 |
Fórum - Alkotók Kuckója
Bármilyen egyéb alkotás ami nem illik a többi témába :)
| pony56club (16581) - 1. 11.10.21 14:15:26 | ||
|
látom ide még senki nem írt...így ha nem baj..:
1.fejezet Hatalmas mancsim tompa puffanással érkeztek a talajra.Gyorsan kerülgettem a fákat,és próbáltam utolérni a zsákmányomat:egy nyulat.Nem erőltettem meg magam,egy szökkeléssel mellette termettem,és állkapcsomat a tarkójára zártam.Felemeltem a földről és elroppantottam a gerincét.Letettem a földre és szétnéztem.Hiába voltam vérfarakas hatalmas termettel,attól még mindíg résen kell lennem.Ugyanis mostanában a medvék már jól belehúztak a gyűjtögetésbe,és ma már nem egyszer találkoztam medvével.Őszintén szólva már kezdtem rühelni a medvéket,mert amint elejtek egy nagyobb zsákmányt,azonnal feltűnik egy,aztán mégegy,és mégegy....én meg mehetek el arra amerre látok.Szerencsére nem jött medve,így nyugodtan elfogyaszthattam a nyulat,amiről inkább nem számolnék be... Hireten hideg szélvihar borzolta fel dús bundámat.Kicsit megráztam magam.Felnéztem az égre.Egy falevél épp az orromra hullt le.Leráztam róla,és megindultam hazafelé. Ősz volt,jobbanmondva már Október vége volt.A fák már jócskán csupaszok voltak a lombhullatás miatt.Az állatok pedig már szorgosan gyűjtögették téli élelmüket.Én ugyan nem gyűjtögettem,igaz,nem is volt rá szügségem.Mivel van nekem saját házam is.Elvégre vérfarkas vagyok vagy mi‘fene.Nem lett volna muszály vadásznom,de kondiban kell tartanom magam.És amúgy is szerettem farkasként élni,bóklászni az erdőben.Még a hideg ellenére is.Dús bundám ugyanis megvédett a hidegtől,így nem kellett attól tartanom hogy megfagyok.A melegtől sem különesebben,de ez most lényegtelen. Már az erdő szélén jártam,megtorpnatam.Gyanakvóan szétnéztem,majd átváltoztam emberi alakomba.Gyorsan átszaladtam az úton,a túloldalon meg egyenesen balra kanyarodtam,be az utcába,oda ahol lakok.Megálltam és elővettem az MP-mamat.Elindítottam.Legalább a észreveszik hogy eltüntem,modnhatomazt hogy futni voltam. Kis faluban élltem,távol a várostól.De nem bántam.Nem szerettem annyira a nagy felhajtást és a zajokat.Inkább szerettem csendben olvasni vagy rajzolni,vagy esetleg valami mást csinálni.Apám és anyám meghalt,akárcsak a nagyszüleim,így nevelőszülőknél laktam.Szerencsére éppelméjűek voltak,és nem voltak túl szigorúak,kivéve egy kissé értetlenebb teremtést:a fiukat.Ugyan még csak 13 volt,de már olyan idegesítő,hogy néha szivesen megnézném az arcát akkor,amikor meglátna farkasként. Csendesen besurrantam a házba.Kivettem a fülemből a fülhallgatókat és eltettem a készülékkel eggyütt a zsebembe.Olyan halkan mozogtam,amennyira csak tudtam.Szerencsére még mindenki aludt,pedig már fél nyolc volt.Csendben felsurrantam a szobámba.Becsuktam magam mögött az ajtót,és gyorsan megfésültem feketésbarna hajamat.Ugyanis egy kis erdei üldözéstől eléggé feltűnően összegabalyodott,szimplán úgy néztem ki,mintha csak most keltem volna fel az ágyból.Szinte abban a pillanatban ahogy összefogtam a hajamat,meghallottam Angela,a nevelőanyám hangját. -Triss,gyere kész a kaja! -Oké!-ordítottam le a szobámból. Miután végeztem a fésülködéssel,már ép siettem lefele a lépcsőn,amikor különös szag ütötte meg az orromat.A konyhában odamnetem nevelőanyámhoz és kicsit elfancsalított orral ezt kérdeztem:-Járt tegnap nálunk valaki,vagy csak Adam büdösített be? Angela értetlen ábrázattal meredt rám.-Igen,az új szomszédunk. -Dehát nincs is új szomszédünk. -Na jó,nem a miénk,hanem a szomszéd szomszédja,találkoztam vele a boltban és megkérdeztem hogy átjön-e. -És? -Átjött,de nem nagyon akart bejönni,talán szégyenlős volt...vagy csak zavarban lehetett...?-miközben anám magában álmélkodott én gyorsan bepakoltam magamba a kaját,aztán már szaladtam is a buszhoz.Na de amilyen balszerencsés vagyok,természetesen lekéstem a buszt...így mehettem gyalog a suliba. | |
| Death (66605) 12.10.14 16:54:55 | ||
|
oki megpróbálok | |
| Sennala (35031) 12.10.15 18:15:45 | ||
|
Az előző fejezet folytatása. :)
- Te kis… - csattant arcomon egy hatalmas pofon. Szúró, és zsibbadó érzés keletkezett az előbbi pofon után. Kezemet az arcomra akartam tapasztani, de összeszorult a szívem, mikor feleszméltem, hogy kezeim még mindig meg vannak kötözve. A bőrömbe hatoló durva kötél, csípős érzést keltett. Ez még jobban fájt, mint a pofon, melynek nyoma vörös foltként mutatkozott. A sírás szélén álltam, de egyáltalán nem akartam elrablóim előtt sírni, mert féltem, hogy talán újabb ütést kapok. Összeszorított ajkakkal próbáltam visszafogni könnyeimet, de azok makacsul folytak a kendőre. A lágy szövet felszívta a sós cseppeket, legalább nem látszódott vörösre kisírt szemem. A férfi már nem volt a közelemben. A távolban hallottam vérfagyasztó hangját. Remegve rogytam a hideg talajra. Halkan koppantak térdeim, amire pár ember rohanni kezdett felém. Cipőjük kopogása abbamaradt, amikor főnökük egy „Állj” kiáltással intette őket rendre. - Had szenvedjen, hisz ez a parancs! – ledöbbentem. A főnöknek hitt férfi valójában csak egy kis főnök, aki a mellékszálakat irányítja. De ki az igazi főnök, aki az elrablásomat szervezte? Rengeteg kérdés cikázott fejemben, és nem találtam a megfelelő válaszokat. Kérdezni pedig nem tudtam. Ezek az emberek válaszképp leordították volna a fejemet, ezért ezt inkább hanyagoltam. Csak remélni mertem, hogy valamikor betoppannak édesapám küldöttei, és végre elvisznek innen. Haza vágytam. A szobámra, a házra ahol szüleimmel élek, és a melegségre, ami minden alkalommal fogad, mikor beérek szeretett városomba. Hiányzott. Mindennél jobban hiányzott az otthonom, a családom, a barátaim. Rossz volt így. Nagyon rossz… Összerándultam egy hideg tenyér érintésére a vállamon. Próbáltam odébb húzódni, menekülni ezelől az érintés elől, de egy kedves, barátságos hang szólított meg. - Sakura – szólt a nevemen. – El kell, hogy mondjam neked, mert a hitem miatt muszáj. Rosszul esik így látni téged, de semmit sem tudok tenni… - a férfi szavai elhalkultak, és keze is eltűnt vállamról. „Mit akarhat?” – ez volt az első gondolatom, miközben zihálva próbáltam a fehér szöveten átlátni, de mind hiába. Az anyag olyan vastag volt, hogy lehetetlen lett volna akár árnyékokat is észlelni. Kezem görcsbe rándult az állandó szorítás végett. Masszírozni kezdtem kézfejeimet, így a görcs lassan elmúlt, viszont a kötél továbbra is erősen mélyedt bőrömbe. - Figyelj rám kérlek – szólalt meg ismét, s újra éreztem kezét a vállamon. – Mivel nem látod, valójában kik is vagyunk, el kell mondanom… Még négy évvel ezelőtt édesapád felbontott egy szerződést a WorldGroup céggel, melynek igazgatója felháborodott a tettén. Mindent el akart követni a bosszú érdekében, de nem számított arra, hogy apád kezében mekkora hatalom van. Örök időre megszűntette a WorldGroup-ot, és leromboltatta annak főépületeit. Ugyan más országokban a mai napig is működnek ezek a cégek, de itt teljesen elfelejtették az emberekkel a vállalatot. Mr. Lynn elhatározta, hogy elraboltat téged… - döbbent arcot vágtam, s a levegőért kapkodtam. Visszaemlékeztem arra a szörnyű szeptember esti napra, mikor a szobámba mászva elraboltak otthonomból. Akkor még tizenöt éves voltam, és rettegtem az idegenektől. Elképzelésem se volt, mihez akarnak velem kezdeni. Az iskolában sokat pletykálkodtak a különböző szervkereskedelemről, de én addig a napig fél vállról vettem ezeket. Mivel gazdag, nemesi családból származok, nem hittem volna, hogy bármi okom lenne a félelemre. Testőreim mindig is figyelték minden mozdulatomat, mindenhová követtek, és nem hagytak egyedül. Addig a napig nem… Egyik éjjel máshol kellett lenniük, és nem tudtak rám vigyázni. Ugyan teleköttették kamerával a szobámat, de még így se éreztem magam biztonságban. Eszembe jutottak a Mende-mondák, amiket az iskolában hallottam. Aznap este remegve bújtam takaróm alá, és még inni se mentem ki a konyhába. Neszeket, lépteket hallottam mindenfelől, kezdtem félni. De az álom magával ragadott, és szemhéjam hamar lecsukódott. Ekkor raboltak el. Tisztán emlékszem. Jéghideg kezek ragadtak magukkal, s nem láttam mást, csak feketeséget. - … jól vagy? – hallottam az idegen aggódó hangját, miközben finoman megrázott. Óvatosan bólintottam, míg ő folytatta mondanivalóját. | |
| Sennala (35031) 12.10.15 18:16:16 | ||
|
--- Sasuke ---
Az épületből kiérve, már épp indultam volna a parkolóba, de megtorpantam, mikor eszembe jutott, hogy általában társam kocsijával szoktunk menni. Gondterhelten felsóhajtottam, majd elővettem telefonom. Tárcsáztam a számot, és vártam, míg valaki fölveszi. -Itt Uzumaki Naruto! – szólalt meg társam orrhangon. Megjelent előttem a sápadt képe, amit takony borított. Hát igen. Ilyen egy „kisebb” megfázás a fagyasztóládás akciónk után. -Én vagyok az Sasuke! Lenne egy kérdésem, ami a mostani ügyemhez kapcsolódik. – vártam, amíg a vonal túlsó oldalán lévő fél ad valami életjelet. -Úgy érted az ügyünkhöz! – javított ki kicsit fennhéjázó hangnemben. A szememet forgatva sóhajtottam. -Igen, úgy értem, de jelen pillanatban te otthon döglődsz, és élvezed beteg perceidet. -Szerinted én döglődök?! Elviselhetetlen, hogy az orrodból úgy árad a takony, mint a Niagara vízesés! Lehetetlen elviselni! -Rendben, de én most nem a kicsinyke lelked gondjaira vagyok kíváncsi, hanem, hogy kölcsön tudnád-e adni a kocsidat? – tettem fel a kérdésemet, s türelmetlenül vártam, míg reagál előbbi mondatomra. -Huuu! Még mit nem! Neked? A verdámat? Sohaaa… - nyújtotta el az utolsó szavát. Sokkal nehezebb lesz elintéznem ezt az ügyet, mint gondoltam. Ráadásul ebben a pillanatban bármit csinálhatnak a Harunoval, amíg én itt vitatkozok ezzel a féleszűvel. - Akkor ugrott az ügyünk! – vontam vállat. - Várjál! – hadarta. – Hol vagy most pontosan? - A központ előtt. - Várj tíz percet, és azonnal megyek! – mielőtt még válaszolhattam volna, ő már javában kinyomta. Remek… Tíz percen keresztül várhatok rá az utcán, ráadásul, ami neki tíz perc, az általában egy óra, ha nem több. Egy ideig fel-alá járkáltam a járdán, de hamar beleszédültem, és már a táj is unalmas volt. A sebesen elszáguldó autókon, és az út másik végén lévő parkon kívül semmi érdekes nem volt. Unottan dőltem az épület falának, ahonnan az imént jöttem ki. Karjaimat összefontam mellkasomon, és lehunytam szemem. Eltöprengtem, azon, hogy vajon mi történt most a lánnyal. Teljesen védtelen, kiszolgáltatott elrablói számára. Nem hinném, hogy nagy harcos, hisz kinézetéről is lerí, egyáltalán nem űzött semmilyen küzdősportot sem. Jobb lenne igyekeznünk, mert a végén elkésünk, és holtan találunk rá. Nem tudnám, mi lenne utána. Minden bizonnyal elveszteném apám bizalmát, ami így sem kimagaslóan sok. Mindig félvállról vette a nehezebbnél nehezebb küldetéseinket, mondván: „Úgy végeztétek el, mint az amatőrök, de örülök, hogy egyben tértetek vissza”. Néha teljesen az őrületbe kerget nyugodt, kimért, mély hangjával, mely mindig ugyanolyan monoton minden egyes beszélgetésnél. Komikat és építő kritikák jöjjenek! :D | |
| thestral27 (21282) 12.10.15 19:11:34 | ||
|
Sziasztok! El sem hiszem, de ma sikerült mégis géphez jutnom.:D Olyan happy-meppy vagyok(ez nem tom honnét jött.XD) hogy hoztam egy kis fanfictiont.:D Aki nem látta az animét... az is nyugodtan olvassa..:D Mert mert.. úgy igazándiból, nem nagy cucc.xD kis rövid, egy A/4-es novella feelinges.:) Csak kíváncsi vagyok a véleményetekre, mert ilyen stílusban először írtam...
Na, nem jártatom a szám.. csak még annyi, hogy a No.6 animéhez készült a fanfiction. Folytatása nem lesz. Ennyi az egész. Címe: Diamond on the sky Emlékszem az első gondolatomra Rólad. Még ma is, pedig azóta öt kerek év telt el. Tombolt a vihar, s átázva, fázva, fáradtan és fájdalmakkal küzdve menekültem a hatos zónában. Egy üvöltésre figyeltem fel. Alig hallottam a szél miatt, mégis… arra futottam. Dörgések, és villámlások tarkították az éjszaka fekete égboltját. Az egyetlen dolog, amire támaszkodhattam az a Te kiáltásod volt. Egyik pillanatban még lent álltam, a másikban már az erkélyeden. Hatalmas szemekkel néztél rám. Barna hajad össze-vissza állt fejed tetején. Már látványodtól nevethetnékem volt. Mégis értetlen, de meleg tekinteted nem engedte, hogy elnevessem magam. Segíteni akartál rajtam, pedig bűnöző voltam. Egy gyerek, aki ellenszegült a törvénynek, és üldöztek. Te mégis… elláttál élelemmel, és a sebemet is megtisztítottad. Elképesztően nagy melegség járt át, bármennyire se mutattam ki. Belül csatákat vívtam magammal, nehogy rád vessem magam, és öleljelek magamhoz, bömbölve. Életemben először éreztem azt, hogy valakit megkedveltem… Négy évre rá ismét találkoztunk. A körülmények nem a legjobbak voltak, de láthattalak. Újra szemtől-szemben. Csak egy estét akartam tőled. Egyetlen egyet. Mégis te csak azon törted a fejed, hogy hogyan mentsd meg a hatos zónát. Érzéseim annyira nyilvánvalóak voltak! Csak ki kellett volna nyitnod azt a nagy szép szemed! De nem tetted… lefoglalt a bolond álmok szövögetése, pedig te is tudtad, hogy lehetetlen. Egyik este… reményeket gyújtottál bennem. Ajkaid enyémhez tapadtak. De olyan átlátszó voltál. Ezt sajnáltam a legjobban. Reméltem, hogy az első közös csókunk nem lesz ilyen. Azt reméltem, nem búcsú csók lesz. Sosem akartam tőled elbúcsúzni. Te mégis erre vetemedtél, s bennem hatalmas sebeket gyártottál. Átgázoltál lelkemen, eltiportál, s szívem millió darabra törtek. Mégis erős maradtam, s küzdöttem tovább. De végül, mikor lezajlott minden csata, és a hatos zóna romokban hevert, én is búcsú csókot adtam. Nem akartam ilyen féregségre vetemedni soha, még is megtettem… De visszatértem. Egy cirka év múlva visszatértem. Egereimmel üzentem neked, nap mint nap, s te válaszoltál. Nem adtam tudtodra, hogy hol vagyok, mit teszek, vagy mikor jövök. Csak annyit mondtam mindig, hogy ne felejts el. És… magamnak is szörnyű bevallani, de minden papír hátuljára oda került egy-egy betű… s ha ezt ő is megfigyelte, akkor egy értelmes szót tudott kirakni a kilencediknél. Itt állok, a fénylő égbolt alatt, s látom hófehér hajad. Szemed ragyog, amikor megpillantasz. Rohansz felém… eldobsz mindent mit eddig fogtál… mindenkit félrelöksz ki utadba áll… s csak lélekszakadva rohansz felém. Arcod kipirosodik, szaporán veszed a levegőt. Egyre közelebb érsz. Arcodon patakokban folynak az öröm könnyei. Előttem megtorpansz, s csillogó szemekkel felpillantasz rám. Féloldalas mosolyra húzom szám… s te ajkaiddal minden szó nélkül letapasztod enyéimet. Boldogság tölti meg lelkem. Semmit sem változtál az elmúlt egy évben. A vörös csík hófehér selymes puha bőrödön még mindig ott van, ezzel egyedivé téged. Nyakad körül szintén ott tekereg, akár valami nyakörv. Kezeiddel átkarolsz, s hozzám simulsz. Mélyeket lélegzel, mintha illatom emlékezetedbe akarnád vésni. Mintha próbálnál biztosan meggyőződni arról, hogy én vagyok-e az. Tudom, hogy alig akarsz hinni a szemednek. Nem kell beszélned, tudom, mit gondolsz. Én is ugyan ezzel csatázom magamban. Orrod mellkasomba fúrod, s elmosolyodom. Valami nedves, és sós csorog végig az arcomon.. könnyek? Sosem sírtam… soha. Te mégis elérted, hogy könnyeket hullajtsak érted. Ez vagy te… én egyetlen, drága Shion-om… én egyetlen szerelmem… | |
| Félholdfarm1 (39419) 12.10.15 22:00:25 | ||
|
Dett: hmm..nagynehezen elolvastam ezt a nemtomminevetöridet xD nah de sztem elég jo mondjuk nem az én tipusom de jó:D | |
| thestral27 (21282) 12.10.15 22:29:32 | ||
|
Félhold: Diamond on the Sky.xD és köszi.:) Hát igen, tőlem elég furcsa lett, mert nem szoktam ilyeneket irni.xddd de ez most olyan jól esett.:D Hnap meg sztem hozok majd L.N.-t, feltéve, ha idióta anyám visszaenged a tetves gépemhez..-.-“““““ - dühöng, mint egy idióta- | |
| Death (66605) 12.10.16 18:37:38 | ||
|
Sennala : Nekem nagyon tetszik a történeted :) remélem minél előbb olvashatom a történeted. | |
| BlackDevil (61658) 12.10.16 19:17:02 | ||
|
mit kell csinálni? | |
| thestral27 (21282) 12.10.16 21:00:32 | ||
|
_Virág_ : Hogy érted, hogy “mit kell csinálni“?Oo | |
| Monty77 (50626) 12.10.16 22:24:33 | ||
|
Meg akartam en is kerdezni xDD Am. Ide.... Ohm, olyan cuccokat rakunk be, amik sehova mashova nem illenek 0_0“ :D | |
| Fanday99 (50302) 12.10.17 16:30:25 | ||
|
Kaptam 3 komit még hetekkel ezelőtt egy story bevezetésére és arra gondoltam h elkezdem. az első fejezet egy részét berakom
Üzenet a múltból 1 fejezet (1/2 rész) Egy halálsikoly és vér. Vér mindenütt Az álom itt megszakadt, és Amy Bennett felriadt. Először azt se tudta hol van, zihálva felült és mélyeket lélegezve próbált megnyugodni. Körül nézett a pici, sötét szobában, majd a rózsaszín éjjeliszekrényen álló órára pillantott. 4:42. Remek. Ismét sikerült egy visszatérő rémálomnak elrontania a napját. Hatalmasat sóhajtott és lassan kikacsázott a fürdőszobába. Kulcsra zárta az elegáns faajtót, a tükörbe nézett és a látványtól hátrahőkölt. Szőke haja izzadtan tapadt az arcára, égkék szemei alatt táskák sorakoztak, arca sápadt volt és gyűrött. Egy szó mint száz, Amyt nyugodt lelkiismerettel lehetett zombinak nevezni abban a pillanatban. A lány tükörképe életre kelt, és rámosolygott az eredeti Amyre -Láttál te már jobb napokat is. Most szépen nyugodj meg, szedd rendbe magad és nyomás isibe.-mondta a tükörkép. -könnyű azt mondani-morogta a tükör előtt álló lány és kinyújtotta a nyelvét. Elfordult és elkezdte kifésülni hosszú, gubancos szőke haját, szempillaspirállal hangsúlyozta pilláit majd ismét megszemlélte tükörképét. Elégedetten biccentett. A kinézete immár egészen tűrhető volt, és még csak fel sem kellett locsolnia magát. Gyorsan kinyitotta a fürdőszobaajtót, és ruganyos léptekkel visszasétált a szobájába. Talpig fehérbe öltözött: egy testhez álló naci, hószín póló és fehér edzőcsuka. Kacsintott és a nyelvével csettintett egyet. Ismét az órájára nézett. 5:59. Úristen, gondolta, ennyit tollászkodtam volna? Gyorsan felkapta szintén fehér oldaltáskáját és turbómeghajtással rohant lefelé a lépcsőn, hogy odaérhessen nulladik órára, hiszen aki fontos neki, az éppen órán szerencsétlenkedik. Kirohant a házból, talpa alatt ropogott a murva, ő pedig gondolataiba merülve sétálta végig a körülbelül kétperces utat az isiig. lusta voltam tovább gépelni. azért komikat kérhetek? | |
| Death (66605) 12.10.17 17:30:13 | ||
|
Fanday99 gépeld tovább XDD na ez kemény komi ,de go gépelniii | |
| Death (66605) 12.10.17 20:18:32 | ||
|
Bújocska a holtakkal
(na akkor írjam or not írjam ez itt a kérdés .Na de most komolyra fordítva a szót ez a történet érdekelne valakit or not . várom a komikat :)) 1826.London Szobámba fekszek ,lázban ég az egész testem és egyre szaporábban veszem a levegőt. Az ágyam mellett lévő tükörből 3 férfi és egy nő néznek le rám és hívogatnak. • Gyere… gyere... gyere velünk - suttogják egymás vízhangjaként. Ekkor a tükör sarkába egy 18-19 év körüli mélykék szemű srác jelenik meg.A többiekkel ellentétben ő csak némán áll és engem figyel. A nap utolsó sugarai melegen simogatták nyirkos, fehér, sápadt bőröm.Már megint egy lázálmom volt. Kintről hallottam édesanyám hangját amint épp arról beszél, hogy a doktor úr szerint nincs gyógymód a betegségemre. A tükröt, mint mindig amióta megbetegedtem egy fehér lepel takarja, ami egyszerre nyugtat meg és szomorít el.A kívülről beszűrődő hangok egyre hangosabbak ,majd anya nyit be rajta. • Szia, drágám! Jobban vagy? • Igen • Kérsz valamit? • Nem köszönöm –válaszoltam aztán eszembe jutott valami-Anya levennéd kicsit azt a lepedőt a tükörről • Igen, de mielőtt megjön, öreganyád vissza kell tennem. Tudod, nem díjazza, ha leveszem. -anya odament lehúzta a lepedőt és távozott barna tölgyfa ajtómon. Pár másodperc elteltével a fiú ismét ott állt és meredten nézett rám a tükör túloldaláról. Kirázott a hideg, de most nem a láz, hanem a tekintete miatt. Jég kék szeme most élénken, vágyakozóan csillogott. Összeszedve maréknyi erőm, felkeltem és odasétáltam a tükörhöz.A srác kezét a tükörre tapasztotta , ekkor a szobába kis légáramlás keletkezett, ahogy kinyílt az ajtó.Anya jött be rajta én pedig elpirulva néztem magam elé,de ő ,mint aki észre se vett ment az ágyamhoz. Felé fordultam és megpillantottam élettelen testem amint az ágyba pihen. • Gyere velem-suttogta a mögöttem álló tükörkép, aki nem épp én voltam –Tedd ide a kezed ahova én és gyere velem ..kérlek- nézett rám könyörgő tekintettel .Kezem felemeltem és pár másodpercnyi habozás után a fiúéval egy vonalba illesztettem rá a tükörre.Vártam valami minden elsöprő energiát ,fényt ,robajt vagy hangzavart ,de semmi ilyen. A kezemet lágyan ,mint egy burok vonta körbe kézfejem ,majd karom és egész testem.Rövid idő után már ott álltam a tükörnek azon oldalán amit eddig nem ismertem,sőt azt se tudtam,hogy létezik.Ekkor ront be szobámba mama ,de most nem éreztem semmit.Olyan volt mintha filmet néznék. • A tükör..a tükör le volt takarva ugye?-kérdezte hangjából kiérződő hisztériával. • Nem-mondta anya olyan most tényleg a tükör érdekel? hisz meghalt az unokád nézéssel. • Nem lehet igaz-förmedt anyámra-tudod mit tettél? Victoriából démon lett.A tükör megtöri a lelkeket és rabul ejti azokat örökre. | |
| BlackDevil (61658) 12.10.18 14:45:03 | ||
|
sztem igen ide azok kerülnek amihez nincs köze a hokához :D na ezt aztán jól megfogalmaztam xd | |
| Monty77 (50626) 12.10.18 15:14:27 | ||
|
Death: Sztem folytasd!! :D | |
(aktuális oldal: [ 473 ], összes oldal: 579, Hozzászólások: 8672)
[1] [2] [3] [4] [5] [6] ... [470] [471] [472] [473] [474] [475] [476] [477] ... [573] [574] [575] [576] [577] [578] [579]
