 |
Fórum - Alkotók Kuckója
Nem lovas irományok (versek, novellák...)
| galopp4000 (1515) - 1. 11.10.21 19:02:17 | ||
|
Fuu... beraknám a sztorim, de csak rövidebb karakterszámot enged meg :/ | |
| 666 (86916) 14.08.08 17:16:59 | ||
|
Loki szerintem nagyon jó!!! | |
| -Loki- (88418) 14.08.10 14:29:33 | ||
|
Az Arany - álarcos A macskák hajnala IV. Fejezet A nő behívott a házba. Azt hiszem apám forgott volna a sírjában, ha meglátja, hogy csak úgy besétálok egy idegen ember lakásába. De be kellett mennem. Volt ott valami... És a nő tudta a nevemet. Ráadásul a fáraómacska is ott mászkált a lábai körül. Miért? Annyi kérdés merült fel bennem, hogy azt sem tudtam melyiket tegyem fel először. Végül csak ennyit bírtam kinyögni: - Ki maga? A nő elmosolyodott. Nem szólt semmit, csak leültetett a nappaliban az egyik makulátlanul szép, fehér bőrkanapéra. Féltem, hogy bepiszkolom, de azért leültem. A fáraómacska felugrott mellém, és nagyot nyújtózkodott. Végigsimítottam pihés bundáján. Közben a nő hozott két pohár teát. - Mire vagy kíváncsi? - kérdezte az asszony, és átnyújtotta az egyik gőzölgő poharat. - Először is, ez a macska... - nem tudtam konkrét kérdést megfogalmazni, de valahol belül tudtam, hogy a fáraómacska fontos. A nő - ha lehet - még szélesebben elmosolyodott. - Szfinx egy kiváló diplomákkal rendelkező húszezer éves egyiptomi macska... - Hú - húszezer éves? - kérdeztem, és kis híján kiköptem a teámat az előttem álló üveg dohányzóasztalra. - Igen. A mai napig nem vagyunk benne biztosak, hogy Szfinx milyen fajta, mindenesetre biztosak vagyunk benne, hogy egyedülálló a világon. Tudomásunk szerint az egyetlen halhatatlan teremtmény a Földön. Szfinx - nek több, még nem ismert képessége mellett hatalma van a tér felett, bármikor egy szempillantás alatt a Föld egyik pontjáról a másikra kerül. - Értem. És mi köze ennek hozzám? - tudakoltam. A hölgy, akinek továbbra sem ismertem a nevét, körbemutatott a szobában. A falat mindenütt olyan fotók, és festmények díszítették, amelyen egy Szfinx - hez hasonló macskákat ábrázoltak, az oldalukon emberekkel. De ez mind ugyanarról a macskáról készült... Volt egyiptomi falfestmény fotója, indiai faragvány töredéke fekete - fehér képek és modernkori fotók, festmények. - Ezek az emberek mind meghaltak. - Értem - mondtam, és kortyoltam egyet az forró teából. Nem tűntem meglepettnek. - Úgy értem még a fotózkodás előtt meghaltak... - Mi?! - Szfinx keltette életre őket mérhetetlen hatalmával. Mert érdemesnek találta őket egy küldetésre. Egy nagyobb feladatra. Ők lettek az első levinátorok. - Levi... micsodák? - Levinátorok. Miután életre keltette őket haláluk után, különféle furcsaságokat vettek észre magukon. Láttak a sötétben, kiélesedett a hallásuk. Félelmetes ügyességre tettek szert, és értették a macskák nyelvét. Aztán rájöttek, hogy át tudnak változni. Az átváltozás folyamata mindegyiküknél más volt, de a végeredmény ugyanaz: különféle macskákká változtak. És lett egy jegy a kézfejükön. A jel azt a macskát ábrázolta, amelyiké át tudnak változni. Őket és a leszármazottjaikat nevezzük levinátorok - nak ugyanis a képesség öröklődik. - Oké - foglaltam össze. - Szóval én is meghaltam, mikor leugrottam a háztetőről, de Szfinx érdemesnek tartott egy küldetésre, ezért úgy döntött életre kelt ismét. És ekkor belőlem is egy ilyen... levinátor lett. - Ahogy mondod! A levinátorok több közösségben éltek szerte a világban, és közösségük vezetőivé Arany - álarcosokat jelöltek ki, akik a legnagyobb harcosok, és egyben vezetők szerepét is betöltötték. Te azonban különleges vagy, Lara. Az álarc, amit a kezedben tartasz, egy Arany - álarc. Szfinx megérezte, hogy valami nagy erejű tárgyat birtokolsz, ezért amikor levinátorrá változtatott, adott még neked egy kis pluszt. Ugyanis a maszk nélkül egyszerű levinátor vagy, viszont az Arany - álarccal együtt különlegessé, és egyedülállóvá válsz. - Miért? - Nem tudom, kedvesem, én csak egyszerű Őr vagyok, nincs más feladatom, mint vigyázni Szfinx - re, és elrejtenem őt a világ szeme elől. - Ühüm... - Azonban él a világban négy hozzád hasonló. Őket Ezüst - álarcosoknak nevezték, és kicsit kevesebb erővel rendelkeznek, mint te, de együtt ti alkotjátok meg a Szíriuszt. A Szíriusz minden erőtök egyesítéséből születik, és ez az erő minden másnál erősebb a világon. Egy ősi prófécia szerint ez a Szíriusz fogja megmenteni egyszer a halandók világát a Gonosztól. - A Gonosz? - kérdeztem érdeklődve, bár a fejem zúgott a sok új dologtól. - Most nem mondhatok többet, Lara. Remélem megérted. Ideje elindulnod a Kívülállók Táborába ami a legközelebbi levinátor gyülekezőhely. Nem mindig barátságosak, szóval azt hiszem fel kéne venned az Arany - álarcot, a hatásos belépő érdekében. - az asszony hangja elhalt, mintha egyre távolabbról beszélne. A kanapé megdőlt forogni kezdett, hirtelen elejtettem a teáscsészét. Még utoljára, halkan, nagyon halkan meghallottam a különös hölgy hangját: - Szfinx majd vezet. Óvakodj a Sarkcsillagtól! Aztán a következő pillanatban egy saras rét közepén álltam, kezemben a még mindig görcsösen szorongatott Arany - álarc. Mellettem a földön Szfinx ült, elégedetten nyalakodva. | |
| -Loki- (88418) 14.08.10 14:29:53 | ||
|
Remélem nektek tetszik.
Mert nekem nem... | |
| 666 (86916) 14.08.11 19:44:59 | ||
|
Loki, ebben mi nem tetszik? Folytasd nagyon jó!!! Kérlek!!!!! | |
| Bogger2001 (88589) 14.08.12 12:37:03 | ||
|
Mohito. Folytatni. Most.
Már legalább egy hónapot késtél. Azt hiszed, elfelejtenek, és akkor nem lesznek veled szemben elvárások? Rosszul hiszed. -Loki-: Imááádom az írásaidat, azt viszont rühellem, amikor leszólod őket. (Igen, őket. Mert minden történet életre kel, ha egyszer kicsúszik a klaviatúra a kezed alól. Még akkor is, ha ez nem tetszik neked. Én már csak tudom :D) | |
| 666 (86916) 14.08.12 14:28:32 | ||
|
igen, és lassan a történet önmagát írja. Te meg csak nézel, hogy kész is van. | |
| -Loki- (88418) 14.08.12 20:06:20 | ||
|
Hát köszönöm szépen a pozitív kritikákat, azt hiszem napokon belül érkezik a következő fejezet. | |
| -Loki- (88418) 14.08.13 14:30:07 | ||
|
Az Arany - álarcos A macskák hajnala V. Fejezet Szfinx lassan, komótosan elindult, én pedig vonakodva követtem. Körülöttünk mindent lombos erdő borított, de a lombok már nagyobbrészt lehullottak, már közel volt a tél. A bozót azonban még zölden fénylett, mintha nem akarna tudomást venni az idő múlásáról, s hogy a nyárból ősz lesz, abból pedig tél. Félelemmel vegyes izgalom kíséretében követtem a különleges fáraómacskát, aki méltóságteljesen ballagott, nem tudhattam mi vár rám. Egy új tábor, új szokások. Sohasem volt baj a beilleszkedési képességemmel, de azelőtt nem nagyon találkoztam félig macska félig ember teremtményekkel. Szfinx valahol az út közepén egy bokor mögött megállt. Én megértettem mit akar, ezért letérdeltem mellé. Ahogy kilestem a bokor mögül, elképesztő látvány tárult a szemem elé. A táborban mindenütt nyüzsögtek az emberek, javarészt korombeli fiatalok. A legtöbben fiúk voltak, azonban lányok is akadtak közöttük. Hátuk mögött sátrak látszottak, bőrből és effélékből volt összetákolva, de tartósnak látszott. A Tábor közepén egy hatalmas tábortűz lángolt, amelyet folyamatosan tápláltak. A tábortűz mellett az ég felé meredező oszlop, afféle totemoszlop lehetett. ,, Vedd fel az Álarcot ‘‘ , tanácsolta egy hang. Körbenéztem, de csak a fáraómacskát láttam, aki mélyen a szemembe nézett, mintha belelátna a lelkembe és kifürkészhetné a gondolataimat. Az szeme megint átható fehér fénnyel világított. Aztán valószerűtlen módon az jutott eszembe, hogy tulajdonképpen halott vagyok. Nem tudom honnan jött ez a gondolat, de amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is felejtettem. Ismét kilestem a bokor mögül. A bokortól, ami mögött rejtőzködtem, alig három méterre négyen álltak. Egy fiú, aki amolyan vezetőféleségnek látszott, barna hajú, és napbarnított bőrű volt. A legmagasabb a csoportból, és cowboykalapot viselt. Mellette egy valamivel alacsonyabb srác állt, égővörös hajjal, és lángoló tekintettel, de a bőre olyan fehér volt, mint a frissen esett hó. A harmadik egy lány volt, napbarnított bőrrel, és hátul copfra fogott derékig érő barna hajjal, és ugyanolyan cowboykalappal, mint az első fiú. Le sem tagadhatták volna, hogy testvérek. A negyedik, háttérbe húzódva egy nagyon világos szőke, szinte fehér hajú fiú volt, akinek vállig ért a haja. Szeme végtelen szomorúságot árasztott. ,, Vedd fel az Álarcot, és menj oda hozzájuk! ‘‘ , parancsolta az előző hang. De megint csak Szfinx - et láttam magam előtt. Biztosan ő volt! Ám nem tettem hozzá, csak tettem, amit kért, és felvettem az Arany - álarcot. Ahogy hátul bekötöttem, a látásom megváltozott. Szinte mindent aranyos fényben láttam, a látóterem sokkal nagyobb lett, és csak azt nem észleltem, ami közvetlenül a hátam mögött volt. Messzebb láttam, a hangok és a szagok alapján is szinte mindent háromdimenziós formában láttam, még ha be is csuktam a szemem. Szuper, visította bennem valami. Hát így látnak a macskák! ,, Menj csak! Tudom, hogy még találkozunk ‘‘ , üzente Szfinx, azzal a szemem láttára köddé vált. Nagyot nyeltem. - Ne csinálj már úgy, mint egy gyáva nyuszi! - parancsoltam magamra. - Ez most nem a parázás ideje. Ezek itt mind barátok... - nyugtattam magam, nem túl meggyőző hangon. Aztán felálltam, és gyorsan, mielőtt még meggondolhattam volna magam, kiléptem a cserjék takarásából. A reakciójuk még annál is hevesebb volt, mint amit vártam. A Táborban mindenki lefagyott, mintha legalább az idő állt volna meg körülöttük. Aztán lassan, nagyon lassan az egyik fiú fél térdre ereszkedett, és meghajolt. A többiek követték a példáját. Mindenki meghajolt előttem, kivéve a magas fiú. Ő közvetlenül odaállt elém, és legalább másfél fejjel fölém magasodott. Egy pillanatig azt hittem párbajozni akar velem, vagy ilyesmi, de csak szótlanul letérdelt. Nagyon zavarban voltam, hogy azok előttem hajlongtak, és fülig vörösödtem, ami szerintem még az Álarc alól is kilátszott. - Úrnőm - szólalt meg a magas fiú, tekintetét a földre szegezve. - a nevem Shannon. A tábor hadi vezére vagyok. Érkezeted már megjövendölték nekünk, a Próféciában. A Tábor a tied, rendelkezz felettünk, Úrnőm... - Először is, kérlek, ne nevezzetek Úrnőnek... - adtam ki az utasítást. - A nevem Lara. - Ahogy akarod, Lara. - Másodszor, ne hajlongjatok, mert nem vagyok kínai császár, és zavarba jövök tőle. Mindenki felállt. - Akkor engedd meg, hogy bemutassam a többieket - mondta Shannon, és választ sem várva sorolni kezdte. A hosszú, barna hajú lány valóban a húga volt, a neve Natalie, vagyis Nat. Gondolatban felkiáltottam, hogy - igen! Tudtam! - , de hangosan nem mondtam ki. A vörös hajú neve Will, a szomorú szemű, világos hajút pedig Finn - nek hívták. Shannon a többiek nevét is türelmesen elsorolta, de ezek javarészt nem ragadtak meg a fejemben. | |
| -Loki- (88418) 14.08.13 14:30:34 | ||
|
E helyett a fiút kezdtem fürkészni a tekintetemmel. Felemelt fej, büszke tekintet, egyértelmű volt, hogy vezetői pozíciót töltött be, amíg meg nem jelentem, és nehéz neki elfogadni az alárendelt pozíciót.
Szinte észre sem vettem, amikor abbahagytam a felsorolást. - Nos? - kérdezte a fiú. - Most szerintem menjünk be egy sátorba, és magyarázd el kérlek ezt az egész Arany - álarcos történetet, mert én még mindig nem teljesen értem... - Ahogy kívánod! - És kérlek, ne viselkedj úgy velem, mintha bármelyik pillanatban kinyírhatnálak, hogyha nem beszélsz úgy mint egy ónémet inas! Shannon megkönnyebbülten felnevetett. - Akkor hát erre gyere! - mutatott a fiú a tábortűzhöz legközelebb elhelyezkedő sátorra. Ez volt a legnagyobb is mind közül. - Az a Nagy Sátor. - magyarázta Shannon. - Ott elmagyarázom részletesebben. Nat, Will, ti is gyertek! Natalie belém karolt, mintha régi jó barátnők lennénk. Szélesen vigyorgott, és tánclépésekkel haladt. Az én figyelmemet azonban más kötötte le. Az egyik sátor takarásából láttam Finn villámlóan gyűlölködő tekintetét, ahogy követi a lépteimet. Egyértelmű volt az üzenet: én itt nem vagyok szívesen látott vendég... | |
| -Loki- (88418) 14.08.13 14:31:03 | ||
|
Véleményt, kritikát, akármit...
Kíváncsi vagyok a véleményetekre... | |
| zsófics (75588) 14.08.13 16:06:39 | ||
|
-Loki-: folytasd!!!
Mohi: te is!!! | |
| 666 (86916) 14.08.13 19:37:14 | ||
|
Loki folytasd!!! Kérlek!!! Ne hogy azt mond nem tetszik, akkor az én történetemet wc papírnak használhatnám!! | |
| linda0415 (81667) 14.08.16 16:33:51 | ||
|
Hali!Hát figyeljetek még el se kezdtem a negyedik fejezetet.Bocsánat,de nincs rá időm egy kis késéssel fogom majd hozni..valamikor. | |
| Anonymus (1596) 14.08.16 22:39:18 | ||
|
Sziasztok!
A régi (Mikor lemegy a Nap...) történetemnek jelenleg már majdnem egy éve nincs folytatása. Angolul ITT olvasható. Viszont most elkezdem nektek apránként betenni az új történetem, az Árnyjátékokat. Mit kell róla tudni? Angolul íródik, tehát a magyar fordításban lehetnek anglicizmusok - bocsi. Eredeti nyelven (angolul) a borítóra kattintva olvashatjátok :) #fantasy #teen #pg(parental guidance suggested) #dark #fiction #romantic „Egyetlen csillag sem világíthat, ha nincsen sötétség.” Handelwood a vámpírok hazája volt. Az évszázadok során a helyiek számára nyilvánvalóvá vált, hogy fényes nappal sem ritka, hogy valaki vámpírokat lásson. Találkozni velük mindennaposnak, szinte már unalmasnak számított. Mikor először találkoztam eggyel, arra gondoltam „Te jó ég! Mi a fenét csinálok? Menekülnöm kellene”. Valószínűleg kellett is volna, és meglehet, hogy rajtam kívül bárki mást azt tette volna. Én nem éreztem magam fenyegetve, nem is féltem. Hogy mi történt? Ő lett a legjobb barátnőm. Persze az ember elcsodálkozhat, ha a vámpírok unalmasak voltak – és lássuk be, embernek lenni sem a legizgalmasabb, - akkor mi tette kis városunkat egyedülállóvá? Ha bárki megkérdezné, azt mondnám, a többi természetfeletti lény, akik itt éltek. Mindenki „árnyaknak” nevezte őket, de soha senki nem találkozott velük – de legalábbis senki nem élte túl a találkozást. Még az is lehet, hogy egyféle hadsereget szerveztek, mindig rejtőzködtek, sosem mutatták magukat. Leginkább a nagyon... nagyon öreg vámpírokra hasonlítottak, bár náluk sokkal erősebbek és gyorsabbak voltak. Mindenestre az biztos, hogy minden emberi tulajdonságtól mentesen éltek. Ha jól tudom, Handelwoodon kívül máshol nem találtak róluk feljegyzéseket. - Ellie! Nyiss ajtót, megdöbbentő hírem van! Akármikor és akárhol hallottam Delaine hangját, gondolkodás nélkül indultam felé, de még ma sem tudom, hogy tudatosan csináltam-e. Ahogy ajtót nyitottan, Del óriási öleléssel köszöntött. - Imádlak, Ellie! - Uhh. Igen, én is téged, de nem kapok levegőt – akkor még nem szokott hozzá, hogy a nap minden pillanatában kontrollálnia kellett az erejét. Delaine McEnos a legjobb barátom volt, és igen, már több éve vámpírként élt. - Mi az a hír? - Emlékszel még Corine Lance-re? Hogyne emlékeztem volna? Corine majdnem két évig volt a labortársam a gimiben. - Mi van vele? - Azt hallottam, hogy egy Nolan Escalanda nevű árnnyal jár. - Várj... Escalanda? Ez pletyka, Nolan nagyon is ember, hidd el! Régebben a nővéremmel járt. Arcán megjelent az a bizonyos „mi a fenéről beszélsz”-kifejezés, ami mindig azt jelentette, el kellett gondolkoznom, hogyan öntsek szavakba egy elfogadható magyarázatot. - Megint ő beszélt helyettem, igaz? – kérdeztem, s válaszul egy határozott bólintást kaptam. Egyfajta belső hang szólalt meg helyettem. Mindig úgy éreztem, volt egy másik személyiségem, hasonló, mint amit az emberek a „rossz énednek” neveznek. Szó szerint éreztem őt. Mintha bármikor, amikor mondani akartam volna valamit, ő már az előtt megszólalt, minthogy én egyáltalán átgondolhattam volna, mit akarok mondani. Eleinte nagyon idegesítő volt, de végül hozzá kellett szoknom. Hirtelen megcsörrent a telefonom, és felrohantam az emeletre, hogy megnézzem, ki hívott. Ismeretlen szám. Hm... - Tessék? - Elna Krebs? - Kivel beszélek? A vonal megszakadt. Ez fura volt. Tudtam, hogy hallottam már a hangot, de ötletem sem volt, hogy hol. | |
| Anonymus (1596) 14.08.16 22:40:27 | ||
|
Időközben Del is feljött. Néha még mindig a hideg rázott attól, hogy fénysebességgel mozgott. Szó szerint.
- Figyelj, tudom, hogy nem szeretnél róla beszélni, de biztos vagy benne, hogy nem akarod, hogy...? Még csak nem is hagytam, hogy befejezze, már így is milliószor túltárgyaltuk a témát, nem is tudom, miért jutott újra eszébe. - Del, nem akarok vámpír lenni. Egyszerűen nem tudnék vele együtt élni, hogy öljek, és... Tudod, élni... örökké élni nem jó. Folyamatosan elveszted az embereket, akiket szeretsz, sosem élhetsz a szerint, hogy lehet, hogy ez az utolsó napod. Az élet egy végeláthatatlan örökkévalósággá válik, s a máért való hála eltűnik. - De nem kell, hogy megölj bárkit is. És az örökélet, nos... be kell vallanod, hogy kicsit menő. - Nem akarom ezt hallgatni. Kérlek, könyörgök, fogadd el a döntésem! - De, Ellie, nekem is volt egy másik személyiségem, hiszen tudod. Abban a pillanatban, ahogy átváltoztam, egyszerűen eltűnt. El sem tudod képzelni, mekkora megkönnyebbülés volt. - Megtanultam együtt élni vele, többé már nem zavar. Ugyan ez egy óriási hazugság volt, de akkor sem hittem, hogy az egyetlen megoldás erre az, hogy egy természetfeletti lénnyé változzak. Néha irányítani tudtam őt, bár néha tényleg átvette az irányítást felettem. A meglepő, hogy jobban éreztem magam, amikor nem voltam önmagam. Felszabadított. - Ez a te döntésed. Nem erőltetem, csak szeretném tudni, biztos vagy-e abban, hogy mit akarsz. Most viszont mennem kell, a Nap hamarosan felkel, és szükségem van egy kád hideg vízre. A suliban találkozunk. Szia! Amint kimondta, már el is tűnt. Vámpírnak lenni valóban nem lehetett olyan borzalmas, mint amilyennek elsőre látszott. De akkor is úgy éreztem, nem nekem való. Felkaptam a táskám, s a metróhoz siettem. Alig értem el, felszállás után rögtön helyet kerestem magamnak. Az ülések között sétálva észrevettem valakit, akit azelőtt soha nem láttam. Barna, kissé kócos haja és hihetetlenül sápadt bőre tökéletes összhangban volt ruházatával. De... te jó ég! Pont úgy nézett ki, mint egy hulla. Mozdulatlan volt. Nem tudtam megmondani, milyen magas, hiszen ült. Nem tartottam kizártnak, hogy éppen alszik. Fehér fülhallgatója egy telefonhoz volt csatlakoztatva, ölében egy régimódi, barna táska pihent. Ezzel szemben ruhái modernek, egyszerűek voltak; fekete farmert és fehér pólót viselt barna cipőkkel. Jobb csuklóján egy kétszer megtekert, fekete karkötőt hordott. Az ékszer szinte vonzott, semmi nem tudta elvonni a figyelmem róla. Valószínűleg bőrből készült, bár nem tudtam biztosan megmondani. Rövid szöveg volt ráírva, amit sajnos nem tudtam elolvasni. Egyszerű kiegészítő volt ugyan, mégis nagyon ritka. Ugyanott szálltunk le, követtem őt az iskolába, figyelve minden mozdulatát, és próbáltam megjegyezni, kivel, miről beszél. Tudtam, hogy észrevett, de valahogy éreztem, hogy követnem kell. Várjunk csak! Nem hittem a szememnek, ahogy belépett a terembe, éppen abba, ahova én is tartottam. Ki volt ő? Amint az első óra elkezdődött, még mindig bámultam. Felállt, a táblához ment, s csak annyit írt rá: Monte Beasly. Szinte azonnal felismertem a nevet. A tavalyi évben sokáig azzal voltam elfoglalva, hogy a régi korok népszerű neveinek jelentését gyűjtöttem. Magam sem tudtam, miért, dehát... mindenkinek kell egy hobbi. Ezzel az általános műveltségem is bővült, ráadásul még diagramokat is megtanultam készíteni. Mindent egybevéve, egy hasznos és szórakoztató időtöltés volt. Monte a Montgomery rövidített formája volt, ami szó szerint azt jelentette, hogy „Gomeric hegye”. A Gomeric szintén egy régen használt személynév volt, jelentése: az emberi erő. Mindig is érdekelt, vajon a nevünk határoz-e meg minket, vagy semmilyen hatással nincs a személyiségünkre. Talán sosem fogom megtudni... - Mondana egy pár szót magáról? Monte az osztály felé fordult, körülnézett, majd elmondta azt a „pár szót” magáról. Folyt.köv. | |
(aktuális oldal: [ 49 ], összes oldal: 81, Hozzászólások: 1206)
[1] [2] [3] [4] [5] [6] ... [46] [47] [48] [49] [50] [51] [52] [53] ... [75] [76] [77] [78] [79] [80] [81]
