 |
Fórum - Alkotók Kuckója
Nem lovas irományok (versek, novellák...)
| galopp4000 (1515) - 1. 11.10.21 19:02:17 | ||
|
Fuu... beraknám a sztorim, de csak rövidebb karakterszámot enged meg :/ | |
| kollericsniki (73546) 14.08.05 11:11:11 | ||
|
linda szerintem nagyon jó volt és izgalmas:) | |
| -Loki- (88418) 14.08.05 14:35:49 | ||
|
Senki nem írt, ezért van bátorságom még egyszer megkérdezni.
Szeretné valaki ha hoznám az Arany - álarcos című történetemet? Ha nem ír senki akkor nem rakom be... :( | |
| Nixo (64310) 14.08.05 14:39:07 | ||
|
Én szeretném,ha betennéd!!!:)) | |
| -Loki- (88418) 14.08.05 14:42:41 | ||
|
Köszi! :D
De figyelmeztetlek, pocsék író vagyok... | |
| Nixo (64310) 14.08.05 14:50:24 | ||
|
Nem gond,hadd lássam!!!:)) | |
| -Loki- (88418) 14.08.05 14:53:39 | ||
|
 A macskák hajnala Prológus Volt már olyan nap az életedben, hogy úgy érezted, nincs értelme tovább élni? Amikor egyszerűen levetnéd magad az első utadba kerülő háztetőről, csakhogy vége legyen ennek a szenvedésnek, amit a közember földi létnek nevez? Az én életem két hónapja csak erről szól. Azóta élek ilyen rideg és sötét létezésben. Két hónapja halt meg apám, az egyetlen élő hozzátartozóm, egy ausztráliai nagynénin kívül. A nagynéni nem óhajtott gondoskodni rólam, ezért beadott ide. A Békevölgyi - gyermeknevelő intézetbe, ami csak egy puccos név az árvaházra. Egyébként a nevem Lara Siebel. Legalábbis így hívtak két hónapja, amikor még érdekeltem valakit annyira, hogy a nevemen szólítson. Azóta csak 346 - os gyerek vagyok. Csak egy vagyok a sok reményvesztett, és élet nélküli gyermek közül, akiknek már semmi esélye sincs egy jobb létre. Legalábbis, itt a Földön nem. Néha esténként kiszökök a teraszra, és azon gondolkozom, mi is az élet. Miért van élet? És ahogy nézem az erkély előtt elhaladó vidám embereket, és a távolban villódzó sárgás fénypontokat, a nagyváros fényeit, mintha mind engem gúnyolna az örömével, és ilyenkor könny szökik a szemembe, mert érzem, hogy az én életem sohasem lehet már ilyen. Az én életem már két hónapja véget ért. És nem születhetek újjá. Sajnos az emberek nem választhatják meg a sorsukat, sem az életüket, csak azt, hogyan élik meg azt. De letörlöm a könnyeket, és szembenézek a világgal. Ha most sírok, annak nincs semmi értelme. Ha most meghalok, annak úgyszintén. Élnem kell, mert valaki, aki nálam feljebb való, azt akarja, hogy éljek. Mert még vár rám valami küldetés ezen a bolygón, amit véghez kell vinnem. De egészen addig a napig nem tudtam, mi is ez a küldetés. Már lassan kezdtem feladni a reményt. És akkor, amikor a legkevésbé számítottam rá, megtaláltam az Arany - álarcot... Loki | |
| -Loki- (88418) 14.08.05 14:54:41 | ||
|
Itt a béna történetemből az Előszó.
Légyszíves írjatok rá kritikát! :) | |
| Nixo (64310) 14.08.05 16:22:32 | ||
|
-Loki-:Ez neked béna?!Ez eddig egy fantasztikus történet,amit gyönyörűen fogalmaztál meg és nagyon jól kifejtetted!!!Eddig nagyon jó!!:D | |
| 666 (86916) 14.08.05 20:14:50 | ||
|
Ez béna?! Jó lenne ha folytatnád! | |
| -Loki- (88418) 14.08.06 11:21:51 | ||
|
Sziasztok, hozhatom az első fejezetet? | |
| zsófics (75588) 14.08.06 11:25:30 | ||
|
-Loki-: ha ez béna, akkor az enyém egy hányás! Ez szuper! Folytasd! | |
| -Loki- (88418) 14.08.06 11:29:03 | ||
|
Rendben, hozom az első fejezetet. | |
| -Loki- (88418) 14.08.06 11:37:45 | ||
|
Az Arany - álarcos a macskák hajnala I. Fejezet Rég nem érzett félelem kerítette hatalmába a testem. Nem értettem mitől félek. Nem értettem miért félek. Hiszen számomra szinte megváltás lenne észrevétlenül eltűnni erről a világról. Körülöttem mindenütt sötétség. Nem láttam, hallottam, vagy éreztem semmit. Olyan volt, mintha egy testtelen elme lennék csupán, magányosan a végtelenül sötét űrben. Aztán valami nesz megütötte a fülemet. Mielőtt még jobban kielemeztem volna, a hang elhalt a végtelen feketeségben. Egy ideig füleltem, majd újra felhangzott a zaj. Most már tisztán hallatszott, hogy egy sóhajtás, mert ezúttal hangosabb volt, mint az előbb. Elindultam a hang irányába a fojtogató feketeségben. Valamiféle csörgést is hallottam. Nem tudtam mire vélni. Ahogyan közeledtem, valamiféle pulzáló fényforrást vettem észre a távolban, amely hófehér fénnyel világított. Vagy talán nem is volt olyan messze? A sötétség csúnya játékot tud játszani az emberi szemmel. A fényforrást valóban hamarabb értem el, mint számítottam rá. Egy nagy, gömb alakú tűz volt, amely fehér fénnyel izzott, időnként felvillant, majd újra elaludt, szinte teljesen. A tűz mellett egy nagy, fehér tigris állt, minden mancsát súlyos bilincs és lánc fogta le, innen eredt a csörgés. A tigris elkínzott arcával rám tekintett, és a nélkül formázott szavakat, hogy kinyitotta volna a száját: ,, Kiválasztott! ‘‘ Mondta a természetellenes hangjával, amely egyszerre szólt mindenhonnan és sehonnan. ,, Hamarosan megkapod a jelet! Még Álmodó vagy, de már nem sokáig! Vigyázz! A Sarkcsillag már felkelt... ‘‘ Azzal összeesett. A teste a földön maradt mozdulatlanul. aztán minden kivilágosodott, a tűz pedig eltűnt. Egy sivatagszerű hely közepén álltam, körülöttem kiszáradt, és kicserepesedett talaj, az ég ólomszürke. Aztán hirtelen jött egy heves szélroham, és a tigris teste felé tartott. Ahogy a szél végigsöpört rajta a tigris ezernyi fehér pillangóvá változott át, melyek elrepültek a széllel. A helyén nem maradt más, csak négy bilincs, a hozzájuk tartozó láncok, és egy aranyszínű álarc, amelyen piros minták díszelegtek. Felemeltem az álarcot, és megforgattam a kezemben. Ahogy felpróbáltam volna, átnéztem a szemein. Ekkor óriási fehér villanás vakított, el, úgyhogy behunytam a szememet. Érezte, hogy egy láthatatlan örvény lefelé húz. Aztán hirtelen... ...ismét az árvaház egyik tizenkét személyes komor szobájában voltam a málladozó vakolatú fal mellett. Felpattantam az öreg vaságyamon, amelyet bizonyára egy kórház selejtezett ki, és éppen kiáltani készültem, amikor felismertem a helyet, ahol az elmúlt két hónapot töltöttem. Csendben maradtam. Még az kellett volna, hogy a szobatársaim felébredjenek, és azon nevessenek, hogy én az éjszaka közepén sikítozok, mint egy kényes kis hercegnő. Tudjátok, ugyanis akinek a büszkesége az egyetlen tulajdona, az még jobban vigyáz rá mint egy normális ember. A szobatársim már így is eléggé elviselhetetlenek. Folyton gúnyolódnak rajtam, mindenét. A vörös hajam, és szemem miatt. De az igazság az, hogy bizonyára irigyek. Mert nekem megadatott az, ami nekik talán sohasem fog: engem szerettek, volt apám, és volt életem. Közülük a legtöbben az árvaház kapuját sem lépték át sosem, halvány fogalmuk sincsen a kinti életről. Visszafeküdtem a foltozott ágyneműre, és próbáltam visszaaludni, hogy ismét átvegye felettem az uralmat az a jóleső fekete tompaság amely apám halála óta minden este követett engem. De nem ment. Az ágy mintha még a szokásosnál is kényelmetlenebb lett volna. Felhajtottam a rojtosra használt szélű takarót, és megláttam! Megdörzsöltem a szememet, de még mindig ott volt. Szinte félve vettem kézbe, nehogy porrá morzsolódjon a kezeim között. Semmi kétség... Az álmomban látott aranyszín álarcot tartottam a kezeim között! - Hú, mi a..? - akartam kezdeni, de aztán meghallottam, az éjszakai ügyeletes lépteinek hangosodó, egyenletes kopogását. Ha ébren talált volna, nagy bajban lettem volna! Lehajtottam a fejemet a lapos párnámra, az álarcot pedig a vas éjjeliszekrényemre helyeztem. Szinte azonnal elnyomott az álom. - Hát ez meg itt mi? - durva rázogatást éreztem vállamon. - Hagyjál békén, mit akarsz? - dünnyögtem az orrom alatt, és a fejemre húztam a takarót. - Mit képzelsz magadról? - erre a durva hangra már kénytelen voltam felkelni, és kidörzsölni a szememből a maradék álmot is. És akkor megláttam a felettem tornyosuló Lindea vigyázónő testes alakját. Bozontos szemöldökét bosszúsan összehúzva, karba font kezekkel bámult le rám megvetően. Kezében ott volt a tegnap este talált álarc. Hát mégsem álom volt! Szinte szentségtörésnek éreztem, hogy rajtam kívül valaki más is a kezében tartja az aranyszín álarcot. | |
| -Loki- (88418) 14.08.06 11:38:09 | ||
|
- Utoljára kérdezem, ez itt micsoda? - kérdezte ismét.
- Egy álarc - feleltem hanyagul, miközben felkeltem a nyikorgó ágyban. - Azt látom! - Lindea vigyázónő kezdett kijönni a béketűréséből. - Arra vagyok kíváncsi hogyan került ide! - Tegnap este találtam az ágyamban. - Hazugság, mond az igazat, vagy... - és itt elgondolkozott, valami hatásos büntetés után keresgélve korlátozott elméjében. De úgy látszott éppen nem talált semmit, mert itt félbe maradt a mondat. - Ez az igazság! - jelentettem ki, és felkeltem. Állva majdnem akkora voltam , mint Lindea vigyázónő. - Maga szerint mégis miért csempésznék be egy árvaházba egy karneváli maszkot?! - Te... Te... Kis féreg! - látszott rajta, hogy a pimaszságom annyira feldühítette, hogy nem találja a szavakat. - Most megkapod a magadét! - és éppen kezdte volna a tízperces szóáradatát, hogy én milyen hálátlan, és szörnyű teremtés vagyok, a végén egy hatalmas büntetéssel. De a Szerencse ezúttal mellém állt, és belépett Pikália vigyázónő, az igazgató helyettese. - Az igazgatónő hívatja a 346 - os gyereket. Az én voltam. - Szerencséd van kis féreg! - morogta Lindea vigyázónő, és leengedte az imént felemelt karját. Villámló tekintetet vetettem rá: - Tudom! - mondtam. | |
| -Loki- (88418) 14.08.06 11:48:02 | ||
|
Valaki írna rá kritikát? | |
(aktuális oldal: [ 46 ], összes oldal: 81, Hozzászólások: 1206)
[1] [2] [3] [4] [5] [6] ... [43] [44] [45] [46] [47] [48] [49] [50] ... [75] [76] [77] [78] [79] [80] [81]
