 |
Fórum - Alkotók Kuckója
Nem lovas irományok (versek, novellák...)
| galopp4000 (1515) - 1. 11.10.21 19:02:17 | ||
|
Fuu... beraknám a sztorim, de csak rövidebb karakterszámot enged meg :/ | |
| zsófics (75588) 14.07.02 20:00:03 | ||
|
Mohito: szuper folytasd. | |
| Mohito (86536) 14.07.04 14:38:02 | ||
|
Meghoztam a második fejezetet! Ez is elég hosszú, így csak az elejét írom be, a többit linkelem!
Elindultunk sétálni, én pedig belefogtam a történetbe. - Háromszáz éve egy ismeretlen, kis országban egy ismeretlen tudós kísérletezett a kutyáján, és kivont egy olyan anyagot, amit a rendem máig is használ új animátorok létrehozására. Nem akarta magán tesztelni, így négyéves kislányával megitatta, aki onnantól kezdve három nap, három éjszaka sírt. Ezután abbamaradt a rívás, és tizenhárom hónapon keresztül egy könnycsepp sem gördült le a baba arcán. A tudós jegyzeteket írt gyermeke fejlődéséről, és észre vette, hogy rengeteg kutyás jellemvonása alakult ki. Ugatást utánozott, ha éhes volt, rengeteget játszott a család kutyájával, míg egy napon a kutató egy ebet talált lánya ágyában. Nagyon örült új felfedezésének, és szépen nevelte gyermekét, anyja elől jól elrejtve másságát. Megtanította, hogyan legyen normális, és együtt kifejlesztették lánya minden érzékét. Az apa nem árulta el gyermekének, hogy miatta ilyen, ahogyan azt sem, hogy jegyzeteket vezet róla. Ám egy nap az animátorlány betévedt apja szobájába, és ott egy egész könyvsorozatot, és jegyzetet talált magáról. Sírva rohant a számára legkedvesebb emberhez, és csúnyán összeveszett vele, mert tizenhét éven keresztül hazugságban élt. Még aznap este elment, és magával vitte apja irományát is, hogy ne tudjon új animátorokat előállítani. Tovább>> | |
| zsófics (75588) 14.07.04 17:44:56 | ||
|
Mohi: nagyon jó! folytasd! | |
| -Anna- (56551) 14.07.06 16:48:03 | ||
|
Mohito: pont úgy írsz, mint ahogy én szeretnék. Nagyon egyedi vagy, és ez nálam sok-sok-sok jópont, egyszerűen imádom az írásod! Véss eszedbe jól, mert rendszeres olvasód leszek!
Izgatottan várja a kövi fejit: Bogi | |
| zsófics (75588) 14.07.06 17:00:20 | ||
|
Egyetértek veled, -Anna-!!! Én is rendszeres olvasód leszek, mester! *__* | |
| Mohito (86536) 14.07.09 15:27:26 | ||
|
Kétnapos késéssel meghoztam a harmadik fejezetet! Most nem fogok többet fejlécet váltani... (Remélhetőleg :D)
Sosem szerettem kutyaként elaludni, de a biztonság kedvéért mindent meg kellett tenni. Újdonsült szobatársam már pár órája húzta a lóbőrt, és már hajnali négy volt, de én még ébren vergődtem. Hirtelen halk vakkantásokat hallottam az ablak alól. - Lizzy! Itt vagy? - ez csak Victoria lehet. Őt kölyök korom óta ismertem, és legjobb barátok voltunk. Fogalmam sincs, hogyan talált meg. Emberi alakot öltöttem, és az ablakhoz léptem. Ahogy gondoltam, barátnőm ott ült az udvaron, és kék Husky szemeivel engem bámult. - Hogyan találtál meg? - képedtem el. - Majd elmondom, de most ugorj! Sietnünk kell, a tanács hívat! - suttogta. Tovább>> | |
| zsófics (75588) 14.07.09 15:43:40 | ||
|
Mohito: nagyon, nagyon tetsziiik!!! Nagyon várom a folytatást! | |
| MagyarHidegvérű (81500) 14.07.09 19:28:16 | ||
|
Nekem is tetszik, bár nem nagyon szoktam mások történeteit olvasni, ez kivételesen tetszett. | |
| Victory (24965) 14.07.17 19:57:37 | ||
|
Sziasztok!
Új történetbe kezdtem már egy ideje, de eddig nem mertem ide betenni. Na, most ennek is eljött az ideje. Még nem vagyok kész a teljes történettel, mert folyamatosan írom, illetve már újabbakon gondolkodom. De nem is szövegelek tovább... 
Tartalom Mi van akkor, ha neveted a félelmet, ha nem félsz semmitől, de még a haláltól sem? Nos, én pont ilyen vagyok: vakmerően bátor, ugyanis már rég meghaltam. Hazatérésem után úgy döntöttem, hogy folytatom a naplóm és valódi szörnyeteggé válok. Ám a lebukás elkerülése miatt igyekszem minél emberibbnek tűnni, így teszek szert egy ember barátságára Emily személyében. Később olyannyira egymásra leszünk utalva, hogy az lesz a legfontosabb kérdés: mi lesz az örökséggel? Első fejezet (Részlet) „1882. 02. 12. 1874 nyarán születtem, nemesi családban. S 1894-ben meghaltam, azóta sok idő telt el, én pedig bejártam a világot. Hogy lehetek még mindig életben? Úgy, hogy vámpír vagyok, akár azt is mondhatnám, hogy rólam mintázták Drakula alakját, ám akkor hazudnék. A nevem egyelőre nem fontos, a nélkül is megtudod, hogy ki vagyok.” Folytatásért katt ide vagy a borítóképre | |
| Dicsőség-Útja (84917) 14.07.23 15:12:46 | ||
|
Victory : Én elolvastam!
Mohito: nagyn tetszik: de: HOL A KÖVETKEZŐ RÉSZ? Már várom... (Bocs a nagybetűkért...) | |
| Tündi825 (79051) 14.07.27 19:14:41 | ||
|
Sziasztok, még sosem voltam elég bátor ahhoz, hogy saját művemet bárkivel is megosszam, eddig csak az asztalfiókom böngészhetett műveim (vagy inkább jegyzeteim) között. Most úgy döntöttem, egyik írásomat betenném, ha valakit érdekelne. Rövid kis novella, folyamatosan gépelem a jegyzeteket, nem tudom, mikorra leszek készen, de ha valaki érdeklődést mutat, akkor beteszem, vagy elküldöm neki privátban. Igazából kritikára, és építő véleményekre lenne szükségem, mert eddig csak én kritizáltam másokat, és most Ti kritizáljatok engem!:)
Kis részt teszek majd be tartalomnak, de amúgy egy lányról szól, aki egy más világba kerül, ahol gonosz, ravasz, kapzsi emberek élnek, és csak egy fiú segítségével tud kikerülni, és elmenni onnan, de mint a végén kiderül, lehet, hogy jobb lett volna ott maradnia... Akit érdekelne a történetem, kérem, jelezzen itt, vagy privát levélben! Köszönöm, további jó alkotást, Tündi | |
| Dicsőség-Útja (84917) 14.07.28 09:34:16 | ||
|
Tündi825: engem érdekelne! | |
| Tündi825 (79051) 14.07.31 19:46:38 | ||
|
Hm... kis késéssel meghoztam a novellám első részét. Nincs cím, nem jut eszembe semmi jó, esetleg ha valakinek igen, írjon privátban!:) Köszönöm!
Ja, és a kép szörnyen béna lett, sokat gondolkoztam, betegyem-e, de végül nem akartam jobbra csinálni (nem mintha tudnám:D), mert az rengeteg idő lenne, ezért bocsánat, amiért ilyen ronda, és összekapott... 
Az iskolából kilépve döbbenten álltam meg. Mintha nem is a sulinál lennék! – valami teljesen idegen táj volt előttem. A szokásos, unalmas parkoló helyét felváltotta egy zöld rét, az eddig egymás mellett parkoló autók helyét pedig lovak, szekerek foglalták el. A kerítés eltűnt, helyette szúrós sövény nőtt, és a sövény oldalán álló fákon madarak csipogtak. Ráléptem a betonútra, ami helyén apró kavicsos ösvény futott a fák alatt. Megdörzsöltem a szemem, és rosszkedvűen rántottam egyet a táskámon. – Hol a fenébe vagyok? – szögeztem neki a kérdést a mellettem legelésző lónak, aki Mrs. Thompson piros Fiat-ja helyét foglalta el. Nem válaszolt, békésen harapdálta a füvet tovább, mintha észre se vett volna. Már azt sem bántam volna, ha egyenesen spanyolul intézi hozzám a szavait, csak valaki mondja már meg, mi történt, és miért van egy komplett rét itt, a suli parkolójának a helyén?! Mindig kisvárosban, panellakásban éltem. A szüleim nem nagyon vittek sehová, haláluk után Rosemary néni pedig vitte tovább e ’jó szokásukat’. Ezért nem szerettem a természetet, kizárólag Rosemary néni muskátlijait, amik az ablakpárkányon kaptak helyet. Mérgesen léptem rá az ösvényre, és megpróbáltam nem tudomást venni a fölöttem vidáman csipogó madárseregről. Lucy-t kerestem a tekintetemmel. Hogy nem találtam, mindenről megfeledkezve leültem a kerítésre. Így sikerült beleesnem a bokorba, ami nagyon szúrt, és össze-vissza karcolt. Azon gondolkoztam, sírjak, vagy nevessek, de nem nagyon volt időm töprengeni, mert megállt mellettem egy magas alak, akinek a bokorból csak az árnyékát láttam. ~ Nem Lucy. ~ állapítottam meg gyorsan, és megpróbáltam odafordulni – kevés sikerrel. – Szia! – köszönt, és a hangjából már ki tudtam venni, ki ő. – Nem kell egy kis segítség? – kérdezte, és elnevette magát. – Szörnyen vicces vagy! – vágtam vissza, mert nem tűröm, ha kinevetnek. Nem sértődött meg, csak mosolygott, és nyújtotta a kezét, hogy felhúzzon. Mérges voltam rá, meg az egész világra, de azért elfogadtam a felém nyújtott kezet, majd mikor felálltam, kihúzogattam az ágacskákat meg a leveleket a hajamból. – Kösz. – mondtam, és leporoltam magam. – Mit csináltál a földön? – nézett rám a fiú értetlenül, de kíváncsian. – A földön? Egy bokorban voltam! – tiltakoztam, és a bozótosra mutattam. Robbie alaposan megnézte magának a bozótos helyét, majd a karcolásaimat, és újra nevetett. – Biztos jól vagy? – érdeklődött, és látszott rajta, nem hiszi, amit mondok. – Hát persze! – háborodtam föl. – Miért ne lennék? Csak beestem a bokorba, amikor le akartam ülni, és elfelejtettem, hogy nincs már kerítés, csak ez a bokor. – hadartam, és dühösen letéptem egy levelet a sövényről, az meg susogva jelezte nemtetszését, hogy sokadjára is lebozótozom. – Milyen bokor, Anette? – nézett rám. – Gyere, ülj le egy kicsit. – mondta, de már nem nevetett. ~ Robbie komolyan azt hiszi, hogy hülye vagyok? ~ futott át az agyamon a gondolat, és akaratlanul is kezdtem megszeretni a nálam egy évvel nagyobb fiút. Ekkor akaratlanul is, de kilépett a suli kapuján a megmentőm. Illetve Max, Robbie legjobb barátja, és megmentett Robbie aggódásától. Kezében gördeszka volt, és messziről üvöltözni kezdett: – Hé, Robbie! Megvan! Megengedte! – a számomra értelmetlen mondatok hallatára Robbie elmosolyodott. – Ez szuper! – mondta. – Anette, most megyek, te meg menj be a suliba, és ülj le valahová, amíg kipihened magad, és megnyugszol. – komolyan beszélt, és magamban nevetőgörcsöt kaptam azon, hogy aggódik miattam. El kellett ismernem, hogy bármennyire is szégyellem, azért jól esett az aggódása, de csak tiltakoztam. – Jól vagyok, semmi bajom! – elfordultam, és legszívesebben belöktem volna a bozótosba. Max kíváncsian figyelte a beszélgetést, majd mikor Robbie elindult, utánament. – Szia Ann! – köszönt, és ráugrott a deszkára, hogy utolérje Robbie-t. Nem válaszoltam, csak néztem utánuk. Már elő készültem venni a vázlatfüzetem, hogy lerajzoljam Miss Evans lovas szekerét, amikor megláttam Lucy-t. Elindultunk a villamoshoz, és közben mindent elmondtam neki. Lucy volt a legjobb barátnőm, úgy gondoltam, ő megért engem. De nem. Ő is csak ugyanazt a szöveget fújta, mint Robbie, mintha összebeszéltek volna… | |
| Tündi825 (79051) 14.07.31 19:46:48 | ||
|
– Ez fura – mondta végül. – Tehát te egy réten voltál, Robbie meg az iskola parkolójában, és mégis együtt voltatok… - gondolkozott hangosan, hátha úgy van értelme a történetemnek. – Ebben nincs semmi logika! Lehetetlen, hogy két különböző helyen vagytok, mégis látjátok egymást, csak az egyik ezt, a másik azt érzékeli. Ann, már az is furcsa, hogy a parkoló helyén virágos rét lett volna! Mi volt az utolsó óra? – nézett rám.
– Tesi. Miért? – kérdeztem vissza. – Igen, persze. Nem ütötted be a fejed valahová? Vagy nem lehet, hogy álmodtad? – kérdezte újból. – Nem. – ráztam a fejem. Fáradt és mérges voltam, Lucy meg nem értette a helyzetet, ezért úgy gondoltam, nem próbálom meggyőzni. Higgyen, amit akar. De nem tudtam megállni, hogy visszavágjak, még sosem maradtam alul vitákban – mindig enyém volt az utolsó szó, és erre büszke voltam. – Azt meg hogy érted, hogy álmodtam? Ébren nem lehet álmodni! – Ez hiba volt. Lucy elkezdett magyarázni a tudatos álmodásról, meg a meditációról, én meg közben ellent mondtam önmagamnak: ébren elaludtam. | |
| linda0415 (81667) 14.08.02 20:32:27 | ||
|
Tündi tetszik!Jo lesz alakul.En szeretem az ilyen misztikus párhuzamos vilagba csöppenős törteneteket.Erdekesnek tunik varom a tovabbit.
| |
(aktuális oldal: [ 43 ], összes oldal: 81, Hozzászólások: 1206)
[1] [2] [3] [4] [5] [6] ... [40] [41] [42] [43] [44] [45] [46] [47] ... [75] [76] [77] [78] [79] [80] [81]
