 |
Fórum - Alkotók Kuckója
Bármilyen egyéb alkotás ami nem illik a többi témába :)
| pony56club (16581) - 1. 11.10.21 14:15:26 | ||
|
látom ide még senki nem írt...így ha nem baj..:
1.fejezet Hatalmas mancsim tompa puffanással érkeztek a talajra.Gyorsan kerülgettem a fákat,és próbáltam utolérni a zsákmányomat:egy nyulat.Nem erőltettem meg magam,egy szökkeléssel mellette termettem,és állkapcsomat a tarkójára zártam.Felemeltem a földről és elroppantottam a gerincét.Letettem a földre és szétnéztem.Hiába voltam vérfarakas hatalmas termettel,attól még mindíg résen kell lennem.Ugyanis mostanában a medvék már jól belehúztak a gyűjtögetésbe,és ma már nem egyszer találkoztam medvével.Őszintén szólva már kezdtem rühelni a medvéket,mert amint elejtek egy nagyobb zsákmányt,azonnal feltűnik egy,aztán mégegy,és mégegy....én meg mehetek el arra amerre látok.Szerencsére nem jött medve,így nyugodtan elfogyaszthattam a nyulat,amiről inkább nem számolnék be... Hireten hideg szélvihar borzolta fel dús bundámat.Kicsit megráztam magam.Felnéztem az égre.Egy falevél épp az orromra hullt le.Leráztam róla,és megindultam hazafelé. Ősz volt,jobbanmondva már Október vége volt.A fák már jócskán csupaszok voltak a lombhullatás miatt.Az állatok pedig már szorgosan gyűjtögették téli élelmüket.Én ugyan nem gyűjtögettem,igaz,nem is volt rá szügségem.Mivel van nekem saját házam is.Elvégre vérfarkas vagyok vagy mi‘fene.Nem lett volna muszály vadásznom,de kondiban kell tartanom magam.És amúgy is szerettem farkasként élni,bóklászni az erdőben.Még a hideg ellenére is.Dús bundám ugyanis megvédett a hidegtől,így nem kellett attól tartanom hogy megfagyok.A melegtől sem különesebben,de ez most lényegtelen. Már az erdő szélén jártam,megtorpnatam.Gyanakvóan szétnéztem,majd átváltoztam emberi alakomba.Gyorsan átszaladtam az úton,a túloldalon meg egyenesen balra kanyarodtam,be az utcába,oda ahol lakok.Megálltam és elővettem az MP-mamat.Elindítottam.Legalább a észreveszik hogy eltüntem,modnhatomazt hogy futni voltam. Kis faluban élltem,távol a várostól.De nem bántam.Nem szerettem annyira a nagy felhajtást és a zajokat.Inkább szerettem csendben olvasni vagy rajzolni,vagy esetleg valami mást csinálni.Apám és anyám meghalt,akárcsak a nagyszüleim,így nevelőszülőknél laktam.Szerencsére éppelméjűek voltak,és nem voltak túl szigorúak,kivéve egy kissé értetlenebb teremtést:a fiukat.Ugyan még csak 13 volt,de már olyan idegesítő,hogy néha szivesen megnézném az arcát akkor,amikor meglátna farkasként. Csendesen besurrantam a házba.Kivettem a fülemből a fülhallgatókat és eltettem a készülékkel eggyütt a zsebembe.Olyan halkan mozogtam,amennyira csak tudtam.Szerencsére még mindenki aludt,pedig már fél nyolc volt.Csendben felsurrantam a szobámba.Becsuktam magam mögött az ajtót,és gyorsan megfésültem feketésbarna hajamat.Ugyanis egy kis erdei üldözéstől eléggé feltűnően összegabalyodott,szimplán úgy néztem ki,mintha csak most keltem volna fel az ágyból.Szinte abban a pillanatban ahogy összefogtam a hajamat,meghallottam Angela,a nevelőanyám hangját. -Triss,gyere kész a kaja! -Oké!-ordítottam le a szobámból. Miután végeztem a fésülködéssel,már ép siettem lefele a lépcsőn,amikor különös szag ütötte meg az orromat.A konyhában odamnetem nevelőanyámhoz és kicsit elfancsalított orral ezt kérdeztem:-Járt tegnap nálunk valaki,vagy csak Adam büdösített be? Angela értetlen ábrázattal meredt rám.-Igen,az új szomszédunk. -Dehát nincs is új szomszédünk. -Na jó,nem a miénk,hanem a szomszéd szomszédja,találkoztam vele a boltban és megkérdeztem hogy átjön-e. -És? -Átjött,de nem nagyon akart bejönni,talán szégyenlős volt...vagy csak zavarban lehetett...?-miközben anám magában álmélkodott én gyorsan bepakoltam magamba a kaját,aztán már szaladtam is a buszhoz.Na de amilyen balszerencsés vagyok,természetesen lekéstem a buszt...így mehettem gyalog a suliba. | |
| Wolfoxy (21122) 12.10.24 10:26:51 | ||
|
thestral: Vannak ilyenek... Általánosban volt egy csajszi, aki ha mondjuk ősszel kijött 15 új anime, abból ő 2 hét alatt végignézett 14-et XD Én csak olyan animéket nézek meg, amik érdekelnek, és abból valljuk be, elég kevés van pl. Fairy Tail (abból minden héten megnézem az új részt), Major (ez egy baseballos anime), Ookiku Furikabutte (ez is XD) szerintem 2010 után készült animét nem is láttam XD
Na, de hogy ne legyen egy abszolút off hozzászólásom, ma nem megyek suliba, és írok HockeyStrikert! Ez most 100%, mert nagy állatságok jutottak az eszembe  | |
| pony56club (16581) 12.10.24 15:48:25 | ||
|
VisszatértemxD
thestral:alig várom a folytatást,habár ezt már tudodxD a képhez: kb. nekem is ilyen fejem van,amikor megkérdezik hogy volt-e pl. matekból házix) ésésés én ismerem az animét*_* egyik kedvencem^^ Ramee: folytasd!:D engem érdekel^^ Fanday:nagyon jó lett,vráom a folytatást:D Death:folytasd,nagyon jó:D tailung:nem szar,én végig tudtam olvasni,és nagyon jó lett:D kicsit szomorú,de jó^^ Sennala:nagyon jó,izgalmas,alig várom a folytatást:) Na,én is írtam-fanfiction folytatást-de naná,hogy akkor veszik el az egyik lap,amikor be akarnám másolni._.“ Majd ha meglesz a lap,akkor hozok egy rövidebb folytatást,mert az első fejezet az...cseppet sok lettX“) (habár nem tudom,hogy emlékszik-e valaki még a fanfictionomra,amit egyszer betettem,csak nagyooon hosszú volt><) | |
| thestral27 (21282) 12.10.24 17:17:08 | ||
|
Wolfoxy: Lool.xD Én a Sekai-Ichi Hatsukoi-val voltam így.. meg a Junjou Romantica-val. Max 2 nap alatt végignéztem őket.<3333 Imádom. Ha az a két anime nincs, akkor idén nem lennének ennyivel jobb jegyeim.*-* Igen, ömm.. kicsit motivált az anime.:)
pony: 1. ma igyekszem hozni folytatást.. szerintem majd este hajnalba tanulok törit, mert most nincs kedvem.xD (meg este jobban fog az agyam.oO) 2: höh, nekem matekból sosincs kész a házim, mégis.. höhöhö 5-ös vagyok.:“D 3: Igen, várjuk a fanfic-edeeeet.*-* Egyébként.. holnap nem hiszem, hogy hozok folytatást, mert megfogok halni.xD Eldöntöttem, hogy holnap igenis kilövetem a fülem .oO fent a porcban..XD szóval holnap neigen számítsatok folytatásra.xD Ma viszont megpróbálok sokat hozni, mert van pár ötletem.:) | |
| thestral27 (21282) 12.10.24 22:06:07 | ||
|
Tudom, tudom.. “hol a We are young??“ Hátő.. a fejemben.XD Mert pakoltam/pakolok, különben holnap nem kaphatok fülembe piercinget(fel a porcba,waaa.*-*). Tehát ez elmaradt.:S De holnap igyekszem tényleg! - még ha haldoklom is.xD-
De addig is írtam egy idézetet.:) Teljesen saját.:D “Mit ronthattam el? Hisz... nem tehetek róla, hogy szeretlek! Hát miért? Miért kellett szívembe szúrni azt a tőrt? Nem lett volna elég, ha annyit mondasz, hogy “nem“, és elmész? ... “ | |
| Wolfoxy (21122) 12.10.24 23:00:09 | ||
|
Hát végülis én sem hoztam semmit :( Maradjunk annyiban hogy fárasztó volt a baseball edzés, és kb. negyed órája értem haza, úgyhogy majd holnap berakom amit írtam!
| |
| Wolfoxy (21122) 12.10.27 18:15:56 | ||
|
Na itt is van!
24. fejezet Már az első faceoffot követően nyilvánvalóvá vált, hogy a Strikers esélyei a győzelemre elég csekélyek. A katonai iskolások buldózerekként hajtottak át rajtuk, és pár perc alatt a kapu előtt kötöttek ki. Itt viszont Nobuval kerültek szembe. -Elég egyszerű a stratégiájuk, de mégsem érzem úgy, mintha megtudnám állítani – gondolta a fiú, de mielőtt bármit is tehetett volna, a Senshakichi játékosai őt is eltakarították, és egyikük be is lőtte a gólt. Subaru előredta Tomokinak, aki Rei-nek passzolt. Ő megpróbált átcselezni a védők között, de akárhová nézett, képtelen volt meglátni az utat, így a katonai iskolások őt is gyorsan lerendezték. -Nem valami nagy úriemberek – morogta, miközben feltápászkodott, és leporolta magát. – Ilyen durván fellökni egy lányt.. De mindannyiuk közül Nagi volt a legnagyobb bajban, lévén egyáltalán nem tudott hokizni. Leginkább csak kerülgette a felé tartó játékosokat, ha meg hozzá került a korong, gyorsan megszabadult tőle. Egyedül Atsuya próbált meg kezdeni valamit a helyzettel. Nagy küzdelem árán megszerezte a korongot, és elindult a másik kapu felé. De szerencsétlenségére, pont a csapatkapitány, Kojou állta az útját. -Esélyed sincs kölyök! – dörmögte. A hangjával és a kinézetével együtt tökéletes gorilla benyomását keltette. Atsuya, életében először, megijedt az ellenfelétől, aki legalább két fejjel magasabb, és harminc kilóval nehezebb volt nála. De azért nem adta fel, és megpróbált keménynek látszani. -Miért kéne félnem tőled? -Nem láttad a múlt heti meccset? A Daiou suli nagy sztárját úgy kellett összekaparni a pályáról! -Mert majd pont érdekel a Todoroki – gondolta Atsuya. – Amúgy meg, ha jól tudom, kikaptatok – jegyezte meg, elgondolkodásra késztetve Kojou-t, aki már az újabb rémtörténetbe kezdett. -Tavaly az elődöntőben, amikor a Mihashival játszottunk, az egyik srácot mentő vitte el. Nem tudom, most mi van vele, de akkor nem lettem volna a helyében. Atsuya erre felkapta a fejét. Hirtelen Maehara jutott az eszébe, első ellenfelük, a Mihashi csapatkapitánya. Lassan kezdett összeállni a kép az agyában arról, hogy hogy volt képes Maehara (ha csak rövid időre is) megutálni a hokit. -Te… Az te… Ti voltatok? – kérdezte halkan, de dühösen, szinte morogva. Teljesen fellángolt benne a düh, mostmár mindenáron le akarta győzni ellenfeleit, nem csak a csapatért, de Maehara miatt is. De ahogy erre az elhatározásra jutott, véget ért az első harmad, és mindkét csapat levonult a pályáról. -Ez kész – jelentette ki Tomoki, aki a megszokottól eltérő pozíción, a balszélen játszott, ebből kifolyólag eléggé el volt fáradva. -Ezt ti hogy bírjátok? – kérdezte Nagi, nem kevésbé fáradtan. -Senpai, engedélyt kérek meghalni – nyögte Subaru, majd ledobta magát a kispadra. De Atsuya nem igazán vette őt észre. -Hé haver! – szólt rá Nobu. – Mi a helyzet? -Atsuya… - Rei aggódva lépett közelebb csapattársához. -Srácok – szólalt meg hirtelen a fiú. – Nyernünk kell! -Erre valahogy ráéreztünk – jegyezte meg Nobu. -De nem azért, hanem… á, nem érdekes, hagyjuk – mondta Atsuya kicsit zavartan. -Senpai, nézd kit találtam a WC ajtó mögött! – hallatszott Subaru izgatott hangja. A kisfiú nem mást húzott maga után, mint Teru-t. -Le-lehet mégsem volt olyan jó ötlet elmenekülni – motyogta a fiú halkan. -Na végre teljes a csapat! Mutassuk meg nekik – indítványozta Atsuya. - , hogy milyen a mi hokink! Komiknak örülnék! | |
| thestral27 (21282) 12.10.27 19:42:29 | ||
|
Sziasztok!
Hát el sem hiszem.. kész van a fülem.*-* (akit érdekel a kép.:3 : Katt.:D ) Meg kaptam tök raj gatyát is.:“33 De már itthon vagyok.. szóval szerintem neki kezdek írni . :) Amint lesz annyi, hogy betegyem akkor hozom iiiis!:D (aztán szerda kora d.u. ig nem hallotok felőlem, mert megyek Damonhoz(Anonymus).:33xd) | |
| Póniló15 (15108) 12.10.30 11:26:42 | ||
|
Sziasztok :3
Csináltam egy újabb videot (ami nem újdonság), de ehhez volt kedvem. Azt hiszem elkezdem írni a következő fejezetet, de addig is, berakom ezt kedvcsinálónak. :) http://www.youtube.com/watch?v=UkGO0Y5nYRw&feature=youtu.be | |
| Póniló15 (15108) 12.10.30 12:33:52 | ||
|
 6. Fejezet A duó ember tagja vidáman szökdécselve haladt végig az udvaron, míg az állat tagja fáradtan slattyogott utána. A lány már éppen odaért volna a házhoz, mikor megállt, és hátrafordult: csípőre tette a kezeit, majd összevont szemöldökkel megrázta a fejét. - Nahát, Kiran... Hogy te milyen lassú vagy! Persze mikor arról volt szó, hogy befald azt a töménytelen mennyiségű húst, egyből volt energiád, igaz? A farkas nem reagált, csak mélabúsan leült az út közepére, és hatalmasat ásított. Cheon erre elnevette magát, aztán visszafordult a ház irányába, és tovább indult, háta mögött hagyva a farkast. Befordult a lépcső felé, hogy odabent egy kicsit átmelegedjen, de legnagyobb meglepetésére beleütközött valakibe. El kellett telnie pár másodpercnek, mire a lány feje kitisztult, de mikorra teljesen tisztán látott és felfogta azt, ami körülötte történik, elképedve nézett fel az alakra, aki elállta az útját. Alig hitt a szemének! - Hé... Maga nem...? De...! Mit csinál itt? A lány egyszerre volt mérges, rémült és ideges is, hiszen az a nemes állt vele szemben, akinek már egyszer nekiment az utcán, mikor a fogadóba igyekezett. Olyan gyorsan követték egymást a kérdései, hogy a férfinek esélye sem volt válaszolni. - És honnan tudja, hogy itt lakom?! - Cheon kezdett kétségbe esni. Kiran lehunyta a szemeit, ahogy a felhők mögül kibújó Nap finom sugarai átmelegítették a bundáját. Tele volt a hasa, egész jó volt az idő, és most töltött el egy remek órát a legjobb barátjával. Kell ennél több egy farkas boldogságához? Minden bizonnyal nem, azonban ez a tökéletesnek tűnő idill nem tartott sokáig: a farkas egyszer csak meghallotta Cheon hangját. Most más volt, mint szokott... Rémült, összezavarodott, és egy kicsit mérges. Felállt hát, és óvatosan, a ház falának lapulva egészen a fal széléig settenkedett. Lábait hangtalanul rakosgatta egymás után, a farkát maga alá húzta, s fülei a nyakának lapultak. Mikor kidugta a fejét, Cheont látta, amint neki háttal áll, és kérdésekkel bombáz valakit. Ki az a valaki? A farkas próbált úgy helyezkedni hogy lássa, de ez sehogyan sem sikerült neki. - Kérlek... bocsáss meg nekem, hogy csak így rád törtem. - Mondta a férfi, mikor végre szóhoz jutott. Így is sietnie kellett, mert a lány tekintetében izzottak az érzelmek, és fogalma sem volt róla, hogy mikor fog legközelebb kitörni. Miközben az ifjú idegen beszélt, tekintetét folyamatosan Cheon szemein tartotta - egyszerűen képtelen volt máshová nézni. - Azért jöttem, mert... mert szeretném megtudni, hogy miért beszélsz ilyen tiszteletlenül velem. Hangszíne hirtelen változott meg: arrogánsan kezdett beszélni. Nyílt volt és határozott, s így valaki olyannak látszott, aki nem tűr ellentmondást. Olyannyira elhatalmasodott ez a hirtelen jött változás rajta, hogy Cheon nem állta a tekintetét, és rémülten, lesütött szemekkel tűrte, míg a vihar tombolt. - Nem értem, hogy egyszerűen hogy van ehhez merszed! Mit képzelsz, ki vagy te? Szörnyű, hogy vannak ilyen emberek ebben az országban... mindet ki kéne végeztetni! A lány összerázkódott. - Hová tűnt belőled a vendégszeretet?! Az egy dolog, hogy nem tudod, ki vagyok, de még ha ez így is van, akkor sem teheted meg, hogy csak így nekem támadsz! Megértetted? - I... igen... - Mondta Cheon elcsukló hangon. Egyből a sírás fojtogatta. Utálta, hogy ilyen hamar képes volt könnyekre fakadni... ráadásul utána az arca még sokáig piros maradt, amiből mindenki tudhatta, hogy sírt. Hirtelen eszébe jutott az apja. Minden bizonnyal odabent van... és ha kijön, akkor meglátja ezt az idegent, amitől ő csak még kellemetlenebb helyzetbe fog kerülni. Azonban ha most megszólal, akkor biztos, hogy el fog halkulni a gyerekes sírása miatt. - Akkor jó. Most pedig szeretném, ha velem jönnél valahová. A lány ismét megrémült. Könnyes szemekkel nézett fel a férfire, aki annak ellenére, hogy az előbb így leszidta őt, most teljesen nyugodtnak látszott. - Hová? - Majd megtudod. Csak kövess. Cheon bólintott, s mivel nem tudott megszólalni, csöndesen engedelmeskedett. Egyetlen pillanatra nézett csak hátra, hogy megnézze, Kiran mit csinál: a farkas a ház fala mellett állt, és tétován bámult utána. Néha a fogait vicsorgatta, máskor csak halkan szűkölt. Végül megfordult, s elindult az erdő felé. A lány tudta, hogy a fák közül fog rá vigyázni. Előre fordult hát, és miközben folytak a könnyei, követte a selyemruhás idegent. Deasoo és két másik társa két fa közül követte figyelemmel az eseményeket. - Hűűűha... Szegény lány - szólalt meg egyszer csak egyikük -, sosem láttam még ilyennek Őfelségét! A két másik tökéletesen egyetértett vele. A koronaherceg még egyszer sem beszélt így senkivel. | |
| Melissa (6505) 12.10.30 20:04:34 | ||
|
Na, alakulóban van az utolsó előtti fejezet :) Ebből hoztam most egy kis részletet :)
“Néhány másodperc után patakzó könnyekkel elrohant. Tré tett egy lépést, hogy utána menjen, de nem mert. Úgy gondolta, jobb, ha most egyedül hagyja. Azt a kis szót meg jelentéktelennek tartotta. Vagy legalábbis próbálta. De ahogy elindult visszafelé a buszhoz, rájött, hogy nagyon is fájt. Végig csengett a fülében, egyre hangosabban és erősebben. És ezzel együtt egyre jobban is szorongatta.“ | |
| Caballo (58532) 12.10.31 09:21:03 | ||
|
Sziasztok! :D
Hoztam egy történetet, vagy legalábbis a bevezetőjét :) Videó itt! A videó alatt megtalálható a tartalom is :D | |
| Melissa (6505) 12.10.31 11:40:35 | ||
|
Na, ez gyorsabban kész lett, mint gondoltam xD
Green Day 15. fejezet: New Orleans *Julie* Ismét útra indultunk a turnébusszal. A srácok megint furcsán viselkedtek. Nem tudom, miért, de mostanában egyre többször fordul ez elő. És soha nem tudni, mit tartogat számunkra. Remélhetőleg semmi rosszat. Az utóbbi időkben eléggé ránk járt a rúd. A szüleim halála, Billie sebesülése, Mike nyilatkozása… Nem kéne több ehhez hasonló. - Tré, elmondod végre, mi történt? –fordultam a dobos felé, aki mellettem ücsörgött az emeletes ágyon és a telefonját nyomkodta. Saját magukról keresett debil képeket és azokon röhögött. Kommentet nem fűznék hozzá. - Miért, történt valami? –adta az ártatlant. Meglehetősen átlátszó volt. - Ne csináld ezt, Tré! Hihetetlenül bénán hazudsz. Úgy tett, minta meg se hallaná. Nagyon idegesítő volt, de komolyan. - Cool! Beszélj! –böködtem meg a vállát. - Ne böködj, puszit adj! –ült ki az arcára a már megszokott, perverz vigyor. - Tré! –förmedtem rá. –Addig nem kapsz puszit, amíg nem mondod el, hogy mi a franc folyik itt! Letette a telefonját és rám emelte kék szemeit. Most annyira komoly volt, hogy szinte megijedtem tőle. - Kérlek, ne faggass erről. Hidd el nekem, addig jó, amíg nem tudod. - Ugye nincsen senkinek semmi baja? –kérdeztem aggódva. - Nem, dehogy rázta meg a fejét. Amikor láttam, hogy még mindig nem nyugodtam meg teljesen, magához húzott és átölelt. Automatikusan visszaöleltem. Csak annyit furcsálltam, hogy egy csomó ideig nem engedett el. Megnyugtató volt, de Tré-től különös. Valami történni fog, ez biztos. Remélem, senkinek nem fog baja esni. Másnap már konkrétan idegesek voltak. Délelőtt, amikor mindenki kijózanodott, lehívtak minket a nappali részbe, vagy mibe. Én rögtön ledobtam magam a kanapéra. Tré mellém ült és megszorította a kezemet. Ez még furcsább volt, mint a tegnapi. Mellénk Billie ült le Gwen-nel, Mike meg velünk szembe az egyik székre. - Gondolom, nektek is feltűnt, hogy kelet felé haladunk –fogott bele Billie. - Igen –bólintott Gwen. - A következő állomásunk… New Orleans lesz –halkította le a hangját. Meghűlt az ereimben a vér. Ez biztos nem volt kiírva a turnélistára. - De… hogy… -makogtam. - Utólag kaptuk a felkérést –felelt Mike. –Nem tettük közzé sehol. Alapból úgy terveztük, hogy csak egy héttel korábban hirdetjük meg. Amolyan hirtelen koncert. - De… ha tudtátok, hogy Julie és én… akkor miért? –pislogott nagyokat Gwen. - Akkor még nem tudtuk –csóválta a fejét Tré. –És sajnáljuk, tényleg. De már nem tudtuk lemondani. Én csak bólintottam. A gondolatra, hogy vissza kell mennem egy hatalmas gombóc nőtt a torkomban. - Tré, beszélhetnénk? –kérdeztem halkan, miután kicsit lenyugodtam. - Persze –bólintott. Félrevonultunk a szokásos helyünkre: az emeletes ágyra. - Mondjad –szólt Tré, miután kényelmesen leültünk a puha matracon. - Majd… eljössz velem a szüleim és a testvéreim sírjához? Egyedül nem merek, viszont azt se tehetem meg, hogy nem megyek. Tudod, kötelesség… vagy mi… - Persze, hogy elmegyek veled. Nem is engednélek egyedül. - Köszi –bólintottam kicsit még idegesen. Tré elheveredett az ágyon. Én rögtön odabújtam hozzá, mire átkarolt és nyomott egy puszit a homlokomra. - Mikor érünk oda? - Ma éjjel, vagy holnap hajnalban. A koncert három nap múlva lesz. Addig van még időnk. De amint vége van, elindulunk haza. - Haza? –Ez nagyon furcsán hangzott. - Hát vissza Berkeley-be. - Nekem nincs otthonom –döbbentem rá. Nem is figyeltem Cool válaszára. - Ne beszélj hülyeségeket. Ott az otthonod, ahol nekünk. - De… most úgy belegondoltam, hogy mi lesz velünk, ha később? Ha esetleg nem úgy alakulnak a dolgod, hogy… na, érted. - De úgy fognak alakulni. Ezt olyan őszintén, optimistán és határozottan mondta, hogy akaratlanul is elnevettem magam. - Most mi olyan vicces? –nézett rám félrebillentett fejjel. - Semmi, igazán semmi –nyomtam egy puszit a szájára. - Már csak puszi jár? –vetette be a szokásos, jól bevált kiskutyaszemeket, amikről tudja, hogy mindennél jobban imádom őket. - Utállak –morogtam és gyorsan becsuktam a szemeimet, hogy ne kelljen ránéznem. - Olyan gonosz vagy –motyogta szomorúan. - Tudom –vágtam rá. - De ne csináld már! –nyafogott. –Tudtommal a pasid vagyok, akkor kéne csókolóznunk, amikor csak a kedvünk tartja. Kinyitottam a fél szemem. Kíváncsian bámult rám. - Legyen –sóhajtottam. Nem, mintha annyira zavart volna. Csak az önelégült vigyora, az viszont nagyon. Megcsókolt, amit én rögtön viszonoztam. Nem is kérdéses. De akkor… | |
| Melissa (6505) 12.10.31 11:41:24 | ||
|
*Billie*
Lassan, vigyorogva osontam feléjük, kezemben egy szívószállal. Még akkor se vettek észre, amikor felkapaszkodtam az ágy szélére. Kicsit el voltak foglalva. Fogtam a szívószálat és bedugtam a szájukba. Belefújtam egyet. Mindkettejük arca felpüffedt, mint egy gömbhalnak. Röhögni kezdtem, de úgy, hogy nem bírtam tartani magam és leborultam a földre. - Menj a francba, Billie! –förmedt rám Julie dühösen. Még így se bírtam észhez térni. Azt hittem, megfulladok a nevetéstől. - Meghaaaaaaalsz –visította Tré és leugrott az ágyról. Olyan érzetem volt tőle, mintha egy gorilla lenne. Ettől persze még jobban kellett röhögnöm. Rám vetette magát és… és… lesmárolt. Ezt még nekem is fel kell dolgoznom. Julie és Gwen, akik egyébként elméletben a barátnőink meg tök jót nevettek rajta. Kedves gesztus, mondhatom. Tré meg berontott a fürdőbe és a nyitott ajtónál csak annyit lehetett látni, hogy nagyjából hétszer öblít Listerine-nel. Én meg ott fetrengtem a földön, mint valami komplett idióta. Aztán lassan észhez tértem. Csüggedten mentem el szájat öblíteni, aztán bebújtam az ágyba a takaróm alá és összekuporodtam. Gwen-nek úgyis mindjárt megesik rajtam a szíve. Úgyhogy ebből már csak jól jöhetek ki. *** - Biztos ne menjek? –kérdezte meg Gwen húszadszorra is azt, amire már választ kapott. - Mondtam már, hogy megleszünk ketten –felelt Julie, aztán Mike-ra és Billie-re nézett, akik meredten bámulták. –Nehogy ti is elkezdjétek! Tré velem lesz és Hapci is. Nem lesz semmi baj. - Mehetünk? –szorította meg Tré a kezét. Julie bólintott. Leugrott a buszról és elindult a dobossal a temető felé. Hapci követte őket. Jó darabig csendben haladtak. Ez mindkettejük számára feszélyező volt, de egyikük se mert megszólalni. - Figyelj –motyogta Tré. –Ez biztos jó ötlet? - Nem. De muszáj, te is tudod. - Igen, tudom –sóhajtott fel. Átkarolta a lány vállát és nyomott egy puszit a fejére. –Minden rendben lesz. Ne aggódj. Csendben megálltak a sír előtt. Tré gyorsan lekapta a baseball sapkát és a napszemüveget a fejéről. Teljesen némán ácsorgott Julie kezét szorongatva. Jó darabig semmi nem történt, aztán remegést érzett maga mellett. - Meghaltak –suttogta Julie halkan. –Elmentek, ők is itt hagytak. Mint Matt és Dave. - Nem a te hibád… - Ne hajtogasd már ezt folyton! –csattant fel hirtelen. - Jul, kérlek, temetőben vagyunk. - Lesz**om! De tudod, mit? Tényleg nem az én hibám volt, ha ennyire ezt akarod hallani! Inkább a tiétek, mert rávettetek, hogy maradjunk éjszakára! Ha hazamegyünk, ez nem történik meg! Hát persze, ilyen egyszerű az egész! Úgyhogy gyűlöllek titeket! Érted?! Gyűlöllek!! Néhány másodperc után patakzó könnyekkel elrohant. Tré tett egy lépést, hogy utána menjen, de nem mert. Úgy gondolta, jobb, ha most egyedül hagyja. Azt a kis szót meg jelentéktelennek tartotta. Vagy legalábbis próbálta. De ahogy elindult visszafelé a buszhoz, rájött, hogy nagyon is fájt. Végig csengett a fülében, egyre hangosabban és erősebben. És ezzel együtt egyre jobban is szorongatta. Amint kinyitotta az ajtót, érezte, hogy mindhárom szempár rászegeződik. Beengedte Hapcit, aztán egy szó nélkül leheveredett a kanapéra és a plafont kezdte bámulni. - Na? Mi történt? –kérdezte Billie. - Sok minden. Kiabált velem. - Julie? –meresztett Gwen nagy szemeket. - Ja. Azt mondta gyűlöl, aztán lelépett. - Biztos nem gondolta komolyan –ingatta a fejét BeeJ. - Hát… nem tudom. Nagyon kibukott. De szerintem komoly volt. Billie váratlanul felállt az ágyáról és a dobos mellé lépve fejbe vágta egy párnával. - B***d meg, Billie! Ezt most miért?! - Hogy észhez térj, te hülye! Fejezd ezt be, húzzál el Julie után és hozd vissza! - Biztos vagy benne, hogy ez jó ötlet? –kérdezte Gwen. - Igen! Még a végén valami baja lesz! - Itt lakott egész életében, Billie. Ismeri a környéket. Semmi nem fog történni vele. - Jó, oké –huppant le Armstrong az egyik fotelre. –Csak aggódom miatta. Szerintem furcsa, hogy azt mondta Tré-nek, hogy utálja. Ez nem vall Julie-ra. - Probléma akkor se lesz belőle. Tud ő vigyázni magára. - De mit csináljunk most? –kérdezte Mike, aki eddig csendben figyelte csak az eseményeket. Gwen nem habozott sokat a válasszal. - Várunk. Ha nem jön vissza egy óra múlva, megkeressük. *Julie* Nagyjából negyvenöt perc múlva lehiggadva, de bűntudattal telve mentem vissza a buszhoz. Mély levegőt vettem és benyitottam. BJ azonnal rám rontott és alaposan megszorongatott. - Jól vagyok, nyugi. Semmi bajom. Kiszabadítottam magam a karjaiból és odaléptem a kanapén fekvő Tré-hez. - Beszélhetnénk? Nem válaszolt, csak bólintott. Felállt és kijött velem a busz mellé. - Nagyon haragszol? –néztem rá szomorúan. - Mi okom lenne haragudni rád? Semmi rosszat nem mondtál –vont vállat semleges hangon, kifejezéstelen arccal. | |
| Melissa (6505) 12.10.31 11:41:56 | ||
|
- De igen, mondtam –nyöszörögtem. –És sajnálom. Nem gondoltam komolyan Csak… ideges voltam és szomorú. De nem akartam sírni, pláne előtted. Én tényleg nagyon sajnálom.
Gyorsan letöröltem a könnyeimet. - Szeretnél még valamit mondani? - Nem… Csak ennyi lett volna… - Oké. Egy szó nélkül visszament a buszba. Bambán meredtem magam elé, ahol az előbb még Tré állt, de most már csak üres tér volt. Szörnyen éreztem magam. Leültem a földre és a hátamat a busz oldalának támasztottam. Ennyi volt. Most már biztos vége. Remek, még ez is… Becsuktam a szemeim és csak arra tudtam gondolni, hogy ezután mi lesz? Kavarom azt a bizonyost, ez már nyilvánvalóvá vált előttem. Minden történésben ott van a nevem. Mindenhol. Valaki leült mellém. - Jól vagy? - Gwen, most ne, légyszi. - De… jól vagy? Felsóhajtottam. - Igen, jól. - Tré? - Vége –ingattam a fejem. –Biztos vagyok benne. Azt hiszem, ennyi volt. Elb***tam, Gwen. - Nem a te hibád. - Ne hajtogasd már te is ezt folyton! –mordultam fel. - Ez az igazság. Meg sem várva a válaszomat, itt hagyott. Arra gondoltam, hogy most végre egy kicsit egyedül lehetek és járathatom az agyamat, de a következő személy belezavart. - Ne szólj egy szót se –mondtam rögtön. Éreztem a sampon illatát, tudtam, ki az. Naná, hogy a kedvenc mosómedvénk. Tényleg nem szólalt meg, csak átkarolta a vállamat. Aztán meglengetett egy cigit az orrom előtt. - Nem fogok bagózni! –vágtam rá. –Eddig se tettem, most se fogom! - Te tudod –vont vállat. Aztán egy darabig hallgatott. –Tré nagyon lehangolt. Konkrétan szomorú. - Tré sosem szomorú. Csak még fel kell dolgoznia a történteket. Pár perc múlva megnyugszik. - Mit kell feldolgoznia? Azt ne mondd, hogy… - De, igen. Nem mondtuk ki nyíltan és tisztán, de a lényege ez volt. - Te hülye vagy. Ez volt az utolsó mondata. Aztán bement. Nagyjából öt perc múlva jött Mike. Remek, teljes a kör… De ő nem ült le mellém, hanem elkapta a kezemet és felhúzott. - Mi van már?! –morogtam. - Te most velem jössz –mondta és húzni kezdett maga után. - Hová viszel? Mike! Engedj már el! - Nem, nem –rázta a fejét. Beadtam a derekam és úgy döntöttem, követem. Kiszabadítottam a csuklóm a markából. Erre lelassított és normál tempóban haladt tovább. Elővett egy cigit és rágyújtott. - Kérsz? –kérdezte, miközben kifújta a füstöt. - Neked is elmondom még egyszer, tisztán, hogy nem cigizek. Billie is képtelen felfogni, pedig nem olyan bonyolult. Vállat vont, majd eltette a dobozt és az öngyújtót. - Egyébként hová viszel? –kérdeztem kis idő után. - Csak gyere! Nem szóltam semmit, csak követtem. A parkba mentünk. Nem értettem, miért, de nem is kérdeztem rá. Az egyik eldugott zugban felült a pad támlájára. Lekapta a hátáról a basszusgitárját, amiről megjegyezném, hogy eddig fel se tűnt, hogy nála van. - Ülj le –mutatott maga mellé, aztán pillanatok alatt behangolta a gitárt. Letelepedtem a padra. - Tudod, miről szeretnék beszélni veled, ugye? –kérdezte, közben rákezdett a Longview-ra. A fejemet ráztam. - Tré aggódik érted. Ahogy Billie és Gwen is. Meg én is. Nem vagy valami jó állapotban. Mármint lelkileg. Beszélned kéne róla. - És ha én nem akarok? - Akkor nem tudunk semmit tenni érted. Pedig mi szeretnénk segíteni. Figyelj, most itt vagyok, ha szeretnéd, elmondhatod. Ha nem akarod, nem adom tovább senkinek. Csak beszélj. Sokat segít, hidd el nekem. Felsóhajtottam és a tenyerembe temettem az arcom. - Mindent elszúrok, Mike. Kezdődően a bátyáim halálával, aztán a szüleim balesetével, Billie megkéselésével, végül ezzel. Én szeretem Tré-t, érted? De olyat mondtam neki, amit biztos, hogy nem fog soha megbocsátani. Vége van, őt is elvesztettem. Már tényleg nincs senkim. - És Gwen? - Oké, Gwen. De ha őt nem vesszük, teljesen egyedül vagyok. Ráadásul neki ott van Billie is. Mike elgondolkozva piszkálta a haját. - Nézd, ez ellen lehet tenni. Összeülünk mind az öten és megbeszéljük a dolgokat. Biztos vagyok benne, hogy ez megoldható helyzet. Billie-ék is meg fogják érteni. De ehhez neked is tenned kell valamit. Csak bólogattam. Mike megölelt, már amennyire a basszerjától tudott. Aztán leugrott a padról. - Gyere, menjünk vissza. *** Tré a busz előtt ácsorgott és türelmetlenül várta vissza Julie-t és Mike-ot. Amikor meglátta őket, eléjük sietett. Julie-t megállította és megvárta, amíg Mike bemegy a buszba. A lány lehajtott fejjel ácsorgott. Nem mert a dobos szemeibe nézni. Olyan érzése volt, hogy haragszik rá. Ezért nagyon meglepte, amikor szorosan magához ölelte. Pár pillanatnyi döbbenet után visszaölelt. A fejét a vállára hajtotta és akaratlanul is elsírta magát. | |
| Melissa (6505) 12.10.31 11:42:21 | ||
|
- Jól van, semmi baj –simogatta Tré a hátát.
- Ne haragudj. Sajnálom. Szeretlek. - Én is téged. Nem haragszom. - De olyanokat vágtam a fejedhez, hogy… - Cssss… Julie azonnal elhallgatott és már a sírást is abbahagyta. Csak halkan szipogott. - Megnyugodtál már? –kérdezte Tré egy idő után. - Igen –bólogatott és elhúzódott egy kicsit. Cool letörölgette az arcáról a könnyeket, aztán megcsókolta. - Én mindig melletted leszek. Nem foglak magadra hagyni soha. Ugye tudod, Jul? Válaszképpen csak bólogatott és szorosan magához ölelte a dobost. Sokáig így álltak, jó pár percig. Talán fél óra is megvolt. - Menjünk vissza a buszba –szólt Julie halkan. Tré nem szólt semmit, csak elhúzódott tőle egy kicsit és a kezét fogva bement vele a turnébuszba. Na, ez ennyi volt :D Komikat elfogadok, ha kapok ^^ | |
(aktuális oldal: [ 478 ], összes oldal: 579, Hozzászólások: 8672)
[1] [2] [3] [4] [5] [6] ... [475] [476] [477] [478] [479] [480] [481] [482] ... [573] [574] [575] [576] [577] [578] [579]
