás nem most fog megtörténni.
- Loreen…
- Bruce, megkérhetlek, hogy intézd el ma, amit kértem?
- Igen, de…
- Én pedig elmegyek vásárolni Lane anyukájával.
- Lori!
- Nyugi, nem fogunk olyan sokat költeni.
- Lori?
- Jó, tudod, hogy sokat fogunk költeni, de megpróbálom visszafogni magam.
- Loreen!
- Rendben, maximum három felsőt veszek.
- Loreen! – apám dühösen kiált, miután észreveszi, hogy anya nem szentel neki elég figyelmet.
- Igen?
- Beszélnünk kell – mondja apa komolyan.
Ez megijeszt. Mi lehet ennyire fontos, hogy ilyen komolyan kell venni. De anya nem mond semmit, csak bólint. Ugyanolyan beletörődötten, mint az előbb én, mikor a mosogatásra kért. Ez nem jó jel, valami biztos készül.
- Cherlyn, nem kellene iskolába menned? 5 perc múlva kezdődik a tanítás.
Az órámra pillantok. Anyámnak igaza van, 5 percem van a terembe érni, különben Mr. Ross kap egy okot arra, hogy „írásbeli figyelmeztetésben részesítsen”.
- Köszi, anya! – kiáltom vissza az emeletről, és a tesóm szobájába rohanok.
Az ágyon találom őt és… őt és Angie-t, amint épp szendvicsszerűen egymásra lapulva nyalják-falják a másikat. Nem igazán izgat a látvány, odasétálok hozzájuk és megráncigálom a bátyám vállát.
- Victor! Victor!
Elengedi a barátnőjét és dühösen néz rám.
- Mégis mi történt, tűz van?
- El kell vinned a suliba, nem késhetek. Még csak ez a második nap.
Vick a fejét fogja és sóhajt.
- Ezért törtél be a szobámba?
Láthatóan mérges, de nem érdekel.
- Ez nagyon fontos, Victor! Kérlek, vigyél el!
- Oldd meg, Lyly!
Tátott szájjal nézem őket és gondolkozom, mitévő legyek. Semmi nem jut eszembe. Kész, elkéstem. Angie megcsókolja a bátyámat, ami még rosszabb látvány, mint az előző, mert ebben a csókban valamiféle szenvedély is van. Megköszörülném a torkom, de a földbegyökerezett lábaimmal vagyok elfoglalva. Az új családtag Citor füléhez hajol és valamit súg neki. Majd mindketten felállnak és Vick elveszi az asztaláról a slusszkulcsot.
- Miért állsz itt? Késni akarsz talán?
Ezt nem hiszem el… Egy csók és a bátyám máris képes mindenre. Erről még beszélnem kell vele. De nem most. Lerohanok a lépcsőn, felhúzom a magassarkúmat és beugrok a kocsiba.
Victor átlépi a sebességhatárt, ami egyikünket sem érdekli. Két perc alatt a sulihoz érünk, de a kocsi furcsa hangokat hallat.
Vick kiszáll, hogy ellenőrizze a motort, de akkor tűnik csak fel, hogy még mindig nincs rajta a pólója. A Calhoun gimi összes nőnemű diákja a bátyámat stíröli, a pasik tekintete pedig rám szegeződik. Kihúzom magam és közelebb tipegek Vick-hez.
- Mindenki minket néz – suttogom.
A bátyám körülnéz, kacsint párat, majd lecsukja a motorháztetőt és beszáll a kocsiba. Egy intéssel elköszön tőlem, és amint megszólal a csengő, ő elindul haza.
Nem törődve az engem bámuló tömeggel, rohanok órára. Többen is utánam fütyülnek, mikor belépek az épületbe. Rögtön a szerkényem felé veszem az irányt és idegesen kezdem forgatni a kódolót.
- 5…7…6…2…kész!

Hát ennyi. Ha valaki olvassa, azért pls komikat, vagy ha van benne hiba, kérlek, írjátok meg

Nagyon hálás lennék. Tudom, hogy hosszúnak tűnik, de nem annyira hosszú, mint első ránézésre :)

hawai (9368) 12.09.06 16:12:43

Sziasztok! Új blogom, ha valakit esetleg érdekelne ;) :)

Shez (65850) 12.09.06 19:02:02

Tehát..újrakezdek mindent..ihletet kaptam.

1.epizód
1.Fejezet Kísérlet a fény felé

Az állomás peronján álltam.Hatalmas volt a hangzavar,néha-néha bemondták az érkező,és az induló vonatokat.A bőröndjeimet magam elé húztam,közben javában hallgattam a zenéimet.Szédülni kezdtem.El nem tudtam képzelni hogy mi történhet velem.Utolsó emlékkockáimban annyit őriztem meg hogy a sínekre borultam..csörömpölés..egy nedves érzés,aztán mindent fehérség árasztott el.
Meghaltam.
A gomolygó ködben kibontakozott egy sötétebb világ.Hol vagyok?Ez volt az első kérdésem magamhoz..aztán jött a többi:Hol?Ki?Mikor?..és Miért?
Előttem pár gomolygó és elveszett lélek lebegett el.Egy egészen nőies,alacsony alak közeledett felém.17 éves lehetett,tőlem néhány cm-el kisebb termetű volt.
Egyre közelebb,és közelebb ért,végül megállt előttem.
-Üdvözöllek Nashu.-szólított meg,majd felnézett rám.-Már vártalak.
-Szia..-mondtam zavarodottan,mert nagyon ismerős arca volt,de nem tudtam ki az.
-Kövess.-mosolygott halványan,majd húzni kezdett egy forrás felé.

Következik a folytatás,csak éppen 1000 felé kell szakadnom T_T

thestral27 (21282) 12.09.06 19:04:04

1. fejezet(folyt.)

Az óráknak vége volt, s a vonathoz rohantam, hogy időben odaérjek a munkahelyemre. Lihegve leültem egy narancssárga műanyag székre, és vártam a tíz perc múlva érkező vonatot.
Az állomás tömve volt emberekkel, de mellettem mégis üres maradt egy szék. Körbe pillantottam, s tekintetem fenn akadt egy csinos női alakon: térdig érő fekete kabátot viselt. Kapucniját a fejére húzta, így eltakarva haja színét.
Már éppen meg akartam szólítani, amikor megpördült, és felszegett állal a menetrendre nézett. Forgattam a szemem, s magamban felnevettem. Liba – a gondolat csak úgy átsuhant az elmémre, mire hangosan hahotázni kezdtem.
Az állomáson lévő összes ember rám nézett, de képtelen voltam abba hagyni. Lelki szemeim előtt megjelent Sheryl lúd szárnyakkal, ami csak rá tett egy lapáttal.
A lány odatipegett hozzám, és felpofozott. Elcsendesedtem, s döbbenet és gyűlölet keverékét éreztem.
- Hogy merészelted..?! – felálltam. Nem kellett volna sok ahhoz, hogy én is megüssem, de milyen férfi az, aki megüt egy nőt? Így csak némán meredtem rá. A levegőben szinte tapinthatóvá vált a feszültség. Még mindig mindenki minket nézett, mintha valami néplátványosságok lettünk volna.
- Ez vajon az exe? – súgott össze valaki.
- Mekkora már! Ingyen mozi! Már csak popcorn kéne – szólt valaki más.
Éppen szólni akartam, amikor besiklott a vonat. Amint kinyílt az ajtó beugrottam, és leültem az első üres székre. A fejemre rántottam a kapucnim, és elmélyültem a gondolataimban.

Felálltam, és leszálltam a számomra már ismert megállónál. Átsétáltam a zebrán, és benyitottam a virágüzletbe, ahol már egy ideje dolgozom. Bementem hátra, és ledobtam a kabátom. Sóhajtottam, és kimentem az üzleti részbe.
- Sokat késtem? – kérdeztem, miközben felvettem a kék kötényt, amit kötelező volt hordani.
- Csak tíz percet, de nem gond. Nem szólok a főnöknek – rám kacsintott. Sora, félig japán, félig brit származású. Annyit tudtam róla összesen, hogy gyűjti a mangákat, és ő maga is szokott rajzolni. Egyet egyszer elhozott, és amikor nem jött senki virágért, azt olvasgattam. Igazán tehetséges srác.
- Köszönöm Sora! Mivel háláljam meg? – mosolyra görbült a szánk.
- Majd meglátjuk Ma este, viszont te zársz, a kulcs bent fel van akasztva – ezzel felkapta a kabátját az asztalról, és kifelé indult. – Jó munkát!
- Kellemes délutánt! – integettem neki, majd mikor elment, lehuppantam a kassza mögé.
Hamarosan az ajtó fölött lévő csengettyű jelezte, hogy vásárló tért be. Felugrottam és a lányhoz sétáltam. Fiatal volt, alig lehetett több tizenhárom évesnél.
- Szia, miben segíthetek?
- Valami… szép virágot szeretnék. Olyat, ami nem szárad el hamar. Nagyon fontos – az arca piros volt, s enyhén remegett a hangja.
Bólintottam, és elgondolkoztam.
- Egy szálat, vagy csokrot?
- Egy szálat kérlek. De valami feltűnőt! Valami nagyot! Sajnos csak tíz dollárom van… - húzta el a száját.
- Az nagyon sok! Abból bőven veszel három-négy darabot is – sóhajtottam, és a bolt hátuljába mentem. – Várj meg! – körbenéztem, majd megláttam egy kisebb csokrot, ami abból állt, hogy középen volt egy nagy piros rózsa, a szélén pedig sok-sok kis fehér virág. Megfogtam, és kimentem vele, majd a kezébe nyomtam.
- Erre… nincs pénzem – nézett a szélén lévő árcédulára.
- Tíz dollár lesz – mondtam, nem foglalkozva az eredeti árral. A lány remegő kezekkel nyújtotta át a pénzt. A zsebembe dobtam. – Kinek lesz a virág, ha szabad kérdeznem? – rámosolyogtam.
- Temetőbe – súgta, üveges tekintettel. – Anyukámnak. Nem rég… - ezzel sarkon fordult, és a szemét törölgetve kirohant a boltból. Megfogtam az ajtót, és utána néztem. Sóhajtottam egyet, és leültem a hideg padlóra.
Szegény lány. Mekkora tragédia lehetett neki! – felhúztam a térdeim, és átöleltem őket. Én tizenhat éves voltam, amikor Luke-kal elköltöztünk. Azóta nem hallottam a szüleimről.
Sokat vitatkoztam velük, és a vége az lett, hogy szinte elmenekültem otthonról. Már évekkel azelőtt tervezgettem a költözésem; csak a megfelelő pillanatot vártam. Hetekkel előtte már pakolni kezdtem a holmim. Senkinek se tűnt fel a hangzavar a szobámban, ahogy kiborongattam mindenhonnan mindent. Végül szó nélkül egyik este egy üzenetet hagyva magam után kilopóztam Luke segítségével.

thestral27 (21282) 12.09.06 19:04:28

Csak a tandíjam fizetik évente, de akkor se találkozom velük. Hálát sem adok érte, mert nem érdemlik meg. Nyomor volt az életem. Egyetlen egy szenvedélyem volt, amit hajlandóak voltak fizetni: a gitáróráim. Minden héten jártam a vidám tanárhoz, hogy feloldódjak, és pár órára elfelejtsem a gondokat. De ez sem volt elég, mert mindig, amikor már hazafelé tartottam, a gyomrom görcsbe rándult.
Végül már féltem, hogy idegösszeroppanást fogok kapni, így menekültem. Titkon szőttem meg a tervet, minden részletet precízen kidolgozva. Soha életemben nem hittem, hogy megszabadulhatok a mindennapos idegességtől, a gondoktól. Senki se hitte el, hogy képes leszek megcsinálni. Jó jegyeim ellenére azt mondták, hogy így se fognak felvenni sehova, és nem fogom tudni fizetni se az albérletet, se a mindennapos élelmet magamnak.
Ez letört, s azokkal megszakítottam a kapcsolatot. Alábecsültek, és eltiporták az önbizalmam. S pár év múlva már az orruk alá dörgölhetném, hogy megcsináltam. De nem teszem, és nem is akarom soha.

Valamikor este tizenegy óra tájékán hazaértem, s amint levetkőztem, beálltam a forró zuhany alá. Szabadjára engedtem a gondolataim.
Őrült vagyok – sóhajtottam, s keserű mosolyra húzódtak az ajkaim. – A vonatállomáson… Sheryl – a jelenet újra lejátszódott lelki szemeim előtt, s ismét hallottam azokat, amiket az állomáson lévő emberek mondtak.
Luke kopogása zökkentett ki a gondolkodásból.
- Ember, haladj már! Vagy fél órája bent vagy! – kiabált.
- Jó-jó. Egy perc – mondtam, s rendesen lemostam magam.
Elzártam a vizet, s a derekam köré csavartam egy fehér törülközőt. Kinyitottam az ajtót, és álmosan néztem barátomra.
- Egész hamar hazaértél – vigyorgott rám. – De így tutira megfázol – betessékelt a szobámba. Anyám helyett anyám – magamban elmosolyodtam.
- Egyedül is fel tudok öltözni, kösz – bevágtam magam mögött az ajtóm, és felvettem a kék-fehér csíkos pizsamám. – Jó éjt Luke! – kiáltottam, és ezzel bedőltem az ágyamba. Ahogy a fejem a párnához ért, álomba szenderültem.

Tudom, elég rég hoztam, de most itt van!:) Véleményeket, kritikákat elfogadok.:D

hawai (9368) 12.09.07 17:53:17

2. rész, ha valakit érdekelne :)

thestral27 (21282) 12.09.07 20:23:52

Sziasztok!

Gondoltam berakom, hogy a honlapomon új fejléc van, és kíváncsi lennék véleményekre.

(Link: Katt! )
Illetve, ma nem tudom, hogy mennyire merészkedjek írni.xD Most muszáj leírnom, hogy miért.xD Szóval, 3.óra: Földrajz. Végén a tanár mondja, hogy írjuk fel, hogy házi f. és mondta, hogy munkafüzet...stb. Én meg, annyira de annyira fáradt voltam, hogy ilyet írtam: Házimunka füzet...>< Amikor észrevettem, szakadtam a röhögéstől.XD És egész nap beszélni alig tudtam.xD Tehát a “Zoli“-t pl. “Doli“-nak mondtam.>< Így nem nagyon tudom, hogy merjek-e írni.XD De azért megpróbálkozom.:“D

hawai (9368) 12.09.07 20:28:23

thestral igen az vagyok :) nálam meg kimondottan kötelező volt bevonulni xD immáron 2. éve vagyok az és rengeteg kaland, és esemény forgott le ezalatt, melynek végén mindig röhögtünk :D ezeket írom le a blogomon :)

thestral27 (21282) 12.09.08 12:45:10

Rawen: Ne fájdítsd a szívem.xD

Egyébkéént. Még egy kicsit írok a Lost Night-hoz, és berakom.:)

thestral27 (21282) 12.09.08 18:34:28

Na,itt van az ígért folytatás.:D

1.fejezet (folyt.)

A főiskolán megszokott, hogy néhány diáknak lyukas órája van: ahogy nekem is az volt. Egy piros fotelben ültem, táskámmal az ölemben, s néztem, ahogy a diákok száguldoznak a csöngő után egyből a termeikbe. Néhány osztálytársat is észrevettem a tömegben. Német… az egyetlen nyelv, amit semmiképpen se fogok tanulni, soha. A sok szabály, bonyolult írás… Az első három órát még megnéztem, de egyből leiratkoztam róla.
Lassan elcsendesedett a folyosó: az órák elkezdődtek. Elővettem a füzetem, amibe biológián megírtam egy regény bevezetőjét. Keresni kezdtem benne a hibákat, miközben a tollam végét rágcsáltam.
Valaki áthajolt a vállam fölött, ezzel árnyékot vetve a füzetem lapjaira. Felháborodva pillantottam fel az illetőre.
- Helló Adam – csóváltam a fejem. A fiú szőke haja szanaszét állt a fején, s szemöldökeit összehúzva olvasott. Bár még csak tizedikes, elterjedt a híre az egész iskolában. Nála nagyobb idióta nincs… de ettől eltekintve, egy jó lelkű fiú.
- Ezt te írtad? – nézett rám csodálkozva sötétbarna szemeivel.
- Ühüm – bólintottam. – Miért? Annyira szörnyű?
- Nem, pont ellenkezőleg! Nagyon klassz! – csillogott a szeme. Leült a fotel karfájára, és kivette a kezemből a füzetet, majd a mellkasához szorította. – Had olvassam végig!
- Felőlem – megvontam a vállam, mire a fiú nagy boldogan folytatta az olvasást. Mikor végzett, az ölembe rakta. – Mikor írod tovább?
- Amikor lesz kedvem, és időm – feleltem, s halovány mosoly ült ki az arcomra.
- Irodalom szakos vagy, nem? Akkor órán simán…
Félbeszakítottam. – Nem vettek fel az irodalom szakra – mormogtam az orrom alatt, s a füzetet visszaraktam a táskámba. – Túl gyengék voltak a jegyeim humán tárgyakból. Alig vettek fel az itteni leggyengébb osztályba – lehajtottam a fejem. Utáltam, hogy nem sikerült tökéletesre a felvételim, és csak emiatt nem mehettem arra a szakra, amire akartam.
- Jelentkezz át! Én sportszakról mentem át számítástechnikára! – bátorított a fiú.
- Jó neked – keserű mosolyra húztam a szám. – Engem nem fognak átvenni. Tudom.
- De…
- Nem. Köszönöm a bátorítást. Szia Adam! – kis szünetet tartottam. – Majd szólok, ha írom tovább a regényt.
Bólintott, s szó nélkül távozott. Hátradőltem, és mélyen a gondolataimba temetkeztem. Mostanában sokszor furcsákat álmodok, amiket nem értek. Mindig minden túl sötét vagy túl világos szokott lenni.
Csak halovány alakot láttam. Azt hiszem egy nő, s éppen felém futott. Nem láttam az arcát, de éreztem a boldogságot. Mégis féltem. Féltem valamitől. Valami rossz fog történni. Vele. Én is futásnak eredtem, s próbáltam kiabálni neki, de nem jött ki hang a torkomon. Egyre közeledtünk egymáshoz. Már csak két méter. Kinyújtottam a kezem…
Megszólalt a csengő, s mintha elvágták volna, a röpke álom véget ért. Körbe néztem, és gondolkozni kezdtem, hogy mire vártam, hisz nem volt több órám. Álmosan felálltam, de ahogy kiegyenesedtem, összeestem, és nem tudtam mozdulni. Mintha megbénultam volna.
Mindenki elsétált mellettem, mintha ott se lennék. Megpillantottam Sheryl-t, s imádkoztam, hogy ő se vegyen észre. De szánakozó tekintetét rám szegezte.
- Elállod az utat, idióta – üresen felnevetett.
- Nem… nem tudok felállni – suttogtam magam elé.
- Jaj, ne játszd az agyad! Gyerünk, hopp!
- Komolyan beszélek! – csattantam föl, s megint megpróbáltam. De a lábaim nem engedelmeskedtek, mintha csak rongyok lettek volna.
- Szerencsétlen – sóhajtott, s a kezét nyújtotta. Kelletlenül megfogtam, s ahogy megérintett megint megjelent előttem az álom: a lány, amint fut felém, s én is felé. Az érzés, hogy szörnyűség fog történni.
Felpattantam, s hátráltam tőle addig, amíg a falnak nem ütköztem.
- Neked meg mi bajod? – nézett rám értetlenül, s tett pár tétova lépést felém. – Beteg vagy? Bekísérjelek az orvosiba?
- Menj el… - szóltam halálra rémültem.
- Figyelj… nem akarlak bántani, te szerencsétlen! – ledobta a válláról a táskáját a földre. Szétnyílt rajta a zár, és kicsúsztak a könyvei… s legfölül egy mappa volt, amire rá tűzött egy rajzot… egy rajzot, ami valami sötét alakot ábrázolt. – Gyere! – intett az ujjával. Továbbra is a falhoz simultam, s meg se mozdultam. – A francba! Miért szórakozok én itt veled? Tudod mit? Maradj is ott! – sarkon fordult, és megsértődötten felszegte a fejét.
Egy szempillantás alatt mögötte termettem, és megragadtam a csuklóját. Riadtan s döbbenten nézett hátra.
- Az a rajz… - súgtam. – Kit ábrázol?

thestral27 (21282) 12.09.08 18:34:53

- Nem tudom. Mit érdekel az téged? – kirántotta a kezét a szorításomból, s leguggolt, hogy összeszedje a holmiját. – Lerajzoltam azt, amit az álmomban láttam – mondta, mikor a mappát rakta vissza.
Álmában? De… ez olyan, mint az én „álmom”. Csak itt egy férfi áll, nem nő – gondolkodtam el.
- Egyébként, ha már ilyen beszélgetést folytatunk, mond már meg a neved. Mert zavar, hogy nem tudom – mormogta, miközben felállt.
- David… - mondtam, és felemeltem a táskám a fotelből, majd kirohantam. El kellett mennem. Nem bírtam tovább kettesben lenni vele.

Végül a számomra legkedvesebb helyen kötöttem ki: az erdőben, ahol mindig leülhetek gondolkozni.
Mi volt ez? Miért láttam azt újra? Miért nem tudtam felállni? – millió kérdés száguldozott a fejemben. De csak egy, egyetlen egy foglalkoztatott: Ki volt az a lány az álmomban?
A táskám leraktam magam mellé, és hátam a mögöttem lévő fűznek támasztottam. Lehunytam a szemem, de ezennel csak feketeséget láttam. Ez megnyugtatott; nem akartam ismét valami badarságot álmodni.
Lassan kinyitottam a szemem, sóhajtottam, majd felálltam. Felkaptam a táskám, és elindultam hazafelé. Még sok dolgom volt, már csak azért is, mert a szobám úgy nézett ki, mintha bomba robbant volna bent.
Nagy, határozott léptekkel haladtam előre, s ugyan így fel a lakásba. Luke, mint mindig, a nappaliban húzta a lóbőrt.
- Ébresztő! – kiabáltam, és lehajítottam a táskám a földre. – Hasadra süt a Nap!
- He? – álmosan felnyögött, majd megragadott egy párnát, és a fejemhez vágta. – Hagyjál! Alszom! – mormogta rekedtes hangon.
- Délután négy óra van! Este aludjál! – kis szünetet tartottam. – Ne akard, hogy én rángassalak le a fotelből..! – fenyegetően összefontam kezeim a mellkasom előtt, s gonosz vigyor ült az arcomra.
- Ébren vagyok! – ezzel felugrott, de elveszítette az egyensúlyát, és dőlni kezdett. Gyorsan odaugrottam, és elkaptam. Döbbenten nézett fel rám. – Az előbb minimum két-három méterre álltál tőlem – az arca sápadt volt.
- Tényleg? – forgattam a szemem. Luke elkezdett vergődni a kezemben, mire elengedtem. Úgy nézett rám, mintha valami szellem lettem volna. – Jól van… Idióta – suttogtam, miután sarkon fordultam, és bementem a szobámba. – Rendet rakok. Gondolom, nem fogsz keresni – ezzel bevágtam az ajtóm.
Ennek meg mi baja van? – kérdeztem magamba, s elkezdtem a szennyeseket egy kupacba hajigálni. – Jó, én is meglepődtem, hogy milyen gyorsan elkaptam, de akkor is!
Mérgesen az újságokat berakosgattam a tartójukba. Egy manga akadt a kezembe, amit Sora rajzolt. Gondosan ügyelve, nehogy meggyűrődjön, az íróasztalomra raktam.
Behoztam a porszívót, és felporszívóztam. Ahogy azzal kész lettem, kimentem a szobámból. A látvány elég érdekes volt: Luke két nagyobb bőröndöt fogott a hóna alatt.
- Te mit csinálsz? – sóhajtottam, és lazán az ajtófélfámnak dőltem.
- Elköltözöm! Vissza anyámékhoz! Amíg nem találsz új lakótársat, fizetem a lakbérem felét…
- Te most komolyan azért elmész, mert elkaptalak, nehogy az arcod frontálisan ütközzön a padlóval?!
- Nem, nem azért! Azért, mert utána az arcod… más volt – teljes egészében reszketett. – A szemed… szürke volt, mint Londonban a köd…
- Te bolond vagy Luke – tettem egy lépést felé.
- Ne közelíts! – sikoltott fel, és hátra ugrott.
- Mit szívtál? – aggódva néztem legjobb barátomra. – Rakd le a bőröndöd.
- Nem!
- MOST – kiabáltam rá, mire összerezzent, és elejtette a holmiját. – Jó – bólintottam, majd megragadtam a karját. – Gyere. Feküdj le aludni. Kár volt felkeltenem téged. Szerintem lebetegedtél – ezzel betuszkoltam a szobájába, és az ágyára löktem. – Aludj. Fél óra múlva benézek – mondtam, és ezzel becsuktam az ajtaját. – Ez bekattant – leültem a nappaliba, és bekapcsoltam a TV-t.

Kommikat, véleményeket!:D

hawai (9368) 12.09.08 19:45:16

thes... hmm... jóféle lett ;)

(aktuális oldal: [ 450 ], összes oldal: 579, Hozzászólások: 8672)

[1] [2] [3] [4] [5] [6] ... [447] [448] [449] [450] [451] [452] [453] [454] ... [573] [574] [575] [576] [577] [578] [579]