 |
Fórum - Alkotók Kuckója
Bármilyen egyéb alkotás ami nem illik a többi témába :)
| pony56club (16581) - 1. 11.10.21 14:15:26 | ||
|
látom ide még senki nem írt...így ha nem baj..:
1.fejezet Hatalmas mancsim tompa puffanással érkeztek a talajra.Gyorsan kerülgettem a fákat,és próbáltam utolérni a zsákmányomat:egy nyulat.Nem erőltettem meg magam,egy szökkeléssel mellette termettem,és állkapcsomat a tarkójára zártam.Felemeltem a földről és elroppantottam a gerincét.Letettem a földre és szétnéztem.Hiába voltam vérfarakas hatalmas termettel,attól még mindíg résen kell lennem.Ugyanis mostanában a medvék már jól belehúztak a gyűjtögetésbe,és ma már nem egyszer találkoztam medvével.Őszintén szólva már kezdtem rühelni a medvéket,mert amint elejtek egy nagyobb zsákmányt,azonnal feltűnik egy,aztán mégegy,és mégegy....én meg mehetek el arra amerre látok.Szerencsére nem jött medve,így nyugodtan elfogyaszthattam a nyulat,amiről inkább nem számolnék be... Hireten hideg szélvihar borzolta fel dús bundámat.Kicsit megráztam magam.Felnéztem az égre.Egy falevél épp az orromra hullt le.Leráztam róla,és megindultam hazafelé. Ősz volt,jobbanmondva már Október vége volt.A fák már jócskán csupaszok voltak a lombhullatás miatt.Az állatok pedig már szorgosan gyűjtögették téli élelmüket.Én ugyan nem gyűjtögettem,igaz,nem is volt rá szügségem.Mivel van nekem saját házam is.Elvégre vérfarkas vagyok vagy mi‘fene.Nem lett volna muszály vadásznom,de kondiban kell tartanom magam.És amúgy is szerettem farkasként élni,bóklászni az erdőben.Még a hideg ellenére is.Dús bundám ugyanis megvédett a hidegtől,így nem kellett attól tartanom hogy megfagyok.A melegtől sem különesebben,de ez most lényegtelen. Már az erdő szélén jártam,megtorpnatam.Gyanakvóan szétnéztem,majd átváltoztam emberi alakomba.Gyorsan átszaladtam az úton,a túloldalon meg egyenesen balra kanyarodtam,be az utcába,oda ahol lakok.Megálltam és elővettem az MP-mamat.Elindítottam.Legalább a észreveszik hogy eltüntem,modnhatomazt hogy futni voltam. Kis faluban élltem,távol a várostól.De nem bántam.Nem szerettem annyira a nagy felhajtást és a zajokat.Inkább szerettem csendben olvasni vagy rajzolni,vagy esetleg valami mást csinálni.Apám és anyám meghalt,akárcsak a nagyszüleim,így nevelőszülőknél laktam.Szerencsére éppelméjűek voltak,és nem voltak túl szigorúak,kivéve egy kissé értetlenebb teremtést:a fiukat.Ugyan még csak 13 volt,de már olyan idegesítő,hogy néha szivesen megnézném az arcát akkor,amikor meglátna farkasként. Csendesen besurrantam a házba.Kivettem a fülemből a fülhallgatókat és eltettem a készülékkel eggyütt a zsebembe.Olyan halkan mozogtam,amennyira csak tudtam.Szerencsére még mindenki aludt,pedig már fél nyolc volt.Csendben felsurrantam a szobámba.Becsuktam magam mögött az ajtót,és gyorsan megfésültem feketésbarna hajamat.Ugyanis egy kis erdei üldözéstől eléggé feltűnően összegabalyodott,szimplán úgy néztem ki,mintha csak most keltem volna fel az ágyból.Szinte abban a pillanatban ahogy összefogtam a hajamat,meghallottam Angela,a nevelőanyám hangját. -Triss,gyere kész a kaja! -Oké!-ordítottam le a szobámból. Miután végeztem a fésülködéssel,már ép siettem lefele a lépcsőn,amikor különös szag ütötte meg az orromat.A konyhában odamnetem nevelőanyámhoz és kicsit elfancsalított orral ezt kérdeztem:-Járt tegnap nálunk valaki,vagy csak Adam büdösített be? Angela értetlen ábrázattal meredt rám.-Igen,az új szomszédunk. -Dehát nincs is új szomszédünk. -Na jó,nem a miénk,hanem a szomszéd szomszédja,találkoztam vele a boltban és megkérdeztem hogy átjön-e. -És? -Átjött,de nem nagyon akart bejönni,talán szégyenlős volt...vagy csak zavarban lehetett...?-miközben anám magában álmélkodott én gyorsan bepakoltam magamba a kaját,aztán már szaladtam is a buszhoz.Na de amilyen balszerencsés vagyok,természetesen lekéstem a buszt...így mehettem gyalog a suliba. | |
| thestral27 (21282) 12.07.01 12:48:43 | ||
|
Sziiasztok!:))
Ma olyan jó kedvem van, és akkora sikerélményem volt a lovardába, hogy azt el nem tudom mondani.^^ Szóval indítok zenét, és neki is ugrok írni, és ma mindenképpen hozok valamiből folytatást,nagy boldogságomban.^^ | |
| Jégkása (61956) 12.07.01 13:28:13 | ||
|
Póniló:Nagyon szupi! | |
| thestral27 (21282) 12.07.01 18:20:04 | ||
|
3. fejezet Egész éjszaka az ágyamban forgolódtam. Nem értettem, mit tett Justin. Mert ő nem öl embert, se semmit, ami él és lélegzik. - Ez egy álom! – csaptam az öklömmel magam mellé, idegességemben. Majd hirtelen felderengett előttem a kép, amint Luciana megcsókol. Kimásztam az ágyamból, és az ablakhoz sétáltam. Kinyitottam, majd kiültem a párkányra. A lábam lóbáltam a magas semmi felett. - Utállak! – üvöltöttem, bár nem tudom minek, mert ezzel csak a szomszédságot vertem fel. – Áh… - morogtam. Visszahúzódtam, és felöltöztem. A legegyszerűbb kikopott, vacak farmerom és egy fehéres-szürkés ing. Még a hajammal se szórakoztam, csak egyszerűen megfésültem, és zselé nélkül, úgy ahogy felállítottam, aztán már vettem is a cipőm. Halkan kattant a zárban a kulcs, majd kiiszkoltam rajta. Le a lépcsőházban, ki az utcára, sprint pár utcányit, és végül, amikor megpillantottam a célom, átugrottam a kerítésen. Oda sétáltam az ablak alá, ahova be akartam menni. A függöny fáradtan lobogott ki az ablakon. Erre elmosolyodtam, s egy laza mozdulattal átvetettem magam rajta. Halkan az ágyhoz sétáltam. Leguggoltam az alvó test mellé. - Luciana… - suttogtam magam elé. Fanyarúan felfelé görbült az ajkam. Kisimítottam egy tincset a homlokából, és megcirógattam az arcát. Erre megrezdült egy kicsit az egész teste. - Ne… - nyögött fel a lány, mintha fojtogatnák. - Sss… - susogtam, és egy csókot nyomtam a homlokára. Erre lassan kinyitotta a szemét. - Simon..? – nézett rám döbbenten. Erre csak bólintottam, és letelepedtem az ágya szélére. – Mi a szent szart keresel itt? - Nem akartalak felkelteni… - mondtam bűnbánó tekintettel. - De! Mit keresel itt?! - Csak… el akartam búcsúzni. – feleltem halál komoly fejjel. - Hm? – arcára értetlenség ült ki. A vállára tettem a kezem, és sóhajtottam. – Ittál Simon? Lehelj rám! - Nem! Jaj, istenem! – forgattam a szemem. – Elmegyek! Ezen mit nem lehet felfogni? - De… nem mehetsz! Hülye vagy?! – mordult rám. - Az meglehet, de mennem kell, érted?! – Utálok búcsúzkodni – mormogtam magamban. – Na szóval… viszlát Luciana… - még egy csókot nyomtam a homlokára, és már fel is álltam. Ő is felpattant, és megragadta a kezem. Fehér ingem a holdfényben szinte átlátszott. *** - Simon… - suttogtam. Láttam az izmait, amint megfeszülnek lenge felsője alatt. A Hold ezüstös fénye mágikusan világította be az egész szobát, mint egy lámpa. A lágy szellő csiklandozta az arcom. Rövid, piros, testre simuló hálóingem vége néha meg-meglobbant. Megrántottam Simon vállát, hogy nézzen rám. Szeme érdekesen csillogott a fényekben. - Hagyj elmenni… - mondta erőtlenül, de megtört. Leomlottak szíve köré épített falai. Egy lépést előre lépett. Szinte csak egy ujjnyi távolság volt a testünk között. - Milyen barát lennék, ha … - de nem tudtam befejezni, mert félbeszakított: - Ezért megyek. – mondta. – Nem bírok a barátod lenni, el kell mennem, érted?! – mordult rám. Erre ledöbbent lett az arcom, teljesen elfehéredtem. - Simon… - leheltem a nevét. - Nem! – vágta rá, mintha kérdeztem volna. Egy lépést hátrált. De nem hagytam ennyibe, szóval előrementem annyit, amennyit ő hátra. A végén már a falnak ütközött, és nem tudott tovább menni. Szinte ráálltam, annyira közel mentem hozzá. Éreztem a leheletét az arcomon. Az after shave –je keveredett a mentol illatával. Kis kölnit is véltem felfedezni, de lehet, hogy csak a tusfürdője. Fehér fogai kicsit kivillantak enyhén szétnyílt ajkai közül. Fehérek voltak, mint azokban a fogakkal kapcsolatos reklámokban a férfiaknak. Alig észrevehető borosta tette idősebbé az arcát – de ezt csak az láthatta, aki olyan közel állt hozzá, mint én. Kék szeme, mint a tenger… vad és szabad. Hosszú szempillái, amit sok nő irigyelne, tökéletessé varázsolta. Feketén keretezték szemét. Barnás szemöldöke tökéletesítette az egészet. Orra mesterien illet az arcára. Az egyébként gyönyörű ajkai most vékony vonallá húzódtak, elvesztve pirosas-rózsaszínes színüket. A homloka csillogott a minimális izzadságtól. Kék haja ziláltan állt. A mellkasa nagyobbnál nagyobbakat emelkedett. A fehér, szinte átlátszó póló alatt rejtőző izmai megfeszültek. Kicsit széles válla, mintha arra várna, hogy valaki ráhajthassa a fejét, valaki, aki szereti Simon –t. Szétnyíltak a fiú ajkai, és a száján vette a levegőt, aztán kifújta. | |
| thestral27 (21282) 12.07.01 18:20:43 | ||
|
- Simon… - ismételtem el a nevét. Erre rám emelte a tekintetét. Én is őt néztem. – Simon. – mondtam megint.
- Igen? – suttogta a fiú erőtlenül. A mellkasára tettem két tenyerem. Izzadságtól tapadt a pólója testéhez. A kezem feljebb vándorolt, majd a nyakán megállapodott. Pontosabban szólva, a vállán. Megpillantottam a jelet a nyakán. A farkast, benne az L-lel. De csak egy röpke pillantást vetettem rá, mert utána a tekintetem visszavándorolt Simon arcára. A fiú minimum egy fél fejjel magasabb volt nálam. Próbáltam valamit leszűrni az arckifejezéséből, de csak azt láttam, amit eddig is: vágyat, dühöt, szomorúságot. Lábujjhegyre emelkedtem, így nagyjából egy szintbe kerülve a szemével. Pislantottam egy nagyot, majd alig észrevehetően bólintottam. De ő látta. Megfogott a combomnál, így felemelve. Utána a számra nézett, majd ismét a szemembe, és megcsókolt. Ellépett a faltól, és az ágyamra ült, velem az ölében, de közben csak pár lélegzetvételre hagyta abba a csókot. - Simon… - szólaltam meg. Mintha megakadt volna a szalag a magnóba, annyiszor mondtam már a fiú nevét. - Luci. – mondta ő is, és nem csókolt tovább. Az arcomat mustrálta. – Scott..? Rontsd még el! Mit is vártam tőled… - gondoltam magamba, és akaratom ellenére is elmosolyodtam. - Tegnap… hosszú történet. De röviden: a lány, aki ott volt, akivel próbáltál felvágni, rámászott, amaz meg hagyta. És… még erről nem beszéltem vele. – mondtam és pír szökött az arcomra. – De… nem megy. Vele… - kezdtem volna tovább ragozni a dolgot, ha Simon nem teszi a számra az ujját. Csak nagyokat pislogtam. Leszedtem hát a kezét, és gyengéden pofon vágtam. - Ne fogd le a szám! Van más mód is arra, hogy befogjam! – a végére kacéran elvigyorodtam. Erre ő mosollyal az arcán forgatta a szemét. Felállt, s én is követtem a példáját. Az ablakhoz sétált. Mellé álltam, és megragadtam a kezét. - Mennem kell. – mondta kurtán, semleges hangon. - Nem! – dobbantottam egyet a lábammal. - Szüleid fel fognak kelni, és engem fognak kinyírni! – mormogta, és már rakta is át az egyik lábát az ablakon. Én viszont ezzel a lendülettel megragadtam, és visszarántottam. Majdnem elveszítette az egyensúlyát is, de talpon maradt. - Nincsenek itthon! Ha akarok, kiabálhatok! – mondtam hangosan. Erre Simon csak forgatta a szemét. - Kínzol. – szólalt meg végül. - Kínozlak? – néztem döbbentem. Lehuppant az ágyamra, én meg mellé telepedtem. - Igen. Kínoz a jelenléted. – mondta a semmibe vesző tekintettel. - Kínoz a jelenlétem?! – horkantam fel. Erre felém nézett. Elvesztem a kék szemeiben. - Pontosan. – bólintott egy kicsikét. Erre elöntött a düh. Mi az, hogy kínzom a jelenlétemmel?! –mormogtam magamba. - Hogy érted? – próbáltam nyugodt maradni. - Ahogy mondom. Kínoz, hogy nem csókolhatlak, kínoz, hogy nem szoríthatlak addig magamhoz, ameddig világ a világ, kínoz, hogy… másé vagy. – fejezte be. Erre nem tudtam mi egyebet tenni, hirtelen fellángolásból az ajkaim az övére tapasztottam. A karjaim a nyaka köré fontam, és annyira közel húztam magamhoz, hogy összeért a testünk. Ő a két kezébe vettem az arcom, és úgy csókolt. – Most már… komolyan mennem kell… - suttogta. - Maradj! – túrtam a hajába. - De Justin ki fog akadni. Kérlek. Holnap… találkozunk, rendben? A Starbucks –ban. – mondta. – Délután kettő. – tette még hozzá. Ismét felállt, és az ablakhoz sétált. Követtem, és mielőtt kiment, egy csókot nyomott a homlokomra. Puhán érkezett a talajra, és még párszor visszanézett, majd amikor átugrott a kerítésen már csak a halványuló sziluettjét láttam, a Hold ezüstös fényében. Visszarongyoltam az ágyamhoz, és lefeküdtem. A plafont bámultam, majd ahogy felidéztem az elmúlt pár percet, tán órát, az ajkamhoz emeltem a kezem. Kis mosolyra húzott a szám, és a pulzusom is vagy a háromszorosára nőtt. *** Ahogy futottam hazafele, valaki letepert az utcán. A nagy karmok felszaggatták az ingem, és belevájtak a húsomba. A vörös vér eláztatta a fehér felsőrészem. A nagy állat az arcomba lihegett. Nagy fogain csillogott a Hold fénye. A nyála kicsöpögött a szájából, egyenest az arcomba. - Fúj, bakker! – fintorogtam, és próbáltam más irányba fordulni. De a farkas jóval erősebb volt nálam. Fekete bundája, és már szinte fehér, olyan kék szeme elég ijesztő látványt kölcsönzött. - Adaline küldött. A drága sötétangyalod megölte három társunk. Egy megmenekült. Ő mondott el mindent. – szólalt meg a hangja a fejemben. | |
| thestral27 (21282) 12.07.01 18:21:09 | ||
|
- Milyen sötétangyal?! Miről beszélsz? – még mindig próbálkoztam kiszabadulni, de úgy nyomott a földhöz, hogy esélytelen volt.
- Hát nem vetted észre? Persze, te nem… újoncok… pff… - kicsit elhallgatott. – Mindent el fogok, vagyis fogunk neked majd mondani a főhadiszálláson. Most viszont velem kell jönnöd, különben tán, netán meg kell, hogy öljelek. – ez után élesen felkacagott. - Jó, csak… szállj le rólam! – kiabáltam rá. Erre hátralépkedett a nagy karmaival végig felszántva a hasam meg a lábam. Szinte mindenhol sebes voltam. A pólóm már úszott a vérben. Lassan feltápászkodtam, és követtem a nagy, fekete farkast. Tehát ez volt a beígért.:DD Kommikat.:) Remélem tetszetős.:P | |
| Póniló15 (15108) 12.07.02 10:01:51 | ||
|
Itt a második fejezet! :)
A hirtelen, forró szél a lány arcára szorította a burkát, s felkapta a homokot, amit hosszan pörgetett, aztán a levegőben messzire repítette. A szűk utcákon nagy volt a nyüzsgés; az emberek egymással alkudoztak és vitatkoztak, néhány nő a fal mellett beszélgetett, a gyerekek pedig hangosan kiáltoztak. Nem beszélve a lovakról, a csirkékről, és egyéb állatról, amit a piaci kofák kínáltak. Azonban valaki még ebben a hatalmas forgatagban is megtalálta a lányt. Egy váratlan pillanatban elkapta a karját, és berántotta az egyik ház mögé egy apró sikátorba, ahol senki sem látta őket. A szájára tette a kezét, és a szemeibe nézett. - Ha sikoltani mersz, azt nagyon megbánod, Ain - a férfi szemei gúnyosan összeszűkültek, és elvigyorodott. - Szóval? Fogsz sikoltani? Ain megrázta a fejét. A férfi lassan elengedte a száját, majd a falhoz szorította a lányt. - Mit akarsz, Gassir? - sziszegte a burka alá rejtett alak a falhoz lapulva. A férfi végignézett a lányon, aztán felemelte az állát, és megmozgatta az állkapcsát. - Csak láttam, hogy errefelé jársz, és gondoltam beszélhetnénk... - Nekünk nincsen közös témánk, Gassir. - A lány egyenesen belebámult a gonoszan barna szemekbe, melyek megpróbálták átdöfni. Gassir testes, magabiztos alakja úgy magasodott a törékeny lány fölé, mint egy szörnyeteg, aki mindjárt bekapja. De Ain tudta jól, hogy ennek a fickónak csak a szája nagy: igazából gyáva nyúl. - Egészen biztos vagy benne? - Gassir felkacagott. - Szerintem a jövendőbelimmel lenne mit beszélnem... - Ain szemei kikerekedtek. A szíve szaporábban kezdett verni, ahogy lassan felfogta, amit az előbb hallott. Csak nem akarja az apja hozzáadni ehhez a gorillához?! - Igen, igen. Jól hallottad. Hozzám fogsz jönni. - Soha nem mennék hozzád! Inkább egy száz éves szegény beduin, mint te! Gassir arca elfelhősödött, és annyira a falnak nyomta a lányt, hogy az levegőt is alig kapott. - De pedig így lesz, Ain! - Hangja egészen elhalkult: indulatos suttogásba kezdett. - Tizenkilenc éves vagy, és még senki sem vett feleségül. És miért? Mert szemtelen és engedetlen vagy! Az egész város tudja. De nekem épp megfelelnél... - Gassir ismét elvigyorodott. - Te sem akarhatsz egyedül megöregedni... Sőt, apád nem is hagyná. A világ szégyene lennél. - Aztán gyorsan hozzátette: - Már az is vagy. Ain megpróbált kiszabadulni a csapdából, s tett egy óvatos lépést balra. De a férfi elkapta a karját, és nem engedte. A lány kezdett kétségbe esni. Ki kell innen szabadulnia! Ahol Gassir megjelent, sosem történt jó dolog. Legszívesebben visszaszólt volna neki, de abból is csak baj származott volna. Tisztában volt vele, hogy Gassir feleségének lenni nem egy leányálom. Már van két felesége, és mindkettő idegroncs. Szegény párák, folyton megalázzák őket, hála Gassirnek. Ő nem tiszteli a házasság intézményét, sőt, semmilyen intézményt sem! Hirtelen a férfi valami olyasmit tett, amit eddig senki más. Felemelte a szabad kezét, és a lány arcát fedő fátyol felé nyúlt. - Mit művelsz?! - Csak meg akarok bizonyosodni arról, hogy valóban olyan vagy-e, amilyet elképzeltem... - Egyetlen mozdulattal lehúzta az arcáról a fátylat, mire Ain elfordította a fejét, hogy ne látszódjon az arca. Gassir azonban megfogta az állát, és maga felé fordította. Egy pillanatig csak nézte a lányt, aztán elvigyorodott. - Nem olyan... Te sokkal gyönyörűbb vagy annál. - Na és mi van Allahhal? Ő mit gondol erről? - Szorította össze ajkait a lány. Gassir felnevetett. - Ugyan már, Ain! Csak azt ne mondd, hogy te hiszel ebben a sok badarságban! Az iszlámban csak az a jó, hogy míg nekünk jó dolgunk van, titeket lenéznek. - A férfi közönbösen megvonta a vállát, amíg Ain visszatette az arcára a fátylat. - Te nem csak undorító vagy, de gátlástalan is... - Suttogta a fejét rázva, aztán a lány kiugrott Gassir szorításából, és az arcára szorítva a fátylat, kirohant az utcára. | |
| thestral27 (21282) 12.07.02 13:14:07 | ||
|
Na, megszerkesztettem a Sötét Szövetség-nek is, a “virtuális borítóját“.:D
Szerintetek milyen?:D | |
| Tigrispóni (60050) 12.07.02 16:43:20 | ||
|
Forrás | |
| Lottusz (59777) 12.07.02 17:37:00 | ||
|
Póniló: Hát, kezdek izgulni.... :D Szegény Ain... :P | |
| Noémi2000 (49199) 12.07.02 19:34:44 | ||
|
thestral: unalmamban elolvastam a Sötét Szövetség összes részét. És nagyon-nagyon tetszik! Folytasd! | |
| hawai (9368) 12.07.02 19:54:46 | ||
|
Audrey Folley fiatal nő, nemrég temette el édesanyját, s a gyász mélyen érinti. A nő nehezen bírja feldolgozni édesanyja halálát, minden rá emlékezteti, s ennek következtében egyszer csak rátalál édesanyja régi naplójára, mely akkoriban íródott, mikor anyja annyi idős volt mint ő. A napló sok érdekes és rejtélyes dolgot rejt. Egy szerelmes történetet két fiatalról, akikkel csúnya tréfát űz a sors, titkok és miegymás. Gwen és Fabien páratlan és felfoghatatlan története. Nos, egy dal (Cserháti Zsuzsa - Egy elfelejtett dal) adta az ihletet a történethez. Nagyon hosszú idő után most írok újra, s ha nektek tetszik a leírtak alapján, vagy kíváncsiak lennétek rá, ha kapok rá visszajelzést, hogy lenne rá igény, akkor beteszem az első fejezetet, s írom tovább. :) | |
| thestral27 (21282) 12.07.02 20:11:52 | ||
|
Noémi: Örülök hogy tetszik!:) Ma igyekszem írni, mert lovaglás közben kellőképpen felfrissültem.:)
hawai: Nagyon jól hangzik.Én szerintem olvasnám.:) | |
| hawai (9368) 12.07.02 20:16:37 | ||
|
thestral: köszi :) amúgy bocs a szóhasználatért de rohadt jó lett a borítod ! :) Olyan, mint egy igazi könyv borítója! O__O :) | |
| thestral27 (21282) 12.07.02 20:19:10 | ||
|
hawai: nincs mit, és köszi.:D And direkt olyan.:3 Hajnali nem tudom hány órakor, ha nincs jobb dolgom, ilyeneket csinálok.xD | |
| hawai (9368) 12.07.02 20:20:58 | ||
|
hát akkor még sokszor ne legyen jobb dolgod! :) és amúgy most olvastam el a 3. fejezeted és naaaaaaaaaaaaaagyon jóó! :) már várom a folytatást! | |
(aktuális oldal: [ 417 ], összes oldal: 579, Hozzászólások: 8672)
[1] [2] [3] [4] [5] [6] ... [414] [415] [416] [417] [418] [419] [420] [421] ... [573] [574] [575] [576] [577] [578] [579]
